Biztonságpolitika.hu

A globális terror ellenes háborúban az USA egyik legfőbb szövetségese továbbra is az Egyesült Királyság. Az utóbbi évek merényletei, valamint Oroszország lépései megmutatták, hogy a szigetország katonai feladatai korántsem értek véget a világban.

Az Egyesült Királyság és partnerei nagymértékben hozzájárulnak különböző régiók biztonságának és stabilitásának a fejlesztéséhez a NATO, valamint az ENSZ misszióin belül. Jelen cikkemben megvizsgálom azokat a főbb országokat/régiókat, ahol a szigetország jelenléte kiemelkedően fontos. Brit katonák jelenleg számos helyen teljesítenek szolgálatot, mint Afganisztán, Irak, valamint Afrika több állama, ahol helytállásuk mindig elismerésre méltó volt.

Afganisztán: A brit jelenlét a 2001. szeptember 11-i események után kezdődött meg a közép ázsiai országban a Harrick hadművelettel, ugyanis az menedékként szolgált a terrortámadásokat kivitelező al-Káida terrorszervezet számára. Brit szárazföldi csapatok kerültek bevetésre a NATO keretében lezajló többnemzetiségű ISAF misszió során, melyben a brit katonák feladata az al-Káida és tálib vezetők kiiktatása és a régió stabilizálása volt. Ez a feladat máig sem ért véget a szigetország katonái számára. A kezdeti, támadó jellegű műveleteket mára felváltotta az afgán erők kiképzése, valamint azok harci cselekményekben való támogatása. Kabuli támaszpontjával az Egyesült Királyság továbbá szerepet vállal az állam infrastruktúrájának, oktatásának és gazdaságának helyreállításában és fejlesztésében. Az eredeti 9500 főt számláló állomány jelentős része hazatért ugyan, de munkájukat folytatják a Yorkshire Regiment, valamint a Royal Artillery szakképzett katonái.

Forrás: https://www.army.mod.uk

Irak: A brit csapatok Irak 2003-as inváziójával kezdték meg küldetésüket a Szaddám Husszein által uralt országban. Akkor – ahogy jelenleg is –, az Egyesült Királyság egy nemzetközi koalíció kereteiben hajtott végre műveleteket. Jelenleg 67 országgal karöltve harcolnak az Iszlám Állam terrorszervezet ellen, amely harcok végső célja a szervezet kiszorítása Irakból. Jelenleg 1400 hivatásos és civil személlyel vesznek részt a terror elleni globális háború ezen szakaszában, amelyben komoly sikereket értek el. Ezek között megemlítendő, hogy az Iszlám Állam területének 50%-át vesztette el olyan műveletekben, amelyek brit haderőhöz köthetők, valamint nagymértékben sikerült gátat szabni a szervezet toborzó tevékenységének. A brit hadsereg egyik fő célja az országban található kurd és iraki erők kiképzése, valamint eszközökkel történő ellátása, ugyanakkor harci cselekményeket is vállaltak több csatában (pl. Ramadi, Rutbah, Hit, Fallujah, Qayyarah és Moszul). Jelenleg a Mercian Regiment és a Rifles teljesít szolgálatot a térségben.

Afrika: A legtöbb anyaországon kívül tartózkodó brit katona jelenleg az afrikai kontinens olyan országaiban található, mint Kenya és Nigéria, ahol számos feladatkörben vesznek részt. 2017-től kezdve a brit hadsereg több rövid időtartamú katonai művelet hajtott végre a különböző afrikai nemzeti hivatásos szervezetek megsegítésére, hogy azok önállóan legyenek képesek reagálni a különböző biztonsági kihívásokra. Az Egyesült Királyság Afrikában is felveszi a harcot a globális terrorizmus ellen régiós szövetségeseivel, továbbá az ENSZ-szel karöltve járul hozzá a stabilitás kiépítéséhez békefenntartó missziók során (Dél-Szudán és Szomália). Afrika egyik további súlyos problémája az orvvadászat. Ez okból kifolyólag a brit hadsereg oktatási célú feladatokat lát el a különböző országok fegyveres parkőr állományának kiképzésére. Az afrikai kiképzési tevékenységhez meg kell említeni a BATUK (British Army Training Unit Kenya) csoportot, amely 200 km-re Nairobitól található. A jelenleg 100 fővel működő egység hamarosan egy 280 fős erősítéssel fog bővülni. A BATUK feladata kenyai katonák feladatokra való felkészítése közvetlenül bevetéseik előtt. Afrikában számos ezred katonái vannak jelen, mint pl. a Royal Engineers.

Baltikum: Az orosz lépésekre reagálva a NATO jelenlétét erősíti a balti országokban az Enhanced Forward Presence művelet során, így britek kerültek bevetésére különböző hadgyakorlatokon. A szigetország katonái vezető szerepet látnak el a műveletben, egy többnemzeti harccsoport keretében 2017 óta Észtországban. A misszió célja az euro-atlanti kapcsolatok erősítése, valamint a régió biztonságának elősegítésével szövetségeseink segítése és a potenciális fenyegetések elhárítása. E cél elérésére az Egyesült Királyság folyamatos rotációval, 800 fővel vesz részt dán, francia és észt katonák közreműködésével. Észtországban jelenleg a Royal Welsh Regiment gyalogosai tevékenykednek. Az észt műveletekkel összeköthetően van jelen Lengyelországban 150 fővel a Light Cavalry Squadron amely jelenleg a Második Amerikai Lovas Ezred parancsnoksága alá tartozik. Hasonlóan, mint Afrikában, ebben a kötelékben is több egység katonái vesznek részt pl. Royal Military Police és Intelligence Corps.

Összegzés: Mindezekből látszik, hogy a korábbi gyarmattartó birodalom még mindig fontos szerepet játszik a világ biztonságának színpadán. Az Egyesült Királyság komolyan veszi a NATO-ból adódó kötelezettségeit és ennek fényében támogatja szövetségeseit szerte a világon. Jelen korunk terrorista akciói pedig még jobban megerősítik a tényt, hogy Őfelsége Hadereje továbbra is a globális terror ellenes háború egyik fontos résztvevője marad.

Kína közelmúltbéli űrtevékenységét látva az Egyesült Államok hadseregén belül felfedezhető egy nyugtalanság, és egy törekvés jelenlegi előnyük megóvására. Habár a kínai űrprogram katonai oldala nagymértékben titkos, semmiféle ok nincs arra, hogy a folyamatban lévő amerikai fejlesztéseket látva saját fejlesztéseiket leállítsák, vagy szándékosan visszafogják. Természetesen adott esetben a források átcsoportosításáról, vagy a prioritások megváltozásáról lehet szó. Ám ha nem is növelik az űrprogram százalékos részesedését a költségvetésben, amíg a GDP nő, addig a források is bővülni fognak. Ez a legjobb esetben is egy feszültségforrás lesz az Egyesült Államok és Kína között.

Az Egyesült Államok egyik legfontosabb egysége, a légierő alá tartozó Air Force Space Command, vagyis a Légierő Űrparancsnoksága. Vezetője 2016 novemberéig John Hyten tábornok volt. A szélesebb közvélemény akkor ismerkedhetett meg vele, mikor rendhagyó módon a „60 minutes” hírműsor interjút készített vele, és ebben kijelentette az Egyesült Államok mindent megtesz világűrbéli előnyének megőrzésére.

John Hyten tábornok

Emellett Kínát nevezte meg fő fenyegetésként, valamint megerősítette az Egyesült Államok már pályára állított más műholdakat megfigyelő műholdakat. Az Air Force Space Command vezetését John “Jay” Raymond tábornoknak adta át. Mindketten hangsúlyozzák a Kína jelentette növekvő fenyegetést, és a világűr stratégiai fontosságát. Kiemelik, a világűr immár hadműveleti terület lehet, s fel kell készülni a világűrbe telepített eszközök védelmére. Jelenleg az Egyesült Államok hadereje nagymértékben támaszkodik ezen eszközökre, de éppen emiatt ezen eszközök semlegesítése komoly csapást jelentene. A Légierő ezért igyekszik kiépíteni egy olyan beszerzési és utánpótlási rendszert, ami képes lehet gyorsan pótolni az elvesztett eszközöket.

Hyten tábornok a stratégiai parancsnokság (Strategic Command – STRATCOM) vezetését vette át. Ezen minőségében a szövetségesekkel való szorosabb együttműködést, és a kínai agressziót megakadályozó elrettentés fontosságát hangsúlyozza. Valóban agresszióról beszélhetünk?

Afelől nincs kétség, hogy Kína ugyanúgy lehetséges hadszíntérnek tekinti a világűrt, mint más államok. S nagyon is tisztában vannak azzal, hogy az Egyesült Államok, főleg annak légiereje, meg kívánja őrizni vezető helyét a világűrben is. Emiatt egy konfliktus esetén bizonyosan űrbéli műveleteket, vagy az űrbéli eszközöket aktívan használó hadműveleteket is végrehajtanának. Így logikus módon felmerül, hogy miképpen lehetne ezeket a képességeket fokozni, megőrizni, vagy elpusztítani.

Kína 2015 végén megalakította a Zhànlüè zhīyuán bùduì-t (kínai: 战略支援部队, angol: Strategic Support Force, SSF), vagyis a Stratégiai Támogató Egységet. Ennek feladata az elektronikus hadviselés területe, illetve a kibertérben és a világűrben végrehajtott műveletek összehangolása és kivitelezése. A 2015-ös kiadású Kína katonai stratégiájára vonatkozó fehér könyv, a világűrt és a kiberteret, mint új stratégiai magaslatokat nevezi meg. Mindkettőt a kritikus területek közé sorolja, ahol a nemzetközi vetélkedés egyre fokozottabb. Azonban ez nem valódi agresszió, egyszerűen a képességek fejlesztése, amelynek mértéke az Egyesült Államok előnyét csökkenti.

Ez az előny azonban továbbra is jelen van. Ha csak az anyagi vonzatát nézzük, az OECD becslése szerint 2013-ban az Egyesült Államok teljes űrre fordított költségvetése, beleértve a védelmi kiadásokat és a NASA-t is, körülbelül 40 milliárd dollár volt. Ez nagyobb, mint bármely más országé. Kína kiadásait megközelítőleg 10 milliárd dollárra becsülték ugyanabban az évben. Habár ez azóta bizonyosan emelkedett, az amerikai költségvetést még így sem éri el.

Az Egyesült Államokban az anyagi erőforrásokat érintő diskurzus mellett, van egy élénk vita arról is, hogy milyen szervezeti átalakításokat kellene végrehajtani. Az egyik közelmúltban felvetett javaslat szerint, létre kellene hozni egy új fegyvernemet az amerikai haderőn belül, ami csak a világűrrel foglalkozna. Ez lenne a Space Corps. Még ezen javaslat ellenzői is elismerték, hogy jelenleg túl sok szervezet osztozik az űrrel kapcsolatos erőforrásokon, és a struktúra átláthatatlan, rossz hatásfokkal működik. A javaslatot végül elvetették, de a kérdés közel sem került végleges lezárásra, több képviselő továbbra is napirenden tartaná az ügyet. Donald Trump elnök egy beszédében ugyanezt az ötletet felvetette, de többen megkérdőjelezik ennek komolyságát. Ugyanebben a beszédben említette a Marsra való visszatérést is, amivel szemben ugyancsak több szkeptikus vélemény elhangzott.

Donald Trump 2018. március 13-ai beszéde

A Pentagon mindenesetre reagált, és egy a Kongresszusnak küldött jelentés szerint felmerült egy Űrparancsnokság létrehozása, ami összefogná a jelenlegi erőket, de önálló fegyvernemet nem képezne.

Azt mindenesetre nagy biztonsággal kijelenthetjük, hogy mind méretében, mind fejlettségében az amerikai űrprogram még mindig a legelső a világon. Azonban kiterjedtsége miatt a fenntartás olyan költségeket emészt fel, amely egy kisebb, de sokkal fókuszáltabban működő, a fejlesztésre többet költő űrprogram számára lehetőséget ad a felzárkózásra.

A Kínai Népköztársaság űrbéli tevékenységét több állami intézményen, illetve vállalaton keresztül bonyolítja le. Az erősödő űrbéli aktivitás nem csak az ország gazdasági erejét demonstrálja, de egyben az űrtechnológiai duális felhasználhatósága miatt a katonai képességekre is következtetni enged. Elég csak arra gondolnunk, hogy a legtöbb űrprogram a nukleáris töltetek hordozására alkalmas hordozórakéták fejlesztéséből nőtt ki. Nincs ez másképp Kína esetében sem. Ezen cikkünkben két jelenséget fogunk megemlíteni, és kimutatni összefüggésüket a katonai szférával.

Kína az első kínai űrhajós sikeres útja, az első űrséta és az űrállomások megépítése mellett jelentősen növelte egyre fejlettebb műholdjainak számát. A saját fejlesztésű Běidǒu (kínai: 北斗) navigációs rendszer előnyei megegyeznek az amerikai GPS előnyeivel. Mondani sem kell ez mind katonai, mind gazdasági vonalon óriási előrelépést jelent Kína számára. Ha figyelembe vesszük a 2018-as februári, illetve márciusi sikeres indításokat, 2000 óta Kína eddig 31 Běidǒu műholdat állított pályára. Igaz ezek közül néhány csak tesztelésre szolgált és már nem működőképes. Ha a hálózat tejesen kiépül, 35 műhold fogja alkotni.

A műholdak megnövekedett száma azonban magával hozza azok nyomkövetésének és irányításának feladatát is. Ezen okból Kína, akárcsak más űrhatalmak, a világ számos pontján létesített támaszpontokat. A Global Security hat hajót tart számon, amelyek ezt a feladatot a világ tengerein el tudják látni. Kína területén telepített bázisokon kívül, a külföldi állomások száma is megnövekedett. A 2000-es évek elején a csendes-óceáni Kiribati Köztársaságban telepítettek egyet, illetve Namíbiában is létesült egy 2001 júliusában. Előbbi esetében felmerült a gyanú, hogy esetleg a közelben lévő Marshall-szigetek lévő amerikai rakétakísérleteket megfigyelésére is szolgál. Állítólag az Egyesült Államok két F-16-os vadászgépe alacsony magasságban átrepült az állomás felett, nyíltan kifejezve ezzel nemtetszését. A következő parlamenti választásokat Anote Tong nyerte meg, aki egyik első intézkedésével elismerte a tajvani kormányt. Emiatt a pekingi vezetés 2003 novemberében megszakította a diplomáciai kapcsolatokat, és az állomás azonnali megszüntetése mellett döntött, továbbá mindenféle segélyezési- és fejlesztési programot beszüntetett. Az elnököt 2007 októberében újraválasztották.

A későbbiekben Kína folytatta ezen bázisok telepítését. A namíbiaihoz hasonló, korlátozott kapacitású létesítményekkel rendelkezik még Pakisztánban és Kenyában. Azonban Kubában és Argentínában lényegesen nagyobb hatásfokkal rendelkező állomások vannak, mozgatható parabola antennákkal. Az Egyesült Államok gyanakodva fogadta ezeket a fejleményeket. Az argentínai bázis létesítését a helyi parlamentben is komoly vita előzte meg. Az ellenzék szerint nem szabadott volna átadni Kínának az adott területet minimális fizetségért cserébe. A kormány azzal válaszolt, hogy az ESA is létesített hasonló bázist az országban. Egyes elemzők szerint ettől függetlenül ez a bázis kiválóan alkalmas más országok műholdjainak megfigyelésére is. A mozgatható két antenna könnyedén be tud fogni egyes műholdakat, valamint földrajzi elhelyezkedése lehetővé teszi az Egyesült Államok keleti partjait kiszolgáló műholdak megfigyelését. Magyarán hiába az elvileg civil felhasználási terület, ezen képességek egyben katonai képességek is.

A QUESS műhold és a földi állomás lézeres kommunikációja

Azonban Kína nem csak mások eredményeit másolja. Remek példa erre a kvantum kommunikáció területén elért eredmények sorozata. Kiépítettek egy olyan rendszert, amelyen Peking és Sanghaj képes kódolt üzeneteket küldeni. A kódolás a kvantum összefonódás jelenségén alapul. Ez a kódolási eljárás jelen ismereteink szerint nem törhető fel. A rendszer kezdeti stádiumban van, és a kódolt adatok száloptikás közvetítés esetén szükségesek reléállomások is. Ebből a Peking-Sanghaj vonalon 32 található. A relék helyettesíthetők egy műholddal is, s pontosan ezt tette Kína. A kutatással foglalkozó Zhōngguó kōngjiān jìshù yánjiū yuàn (kínai: 中国空间技术研究院, angol: China Academy of Space Technology – CAST) építette meg az első kvantum kommunikációs műholdat. Sikeres indítására 2016. augusztus 16-án került sor, s azóta alacsony Föld körüli pályán (angol: Low Earth Orbit – LEO) kering, így képes közvetítőként működni földi állomások között. A műhold a kínai filozófusról, Mòzǐ-ról kapta a nevét (kínai: 墨子). Angol nyelvterületen a latin névváltozat után Micius-nak nevezik. Tudományos neve Liàngzǐ kēxué shíyàn wèixīng (kínai: 量子科学实验卫星), szó szerint: kvantum tudományos kísérleti műhold. A műhold egy nemzetközi tudományos program része is egyben, amely a világűrt is bevonja a kvantum kísérletekbe. Angol nevén Quantum Experiments at Space Scale – QUESS. A programon belül fontos szerepet játszik az Ausztriában, pontosabban Grazban található vevőállomás. 2017. szeptember 29-én sikerült egy videokonferenciát is lebonyolítani, ami ezzel az új technológiával kötötte össze a kínai és az osztrák kollégákat. A kísérlet során felhasználtak 280 kilométernyi földi optikai kábelt is, de ettől függetlenül az áthidalt távolság 7600 km volt. Az eddigi eredmények és a jövőben tervezett kísérletek mind abba az irányba mutatnak, hogy a kriptográfia, a hírszerzés és a katonai kommunikáció egy új korszaka kezdődött el. Így a kvantumfizikával és annak gyakorlati alkalmazásával összefüggő hírek kiemelt figyelmet érdemelnek.

2018. március 4-én, vasárnap Salisbury bevásárlóközpontjában ismeretlen tettesek egy rendkívül erős idegméreggel mérgeztek meg egy egykori szovjet kettős ügynököt és annak 33 éves lányát. A sérülteket a helyi kórházba szállították életveszélyes állapotban, akiket sokáig kritikus állapotban kezeltek.

A sokáig csak „idegméregként” megnevezett anyag hatását jól példázza, hogy a helyszínre először kiérkező rendőr is mérgezéses tünetekkel került kórházba, de mivel ő már csak nagyon kis koncentrációban érintkezett az anyaggal, nem került olyan súlyos állapotba, mint a támadás célpontjai, Szergej és Julia Szkripal. A rendőrt végül március 24-én kiengedték a kórházból. A rendőrség állítása szerint Szkripal többször is érintkezett az anyaggal, először a saját házában. A helyszínelők nagy mennyiségben találták meg annak maradványait a ház ajtaján.

Az áldozatok. Forrás: www.theaustralian.com.au

A brit Nemzetbiztonsági Bizottság később megnevezte a felhasznált idegmérget, amely állításuk szerint a Novichok típusú anyagok közé tartozik. Brit vegyifegyver-szakértők szerint ezek az anyagok csak jól felszerelt laboratóriumokban állíthatók elő képzett szakemberek által, tehát kizárható, hogy terrortámadás történt volna. A Novichok típusú anyagokat a Szovjetunióban fejlesztették ki azzal a céllal, hogy a kor NATO vegyi felderítő rendszerei számára észlelhetetlen, és a vegyvédelmi felszerelések számára kivédhetetlen legyen. Leírások szerint hatása súlyosabb, mint a szarin és VX gázoké.

A brit kormány feltételezett felelősként nevezte meg az orosz kormányt, mivel az eset kísértetiesen hasonlít az egykori FSB ügynök, Alexander Litvinyenko meggyilkolásához. Abban az esetben a Polónium 210-es izotópját használták, amelyet az ügynök teájába keverve juttattak be a szervezetébe. Litvinyenko végül három hét haldoklás után Angliában hunyt el.

Theresa May ultimátumot adott Oroszországnak, hogy adjon magyarázatot az esetre, különben azt a következtetést fogja levonni, hogy Oroszország jogtalan erőszakot alkalmazott az Egyesült Királyság ellen, megtámadva annak állampolgárait. Ezután a parlamentben kifejtette álláspontját, miszerint nagy valószínűséggel („highly likely”) Oroszország a felelőse a támadásnak. Oroszország tagadta a vádakat, hogy ők állnának az eset mögött.

Forrás: irishtimes.com

Az incidensre válaszul több tucat orosz diplomatát utasítottak ki az Egyesült Államokból, Kanadából, Ausztráliából és több más európai országból, köztük egyet Magyarországról. A kitiltásokra Oroszország is hasonló választ adott, több nyugati diplomatát kitiltottak, köztük egy magyart is.

Szergej és Julia Szkripal jól reagált a kezelésekre, állapotuk folyamatosan javul a kórház állítása szerint. Már egyikük sincs kritikus állapotban, Julia március végén magához tért és beszélt is egy Oroszországban élő rokonával. A telefonbeszélgetésüket később a Rossiya 1 tévécsatorna közzé is tette. Egyes források szerint Juliát már ki is engedték a kórházból, ahol alig egy hónapig kezelték a támadás után.

2018. április 7-én vegyifegyver-támadást hajtottak végre Szíriában az utolsó, felkelők által uralt város, Douma ellen. A támadásért a nyugati világ a szír kormányerőket vádolja, továbbá Oroszország felelősségét hangsúlyozzák, amiért az továbbra is támogatja a szír vezetést. Az Aszad-rezsim elhatárolódik attól, hogy ők hajtották volna végre a támadást, amelyet szarin, vagy ahhoz hasonló kémiai összetételű anyag és klórgázt képző anyag elegyével hajtottak végre. Oroszország az Egyesült Királyságot vádolta meg, válaszul arra, hogy London Oroszországot gyanúsítja a Szergej és Julia Szkripal ellen elkövetett támadással. Állításuk szerint az MI6 ügynökei rendezték meg a doumai gáztámadást, hogy azzal alapot szolgáltassanak a szíriai kormányerők támadásához, amelyet április 14-én éjszaka közösen hajtott végre az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Franciaország.

2018. április 15-én Montenegró jövőjét nagy mértékben befolyásoló elnökválasztás zajlott le. Az előzetes eredmények azt mutatják, hogy Milo Đukanović, a Szocialisták Demokratikus Pártjának (DPS) jelöltje már a vasárnapi első fordulóban megszerezte a voksok több mint ötven százalékát. így nincs szükség a második forduló lebonyolítására, megnyerte a választást.

Vasárnap Európa figyelme a kis adriai országra szegeződött, ugyanis a választás kimenetele sorsdöntő volt. Az EU csatlakozási tárgyalások során elért eredmények veszélybe kerültek, ugyanis újra megerősödtek Montenegróban azok a hangok, akik az oroszbarát politikát részesítenék előnyben.

A választáson 7 jelölt indult az elnöki címért: Marko Milačić (Igaz Montenegró Párt) Mladen Bojanić (független jelölt), Hazbija Kalač (Igazság és Megbékélés Pártja), Vasilije Miličković (független jelölt), Dobrilo Dedeić (Szerb Koalíció), Draginja Vuksanović (Szociáldemokrata Párt) és Milo Đukanović (Szocialisták Demokratikus Pártja). Az előzetes közvéleménykutatások alapján tényleges erőt azonban csak két jelölt képviselt. Milo Đukanović, a jelenleg regnáló hatalom jelöltje, illetve Mladen Bojanić, aki ugyan függetlenként indult hivatalosan a választásokon, ám az ellenzék közös jelöltjeként tartották számon. Két egymással ellentétes nézet és jövőkép összecsapását figyelhettük meg mind a kampányidőszakban, mind a választások során is. Az egyik oldalon az európai integráció pártján álló, illetve a nyugati orientáció mellett kampányoló Milo Đukanović, másik oldalon pedig az inkább oroszbarát politikát előtérbe helyező Mladen Bojanić állt.

A 620 ezres balkáni országban, az 532 ezer választásra jogosult montenegrói állampolgár 64 százaléka (340.462 fő) élt a szavazati jogával, és adta le szavazatát a számára rokonszenves jelöltre. A részvételi hajlandóság hasonló volt, mint 2013-ban, akkor azonban Filip Vujanović csak kisebb fölénnyel, 51,21 százalékos eredménnyel győzte le Miodrag Lekićet.

A szavazatok megszámlálása után az első eredmények tisztán azt mutatták, hogy ismét Milo Đukanović lett Montenegró köztársasági elnöke. Az ország belpolitikáját több mint két és fél évtizede meghatározó politikus a vártnál biztosabban nyert, a szavazatok 53,8 százalékát szerezte meg, ami azt jelenti, hogy már az első fordulóban elnökké választották. Az ellenzék jelöltje, Mladen Bojanić messze várakozások alatt szerepelt, mindössze 33,5 százalékkal lett második. A politikus elismerte vereségét, azonban Bojanić azt is leszögezte, hogy nem fog gratulálni Đukanovićnak a választási győzelemért, valamint küzdeni fog továbbra is, hiszen a választás megmutatta, hogy igen is szükség van az általa képviselt oroszbarát politikára. Montenegró történelmében először indult női jelölt az elnökválasztásokon. A szociáldemokraták által indított Draginja Vuksanovićra a szavazók 8,1 százaléka adta a voksát. Mindössze 2,9 százalékot kapott az oroszbarát Marko Milačić, az Igaz Montenegró Párjának jelöltje. A további jelöltek eredményei: Hazbija Kalač 0,8 százalékot, Vasilije Miličković 0,5 százalékot, Dobrilo Dedeić 0,4 százalékot kapott.

Bár Montenegróban az elnöki poszt – Magyarországhoz képest hasonlóan – erősen formális jellegű, azonban Đukanović győzelme nem tekinthető jelképesnek. A frissen megválasztott elnök volt többek között az, akinek a közbenjárásával sikerült 2006-ban függetlenednie Montenegrónak Szerbiától. A nevéhez köthető külpolitikai fordulat kezdetben talán furcsán hatott, mert Montenegró hagyományaihoz híven – Szerbiához hasonlóan – többségében oroszbarát politikát folytatott, és egyfajta kiegyensúlyozott viszony volt a két ország között. Ám Đukanović vezetésével az ország a Nyugat felé fordult, szakított Oroszországgal, valamint elindította az európai uniós és NATO-csatlakozási tárgyalásokat.

Összességében elmondható, hogy Montenegró euroatlanti integrációja folyamatosan halad előre. Podgorica már a 35 fejezetből 30-at megnyitott Brüsszellel a csatlakozási tárgyalások során, és várhatóan 2025-re az EU teljes jogú tagjává válik. A NATO-hoz már tavaly csatlakozott balkáni ország a jövőben folyamatosan törekszik arra, hogy ezeket a kapcsolatokat még jobban elmélyítse. A választások után tehát várható, hogy a frissen megválasztott elnök vezetésével Montenegró a nyugati országok szoros szövetségeseként lesz jelen a világ politikai térképén.

Április 17-én a Biztonságpolitikai Szakkollégium szervezésében tartott könyvbemutatót az Orczy úti kollégiumban Gyócsi László író, újságíró. Legújabb könyvében egy horvát apáca története elevenedik meg, akinek életerős és vidám jelleme inspiráló lehet mindenki számára. Ahogy az író kiemelte: “Szerettem volna az első világháború centenáriumára egy könyvet írni, azonban egy szuronyrohamos, robbanásokkal és vérfürdőkkel teli könyv elveszett volna a milliók közt. Jolica – vagy Jolánka, ahogy már mi hívtuk – története azonban egészen más. Az emberséges, a tragédiák ellenére törhetetlen szellemű nő ékes ellenpéldája a háború borzalmainak.”

Az író a legújabb könyve mellett mesélt korábbi alkotásairól, amelyben egyformán vannak jelen életrajzi és történelmi elemek saját és családja életéből. Elmesélte, milyen hatással volt rá édesapja élete és kitartása: a második világháború, az ’56-os forradalom borzalmait és a hétköznapi kihívásokat is egyforma életvidámsággal és törhetetlenül vészelte át. “Büszke vagyok az édesapámra”, zárta le az alkalmat az író.

Az bemutató előtt Dr. Kaló József, a Szakkollégium elnöke mutatta be a balkáni hadszínteret – azt a környezetet, amelyben Jolica története elindult egy új irányba.

Balkáni hadszíntér

Az első világháború kitörésének egyik oka az Osztrák-Magyar Monarchia és Szerbia között jelentős politikai ellentét volt. A 19. század végétől már mindenki javában egy olyan háborúra készült, mely „véget vet miden háborúnak”. Természetesen a Monarchia is készült rá, hogy megvívja a maga harcát a birodalom területét fenyegető, főként szláv (szerb, orosz) népek ellen.

Az sem meglepő, ha az etnikailag feszült térség fővárosában – Szarajevóban – gyilkolták meg Ferenc Ferdinánd trónörököst. A merénylet után Ferenc József ultimátumot küldött Szerbiának, hogy engedje be a Monarchia nyomozóit és kérjen bocsánatot a gyilkosságért. A szerbek ezt elutasították, ezek után Ferenc József Bécsbe hívatta Tisza István miniszterelnököt, hogy a hadüzenet esetleges küldéséről tárgyaljanak. Tisza, aki maga is háborúpárti volt, nem akart belemenni a háborúba, mert félt, hogy az amúgy is vékony jégen táncoló nemzetiségi kérdés végképp felborítaná az egyensúlyt a nemzetiségek javára a magyarokkal és osztrákkal szemben. Ez komoly ellentét volt a császár és Tisza között, mert a magyar kormány engedélye is kellett ahhoz, hogy bevethessék a közös hadsereget. Másrészt Conrad von Hötzendorf tábornagy fokozta a nyomást a császáron, melynek hatására egy tárgyalás keretében megegyeztek, hogy csak akkor küldenek hadüzenetet Szerbiának, ha Németország beleegyezik. Ezért táviratoztak II. Vilmos császárnak, aki elérkezettnek látta az időt a háborúra, így a Monarchia a június 28-i merénylet után 1 hónappal, július 28-án küldött hadüzenetet Szerbiának. Conrad von Hötzendorf tervei alapján két arcvonalas háborúra készültek, melynek első lépéseként Szerbiát kellett megverni, majd utána átcsoportosítani az oroszok ellen. Ehhez létre kellett volna hozni egy 60 hadosztályból álló csoportosítást, ezzel szemben a háború előestéjén 48 hadosztálya volt a Monarchiának. Ezért készítettek egy új tervet, mely szerint létrehoztak egy 20 hadosztályból álló csoportosítást, ami képes döntő csapást mérni a szerbekre (6-8 hét). Végül ez sem valósult meg, mert csak 8 hadosztály állt a rendelkezésre, az ún. „Minimalgruppe Balkan”, melyet az osztrák-magyar 5. és 6. hadsereg alkotott. A terv tartalmazott még egy tartalék hadsereget is (osztrák-magyar 2. hadsereg), mely a Duna és a Száva folyónál maradt védelmi állásban, és biztosította a másik két hadsereg szárnyát. Ám a háború kitörése után szinte azonnal el kellett szállítani a 2. hadsereget Galíciába, mivel az oroszok sokkal gyorsabban összpontosítottak, mint arra a központi hatalmak számítottak.

Hadműveletek a Balkánon 1914-ben. Forrás: http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww1/100/1914/1914_balkan.html

1. A Szerbia ellen felvonultatott osztrák-magyar 5. és 6. hadsereg mintegy 140.000 főt számlált és a Drina folyó mentén sorakozott fel. Az osztrák-magyar 2. hadsereg alakulatai a Száva és Drina folyó mentén sorakozott fel. A támadás augusztus 12-én indult. Az 5. hadsereg csapatai több helyen is átkeltek az Alsó-Drinán és súlyos harcok közepette haladtak előre. A 2. hadsereg hadosztályai Sabácnál keltek át a Száván és elfoglalták a várost. Az arcvonal parancsnoka Oskar Potiorek táborszernagy nem volt képes összehangolni a három hadsereg harcát. Az 5. hadsereggel Valjevo irányába próbált előretörni, miközben a 6. hadsereg támadása a Drina felső folyásánál késett, a 2. hadsereg Sabác elfoglalása után már készült az orosz arcvonalra való átszállításra. Ilyen körülmények között a támadás nagyon gyorsan megrekedt. Putnik vajda a szerb haderő vezérkari főnöke eleinte visszavonulást rendelt el, de látva az osztrák-magyar támadás zűrzavarát, augusztus 16-án ellentámadásra adott parancsot, amihez felhasználta a rendelkezésére álló teljes erőt. A szerb 3. hadsereggel az osztrák-magyar 5. hadsereg támadását fogta fel, közben a szerb 2. és 1. hadsereggel Sabác felé vonult, így az osztrák-magyar 5. hadsereg oldalába került, azt bekerítéssel fenyegette. Potiorek tábornok ebben a helyzetben elrendelte a visszavonulást. A Monarchia első katonai akciója Szerbia ellen így kudarccal végződött.

2. Kisebb szerb egységek szeptember első napjaiban betörtek Szarajevó irányába, amit az ott állomásozó csapatok könnyedén elhárítottak, de az orosz sikerek hatására számítani lehetett nagyobb erejű szerb támadásra is. Conrad tábornagy, az osztrák-magyar vezérkar főnöke ezért elrendelte a második hadművelet megindítását Szerbia ellen. A szeptember 8-án indított támadásban az osztrák-magyar 5. és 6. hadsereg, valamint a 2. hadsereg itt maradt alakulataiból, illetve sebtében ideszállított csapatokból összeállított és Krauss tábornok parancsnoksága alá helyezett csoport kezdte meg.

A Drinán és a Száván sikeresen átkelt osztrák-magyar csapatok hadművelete az első napokban jól haladt előre. Azonban szeptember 16-án jelentős erejű szerb ellentámadás bontakozott ki. Mivel a csapatok tartalékokkal nem rendelkeztek és újabb erőt már nem lehetett bevetni, Conrad tábornagy elrendelte a visszavonulást. Ez a visszavonulás most szerencsésebb volt, mivel a Száván és a Dunán előkészített hídfők álltak rendelkezésre, amelyek egy újabb támadáshoz is kedvező feltételeket teremthettek. Erre az újabb hadjáratra a legsúlyosabb galíciai harcok idején, november 5-én került sor.

3. A Száva és a Duna menti hídfőállásokból november 5-én indult a harmadik hadjárat. A szerb hadsereg most is visszavonult, így a támadás egész november hónapban sikeresen haladt előre. November 15-én elfoglalták Valjevót, 29-én pedig Belgrádot is. A szerbek december 3-án indították meg az ellentámadásokat, aminek következtében Potiorek tábornok december 9-én ismét elrendelte a visszavonulást. Néhány nap alatt – a súlyos harcok árán elfoglalt – teljes területet fel kellett adni, sőt még a korábban kialakított hídfőket is ki kellett üríteni. Ez a harmadik támadás súlyos veszteségeket okozott mindkét félnek. A Monarchia halottainak és sebesültjeinek a száma 150.000 főt tett ki, emellett 75.000-en fogságba estek vagy eltűntek. A szerb hadsereg is hasonló veszteségeket szenvedett és bizonyos volt, hogy a kis szerb hadsereg még egy támadást már nem tud kivédeni. Mindezek mellett Ferenc József december 22-én leváltotta Potioreket, aki január 1-én idő előtt nyugdíjba vonul.[1][4]

Hadműveletek a Balkánon 1915-ben. Forrás: http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww1/100/1915/1915_balkan.html

Az 1915-ös évben a harcok kicsit csillapodtak ezen a szakaszon, mert az olaszok ekkor már titkos tárgyalásokat folytattak arról, hogy az antant oldalán lépnek be a háborúba. Másrészt mind a Monarchia, mind pedig Szerbia ezen a szakaszon a sebeit nyalogatta. Változás ezen az arcvonalon akkor következett be, mikor Bulgária felajánlotta együttműködését Németországnak és az Osztrák-Magyar Monarchiának egy Szerbia elleni hadműveletet illetően. A bolgárok 1915. szeptember 7-én léptek be a háborúba a központi hatalmak oldalán. Megállapodtak abban is, hogy a támadást októberben fogják elindítani, és ennek a támadásnak a parancsnoka a német Mackensen vezérezredes lesz.

Mackensen az erőit öt helyre csoportosította, melyet a Szalonikiben történt antant partraszállás miatt alakított így ki: 1. a Drina felső folyásánál Višegrad környékén egy osztrák-magyar hadosztály, 2. a Drina torkolatánál egy osztrák-magyar dandár, 3. a Száva és Duna hosszában a Kövess tábornok vezette osztrák-magyar 3. hadsereg (hét hadosztály), a Gallwitz tábornok vezette német 11. hadsereg (tíz hadosztály), később csatlakozott még egy hadtest („Alpen-Korps”), 4. a szerb-bolgár határon Bojdajev tábornok vezette bolgár 1. hadsereg (négy hadosztály), 5. a bolgár 2. hadsereg (három hadosztály) Künstandil körül kettős feladattal (szerbek menekülési útjának lezárása, antant erők megakadályozása). A szerbek időközben pótolták a készleteiket, és feltöltötték az alakulataikat, melyet négy hadseregbe szerveztek, ez összesen 250.000 katona. A szerb hadvezetés úgy osztotta el a hadseregét, hogy lehetőleg képesek legyenek addig ellenállni a központi hatalmaknak, míg az antant erők megérkeznek.

A hadműveleteket Mackensen csapatai kezdték meg október 7-11-e között, átkelve a Drinán, Száván és a Dunán. Rövid idő alatt áttörték a szerb hadsereg fő védelmi vonalát és dél felé szorították őket. Közben a bolgár 1. hadsereg is visszaszorította a vele szemben álló szerb erőket, de mivel hadseregének bal szárnyát nem terjesztette ki eléggé déli irányba, a szerb hadsereg egy része Pristina felé kisiklott a szövetségesek gyűrűjéből. Az antant hadosztályok elkéstek, és őket is visszaszorították a bolgárok. A nagy túlerőben lévő Központi Hatalmak hadseregei két hónap alatt megszállták egész Szerbiát. A szerb hadsereg komoly emberanyag-veszteséget szenvedett, mert a harcok során közel 100.000 katonája esett el. A balkáni hadszíntér az 1915-ös események után már csak mellékhadszíntérként volt jelen az első világháborúban, egészen 1918-ig.[2]

1918-ban a Görögországban állomásozó antant erők főparancsnoka Franchet d’ Espèrey tábornok lett. A tábornok vezetése alatt megindult erők célja az volt, hogy végképp térdre kényszerítsék a központi hatalmakat. Az egyesült angol-francia-görög-szerb-olasz erőkből álló hadsereg 1918. szeptember 15-én megindította általános offenzíváját, melynek során azonnal áttörték a bolgár állásokat Dobro Poljénál. A támadás sikerét nagyban befolyásolta, hogy a háború végére sem a német, sem az osztrák-magyar erők nem voltak jelen a védelmi vonalon, mert máshol volt rájuk szükség, így a bolgárok képtelenek voltak egyedül tartani az arcvonalat. A támadás hatására a balkáni hadszíntér összeomlott és Bulgária még szeptember 25-én békéét kért, majd aláírta a fegyverszünetet.

Az albániai arcvonalszakaszon sikerült a Központi Hatalmaknak sikereket elérni, de ezeknek már nem volt stratégiai jelentősége, mert képtelenek voltak feltartóztatni az összeomlott bolgár szakaszon az antant erőit. Az antant erők november 10-én elérték a Duna vonalát, és a Monarchia csapatai a Duna, Száva, Drina mentén voltak kénytelenek kiépíteni védelmi állásaikat, ami azt jelentette, hogy ugyanott álltak, ahol 1914-ben megindították a háborút Szerbia ellen.[3]

Az olasz arcvonalon is összeomlott a Monarchia hadserege, így november 3-án Padovában aláírta a Monarchia képviseletében Viktor Weber von Webenau gyalogsági tábornok a fegyverszünetet. Ehhez még társult a belgrádi katonai egyezmény is november 7-én, mely súlyos feltételeket szabott az amúgy is eléggé megviselt hátországra. A Monarchia felbomlása szinte azonnal bekövetkezett, és a helyén alakult új államokkal külön kellett békét kötni, amire Magyarországgal szemben 1920. június 4-én sor került.

Irodalomjegyzék

[1]: Dr. Csikány Tamás ezredes: Az első világháború eseményei és hadművészete, Budapest, 2010, 59-61. old.

[2]: Dr. Csikány Tamás ezredes: Az első világháború eseményei és hadművészete, Budapest, 2010, 69-70. old.

[3]: Nyulas Szabolcs: 1918 – A Nagy Háború utolsó éve, https://honvedelem.hu/cikk/44636_1918_a_nagy_haboru_utolso_eve, 2014.06.11.

[4]: Kaló József: Az első háborús év a nyugati hadszíntéren. In: Püski Levente, Kerepeszki Róbert (szerk.) A “Nagy Háború” és emlékezete. 268 p. Debrecen, Debreceni Egyetem Történelmi Intézet, 2015.105-124. old. (Speculum Historiae Debreceniense 22.) (ISBN:978-963-473-885-5)

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Biztonságpolitikai Szakkollégiuma második alkalommal rendezte meg Afrika konferenciáját a Magyar Afrika Társasággal közösen. A konferencia célja volt bemutatni Afrika sokszínűségét, az ottani kihívások és lehetőségek összetettségét, és, hogy milyen sok szempontból lehet kutatni, vizsgálni a fekete kontinenst. A konferenciát Balogh Sándor, az AHU elnöke nyitotta meg, majd Ilosvai Dániel, a Biztonságpolitikai Szakkollégium Diákbizottságának elnökségi tagja is köszöntötte a résztvevőket.

Az első blokk elején Kutasi Szabolcs a Magyar Kulturális és Kereskedelmi Központ (HTCC) kereskedelmi igazgatója bemutatta szervezetüket. Négy kontinensre kiterjedő, egyre bővülő hálózatuk nagy segítség a magyar üzletembereknek a számukra ismeretlen területeken való munkában. Jól felkészült szakembereik a kirendeltségeken segítik a kiutazókat és természetesen online is szívesen adnak tanácsot, információt. Dr. Késmárszky Róbert fej-nyaksebész főorvos, fül-orr-gégész szakorvos rengeteg trópusi tapasztalattal rendelkezik, a terület szakértője. 2013-ban AHU egyik orvosi misszójának tagjaként volt Ugandában. Érdekes előadásában beszélt a trópusi utak egészségügyi kihívásairól és a helyiek speciális betegségeiről egyaránt. Kiss Kamilla, az AHU humanitárius projektkoordinátora az AHU tevékenységét mutatta be a misszióktól kezdve a ugandai kórházépítési projekt beindításig, a gyermektámogatási programoktól (Bamakó, Uganda, Etiópia) az AHU mentőszolgálatig, valamint kitért a szervezet jövőre vonatkozó terveire is, köztük a legújabb projektjükre, amelyet júliusban indítanak Ugandában.

A szünet után először Csillik Dilara, az ASHU (Magyar Ázsia Társaság) elnöke beszélt korábbi diplomáciai munkáiról. 2009 és 20100-ben Abujában, Nigériában volt konzul. Az ottani munkájáról, tapasztalatairól tartott érdekes beszámolót. Az utolsó két előadás már kifejezetten biztonságpolitikai témájú volt: Malit vizsgálta Atkári Győző alezredes, az Európai Unió Mali Kiképző Művelet (EUTM Mali) összekötő főtisztje, ill. Sólyomfi Andrea Hanna PhdD hallgató, katonai és turizmusbiztonsági szempontból. Végül a záró prezentációban Dr. Marsai Viktor, az NKE oktatója az Iszlám Állam szomáliai tevékenységét mutatta be.

Köszönjük a Magyar Afrika Társaságnak és minden kedves jelenlévőnek!

Április 5-én Maliban megtámadtak egy ENSZ békefenntartókat szállító járművet, ezzel két csádi kéksisakost meggyilkoltak és további tízet megsebesítettek. Az ENSZ erői Észak-Maliban a MINUSMA békefenntartó műveletben vettek részt.

Mi a MINUSMA és miért létezik?

A MINUSMA (Multidimensional Integrated Stabilization Mission in Mali) egy ENSZ misszió, amelyet a BT 2100-as határozata hozott létre 2013-ban.

Mali, egykori francia gyarmat, 1960-ban nyerte el függetlenségét. Etnikailag megosztott és kevert (élnek itt mandek, peulek, votalok), azonban a ritkán lakott északi részén, Timbuktu, Gao Kidal háromszögben, egy tömbben élnek a tuaregek. Egy részük 2011-ben Líbiában Kadafi oldalán harcolt, annak halála után líbiai fegyverekkel egyetemben hazaszivárogtak. Ezek a hazatérő exzsoldosok  újabb lázadást (1963, 1991 és 2006 után) indítottak Azawad területén, az MNLA (National Movement for the Liberation of Azawad) vezetésével. Azawad Mali észak-keleti része, ezen a részen élnek egy tömbben a tueregek, és ezt a területet kívánták kiszakítani Maliból.

A polgárháborút politikai válság is követte: 2012. március 21-én Bamakóban a mali hadsereg vezetői puccsot hajtottak végre. Ez természetesen kedvezett a tueregeknek, így áprilisra ellenőrzésük alá vonták a legfontosabb azawadi városokat, majd az MNLA 2012 áprilisában kikiáltotta Azawad függetlenségét. Ezt egy állam sem ismerte el, de a mali hadsereg kivonult a területről.

A területen jelen vannak különböző iszlamista szervezetek, például a MOJWA (Movement for Oneness and Jihad in West Africa), és az al-Káidahoz szorosan kötődő AQIM (Al-Quaeda in the Islamic Maghreb). A két szélsőséges szervezet közötti súrlódások végül fegyveres harcba torkollottak, és az MNLA elveszítette uralmát Azawad felett.

2012 szeptemberében merényletet követtek el a bengáli amerikai konzulátus ellen, amelyről kiderült, hogy a merénylet elkövetői kötődnek AQIM-hez. Az ENSZ ekkor kezdett érdemben foglalkozni a térség problémáival. 2013 januárjára, sikertelen béketárgyalások után, Mali kérésére Franciaország a beavatkozás mellett döntött, majd 2013 áprilisában az ENSZ BT 2100-as határozatában döntést hozott a MINUSMA misszió elindításáról.

Mi történik Maliban?

A 2016. márciusi ENSZ jelentés szerint jelenleg Maliban hozzávetőlegesen 11 ezer békefenntartó állomásozik. Ezeknek a csapatoknak az elsődleges feladata a vitatott határok ellenőrzése, a civilek védelme, a helyi katonák kiképzése és támogatása, a békeszerződések megkötésének előkészítése és a béke elősegítése és megfigyelése a korábbi konfliktusok helyszínén. Ez utóbbi sérült a múlt pénteki incidensnél. A kéksisakosokat szállító járművet helyi idő szerint 18:15 perckor lőtték meg, ennek során ketten életüket vesztették és tízen megsérültek. Egyébként nem ez az első eset, hogy ENSZ békefenntartókat gyilkolnak Maliban, legutóbb idén februárban négyen vesztették életüket, amikor a konvojukat megtámadták a Közép-Maliban található Moptiban. A MINUSMA egyike a legvéresebb ENSZ misszióknak: elindulása óta több mint 160 békefenntartója vesztette életét.

Milyen reakciók várhatók?

A Biztonsági Tanács felszólította a mali hatóságokat, hogy minél előbb vonják felelősségre a támadás elkövetőit. „A békefenntartók ellen irányuló támadások a nemzetközi jogban háborús bűnnek számítanak […] ezek tervezése, támogatása vagy szervezése MINUSMA békefenntartók ellen szankciókhoz vezetnek” – írja a biztonsági tanácsi álláspont, amely egyben részvétet is nyilvánít az elhunytak családjainak.

Az ENSZ békefenntartók ellen elkövetett merényletek hasonló következményekkel járnak, mint a nemzetközi terrorizmussal összefüggésben elkövetett cselekmények. Ezért felmerül a kérdés, hogy ENSZ szankciók kerülnek bevezetésre a jövőben Malival szemben vagy további esetleg békefenntartókat küldenek az övezetbe.

Az ENSZ BT az intézkedés jogát a G5 Sahel (Group of Five for the Sahel States) csoportra hárította. A G5 Sahel államai kifejezték aggodalmukat a Maliban uralkodó állapotok miatt és felszólították a feleket a mielőbbi békekötésre.

Group of Five the Sahel States (G5 Sahel): Egy 2014-ben létrejött nemzetközi szervezet, amelynek célja a gazdasági fejlődés, a régió biztonságának elősegítése és a terrorizmus elleni harc. Tagjai: Burkina, Faso, Csád, Mali, Mauritania, Niger

Lektorálta: Ármás Julianna

 

Sokan bizonyára megmosolyogják a „pakisztáni választások” kifejezést, azonban idén különös jelentősége lehet a „demokrácia ünnepének” az iszlám köztársaságban. Pervez Musharraff 2008-as távozása óta ugyanis a júliusi választás lenne a harmadik, amelyet a népszuverenitás jegyében, az alapvető normák – kirívó – megsértése nélkül tartanának meg. Három, egymást követő békés hatalomátadásra pedig még nem volt példa az ország történelmében – épp ezért érdeklődésre tarthat számot, azonban érdemes kritikával megközelíteni a helyzetet.

Elnökök és generálisok

Pakisztán szinte születése pillanatában háborúba ment ikertestvérével, Indiával, és az örökösödési vitákat azóta sem sikerült megoldaniuk. Azonban a szomszédos állam túlereje jelentette fenyegetés nem csak biztonsági kihívásként jelent meg az ország védelmi tervezésében, hanem a nemzetépítés fontos eszközévé vált a döntéshozók kezében: Hindusztán, mint a muszlimok – és a muszlim állam, Pakisztán – elnyomója, az iszlám vallás mellett az egyetlen összekötő kapocs az ország összes lakója közt. A társadalom egyben tartására és kezelhetőségére szüksége volt az alapítóknak valamire, amit ebben az ellenségképben találták meg. Annál is inkább sürgető volt ez a kényszer és egyértelmű a válasz, mivel 1947-ben Pakisztán egyetlen létező és működő állami intézménye a hadsereg volt, amely a kezdeti évek instabilitása után 1958-ben először ragadta magához a hatalmat.

Hasonlóképp történt 1977-ben és 1999-ben, amikor a vezérkarból lépett elő Zia ul-Haq és Pervez Musharraff az elnöki székbe. A civil kormányzat a puccsok közötti időszakokban sem tudott hatalomra szert tenni, döntéseit nemzetbiztonsági okokból bármikor felülírhatta a katonai vezetés. Ugyanígy napjainkban: habár a törvényhozásnak felelős kormány irányítja az országot, a hadsereg nyomására miniszterelnökök távozhatnak és dzsihadista szervezetek alakulhatnak párttá.

Demokratikus megújulás vagy katonai restauráció?

Júliusig még sok idő van hátra, így az eredményeket előre megjósolni minimum vakmerő, de sokkal inkább tudománytalan próbálkozás lenne. Azonban bizonyos folyamatok, a társadalom mozgása, reakciói fogják meghatározni ezeket az eredményeket, így a vizsgálatuk képet festhet arról, mire számíthatunk a nyáron.

Egy újabb törvényhozás – többnyire – békés megválasztására utaló lehet az a mozgalom, amely az északnyugati törzsi területeken kezd kibontakozni. Az ország egyik legelmaradottabb területéről elinduló szervezkedés a felelős kormányzás mellett és a hatalommal visszaéléssel szemben foglal állást, egyedi esetről egyedi esetre képviselve tagjai érdekeit a hatóságok és az igazságszolgáltatás előtt. Az elmúlt években figyelemre méltó eredményeket értek el, azonban kérdéses, hogyha fő céljukat: a hadsereg jelenlétének csökkentését, elérik a körzetben, mi várható utána. A körzet korábban a tálibok egyik legfontosabb központja volt, ahol hatalmuk csúcsán teljesen átvették az állam szerepét a helyi közigazgatástól. A katonai ellenőrzés csökkenését követő potenciális erőszakhullám megerősítheti a „stabil és erőskezű” vezérkarba vetett bizalmat. Másrészről, a mozgalom kudarcával vagy hitelvesztésével újabb csorbát szenvedne a társadalom demokráciába vetett bizalma, ami a Gallup felmérése szerint egyébként se túl magas.

Forrás: Gallup & Gilani Pakistan

Fontos szerepet játszik az idei választásokon a tavaly, a Legfelsőbb Bíróság döntésével eltávolított miniszterelnök, Nawaz Sharif és eltávolítása körülményeinek megítélése. Sharif pártja ugyan megtartotta többségét a törvényhozásban és a választókerületében megtartott előrehozott választást is megnyerték, azonban támogatásuk apadóban van. A választók többsége hitelt ad az őt ért korrupciós vádaknak, ami a felelősségre vonhatóság egy fontos mérföldköve lehet. Meg is indult az értelmezési verseny az eseményért: a kormánypárti PML-N áldozatként állítja be magát, akivel szemben az államhatalom visszaél (jótékonyan figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy ők vannak kormányon). A hasonló korrupciós vádakat kikerülő ellenzéki vezető, Imrah Ali Khan (PTI) pedig mint a korrupcióval és az establishmenttel szemben álló, tiszta vezető pozícionálja magát. Azonban a kampány értelmezési kereténél fontosabb lesz, hogy mennyire marad egyszeri Nawaz Sharif esete, mennyire valósul meg valódi számonkérés magas beosztású vezetőkkel szemben, vagy ellenkezőleg: mennyiben válik a hadsereg eszközévé további vezetők, renitens pártpolitikusok eltávolítására? A bíróságok gyakorlatának eddigi tapasztalataiból az utóbbi tűnik valószínűbbnek.

Végezetül pedig minden pakisztáni elemzés elengedhetetlen eleme és minden választás témája a belbiztonság, a terrorizmus, a milíciák és fegyveres csoportok elleni fellépés. Ezekkel kapcsolatban a legfontosabb tisztázni, hogy ameddig a katonai elit – és első sorban a hírszerzés, az Interservice Intelligence Directorate (ISI-D) – hasznukat látja, akár indiai merényletek végrehajtása által, akár afganisztáni politikai tényezőként; az általános helyzet nem fog változni. Egyes források szerint a korábbi miniszterelnök eltávolítása is arra vezethető vissza, hogy keményebb fellépést és a kormánnyal együttműködő magatartást várt az ISI-től egyes pakisztáni-bázisú terrorista szervezetekkel szemben. Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy Pakisztán kapcsolatai ezekkel a szervezetekkel a saját és sokszor a szövetségesei hasznára váltak, kezdve a Szovjetunió afganisztáni háborújával egészen a jelenlegi afganisztáni helyzetig.

A tálibok által részben vagy egészben ellenőrzött területek Afganisztánban, 2017. második felében. Forrás: http://www.bbc.com/news/world-asia-42863116

Miért éppen Pakisztán?

A pakisztáni választásoknak, bár első ránézésre nincs komolyabb jelentőségük, mégis hosszú távon befolyásolhatják a térség és a világ biztonságát egyaránt. Az első és nyilvánvaló oka ennek, hogy az ország rendelkezik nukleáris fegyverekkel, és amelyik országnak megvan a képessége pusztulást hozni a világ egy jelentős részére, azt nem érdemes figyelmen kívül hagyni. Az első számú veszélyt a proliferáció jelenti, amire azonban az Egyesült Államok, mint Pakisztán szövetségese, komoly összegeket és szakértelmet fordít, hogy ne történhessen meg. A második, hogy egy keményvonalas katonai vezetés rendszerint kevesebb tényező alapján, rövidebb döntési idővel és sokkal kalandvágyóbban hoz meg döntéseket, mint egy intézményesen lelassított, érdekeket becsatornázó civil kormány. A katonai sikerekből fakadó politikai haszon reményében sokkal hamarabb dönt az esetleges eszkaláció mellett, mivel hamarabb ítéli szükségesnek a védelmet vagy megelőzést. Az elmúlt 20 évben, mióta India és Pakisztán deklaráltan rendelkeznek nukleáris fegyverekkel, több egyezmény is született egy „véletlen” nukleáris háború elkerülésére, az emberi tényezőt és a tévedés lehetőségét véglegesen nem tudták kiiktatni.

A második, talán kevésbé nyilvánvaló ok, hogy a katonai hatalomátvételeket rendszerint a „politikailag kifogásolható” egyének tömegeinek menekülése követi. Akár országon belül, akár országon kívülre, ez irtózatos nyomás alá helyezné a hatalomváltó államot és környezetét. Különösen igaz ez egy olyan országban, ahol jelenleg is másfél millió menekült él az UNHCR adatai szerint, és amelyik a világ egyik legsűrűbben lakott régiójában helyezkedik el. Egy elhúzódó válság esetén kialakult bizonytalan helyzetben

Ezek mellett a pakisztáni belpolitikának közvetlen hatása van az afganisztáni műveletekre, az Egyesült Államokra és tágabban a NATO-ra. A szövetség korábban is tapasztalta, mennyire egyszerű az együttműködés egy katonából lett diktátorral, azonban kétségtelen az is, hogy az erőszakos hatalomváltások, a vízfej hadsereg, a civil kontroll hiánya mind olyan problémák, amelyek életre hívták a NATO térségbeli szerepvállalását. A Szövetségen belül természetesen az USA az, akinek a legtöbb érdeke fűződik egy stabil és szövetséges Pakisztánhoz – azzal azonban Washingtonban is tisztában vannak, hogy ezt a hadsereg nélkül sose lehetett biztosítani. Azonban ennek a kapcsolatnak jelenleg egy újabb kihívással kell megbirkóznia: az USA és India gyarapodó partnerségi kapcsolataival, amelynek egyik sarokköve a védelmi együttműködés. A két dél-ázsiai állam közti antagonisztikus ellentét még nehéz helyzetbe hozhatja a Fehér Házat, amennyiben a jelenlegi kölcsönös függés (anyagi támogatás és kiképzés az afganisztáni utánpótlási vonalak biztosításáért cserébe nagyon röviden összefoglalva) valamelyik eleme veszt fontosságából. Egy valószínűtlen afganisztáni rendezés vagy a háború vége, esetleg Iszlámábád anyagi függésének megszűnése könnyen szakítást eredményezhet – mint láttuk ezt az első afganisztáni háború és a nukleáris kísérletek után.

Pakisztán tehát rengeteg kihívással néz szembe, mind a kül- és biztonságpolitika, mind a belpolitikai küzdelmek terén. A kettő között az összekötő kapocs a kormány és a hadsereg tusakodása a hatalomért, amelynek új próbájára kerül sor idén nyáron. Az eredményeket egyik kérdésben sem lehet biztosan előre látni, azonban ezek állása nem feltétlenül a problémamentes hatalomátadás irányába mutatnak.

Palesztin-izraeli konfliktus

Izraeli katonai titkok szivárogtak ki az internetre

Avigdor Liebermann védelmi miniszter által aláírt, szigorúan titkos katonai dokumentumok kerültek fel a világhálóra. A dokumentumok többek között az Izraeli Védelmi Erők kapacitásáról és eljárásrendjéről tartalmaznak bizalmas információkat. (angol, Haaretz, 02.07.)

Kairóban napi egymillió köbméter víz veszik kárba

Kairó kormányzója, Atef Abdel Hamid szerint napi egymillió köbméter vizet pazarol az egyiptomi főváros. A vízgazdálkodás javítása kifejezetten fontos egy ilyen vízszegény térségben, kiváltképp az Etiópia által tervezett „Nagy Reneszánsz Gát” projekt tükrében. (angol, Middle East Monitor, 03.12.)

A palesztin vezetés visszautasítja Donald Trump béketervét

Szaúd-Arábia közvetítésével jutott el a 35 oldalas dokumentum a Palesztin Hatóság vezetőihez, akik szerint az amerikaiak „egy olyan palesztint sem fognak találni, aki elfogadná ezt az ajánlatot”. A palesztin főtárgyaló, Saeb Erekat szerint a terv a Gázai-övezetre és Ciszjordánia egyes részeire korlátozná a jövőbeni palesztin állam területét, kihagyva belőle Kelet-Jeruzsálemet. (angol, Middle East Eye, 03.16)

Arab diplomaták: Abbas-nak el kellene fogadnia Trump béketervét, máskülönben a palesztinok mindent elveszthetnek

Az egyiptomi Al Shorouk cikkében idéz egy arab diplomatát, aki szerint a palesztin vezetés könnyen megbánhatja, ha nem fogadja el Donald Trump béketervét, hiszen jelenleg az bármennyire is elfogadhatatlannak tűnik, az intenzív telepépítések miatt a jövőben még ennél is rosszabb alkupozícióból indulhatnak a tárgyalások. (angol, The Times of Israel, 03.09.)

Saad Hariri: Libanon a tervek szerint megerősíti katonai jelenlétét az izraeli határon

A libanoni miniszterelnök a terv megvalósításához kért anyagi támogatást Rómában egy nemzetközi konferencián, amelyen közel 40 ország képviseltette magát. A Libanoni Fegyveres Erők megerősítése egyben gátat vethet a Hezbollah további térnyerésének. (angol, Midle East Eye, 03.15)

Egész országra kiterjedő gyakorlatot tartott az Izraeli Védelmi Erők

A gyakorlat nem csupán a katonaság válságkezelő és gyorsreagáló képességét kívánta felmérni, hanem tesztelte, hogy egy válsághelyzet esetén a lakossági szirénák által mennyire mobilizálhatók a civilek. (angol, The Times of Israel, 03.11.)

Egyiptom megkapta Izrael engedélyét, hogy átadjon két szigetet Szaúd-Arábiának

Izrael beleegyezésére azért volt szükség, mert az Akabai-öböl bejáratánál található két sziget, Tirán és Szanáfír részét képzik az 1978-ban megkötött egyiptomi-izraeli békeszerződésnek. A szigetek eredetileg Szaúd-Arábiához tartoztak, ám az 1948-as háború előtt az ország átadta azokat Egyiptomnak. (angol, Middle East Monitor, 03.07.)

15 halott és 1400 sérült a Gázai-övezetben tartott Föld napi tüntetésen

A tüntetők ezzel hívják fel a figyelmet a hazatérés jogára. A Gázai-övezet kétmilliós lakosságának 70%-a menekült, illetve menekültek leszármazottja, így számukra kiemelten fontos ez a kérdés. (angol, Al-Jazeera, 03.30.)

EU: A jeruzsálemi lakosságra vonatkozó új jogszabály még bizonytalanabbá teheti az ott élő palesztinok helyzetét

A március 7-én a Knesszetben elfogadott új törvény értelmében megvonható a kelet-jeruzsálemi tartózkodási engedély azoktól a személyektől, akik terrortámadásban vagy hazaárulásban vettek részt. Az EU szerint ez a törvény alkalmas lehet arra, hogy tovább csökkentse a palesztinok arányát Jeruzsálemben, ezzel aláásva a kétállami megoldást, ezért az Unió folyamatosan ellenőrizni fogja a törvény betartásának módját és annak hatásait. (angol, The Times of Israel, 03.09.)

Túlélte a konvoját ért merényletet a palesztin miniszterelnök

A Palesztin Hatóság miniszterelnökének, Rami Hamdallahnak a konvoját március 13-án érte bombatámadás, röviddel azután, hogy a Gázai-övezet területére értek. A látogatás célja a Hamasz és a Palesztin Hatóság közötti együttműködés további elmélyítéséről szóló tárgyalás volt. (angol, Middle East Eye, 03.13.)

Hosszú hallgatás után Izrael elismerte Aszád atomreaktorának felrobbantását

Izrael hivatalosan is elismerte, hogy 2007-ben az izraeli légierő bombázta le a szíriai Deir Ezzorban épült atomreaktort. A lépés a Begin-doktrínához köthető, amely kimondja, hogy törekedni kell az ellenséges országok nukleáris képességének elpusztítására. Ez a doktrína először 1981-ben lépett életbe, amikor egy Irakban épülő atomreaktort bombázott le az izraeli légierő. (Ekkor azonban azonnal felvállalta a felelősséget.) (angol, The Times of Israel, 03.21)

Törökország és a kurd kérdés

Törökország nem ért egyet Franciaország szíriai szerepvállalásával

Egy török hivatalnok szerint a francia tervek csak arra irányulnak, hogy a kurd erők által ellenőrzött észak-szíriai régiót stabilizálják – ez a lépés azonban a terrorizmus támogatását idézheti elő. A szíriai kurd erők (YPG) Párizs általi támogatása jelentősen ronthatja az Ankarával fennálló viszonyt. Franciaország megerősíti pozícióit Szíriában, hogy erőteljesebben fel tudjon lépni az Iszlám Állam ellen. A kurdok támogatásának a kérdése akár a két ország közötti diplomáciai csörte kialakulásához is vezethet. (Reuters, angol, 03.30.)

EU-Törökország csúcstalálkozó

Az Unió valószínűleg újabb forrásokat fog biztosítani Törökországnak, hogy megfelelően tudja kezelni a szíriai menekültek beözönlését. Mindemellett az EU vonakodik a mélyebb kereskedelmi kapcsolat kiépítésétől, és a vízummentesség megadásától is.  (Reuters, angol, 03. 26.)

Németország kifejezte nemtetszését Törökország szíriai beavatkozása miatt

Angela Merkel elfogadhatatlannak tartja a török beavatkozást Afrin városában, és Oroszország tétlenkedését is bírálta a gútai támadások miatt. (Reuters, angol, 03.21.)

Törökország nem ért egyet az Egyesült Államokkal a szíriai Manbij városával kapcsolatban

Törökország  sajátságos politikájával  a többi NATO-tagország sem ért egyet. Legutóbb Manbij városának jövőbeli ellenőrzése kapcsán került a világsajtóba az erdogani vezetés. A török hadsereg a YPG-ellenes hadjáratának keretében megállíthatatanul nyomul előre a város irányába. Ankara ezen lépése azonban  komoly fejtörést jelent Washington számára, ugyanis amerikai csapatok állomásoznak a várostól keletre. (Reuters, angol, 03.21.)

Törökország intelme az Európai Parlament felé

A Parlament indítványában hangsúlyozta, hogy “az Egyesült Nemzetek által felsorolt ​​terrorszervezetek legyőzésére kell összpontosítani”. Törökország úgy tekint a YPG-re,  mint egy olyan terrorista szervezetre, mint ami a Törökországi ​​Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szíriai ága. A PKK három évtizede vív kemény küzdelmet Ankarával szemben. (Reuters, angol, 03. 15.)

A szíriai konfliktus a török lírára is nagy hatással van

A török líra rekord alacsony szinten áll az euróval szemben, a kötvényhozamok pedig az elmúlt három hónapban magas szintre kúsztak fel. A török államháztartás, benne a folyó fizetési mérleg is gyors romlásnak indult. (Reuters, angol, 03. 13.)

Aszad elnök meglátogatta a Kelet-Gútában állomásozó kormányerőket

„Amelyik harckocsi egy métert halad előre, megváltoztatja a világ politikai térképét” – jelentette ki Aszad, mert a damaszkuszi  rezsimhez hű csapatok az elmúlt hónapokban sikeresen visszafoglalták az Allepótól keletre lévő lázadók által birtokolt enklávét. (2018.03.19.)

Trump elnök befagyasztaná a Szíriának szánt támogatást

A Fehér Ház nem erősítette meg a Wall Streat Journal által közölt információt.  Trump elnök március 29-én Ohio államban tett látogatása során tartott beszédében kijelentette, hogy „amilyen hamar csak lehetséges, kivonja az amerikai csapatokat Szíriából.” (2018.03.31.)

Észak-Afrika

Több állam is rendszeresen megszegi az ENSZ Líbiára vonatkozó fegyverembargóját

Az ENSZ legfrissebb jelentése szerint egyes arab államok nyíltan megszegik a nemzetközi közösségnek az észak-afrikai országgal szemben fenntartott fegyverembargóját. A kiszivárgott beszámoló szerint Egyiptom és az Egyesült Arab Emirátusok fegyverekkel támogatják a Líbiai Nemzeti Hadsereget irányító Khalifa Haftart. Egy korábbi jelentés már tavaly júniusban is kiemelte, hogy az Emirátusok fegyverekkel látják el a tobruki Képviselőházzal szövetséges Haftart. Líbiával szemben a 2011-es Kaddáfi-ellenes harcok kirobbanása óta fegyverembargót tart fenn a nemzetközi közösség. (Al-jazeera. angol. 03.20)

Kiújuló harcok Líbia déli területein

A Haftar vezette Líbiai Nemzeti Hadsereg megindította „Law enforcement” névre hallgató műveletét az észak-afrikai ország déli területein. A katonai fellépés célja, hogy megtisztítsák az ország déli területeit a külföldi (szudáni, csádi) fegyveresektől. A JEM, FACT és más fegyveres csoportok évek óta jelen vannak az országban, és aktívan részt vettek az egymással viaskodó két tömb (tripoli kormányzat, Haftar és a Képviselőház) fegyveres támogatásában. A hadművelet első szakasza a Nemzeti Hadsereg által megfogalmazott ultimátum lejártát követően március 19-én vette kezdetét. Március 25-én a Líbiai Nemzeti Hadsereg Mig-24-es harci repülői hajtottak végre több támadást a csádi ellenzéki erők (CCMSR) kezében lévő ellenőrző pont ellen. Mindeközben a Tripoliban székelő Elnöki Tanács megpróbálja csökkenteni a felek között fennálló feszültséget. Faiez al-Szarradzs kormányfő (a nemzetközi közösség által elismert kormány vezetője) egy bizottságot állított fel, amelynek célja a felek közötti egyeztetések lefolyatása, és az ország déli területein felerősödő feszültség csökkentése. (Libya Herald, angol. 03.29)

Dél-Szudán csatlakozna az Arab Ligához

Az egyiptomi külügyminiszter, Sameh Shukry március 12-én a dél-szudáni Jubában találkozott Salva Kiir elnökkel. A két politikus közötti megbeszélés tárgya Salva Kiir elnök azon kérése volt, amelynek értelmében Dél-Szudán csatlakozna a kairói központú Arab Ligához. A találkozón ezenfelül szóba került a két ország közötti kapcsolatok javításának a lehetősége, valamint a régióban egyre nagyobb aggodalmat keltő – jelenleg még építés alatt álló – Nagy Etióp Újjászületés Gátja. (al-jazeera. angol. 03.20)

Omar al-Bashir–al-Szíszí találkozó Kairóban

Március 19-én Omar al-Bashir szudáni elnök találkozott egyiptomi kollégájával, Abdel Fattáh al-Szíszível. A két Nílus-parti ország vezetője közötti megbeszélések központi kérdése a jelenleg is építés alatt álló Nagy Etióp Újjászületés Gát volt. Egyetértettek abban, hogy az etiópokkal közösen egy mindenki számára előnyös helyzetet kell teremteni. A szudáni elnök elismerően nyilatkozott az al-Szíszí-féle vezetésről, valamint szerencsét kívánt egyiptomi kollégájának a hónap végén tartandó elnökválasztáshoz. (Al-jazeera. angol. 03.22)

Putyin elfogadta a kartúmi meghívást

Vlagyimir Putyin orosz elnök elfogadta Omar al-Bashir elnök meghívását, adta hírül a szudáni állami média. Bashir gratulált Putyinnak, aki már korábban világossá tette elköteleződését a szudáni energia-, kőolaj-, földgáz- és aranykitermelésbe történő orosz befektetések növelés mellett. (Reuters. angol. 03.22)

Kartúm meghosszabbította a fegyverszünetet a lázadó tartományokkal szemben

Kartúm kiterjesztette a Kordofán, Kék Nílus és Dárfúr tartományok felé fennálló, egyoldalúan deklarált fegyverszünetet. Hivatalosan a tűzszünet március végéig állt volna fent, ezt az időpontot hosszabbította meg a szudáni vezetés június végéig. (Reuters. angol. 03.29)

Régi-új elnök Egyiptom élén

Az előzetes eredmények szerint Abdel Fattáh al-Szíszí elnök nyerte meg a március 26-a és 27-e között tartott elnökválasztást. Az újraválasztott elnöknek a következő ciklusában szembe kell néznie mind az egyre romló gazdasági helyzettel, mind pedig a Sínai-félszigeten megjelenő olyan szélsőséges csoportokkal, mint az Iszlám Állam egyiptomi ága. (al-Jazeera. angol.03.29)

Síita félhold

Szabadkereskedelmi megállapodás

Bilaterális szerződést írt alá Iszlámábádban Mohammad Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter. A megállapodás értelmében Irán és Pakisztán között szorosabb együttműködés jön létre a kereskedelem és a terrorral szembeni fellépés terén. Pakisztán kiemelt fontossággal bír Teherán számára, a jelenlegi külügyminiszter immár hetedik alkalommal látogatott el Irán délkeleti szomszédjához. (Farsnews 03.12)

„Mindenki meg fogja bánni a nukleáris megállapodás összeomlását” – mondta Haszán Rouhani iráni miniszterelnök Teheránban, Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszterrel való találkozása során. Rouhani kifejtette, a térség stabilitásának és biztonságának egyik alapja a JCPOA (nukleáris megállapodás) megmentése, „mely bizonyítaná a világ számára, hogy a tárgyalások és a diplomácia a legjobb mód a konfliktusok rendezésére”. Irán és az 5+1 országok (Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország) között már 2015. óta tartottak az egyeztetések a perzsa állam atomprogramjáról, melyek során 2016-ban megállapodást írtak alá. Donald Trump hatalomra kerülésével azonban felvetődött az egyezmény újratárgyalása. (Farsnews 03.13)

„Európa, különösen Franciaország elfogadja és elismeri a nukleáris megállapodást” –fejtette ki Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter teheráni látogatása során. Le Drian iráni partnerének a kijelentéseire reagált ezzel, és felszólította az Európai Unió országait Irán támogatására. (Farsnews 03.14)

Jemeni fegyverszálítmányok

Fegyverek Jemenbe csempészésével vádolta meg az iráni vezetést a francia külügyminiszter, Jean-Yves Le Drian. A vádakra reagálva Bahram Ghashemi, Irán külügyi szóvivője abszurdnak és hazugságnak nevezte, hogy az iszlám köztársaság bármiféle fegyvert is eladott volna a polgárháború sújtotta Jemennek. Továbbá kifejtette, hogy egy olyan ország számára (Franciaország), mely Szaúd-Arábiának exportál fegyvert, természetes, hogy a szaúdi légi támadásokat önvédelemnek tekintik, és az is, hogy Jement bűnbaknak állítják be. (MEHR News 03.30)

Az EU egységes a JCPOA megőrzésében – mondta Federica Mogherini, az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, valamint kijelentette, hogy az Európai Unió a saját érdekeit kívánja érvényesíteni a tárgyalások során. A főképviselő kijelentései alapvetően Washington felé irányultak, ugyanis Trump elnök csak május 12-én fogja eldönteni, hogy az Egyesült Államok részt kíván-e venni a közös átfogó akcióterv (JCPOA) tárgyalásában vagy sem. (MEHR News 03.20)

Moszul újjáépítése a kulcs az Iszlám Állam legyőzésében

Megkezdődtött a romok eltakarítása a nagyobb iraki városokban, köztük Moszulban is. Mohammad Shaban, Nyugat-Moszul polgári védelmében szolgáló tiszt szerint, ha 6 hónapon keresztül megállás nélkül dolgoznának, akkor sem fejeznék be a munkálatokat. Az ENSZ fejlesztésért felelős bizottságának (UNDP) adatai szerint legalább 700 millió dollárra van szükség Moszul teljes újjáépítéséhez. (Gulf News 03.31)

Megnyílnak a repterek

Ha rövid időre is, de újból megnyílnak a nemzetközi légiforgalom előtt az Irak kurd területein lévő repterek, jelentette be Haider Al Abadi iraki miniszterelnök. A szeptemberi kurd népszavazás óta Bagdad elhatárolódott a kurd lakosságtól, valamint megpróbálta elszigetelni ezeket a területeket. Az indulatok lecsillapítása az iraki központi vezetés számára is fontos feladat. (Gulf News 03.13)

A Közel-Kelet Hírösszefoglaló szerkesztőségi tagjai: Halasi Gábor (szerkesztő, É-Afrika), Shadeh Fadi (Levante), Lázin Áron (Síita félhold), Vincze Patrik (Törökország), Banos Benjámin (Törökország), Varga Zsolt (szíriai konfliktus)

Afganisztán sorsát hosszú távon meghatározó lépéseket fogalmazott meg február végén Ashraf Ghani, Afganisztán elnöke.

Régóta terítéken vannak az esetleges béketárgyalások a tálibokkal, azonban eddigiekben a hiányzott a megfelelő platform a tárgyalások megkezdéséhez. Az ország számára több szempontból is fontos lenne megállapodásra és békére jutnia a radikális iszlamista mozgalom tagjaival. Egyrészt, az ország biztonsági helyzete a tálibok által elkövetett támadások miatt kaotikus állapotban van. Másrészt, Pakisztán már régóta szorgalmazza a két fél közötti béketárgyalások megkezdését, így ez talán enyhülést hozhat Afganisztán és Pakisztán közötti nézeteltérésekben is. Ugyanezen a konferencián Ghani felajánlást tett a tálibok felé, hogy elismeri a csoportot, mint legális politikai párt. Ez a felajánlás Ghani szerint a kezdő lépcsőfoka lehet a több mint 16 éve dúló konfliktus lezárásának.

Ez a megnyilvánulás jelentősnek nevezhető Ghani részéről, aki a múltban rendszeresen terroristának és lázadóknak nevezte a tálibokat. Habár korábban már felajánlotta, hogy tárgyalásokba bocsátkozna a tálibok kisebb csoportjával, akik elfogadnák a békét, a tárgyalások mégis kudarcba fulladtak. Az USA 2001-es beavatkozásának köszönhetően a tálibokat eltávolították az ország vezetéséből. A beavatkozás után a harc, hogy visszakerülhessenek a hatalomba, egyre vérsebbé vált. A mozgalom vezetői felajánlották; ha visszakerülhetnek az ország vezetésébe, akkor tárgyalásokba kezdenek az Egyesült Államokkal, de Kabullal nem voltak hajlandók tárgyalni.

Az elnök javaslatai között szerepelt egy azonnali tűzszünet a két fél között, továbbá szó esett a foglyok szabadon engedéséről is, valamint egy új választás kiírásáról és alkotmányos felülvizsgálatról. Ghani azt is felajánlotta, hogy segítséget nyújt a reintegrációban, valamint a szankciók megszüntetésében. Mindezt abban az esetben, ha a tálibok felszámolják az erőszak alkalmazását, elismerik az afgán kormányt és tiszteletben tartják a jogállamiságot.

Ghani ajánlatát természetesen az USA sem hagyta kommentár nélkül. A bejelentés talán csak növelni fogja azt a szakadékot, ami Kabul és Washington között keletkezett. Az év elején Donald Trump bejelentette, hogy Washington nem hajlandó tárgyalásokba kezdeni a tálibokkal, az általuk folytatott folyamatos támadások és erőszak alkalmazása miatt.

Míg az USA ellenzi a béketárgyalásokat, addig Pakisztán örömmel fogadta a tárgyalások megkezdését, amit a szomszédos ország már régóta szorgalmazott. Kabul sűrűn megvádolta azzal Pakisztánt, hogy támogatja a tálibokat, de a szomszédos Pakisztán ezt végig elutasította, sőt többször is kihangsúlyozta, hány pakisztáni állampolgár életét oltották ki a mozgalom tagjai. Ghani felismerve a diplomáciai támogatás és nyomás előnyét, békejobbot nyújtott Pakisztán felé. Az elnök úgy fogalmazott a február végén megrendezett kabuli konferencián: „Készek vagyunk elindítani a tárgyalásokat Pakisztánnal és elfelejteni a múlt keserű eseményeit”.

A jelenleg megfogalmazott javaslatok elfogadásánál és a tárgyalások megkezdésénél már nehézségékbe is ütköztek. A kormány kikötése volt, hogy a békefolyamat bármelyik részében nők is részt vehetnek. Azonban a tálibok az iszlám fundamentalista értelmezése alapján a nőket másodrangú polgárként kezelik, így amíg nők is részt vehetnek a tárgyalásokban, a tálibok távol fognak maradni a tárgyalóasztaltól. Ghanira hárul a kényes feladat, miszerint valahogy puha lépésekkel rá kell bírnia a tálibokat a tárgyalásokra, miközben nem veszíti el jó hírnevét az ország liberális, nyugati szövetségesei között.

Az ország számára sorsdöntő lehet a tálibokkal történő megegyezés. Az afgán lakosság túl sokat szenvedett már a mozgalom tagjai által alkalmazott terror miatt. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az az éhségsztrájk, ami a napokban vette kezdetét. Több tucat afgán állampolgár csatlakozott az éhségsztrájkhoz, amivel céljuk, hogy felhívják a figyelmet a Helmand tartományt érő folyamatos erőszakra. Olyan erőszakos cselekményekre, mint ami március 23-án történt a tartomány fővárosában, mikor is egy autóba rejtett bomba robbant fel a sportpálya mellett, ezzel megölve több mint 20 embert. A merénylet nem sokkal a békatárgyalások bejelentése után következett be. Egyelőre az afgán kormány nem reagált sem a sztrájkra, sem a támadásra, aminek következménye lehet, hogy egyre több dühös és reményvesztett állampolgár fog az utcákra vonulni a jövőben, annak érdekében, hogy kifejezze elégedetlenségét.

PESCO

Mérföldkő a CFSP-ben

Március 6-án az Európai Tanács elfogadta a PESCO első 17 közös projektjét, amivel az EU védelmi együttműködése új fázisába lépett. A projektek három kategóriába sorolhatók: kiképzés és közös gyakorlatok, műveleti területek, és összhaderőnemi képességfejlesztés. Szerepel közöttük közös eszközök fejlesztése, missziós kiképzőközpont felállítása, a tengeri jelenlét és megfigyelés erősítése, valamint közös kibervédelmi adatbázis és gyorsreagálású csapatok felállítása.

PESCO és EDF

A PESCO-t (Permanent Structured Cooperation) 2017. december 11-én hozta létre az Európai Tanács 25 tagja azzal a céllal, hogy egy integrált, szerződésalapú védelmi együttműködési felületet biztosítsanak a tagállamok számára. Alapvetéseit tekintve leginkább a NATO Smart Defence programjához hasonlít. A PESCO legfőbb döntéshozója és felügyelője a Tanács, azonban az egyes projekteket érintő kérdésekben a résztvevő tagállamok határozhatnak. Az eddig meghirdetett 17 projekt mellé még idén újabbak csatlakoznak, illetve júniusban döntenek konkrét irányítási-szabályozási kérdésekről az egész PESCO-t illetően.

Az EDF (European Defence Fund – Európai Védelmi Alap) 2017. nyarán jött létre a védelmi eszközök közös gyártásának és fejlesztésének támogatására. Az Alapba 2020-tól 5,5 milliárd eurót különítenek el, amely legalább három tagállam közös fejlesztési projektjeire használható fel. Az alap célja egy összehangolt védelmi iparág kialakítása, amivel – becslések szerint – akár 100 milliárd eurót takaríthatnának meg a tagállamok éves szinten. Ugyanakkor az EDF minden projektnek maximum 20%-át finanszírozza, a maradékot a résztvevő tagállamoknak kell fizetniük – a PESCO esetében azonban a költségek 30%-a finanszírozható az Alapból.

Frederica Mogherini sajtótájékoztatójában külön figyelmet szentelt annak, hogy az EU kollektív biztonságát garantáló lépések sosem a NATO – vagy egyéb – védelmi szervezetek rovására, hanem annak kiegészítéseként jönnek létre. Az Unió nem katonai szövetség, a védelempolitikai együttműködés kialakítása tehát nem a NATO konkurrenciájaként jön létre, hanem a tagállamok együttműködésének és hatékonyságjavításának eredményeképpen. A PESCO egyik kiemelt programja az európai katonai mobilitás javítása, ami a két szervezet közös vállalása: lényege, hogy Európában hatékonnyá tegyék a szövetséges csapatmozgásokat.

Márciusi közlemények és csúcstalálkozók

Március 22-én az Európai Tanács következtetéseket fogadott el a március 4-én Salisburyben elkövetett merénylettel kapcsolatban. A kiadott közleményben az Európai Tanács a leghatározottabban elítélte az eseményt, és felajánlotta segítségét az Egyesült Királyságnak a nyomozás lefolytatásához. Súlyos biztonsági problémának tartja, hogy Oroszország áll a merénylet hátterében, valamint felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Uniónak meg kell erősíteni a vegyi, radiológiai, biológiai és nukleáris támadásokkal szemben a védelmi képességeit, és mélyíteni kell ezen a területen a tagállamok közötti és a NATO-val való együttműködést. Ezenkívül a hibrid fenyegetések kezelése is kiemelten fontos, például a kiberkérdések, a stratégiai kommunikáció és az elhárítás területén.

Március 26-án a bulgáriai Várnában EU-Törökország vezetői szintű találkozót rendeztek Az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk, az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, és a bolgár miniszterelnök, Bojko Boriszov fogadták a török elnököt, Recep Tayyip Erdogant. Megállapodás született a migrációs együttműködés folytatására; az EU vezetői jelezték, hogy az Unió hajlandó további támogatásokat tenni a menekültek helyzetének javítása érdekében. Törökország szíriai beavatkozásával kapcsolatban azonban az EU aggodalmát fejezte ki, különösen a török ellenőrzés alatt álló Afrín régiót illetően. Az EU felkérte Törökországot a polgári lakosság védelmére, valamint a humanitárius segélyek célbajuttatásának segítésére. Szintén aggályokat fejeztek ki jogellenes földközi-tengeri és égei-tengeri török tevékenység miatt, emlékeztették Törökországot arra, hogy köteles a kapcsolatok normalizálására és a jó kapcsolatok fenntartására, valamint kiálltak Ciprus mellett. Hangsúlyozták azt is, hogy tagjelöltként Törökországnak kötelezettsége a demokratikus alapjogok biztosítása. Az EU felkérte Törökországot, hogy működjön együtt az Európa Tanáccsal a jogállamiság védelme érdekébe.

Bojko Boriszov, Donald Tusk, Recep Tayyip Erdogan és Jean-Claude Juncker Várnában / Forrás: eeas.europa.eu

Szankciók

A Tanács 2018. március 12-én hat hónapra meghosszabbította az ukrajnai események miatt bevezetett Oroszország elleni szankciókat, így a korlátozó intézkedések 2018. szeptember 15-ig vannak hatályban. Az „Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések” miatti szankciók a következőkre vonatkoznak: vagyoni eszközök befagyasztása, utazási tilalom, 150 személy és 30 szervezet.

Az orosz gazdaság bizonyos ágazatait érintő gazdasági szankciók 2018. július 31-ig vannak érvényben, míg a Krím és Szevasztopol területére vonatkozó – azok jogellenes annektálása miatt bevezetett ­intézkedések 2018. június 23-ig.

Március 19-én a Tanács további négy, a szíriai rezsimhez köthető személyt vett fel a szankciós listájára: egy magasrangú katonai vezetőre és három tudósra terjesztették ki a korlátozásokat. Mindegyiküknek szerepe lehet a civilek ellen bevetett vegyi fegyverek fejlesztésében és alkalmazásában. Ezek a lépések összhangban vannak az EU-nak azon politikájával, amelynek értelmében fel kíván lépni a vegyi fegyverek terjesztése és felhasználása ellen.

EU a világban

Közel-Kelet

Március 6-án az Unió kül-és biztonságpolitikai főképviselője, Federica Mogherini és az EU humanitárius segítségnyújtásáért és válságkezelésért felelős biztosa, Hrisztosz Sztilianidesz nyilatkozatott adtak ki a kelet-gútai eseményekkel kapcsolatban. A közleményben kiemelték, hogy a damaszkuszi kormány és szövetségeseik a 30 napos tűzszünet életbeléptetésére felszólító 2401-es ENSZ BT határozat ellenére tovább folytatták az offenzívájukat. Bár a beszámoló pozitív lépésként ismerte el a segélyszállítmányok beengedését a területre március 5-én, a dokumentum azt is kiemeli, hogy a kormányerők több szükséges orvosi felszerelést is eltávolítottak a szállító konvojról; ezzel a lépésével a szíriai kormány nyíltan megsértette a nemzetközi humanitárius jogot. Végezetül kiemelték, hogy az Európai Unió folytatni fogja a munkát a BT határozat teljeskörű végrehajtásának az érdekében.

Március 15-én Federica Mogherini nyilatkozatott adott ki a szíriai eseményekkel kapcsolatban. Kiemelte, hogy bár az ország egész területén humanitárius krízissel kell szembenézni, a helyzet különösen rossz Kelet-Gútában, Idlibben és Afrínban. A főképviselő nyilatkozatában újra felszólította a harcban álló feleket, hogy tegyenek eleget a 2401-es BT határozatban szereplő tűzszünet betartására. Továbbá szólt az asztanai folyamatot garantáló hatalmakhoz (Iránhoz, Oroszországhoz és Törökországhoz), hogy tegyenek eleget a megállapodásban foglalt feladataiknak. A dokumentumban az Unió leszögezte, hogy a konfliktust nem lehet katonai úton megoldani.

Az Európai Unió 50 millió eurónyi támogatást jelentett be a libanoni biztonsági szektor számára március 15-én Rómában, mely jól mutatja az Unió elkötelezettségét Libanon biztonsága mellett. A csomag keretében biztosított 50 milliós támogatásból 46,6 millió eurót fordítanak a jogállamiság előremozdítására, a fennmaradó összegből pedig a terrorizmus elleni közdelem erősítését és a reptéri védelmet kívánják biztosítani. Az új csomag része annak a hosszú távú elköteleződésnek, melynek keretében 2006 óta az EU 85 millió eurót biztosított a közel-keleti ország biztonsági helyzetének a javítására.

Közép-Ázsia

Március 9-én Brüsszelben hatodik alkalommal tartották meg az EU-Tadzsikisztán Együttműködési Bizottság találkozóját. A tárgyalásokon a két fél megerősítette, hogy tovább erősítik a kapcsolataikat az EU-Tadzsikisztán partnerségi és együttműködési megállapodás keretében. A találkozó lehetőséget biztosított a feleknek a véleménycserére az EU új közép-ázsiai stratégiájával kapcsolatban is: az Unió és Tadzsikisztán egyetértett abban, hogy közösen folytatják a munkát az afganisztáni békefolyamatok támogatásában. Az EU ugyanakkor kritikát is megfogalmazott Tadzsikisztánnal szemben; elsősorban a tádzsikisztáni civil társadalom egyre szűkülő lehetőségeit emelete ki.

Március 27-án az üzbegisztáni Taskentben tartott Afganisztán- konferencián részt vett Federica Mogherini, az Unió kül-és biztonságpolitikai főképviselője is. Az ülés során a főképviselő többek között megbeszélést folytatott Ashraf Ghani afgán elnökkel. Mogherini hangsúlyozta, hogy az EU támogatja az afgán elnöknek a tálibok felé intézett átfogó békeajánlatát, illetve kiemelte, hogy az Unió továbbra is jelentős pénzügyi és politikai támogatást fog nyújtani az afgán gazdasági és társadalmi fejlődés előremozdítása érdekében.

Posztszovjet térség

Március 16-án Federica Mogherini kiadta a Krím-félsziget négy éve tartó orosz megszállásával kapcsolatos EU nyilatkozatot. A főképviselő hangsúlyozta, hogy az Európai Unió továbbra is jogellenesnek tartja a Krím Oroszország általi annektálást. Azt is kiemelte, hogy Brüsszel kitart Ukrajna szuverenitása és területi integritásának sérthetetlensége mellett, illetve felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt négy évben jelentősen romlott a félszigeten élő kisebbségek (tatárok, ukránok) jogi helyzete. Március 19-én az Európai Külügyi Szolgálat által közétett nyilatkozat kiemeli, hogy az EU nem ismeri el jogszerűnek a Krím-félszigeten is megtartott március 18-ai orosz elnökválasztást, hiszen eleve a félsziget Oroszországhoz való csatolását is illegitimnek tartja.

Brexit

Március elején az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk találkozott Theresa May brit miniszterelnökkel Londonban. A megbeszélés célja a Brexit-tárgyalások előmozdítása volt. Több fontos téma mellett szóba került  Észak-Írország jövőbeli helyzete is. Ezt követően Tusk március 7-én jelentette be a tárgyalás eredményeit és egy 16 pontból álló iránymutatás-tervezetet bocsátott ki. A tervezetben az egyetlen lehetséges jövőbeli modellnek az Unió és az Egyesült Királyság közötti szabadkereskedelmi övezet létrehozását jelölte meg. Tusk a javaslatban megemlíti a terror elleni küzdelem és a légi közlekedés területein történő további együttműködés fontosságát, illetve felkérte az Egyesült Királyságot az uniós K+F programokban való részvételre a kilépést követően is.

A tervezetet az Európai Tanács elnöke megküldte a többi 27 tagállam állam- és kormányfőinek, melyet azok az Európai Tanács (50. cikk) március 23-i ülésén el is fogadtak. A jövőben ez a döntés határozza meg az uniós tárgyalódelegáció céljait a Brexit-tárgyalások során. Ezt megelőzően az Általános Ügyek Tanácsába (50. cikk) megtárgyalták a kilépés első szakaszát lezáró megállapodást, melyet március 20-án el is fogadtak a miniszterek. A megállapodás a polgárok jogaira, a pénzügyi elszámolásra, az átmeneti időszakra és a kilépés egyéb körülményeire vonatkozik. Ezzel megkezdődhet a tárgyalás második szakasza, melynek során az Egyesült Királyság és az Európai Unió közötti jövőbeli kapcsolatot kell kialakítania a tárgyaló feleknek. Az EU hangsúlyozta, hogy a “lehető legszorosabb partnerségre törekszik” a kilépő britekkel, azonban ehhez az Egyesült Királyságnak is megfelelő partnerségi magatartást kell képviselnie. 

https://static.council-tvnewsroom.eu/4485dc2a-2d13-11e8-badd-bc764e092fac/21-03-18-118602-EUCO-Clip_on_Brexit_PRV.mp4

Forrás: consilium.europa.eu

Partnerkapcsolatok

2018. március 2. – A NATO elhatárolódik Putyin „elfogadhatatlan” fenyegetőzéseitől (Sánta György)

Vlagyimir Putyin orosz elnök március elsején mutatta be a legújabb stratégiai nukleáris fegyvereit, amelyeket kifejezetten a különböző NATO védelmi rendszerek ellen fejlesztettek ki. Ezeket a fegyvereket úgy reklámozza az orosz védelmi minisztérium, mint halhatatlan szuperfegyverek, amelyek minden védelmen áttörnek.

Erre reagált a NATO amikor kijelentette, hogy az ilyenfajta fenyegetőzés elfogadhatatlan és agresszív, emiatt a szövetség folytatni fogja az Oroszország elleni, elrettentésre alapuló politikáját, habár az erős fellépés ellenére mindig nyitott marad a tárgyalásokra.

2018. március 13. – Orosz fegyverzet-ellenőrök látogatása Észtországban (Rácz-Nagy Judit)

Észtország orosz fegyverzet-ellenőröknek mutatta be a térség átláthatósági kötelezettségek teljesítésének jelenlegi állapotát a Bécsi Dokumentum keretein belül. A 2011-ben kötött megállapodás 57 EBESZ tagállam közt a katonai átláthatóságot hivatott elősegíteni a  kölcsönös bizalom, közös államok közti éves ellenőrzések alapján, különös tekintettel a be nem vallott hadi képességekre, eszközökre és az ezeket érintő tevékenységekre, gyakorlatokra.

2018. március 14. – A NATO elítélte a Salisbury-ben történt idegmérges támadást (Petróczki Márk)

Az Egyesült Királyság tájékoztatta az Észak-atlanti Tanácsot arról, hogy a március 4-én, Salisbury-ben alkalmazott idegmérget Oroszország gyártotta, és nagy valószínűséggel ő is felelős a használatáért. A NATO ezután elítélte a támadást, ami a Szövetség alapítása óta az első példa volt egy idegméreg ilyetén alkalmazására a NATO területén belül. Így a NATO felszólította Oroszországot, hogy válaszolja meg a britek kérdéseit és segítse őket a nyomozásban.

2018. március 15. – A főtitkár éves jelentése (Petróczki Márk)

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár idén is közzétette éves jelentését. A jelentés szerint a tagállamok betartották vállalásukat, így majdnem 5%-kal növekedtek a NATO védelmi kiadásai, így több felszerelést vásárolnak és nagyobb erőt fektetnek a NATO-missziókba a tagállamok. A jelentésben többek között szó esik a NATO és Oroszország közti feszült viszonyról és az abból fakadó NATO-lépésekről.

2018. március 18. – A NATO változásokat akar a júliusi csúcstalálkozón az orosz mérgezési ügy után (Sánta György)

Jens Stoltenberg a Die Welt nevű német napilapnak adott interjújában mesélt a NATO jövőbeli terveiről. A

Stoltenberg kijelentette, hogy a NATO-nak készen kell lennie arra, hogy bármikor fellépjen az egyre agresszívabb és kiszámíthatatlanabb orosz külpolitikával szemben. Továbbá a főtitkár elvárja, hogy a NATO-tagállamok átgondolják az Oroszországgal szembeni politikájukat, mivel az orosz doktrínákban egyre nagyobb szerepet kapnak a nukleáris fegyverek, így a júliusi csúcstalálkozón fontos döntéseket kell majd hozni a Szövetség jövőjével és védelmi képességeivel kapcsolatban.

Külön hangsúly volt Oroszország legújabb cselekedetein, amelyek a főtitkár szerint a Nyugat destabilizálására irányulnak. Erre példa az orosz ex-kettősügynök és lányának megmérgezése az Egyesült Királyságban a hónap elején. Habár Oroszország tagadja, hogy bármi közük is lett volna a mérgezéshez, Stoltenberg szerint az ilyen akciók beleillenek abba a mintába, amelyet az orosz külpolitika kapcsán figyeltek meg. Ezért is figyelmeztette Oroszországot a főtitkár, hogy a NATO mindig készen áll arra, hogy megvédje magát bármilyen támadás ellen, így az oroszoknak nem szabad elbízniuk magukat.

Végül Stoltenberg arról beszélt, hogy a hibrid hadviselés lehet az egyik témája a NATO-Oroszország Tanács következő ülésének, ahol reményei szerint eredményes tárgyalásra kerül majd sor az orosz diplomatákkal.

2018. március 27. – A NATO válaszlépései a Salisbury-ben történt idegmérges támadásra (Petróczki Márk)

A Salisbury-ben történt támadás 14-i elítélése után a NATO és partnerei további válaszlépésekre kötelezték el magukat Oroszországgal szemben, mivel az oroszok továbbra sem állnak konstruktívan az eset kivizsgálásához. Eddig 140 orosz diplomatát utasítottak ki a tagállamok és partnerek, Stoltenberg pedig további 7 személyt küldött el Oroszország NATO-ban résztvevő missziójától, majd lekorlátozta a résztvevők számát maximum 20-ra. Ennek ellenére a NATO elhivatott szeretne maradni az Oroszországgal való együttműködés felé, így a következő NATO-Oroszország Tanács ülését nem halasztják el.

Tagadhatatlan, hogy Kína jelenléte Afrikában bár nem újszerű, az ázsiai ország az utóbbi időben rohamosan növeli befolyását a fekete kontinensen. A hidegháború idején Kína elsősorban ideológiai úton és a közös gyarmati múlt által próbált kapcsolatokat kiépíteni Afrikával, azonban ezt mára felváltották az üzleti érdekek és egy pragmatikus magatartás. A nagyszabású folyamatot azonban számos kritika éri, és sokan beszélnek új kolonizációról. Jelenleg Kína a kontinens legnagyobb kereskedelmi partnere, illetve nagyban támaszkodik az afrikai piacokra, a természeti erőforrások folyamatos áramlása pedig elengedhetetlen a hazai termelés fenntartása érdekében. Az afrikai erőforrások Kína általi behozatala változatos; kiterjed például az olajra, a vasércre, a fára és a rézre. Kína ipari termékeket exportál, fejleszti az infrastruktúrát, közvetlen külföldi befektetéseket és milliárd dolláros hiteleket bonyolít le, mindezt természetesen az erőforrásokhoz való széleskörű hozzáférésért cserébe. Csak 2014-ben a kereskedelem értéke meghaladta a 200 milliárd dollárt. Ráadásul a kínai külföldi segélyek több mint felét Afrika kapja. Ez gyors és látható eredményekkel jár, valamint a nyugati befektetőkkel szemben Kína nem követeli meg az emberi jogok tiszteletben tartását, ami számos afrikai ország szemében vonzóbb alternatívává teszi.

Kétélű penge

A kínai gazdasági aktivitással foglalkozó írások általában két csoportba sorolhatók. Az egyik tábor szerint Kína kiszipolyozza Afrikát, és a látszólag előnyös kereskedelmi szerződések, gazdasági egyezmények valójában csupán Kína érdekeit tartják szem előtt, míg a fekete kontinens hosszú távú érdekei és lehetőségei sérülnek. Gyakori kritika például, hogy a helyi lakosok alkalmazása helyett Kína a saját állampolgárait foglalkoztatja a kormány által finanszírozott infrastrukturális beruházások esetén, holott Afrikában jelentős a munkanélküliség, így az embereknek nagy szükségük lenne tapasztalatra és jövedelemre. Fontos továbbá megemlíteni, hogy a kínai olcsó áruk elárasztják az afrikai piacokat, ezzel nehéz helyzetbe hozva a helyi termelőket. Gyakran lehet bírálatokat hallani olyan iparágakról is, amelyekben kínai vállalatok afrikai munkavállalókat foglalkoztatnak. A Human Rights Watch állításai alapján, a kínai tulajdonú rézbányák a zambiai munkásaikat túldolgoztatják, nem biztosítanak biztonságos munkakörülményeket, a panaszkodókat pedig megfenyegetik.

A másik megközelítés sokkal inkább üdvözli Kína növekvő gazdasági befolyását, és Afrika felemelkedésének a garanciáját látja a feltörekvő ázsiai országban. Ezzel párhuzamosan természetesen elutasítja az előbbi álláspontot, miszerint egy új gyarmatosításról és kizsákmányolásról lenne szó. Szerintük ugyanis ez a narratíva egyrészt nyugati szempontokon alapul, másrészt azon, hogy a nyugati országok egy riválist látnak Kínában. Valamint a déli kontinensnek elengedhetetlen egy hatékonyabb infrastruktúra a fejlődéshez, ásványkincsek tekintetében pedig sokkal többet termelnek, mint amennyit fel tudnának használni, így a cserével mindkettő fél jól járhat.

A gazdaságon túl

Kína mint a világ egyre nagyobb politikai befolyással bíró szereplője elismerésre és elfogadásra törekszik, különösen az olyan nemzetközi intézményekben, mint az ENSZ és a WTO. Kína vezetői igyekeztek erősíteni a különböző afrikai országokkal fennálló politikai kapcsolatokat, hogy elsősorban a világpolitika nyugati szereplőivel szemben hatékonyabban tudják képviselni érdekeiket. Afrika 54 országból áll, ez az ENSZ-en belüli szavazásokkor különösen értékessé teheti a kontinenst és az afrikai kapcsolatokat. Kína a hagyományos diplomáciára is nagy hangsúlyt fektet. Az afrikai vezetőkkel rendszeresen magas szintű csúcstalálkozókat szervez, és magas rangú kínai politikusok is számos látogatást tesznek a kontinensen; a kínai külügyminiszter első tengerentúli útja minden évben egy afrikai országba vezet. A nyugati országoknak figyelniük kell az afrikai kapcsolataikra, ugyanis a jövőben egy egyre jelentősebb versenytársra számíthatnak Kína személyében

Muhammadu Buhari nigériai elnök és XI Jinping kínai elnök egy aláírási ceremónián, Peking 2016.

Összefoglaló

Afrika korábbi kolonizációja számos szörnyűséggel járt, többek között elnyomó rendszerek fenntartásával, véres lázadásokkal, lappangó konfliktusokkal és a kontinens tartós lemaradásával. Sokak szerint ez nem csupán a múlt, és bár más keretek között, de a történelem újra megismételheti önmagát. Azonban most nem európai országok, hanem a dinamikusan növekedő Kína lesz a gyarmatosító. A helyzet azonban közel sem ilyen egyszerű, hiszen, bár Kína egy percig sem téveszti szem elől a saját érdekeit, nem avatkozik be az afrikai országok belügyeibe, illetve jelentős erőforrásokat fordít a fekete kontinens fejlesztésére. Európa érdeke egy stabil és gyarapodó Afrika, reméljük, hogy a kínai jelenlét ennek megvalósulását segíti és nem pedig hátráltatja majd a jövőben.

Több mint 70 éve az Indiai szubkontinens egyik fő biztonsági kihívását a Pakisztán és India közt zajló, Kasmírt övező konfliktus jelenti. A két ország 1947-es függetlenedését követően többször került sor fegyveres konfliktusra a vízben gazdag, változatos földrajzi képet mutató, csodálatos régióban.

Az elmúlt napokban azonban ismét fellángoltak az események. Több tucat tiltakozás vette kezdetét Kasmír vitatott himalájai területein, Sophian központtal, miután indiai katonák megöltek 4 civilt és 2 feltételezett harcost. A civil áldozatok az indiai hadsereg szóvivője, Rajhes Kalia ezredes állítása alapján felkelőket támogató személyek voltak.

A vasárnap késő esti lövöldözést követően a hatóságok lezárták a sűrűn militarizált területek egy részét katonák és tömegoszlatásra kiképzett rendőrök segítségével. Kijárási tilalmat rendelt el a kormányzat, valamint az iskolák bezárását, az internet hozzáférés korlátozását is. Azonban a szeparatisták közt indult sztrájhullám csak fokozta a helyiek indulatait, több ezres tömegeket mozdítva meg az indiai hadsereg és Kasmír indiai fennhatósága ellen. Továbbá militánsok egy kormánypárti vezetőt is megtámadtak Szrinagar külvárosában.

A hasonló halálos katonai beavatkozások száma megnövekedett a közelmúltban, amit Kasmír kormányzata sem néz jó szemmel. Mehbooba Mufti – az indiai ellenőrzés alá tartozó Kasmír első női miniszterelnöke 2016. óta, a jobboldali BJP-vel együttműködve – a Pakisztánnal való párbeszéd felélénkítését sürgeti. Azonban a Pakisztánhoz közeledés vegyes érzelmeket váltott ki nem csak az államon, hanem a kormányzó párton belül is. Sokan nem tartják helyesnek a közeledést, a pakisztáni kormány felkelő milíciáknak nyújtott nyílt támogatása miatt. A párbeszédet ellenzők szerint a határokon belüli törvényes fellépést kellene szigorítani, habár a kritikusok szerint ez az út már korábban kudarcot vallott.

A múlt eseményei

A Pakisztán és India közti konfliktus 1947-ben az indai szubkontinens szétdarabolását és Pakisztán létrejöttét követően alakult ki, amelynek központjában a himalájai területek állnak. A függetlenedést követően Kasmír kikiálthatta volna függetlenségét és egy önálló állam jöhetett volna létre. Azonban ennek védelmére reguláris erők hiányában nem lettek volna képesek, így a pakisztáni támogatású muzulmán felkelés hatására az Indiához való közeledés mellett döntöttek. A térségben eszkalálódott feszültség már ebben az évben fegyveres összeütközésekké csúcsosodtak.

1948. januárjában az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendelete alapján egy bizottságot állítottak fel (UNCIP), melynek feladata egy tűzszüneti megállapodás elérése a két fél között, csapatok kivonásának elérése és a konzultáció a stabilizáció érdekében, valamint a kasmíri lakosság akaratának az érvényre juttatása. Viszont mire a nemzetközi közösség képviseletében az UNCIP megjelent a területen, Pakisztán már felvonultatta reguláris erőit. Majd 1949-ben az ENSZ közreműködésével a két ország katonai képviselői Karacsiban egyezségre jutottak; egy demarkációs vonal létrehozásával felosztották a himalájai régiót: Pakisztáné lett a területek egyharmada, a maradék pedig Indiáé, azonban a kínai háború során ennek egy része kínai fennhatóság alá került.

Kasmír a kínai háborúban (forrás: http://actuallynot.de)

1954-ben Dzsammu és Kasmír ratifikálta Indiához való csatlakozását és az állam berendezkedését elkezdték átalakítani indiai mintára.

Ezt követően 1965-ig viszonylagos béke uralta a területet, amikor ugyanis a pakisztáni kormányzat rejtett offenzívát indított a demarkációs vonalat átlépve. Ennek hatására háborús helyzetté nőtték ki magukat az összeütközések. Ezt egy csupán 5 évig tartó béke követte, ugyanis az kelet-pakisztáni függetlenségi háborúban India a bengáliakat támogatva becsatlakozott a harcokba.

Az 1987-es dzsammu és kasmíri törvényhozói testületi választásokon elkövetett visszaélések miatt újabb lázadás hullám vette kezdetét, amely során a lakosság két csoportra bomlott: a Pakisztánhoz való közeledés és a függetlenedés híveire. A pakisztáni kormányzat ekkor már nem csak a milíciák támogatásával, hanem diplomáciai úton is támogatta az államot. Ezekben az években a konfliktus ideológiai eltolódása figyelhető meg. Az Afganisztánban Szovjetunió ellen háborút vívott pakisztáni harcosok beáramlásával a nacionalizmust felváltották az iszlamista nézetek.

Az ezredfordulót megelőzően Pakisztán és India is nukleáris teszteket hajtottak végre. Ezt a nemzetközi közösség nem nézte jó szemmel, és először Japán és az USA, majd a G8 országok is befagyasztottak minden, az indiai szubkontinensre áramló hitelt, segélyt és a kereskedelmet is.

Habár a két állam politikai vezetése nem egyszer tett hitet a konfliktus békés rendezése mellett, ezek a próbálkozások általában kudarcba fulladtak, ugyanis Pakisztán nem hagyott fel a militánsok támogatásával, amire India határmenti terrorizmusként hivatkozik. A kétezres évek elején azonban példátlan irányváltás következett be India és Pakisztán kapcsolatában és az Ellenőrzési Vonalon keresztül szabad kereskedelmet hirdettek.

Újabb visszaesés a biztonsági helyzetben

A 2010-es évek óta újabb visszaesés figyelhető meg a térségben, ennek kezdetét a több, mint 100 fiatal halálát okozó India-ellenes tüntetések voltak. Majd 2016. júniusában az indiai biztonsági erők rajtaütést követően tűzpárbajban megölték a Hizbul Mujahideen nevű milícia vezetőjét. Ezzel egy 50 napos demonstrációsorozat vette kezdetét Kasmírban, amely alatt 68 civil, 2 reguláris erőkhöz tartozó katona vesztette életét és megközelítőleg 9000 ember sérült meg.

Az Ellenőrzési vonal (forrás:http://aaj.tv/)

Napjainkig sem csendesedtek el a kedélyek. Míg a felek tavaly összesen 860 alkalommal szegték meg a tűzszüneti egyezményt, az idei év első két hónapjában mintegy 633-szor és 12 civil és 6 katonai személyzet, valamint 4 BSF (Border Security Force – határőrség) személyzet vesztette életét. A határsértések száma 2017-ben kiemelkedően magas volt, 123 végződött sikerrel és 59 esetében a határsértő terroristák megölésével. Januárban ez a szám 5 sikeres és 4 halálos kísérletre tehető.

Hansraj Gangaram Ahri, India belügyminisztere szerint ők nyitottak a békés, bilaterális rendezésre, azonban ezt terror és erőszak segítségével nem lehet elérni. A terrorcselekmények száma idén márciusig 60 volt, amelyben 17 terrorista és 15 biztonsági személyzet, valamint 2 civil vesztette életét. Az elmúlt év 39 hasonló esetéhez képest ez a szám már most kiemelkedően magas.

Ezek a számok az elmúlt napokban is tovább növekedtek. Nem véletlen, hogy az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának ülésén, közel 50 év után, Zeid Ra’ad Al-Hussein főmegbízott több, mint 500 nemzetközi emberjogi szervezet képviselőjének jelenlétében a Kasmírban uralkodó helyzetet súlyossá nyilvánította. Így 2016-ban felkerült a humanitárius katasztrófák hivatalos listájára Szíriával és Mianmarral együtt. Al-Hussein Burhan Wani ifjúsági felkelő meggyilkolását követően hozta ezt a döntést. Az egyre kritikusabb körülményekre figyelemmel az ENSZ 2018 júniusában elkészíti Kasmírról szóló szakjelentését.

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy mindkét fél nukleáris fegyverekkel rendelkezik és a mai napig sem léptek be az ezt szabályzó szerződésekbe a többi atomhatalommal együtt. A megnövekedett határsértések már nem egyszer vezettek fegyveres ütközetekhez, és 1999-ben az atomháború lehetőségéhez is közel sodródott a két ország. Ezt máig sem vetették el és nukleáris arzenáljukat folyamatosan fejlesztik, bővítik.

A közösségi médiában elterjedt fotó a fegyvert ragadó értelmiségi fiatalról (forrás:https://theprint.in/)

Vajon sikerül megfékezni az egyre szélesebb körben terjedő – már az értelmiségieket is megszólító – terrorizmust, az egyre szaporodó vérengzéseket, és a mindennapos emberi jogi sérelmeket, ezzel pedig enyhíteni a lakosság elégedetlenségét a szubkontinensi területen? Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, minden félnek fel kéne adnia területi igényeit és a béke fenntartására törekedni, mind politikai és társadalmi szinten is.

Sor kerülhet egy Trump – Kim Dzsongun találkozóra a közeljövőben. Az események megváltozott irányvonala azonban rengeteg kérdést vet fel, kételkedésre ad okot. Mi lesz a tárgyalás kimenetele? Létrejöhet valamiféle bizalom az államok között? Mi lesz a térség jövője? A szakértők között is megoszlanak a vélemények.  Vannak, akik optimizmussal fogadják az eseményeket: Mintaro Oba, korábbi amerikai diplomata a hangzatos „mosolyogjon, bólogasson, de ne egyezzen meg semmiben” tanácsot adja az elnöknek. “Ragadjon meg minden lehetőséget, ami a békét és a nukleáris leszerelést segíti. Az elhamarkodott ígéretek helyett, egy jól kidolgozott programra van szükség, ami lehet hónapokig, akár évekig is eltarthat.”

Az USA és Észak-Korea közötti feszültség a nukleáris fegyverkezési program felgyorsulásával nőtt, a kísérleti robbantások a nemzetközi közösség figyelmét a koreai-félszigetre irányították. Trump tweetjeiben Rakétaembernek nevezte az észak-koreai diktátort, akit válaszul a rakétakísérleteire tűzzel és haraggal fenyegette („fire and fury”) és gazdasági szankciókkal próbált hatni a rezsimre.

A 2018-as év elején úgy tűnt, nem fog javulni a fagyos viszony. Az évre előrevetítették az újabb teszteket, amikkel bizonyítást nyerhet, hogy a ballisztikus rakéták elérhetik az Egyesült Államok összes nagyvárosát.

Újévi beszédében a diktátor úgy nyilatkozott, hogy a „nukleáris programjuk már valóság, nem csak egy fenyegetés” és ebben az évben folytatni fogják a nukleáris program fejlesztését. Arra a kijelentésre, hogy a nukleáris rakéták indítógombja „az asztalán van”, egy korábbi amerikai tisztviselő reakcióként kijelentette, hogy az Észak-Koreával való nukleáris háború közelebb van, mint eddig bármikor és nem tud elképzelni egy diplomáciai megoldást a krízisre. Trump szokásához híven egy twitter bejegyzésben válaszolt, miszerint az ő nukleáris gombja nagyobb.

Az indítógombok méregetése után az észak- és dél-koreai viszonyban azonban meglepetésszerű enyhülést hozott a téli olimpia. Kim Dzsongun bejelentette, kész delegációt küldeni a Szöulban megrendezésre került téli olimpiára. Az sportdiplomácia nem először oldana fel egy hosszú, fagyos viszonyt két állam között. Elég csak az 1971-es pingpong diplomáciára gondolnunk, ami áttörést hozott a kínai-amerikai kapcsolatokban.

Azóta életre hívták a 2016. óta nem használt forródrótot észak és dél között, március elején pedig a diktátor fogadott egy dél-koreai delegációt. A küldöttség legfontosabb pontjai a félsziget nukleáris leszerelése (ez természetesen a hosszú távú cél) és az Egyesült Államokkal való találkozás előkészítése volt. A feszültség csökkentése a két Korea között mindkét félnek érdeke, azonban Moon Jae-in, Dél-Korea elnöke szerint nem tekinthetnek el a nukleáris kísérletek tényétől.

A Trump adminisztráció vegyes érzésekkel fogadta a tárgyalásokat. A szkeptikusok szerint Kim Dzsongun éket akar verni Washington és Szöul közé. Trump nyitott a tárgyalásokra, szerinte a téli olimpián való részvétel az általa meghirdetett „fire and fury”-nek, az erőteljes fellépésnek, és a szigorú szankcióknak köszönhető.

Csung Ej Jong a dél-koreai nemzetbiztonsági hivatal vezetője jelentette be, Trump kész tárgyalni Kim Dzsongunnal. A csúcstalálkozót májusig szeretnék tető alá hozni. Az amerikai vezetés bizonytalan a tárgyalási stratégiát illetően, Rex Tillerson külügyminiszter távozása is nehezíti a helyzetet, illetve az a tény, hogy Dél-Koreában még mindig betöltetlen a nagykövetségi pozíció.  Észak-Korea nukleáris hatalomként egyenlő félnek tekinti magát az USA-val, de kérdéses, hogy ha sor kerülne egy megállapodásra, a tényleges leszerelés vagy korlátozás mennyiben rendítené meg a diktátor helyét a rezsimben. Az elnököt tanácsadói szkepticizmusra és óvatosságra intik, sokak szerint nem lesz eredményes a találkozó. Akármilyen kompromisszum születik – vagy nem születik – a felek között, mindenképpen mérföldkőnek tekinthető az amerikai – észak-koreai kapcsolatokban.

Az elmúlt évek folyamán már több jele is volt, hogy Hszi Csin-ping egyre több hatalmat összpontosít maga köré. Hszi magához ragadta a gazdaság irányítását és első elnöki ciklusában korrupcióellenes harcot hirdetett, melynek eredményeképpen több ellenlábasát (minisztereket, párttagokat, magas rangú tisztségviselőket) száműzött a foglalkozásából, vagy egyenesen börtönbe küldött. Fontos megemlíteni, hogy a párt központi vezetőjévé nevezték ki, míg elődei pártfőtitkári pozícióban gyakorolták a hatalmat. Ez is igazolja, hogy hatalomgyakorlás területén is eltér az előző rendszerektől.
A regnáló elnökök a második elnöki ciklusukban vették maguk mellé a hatalom várományosát, aki általában valamilyen magasan kiemelkedő politikai sikert ért el, ezzel bizonyítván rátermettségét. Ezen folyamat hamarosan aktuális lehetne, de nem látni Hszi közelében olyan ambiciózus politikust, akit kiemelne a tömegből.
Az elnök a 2013-as hivatalba lépése óta megreformálta a hadsereget, mely magában hordozta az ellenzéki katonai vezetők kizárását. Hszi megváltoztatta a hadsereg szervezeti struktúráját és rekord magas összegeket költ fegyverbeszerzésre. Január 1-től közvetlen irányítása alá vonta a Népi Fegyveres Rendőrséget, melynek létszáma közel másfél millió és lényegében tartalék haderőként funkcionál.

Megerősítette az állami berendezkedést a sajtó és közösségi oldalak ellenőrzésének szigorításával, a bűnözőkkel való határozott, erős elbánással, a korrupcióellenes küzdelmekkel.

Február végén a Kínai Kommunista Párt (KKP) központi bizottsága kezdeményezte, hogy töröljék az alkotmány azon szakaszát, amely kiköti, hogy a Kínai Népköztársaság elnöke és alelnöke nem maradhat hatalmon két egymást követő ciklusnál tovább. Értelemszerűen ez a kezdeményezés azt a célt szolgálja, hogy Hszi maradjon az elnök 2023 után is.
„Ennek a gyakorlatnak a bevezetése segít megvédeni a párt tekintélyét Hszi Csin-ping elnök irányításával, valamint megerősíti és tökéletesíti a nemzet irányításának rendszerét” – mondta Csang Je-szuj, a kínai nemzeti népi kongresszus szóvivője.

A mandátumkorlát megszüntetésével a kínai elnök olyan hatalomhoz jutott, mely utoljára Mao Ce-tung idejében volt tapasztalható.

A kínai közvélemény nem emelt hangot az alkotmánymódosítás ellen. Elmondható, hogy amíg az állampolgárok érzik a gazdasági növekedést, a növekvő életszínvonalat és tapasztalják az ország előrenyomulását a nemzetközi platformon, addig nem emelnek szót a hatalom ellen.

Kína tagadhatatlanul szerzi meg az USA gyengülő politikai-gazdasági érdekszféráit Afrikában, Ázsiában. Soha nem látott mértékben fejlődik a haderő, mely szintén igen nagy kihívás elé állítja az Amerikai Egyesült Államokat.

Érdekes kérdés, hogy Hszi elnöknek miért fontos a hatalmat ilyen erősen összpontosítania saját maga körül, de Kína haderejének megreformálását, gazdasági fejlődését, nemzetközi kapcsolatait vizsgálva, aligha kellene attól tartanunk, hogy a közeljövőben átveszi a világ vezető szerepét. Kína regionális hatalomnak tekinthető, azaz a földrajzi körzetében erős katonai, gazdasági, politikai vonzereje van, de geopolitikai szempontból hatalmas méretei és lakosságszáma ellenére is kedvezőtlenebb helyzetben van, mint az Amerikai Egyesült Államok. Az elnöki ciklikusság eltörlése a kínai remények szerint további fejlődést fog eredményezni, hisz a fejlesztéseket, reformokat egy ember fogja kézben tartani.

Az elmúlt napokban tovább súlyosbodott a helyzet a szíriai kormányerők által lassan öt éve ostromgyűrűbe zárt Kelet-Gútában. A elmúlt hónapokban folyamatosan érkeztek az aggasztó hírek az ostrom alatt tartott enklávéban uralkodó válságos egészségügyi, élelmezési és humanitárius helyzetről. A Bassár al-Aszad elnökhöz hű erők teljesen ellehetetlenítették a segélyszállítmányok területre való bejutatását. A szinte már elviselhetetlen helyzetet tovább súlyosbította, hogy február elején a kormányerők az orosz légierő hathatós támogatásával támadást indítottak a területet uraló „terroristák” ellen. Bár a nemzetközi közösség főtisztviselői mellett több tagállam (elsősorban a nyugati hatalmak) is a harcok azonnali beszüntetésére szólította fel a feleket, az összecsapások száma ennek ellenére sem csökkent.

Blokád, versengő ellenzéki erők, vegyi fegyverek és deeszkalációs zóna

Damaszkusz külső területének számító vidékét 2013. áprilisa óta tartják ostrom alatt az Aszad rezsimhez hű erők. A változó intenzitású harcok ellenére egészen 2018. februárjáig az ellenzéki erők sikeresen tartották ellenőrzésük alatt a térséget. A térség megközelítően négyszázezer lakójának az elmúlt években az ostrommal járó harcok mellett hozzá kellett szoknia az alapvető élelmiszerek és gyógyszerek hiányához. A Damaszkusztól alig 15 kilométerre elterülő térség neve már 2013. késő nyarán a világsajtó érdeklődésének a középpontjába került. Feltehetőleg a szíriai kormányerők által végrehajtott gáztámadás (szarin) hívta fel a nemzetközi közvélemény figyelmét a szíriai polgárháború minden képzelet felülmúló embertelen voltára.

A kegyetlen vegyi támadást követően a kelet-gútai lakosság mindennapjait tovább nehezítette a kormányerők blokádja. A virágzó csempészet következményeként a lakosok az ostromzár ellenére is képesek voltak hozzájutni bizonyos élelmiszerekhez és árukhoz. Az ostromló erők 2017. áprilisában azonban szorosabbra fogták a térség körüli gyűrűt, ezáltal szinte teljesen ellehetetlenítették az enklávé ellátását részben biztosító csempésztevékenységet. A területen élők helyzetét tovább nehezítette, hogy a nemzetközi szervezetek egyre nehezebben tudják bejuttatni segélyszállítmányaikat az Aszadhoz hű erők által körbezárt térségbe. A Nemzetközi Vöröskereszt 2017. decemberében már arra figyelmeztetett, hogy a kelet-gútai lakosság életkörülményei kritikus szintre jutottak. A helyzetet tovább bonyolította, hogy az enklávét ellenőrzése alatt tartó két nagy ellenzéki szervezet, a Jaish al-Islam és a Faylaq al-Rahman időnként egymással is fegyveres konfliktusba került, ezzel is tovább nehezítve a helyiek életét.

Az asztanai folyamat következtében 2017. májusában megállapodás született a deeszkalációs zónák létrehozásáról. Az egyezség értelmében Oroszország, Irán és Törökország védnöksége alatt négy „safe place”-t hoztak létre Szíriában. A négy övezetben be kellett szüntetni a felek közötti harcokat, illetve meg kellett nyitni a területek kapuit a nemzetközi közösség segélyszállítmányai előtt. Kelet-Gúta egyike volt ezen négy deeszkalációs körzetnek. Ez a lépés reményt jelenthetett volna a terület sokat szenvedett lakossága számára. Sajnos az egyezménnyel szembeni bizakodást gyorsan felváltotta a csalódottság, mivel a harcok a konvenció ellenére is tovább folytatódtak Kelet-Gútában.

/www.aljazeera.com

Februári offenzíva, nemzetközi közvélemény, tűzszüneti kísérletek

A 2018-as év beköszöntével felgyorsultak a kelet-gútai események. Február elejétől az oroszok támogatását élvező damaszkuszi rezsim heves légicsapásokat hajtott végre a négy éve ostromgyűrűben lévő területtel szemben. A bombázásokkal a kormányerők előkészítették a terepet a következő hetekben meginduló offenzívának. A helyzet február 18-án kezdett igazán súlyossá válni, amikor a szíriai kormányerők orosz szövetségesükkel karöltve fokozták az ellenzéki kézben lévő enklávé elleni légi támadásokat. A londoni székhelyű Syrian Observatory For Human Rights (SOHR) beszámolója szerint a légicsapások megindulását követő szűk négy napban a halottak száma négyszáz fő fölé emelkedett. Az egyre inkább eszkalálódó szíriai események lépéskényszerbe hozták a nemzetközi közösséget. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának (ENSZ BT) tagjai egyhangúlag fogadták el azt a svéd-kuvaiti előterjesztést, amely értelmében harminc napos tűzszünetet rendeltek el Szíriában. A SHOR beszámolója szerint nem sokkal a BT határozat megszületése után a damaszkuszi rezsim újabb légitámadásokat hajtott végre az ostromlott területen, a halottak száma ekkora már elérte az ötszáz főt. Az ENSZ tűzszüneti indítványát az orosz elnök Vlagyimir Putyin napi öt órás tűzszüneti javaslata követte, amely a korábbi kezdeményezéshez hasonlóan szintén nem járt sikerrel. Mindeközben a Bassár al-Aszad vezette szíriai kormányzat február 25-én megindította szárazföldi offenzíváját a körbe zárt térséget uraló ellenzéki erőkkel szemben.

Az egyre véresebbé váló szíriai események következtében egy hangos kommunikációs háború indult el nyugati hatalmak és az Aszad rezsimet támogató Oroszország között. Németország és Franciaország közös nyilatkozatban szólította fel a feleket a tűzszünet betartására. Az Európai Unió részéről a külügyi főképviselő, Federica Mogherini az Asztanai Megállapodás betartását garantáló három regionális hatalmat (Oroszország, Törökország és Irán) szólította fel a tűzszünetet biztosító konkrét lépések megtételére. Az angolszász hatalmak az európaiaknál keményebb hangnemben bírálták az Aszad rezsimet és az azt támogató orosz-iráni tandemet. Az amerikaiak a vérfürdő elkerülésére irányuló erőfeszítések akadályozásával vádolták meg Moszkvát. A brit külügyminiszter, Boris Johnson kemény fellépést ígért arra az esetre, ha bebizonyosodik, hogy a damaszkuszi rezsim vegyi fegyvereket vetett be Kelet-Gúta területén. A Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) megkezdte a vizsgálatát az elmúlt hetekben végrehajtott állítólagos vegyifegyver támadás ügyében. Az Orosz Védelmi Minisztérium közleményében ugyanakkor a területet ellenőrzése alatt tartó ellenzéki csoportosulásokat vádolta meg a mérgező anyagok használatával.

Az elmúlt szűk egy hónap eseményei valószínűsíteni látszanak azokat a feltételezéseket, amelyek szerint a Bassár al-Aszad vezette szíriai kormány elérkezettnek látta az időt, hogy felszámolja a főváros közvetlen szomszédságában elterülő ellenzéki kézen lévő enklávét. A február közepe óta tartó, egyre fokozódó támadások mindenféleképpen ezt a nézetet támasztják alá. A legutolsó hírek szerint a kormányerők egyre intenzívebb előrenyomulása három részre szakította szét az ostrom alatt lévő területet. A hadműveletekkel párhuzamosan az ENSZ-ben, majd a médiában zajló diplomáciai csörte azt is világossá tette, hogy a nyugati hatalmak nem tudják érdemben befolyásolni a szíriai eseményeket.

2018. február 20-án megrendezésre került Koszovó: mérlegen az első tíz év elnevezésű konferencia a Biztonságpolitikai Szakkollégium szervezésében a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Orczy Úti Kollégiumában. Három előadónk három aspektusból vizsgálta a kérdést: Dr. Lattman Tamás, nemzetközi jogász (IIR Prague/NKE), aki jogi szempontból elemezte a helyzetet; Kovács Károly főhadnagy, a Magyar Honvédség Civil-katonai és Lélektani Műveleti Központ beosztott tisztje, aki katonai aspektusból; és Dr. Ördögh Tibor, Balkán-kutató (NKE), aki pedig leginkább politikai szempontból ismertette és elemezte az elmúlt időszakot Koszovó vonatkozásában.

Lattmann Tamás előadásában főleg azokat a kérdéseket feszegette, miszerint az egyoldalú függetlenedés hatására be tud-e illeszkedni az ország a nemzetközi közösségbe? A KFOR egységei meddig maradnak az állam területén, illetve milyen úton halad tovább az EU integráció? Végül pedig a Szerbiával való viszony milyen úton rendeződhet, egyáltalán rendeződni fog-e? 2008. óta lényegi változás nem született a függetlenedési kérdésben és politikailag is eltérő álláspontok ütköznek az Unióban a saját kisebbségek okán – például Spanyolország és Románia esetében. Az ország célja 1999. óta a magyar berendezkedéshez hasonlító parlamentáris köztársaság kiépítése, azzal az ambícióval, hogy a posztszovjet modell helyett egy nyugati típusú jogállamot hozzanak létre. Azonban a pozitív képet a realitások lerombolták, mivel óriási méreteket öltött a korrupció, és magas állami szinteken is megjelent. A belső bizonytalanság ellenére a bilaterális kapcsolatokban egy lassú enyhülés volt tapasztalható: ennek jele például, hogy a szerb delegációk már nem vonulnak ki, ha koszovói zászló található a tárgyalóteremben.

Mivel a Magyar Honvédség 1999-től folyamatosan jelen van kinetikus és 2006-tól nem-kinetikus erőkkel, Kovács Károly főhadnagy első kézből adhatott át tapasztalatokat. 2017-ben február és november között részt vett a Kosovo Force nem-kinetikus missziójában összekötő-megfigyelőként. Előadásában beszélt a NATO 2009-ben megalkotott „elrettentő jelenlét” víziójáról, melyet három fázisra osztottak, és az erők redukálása a lényege. Az első fázis során 2009-ben tízezer főre csökkentették a kontingenst, jelenleg a második fázis fut 4500 fővel, a jövőbeni harmadik fázis során pedig 2500 főre tervezik redukálni az erőket – ennek az időpontja azonban még nem lefektetett. Mára a KFOR csak a harmadik reagáló erőként van számon tartva a koszovói rendőrség és az EULEX után. A reagálás mellett a Kosovo Security Force felkészítése és mentorálása, támogatása a feladata, melynek eleme a civil kontroll kiépítése is. A KSF könnyűfegyverzetű, védelmi helyzetekre felkészített helyi erő, jelenleg 2500 fő plusz 800 fő tartalékossal, amely parlamenti jóváhagyással a jövőben a reguláris hadsereg szerepét veheti át. A KFOR-ral közös gyakorlatokon vesznek részt, egyre jobb eredményekkel – a KFOR ezzel is promótálja őket. Az északi területeken a KSF vegyesnek lett tervezve, ennek ellenére állományának 90% koszovói albán, de igyekeznek a szerb lakosokat is bevonni, ez azonban több konfliktus forrása is egyben. Jelenleg a legfontosabb kérdések a harmadik fázis bevezetéséhez kapcsolódnak, illetve ahhoz, hogy mikor válhat a KSF reguláris haderővé. Ehhez azonban előbb arra lenne szükség, hogy az ENSZ BT 1244-es határozatát módosítsák, mely kimondja, hogy Koszovó területén fegyveres erőként csak a KFOR tartózkodhat.

Ördögh Tibor, az NKE Balkán-kutatója a problémát politikai szemléletmóddal vizsgálta meg. Első kérdésként az merült fel, hogy mi határozza meg Koszovó és Szerbia viszonyát. A választ az alapokban lehet megtalálni, mivel a hatályos szerb alkotmány preambuluma kimondja, hogy Koszovó Szerbia szerves része. Ezt az alkotmányt 2006-ban nagyon gyorsan fogadták el, de már a szerbek is hangoztatják, hogy alkotmánymódosításra van szükség: erre az EU integráció kérdésében is felszólították őket. Ameddig azonban az alkotmányban és a köztársasági elnök esküjében is benne van ez a kitétel, a vezetők keze meg van kötve. 2013-ban az első brüsszeli megállapodás megkötésével egy lassú folyamat indult el a megegyezés felé. A folyamat kezdetben szakpolitikai kérdéseket rendezett, azonban ezt fokozatosan bővítették olyan politikailag terhelt témakörökkel is, mint a koszovói szerbek autonómiája vagy az EU integráció. Az ezt követő években mindkét országban keményvonalas vezetés került a választásokkal hatalomra, így a tárgyalások is egyre nehezebben haladtak. A fagyos viszonyban 2017-ben történt újabb változás, amikor az EU nyomására a két ország államfői tárgyaltak személyesen egymással: a legmagasabb szintű találkozó bizakodásra adhat okot a két ország kapcsolatát illetően.

A panelbeszélgetés során az előadások során felmerülő kérdéseket válaszolták meg előadóink. Szó esett az orosz befolyás mértékéről és lehetőségéről, illetve a jövőbeni lehetséges forgatókönyvekről. Kovács Károly főhadnagy a végén hozzátette, hogy a NATO szempontjából Koszovó kiváló terep a saját katonáink kiképzésére, felkészítésére, így feltehetőleg – ha egyre csökkenő létszámmal is –, még évekig jelen lesz a szövetség a balkáni országban, segítve az újjáépítést és a konszolidációt.

A Szovjetunió 1957-ben fellőtte a Szputnyikot, s ezzel megnyitotta a hidegháború egy új szakaszát. Az Egyesült Államokban valóságos pánik tört ki, és a két fél az atomtöltetek célba juttatására alkalmas rakéták fejlesztése mellett egyre nagyobb figyelmet fordított a világűrre is. Sokáig ezt a területet a különböző állami fejlesztések uralták. Ők rendelkeztek a megfelelő költségvetéssel és eszközökkel ehhez, valamint a technológia szigorúan titkosnak minősült. A Szovjetunió és az Egyesült Államok versengésének csúcsa talán az első ember Holdra juttatása körül bontakozott ki. A NASA költségvetése 1966-ban az Egyesült Államok költségvetésének 4,41%-át tette ki, ami elképesztő arány a mai 0,5% körüli értékhez képest. Ekkor létezett egy olyan cél, ami az egész közvéleményt foglalkoztatta, és a szovjet oldalról rájuk nehezedő nyomás serkentette a versenyt.

Kína felemelkedése és ezzel párhuzamosan a kínai űrprogram jelentős eredményei egy erősödő nyugtalanságot keltenek Washingtonban. Különösen, mivel ezt az űrprogramot a kínai fél katonai képességeinek javítására is fel tudja használni. Erre az egyik legjobb példa egy ASAT (Anti Satellite) rakéta sikeres tesztelése volt, 2007-ben. Az Egyesült Államok jelenleg előnyben van, ami az űr területét illeti, de ez az előny csökken, ami nyilván nincs ínyükre az amerikai stratégáknak. Így nem meglepő, hogy Donald Trump fokozni kívánja az űrbéli tevékenységet. Ennek érdekében sor került több látványos lépésre. Ezek egyike az 1993 óta nem működő Nemzeti Űr Tanács (National Space Council) újbóli felállítása, amit az alelnök vezet. De a hangzatos célok mögött milyen valós tartalom rejlik? Milyen anyagi forrásokat rendeltek a célok eléréséhez? A jelenlegi anyagi források nem feltétlen teszik lehetővé a Marsra való utazást, de még a Hold újbóli elérése is kérdéses. A költségvetés legnagyobb részét a védelmi kiadások, az egészségügy és a nyugdíjak emésztik fel. Növekedésre 2018-ban csak nagyon kevés terület számíthatott, azok is főleg a védelmi területhez kötődtek, a NASA nem tartozik ezek közé.  Az ügynökség költségvetésének nagy része, jelenleg a már futó programokra és a létező eszközpark, például a jelentős műholdállomány fenntartására megy el. Az új adminisztráció ráadásul az oktatási és a Földdel kapcsolatos kutatás forrásait csökkentette radikálisan. Ez utóbbi a klímaváltozás vizsgálatát is magába foglalja. Olyan vélemények is elhangzottak, hogy a költségvetés elosztása szándékosan a privát cégek bevonása felé akarja eltolni az amerikai űrhajózási tevékenységet, főleg az alacsony orbitális pályák tekintetében. Emellett terveik vannak a nemzetközi űrállomás kereskedelmi hasznosításának irányában is.

A NASA költségvetési problémák szerencsére nem feltétlen jelentik az űrhajózás megrekedését. Az utóbbi évtizedekben egyre erősebben jelen lévő privát cégek, melyek műholdak fellövésére is vállalkoznak egy olyan lehetőséget jelentenek, ami a kormányok figyelmét sem kerülte el, beleértve Kínát és az Egyesült Államokat is. Nemrégiben a Rocket Lab nevezetű cég elsőként juttatott műholdat az űrbe, bármiféle kormányzati segítség nélkül. Más szereplők is megjelentek a piacon, mint a Blue Origin, vagy a SpaceX. Ez utóbbiban Trump elnök kifejezetten nagy lehetőségeket lát. A cég óriási lépést tett előre, mikor sikeresen leszállt egy rakétájával, ezzel utat nyitva a rakéták újrafelhasználásához, ami a költségek drasztikus csökkenésével fog járni. Az amerikai kormány eddig is igénybe vette a SpaceX szolgáltatásait, de ez a Falcon Heavy nevű rakéta 2018. február 6-ai sikeres indítása után még inkább igaz lesz.

Erről az indításról két dolgot kell megjegyeznünk. Az első, hogy ezzel egy olyan teherhordó képességű rakéta áll ismét az Egyesült Államok rendelkezésére, amire az 1960-as évek óta nem volt példa. A holdraszállást sikerrel végrehajtó Apolló program Saturn V rakétáinak teljesítményét ugyan még nem éri el, de ez sem tűnik távoli célnak. Emellett egy Falcon Heavy rakéta útja 90 millió dollárba kerül, ami összevetve a NASA által fejlesztett Space Launch System becsült 1 milliárd dollár/út költségével nagyon is kedvező. A kiválasztott keringési pálya sem véletlen. Ez lehet a pálya, amin egy későbbi Föld-Mars ellátó rendszer létesülhet.

Forrás: theguardian.com

A másik, ami miatt érdemes szót ejtenünk róla, az a rakéta rakománya. Rakéták tesztelésekor gyakran helyeznek el a jövőbeli rakományt szimuláló súlyokat, például betontömböket. De Musk úgy döntött inkább a Tesla által legyártott Roadster típusú autót küldi fel, egy benne ülő bábúval, amely egy SpaceX űrruhát visel. Az autó hangszóróiból David Bowie Space Oddity című száma szólt. A járműre elhelyezett feliratok egyike „made by humans on Earth”, ami nem vethető össze a Voyager űrszonda korábbi komoly üzenetével. Emellett a műszerfalon egy „Don’t panic!„ felirat lett elhelyezve, ami utalás a klasszikusnak számító Galaxis útikalauz stopposoknak című regényre. Mi értelme ennek? A hasznosság tekintetében nem sok, de a figyelemfelkeltésre, illetve a cég presztízsének növelésére kitűnően alkalmas. Az interneten fellelhető reakciók nagyon is kedvezőek voltak. Elon Musk ambíció között szerepel emberek eljuttatása a Marsra, amihez egy még nagyobb rakétát szeretne építeni a cég. Hogy mennyire ötvözik a komoly eredményeket az abszurd humorral azt jól mutatja, hogy a rakéta elnevezése B.F.R. (B, mint “big” és R, mint “rocket”). A cég máris rendelkezik megbízásokkal a következő Heavy indításokhoz. A megbízók között a Légierő is ott található.

A nagyobb népszerűség természetesen nagyobb erőforrásokhoz juttathatja a céget. Emellett azonban bepótol egy lemaradást. A szondák és robotok világűrbe küldése ugyan komoly tudományos eredményeket hozhat, így szükségesek. De szükséges egy történet, valami olyan elem, amihez a szélesebb néprétegek is kapcsolódni tudnak. Ennek egyik módja egy történet elmesélése, olyan jelképek használata, amihez lehet kötődni akár érzelmi téren is. Az ilyen típusú propagandát érintő kérdésekben a kínaiak ezidáig előnyben voltak. A Jáde Nyúl elnevezésű holdszondát egy képregényben elevenítették meg, aki elmesélte kalandjait a Hold felszínén. Mikor halottnak nyilvánították sok rajongója meggyászolta, bármit is jelentsen ez számukra.

Mit is jelent tehát egy sportkocsi az űrben? Egy soktényezős és bonyolult játszma egy jól látható mozzanata. Ezek a propaganda lépések amennyire szórakoztatóak, annyira véresen komolyak is. Nem csak cégek, de rajtuk keresztül bizonyos államok vetélkedését is befolyásolják. Ezért a privát űrhajózási cégek felemelkedése nem csak gazdasági, hanem biztonságpolitikai szempontból is figyelmet érdemel.