Biztonságpolitika.hu

Döntő csapásra készül a Bassár al-Asszad vezette szír kormány, hogy felszámolja az utolsó lázadó kézen lévő kelet-gútai enklávét. A hét elején felerősödő bombázások is számos emberéletet kioltottak, azonban a tervezett szárazföldi támadás végrehajtásával az egekig emelkedhet a halottak száma.

            A szír kormányerők bombázásainak következtében hétfőn legalább 100 ember, közülük alsó hangon 20 gyermek veszítette életét a lázadó kézen lévő Kelet-Gútában, Damaszkusz közelében  – tette közzé az Egyesült Királyságban működő, szíriai emberi jogokkal foglalkozó megfigyelő csoport (Syrian Observatory of Human Rights, a továbbiakban: SOHR). Ezzel február 19-e lett a körzet leghalálosabb napja egészen annak 2013-ban elkezdődött ostroma óta. 2017 decembere óta a kormány által szervezett támadások során több mint 400 civil, közöttük 100 gyermek vesztette életét. A veszteségek száma tovább nőhet, ha az eddigi bombázások helyett nagyszabású szárazföldi támadásba kezdenek a szír kormány erői a kelet-gútai régióban, melynek csapdájában jelenleg is emberek ezrei élnek.

            A Szíriai Polgári Védelem – vagy közismertebb nevükön a Fehér Sisakosok – közleménye szerint a bombázás kedd reggel is folytatódott. Már korábban a hónap folyamán a szír karhatalmi erők megpróbálták irányításuk alá vonni a régiót, mely próbálkozás több mint 200 áldozatot követelt csupán négy nap leforgása alatt. Jelen esetben két nap (február 19-e és 20-a) elég volt ahhoz, hogy a halottak száma meghaladja a 200-at, a számláló kedd végeztével már 250-nél járt, így ez az időszak vált a háború legpusztítóbbjává a 2013-as vegyi támadás óta, állapította meg a SOHR. Ilyen jellegű támadás azonban nem akkor történt utoljára. Idén február 5-én a Fehér Sisakosok képviseletében tevékenykedő orvosok és aktivisták beszámolói szerint a szír kormány helikopterei klorin-bombákat dobtak le mind Kelet-Gúta, mind pedig Saraqeb területére, melyek további emberéleteket követeltek.

            De miért is olyan fontos Kelet-Gúta a Bassár al-Asszad vezette szír kormány számára? A terület az utolsó jelentős enkláve a főváros, Damaszkusz közelében, s mint ilyen, teljesen a kormány fennhatósága alatt álló területekbe ágyazódik be, így érthető, hogy miért akarja mihamarabb fennhatósága alá vonni a térséget Szíria kormánya.

            A február 18-án, vasárnap felerősödő támadások nem csupán a civil lakosságra irányultak, hanem az ő túlélésük számára nélkülözhetetlen pékségekre, raktárakra és minden egyéb olyan épületegységre, amelyről feltételezték, hogy alkalmas élelmiszer raktározására. Ezen létesítményeken kívül további bombatalálatok értek és tettek szinte használhatatlanná számos főutat, így az enkláve lakosai számára biztosítandó segítség eljuttatása, illetve az esetleges kimenekítő akciók is nem várt nehézségekbe ütköznek. A szír kormány bombái az egészségügyi épületek közül is számosat a földdel tettek egyenlővé – közöttük négy ideiglenes kórházat, beleértve egy szülőotthont is –, így a sebesültek ellátásának hiánya miatt jelentősen megnőtt a halálesetek száma.

            Már az eheti pusztítás előtt is – segélyszervezetek szerint egészen pontosan tavaly decembertől – válságos állapotok uralkodnak a régió fölött, mivel óriási élelmiszer-, üzemanyag- és gyógyszerhiány mutatkozik. Az ENSZ regionális humanitárius koordinátora, Panos Moumtzis úgy véli „sürgősen véget kell verni a kelet-gútai emberek értelmetlen szenvedésének”.  A koordinátor azt is hozzátette, hogy „a legtöbb lakosnak nincs más választása, mint az alagsorokban és földalatti bunkerekben menedékbe húzódni, a gyermekeikkel együtt”. Vele ellentétben az orosz külügyminiszter, Szergej Lavrov véleménye szerint „Az ENSZ-ben a kelet-gútai és idlibi humanitárius problémák nagymértékben el vannak túlozva”, tette közzé az orosz média. A hatalmas pusztítás és emberi veszteségek láttán az ENSZ Biztonsági Tanácsa egy 30 napos tűzszünet megkötésének tervezetét fontolgatja, hogy támogatást, illetve humanitárius segélyt nyújthasson a szír rászorulók számára.

            Minden eddiginél több jel mutat a szárazföldi támadás megindítására az al-Asszad által vezetett szíriai kormány fegyveres erőinek részéről, adta hírül a SOHR. Al-Asszad seregei már felsorakoztak, és a legtöbb hírforrás szerint a katonák már csak a parancsra várnak a szárazföldi támadás megkezdéséhez.

            Jövő hónapban, tehát 2018 márciusában fog a szíriai konfliktus nyolcadik évébe lépni. Az eddig eltelt hét év alatt emberek százezrei veszítették életüket, valamint megközelítőleg ötmillióan hagyták el az országot. Az ottmaradók továbbra bizonytalanságban élnek, napi szinten küzdenek a túlélésért a legzordabb körülmények között. „Gúta sorsa ismeretlen számunkra. Egyedül Isten kegyelmében és az alagsoraink által nyújtott menedékben bízunk” – fogalmazta meg Alaa al-Din, egy 23 éves állampolgár.

A szír légvédelem február 10-én lelőtt egy izraeli vadászbombázót, miután az Szíria déli részén állomásozó iráni milíciákon hajtott végre légicsapást. Ez volt az eddigi legsúlyosabb konfrontáció izraeli és iráni csapatok között és könnyen vezethet az ellenségeskedés fokozódásához.

Összesen nyolc izraeli vadászgép hajtott végre támadást, a területére behatoló iráni drón lelövése után. A szerencsétlenül járt F-16-ost a bevetésről visszatérve, izraeli légtér felett érte a végzetes találat. Mindkét pilóta sikeresen katapultált és azonnal a haifai korházba lettek szállítva, egyikük súlyos sérüléseket szenvedett.

A gép lelövésére válaszul Izrael újabb, intenzívebb légicsapást hajtott végre, lebombázva 12 iráni és szír célpontot, beleértve a szír légvédelem egységeit is.

Forrás: timesofisrael.com

A szír polgárháború immár 7 éve tombol, de eddig még egyetlen izraeli vadászgépet sem lőtt le a szír légvédelem, így ez az esemény egy új fázist nyit a háború alakulásába. Egy „új stratégiai fázis kezdetéről” beszélt a Hezbollah is. Feltehetőleg az iráni támogatású militáns szervezet küldte a drónt Izrael légterébe, mely az okot szolgáltatta az izraeli hadseregnek (IDF) a válaszcsapásra.

Izrael állam számos más regionális- és nagyhatalommal ellentétben eddig semleges maradt a polgárháború évei alatt. Nem foglalt állás sem a vele ellenséges Aszad-rezsim, sem az egyre radikalizálódó, iszlamista lázadókkal szemben. Törekvései kizárólag a rövid, északi határszakasz védelme érdekében történtek. Az említett régiót – a Golán-fennsíkot – Izrael az 1967-es arab-izraeli háború óta tartja megszállva és mivel békeszerződést Szíriával azóta sem kötöttek de facto a mai napig háborúban állnak. A fegyverszünet betartását egy ENSZ-kontingens felügyeli, egy szűk demilitarizációs zónát ellenőrizve. Érdekes, hogy a háborús állapot hiánya ellenére a polgárháború kitöréséig ez az északi, hegyvidéki régió volt Izrael egyik legbékésebb határvonala. A 2011-es arab tavasz és polgárháború kezdete óta azonban a biztonsági helyzet jelentősen romlott, főleg a Hezbollah megjelenése óta. Az Irán által támogatott szervezet, több más síita milícia és a Forradalmi Gárda harcosai mellett az Aszad-rezsim oldalán harcolnak. A szervezet – mely Izrael egyik legfenyegetőbb ellensége – 2013-as megjelenése óta Izrael közel 100 légicsapást mért az utánpótlást szállító konvojokra, rakétaindító állásokra illetve a harcosokat elszállásoló támaszpontokra Dél-Szíriában. A légicsapások célja, hogy Irán ne juthasson tengeri kijárathoz, reptérhez, állandó katonai támaszponthoz illetve harcosai ne fenyegethessék Izraelt precíziós, nagy hatótávolságú rakétákkal.

Irán az utóbbi évtized folyamán proaktív módon használta ki a hatalmi vákuumot a térségben és aktívan tör a regionális status quo felborítására. Ennek részeként korábbi riválisa, Irak területén kitört polgárháborúban síita milíciákkal támogatja a gyenge iraki – egyébként síita – kormányt, megszilárdítva befolyását az országban. Szíriában a szintén síita Aszad-rezsimet támogatja 5 éve több ezer harcossal és saját elit alakulataival is. Libanonban pedig Szaúd-Arábiával vív proxy-háborút az ország irányítása felett. Mindez az ún. “Síita félhold” létrehozása érdekében történik.

Libanonban tevékenykedik az 1980-as évek óta Hezbollah is, természetesen iráni támogatással. A Hezbollah katonai szárnya 2006-ban háborút kezdett Izraellel, mely – mivel utóbbi csak légierővel vett részt – döntetlennel zárult. Azóta mindkét fél készült és figyelt. Egyes források szerint mára a Hezbollahnak már közel 100 ezer rakéta áll a rendelkezésére melyekkel egy újabb konfrontáció során eláraszthatná Izraelt. Az izraeli hadsereg attól fél, hogy ebben az esetben még az Vaskupola légvédelmi rendszer sem nyújthat kell védelmet a lakosságnak.

A szervezet szíriai terjeszkedése jogosan aggasztja Izraelt, a vadászgép lelövésével pedig egy veszélyes, új helyzet állt elő, mely könnyen eszkalálódhat egy regionális háborúba Izrael és Irán között. Ez azonban egyelőre egyik államnak sem áll érdekében: Izraelnek a potenciális több tízezernyi civil és katonai veszteség és egy elhúzódó konfliktus, Iránnak pedig a szankciók óta egyre jobban elszegényedő lakosság okozta belső instabilitás miatt. Azonban ha a felek nem figyelnek és alakítanak ki egy hosszútávon is működőképes rendszert, a fenti szcenárió könnyen bekövetkezhet, tovább bonyolítva a Közel-Keleten zajló regionális hidegháborút.

A mianmari krízis 2017. augusztusi kezdete óta többszázezer rohingya kényszerült lakhelye elhagyására. A konfliktus kibontakozása előtt az ország területén élő rohingyák száma megközelítette az 1 millió főt. Az ENSZ az eseményeket “humanitárius és emberi jogi rémálomnak” nevezte. A menekültek fő úticélja a szomszédos Banglades.

A konfliktus gyökerei messzire nyúlnak vissza. A buddhista Mianmarban élő iszlám vallású rohingya kisebbség kapcsolata már régóta feszült volt a többségi lakossággal. A jelenlegi krízis közvetlen előzménye, hogy 2017. augusztus 25-én az Arakán Rohingya Megváltó Hadsereg (ARSA) nevű milícia elismert több, a rendőrség és a hadsereg ellen irányuló támadást.

A válság kezdete óta különböző becslések a menekültek számát 650-750 ezer fő közé teszik. Különböző emberi jogi szervezetek és az ENSZ szigorúan elítélte az atrocitásokat, melyeket a megfigyelők népirtásként, illetve emberiség elleni bűntettként írtak le. A menekülők legfontosabb célpontja Banglades, mely egy szintén számos problémával küzdő ország, hiszen kis területű és nagy népsűrűségű, valamint nem rendelkezik elég erőforrással a nagyszámú bevándorló ellátásához. A túlzsúfolt menekülttáborokban nagyon rossz a higiéniai helyzet, a WHO különböző járványok kitörésére figyelmeztetett. Az ivóvízkészletek szintén kimerülőben vannak.

2017 novemberében Banglades és Mianmar egyezményt kötöttek a rohingya menekültek visszatelepítéséről. Decemberben a két ország közös munkacsoportot hozott létre a gyakorlati végrehajtás sikere érdekében, és megállapodtak a folyamat 2018 januári végi megkezdéséről. Az egyezmény értelmében a menekülteknek lehetőségük van önkéntesen határozni arról, hogy szeretnének-e visszatérni. Banglades 5 tranzittábor felállítását ígérte, ahonnan a visszatelepülő rohingyák 2 mianmari átmeneti befogadó állomásra kerülnének, mivel lakóhelyeik megsemmisülése miatt nem tudnak otthonaikba visszatérni. Az egyezmény nemzetközi fogadtatása azonban nem volt pozitív, a különböző emberi jogi szervezetek a határidőt kezdettől fogva rövidnek értékelték, és attól tartottak, hogy ez a menekülteket kényszerű áttelepítésnek teszi ki.

2018 január végén a bangladesi kormány bejelentette, hogy elhalasztják a visszatelepítési program kezdetét. A döntést azzal indokolták, hogy a Mianmarba visszatelepítendő személyek listája még nem készült el. Közrejátszhatott az elhatározás megszületésében az is, hogy a rohingya menekültek élesen tiltakoztak a visszatelepítés ellen, mert nem látják személyes biztonságukat biztosítva Mianmarban. Személyes biztonságuk garantálásán kívül állampolgárságot, a rohingyák hivatalos etnikai kisebbségként való elismerését, valamint a lerombolt házaik, iskoláik és mecseteik újjáépítését követelik.

A konfliktus 2018-as kimenetele kérdéses. Az ENSZ Biztonsági Tanácsában az Egyesült Államok elítélően nyilatkozott arról, hogy Mianmar tagadja az etnikai tisztogatás tényét, és felszólította a BT-t arra, hogy gyakoroljon nyomást a mianmari katonai vezetésre, ismerjék el az országban lezajlott szörnyű események tényét, és számoltassák el a felelősöket. A feszültségek Bangladesben is fokozódnak, a konfliktusok száma a helyi lakosok és a menekültek között nő. Annak is fennáll a veszélye, hogy az ARSA újjászerveződik, ami akár a bangladesi-mianmari határon átívelő támadásokhoz vezethet, és országszerte erőszakhullám lángolhat fel a muszlimok és a buddhisták között.

A választások óta eltelt négy hónap és körvonalazódni látszódnak a koalíciós tárgyalások eredményei, visszásságai is. Az Angela Merkel vezette CDU-CSU pártszövetség bár megnyerte a választásokat, de a rendkívül arányos választási rendszer miatt alkupozícióra kényszerült. Hasonló megalkuvásra kényszerült az SPD Martin Schulz vezetésével is, aki már a választások éjszakáján bejelentette, hogy pártja ellenzékbe vonul. A politika és a realitások felülírták az elhamarkodott mondatokat; így az SPD ellenzékbe vonulása újabb erodálódáshoz vezetne, pedig a nyugat-európai szociáldemokrata pártok közül a német SPD megítélése és támogatottsága jónak számít. A két mainstream párt ki akarta zárni annak az esélyét, hogy egy esetleges új választások lebonyolításával az AFD legyen a “nevető harmadik” erő.

Forrás: www.cartooningforpeace.org

SPD: zsarolópotenciál és belső feszültségek

Napvilágot láttak olyan tervek, miszerint Schulz lenne az új kabinet külügyi várományosa, de péntekre a párt belső ellenállása, valamint Sigmar Gabriel korábbi SPD-vezető és jelenlegi külügyvezető ágálása miatt visszavonulásra kényszerült Schulz.

Schulz külügyminiszteri pozíciója tovább növelte volna a CDU és SPD közötti feszültségeket és nehezítette volna a Merkel-Macron páros uniós reformtörekvéseinek a megvalósítását. Valószínűsíthető, hogy Schulz mozgásköre is elég korlátozott lett volna, mert az elfogadott koalíciós szerződés elkötelezett a szorosabb integráció szükségessége, valamint a mag-Európa megerősítése mellett. A dokumentum szakpolitikai értékeléséből jól látszik, hogy kerüli a radikális reformelképzeléseket, vagyis a szélsőjobboldal elleni “orvosságként” is értelmezhető. Ennek legszembetűnőbb bizonyítéka a menekültkérdéssel foglalkozó passzus, ami nyomatékosítja, hogy felső határt kell szabni a beérkező menedékkérőknek.

Az SPD zsarolni próbálja a keresztény pártokat azzal, hogy újabb engedmények nélkül a több mint 440 ezres tagságú szocdem tagság nem bólint majd rá a koalícióra. A február eleji tárgyalások nézetkülönbsége jelenleg az egészségügyi és munkaügyi szabályozásokat érinti, emellett az SPD sajtóértesülések szerint a koalíciós egyeztetések azonnali felrúgását helyezte kilátásba, ha nem kapja meg a pénzügyminisztérium vezetését.

Az események jelenlegi állása tükrében húsvétra remélhető az új kormány felállása. Sokan kiáltanak Merkellel szemben farkast, illetve hangoztatják azt is, hogy elvesztette realitásérzékét és higgadtságát. A kancellárasszony ugyan kevesebbet nyilatkozott a tárgyalások folyamán, de egy kritikus ZDF interjúban azt felelte: „Számíthatnak rám a következő négy évben, mind kancellár, mind pártvezető személyében! Még új választások esetén is készen állok!” Annak ellenére, hogy a Die Welt megrendelésére készült közvélemény-kutatás szerint a németek kétharmada úgy látja: a kancellár-asszony a koalíciós tárgyalások procedúrájának következtében  meggyengült. A felmérésből jól látható, hogy nem alaptalan az a félelem, hogy a tárgyalások zsákutcába kerülésével és új választások kivitelezésével az AFD további erősödését eredményezné, valamint újfent kormányalakítás-képtelenséget okozna.

Merkel eddig rendkívül jó taktikusnak bizonyult, most viszont úgy ítéli meg, hogy hatalmát a kritikai tábor jelenleg nem veszélyezteti. A bírálatok ellenére élvezi a többség támogatását mind a pártban, mind a miniszterek között, mind a minisztériumokban. A kancellár szeme előtt a stabil és az erős kormány létrehozása lebegett, amihez nem volt rest feladni a CDU számára fontos minisztériumokat sem (pénzügy, belügy), mivel a tárgyalások sikertelensége sokkal nagyobb kudarclehetőséget hordoz magában a demokrácia és a pártszövetség számára, mint néhány pozícióról való lemondás.

A CDU-ban a február 26-i berlini kongresszuson fogadják majd el a koalíciós szerződéseket. A CSU-ban az elnökség már egyhangúlag jóváhagyta a tervezetet. A SPD-ben a szavazás lebonyolítása február 20. és március 2. között lesz megtartva. Valószínűleg már csupán formális procedúráról van szó, de nagy jelentőséggel bír, hogy minél hamarabb fel tudjon állni az új kabinet.
Németország az Európai Unió fő motorja, stabilitása mind az Unió, mind térségünk számára óriási jelentőséggel bír.  Az EU egy sor olyan változás előtt áll, amelyek egy erős német kormány nélkül megvalósíthatatlanok. Létrejön-e az európai hadsereg? Mennyire őrizhető meg az euró stabilitása? Mi lesz a kétsebességes Európával? Németország eltökélt abban, hogy Európát meg kell erősíteni, az EU-ra építi a jövőjét, és abban is van realitás, hogy támogatja, hogy az eurózóna legyen az unió centruma.

2018. február 5-én a Biztonságpolitikai Szakkollégium két csapattal vett részt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara által rendezett térképészeti versenyen, melyet a Magyar Katonai Térképészet megalakulásának 99. évfordulójának alkalmából rendeztek meg. A verseny négy téma körül forgott, katonai  földrajztörténet, földrajz, tereptan és geoinformatikai témakörökből kaptak a versenyzők kérdéseket. Ezenkívül volt egy gyakorlati feladat is, melyet GPS-szel kellett megoldani.

Két csapatunk indult az idén, az egyik csapat a „Kissinger” elnevezést kapta, melynek tagja volt Dankó Mihály, Kovács Georgina, Lénárt Tamás, Poszavecz Tamás és Szabó Orsolya Réka. A másik csapatot, „Brzezinski”-t erősítette Barabás Dóra, Nemcsényi Angelika, Horváth Dániel, Petróczki Márk és Varga Benjámin. Míg az előbbi csapat ötödikként végzett, az utóbbi a hetedik helyet tudhatja magának, ezúton is gratulálunk nekik!

Szakkollégiumunk nemcsak résztvevőként, hanem szervezőként és lebonyolítóként is részt vett ezen az eseményen. Köszönjük a segítséget Barabás Dórának, Kiss Beatrixnak, Kovács Georginának, Nemcsényi Angelikának, Dankó Mihálynak, Lénárt Tamásnak, Petróczki Márknak, Poszavecz Tamásnak, Sánta Györgynek és Varga Benjáminnak!

A 2016-os elnökválasztás után Moldova újabb jelentős politikai esemény elé néz. Az általános érdeklődésnél nagyobb figyelem övezi az idei parlamenti választásokat, mert a hagyományosan geopolitikai konfliktusként definiált transznyisztriai kérdésben új megállapodások születtek 2017 novemberében. Ennek ellenére a társadalmi megosztottság a kelet-nyugati orientációs kérdésben egyre jelentősebb, így a választások geopolitikai kockázata még nagyobbnak tűnik – legalábbis a nemzetközi közösség megítélése szerint.

A Moldovai Köztársaság és a Dnyeszter-menti Moldáv Köztársaság (továbbiakban: Transznyisztria) mint szakadár entitás helyzete mintapéldája az Oroszország által létrehozott befagyott konfliktusoknak. Nincs ez másként a stratégiailag fontos pozícióban lévő Moldovában sem, mely az oroszok „előretolt bástyájaként” funkcionál Transznyisztriával, ahol az 1992-es fegyverszüneti egyezmény aláírásával a konfliktus „befagyott”.  Azóta számos tárgyalási folyamat indult a kérdés rendezésére – eddig sikertelenül.  Moldova sajátos helyzete miatt ezért minden választás alkalmával kiemelt jelentőséget kap a geopolitikai orientáció kérdése és a dilemma, hogy a nyugat- vagy oroszbarát erők szerzik meg a vezető pozíciót.

Mit nevezünk befagyott konfliktusnak?

A befagyott konfliktus megnevezés olyan konfliktust jelöl, ahol a fegyveres szakasznak már vége van, ám békekötésre vagy politikai megegyezésre nem került sor (csak tűzszüneti megállapodásra); a konfliktus így bármikor kiújulhat. Általában az instabilitás és a biztonság hiánya jellemzi ezeket a területeket, hiszen az az állam, amelynek területén a befagyott konfliktus következtében létrejött egy de facto állam, nem tudja a teljes szuverenitását gyakorolni.

A befagyott konfliktus kifejezés használata általában a posztszovjet térség konfliktusaira jellemző, melyek elsősorban a régi orosz (szovjet) befolyás visszaállítását és az országok euroatlanti integrációjának a hátráltatását szolgálják.

A 2017-es év változást hozott az 1992 óta tartó tárgyalási folyamatokban. A tavalyi év eredményei a 2005-ben indult, ám akkoriban nem sok sikerrel járó 5+2 tárgyalásoknak köszönhetőek. A politikai egyeztető fórum most szociális, gazdasági és adminisztratív kérdésekben jutott megegyezésre, mely jelentős előrelépésnek számít az eddigi alkuképtelenséget figyelembe véve, bár státuszkérdésekben nem született megállapodás. A 2017-es tárgyalási folyamatokban történt áttörés – egyezség öt ponton a nyolcból ­– azonban jelzésértékű a közelgő parlamenti választások tekintetében, hiszen a transznyisztriai kérdést illető növekvő társadalmi polarizációt, politikai elégedetlenséget és az ország geopolitikai irányultságáról szóló vitát próbálja csillapítani.

Kik a résztvevői az 5+2-es tárgyalásoknak?

Az EBESZ égisze alatt indult politikai egyeztető fórumon jelen vannak Moldova és Transznyisztria képviselői, mellettük vállal közvetítő szerepet Oroszország, Ukrajna, az EBESZ, az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok. Az 5+2-es csoport résztvevői az EBESZ 1993-as álláspontját képviselik, miszerint Transznyisztria Moldova részét képezi, de valamilyen speciális politikai státuszt kellene birtokolnia.

Az aktuális moldáv politikai vezetésben is megmutatkozik az a szembenállás, amely az ország függetlenedése óta jellemző, és ami a 2018-as választások egyik nagy tétje. 1991 óta Moldova lényegében megosztott a Kelet és a Nyugat között. Így a jelenlegi parlamenti többséget adó, Vladimir Plahotniuc oligarcha által vezetett Demokrata Párt Európa-párti, a Plahotniuc-hoz lojális kormányfő, Pavel Filip kiáll az EU-integráció mellett, míg a jelenlegi moldovai elnök, Igor Dodon oroszbarát. De nemcsak a politikai elitben vehető ki ez az éles választóvonal: a kisinyovi Institute for Public Policy friss felmérései (Barometer of Public Opinion) szerint a társadalom 47%-a csatlakozna az Európai Unióhoz, míg 42%-a az Eurázsiai Gazdasági Unióhoz. Tovább árnyalja a képet a román kérdés: a lakosság 22%-a Moldova és Románia egyesülésére szavazna, Moldova és Oroszország egyesülését ezzel szemben 33% támogatja.

A nemzetközi közösség erőfeszítései a transznyisztriai konfliktus megoldására sikerként könyvelhetők el, mert a kisinyovi és tiraszpoli képviselők olyan kérdésekben tudtak egyezségre jutni, melyek eddig megakasztották a tárgyalásokat és bizalmatlanná tették a feleket egymással szemben.  Ám egyrészt nem valószínű, hogy a jelenlegi sikerek a szakadár entitás problémájának tényleges megoldásáig vezetnének el, másrészt nem keltik fel a moldovai társadalom figyelmét. A szavazók csupán 1%-a mondja azt, hogy a transznyisztriai kérdés fontos ügy számára. Moldovának jelenleg olyan kihívásokra kell választ adni, mint az elnéptelenedés, a hazautalásoktól való függés, illetve a korrupt, saját érdekeiket szolgáló elitek. Ezeket a problémákat pedig csak jól működő kormányzati, gazdasági, jogállamiságot erősítő reformokkal tudják orvosolni, melyeket a korábbi nyugat- vagy oroszbarát kormányoknak nem sikerült véghez vinniük – pontosan a korrupció és az önérdekkövető kormányzás miatt.

Nem vitás, hogy egy szakadár entitást magába foglaló országban a választásoknak geopolitikai jelentőségük is van, így Moldova geopolitikai irányt is választ. Egy szocialista győzelem Moszkva győzelmeként is értelmezhető, míg a Plahotniuc-pártiak elsősége nyugati győzelmet fog jelenteni. Ám ez a különbségtétel a nemzetközi közösség szempontjából lényegesebb kérdés; a társadalom megosztottságát azonban nem a 2018-as parlamenti választások vagy az 5+2 tárgyalások fogják alapvetően megváltoztatni. A moldovai társadalomnak hatékony reformokra, gazdasági növekedésre és a mindent átható korrupció megszüntetésre van szüksége, így nem a trasznyisztriai kérdés és a tényleges geopolitika irányválasztás fogja jellemezni a választásokat. Másrészt, a transznyisztriai konfliktus „hidegen tartása” kifizetődő Oroszország számára; nem érdeke az 5+2 tárgyalások során a státuszkérdések további rendezése: ha nem az oroszbarát erők lesznek a befutók, Moldova euroatlanti integrációját így is hátráltatni tudja.

Január 28-a és február 4-e között a Biztonságpolitikai Szakkollégium 6 tagja vett részt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem közös szervezésű tehetséggondozó programján, a Makovecz-programon. A hallgatói csoportot Dr. Németh András őrnagy, egyetemi docens, az Egyetemi Tudományos Diákköri Tanács elnöke vezette.

A Makovecz-program keretein belül 5 napot töltöttünk a Sapientia Kolozsvári Karán, ahol megismerkedtünk a város történelmi és kulturális örökségeivel és betekinthettünk az egyetem oktatóinak jelenleg is folyamatban lévő kutatómunkáiba; az erdélyi romák szociális helyzetével és politikai mobilizációjával, illetve az erdélyi magyarság gulág-kutatójának kiállításával ismerkedtünk meg.  Ezek mellett önismereti és csapatépítő tréningeken, kutatásmódszertani előadáson vettünk részt és találkoztunk a HÖK képviselőivel. Kolozsvári tartózkodásunk alatt Petróczki Márk, a szakkollégium diákbizottságának szakmai alelnöke a további együttműködésről tárgyalt a fogadóintézményünk tudományos rektorhelyettesével, Dr. Balogh Adalberttel. Az előzetes egyeztetés alapján lehetősségünk lesz szorosabbra fűzni szakmai kapcsolatainkat a Kolozsvári Kar nemzetközi tanulmányok szakos hallgatóival és a HÖK-kel csapatépítő, vezetői és önismereti képzések terén.

Utunkat tovább folytatva a Marosvásárhelyi és a Csíkszeredai Karon bevezettek minket a hallgatók mindennapjaiba és tudományos munkásságába. Egynapos marosvásárhelyi tartózkodásunk alatt ellátogattunk a Kultúrpalotába is, amely az erdélyi szecesszió ékköve.

Marosvásárhelyi Kultúrpalota

Látogatásunk mindhárom karon az egyetemi vakáció idejére esett, ezért a Sapientia épületei csendesek voltak, és csak kevés hallgatóval futottunk össze, Csíkszeredában mégis nagy nyüzsgés fogadott minket, mely utunk utolsó állomása volt. A Csíkszeredai Kar minden évben ilyenkor szervezi meg a CSI: Sapientia nevű középiskolásoknak szóló tanulmányi versenyét, melynek célja, hogy népszerűsítse a Sapientia képzéseit (génsebészet, biotechnológia) az erdélyi magyar fiatalok körében. A verseny a nevét a népszerű televíziós sorozatoktól kölcsönözte, így ennek megfelelően a diákoknak egy gyilkosság részleteit kell felgöngyölíteniük, ahol a gyanúsítottak kihallgatása mellett kiemelt szerepet kapnak a biológiai ismereteik. Csíkszeredában ezen izgalmas versenynek a részleteit figyelhettük meg a kar bejárása során, valamint egy szervezetvezetési kultúrákkal foglakozó workshopon vehettünk részt, ahol megtudhattuk, hogy a hatalomkultúra, a szerepkultúra, a feladatkultúra vagy a személyiségkultúra áll közel hozzánk a vezetői pozíciók terén.

Időnket Csíkszeredában sem csak az egyetemen töltöttük, betekintettük a csíksomlyói kegytemplomba és tárlatvezetésen vettünk részt a Csíki Székely Múzeumban. Háromnapos csíkszeredai látogatásunk zárásaként ellátogattunk a csíkszentsimoni Csíki Sörgyárba, ahol a vezetett látogatás mellett megkóstolhattuk többek között legújabb, áfonyás ízesítésű kézműves sörüket is. Erdélyi időtöltésünk zárásaként a Szent Anna-tónál kirándultunk és a Hargitában túráztunk, melyek gyönyörű hófödte arcukat mutatták nekünk.

A Szent Anna-tó és a Hargita

Írta:
Ármás Julianna és Lendvai Tünde

Törökország január 20-án megindította az Olajág hadműveletet a Szíria északnyugati részén található kurdok által uralt Afrín ellen.

Az Olajág offenzívát több tényező együttesen váltotta ki. Egyrészt a térségbeli turkománokkal szembeni atrocitások, valamint a török belpolitika (2019-ben elnök- és parlamenti választások lesznek). Másrészről pedig a kurd autonómiatörekvések, melyek már régóta aggasztják Törökországot, mivel saját területén is felerősödhetnek a kurd szeparatista törekvések. A korábbi Eufráteszi Pajzs hadműveleten kívül (2016. augusztus – 2017. március) azonban nem lépett fel eddig Törökország a szíriai kurdok ellen. A legfőbb tényező, ami az új török hadműveletet előidézte Egyesült Államok jövőbeli tervei voltak.

Észak-Szíria február negyedikén (Kép forrása: syria.liveuamap.com)

Az Amerikai Egyesült Államok egy Szíriai Határvédelmi Erőt (BSF) kívánt létrehozni ez év elején. A határvédelmi alakulat 30 000 fősre volt tervezve, és a felét az az Egyesült Államok támogatását élvező Szír Demokratikus Erők (SDF) adta volna, aminek a nagy részét a kurd Népvédelmi Egységek (YPG) teszik ki. A BSF-et a szír-török határon és a szír-iraki határon, valamint az Eufrátesz mentén helyezték volna el, hogy a dzsihádisták visszaáramlását megakadályozzák, és az SDF által uralt területeket stabilizálják. Ankara számára elfogadhatatlan volt az, hogy a török határ mentén amerikaiak által kiképzett és felfegyverzett kurdok legyenek. Az Egyesült Államok hibázott, nem vette figyelembe Törökország félelmeit.

Törökország szemében a kurdok milíciája, a Népvédelmi Egységek (YPG) nem más, mint a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű törökországi terrorszervezet szíriai ága, tehát őket is terroristának tartják, és fel akarják számolni az úgynevezett terrorista hátországukat. Török értelmezésben nem a kurd nép a támadás célpontja, hanem a kurd „terrorcsoportok”, akik ellen önvédelemre hivatkozva fel lehet lépni.

A törökök célja nem más, mint a kurd fegyveresek meggyengítése, a határ mentén pedig egy 30 kilométer mély biztonsági sáv kialakítása. A török offenzíva egyelőre az afríni kantonra irányul, azért mert ez egy enklávé, nincs semmilyen összeköttetése a többi kurd területtel a korábbi török hadművelet, az Eufráteszi Pajzs miatt.

Már a 2016-ban indított Eufráteszi Pajzs hadművelet is elsősorban a kurdok ellen irányult, célja az volt, hogy a török-szír határ mentén ne jöhessen létre egy egybefüggő kurd terület. Ez akkoriban csak részben járt sikerrel, hiszen fő célját elérte, de mivel a szír kormányerők délről előrenyomultak, az amerikaiak pedig Manbídzsnál az SDF-fel törtek előre, a törökök offenzívája leállt.

Ahhoz, hogy a határ mentén létrejöjjön a biztonsági sáv a török hadseregnek Afrín elfoglalása után az Olajág hadműveletet kelet felé folytatnia kell. A kérdés az, hogy mi fog történni Manbídzsnál. Törökország kérte az amerikai katonák kivonását a városból, ígéretet viszont csak arra kaptak, hogy leállítják a fegyverszállítmányokat a YPG-nek, Manbídzst nem tervezik elhagyni, nem fogják kivonni az ott állomásozókat. Ez tovább ronthatja a két ország közötti kapcsolatokat. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár tárgyalásokat sürgetett a NATO két legnagyobb hadseregével rendelkező országa között.

Törökország elszigetelődése a hadművelet miatt

Szíria elítélte az offenzívát és szuverenitása megsértéseként értelmezte azt. A török-szír kapcsolat december végén romlott meg jelentős mértékben, mikor Recep Tayyip Erdogan török elnök terroristának nevezte Bassár el-Aszad szíriai elnököt.

Irán és Törökország közötti viszony sokat erősödött az elmúlt időszakban, év elején az iráni tüntetésekkor a török külügyminisztérium aggodalmát fejezte ki és felszólította a külföldi hatalmakat arra, hogy ne avatkozzanak bele Irán belügyeibe. Az Olajág hadművelet ártott a kapcsolatoknak, Irán a hadművelet azonnali leállítása mellett foglalt állást, és kiállt Szíria területi integritása és szuverenitása mellett.

A török offenzívára az oroszok hallgatólagos jóváhagyása nélkül nem kerülhetett volna sor. A hadművelet kapcsán Oroszország visszafogottságra szólította fel a harcoló feleket, valamint Szíriai területi integritásának tiszteletére. A Törökország által támogatott Szabad Szír Hadsereg a török hadsereg támadásával egy időben Afrínt délről támadta meg, ahelyett, hogy délre vonulva az olyan szélsőséges csoportok ellen harcolt volna mint a Dzsabhat Fatah es-Sám vagy a Haját Tahrír as-Sám . Az utóbbi dzsihádista csoport lőtte le február harmadikán az orosz légierő Szu-25-ös gépét, mindez valószínűleg tovább rontja a hadművelet orosz megítélését.

A Németország és Törökország közötti együttműködés rendezéséről, majd erősítéséről egyezett meg Sigmar Gabriel német és Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter még január hatodikán. Aztán a hadművelet keretében a törökök bevetették a német Leopard 2-es harckocsikat, ezek korszerűsítését bár Németország elvállalta, de felfüggesztik ideiglenesen, mivel a kurdok elleni harcot elítélik a németek.

Szankciók Venezuelával szemben

Az Európai Unió Tanácsa 7 venezuelai állampolgárra vetett ki szankciókat a dél-amerikai országban folyamatosan romló politikai és gazdasági válság miatt. A Tanács egyhangúlag döntött a magas pozíciójú állami tisztségviselők beutazási tilalmáról, illetve számláik befagyasztásáról. A szankciók célja, hogy a venezuelai rezsim tárgyalóasztalhoz üljön minden politikai szereplővel egy békés, demokratikus és jogszerű politikai megoldásért. Az Unió álláspontja szerint az ország sorsáról hosszútávon csak a venezuelaiak dönthetnek, ezért minél előbb meg kell történnie a kiegyezésnek, hogy a lakosság szükségei kerülhessenek a középpontba. Az EU megerősítette állásfoglalását, miután a venezuelai hatóságok persona non grata-nak nyilvánították Spanyolország caracas-i nagykövetét.

Szankciók Észak-Koreával szemben

A Tanács az ENSZ BT 2397-es (2017) határozata értelmében további észak-koreai személyekre és intézményekre vetett ki beutazási tilalmat és vagyonbefagyasztást. Ezzel 120-ra nőtt a szankcionált személyek és 64-re a hasonló intézkedéssel sújtott állami szervezetek száma. A határozat a KNDK nukleáris fegyverek, interkontinentális ballisztikus rakéták és egyéb tömegpusztító fegyverek kifejlesztésére tett törekvéseire adott válaszként született meg. Az EU további jogi lépéseket helyezett kilátásba, amennyiben a Kim-rezsim továbbra is figyelmen kívül hagyja a korábbi BT határozatokat.

Új Irak-stratégia

Új stratégiát fogadott el az Európai Unió Tanácsa Irakkal kapcsolatban. A tízoldalas dokumentum hét fő pontba szedve jelöli ki a Közösség céljait az országban: az ország területi egységének és szuverenitásának, valamint az etnikai-vallási sokszínűségének fenntartása; az iraki lakosság támogatása; az ország politikai rendszerének demokratikus újjáépítése; a helyi hatóságok támogatása a helyreállításban; a fenntartható és inkluzív gazdasági növekedés támogatása; hatékony és átlátható igazságügyi rendszer felépítése; migrációs diskurzus kialakítása az elmenekültek hazatelepítésére; valamint Irak kapcsolatainak helyreállítása a környező országokkal. A dokumentum alapja a Da’esh (Iszlám Állam) által elfoglalt területek felszabadítása a koalíció segítségével, amelynek az EU is tagja.

Az EU és Törökország tárgyalnak

Január 25-én Brüsszelben találkozott Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője és Ömer Çelik, Törökország EU ügyekért felelős minisztere. A találkozó témája a régió helyzete volt, különös tekintettel a szíriai polgárháborúra és az afríni török offenzívára. A találkozó ellen több európai fővárosban is tüntettek, tiltakozva a 2016 nyarán megkísérelt puccsot követő tömeges bebörtönzések és emberi jogi korlátozások ellen. A két fél kapcsolatát a törökországi rendkívüli állapoton kívül a csatlakozási tárgyalásokban beállt patthelyzet is terheli. Legutóbb Emmanuel Macron francia elnök nyilatkozata váltott ki heves reakciókat mindkét oldalon, miután az elnök a teljesjogú tagság helyett egy megerősített partnerségi kapcsolatot ajánlott fel. Ankara ezt a lehetőséget elutasítja és a migrációs egyezmény felbontásával fenyegeti az EU vezetőit, amennyiben nem folytatódnak a tárgyalások.

Az EU nyomon követi az iráni helyzetet

A Tanács “aggodalommal figyeli” az iráni tüntetések menetét és az arra adott hatósági válaszokat. Az alapvető emberi jogok, mint a szabad és békés véleménynyilvánításhoz való jog mindig központi kérdését képezte az EU-Irán kapcsolatoknak, ennek tükrében pedig az EU minden érintett féltől elvárja az erőszaktól való tartózkodást, aminek betartása érdekében “közelről monitorozzák” az eseményeket a síita országban.

Partnerkapcsolatok

2018.01.03. – Hivatalos himnusza lett a NATO-nak

A NATO elfogadta hivatalos himnuszának az 1989-ben, a NATO 40. évfordulójára komponált indulót. A szerző André Reichling, a luxemburgi hadsereg katonai zenekarának karmestere.

2018. január 16. – A NATO és Katar együttműködési megállapodást kötött

Katar és a NATO együttműködési megállapodást kötött az Isztambuli Együttműködési Kezdeményezés (ICI – Istanbul Cooperation Initiative) keretén belül.

A korábban is ICI partnerországok (Katar, Egyesült Arab Emirátusok, Bahrein és Kuvait) immár egyéni biztonsági egyezményt is kötöttek a NATO-val, amely a bizalmas információk cseréjének védelmét biztosítja és az Egyéni Partnerségi és Együttműködési Programot  (IPCP ) vetíti elő.

2018.01.17. – A NATO vezérkari főnökei megbeszélést tartottak

Összegyűltek a szövetséges vezérkari főnökök a katonai bizottsági ülésén a NATO brüsszeli központjában. Az első nap folyamán a Szövetség politikai és katonai prioritásaira összpontosítottak, melyek magukba foglalták többek között a katonai hozzájárulást Európa déli szomszédainak biztonsága érdekében, a NATO parancsnoki struktúrájának (NCS) alkalmazását, valamint a globális koalíciót az ISIS ellen és a NATO szerepét Irakban. A második napon a NATO Ukrajnával és Grúziával folytatott együttműködéséről volt szó.

2018.01.22-23. – A NATO az Öböl-menti partnereivel tárgyalt
Sor került a negyedik ICI (Istanbul Cooperation Initiative) politikai tanácsadói csoporttalálkozóra a NATO és a Perzsa-öböl menti partnerországok ülésén, ezúttal Kuvaitban. A központi témák a résztvevő ICI-országok – Bahrein, Katar, Kuvait, Egyesült Arab Emírségek –, valamint Szaúd-Arábia, Omán és a GCC (Gulf Cooperation Council) képviselői között a kooperáció eredményei és annak továbblendítésének lehetőségei voltak. A NATO különösen fontosnak tartja ezen államok stabilitását és az euroatlanti régióval való együttműködést. Egy ízben a találkozó a kuvaiti NATO-ICI Regionális Központ céljainak továbbfejlesztésére is platformot nyújthatott, hiszen szolgált helyszínül ennek az eseménynek.

Műveletek

2018.01.08. – Dánia és Olaszország megkezdték a balti államok légterének felügyeletét

Dán F-16-osok Litvániába, olasz Eurofighterek pedig Észtországba települnek, hogy a Észtország, Lettország és Litvánia légterét felügyeljék. Ez a NATO feladata mióta az előbbi államok csatlakoztak a Szövetséghez,

2018.01.15. – A NATO haditengerészeti alakulatai fölött parancsnokváltás történt

Belga és dán parancsnokok vették át az irányítást a NATO két haditengerészeti alakulata fölött, amelyek segítenek a tengerbiztonság tartós fenntartásában. Søren Thinggard Larsen, a dán haditengerészet hajóosztálíy-parancsnoka vezeti a NATO egyes számú Haditengerészeti Készenléti Kötelékét (Standing NATO Maritime Group 1 – SNMG1) 2018-ban, ami 2017-ben végig norvég fennhatóság alatt állt. A NATO egyes számú aknamentesítő flottaegységét (Standing NATO Mine Counter-Measures Group 1 – SNMCMG1) 2018-ban Peter Ramboer, a belga haditengerészet parancsnoka veszi át.

Brit-orosz vetélkedés a XIX. század első felében

A cikksorozat első részében a krími háborút (1853-1856) megelőző négy évtizedet kívánom ismertetni az európai hatalmi vetélkedés szemüvegén keresztül. A nagyhatalmak közötti versengésnek az 1814-1815 között Bécsben megtartott kongresszuson próbáltak egyfajta szabályozó keretet adni azáltal, hogy a kifinomult diplomáciai technikák és a legitimitás elvén keresztül minimálisra próbálták csökkenteni a konfliktusokat. A Napóleoni háborúkat lezáró Bécsi Kongresszuson a győztes nagyhatalmak (Egyesült Királyság, Orosz Birodalom, Poroszország és a Habsburg Birodalom) által megteremtett új politikai rend, minden belső problémája ellenére egészen a krími háborúig képes volt egyensúlyt teremteni a kontinensen. A Bécsben létrehozott rendszer alapját két tényező biztosította. Egyrészt a koronás fők félelme az újból fellángoló forradalmaktól, másrészt annak az elkerülése, hogy bármelyik európai ország a kontinens hegemón hatalmává váljon. Ezen két cél érdekében két együttműködést is létrehoztak a győztesek. Míg a négy győztes hatalom által létrehozott Négyes Szövetség feladata a franciák kordában tartása, addig a három közép és kelet-európai uralkodó által létrehozott Szent Szövetség a legitimitás elvéből kiindulva próbálta elejét venni a forradalmi megmozdulásoknak.

A Bécsi Kongresszus Európája

Napóleon bukását követően Bécsben ültek össze az európai államok vezetői, hogy megteremtsék az új európai rendet. Az I. Párizsi Béke rendelkezései szerint a négy nagy győztes hatalom képviselőit illette meg a kérdések eldöntésének a joga. A házigazda Ausztriát Metternich herceg képviselte a kongresszuson. Az osztrák külügyminiszter briliáns diplomáciai érzékének köszönhetően a konferencia vezéregyéniségé vált, aki remekül tudott közvetíteni a mérsékeltebb álláspontot képviselő Castlereagh brit külügyminiszter és a franciákkal szemben keményebb fellépést képviselő I. Sándor cár között. A kontinens közepén elhelyezkedő soknemzetiségű Habsburg Birodalomban az európai hatalmi rendszer legkisebb változása is komoly politikai következményekkel járó folyamatokat volt képes elindítani. A birodalom kiszolgáltatottságának a tudatában Metternich mindent elkövetett annak érdekében, hogy az egymással sok tekintetben ellentétes érdeket és értékeket valló nagyhatalmakat egységbe tömörítse az európai hatalmi egyensúly fenntartása érdekében. Bár a négy nagy győztes képviselő egymástól igen eltérő Európaképpel rendelkezett, a kontinensen való hatalmi egyensúly fenntartásában egyetértettek. A Castlereagh által képviselt Nagy-Britannia nem akart európai területekkel gazdagodni (bár Málta szigetét a birodalomhoz csatolta), célja a jövőbeni francia és orosz ambíciók megfékezése volt. Ennek érdekében a Franciaország szomszédságában lévő kisebb államok területeit mesterségesen megnövelték. Így jött létre Hollandia és a korábbi Osztrák-Németalföld (a mai Belgium) egyesítéséből az Egyesült Németalföldi Királyság, biztosították Svájc semlegességét, Piemontot pedig területének megnövelésével akarták felerősíteni. London célja egy olyan gyűrű létrehozása volt, amely képes ellenállni egy esetleges francia katonai agressziónak. Annak érdekében, hogy a Franciaországot körülvevő cordon sanitaire minél hatásosabban működjön, Poroszország Rajna menti területeket kapott.

Európa politikai térképe a bécsi kongresszus után.

Párizs ambícióinak letörése mellett a kontinensre nehezedő orosz befolyás visszaszorítása volt London bécsi politikájának másik szempontja. Sándor cár megfékezésének az eszközét Castlereagh leginkább a Habsburg Birodalomban látta. Ausztriának szánta azt a szerepet, hogy nyugatról az esetleges francia, keletről pedig az orosz előrenyomulást felfogja. Ausztriát nyugati területeinek elvesztése miatt (Osztrák-Németalföld) itáliai területekkel kárpótolták a kongresszuson. Ennek következtében Piemontot leszámítva közvetlenül vagy közvetve a félsziget területének nagy részét az ellenőrzése alatt tartotta. A Német-Római Császárság helyén létrehozott Német Szövetség szintén Ausztria pozícióját erősítette, hiszen a szövetségen keresztül Bécs megkapta a kis és közepes német államok feletti ellenőrzés lehetőségét. Bár Poroszország az oroszok számára átadott lengyel területekért cserébe jelentős német területekkel gazdagodott, a német ügyek befolyásolásában csak másodlagos szerepet tudott betölteni Ausztria mellett. Oroszország a többi hatalom által rettegett kolosszusként vett részt a bécsi rendezésben. Sándor cár birodalma a lengyel területek nagy részének bekebelezésével valós realitásként jelent meg a közép-európai térségben. Franciaország viszonylag enyhe feltételekkel úszta meg a császárság összeomlását. Az országot a forradalom előtti határai közé szorították vissza, továbbá jóvátételt kellett fizetnie, illetve el kellett tartania az országot megszállva tartó 150 ezer fős koalíciós haderőt. Bár a poroszok keményebb békefeltételeket kívántak Párizsra rákényszeríteni, az angolok és Metternich világosan látta, hogy a jövőbeni hatalmi rendszert csak egy együttműködő Franciaországgal lehet fenntartani. A franciákkal szembeni nagyvonalú bánásmód kialakításban a nyers hatalmi megfontolások mellett nagy szerepet játszottak a Párizst képviselő Talleyrand diplomáciai bravúrjai is. A Bécsben létrehozott új európai rendszernek két alappillére volt. A hatalmi egyensúly, amelynek a biztosítására a győztes hatalmak 1815. november 20-án létrehozták a Négyes Szövetséget. Az együttműködés a megújuló francia agresszióval szemben biztosította volna a nagyhatalmak közös katonai fellépését. A rendezés másik alapját a legitimitás elve jelentette. Ezen fogalom alatt a korábbi korszakok monarchikus uralmi rendszerének fenntartását értették. Ennek az elvnek a védelmére jött létre 1815 szeptemberében a Szent Szövetség, amelyet a három közép és kelet-európai abszolutista uralkodó hozott létre. A Szövetség a francia forradalom következtében kibontakozó liberális és nemzeti mozgalmakkal szembeni konzervatív válasz volt. Az Egyesült Királyságot és a pápát leszámítva valamennyi európai uralkodó csatlakozott a Szent Szövetséghez. A kongresszuson résztvevő diplomaták és uralkodók nem voltak hajlandók tudomást venni a nemzeti eszme jelentőségéről. A Bécsben létrehozott hatalmi egyensúly szilárdnak látszott, a legitimitás elvének betartatására pedig a hatalmas orosz hadsereg vállalta a garanciát.

A rendszer repedései

A bécsi rendezés első repedései igen korán megjelentek. Bár a nagyhatalmak 1818-as Aacheni konferenciáján a Bourbon restauráció Franciaországa csatlakozott az európai koncerthez, az évtized végén kirobbanó forradalmak mégis komoly kihívások elé állították a rendszert. Az évszázad első forradalmi hulláma Spanyolországból kiindulva szétterjedt Dél-Európában. Madrid után Lisszabon és Nápoly következett. A Troppau-ban majd Laibach-ban összeülő hatalmak a forradalmi eseményekkel szembeni fellépés mellett döntöttek. Itáliában Ausztria, az Ibériai-félszigeten Franciaország állította vissza a status quo-t. A kiéleződő „keleti kérdés” azonban már előre vetítette a jövőbeni brit-orosz vetélkedést. Az egykor dicsőséges oszmán Birodalom a XVIII. század második felétől a végelgyengülés jeleit mutatta. Az omladozó birodalom egyre nehezebben tudta kezelni a Balkánon felerősödő függetlenségi mozgalmakat. A belső etnikai és vallási feszültségek mellett további problémát okozott Konstantinápolynak a többi európai állammal szembeni technikai és gazdasági elmaradottsága. A Török Birodalom gyengülése lehetőséget biztosított az orosz cárok számára, hogy kiterjesszék befolyásukat a Balkánra és a tengerszorosokra. Oroszország a Krími Kánság meghódítása óta szerette volna megkaparintani a Boszporusz és a Dardanellák feletti ellenőrzést. Bár az 1821 márciusában kirobbant görög felkelést Sándor cár a legitimitás elvével összeegyeztethetetlenek minősítette, de a későbbiekben mégiscsak a puszta hatalmi érdek határozta meg a cárnak az ügyhöz való hozzáállását. Ausztria minden diplomáciai erejét latba vetette, hogy megakadályozza a balkáni háború kitörését. Metternich tisztában volt azzal, hogy az ortodox vallású Orosz Birodalom balkáni előretörése aláaknázhatja a Habsburgoknak a félsziget északi részén betöltött pozícióját. A britek egyelőre kivártak, ugyanakkor élénken érdeklődést tanúsítottak Sándor cár lépései iránt.

A következő évek eseményei azonban kimozdították a nagyhatalmakat a kezdeti passzív magatartásukból. Alapvetően két esemény változtatta meg az európai hatalmak hozzáállást. 1825-ben új cár került az Orosz Birodalom élére I. Miklós személyében. Miklós elődjével ellentétben nagyobb prioritást szentelt az orosz hatalmi érdeknek, mint a legitimitás elvének. Bár az új cár a terjeszkedés lázában élt, ez önmagában még nem szükségszerűen indokolta az európai koncert magatartásának a megváltozását. A keleti kérdésben a fő fordulatot, Mohamed Ali egyiptomi alkirálynak a görög ügybe való beavatkozása hozta. A kétségbeesett szultán Mohamed Alitól kért segítséget a görög ügy megoldásában, cserébe Kréta szigetét, valamint Moreát (Peloponnészoszi-félsziget) ajánlotta fel egyiptomi megmentőjének. Az albán származású Mohamed Ali a század eleje óta állt a fáraók földjének az élén, uralma alatt francia segítséggel modernizálta az egyiptomi flottát és hadsereget. Nem titkolt célja volt egy, az oszmán uralomtól független arab birodalom létrehozása, ezen törekvése rémülettel töltötte el a térségben érdekelt briteket és oroszokat. Az egyiptomi beavatkozásra válaszul London és Szentpétervár közösen cselekedett. A Kairóval jó viszonyt ápoló Párizs szintén csatlakozott az oszmánellenes koalícióhoz. A britek bár a cárral közösen léptek fel Konstantinápoly és Mohamed Ali ellen, ez nem halványította el az orosz expanziós politikával kapcsolatos félelmeiket. Maga a közös fellépés is ebből a félelemből született: a britek a szultánellenes együttműködésen keresztül kívánták ellenőrzésük alatt tartani Miklós cárt. A Foreign Office fő feladatának az orosz-török háború elkerülést tartotta, George Canning külügyminiszter az oroszokkal való kooperációval akarta megakadályozni a két keleti hatalom közötti háború kibontakozását. A koalíciós erők 1827-ben Navarinó-nál szétverték a török-egyiptomi hajóhadat, a tengeri ütközet következményei azonban ellentétesek lettek a Londonban elvártaktól. A Navarinó-i közös hadművelet az orosz-török háború kirobbanásához vezettet. A háborút lezáró Drinápolyi békében a cár megerősítette a Török Birodalmon belüli befolyását. Alighogy lecsillapodtak keleten a harcok, az európai koronás fők és diplomaták újabb a bécsi rendezést megingató eseménysorozattal találták szembe magukat. A Párizsból kiinduló forradalmi hullám változást hozott a Bécsben kialakított status quo-ban. Franciaországban a forradalom eredményeként rezsimváltásra került sor, a rendezés egyik fő tartó oszlopának számító Bourbon-dinasztia megtört a párizsi polgárok barikádjain. X. Károly bukása a „nagy” francia forradalom megismétlődésének a rémképét vetítette Európa konzervatív urai elé. A régi rend híveinek félelmei azonban alaptalannak bizonyultak, Párizs forrongó utcái nem a köztársaságot hozták vissza, hanem Lajos Fülöp „polgár királyságát” juttatta az ország élére. Az Orleansi-házból származó új király kettős kommunikációt folytatott: míg országán belül a régi rend ellenfelének, addig a külföld felé a status quo hívének mutatta magát. London amint meggyőződött arról, hogy az új francia vezetés nem kíván visszatérni az 1815 előtti expanziós politikájához, azonnal elismerte Lajos Fülöp uralmát. Az események azonban nem álltak meg a francia határnál, a forradalmi megmozdulások a Bécsben létrehozott Németalföldi Királyság szétrobbanásához és a független Belgium létrejöttéhez vezettek. Az európai koncert tagjai igen eltérően reagáltak az eseményekre. A britek elfogadták a változások eredményeit, a Habsburg Birodalom a kiújuló itáliai forradalmakkal volt lekötve, Poroszország és a cár azonban katonai beavatkozást sürgetett. Sándor cár kész volt csapatokat küldeni a belga forradalom leverésére. A britek az orosz beavatkozás elkerülése érdekében ismerték el a frissen létrejött Belgiumot, ugyanis mindenféleképpen meg akarták akadályozni Szentpétervár befolyásának a kontinensen történő további növekedését. Miklós cár intervencióját a britek ellenzése és az osztrákok közönye mellett tovább gátolta, hogy a forradalmi megmozdulások a cárok elzárt birodalmát is elérték. A Varsóban kirobbant lengyel felkelés egy időre lekötötte az orosz hadsereg erőit. Alighogy leverték a forradalmakat, a bécsi koncert tagjainak máris az újra kiéleződő keleti kérdésre kelet megoldást találniuk. Az egyiptomi Mohamed Ali nem mondott le arról a tervéről, hogy a Portától függetlenedve létrehozza saját a Földközi-tenger keleti medencéjére kiterjedő birodalmát. 1832-ben háborút indít a szultán ellen és győzelmek sorát aratva Konstantinápoly falai alá érkezet. Ali győzelmei a hatalmi egyensúly felborulásával fenyegettek. Sem az angoloknak, sem a cárnak nem állt érdekében, hogy a gyönge és befolyásolható Oszmán Birodalom helyét egy kiszámíthatatlan új hatalom vegye át. Arról nem is beszélve, hogy Kairó jó kapcsolatokat ápolt Franciaországgal. Félő volt, hogy Ali hatalmának megnövekedése a franciák térségbeli befolyásának növekedését vonja maga után. Az új brit külügyminiszter Palmerston az Oszmán Birodalom integritása mellett állt ki, az oroszok a szavakon túl konkrét lépéseket is tettek. Miklós cár egy expedíciós haderőt küldött a török főváros védelmére, Ali nem merte felvenni a harcot az oroszokkal így inkább visszavonult. A szultán a háborút lezáró Unkiár-Iszekelesz-i szerződésben az orosz cár védelme alá helyezte a birodalmát. Oroszország befolyása tovább növekedett a térségben, a szerződés értelmében a Boszporuszt és a Dardanellákat a törökök elzárták az idegen hatalmak hadihajói előtt. Ez sérelmesen érintette a térségbeli brit érdekeket. A Mohamed Ali mögött álló franciák az oroszokhoz hasonlóan szintén növelni tudták térségbeli befolyásukat. Mohamed Alinak meghagyták az Oszmán Birodalom arab területei feletti uralmat, bár névleg el kellett ismernie a szultán főhatalmát. A konfliktusból üres kézzel távozó britek a Török Birodalommal fenntartott szoros gazdasági kapcsolataikon keresztül próbálták megcsappant befolyásukat visszaállítani. Ausztria a cár lépésében a status quo fenntartásának szándékát látta ezért Metternich üdvözölte az orosz lépéseket.

Az évtized végén azonban újra a török-egyiptomi konfliktus került a nagyhatalmak külpolitikájának a középpontjába. A franciák támogatását maga mögött tudva Mohamed Ali újra nekilátott a mediterráneum keleti felében fennálló erőviszonyok átalakításához. Palmerston és Miklós cár újfent a Porta mellé álltak, míg Franciaország nyíltan Egyiptom mellé. Lajos Fülöp Adolphe Thiers-t nevezte ki miniszterelnöknek, aki harcias megnyilatkozásaiban jutatta az európai hatalmak tudomására, hogy Franciaország akár fegyveresen is kész megvédelmeznie szövetségesét. A francia kormányfő arra számított, hogy a nagyhatalmak a bomló Török Birodalom érdekében nem fognak háborút kirobbantani. Thiers számítását Palmerston keresztül húzta: egyrészt nyilvánvalóvá tette, hogy London kész Konstantinápolyt akár fegyveres úton is megvédeni; másrészt a többi nagyhatalommal közösen jelezték, hogy készek kollektív védelmet biztosítani a szultán számára. Ezt követően angol hadihajók jelentek meg Szíria és Libanon partjainál, ennek hatására Franciaország kénytelen volt meghátrálni. A törökök újbóli megmentését követően a britek saját érdekeiknek megfelelően alakíthatták át az Unkiár-Iszekelesz-i szerződésben foglaltakat. 1841 nyarán Londonban öthatalmi (Egyesült Királyság, Oroszország, Franciaország, Habsburg Birodalom és Törökország) konferenciát tartottak a Fekete-tengeri szorosok kérdésében. A tárgyalásokon sikerült a tíz évvel korábbi egyezményt úgy átalakítani, hogy a Boszporusz és a Dardanellák vízi útvonalai minden nemzet hadihajói előtt lezáruljanak. Palmerston ezen lépése a térségben egyre inkább növekvő orosz befolyást próbálta visszaszorítani. A tengerszorosok lezárásával ugyanis a Fekete-tengeri orosz flotta nem tudott megjelenni a Földközi-tengeren és nem tudta fenyegetni a britek térségbeli érdekeit.

Míg a korábbi évtizedek konfliktusai inkább az európai nagyhatalmi egyensúlyt, addig a 40-es évek incidensei a legitimitás elvét veszélyeztették. A nemzeti és liberális eszmék terjedése erre az időszakra teljesen aláásta a korábbi korszakok legitimációs elveit. A nemzet és az ahhoz kapcsolódó nemzetállamiság vált a feltörekvő európai polgárság fő legitimációs elvévé. A bécsi rendezés kereteit egyre jobban feszegették az Európa-szerte megjelenő nemzeti és liberális mozgalmak. A nemzeti mozgalmak elsősorban a soknemzetiségű Közép-Európában jelentettek komoly problémát. A térséget uraló Habsburg Birodalom minden erejét lekötötték a német és olasz területeken zajló mozgolódások, ebből kifolyólag egyre kevésbé tudott eleget tenni a Bécsben megfogalmazott egyensúlyozó szerepének. A lengyel és az olasz felkelések pusztán csak előszelei voltak a régi Európát fenyegető újabb robbanásnak. A robbanás központja újból a francia főváros volt (bár 1848 első forradalma valójában Nápolyban robbant ki), februárban újra barikádok emelkedtek Párizs utcáin. A párizsi események – ahogy szűk két évtizeddel korábban – most is rezsimváltást eredményeztek. Lajos Fülöp polgárkirályságát köztársaságra cserélték a franciák. A párizsi események ugyan Európa szerte riadóztatták a régi rend híveit, de a forradalmi hullám olyan gyors ütemben söpört végig a kontinensen, hogy képes volt megakadályozni a konzervatív erők fellépést (ez alól az Orosz Birodalom kivételt képez). Párizs után a sok kis államra tagolódott Németország következett. A Frankfurt am Main-ban összeülő össznémet nemzetgyűlés a német egység gondolatával lépett fel. Ausztriában előbb az olasz területeken majd Bécsben és Magyarországon törtek ki forradalmi megmozdulások. Poroszországot a berlini felkelés egy időre szintén bénult állapotba taszította. Végül a régi rend hívei Franciaországot leszámítva mindenhol képesek voltak leverni a nemzeti és liberális törekvéseket. Diadaluk azonban pürrhoszi győzelemnek bizonyult, ugyanis 1848-49 eseményei végkép aláásták a Bécsben felépített rendszer alapjait. A legitimitás elvére egyre kevésbé lehetett már hivatkozni a tömegeket megmozgató nemzeti és liberális elvekkel szemben, ugyanakkor a hatalmi egyensúly olyan gondosan felépített rendszere is válságba került. A bécsi rendezés alapját a kontinensen egymást kordában tartó nagyhatalmakból álló Európa adta. A forradalmi események azonban megmutatták, hegy sem Ausztria, sem pedig Poroszország nem képes az oroszokat ellensúlyozó szerepét betölteni. A magyar szabadságharcot Bécs csak orosz segítséggel tudta leverni, ennek következményeként Ferenc József császár Miklós cár lekötelezettjévé vált. A német kérdés megoldásában szintén szerepe volt az erős orosz nyomásnak. Mindezek következtében az Orosz Birodalom az 1850-es évek elejére hatalmának csúcsára érkezett. Hatalmas demográfiai súlyának és erősen centralizált politikai rendszerének köszönhetően ezekben az években az Orosz Birodalom megállíthatatlannak tűnt. A következő évek eseményei azonban megmutatták, hogy az ijesztő látszat ellenére a cárok birodalma gazdaságilag, technikailag és társadalmilag messze lemaradt a nyugati államok mögött.

Robbanó konfliktus: a krími háború okai és kezdete

Miklós cár a forradalmak leverést követően ereje teljében érezte a birodalmát. Mivel jól érzékelte a kontinensen felborult hatalmi egyensúlyt, ezért elhatározta, hogy pontot tesz a Fekete-tengeri szorosok ügyére. Az 1841-es öthatalmi londoni konferencián kialakított szabályozás komoly akadályokat állított a közel-keleti orosz terjeszkedés útjába. Szent Pétervárnak kapóra jött a katolikusok és az ortodoxok között kialakult konfliktus a palesztinai szent helyek használatával kapcsolatban. A felekezeti ellentéteket felhasználva Miklós cár követén keresztül követelte a szultántól a két keresztény csoport közötti vita rendezését, valamint, hogy a szultán ismerje el az orosz cárt az Oszmán Birodalomban élő ortodox keresztények védelmezőjeként. Konstantinápoly elutasította az orosz követeléseket, ezt követően az oroszok megszállták a román fejedelemségeket (Havasalföld, Moldova). Bár az oroszok megpróbálták Bécset is bevonni a törökök elleni háborúba, végül Ausztria ellenállt a cár nyomásának. Bár Ferenc József az 1849-es segítség miatt lekötelezettje volt az oroszoknak, jól felfogott hatalmi érdekei azt diktálták, hogy ne segítse Miklós cárt balkáni befolyásának a növelésében. London szintén feszülten figyelte az eseményeket, az orosz expanzióban a közel-keleti brit érdekek igen komoly veszélyeztetését látták. Azonban 1853 elején még semmilyen nyoma nem volt egy esetleges oroszellenes brit fellépésnek. Bár a krími háború a majd fél évszázados orosz-brit hatalmi versengésnek a betetőzését jelentette, a fegyveres fellépés ötlete mégsem a londoni Foreign Office-ból hanem Párizsból érkezett. A 1848-as forradalom következtében először az elnöki majd a császári trónra ülő Charles-Louis Napoléon Bonaparte mindent megtett annak érdekében, hogy országát sikeresen kivezesse a nemzetközi elszigeteltségből. Ezért az egyre fokozódó brit-orosz ellentét kapóra jött III. Napóleonnak, a francia császár 1853 májusában egy közös angol-francia fellépést javasolt az Orosz Birodalom ellen. A britek ekkor még nem akartak nyílt konfliktust vállalni a cárral. Azonban az orosz terjeszkedéstől való angol félelem szép lassan az együttműködés irányába tolta a briteket. Szeptemberben egy francia-angol hajóraj jelent meg a Boszporuszon Konstantinápoly védelmének a céljából. A cár az 1841-es londoni egyezmény megszegésével vádolta a nyugati hatalmakat. A britek és franciák lépésüket azzal indokolták, hogy Oroszország a dunai fejedelemségek megszállása óta háborús viszonyban van a Portával. November 4-én a szultán hadat üzent az Orosz Birodalomnak. November 30-án a Szinope-i tengeri csatában az orosz flotta győzelmet aratott a török hajóhad felett. A britek és franciák 1854 májusában hadat üzentek Oroszországnak.

A bécsi rendezés mérlege

A fentiekben leírtak jól szemléltetik, hogy a győztesek kongresszusát követően szinte azonnal felszínre törtek a rendszer azon belső problémái, amelyek hosszútávon azzal a veszéllyel fenyegettek, hogy szétfeszítik a Bécsben felépített rendszert. A kontinensen tíz évenként végigsöprő forradalmi hullám, illetve az annak talaján kibontakozó liberális és nemzeti mozgalmak a rendezés ideológiai alapját képző legitimitás elvét kezdték veszélyeztetni. Ugyancsak a struktúra egyre erősebb belső zavaraként jelent meg az Orosz Birodalomnak a többi európai állammal szembeni katonai túlsúlya. Oroszország ambivalens módon viszonyult a bécsi rendszerhez, egyrészt Szentpétervár volt a Szent Szövetség legfőbb oszlopa, a kontinensen megjelenő forradalmi erőkkel szembeni fellépések legaktívabb szereplője. Ugyanakkor hatalmi érdekeinek érvényesítése egyre inkább veszélyeztette a kontinens ingatag hatalmi egyensúlyát. Az Európára nehezedő orosz nyomás legfőbb ellensúlyozója az Egyesült Királyság volt. Nagy Britanniának, mint tengeri hatalomnak elsődleges külpolitikai prioritásai közé tartozott annak elkerülése, hogy a kontinensen valamelyik hatalom hegemón szerepre tegyen szert. Ebből kifolyólag London már a görög felkeléstől kezdve mindent elkövetett annak érdekében, hogy megakadályozza Oroszországot azon szándékában, hogy uralma alá vonja az összeroskadó Oszmán Birodalmat. Az egyre erősödő brit-orosz vetélkedésből származó európai konfliktust tovább mélyítette a két német hatalom (Habsburg Birodalom, Poroszország) gyengesége, valamint a megerősödő Franciaország azon törekvése, hogy aktívan formálhassa a nemzetközi politikát. Mindezek a folyamatok az 1850-es évekre a forradalmak által már amúgy is megtépázott rendszer összeomlásához és a krími háborúhoz vezettek.

Források:

Diószegi István: Nemzetközi Kapcsolatok Története 1789-1918, Tankönyvkiadó Budapest 1977.

Ormos Mária-Majoros István: Európa a Nemzetközi Küzdőtéren, Osiris Kiadó Budapest 2003.

Vadász Sándor szerkesztésében: 19. Századi egyetemes Történelem 1789-1914, Osiris Kiadó Budapest 2011.

Henry Kissinger: Diplomácia, Panem Könyvkiadó Budapest 2008.

Az EU nem ismerte el Jeruzsálemet Izrael fővárosának

December 6-án az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Federica Mogherini reagált Donald Trump amerikai elnök Jeruzsálemmel kapcsolatos döntésére. A főképviselő kifejtette az Európai Unió aggodalmát az Egyesült Államok lépésével kapcsoltban, továbbá leszögezte, hogy a palesztin kérdésben az Unió továbbra is a két állami megoldás (vagyis az önálló zsidó és palesztin állam kialakítása) mellett kötelezi el magát. Megismételte, hogy Brüsszel álláspontja szerint a város jövőbeli státuszát az érintett felekkel folytatott közvetlen tárgyalások útján kell rendezni, amelybe a Quartet-ten túl a regionális szereplőket is be kell vonni.

Az EU meghosszabbította az Oroszországgal szembeni szankciókat

December 21-én a Tanács további hat hónappal meghosszabbította az Oroszországgal szembeni gazdasági szankciókat és fenntartja több orosz állampolgárral szemben a beutazási és pénzügyi korlátozásokat. A döntést az Unió állam és kormányfőinek december 14-ei találkozóján hozták meg, miután megvitatták a Minszki Jegyzőkönyv orosz részről történő végrehajtását. Az Oroszországgal szembeni korlátozó intézkedéséket még 2014 nyarán vezette be az Unió, válaszul Moszkvának az ukrajnai eseményekben játszott szerepére. A szankciókat az orosz pénzügyi, energetikai és védelmi iparral szemben vezeték be.

Védelmi ipar

A Tanács 2017. december 12-én megállapodott az európai védelmi ipari fejlesztési program létrehozásáról szóló javasolt európai parlamenti és tanácsi rendelettel kapcsolatos álláspontjáról (azaz az általános megközelítésről). Az Európai Védelmi Alap szerves részét képező rendelet célja az, hogy a 2019–2020-as időszakra 500 millió euró költségvetésű programot alakítson ki az uniós védelmi iparversenyképességének és innovációs kapacitásának támogatására. Várhatóan 2018-ban megkezdődnek a tárgyalások az Európai Parlamenttel. A cél az, hogy 2019-ben már pénzügyi támogatást lehessen nyújtani az első képességfejlesztési projekteknek.

PESCO

A Tanács 2017. december 11-én – kevesebb, mint egy hónappal azután, hogy kézhez kapta az érintett tagállamok együttes értesítését az állandó strukturált együttműködésben való részvételi szándékukról – határozatot fogadott el az állandó strukturált együttműködés (PESCO) létrehozásáról. A PESCO megteremti annak lehetőségét, hogy egyes uniós tagállamok szorosabb együttműködést folytassanak a biztonság és a védelem területén. Ez 25 tagállam részvételét jelenti Dánia, az Egyesült Királyság és Málta kivételével. Ez az állandó védelmi együttműködési keretrendszer lehetővé fogja tenni, hogy az arra hajlandó és képes tagállamok közösen fejlesszék védelmi képességeiket, közös projektekbe ruházzanak be, valamint javítsák fegyveres erőik műveleti készenlétét és hozzájárulását.

EU-NATO

Az Unió továbbra is szoros és egymást kölcsönösen erősítő együttműködést folytat a NATO-val a közös érdekű területeken – stratégiai és műveleti tekintetben egyaránt – a nemzetközi békét és biztonságot elősegítő válságkezelésben és a védelmi képességek olyan továbbfejlesztésében, ahol a követelmények között átfedések vannak. Az Unió számára az egyik legfontosabb politikai prioritást jelenti az együttes nyilatkozat végrehajtása. Alapvető elemét képezi az erőfeszítések azon tágabb körének, melyek célja – amint azt a Tanács a „Biztonság és védelem az EU globális stratégiájának összefüggésében” című, 2017. november 13-i következtetéseiben ismételten kijelentette – megerősíteni az Unió ahhoz szükséges képességét, hogy biztonságszolgáltatóként tudjon fellépni és együtt tudjon működni partnereivel.

Partnerkapcsolatok

2017. december 1. – A NATO és az EU katonai törzsei tanácskoztak

A NATO Nemzetközi Katonai Törzsének (IMS) és az Európai Unió Katonai Törzsének (EUMS) képviselői ismét összeültek egy konferencia erejéig, hogy a NATO-EU együttműködés fejlesztéséről tanácskozzanak. A tavaly Varsóban elfogadott NATO-EU közös nyilatkozat óta, különös jelentőséget élvez a két szervezet koherenciájának előmozdítása, mely nemcsak a katonai kérdésekre, hanem a teljes spektrumú összehangolódásra is kiterjed. A konferencia számtalan napirendi pontja között kiemelkedő jelentőségű volt az információcsere, a logisztika, a kibervédelem, a gyakorlatok, a felkészítés és az oktatás kérdései.

2017. december 5. – A NATO-EU együttműködésről tárgyaltak

A NATO és az Európai Unió kétnapos konferenciát tartott ahol két szervezet együttműködési mechanizmusainak bővítéséről tárgyaltak a tagállamok külügyminiszterei. Jens NATO-főtitkár és Federica Mogherini az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője közös sajtókonferencián elmondták, hogy az új fejlesztések legfontosabb célkitűzései a kiber- és terrortámadásokra reagáló képesség kialakítása a valós idejű információcsere megvalósításával, és a hatékonyabb katonai mobilitás lesz. A külügyminiszterek olyan globális kihívásokról is tárgyalnak, mint az Észak-Korea okozta fenyegetés.

A katonai erők mobilitása terén az elsődleges cél a szállítás jogi és bürokratikus akadályainak fellazítása, helyettük új eljárások kialakítása a gyors határátlépés érdekében. Emellett fontos az immár NATO tulajdonában lévő (nem állami vagy magántulajdonú) szállítóeszközök beszerzése és olyan úthálózatok, hidak, vasutak, repterek kiépítése, amelyen lehetséges katonai eszközök szállítása és állomásoztatása.

Az együttműködés második fontos sarokköve a terrorizmus elleni harc operatív jellege mellett a stabilizálására való törekvés lesz. A miniszteri találkozón tárgyaltak a NATO változó szerepéről az Iszlám Állam Elleni Nemzetközi Koalícióban (Global Coalition to Defeat ISIS); a hadműveletek mellett előtérbe kerül majd a békefenntartó funkció. A Szövetség továbbra is folytatja az afganisztáni kiképző misszióját és partnerei katonai védelmének megerősítését. A külügyminiszterek a NATO „nyitott ajtók” politikájáról is tanácskoztak, amely a jövőben csatlakozni kívánó országok további támogatását helyezi kilátásba.

2017. december 6. – A NATO támogatja Grúziát

A NATO külügyminiszterei kiálltak Grúzia területi egysége és leendő tagsága mellett. A tartalmas együttműködési csomag (Substantial NATO-Georgia Package) megvalósításán továbbra is dolgozni fog a Szövetség, vagyis Grúzia minden tanácsot és eszközt meg fog kapni ahhoz, hogy NATO-taggá válhasson. Ehhez azonban szükséges a határvitáit lezárni, így Stoltenberg felszólította Oroszországot, hogy a grúzoktól elszakadt területeket, Abháziát és Dél-Oszétiát ne támogassa a továbbiakban és vonja ki csapatait Grúzia területéről.

2017. december 12. – Meghosszabbították a főtitkár mandátumát

Az Észak-atlanti Tanács meghosszabbította Jens Stoltenberg főtitkári mandátumát 2 évvel, így 2020 szeptemberéig folytathatja munkáját a főtitkár.

Műveletek

2017. december 4. – Albániában katasztrófa elhárításban segédkezik a NATO

Albánia az országban valaha mért legerősebb esőzés okozta károkkal néz szembe az Euro-atlanti Katasztrófa Reagálási Koordinációs Központ (EADRCC) segítségével, amely a NATO elsődleges civil vészhelyzetekre reagáló katasztrófa elhárítási és kármentesítést koordináló rendszere. Az esőzés okozta áradások miatt időszakosan le kellett zárni Tirana fő repterét, tucatnyi út került víz alá, megközelítőleg 4500 otthon és 36 energiaszolgáltató központ rongálódott meg. Albánia december 4-i kérésre a NATO tagállamai és partnerországai azonnal felajánlották közreműködésüket a kármentesítésben; pár napon belül Ausztria, Bulgária, Franciaország, Montenegró, Szlovákia és Szlovénia vízi mentő felszerelést, áramgenerátorokat és ideiglenes menedékházakat küldött Albániába.

2017. december 21. – A NATO elősegíti az aknamentesítést Irakban

Véget ért az iraki védelmi erők manuális aknamentesítő képességét fejlesztő program, amelyet a NATO szlovák vezetésű mozgó kiképző csapata hajtott végre a Szövetség bagdadi központi kiképző csapatával (NATO Core Team) összhangban. A novembertől decemberig tartó képzés során 17-en szereztek kiképzői oklevelet és 4-en alapszintű aknamentesítői bizonyítványt. Az iraki hadsereg fenntartható aknamentesítő képességének elérését az tette indokolttá, hogy az Iszlám Állam kiszorításával rengeteg bomba és más robbanóanyag maradt sűrűn lakott területeken, többségében iskolákban és közterületen.

2017. december 8-án került megrendezésre az ,,Észak-Korea körüli feszültség Kína és az USA kontextusában” című kerekasztal-beszélgetés a Nemzeti Közszolgálati Egyetem új Oktatási Épületében az NKE Kína-kutatási TDK rendezvénysorozatának keretében. A beszélgetésen részt vett Prof. Dr. Szenes Zoltán nyugállományú vezérezredes, az NKE Nemzetközi Biztonsági Tanulmányok Tanszék egyetemi tanára, korábbi vezérkari főnök és szakkollégiumunk támogatója; Dr. Csoma Mózes Korea-szakértő; őex. Kusai Sándor Kína- és nemzetközi kapcsolatok-szakértő, a PPKE oktatója, Magyarország korábbi pekingi, ill. Phenjanba delegált nagykövete; Csizmazia Gábor, az NKE Amerika Tanulmányok Kutató Központjának kutatója és Bartók András, az NKE Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszékének oktatója, a Biztonságpolitikai Szakkollégium senior tagja. A beszélgetést Dr. P. Szabó Sándor, az NKE Kínai Közigazgatás-, Gazdaság- és Társadalomkutató Központjának igazgatója moderálta.

Elsőként Dr. Csoma Mózes beszélt az észak-koreai identitásról és szövetségi rendszerről. Észak-Korea hivatalos, ún. dzsucse ideológiájában és sajátos történelemszemléletében az ,,5000 éves koreai kultúra” legfejlettebb szakaszaként határozza meg  jelenlegi rendszerét. Az ország önmagára a konfuciánus értékek valódi letéteményeseként tekint, a kulturális gyökereket Kína a Csing-dinasztia hatalomra kerülésével elvesztette, a Koreai-félsziget viszont megőrizte azt a mintegy 250 éves bezárkózás alatt (Kis Kína-elv). Phenjan már a ’80-as években sem tekintette a szomszédos Kínát ténylegesen kommunista országnak, a rendszerváltozások idejében pedig úgy érezték, hogy szövetségesek nélkül maradnak. A politikai hangulatot az állandó félelem jellemezte: Washington bármikor támadást indíthat az ország ellen. Az észak-koreai tankönyvekben foglaltak alapján minden külső támadás azért történhetett meg a több ezer éves történelem során, mert a Koreai-félszigeten lévő államalakulatok sosem voltak képesek megfelelő erő demonstrálására. Az észak-koreai rezsim szemében az elrettentés politikájának szükségességét bizonyítja Szaddám Huszein és Moammer Kadhafi rendszerének bukása. Kadhafi egy alku keretében ,,önként” mondott le a tömegpusztító fegyverekről – ha nem mond le, talán a mai napig nem sikerül megdönteni uralmát. Ezek alapján fogant meg a nukleáris fegyverkezési program szükségének gondolata, mivel az USA részéről sosem ért még támadás olyan országot, amely nukleáris kapacitással rendelkezik – ezen katonai képesség része a ballisztikus rakétaprogram is. A KNDK 2006 óta de facto atomhatalom, azóta ez a Kim-rezsim fenntartásának záloga. A szakértő hangsúlyozta, hogy a konfuciánus gondolkodás központi szereppel és súllyal bír a konfliktus hátterében. Kim Dzsong Unnak a KNDK eddig történelmében példa nélkülien fiatal vezetőként ahhoz, hogy legitim és köztiszteletben álló vezetőként ismertesse el magát, egy nagy tettet kell végrehajtania – ilyen lehet például a koreai háborút lezáró békeszerződés aláírásának kikényszerítése vagy a KNDK hosszú távú biztonságának garantálása.

Csizmazia Gábor kifejtette, hogy az USA számára mindig is elvi kérdés volt az atommentesítés: 1994-ben a Clinton-adminisztráció részéről már felvetődött egy megelőző katonai csapás lehetősége, a Bush-kormányzat pedig a ,,gonosz tengelyének” részeként említette Észak-Koreát. Azt azonban le kell szögezni, hogy sosem volt hivatalos program a rezsim megbuktatása, csupán a nukleáris leszerelésre tekintettek reális célként. Az interkontinentális ballisztikus rakéták kifejlesztése az amerikai közvélemény részéről kezd elérni egy neuralgikus pontot, nevezetesen az USA területe elleni közvetlen támadás lehetőségét. James Mattis védelmi miniszter és Rex Tillerson külügyminiszter gondolatai alapján az Obama-kormány alatt stratégiai türelemről beszélhetünk, amely nem bizonyult kellően hatékonynak, ezért ehelyett erős nyomást és stratégiai felelősségre vonást (massive pressure & strategic accountability) kell alkalmazni. A preventív csapás az ,,inkább ők, mint mi” elvén alapul, azonban ennek lehetősége az idő előrehaladtával egyre csökken.

Prof. Dr. Szenes Zoltán a kubai rakétaválsághoz hasonlította a helyzetet, ahol mindkét félnek adódott lehetősége a háború kirobbantására. Az amerikai sajtó szerint jelenleg háromféle forgatókönyv létezik: a megelőző csapás lehetősége, a hagyományos eszközökkel indított háború és az atomháború, ahol a veszteséget az elemzések 250.000 és 8.000.000 fő közé sorolják. Az Egyesült Államokban a közvélemény több mint fele támogat egy esetleges megelőző támadást. A tábornokkiemelte, hogy a két vezető (Kim Dzsong Un és Donald Trump) személyisége eszkalálja a konfliktust, ám amíg az amerikaiaknál tudjuk, hogy háromszoros jóváhagyási garancia létezik egy nukleáris konfliktus megindítására, addig Észak-Korea esetében nem rendelkezünk erre vonatkozó információkkal.

Kusai Sándornak fél évvel ezelőtt meggyőződése volt, hogy a konfliktus tényleges jeletősége elhanyagolható a nemzetközi sajtóvisszhanghoz képest, ám ma már egyáltalán nem olyan biztos ebben. A nagykövet kifejtette, hogy Kína szemszögéből nézve Észak-Korea komoly geopolitikai funkcióval bír, a két Korea esetleges egyesülésével a félsziget amerikai befolyás alá kerülhet. Ezzel fennáll az a stratégiai veszély, hogy az USA tengerészeti és légi támaszpontokat létesít Kína közvetlen határainál. Kim Dzsong Un politikailag eltávolodott Pekingtől: előbb kivégeztette nagybátyját, aki a kínaiak fő összekötő embereként funkcionált, majd meggyilkoltatta a kínai titkosszolgálat által védett bátyját. A kínai külpolitikai doktrína egyik alappillére a be nem avatkozás elve, a KKP XIX. kongresszusa során is megerősítették a ,,békés felemelkedés” programját vagyis Kínának jelenleg nem érdeke a háború. Peking minden érintett szereplőt önmérsékletre int és két- vagy többoldalú tárgyalásokat szorgalmaz.

Bartók András Abe Sinzó japán miniszterelnök biztonságpolitikai reformjával kapcsolatban kifejtette, hogy belpolitikai érdekek miatt szükséges a félelemfaktor fenntartása, ezzel kívánják elérni a remilitarizálás támogatását és egy esetleges alkotmánymódosítást (a japán alkotmány 9-es cikkelyének revíziója jelenleg nagyon alacsony támogatottságot élvez a japán választópolgárok körében). 2020, a tokiói olimpia éve fordulópontot hozhat a szigetország biztonsági kérdéseivel kapcsolatban. A japán védelmi költségvetés fokozatos emelése és a fegyverkezés mellett felmerült egy mérlegelő vizsgálóbizottság felállítása, amely a Japán Önvédelmi Haderő védekező funkciójának keretein belüli, megelőző csapásmérő képesség kialakításában dönthet.

Lektorálta: Lendvai Tünde

2017. december 6-án Bartók András senior szakkollégista tartott előadást ,,Kínai védelempolitika, reformok, haderőfejlesztés, a ’80-as évektől napjainkig” címmel a Nemzeti Közszolgálati Egyetem új oktatási épületében, az esemény a Biztonságpolitikai Szakkollégium ,,Szakkollégiumi Esték” című előadássorozatának keretében került megrendezésre. András a szakkollégiumi tagsága mellett az NKE Hadtudományi Doktori Iskola harmadéves hallgatója, az NKE Ludovika KÖFOP programjában résztvevő kutató, illetve az egyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia tanszékének oktatója.

Az előadás célja a fegyverrendszerek bemutatásán túl a kínai védelempolitika alakulásának történelmi áttekintése volt, az elmúlt négy (valójában inkább három) évtizedre és a vezetői generációváltásokra fókuszálva. Az előadás elején András bemutatta a kínai hadsereg ‘Join the Army – Become the Power of China’ c. toborzó videóját, mely kellően megalapozta a nézőközönség hangulatát, hisz ízelítőt kaphattunk a kínai fegyverrendszerekből és a fiatalokat célzó, csatlakozásra buzdító propagandisztikus üzenetekből egyaránt. Az előadás három fő rész köré épült fel: először általánosságban beszélt a kínai védelempolitikáról, az erőkivetítési stratégiáról és annak globális megítéléséről. A nemzetközi közvélemény két csoportra osztható: az egyik a pozitívabb és bizakodóbb csoport (‘panda huggers’), akik elsősorban a kínai kultúra lenyűgöző mivoltát hangsúlyozzák, rájuk érzékelhető hatást gyakorol a kínai soft power. A másik csoport (‘dragonslayers’) a soft power helyett inkább a hard powerre fókuszál, sokkal inkább veszélyesnek találja a kínai fegyverkezést és a transzparencia hiányát. Nehéz átlátni, hogy jelenleg pontosan hogyan áll a kínai fegyverrendszerek – és általánosságban véve a haderő – fejlesztése, még akkor is, ha kétévente kiadnak egy hivatalos védelmi fehér könyvet, ez ugyanis nem más nagyhatalmak védelmi dokumantumaihoz hasonló strukturált rendszert követ. . Annyit sejthetünk, hogy bár Kína komoly előrelépéseket tett mind általánosan a modernizáció, mind az erőkivetítési képességek terén, a logisztikai háttértámogatásban még komoly elmaradások vannak az Egyesült Államok, vagy Oroszország haderejéhez képest, ezen a területen jelentős fejlődésre van szükség. A jövő kérdése, hogy a kínai erőkivetítés mennyire lesz hasonlítható az amerikai és orosz haderőhöz, milyen fokig terjed majd ki a gyorsreagálású erők akciórádiusza.

András ezt követően a Kínai Kommunista Párt főtitkárainak jól szakaszolható programjait és fókuszát ismertette. Teng Hsziao-ping egyik fő programja volt a hadsereg és a védelempolitika modernizációja, ez utóbbit 1978-ban, a KKP Központi Bizottságának 3. plenáris ülésén hirdette ki. 1979 és 1987 között a Teng vezette Kína – Mao népi háborúja helyett –  a békeidőre rendezkedett be, ekkor vált külpolitikai doktrínává az erősségek és képességek elrejtése a lehetőségek kihasználása és a gazdasági növekedés érdekében. 1989-re viszont Kína gazdasági megerősödése automatikusan emelte a kínai védelempolitika színvonalát, elősegítette a komolyabb katonai reform ügyét. Teng Hsziao-ping az 1982-es alkotmánya igyekezett megerősíteni a haderő feletti civil kontrollt, melynek központi eleme két testület: a KKP Központi Katonai Bizottsága és a KNK Központi Katonai Bizottsága. A két testület tagjai között ma is szembetűnő átfedés van, tagjai alkotják az ország legfelsőbb katonai vezetését. Ezzel szemben a KNK Nemzetvédelmi Minisztériuma más államok védelmi minisztériumaihoz képest inkább kissé reprezentatív jelentőségű, elsődleges feladata a külföldi védelmi minisztériumokkal való kapcsolattartás.

Csiang Cö-min idejéből a tajvani krízist (1995-96) emelhetjük ki, amikor Kína ballisztikus rakétákat lőtt ki Tajvan irányába, az USA pedig válaszul két repülőgép-hordozó harccsoportot küldött a Tajvani-szorosba. Ekkor már komolyabban is felmerült az elrettentés igénye, később ebből született meg az A2/D2 stratégia. Csiang idejében a határviták problémájának rendezését már multilaterális keretben kívánták megoldani, ebből a célból jött létre a Sanghaji Ötök (1996), ami később továbbfejlődött a Sanghaji Együttműködés Szervezetévé (2001). A szervezet tagállamai megállapodást kötöttek arról, hogy csökkentik a határterületeken állomásozó erőket. 1998 óta kétévente jelenik meg a kínai katonai stratégia, a védelmi fehér könyv. András itt megemlítette a Korlátok nélküli hadviselés c. könyvet, amiben a szerzőpáros már egy ,,új típusú, korábbi kereteket meghaladó, összetett háborúról” beszél, a hadművészeti forradalom szükségességére hívja fel a figyelmet, mivel a pusztán technológiai megközelítés már nem elégséges. Ebből a korszakból bemutatta a Type-80/88 típusú harckocsit, a DF-21 interkontinentális ballisztikus rakétarendszert, a Chengdu J-7-es vadászgépet, a Song dízel tengeralattjárót és a Jiangwei fregattot (Type 053H3), melyek már egy függetlenebb fejlesztési vonalat képviseltek a szovjet technológiától.

Hu Csin-tao  pártfőtitkári megbízatása során vált közkeletűvé a “Kína évszázada” fogalom a nyugati sajtóban, ekkortól élesednek a különböző területviták. A tengeri erőkivetítés céljából hadrendbe állítják a Liaoning repülőgép-hordozót, illetve fontos megemlíteni, hogy a hadászati rakétaerők eszközparkjában markáns ugrás következik be 1996 (a tajvani krízis) és 2000 között. Példaként említett egy 60 csomóval mozgó ellenséges repülőgép-hordozót eltalálni képes, mobil platformról indítható ballisztikus rakétát, amit elrettentés céljából fejlesztettek – azonban erről  a projektről nem tudunk konkrétumokat.

Hszi Csin-ping pártfőtitkárrá választásával egy vezetői generációváltásra került sor a KKP-n belül,  Hszi programja újabb változásokat eredményezett a kínai haderőben. Hszi létrehozta a KKP Nemzetbiztonsági Bizottságát, a 7 katonai körzetet 5-re szűkítette és központosítást hajtott végre a fegyveres erőknél, pl. a partiőrségeket is egy központi parancsnokság alá vonta. Létrejött a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg Stratégiai Támogató Hadereje, melynek fő feladatai közé tartozik többek között a kiberbiztonság és a kutatás-fejlesztés támogatása .

A harmadik, egyben utolsó nagyobb témakör a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg haderőnemeinek, azaz a szárazföldi-, a haditengerészeti-, a légi haderőnemek, a hadászati rakétaerők és a hadászati támogatóerők áttekintése volt. Utóbbi egy teljesen új haderőnem, feladata többek között az integrált hálózati és elektronikai hadviselés feltételeinek biztosítása, vagyis az ellenfél irányítói, hírszerzési, megfigyelési és felderítési készségeinek rombolása, degradálása. Számos grafikonon keresztül tanulmányoztuk a KNFH haderőnemeinek eszközparkjában történt változásokat, a legtöbb esetben egy hirtelen megugrás figyelhető meg az állományban 1996-ot követően (a tajvani konfliktus éve), 2008-ban viszont látható a modernizáció, számos új típus bevezetése pl. a rakéta eszközpark esetében. Hasonló, új fejlesztések a lopakodó funkcióval és cirkáló rakétákkal felszerelt katamarán (Houbei – a típust fregattnak is sorolják, de ahhoz túl kicsi), illetve a nukleáris elrettentés tengeri lábát adó, tengeralattjáróról indítható, nukleáris töltettel rendelkező ballisztikus rakéták.

Összefoglalásként András két elképzelést vázolt fel a következő évtizedeket illetően: az első az intervenció-ellenes koncepció dominanciája (vagyis a be nem avatkozás elvéhez való ragaszkodás) és egy kismértékű erőkivetítési potenciál, a második pedig egy, az Egyesült Államokhoz és Oroszországhoz hasonló csapásmérő képességekkel rendelkező globális hatalommá válás irányába történő elmozdulás.

PESCO

November 13-án az Európai Unió 23 tagállama írta alá az Állandó Strukturált Együttműködést  (PESCO) létrehozó megállapodást.  Az uniós tagállamok ezen egyezmény aláírásával nagy lépést tettek egy összehangolt közös védelempolitika irányába. A biztonság- és védelempolitika terén való állandó strukturált együttműködés lehetősége a Lisszaboni Szerződéssel került bevezetésre. A PESCO megteremti annak lehetőségét, hogy egyes uniós tagállamok szorosabb együttműködést folytassanak a biztonság és a védelem területén. Ez az állandó védelmi együttműködési keretrendszer lehetővé fogja tenni, hogy az arra hajlandó és képes tagállamok közösen fejlesszék a védelmi képességeiket, közös projektekbe ruházzanak be, vagy javítsák a fegyveres erőik műveleti készenlétét és hozzájárulását. A megegyezést aláíró államok elkötelezték magukat, hogy nevelik védelmi kiadásaikat, illetve ezen ráfordításaik 20%-át beszerzésre további 2%-át pedig kutatásra költik. A francia-német kezdeményezés alapján  létrejött egyezményhez hasonló javaslatok korábban is felvetődtek az Unión belül, de a Brexitet megelőzően a britek ellen álltak minden olyan indítványnak, amely szorosabb védelmi együttműködést kívánt az EU keretében létrehozni. A megállapodás támogatói leszögezték, hogy a PESCO-t  nem a NATO ellenében hanem annak kiegészítésére szeretnék létrehozni,  illetve, hogy továbbra is az Észak-atlanti Szerződés Szervezetét tekintik a kontinens védelmét biztosító szervezetnek. Az együttes bejelentést a következő tagállamok írták alá: Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprus, a Cseh Köztársaság, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Magyarország, Németország, Olaszország, Románia, Spanyolország, Szlovákia, Szlovénia és Svédország. Más tagállamok számára is nyitva áll a lehetőség, hogy később csatlakozzanak.

Kiberbiztonság megerősítése

Az Általános Ügyek Tanácsa a mai napon következtetéseket fogadott el, amelyekben a 2017. októberi Európai Tanácstól kapott megbízatásnak megfelelően az európai kiberbiztonság megerősítését, valamint az EU egészében a kiberreziliencia növelését szorgalmazza. A Tanács a következtetésekben hangsúlyozza, hogy valamennyi uniós országnak biztosítania kell a kiberbiztonsághoz szükséges erőforrásokat és beruházásokat. A Tanács üdvözli, hogy fokozódni fognak a kiberbiztonsági kutatásra és fejlesztésre irányuló uniós törekvések, mégpedig egy olyan hálózat létrehozásával, amely Unió-szerte összekapcsolja a kiberbiztonsági kompetenciaközpontokat. Emellett támogatja azt a tervet, melynek célja egy világszínvonalú európai kiberbiztonsági tanúsítási keretrendszer létrehozása a digitális megoldások iránti bizalom növelése érdekében. A Tanács a következtetésekben kiemeli, hogy fontos kapcsolat áll fenn a digitális Európa iránti bizalom és a kiberrezilienciának az EU egészében való megteremtése között. Kiemelt figyelmet kap a digitális egységes piacon a termékek és szolgáltatások esetében alkalmazott kriptográfia erőssége.

Tanácsadói misszió Irakban

November 22-én Bagdadban megkezdte a működést az Európai Unió civil tanácsadói missziója (EUAM), amelynek fő feladata, hogy támogassa az iraki kormánynak a biztonsági szektorral kapcsolatos reformjait. Az iraki kormány jelenleg a nemzeti biztonsági stratégiájuk végrehajtásán és a biztonsági szektor reformján dolgozik. Ennek kivitelezéséhez kért az Uniótól segítséget Abadi iraki kormányfő. Az Unió ugyanis jelentős szakértelemmel rendelkezik a biztonsági ágazat polgári vonatkozásait illetően.

Katonai Bizottsági találkozó

Az Európai Unió Katonai Bizottsága az uniós vezérkari főnökök szintjén folytatott megbeszéléseket 2017. november 6-7-én. Az ülésen az elnöki tisztet Mikaíl Kosztarákosz vezérezredes, az EUKB állandó elnöke töltötte be. Az ülés arra is jó alkalmat kínált, hogy a résztvevők áttekintsék, hogy hol tart az EU globális stratégiájának a végrehajtása a biztonság és a védelem területén, mindenekelőtt ami a koordinált éves védelmi szemle (CARD) próbaüzemét és az állandó strukturált együttműködés (PESCO) területét illeti. Az uniós vezérkari főnökök a NATO Katonai Bizottságának elnöke, Petr Pavel vezérezredes, valamint a NATO szövetséges erők európai főparancsnoka, Curtis M. Scaparrotti vezérezredes társaságában az EU és a NATO közötti együttműködésről is tárgyaltak. Naprakész tájékoztatást kaptak az EU és a NATO közötti együttműködés aktuális helyzetéről, a hibrid fenyegetések és a kiberbiztonság területén folytatott együttműködést is beleértve. Az uniós vezérkari főnökök megbeszélést folytattak az EU katonai műveleteiről, köztük az Althaia műveletről, az EUNAVFORAtalanta műveletről, valamint az EUNAVFOR Sophia műveletről.

A Biztonságpolitikai Szakkollégium 2017. november 28-án konferenciát szervezett “Válságkörzetek a 21. században – kérdések és válaszok biztonságpolitikai szemmel” címmel, amelynek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Orczy Úti Kollégiuma adott otthont. A konferenciát Prof. Dr. Patyi András rektor úr nyitotta meg, aki rövid beszédében hangsúlyozta, mennyire fontosak az egyetem számára a hallgatók által, hallgatóknak szervezett konferenciák, amelyeken átadhatjuk egymásnak a megszerzett tudást és közösséget építhetünk.

Az első panel Nagy Imre Afrikai Fegyveres Konfliktusok Arculatának Megváltozása  című előadásával vette kezdetét.  Az előadó részletesen ismertette az afrikai konfliktusok elmúlt évszázadokban bekövetkezett változásait; kiemelte a dekolonizáció sorsfordító hatását a fekete kontinensre, ugyanis a gyarmati rendszerek szétesését követően a megszülető afrikai államoknak egyszerre kellett szembenéznie az állam- és a nemzetépítés problémáival.  Továbbá rámutatott  annak a problémájára is, hogy sok esetben a gyarmati rendszerek megszűnése után az európaiakkal korábban jó kapcsolatot ápoló helyi elitek kerültek az ország élére és a kiépülő államapparátus mellett a hadsereget is dominálták.  A prezentáció további részében  az előadó a hidegháborút követő időszakot vette górcső alá.  Itt megemlítette, hogy a bipoláris világrend megszűnésével Afrika szerepe leértékelődött, ezzel párhuzamosan újfajta konfliktusok jelentek meg a kontinensen. Nagy Imre frappánsan meg is jegyezte, hogy erre az időszakra  a ”kalasnyikov és a machete” váltak Afrika jelképeivé. Az új korszak újfajta konfliktusokat is hozott a kontinens országaira, legtöbbször a szemben álló felek egy-egy karizmatikus helyi vezető köré csoportosuló, politikai célok és külső támogatók nélkül hadakozó felek voltak. Ezen „haderőket” leginkább a bűnözői tevékenységekben való aktív részvétel, a gyerekkatonák alkalmazása és a civil célpontok elleni támadások  jellemezték. A klasszikus gerilla mozgalmakhoz hasonló erős népi támogatottsággal ezek a szervezetek nem rendelkeztek, a csoportok  egyetlen célja a káosz és a bizonytalanság tartósítása volt. Az előadó ugyanakkor azt is megemlítette, hogy a klasszikus konfliktusok sem tűntek el az afrikai mindennapokból,  példaként hozta a dél-szudáni függetlenségi háborút. Majd pedig a dzsihádista szervezetek afrikai térnyerését foglalta össze. Nagy Imre ezzel kapcsolatban kiemelte a világ más pontjairól érkező iszlamista harcosok jelentőségét, akik képesek ráépülni az egyes helyi konfliktusokra. A megjelenő iszlamista szervezetek erős ideológiai hátérrel rendelkeznek, ezért lehetetlen velük  tárgyalásos úton megállapodni. Célpontjaik elsősorban a fekete kontinens gyenge államai, céljaik között szerepel a helyi erőforrások megszerzése. Az előadó élesen elkülönítette az al-Kaidát és az Iszlám Államot: míg az utóbbit türelmetlen szervezetnek és az iszlám más felekezeteivel szemben (síiták) kirekesztőnek írta le, addig az al-Kaidát olyan szervezetnek mutatta be amelynek elsődleges ellensége a nyugati világ. Ezt követően áttekintésre kerültek az afrikai kontinens iszlamista terrorszervezetei az al-Shabaabtól a Boko Haramig. Végezetül kiemelte, hogy az iszlamista terrorszervezetekkel szembeni harc egyik fő nehézsége a szervezetek hálózati alapon történő szervezése. Gyakorlatilag nem lehet megállapítani, hogy ki kicsoda a szervezeten belül.

A Maliban zajló fegyveres konfliktusok hatása Nyugat-Afrikára című következő előadásban Bak Pál a  2012-ben kirobbant mali konfliktus hátterét, illetve a bamakói központ, valamint a nemzetközi közösség által adott válaszokat mutatta be. A konfliktus hátterében az ország északi Azawa régiójában élő tuaregek helyzetének Bamako általi figyelmen kívül hagyása állt. Az előadó ismertette, hogy az ország 60-as években megtörtént függetlenné válása óta 4 nagy tuareg felkelés történt Maliban. A 2012-ben kirobbant utolsó felkelés ugyanakkor abban különbözik a korábbiaktól, hogy erre az időszakra már különböző dzsihádista szervezetek is megjelentek a nyugat-afrikai országban.  Legfőbb rebellis szervezetnek  az Azawa régió függetlenségért küzdő MLNA (National Movement for the Liberation of Azawad) számít. A nemzetközi közösség, Franciaország és az Afrikai Unió ugyanakkor a bamako-i kormányt  támogatta a felkelőkkel szemben. Az előadásból azt is megtudhattuk, hogy az Azawa-i felkeléssel párhuzamosan Sanago százados Mali déli területein kezdett hadműveletekbe a kormánnyal szemben. Ezt követően előadónk ismertette az ENSZ és a térségbeli nemzetközi és regionális szervezetek fellépést a tuareg lázadókkal szemben. Itt említést nyert az ECOWAS (Economic Community of West African States) által bevezetett gazdasági embargó, az Afrikai Unió katonai fellépése, az Európai Unió katonai (Franciaország), valamint humanitárius segítsége (Németország). A franciák katonai fellépéséhez az ENSZ szolgáltatott mandátumot. A prezentációban ezt követően bemutatásra kerültek a franciák által Maliban végrehajtott katonai műveletek, mint az Operation Serval és Operation Barkhane. Szintén ismertetésre került az ország északkeleti részén lévő hegyekben gerilla harcot folytató csoportokkal szembeni Operation Centaur. Zárásképpen előadónk kifejtette, hogy a felek közötti békekötés  egy hosszadalmas, a kormányzat és a tuaregek közötti kisebb megállapodásokon alapuló folyamat részeként tud bekövetkezni.

Az első panel utolsó előadója Al-Agha Cintia Assoum volt,  aki a Válságövezetek a média tükréből című előadásában a földgolyó különböző részein zajló konfliktusok médián keresztüli bemutatást vette górcső alá. Az előadó itt kifejtette, hogy a média a legfontosabb eszközünk, hogy kapcsolatba kerüljünk a válságövezetekkel. Ugyanakkor a médiából torz képet kapunk arról, hogy mi történik ezekben a térségekben, továbbá megemlítette azt, hogy a “globális média” megközelítőleg 3 milliárd embert ér el. Az előadó kitért arra is, hogy a média legtöbbször úgy tálalja az egyes híreket, hogy az meg tudja mozgatni a fogyasztók fantáziáját. Ezt követően bemutatásra került az objektív és szubjektív biztonságpercepció különválasztása. Itt kitért arra is, hogy a tömegtájékoztatás módosítja az érzet és a valóság kapcsolatát. Alapvetően a fogyasztókra leginkább a szubjektív biztonságpercepció jellemző, vagyis nagyon sokszor a média által közölt torz képek egy nem valós fenyegetettséget tudnak kialakítani a fogyasztókba. Itt megemlítésre került a biztonságiasítás fogalma, ami azt a politikai folyamatot jelenti, ami általában a problémákat olyan módon mutatja be, amely a  valóságnál sokkal jelentősebbé teszi az adott fenyegetést. Ezt a politikusok sokszor kihasználják annak érdekében, hogy egy-egy problémát felnagyítsanak a társadalmon belül. Az előadásban még megemlítette a dezinformáció fogalmát, amely az előadó szerint az esetek többségében propaganda célokat szolgál.  Az előadás további részében a válságövezetek  médián belüli megjelenését fejtette ki; bemutatta, három kategóriába lehet besorolni, hogy a média milyen módon mutatja be az egyes válságövezeteket. Az első ilyen mód a szociális érzékenységünkre kíván hatni. A második a szubjektív biztonságpercepciót akarja befolyásolni, a harmadik kategóriába a válságövezetekkel kapcsolatos dezinformációk tartoznak. Majd kitért a válságövezetek médiában való megjelenésének pozitív és negatív következményeire. Végezetül pedig megjegyezte, hogy a média manipulációs hatását nehéz elkerülni, hiszen az internet nem korlátozható, leginkább a minőségi médiatermékek gyártását és a kötelező forrásmegjelölést tartja a legjobb megoldásnak a dezinformációval szembeni védekezésre.

A második panel keretében Kelet-Ázsiával kapcsolatos előadásokat hallgathattunk meg. Az első előadó Bartók András volt, aki A remete királyság szomszédságában: Észak-Korea regionális hatásai című előadásában azt mutatta be, hogy milyen hatást váltottak ki az elmúlt hónapok észak-koreai nukleáris és ballisztikus kísérletei a szomszédos államokra.  András előadásában sorra vette a szomszédos államokban az elmúlt hónapokban lezajlott legfontosabb eseményeket, így bemutatására került  Moon Jea-in elnökké választása Dél-Koreában, a XIX. pártkongresszus Kínában és Abe Shinzo újraválasztása Japánban. Ezt követően kifejtette, hogy az ő meglátása szerint az elmúlt hónapokban Phenjan által elkövetet sorozatos provokációk mögött leginkább az észak-koreai államnak azon jogos félelme áll, hogy lemarad a szomszédok által diktált fegyverkezési versenyben. Bár Észak-Korea nagy létszámú konvencionális fegyverekkel felszerelt haderővel rendelkezik, de ezen fegyverek minősége – koruk miatt – megkérdőjelezhető. Így a nukleáris és ballisztikus fegyverek kifejlesztése maradt az egyetlen lehetősége Phenjannak, hogy lépést tartson a szomszédokkal,  ezért bemutatásra kerültek a nukleáris és ballisztikus kísérletek szomszédos államokbeli visszhangjai. Dél-Koreában az elmúlt hónapok következtében megváltozott az északi szomszéddal kapcsolatos politikai légkör. Bár az év elején az ország elnöki székébe ülő Moon Jea-in annak a Demokrata Pártnak a tagja, amely hagyományosan engedékenyebb politikát képvisel Észak-Koreával szemben, ez mára mégis megváltozott. Míg Jea-in korábban  a THAAD rakétavédelmi rendszer Dél-Koreába való telepítést ellenezte, addig mára kifejezetten támogatja azt. Az elmúlt hónapok rakétakísérletei szintén komoly fejtörést okoztak a remete állam protektorának számító Kína számára. Bár Kína ütköző államként tekint észak-koreai szomszédjára, az elmúlt időszak provokatív lépései komoly fejtörést okoznak a pekingi vezetésnek. András végezetül kitért arra, hogy az észak-koreai rakétaprogram hogyan volt képes arra, hogy újabb miniszterelnöki ciklussal ajándékozza meg a népszerűtlen Abe Shinzo–t, aki határozott fellépést ígér és felvetette a japán alkotmány módosításának a lehetőségét. Az összefoglalójában kifejtette, hogy nem látja reálisnak azt a lehetőséget, hogy Phenjan letegyen a nukleáris és ballisztikus fegyvereinek a fejlesztéséről.

A kelet-ázsiai panel következő előadója Edl András volt, aki a Droid vagy hazafi? Ellenségkép, identitás, útkeresés Japánban és Kínában című előadásában rendkívül eredeti és interaktív módon próbálta a nézőközönség számára bemutatni az identitás fogalmát. Kifejtette, hogy minden nép rendelkezik identitással, valamint, hogy ezeket identitásokat nem csak gondoljuk, hanem cselekedeteinkben végrehajtjuk és megvalósítjuk őket. Továbbá megemlítette, hogy ennek biológiai alapja van, mindenki bevett mintákhoz próbál alkalmazkodni. Az előadásban felmerült a „ki vagyok én?” kérdése, ennek meghatározása nagyban függ attól a csoporttól, amelyhez az illető tartozik. A közösséghez  tartozás a más csoporthoz tartozókkal való konfliktushoz vezet. Az előadásból megtudtuk, hogy az identitás kialakításában az iskolának kiemelt szerepe van. András ezen a ponton kitért arra, hogy mindkét ország kultúrájában fontos szerepet tölt be a konfucianizmus hagyománya, majd az előadás rátért a két távol-keleti ország oktatási rendszerének az összehasonlítására. Ebből megtudtuk, hogy a japán óvodákban igen nagy szabadságot biztosítanak a gyerekeknek, ugyanakkor a középiskolában már a jó állampolgárrá való nevelés áll a középpontban. Ezzel szemben Kínában kezdetektől fogva a versenyszemlélet áll az oktatás centrumában. Az előadás ezt követően rátér a két országban uralkodó társadalmi identitásra. Míg Japánban egyfajta értékválság és az erre keresendő válaszok, addig Kínában a szép és boldog jövőbe vetett hit az identitás alapja. A prezentáció a hatalom legitimitásának a kérdésével foglakozott: míg Japánban egyfajta bűnbánó, együttműködésre alapuló hozzáállás a legitimáció alapja, addig Kínában a nemzeti ideológia. Végezetül András bemutatta, hogy hogyan látja egymást a két fél. Alapvetően ellenséges a viszony a két nép között, amely egyrészt a fennálló területi vitákra, másrészt az oktatásban a másikról festett negatív képben gyökerezik.

A kelet-ázsiai panel harmadik előadója Papp Bendegúz volt, aki a Biztonsági kihívások Délkelet-Ázsiában és az ASEAN-way  című előadásában  az ázsiai kontinens dél-keleti részét érintő biztonsági kérdéseket mutatta be. Az előadás az ASEAN-way (Association of Southeast Asian Nations)  mint biztonsági, gazdasági és társadalmi együttműködés köré épült.  Az előadónk kiemelte, hogy az ASEAN centrumában már a kezdetektől fogva a biztonsági kérdések álltak. Ezt követően kitért a térség főbb biztonsági kihívásaira, mint Észak-Korea, Kína, India és az iszlamizmus. Ezt követően folytatta a regionális kihívásokkal mint a dél-kínai-tengeri szigetek vagy a növekvő fegyverkezés kérdése.  Az előadás ismertette a régióra ható nem hagyományos biztonsági kihívásokat, ilyenek pl. a gazdasági biztonság illetve a politikai demokrácia kérdései. Az előadónk bevezetett minket az ASEAN szervezetébe is. Kifejtette az alapításának körülményeit és azt, hogy a tagállamok történelmi múltjuk miatt igen érzékenyek a belügyeikbe való beavatkozás kérdésére. A szervezet a hidegháború alatt kifejezetten jól működött, ugyanakkor a XXI. század elején komoly problémákkal néz szemben. A globalizáció következtében megjelenő problémákat ugyanis nem lehet nemzeti keretek között tartani, egyre többször vetődik fel az emberi jogok megsértésének a problémája. A tagállamok jobban bíznak a különböző nemzetközi szervezetekben, mint az ASEAN–ban. Végezetül az előadónk megállapította, hogy reformokra van szükség a szervezeten belül, de mivel a tagállamok túlzottan is érzékenyek a szuverenitásukra, kérdéses, hogy végre lehet-e ezeket hajtani.

A panel zárásaként Gyömbér Béla A diktátor fegyverzete című előadását hallgathattuk meg, mely Észak-Korea fegyverarzenálját mutatta be. Az előadó már az első mondatában leszögezte, hogy kutatása nehéz téma, hiszen biztos információ az észak-koreai rakétakísérletekről nincs, csak az tudja, hogy pontosan mi történt, aki az utasítást kiadta, illetve aki végrehajtotta. Kim Dzsong-un az év elején bejelentette, hogy interkontinentális ballisztikus rakétát fog elindítani az imperialista hatalmak ellen, melynek a kísérlete ugyan megvolt, ám ez nem jelenti azt, hogy ilyen éles fegyverrel is rendelkezik Észak-Korea. Az előadás áttekintette a Hwasong és Taepodong típusú rakétákat, ezek jellemzőit, majd kitért arra a kérdésre, miért volt sikeres a 2017-es év. Az észak-koreai rakétaprogramban áttörést hozhatott, hogy a Hwasong-14 típusú rakétába – mely az első ballisztikus rakéta – sikeresen integráltak egy ukrán hajtóművet. Ezt az információt a New York Times által hírbe hozott Yuzhnoye gyár azonban visszautasította, és Oroszországra hárította a felelősséget. A prezentáció végén az előadó néhány mondatban összegezte, miért van szüksége Észak-Koreának a rakétaprogramra. A fejlesztéseknek amellett, hogy politikai céljai vannak, komoly szerepe van az észak-koreai illegális technológiatranszferben is. A szankcionált országokra jellemző valutaéhség itt is megjelenik, így a rezsim mindent megtesz, hogy valutához jusson: ennek egyik csereeszköze az észak-koreai technológia.

A harmadik panelben több térség is fókuszba került, így hallhattunk előadást az afrikai régióból, a NATO-orosz kapcsolatokról, a Közel-Keletről, visszatértünk még Délkelet-Ázsiába is, illetve az utolsó előadás a jelenleg talán leggyakrabban emlegetett témával, a migrációval foglalkozott.

Tóth Klaudia a Boko Haram akkor és most: egy dzsihadista szervezet alkonya? című előadásában olyan kérdésekre kereste a választ, hogy mi hívta életre a Boko Haramot, miért csatlakoznak ennyien a szervezethez, a Boko Haram egy felkelési mozgalom vagy eltorzult terrorista hálózat, illetve melyek a végkimeneteli alternatívák? Kutatása szerint a mélyszegénység jellemezte Északkelet-Nigériából induló Boko Haram egy túlélési alternatívaként jött létre, nagy létszámát annak köszönheti, hogy a szervezet által szerzett zsákmányból, pénzből mindenki részesülhet. A 2000-es évek elején észak-keleten aktív felkelési mozgalom tevékenységében – ahol a mélyszegénység és korrupció ellen léptek fel –  az évtized végén mutatkoztak változások; gyakoriak lettek a külföldi épületek elleni támadások, nőtt az áldozatok létszáma és a Boko Haram megjelent Csádban, Kamerunban és Nigerben is. A szervezet időközben felesküdött az Iszlám Államra is, akitől anyagi támogatást és kiképzést is kapnak. A helyzetre megoldást a nigériai kormánynak kell találnia, ám egyelőre a 2015-ös választásokat megnyerő Buharinak sem sikerült eredményes fellépést mutatni a Boko Haram ellen, mely felkelési mozgalomként indult, de ma már terrorszervnek tekinthető. Buharinak pont azokra a problémákra kell választ adni – szegénység, munkanélküliség, gyenge központi kormány –, melyek a csatlakozási szándékot erősítik a kilátástalan társadalomban.

Afrikát elhagyva az eurázsiai térség került fókuszba, Nagy Bianka a NATO-orosz kapcsolatrendszer a bipoláris világ megszűnése után című előadása főleg a jelenlegi helyzetet kívánta bemutatni a Washingtoni Szerződés országai és Oroszország között. A prezentáció eleje röviden ismertette, milyen gazdasági, területi, katonai veszteségeket szenvedett a Szovjetunió felbomlásával annak jogutódja, Oroszország, mely a nemzetközi közösségben már nem birtokol szuperhatalmi státuszt, csak regionális nagyhatalomként tud megjelenni. Azonban az új orosz geopolitikai stratégia Oroszországra világhatalomként tekint, melynek birodalomépítés a célja. Az előadás a NATO-orosz kapcsolatokat az európai térségre fókuszálva tekintette át; a kezdeti együttműködésből hogyan jutottunk el napjaink konfliktusos viszonyáig, majd pár szó erejéig kitért az ukrán helyzetre is, melynek értékelésekor nem szabad elfelejteni a nyugati nyomásgyakorlás szerepét sem. Az előadó az elemzését azzal a konklúzióval zárta, hogy a kapcsolatépítésre kéne törekedni a NATO-orosz viszonyrendszerben konfrontáció helyett, azonban jól látható, hogy Oroszország nem fogja engedni a NATO keleti terjeszkedését; az orosz nemzetbiztonsági stratégia a NATO-t és az USA-t fenyegetésként jelöli meg, így kétséges, mi várható a jövőben.

A konferencia tizedik előadása keretében ismét a délkelet-ázsiai térségbe tértünk vissza. Biró István Válságövezet a tengeren – Délkelet-Ázsia mint a modernkori kalózkodás egyik gócpontja című kutatása a visszaszorulóban lévő, de talán ismertebb szomáliai kalózkodás helyett a délkelet-ázsiaival foglalkozott. Előadása a kalóztevékenység történelmi áttekintésével kezdődött, mely a 19. századra visszaszorult; már csak gócpontok léteztek. A világháborúk és a hidegháború alatt a tengerek hadszíntérnek minősültek, így fegyveres rablás lehetőségei minimálisra csökkentek. Változást a hidegháború vége hozott, a szervezett bűnözés térnyerésével, a haditengerészeti költségvetés csökkenésével a modernkori kalózkodás is fellendült. A tevékenységet erősítette a délkelet-ázsiai gazdasági fellendülés, ám a gazdasági prosperitással törésvonalak is megjelentek a társadalomban; a nyomornegyedek száma nő, az emberek a központi kormányra nem számíthatnak, így a bűnözés marad mint megélhetési forma. Megoldást jelenthetnek a kalózkodásra különböző jogi és technikai lépések. Az előadó kiemelte nemzetközi bíróságok felállítását, speciális jogi övezetek létrehozását vagy állandó többnemzeti haditengerészeti bázisok működtetését, ám ezek nemzetközi együttműködést követelnek meg.

Dudlák Tamás előadása egyedülálló volt a konferencián; nemcsak azért, mert egyedül ő beszélt a Közel-Keletről, hanem rendhagyó módon nem készített diasort a kutatása ismertetéséhez, a közönség figyelmét hagyományos módszerrel, térkép rajzolásával kívánta megragadni. Előadása A konfliktustól az együttműködésig. A török külpolitika átalakulása az iraki Kurdisztánnal való viszonyban címet kapta, melyet rögtön azzal nyitott, hogy a török-kurd kapcsolatok ma inkább már a konfliktus felé térnek vissza. A prezentáció röviden kitért a kurdok bemutatására, majd az iraki Kurdisztán került előtérbe, mely 2005-ben, az új iraki alkotmánnyal kapott autonóm státuszt. Itt kapcsolódott be Törökország is az elemzésbe, aki már a 2003-as iraki invázió alkalmával, mikor regionális pozíciója erősödött, a kurdokkal való együttműködést kereste, akikben lehetőséget látott, hogy helyzetét még stabilabbá tegye a térségben, illetve az iraki belpolitikát befolyásolja. Ugyan a törökök a türkménekre is próbáltak támaszkodni Irakban, nagyjából 2010-re kiderült, hogy a kurdok erősebb bázist jelentenek, így velük folytatódott Törökország együttműködése (pl. Kurdisztán fedezi a török kőolaj- és földgázszükségleteket). A kooperációban a törést a 2017 szeptemberében megtartott kurdisztáni függetlenségi népszavazás hozta, melyet már Törökország sem támogatott. A népszavazás eredménye ugyan nem kötelező, de az még kérdéses, mit hoz a jövő a török-kurd kapcsolatokban.

A konferenciát Szabó László András A migráció hatása az állam működésére című elődása zárta. Az előadó olyan definíciók ismertetésével kezdte kutatása prezentálását, mint a migráció, belső/külső migráció vagy nemzetközi migráció, a migráció mérése: mely lehet bruttó vagy nettó, illetve kiemelte a migrációs politika fogalmát is, melyre szakember tehet ugyan javaslatot, de végül a politikai érdekek fognak dönteni. Az állami feladatok tekintetében kitért arra, hogy a jelenlegi befogadórendszer jó, ám nem az utóbbi években tapasztalt migrációs mértékre van kitalálva, így ez komoly kihívást jelent. Az állam működésére gyakorolt hatást tekintve az előadó egy kibocsájtó, egy tranzit és egy befogadó országot különböztetett meg, ahol a gazdasági, pénzügyi és rendvédelmi szektorokat helyezte előtérbe, és a rájuk nehezedő pénzügyi és egyéb terheket mutatta be. A kutatás azt állapította meg, hogy a gyakran emlegetett munkaerőpiaci pótló hatás hosszútávon nem mutatkozik meg, azonban arra nem tért ki, milyen hatékony választ lehet adni korunk egyik nagy kihívására

A konferencia zárásaként Kovács Georgina, a Biztonságpolitikai Szakkollégium Diákbizottságának az elnöke emléklap átadásával köszönte meg az előadóknak a részvételt és a színvonalas prezentációkat. Reméljük, mind az előadók, mind a közönség soraiban ülők jól érezték magukat és új ismeretekkel tértek haza!

Írta: Halasi Gábor és Ármás Julianna

2017. december első két napjában a Szegedi Móra Ferenc Szakkollégium interdiszciplináris konferenciát szervezett, amelyen a Biztonságpolitikai Szakkollégium három tagja is előadott. A BSZK-t Halasi Gábor, Banos Benjámin és Ilosvai Dániel képviselték, akik közül Banos Benjámint a szekcióvezető kiemelkedő előadásáért különdíjjal tüntette ki. Gratulálunk!

Ezen felül köszönetet mondunk a házigazdának a kiváló szervezésért és szívélyes vendéglátásért. Reméljük, a jövőben is hasonlóan eredményes lesz szakkollégiumaink közt az együttműködés!

Partnerkapcsolatok

2017. október 30. – november 2.

Szkopjéban a Védelmi Oktatást Fejlesztő Program (DEEP – Defence Education Enhancement Programme) képviseletében érkező NATO szakértők Bulgáriából, Németországból és az Egyesült Államokból delegált szakemberekkel együtt vizsgálták a macedón kormány működését a védelempolitika és katonai oktatás területén. Radmila Šekerinska védelmi miniszter egyetértésében a területek fejlesztésére irányzott új NATO-program indulása 2018 februárjára várható, 3 éves időtartamban, a védelmi oktatás kérdését fókuszba helyezve.

2017. november 1-2.

Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára kétnapos látogatást tett Dél-Koreában, melynek célja a Szövetség együttműködésének megerősítése volt a Koreai Köztársasággal.  A főtitkár a dél-koreai külügyminiszterrel, Kang Kjung-Va-val tartott találkozóján háláját fejezte ki Szöul 200 millió dolláros anyagi segítsége és az afganisztáni Parwan Tartományi Újjáépítési Csoport vezetése miatt. Emellett megköszönte Dél-Korea együttműködését az Afrika szarvát körbeölelő tengereken zajló kalózkodás visszaszorításában. Ezt követően a regionális biztonság és Észak-Korea kapcsán tett nyilatkozatában elítélte a kommunista rezsim fegyverkísérleteit és nukleáris ambícióit. Stoltenberg dél-koreai útja során ellátogatott a Szöuli Nemzeti Temetőbe és lerótta tiszteletét a Koreai Köztársaság védelmében elhunytak sírja előtt.

A két vezető egy új együttműködési megállapodást írt alá az Észak-atlanti Szövetség és Dél- Korea között, melynek sarokpontjai a kétoldalú politikai párbeszéd támogatása és számos gyakorlati területen való együttműködés elősegítése, mint a terrorizmus elleni harc, kibervédelem és nukleáris fegyvermentesítés.

2017. november 2.

Jens Stoltenberg az ASEAN (Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége) sajtókonferenciáján tartott beszédének legfontosabb üzenete, hogy a 21. századi konfliktusok  többé már nem csupán regionális szinten jelentkező problémák, megoldásuk immár globális szintű, szoros politikai és biztonsági együttműködést igényel. Ennél fogva a Szövetség álláspontja az Észak-Korea körül kialakult krízishelyzet kezelésére a gazdasági szankciók szigorú betartása mellett a szigorú diplomáciai és politikai válságkezelő lépések megtétele.  Phenjan rakéta- és nukleáris programjának leállítása kulcskérdés, hiszen idén júliusban bebizonyosodott, hogy a térség NATO-partnerországai, Japán és Dél-Korea mellett a Szövetség észak-amerikai és európai tagállamai is hatótávolságon belülre kerültek. A fő politikai vonal a kérdésben, hogy mialatt a NATO fenntartja elrettentő katonai erejét, a cél továbbra is a phenjani rezsim konstruktív tárgyalásra késztetése és a válság békés megoldása. Mindemellett a főtitkár a Dél-Koreával kötött új együttműködési terv további részleteiről is bejelentést tett: a két fél mostantól közvetlen katonai diplomáciát folytat és közös kutatói munkát végez, emellett Szöul felajánlotta, hogy az együttműködés keretein belül katonai személyzetet küld a brüsszeli NATO Főparancsnokságra.

2017. november. 8-9.

Brüsszelben ismét sort került a NATO védelmi miniszterek találkozójára. A legfőbb napirendi pont a Szövetség parancsnoki struktúrájának átdolgozási tervét foglalta magába a megváltozott biztonsági környezet különböző aspektusait figyelembe véve. A fő cél a rendszer további stabilitásának fenntartása, annak kiterjesztése és a gyors reagálási képesség fejlesztése. A részleteket tekintve olyan kérdésekre helyezik a jövőben a hangsúlyt, mint a katonai csapatok gyors mozgatása érdekében történő infrastruktúrafejlesztés az állami jogi szabályozásokkal összehangolva, valamint az Európai Unióval való szoros együttműködés a hatékonyság érdekében. A felszerelés és katonai csapatok minél rövidebb idő alatt végrehajtható mobilitásának eléréséhez egy új parancsnokság felállítása mellett döntöttek, melynek részletei 2018 februárjában kerülnek nyilvánosságra. Kiemelték egy atlanti-óceáni parancsnokság kérdését a tengeri kommunikációs vonalak biztosítására Európa és Észak-Amerika között. Platformra került a kibervédelem témaköre is, melyet Stoltenberg ugyanolyan ütőképes szintre kíván fejleszteni, mint a légi, szárazföldi, és tengeri védelmet. Megállapodás született egy új Kiberműveleti Központ létrehozásáról, ami az átdolgozott NATO parancsnoki struktúra részeként működik majd.

2017. november 9.

A Egyesült Államok elnöke, Donald Trump szeptember elején bejelentette az új afgán stratégiát, miszerint az Afganisztánban állomásozó erőket nem fogják kivonni, hanem meg fogják erősíteni. Jens Stoltenberg most bejelentette, hogy beleegyezik a Resolute Support Mission, vagyis az Eltökélt Támogatás Művelet létszámának emelésében. Ez nagyjából 13.000 főről 16.000 főre fogja emelni a műveletben résztvevő katonák számát. A kiképző és támogató misszió várhatóan 2020-ig fogja folytatni az Afgán Erők kiképzését.

2017. november 10.

Szerbia és a NATO a Tudomány a Békéért és Biztonságért Program (SPS – Science for Peace and Security Programme) keretén belül egy közös kibervédelmi gyakorlatot szerveztek, ahol szerb köztisztviselőknek volt lehetőségük információbiztonsági gyakorlatokban kipróbálni magukat. Ennek során a résztvevőknek elméletben és gyakorlatban kellett olyan szituációkkal foglalkozniuk, amelyek a saját szervezetükben bármikor megtörténhetnek.

„Ez egy kiváló lehetőség volt számunkra, hogy erősítsük az együttműködést a NATO és Szerbia között az információbiztonság területén” – mondta Vello Loemaa nyugalmazott vezérőrnagy.

2017. november 15.

Jens Stoltenberg Brüsszelben találkozott Alekszandr Vucsics szerb elnökkel. A találkozó során a NATO és Szerbia együttműködéséről, illetve a Nyugat-Balkán biztonsági kihívásairól beszéltek a felek. A főtitkár hangsúlyozta, hogy az együttműködésük valós hasznot hozhat a régió lakosainak.

2017. november 18.

Jens Stoltenberg Clare Hutchinsont nevezte ki az új Különleges Képviselőjének a Nők, Béke és Biztonság ügyeiben. Hutchinson nagy tapasztalattal rendelkezik ezeken a területeken, hiszen több mint 10 évig volt nemi tanácsadó az ENSZ-nél, így Koszovóban és Libanonban is járt.

A főtitkár szerint a nők előtérbe helyezése nemcsak a helyes, de okos dolog is, mivel ez az országokat biztonságosabbá és stabilabbá teszi. Ezért tervezik, hogy a Szövetségen belül a nőknek nagyobb szerepet adnak.

Műveletek

2017. november 7.

A NATO befejezett egy hároméves projektet, melynek célja Grúziában egy, az oroszok által félig elpusztított lőszerraktár fel nem robbant lőszereinek megsemmisítése volt. A projekt 1,15 millió euróba került, a vezető államai pedig Csehország és Litvánia voltak. „A Cseh Köztársaság vezető szerepe egy erős demonstrációja Grúzia euroatlanti törekvései iránti támogatásunknak” – mondták a projekt zárórendezvényén a cseh küldöttség tagjai.

2017. november 28.

A 10. alkalommal rendezték meg a Kiber Koalíció elnevezésű hadgyakorlatot, melyen 25 államból vettek részt több mint 700-an. Észtországban volt a gyakorlat központja, azonban a résztvevők többsége a saját munkahelyéről dolgozott. A Kiber Koalíció lényege, hogy teszteljék és képezzék a kibervédelemmel foglalkozó szakembereket annak érdekében, hogy meg tudják védeni a NATO-t és a nemzetközi hálózatokat a támadásoktól.

A kibervédelem a NATO kollektív védelmének egyik része és egyre fontosabb szerepet tölt be a NATO-n belül. A Kiber Koalícióhoz hasonló gyakorlatok is bizonyítják ezt, illetve segítik a NATO képességeinek fejlesztését.

ICBM és Atomkísérlet:

Észak-Korea (KNDK) július 4-én először hajtott végre sikeres tesztkilövést interkontinentális ballisztikus rakétával (továbbiakban ICBM). A Hwasong-14 (KN-20) avagy Mars-14 névre keresztelt folyékony hajtóanyagú, két fokozatú rakéta azonban nem egy teljesen új fejlesztés. Több korábban tesztelt típus rendszerelemeit ötvözi, beleértve a korábban ugyanezen a néven futó Hwasong-14-es 2015-ben kifejlesztett verzióját. A KN-20 rakéta méretei és felépítése megegyezik a Hwasong-13-éval, amely visszatérő egysége már alkalmas atomtöltet hordozására is. Belső felépítését tekintve a Hwasong-12-es közepes hatótávolságú ballisztikus rakéta hajtóművének technológiáját alkalmazza, amely azonban elemzők szerint még nem lett volna képes egy hagyományos első generációs nukleáris robbanófejet eljuttatni  az Egyesült Államok keleti partjaihoz.

Kép forrása: http://www.38north.org/2017/07/jschilling071017/

Annak ellenére, hogy a tesztrakéta 2802 km-es magasságot ért el és az ennek alapján kalkulált hatótávolság maximálisan 9700 km-re tehető, valójában ez a röppálya a visszatérő egységben szállított rendkívül kis súlyú (500kg) nukleáris töltettel valósulhatott volna meg. Ennek a hasznos súlynak az elérése jelenleg meghaladja Phenjan miniatürizált atomtöltet előállítási képességeit.

Kép forrása: http://www.38north.org/2017/07/jschilling071017/

A július 4-én kilőtt rakéta további hatékonysági problémákkal küzdött: viszonylag pontatlannak számított, csak városnyi célpontok esetén számíthattak biztos találatra, tehát precíziós fegyverként a fejlesztés jelen állapotában nem alkalmazható. Az előzetes számítások alapján nagyjából 5 évre tehető, mire a Hwasong-14 ezekkel a szerkezeti adottságokkal kisebb méretű stratégiai célpontokatm például tengerészeti bázisokat lesz képes likvidálni, illetve átütni az USA jelenlegi keleti-parti légvédelmi rendszerét, amely legrosszabb esetben 50%-os (irányított légvédelmi lövedékek estében) hatékonysággal működik.

Kép forrása: http://www.38north.org/2017/07/jschilling071017/

A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság július 28-án ismételten sikeres kísérletet könyvelhetett el a Hwasong-14 ICBM továbbfejlesztett változatával. Alig több mint 24 nap alatt megnövelték a rakéta hatótávolságát a teljes felső rész áttervezésével: a második fázis meghajtó-rendszerét kiegészítették még egy hajtóművel, illetve lecsökkentették a visszatérő egység súlyát 500kg-ról legfeljebb 300kg-ra. A KN-20 immár 3725 kilométeres magasságba emelkedett, ami azt jelenti, hogy elnyújtott röppályás kilövés esetén már nemcsak Alaszkát vagy a Hawaii-szigeteket érheti el biztosan, hanem nagy valószínűség szerint az USA keleti-parti és a belső területeinek nagy részét is, olyan nagyvárosokat beleértve, mint Chichago vagy San Francisco. Vagyis a július végi kísérlet után már 8-10-000 km-es nagyságrendű maximális hatótávolságról beszélhetünk, ennek ellenére a „Mars-14” még mindig kísérleti fázisban van. Hatékonysága a visszatérő fej maximális súlyától és állóképességétől függ leginkább. A július 28-i teszt után a 300 kg-os töltet súlyosan sérült az atmoszférába való visszatéréskor, így a kísérlet ebből a szempontból kevésbé tekinthető sikeresnek. A probléma orvoslása például a tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéta (SLBM) technológia kifejlesztésében vagy a töltet súlyának növelésében rejlik, amely azonban a hatótávolság rovására megy, hacsak nem módosítják a „Mars-14” meghajtó rendszerét.

Kép forrása: http://www.38north.org/2017/08/jschilling080117/

Emellett az észak-koreai ICBM atompotenciál is csak akkor lesz teljes, amint képesek lesznek kifejleszteni egy miniatürizált, rendkívül könnyű nukleáris töltetet, amely megfelel a Hwasong-14 méreteinek is. A Pentagon már 2016 márciusában hangoztatta, valamint Japán és dél-koreai ügynökségek is hozzájutottak arra utaló bizonyítékokhoz, hogy a phenjani rezsim már rendelkezik a miniatürizáló technológiával. A szeptember 3-i atomrobbantást követően az KNDK állami hírcsatornája közzétett egy fotót Kim Dzsong–Un észak-koreai vezető látogatásáról az atomprogram központi létesítményében. A pártvezér egy látszólag kétfázisú, miniatürizált atom robbanófej mellett látható, amely feltehetőleg beilleszthető a „Mars-14” visszatérő egységébe. Arról azonban nincs információ, hogy ez az a hidrogénbomba, amelyet felrobbantottak, illetve hogy valóban miniatürizált atombomba látható-e a képen. Észak-Korea egyes források szerint jelenleg 30 és 60 db közötti miniatürizált nukleáris töltettel rendelkezik.

Kép forrása: http://www.38north.org/2017/09/nuke090317/

Kérdés maradt továbbá, hogy a rakéta visszatérő egységének köpeny része meg tudja-e védeni a töltetet az elégéstől, amikor az visszatér az atmoszférába. A másik hátráltató faktor a kísérleteken sikeres technológia sorozatgyártása és hadrendbe állítása, valamint mindezek költségeinek fedezése az ország ellen érvényben lévő szankciók ellenére. A szeptember 3-án végrehajtott 6. kísérleti célú atomrobbantás egy lépéssel közelebb vitte a phenjani rezsimet céljához. A Richter-skála szerint mért 5.8-6.3-as erősségű rengések arra engedtek következtetni, hogy Phenjan egy megközelítőleg 120 kilotonnás hidrogénbombát robbantott a Pungje-ri (Punggyie-ri) nevű földalatti atomkísérleti telepen.

„A magfúzió elvén alapuló hidrogénbomba […] lehetővé teszi, hogy a hasadó-anyagot tartalmazó robbanófejet miniatürizálják, és akár interkontinentális ballisztikus rakétára szereljék…” – Stratégiai Védelmi Kutató Központ elemzése alapján.

Az USA reagál:

November elején érkezett be egy sürgősségi kérelem az Egyesült Államok Kongresszusához egy 4 milliárd dolláros (az USA Rakétavédelmi Ügynökségének ez évi 8 miliárd dolláros keretén felül) légvédelmi továbbfejlesztésről. A tervezet célja, hogy lehetőleg még azelőtt hatástalanítani tudják az Észak-Korea felől érkező rakétákat, hogy azok elhagynák a KNDK légterét. A fejlesztés első védelmi vonalát kiberfegyverek jelentik, amelyek képesek lehetnek a rakéta indító rendszerébe hatolva meghiúsítani a kilövést. A második védelmi vonalat a vadászrepülők és felfegyverzett drónok (jelenleg az Avanger típus) alkotnák. Az USA már korábban telepített erre alkalmas lopakodó vadászgépeket, mint az F-35 vagy az F-22 a Japánban és Dél-Korában található támaszpontjaira, amelyek a phenjani kilövés első műholdról látható jeleire konvencionális csapást mérhetnek. A jelenleg működő, 100 millió dollár értékűre becsült védelmi rendszer (a fejlesztést követően a harmadik vonal) az alaszkai Fort Greely és a kaliforniai Vandenberg légierő bázison található nagy hatótávolságú és interkontinentális rakéták elhárítására alkalmas légvédelmi lövedékekből áll, amelyek az atmoszférából visszatérő rakétafejet találják el. A tavalyi év kísérletei alapján ezen alaszkai és kaliforniai szárazföldi légvédelmi rendszerek és összesen 36 elfogó vadászrepülőgépük csak 5-ből két alkalommal tudtak sikeresen elhárítani interkontinentális ballisztikus rakétát. Az újabb fejlesztési beruházás így egyre indokoltabbá válik, annak ellenére, hogy a fent említett dróntechnológia kifejlesztésére az Egyesült Államok már 2017. szeptemberében további 440 millió dolláros keretet csoportosított át korábban megkezdett programoktól az ország rakétaelhárító technológiájának fejlesztéséhez.

Kép forrása: https://www.nytimes.com/2017/11/16/us/politics/north-korea-missile-defense-cyber-drones.html

Összefoglalásként elmondható, hogy a Hwasong-14 jelenlegi elrettentő hatása minden kétséget kizáróan nagy előnyhöz juttatta a phenjani rezsimet. A típus teljes hadrendbe állításához azonban az elemzők szerint 1-2 év szükséges. Az Egyesült Államok a nyár eseményeire reagálva komoly haderő csoportosításba és további nagyszabású hadgyakorlatok lebonyolításába kezdett a térségben. A koreai krízishelyzet jelenlegi állás szerint katonai szempontból egyre közelebb kerül a háborús ingerküszöbhöz. A kialakult helyzet békés, diplomáciai úton való rendezését a kormányzati kommunikáció és a két vezető személyes megnyilvánulásai csak tovább súlyosbítják. Az egyetlen békésen járható út a krízishelyzet megoldására az, ha az ENSZ Biztonsági Tanácsának gazdasági szankciói beváltják a hozzájuk fűzött reményeket.

/Lektorálta: Bartók András/