Biztonságpolitika.hu

Amikor a NATO egyik vezető tisztségviselője látogatást tesz a Szövetség egyik tag- vagy partnerállamában, akkor szinte mindig szó esik a jelenlegi és a jövőbeli kihívásokról, illetve az ezekhez való adaptációs lehetőségekről. A NATO Transzformációs Parancsnokságának (NATO ACT) egyik feladata, hogy az alkalmazkodás témakörében kutasson; ennek fontos eleme a NATO Transzformációs Szemináriuma (NTS), amit 2017-ben – a Fiatal Szakemberek Napjával együtt – Budapesten rendeztek meg.

A szeminárium

2017. március 21-én a Fiatal Szakemberek Napjával kezdődött, majd 22-én és 23-án a NATO Transzformációs Szemináriumával folytatódott az a háromnapos rendezvénysorozat, amelyen a résztvevők a NATO kihívásairól folytattak vitát. Az esemény jelentőségét mutatja, hogy a megjelentek között megtalálhatjuk Jens Stoltenberg NATO-főtitkárt; Rose Gottemoeller NATO-főtitkárhelyettest; Denis Merciert, a NATO Transzformációs Parancsnokságának főparancsnokát és Petr Pavelt, a NATO Katonai Bizottságának elnökét. Magyar oldalról pedig Simicskó István honvédelmi miniszter és Benkő Tibor vezérkari főnök vett részt a rendezvénysorozaton.

A honvédelmi miniszter köszöntőbeszédében hangsúlyozta, hogy országunk érdekelt az erős NATO-ban, amihez az alkalmazkodás elengedhetetlen – éppen ezért Magyarország az adaptációról szóló vitában aktívan részt fog venni. A miniszter szerint az erős NATO-hoz a védelmi kiadások emelése is szükséges, ezért hazánk 2026-ra biztosan el fogja érni a Szövetség által elvárt, GDP-ben mért 2%-os költési arányt. Rose Gottemoeller ezzel egyetértett a nyitóbeszédében, ám hangsúlyozta, hogy „nemcsak többet kell költenünk, hanem jobban is”. Emellett a főtitkár-helyettes kifejtette véleményét, miszerint a NATO sikere a folyamatos alkalmazkodásnak köszönhető.

A megnyitó után a szeminárium programja négy témakör köré épült fel. Az első rész a jövő biztonsági környezetéről szólt, amely során azt vizsgálták a szakértők, hogy a jövőre való felkészülés közben milyen döntéseket szükséges meghozni. Így olyan kérdésekre keresték a választ a résztvevők, mint hogy a helyzeti tudatosságot, a mozgékonyságot és a rugalmasságot hogyan tudja javítani a Szövetség, miközben az új környezethez alkalmazkodik.

A szeminárium második része a Szövetség határain kívülre történő stabilitás-kiterjesztésről szólt. Ennek során a szakértők többek között azt vizsgálták, hogy a NATO hogyan tudja a partnerséget úgy megközelíteni, hogy az növelje a nemzetközi stabilitást vagy hogy a terrorizmus elleni harc a stabilitás kiterjesztése alá tartozik-e, esetleg a NATO alapfeladatai között van-e a helye.

A következő rész arról szólt, hogy a NATO-nak milyen képességekre lehet majd szüksége ahhoz, hogy a biztonságát érő kihívásokat sikeresen elhárítsa és kivédje. A témát bonyolította, hogy a fenntarthatóság és a rugalmasság fenntartása is fontos a szakértők szerint és hogy az Oroszországgal folytatott párbeszéd hatékonysága kérdésessé válhat az elrettentő képességek megerősítésével.

A szeminárium utolsó részében azt vették górcső alá a szakértők, hogy a Szövetség egysége és a tagállamok közti együttműködés hogyan lehet még nagyobb fokú. Ebben kulcsfontosságú a transzatlanti kötelék fenntartása és megerősítése, amely folyamatos erőfeszítést igényel a tagállamoktól. Emellett arról is szó esett, hogy a tisztán érthető politikai célok is létfontosságúak a NATO átalakulása során.

Budapest a reflektorfényben

A fővárosban a szemináriumon kívüli további előadásokra is sor került. A NATO Transzformációs Parancsnokság parancsnokhelyettese, Manfred Nielson a ACT-ről és a a Szövetség kihívásairól beszélt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Rose Gottemoeller főtitkár-helyettes pedig a Külügyi és Külgazdasági Intézetben tartott előadást.

A Budapesten megtartott szeminárium és előadássorozat nemcsak presztízst hozott hazánknak, hanem lehetőséget is a NATO vezetőivel való párbeszéd fokozására. Március 21-én a NATO Transzformációs Parancsnokság főparancsnokát Benkő Tibor vezérkari főnök fogadta, majd a Katonai Bizottság elnökének csatlakozása után megkoszorúzták a Hősök terén található ismeretlen katona sírját.

Benkő Tibor vezérkari főnök; Petr Pavel, a Katonai Bizottság elnöke és Denis Mercier, a NATO Transzformációs Parancsnokság főparancsnoka a koszorúzás után. Fotó: Szabó Lajos, honvédelem.hu

Március 22-én tárgyalóasztalhoz ült a Katonai Bizottság elnöke Simicskó István honvédelmi miniszterrel. A miniszter ismét hangsúlyozta a Szövetség fontosságát és emiatt a folyamatos adaptáció szükségességét. Petr Pavel pedig dicsérte Magyarországot, amiért jelentős haderőfejlesztésbe kezdett, hogy a NATO által elvárt minimum kötelezettségét teljesítse. A miniszter másnap a NATO főtitkárával beszélgetett, aki a bizottság elnökéhez hasonlóan méltatta hazánkat.

A szeminárium utolsó napján Jens Stoltenberg Orbán Viktor miniszterelnökkel találkozott. Ennek során a két vezető a NATO biztonsági helyzetéről beszélgetett, Orbán Viktor pedig sürgette a balkáni bővítést. Végül a főtitkár megköszönte a miniszterelnöknek hazánk hozzájárulását a Szövetség kollektív védelméhez. Ugyanis amellett, hogy növeljük védelmi kiadásainkat, részt veszünk a Baltikum biztonságának fenntartásában és a NATO koszovói és afganisztáni békefenntartó misszióiban is.

Március 22-én tartott előadást a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen Manfred Nielson admirális, az Észak-Atlanti Szövetség Szövetséges Transzformációs Parancsnokságának (NATO ACT) parancsnokhelyettese. Az admirális elsősorban a hadviselés átalakuló formáiról és a NATO adaptációs képességeiről beszélt. Hangsúlyozta, hogy a Szövetség egyedülálló katonai együttműködési szervezet, azonban ahhoz, hogy megőrizze képességeit, innovációra van szükség mind az eszközök, mind a humán erőforrások felhasználásának és irányításának terén.

Az előadást Dr. Szenes Zoltán nyugalmazott vezérezredes, egyetemi tanár nyitotta meg, akinek üdvözletére az admirális magyarul köszönte meg az egyetem vezetésének a lehetőséget. Ezt követően a NATO-t érő kihívásokról beszélt és egyben arról, hogy ezekre válaszul hogyan jött létre a Transzformációs Parancsnokság. Kiemelte, hogy a gyorsan változó világban a kihívások sorával kell szembenéznie a szervezetnek, állami és nem állami szereplők felől egyaránt. Képesnek kell lennie gyorsan reagálni a hibrid hadviselésre, válsághelyzetekre, a klímaváltozásból fakadó kihívásokra, valamint olyan fenyegetésekre is fel kell készülnie, amelyek még ma nem léteznek.

Az admirális sok figyelmet fordított a kooperáció és koherencia, valamint a folyamatos innováció szükségességére. Kooperációra van szükség az egyes kormányok, kormányzati intézmények, fegyveres erők és a civil szféra résztvevői között. Az utóbbiak bevonása elmondása szerint azért is kritikus, mert az innováció sok esetben itt történik – elsősorban nem ipari értelemben, hanem a szoftverfejlesztés, a menedzsment, vagy akár az adatelemzés területén. Ezek ma már mind szükségesek a hatékony és gyors műveletek végrehajtásához, ahogyan elengedhetetlen a hi-tech eszközök és a megfelelően képzett kezelőszemélyzet állandó együttműködése is a hagyományos fegyvernemekkel.

Előadásában Nielson admirális továbbá kitért a NATO kapcsolataira más szervezetekkel, elsősorban az EU-val. Az admirális véleménye szerint az EU és a NATO együttműködése különösen előnyös, mivel az utóbbi egy alapvetően katonai, az előbbi egy hagyományosan civil, gazdasági szervezet. Ezáltal rengeteg lehetőséget lát egymás kiegészítésére bizonyos műveletek során, amelyhez egy bizonyos “konzisztens föderatív megközelítésre” van szükség. A többi partneri kapcsolatban megemlítette, hogy azok rengeteg adminisztrációs terhet rónak a Szövetségre, ezért érdemes lenne ezeket egyesével felülvizsgálni.

“Egyetlen szereplő sem képes az összes kihívásra egyedül válaszolni”. A kommunikáció, a kíváncsiság és a bátorság az innováció kulcselemei, és így nélkülözhetetlenek a gyors és hatékony reakcióhoz, legyen szó akár hagyományos, akár újtípusú biztonsági kihívásról, emelte ki előadása végén az admirális.

Újra fellángolt a koszovói hadsereg létrehozásáról szóló vita. Pristina szerint a lépés az ország és a Nyugat-Balkán biztonsági helyzetének növelését, míg Belgrád és a koszovói szerbek szerint a feszültségek további fokozódását jelentené.

„Nincs visszaút. A Koszovói Biztonsági Erők (Kosovo Security Force, KSF) hadsereggé fog átalakulni.” – jelentette ki egy interjúban Hashim Thaçi koszovói elnök, aki március 7-én nyújtotta be a parlament elé az erről szóló törvényjavaslatot.

Koszovói Biztonsági Erők

A 2009-ben létrejött és a teljes műveleti készenlétet (Full Operational Capability) 2014-ben elérő többnemzetiségű biztonsági erő létszáma nagyjából 4500 fő. A könnyű fegyverzettel rendelkező egyenruhások feladata elsősorban a válsághelyzetek kezelése és a civil lakosság védelme. A KSF felállításában és professzionalizálásában a NATO jelentős szerepet vállalt.

A benyújtott törvényjavaslat célja azonban nem egy új katonai struktúra létrehozása, hanem a KSF mandátumának kiegészítése. A módosítással a biztonsági erő feladata lenne az ország szuverenitásának és területi integritásának védelme, valamint jogosulttá válna nehézfegyverek beszerzésére és létszámának növelésére is. Utóbbi által a hadsereg körülbelül ötezer katonából és további háromezer tartalék erőből állna.

A regionális biztonság forog kockán?

Thaçi és a koszovói albánok véleménye szerint a béke és biztonság fenntartása érdekében elengedhetetlen a koszovói hadsereg létrejötte. Továbbá az önálló hadsereg hozzájárulna a vitatott státuszú állam NATO-s integrációjához. Fontos hivatkozási pontot képez Oroszország is, amely Szerbiában fenntartott katonai bázisaival, közös hadgyakorlataival és a Belgrádnak nemrég eladott MiG-29-es vadászgépekkel veszélyezteti a Nyugat-Balkán biztonságát.

A szerb fél szerint azonban a hadsereg jelentősen veszélyeztetné a regionális biztonságot, ugyanis az további felfegyverkezésre ösztönözné a térség államait, elsősorban Szerbiát. A hadsereg létrejöttének éppen emiatt lehet a következménye az orosz katonai befolyás növekedése; Goran Jevtovic katonai szakértő szerint a Belgrád és Moszkva közötti esetleges katonai együttműködés ellensúlyozhatja a megalakuló koszovói hadsereg jelentette védelmi kockázatot, valamint ez Szerbia biztonsági helyzetét is lényegesen megerősítené. A szorosabb együttműködés azonban együtt járna Szerbia 2007-ben deklarált (de az alkotmányban nem rögzített) katonai semlegességének feladásával.

Nemzetközi közösség: támogatás, erős megkötésekkel

A hadsereg létrehozása két úton következhet be; a nemzetközi közösség és Belgrád is az alkotmány módosításával történő hadsereg-létrehozást támogatja. Alkotmánymódosításhoz azonban az ún. „dupla többség” szükséges: a parlament száz albán képviselőjének kétharmada, valamint a húsz kisebbségi képviselő – köztük szerbek – szintén kétharmados támogatása. Ezt a megoldást a szerb képviselők már három évvel ezelőtt, az önálló hadsereg ötletének első felmerülésekor sem támogatták, blokkolva ezzel az alkotmány megváltoztatását és a hadsereg létrejöttét. A másik út, amit Thaçi választott, a KSF mandátumának olyan szintű módosítása és kiegészítése, hogy az a gyakorlatban egy hadsereg feladatainak ellátására legyen képes anélkül, hogy a védelmi erő nevét megváltoztatnák. Ehhez pedig a parlament egyszerű többsége – hatvanegy szavazat – elegendő.

A KSF mandátumának egyoldalú megváltoztatása megosztotta a nemzetközi közösséget is. Greg Delawie, az USA pristinai nagykövete megjegyezte, hogy ugyan támogatják az önálló hadsereg létrejöttét, de azt csak a megfelelő jogi úton – alkotmánymódosítással – és társadalmi konszenzus mellett lehet véghez vinni. A nagykövet véleménye megegyezik Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kijelentésével, aki aggodalmát fejezte ki Pristina egyoldalú lépése miatt. Koszovó két legnagyobb szövetségese emellett támogatásuk csökkentését ígérték abban az esetben, ha az alkotmány megkerülésével alakítják át a KSF-et hadsereggé. A tervezett átalakítást az orosz külügyminisztérium sem tartja megfelelő lépésnek; meggyőződésük szerint az európai és a balkáni biztonságot veszélyeztetné, valamint a koszovói háborút lezáró, és azóta is hatályos ENSZ BT 1244-es határozatával is ellentétes.

(A kép forrása: wikimedia.org)

 

KFOR: A NATO Koszovóban

A NATO égisze alatt létrejött békefenntartó erő a koszovói háború után, az ENSZ BT 1244-es határozatának értelében lát el szolgálatot Koszovó területén. Személyi állománya jelenleg 4600 fő.

A KSF egyoldalú átalakítása azonban nem változtat a tényen, hogy a KFOR-erők továbbra is Koszovóban maradnak és saját mandátumuk szerint – az ország biztonságának fenntartása érdekében – járnak el, a KSF-et pedig jelenlegi feladatköre alapján ismerik el.

A tényt, hogy a hadsereg létrehozása újra napirendre került erősítheti az Egyesült Államok külpolitikájában tapasztalható változás; megfigyelhető, hogy az USA a nagyobb, külföldi jelenléttől fokozatosan visszalép (boots on the ground).

A koszovói hadsereg létrehozásának terve csak tovább rontotta a Belgrád és Pristina közötti feszült viszonyt. Jelenleg ugyanis több területen vita folyik a felek között: Ramush Haradinaj volt koszovói kormányfő kiadatásának ügye vagy az egykori jugoszláv, vagyoni rendezés nélküli ingatlanok állami tulajdonnak való minősítése is megnehezíti a két ország kapcsolatát.

Miért lett volna kedvező Oroszország számára, ha rendeződik a viszonya az Egyesült Államokkal? Milyen erre utaló jelek voltak az amerikai elnökválasztást megelőzően? Mi volt az oka annak, hogy a viszony mégsem rendeződött?

Oroszország számára az Egyesült Államokkal való viszony javulása azért lett volna különösen fontos, mert a szankciók (amiket az Egyesült Államok szabott ki Oroszországra 2014-ben, az ukrajnai eseményekre reagálva) jelentősen rontották az ország gazdasági helyzetét, ami az infláció miatt egyébként is stagnált, és az olajárak csökkenésének következtében 2015-ben még jobban meggyengült. A kapcsolat normalizálódása eredményezhette volna a szankciók feloldását, a Krím hivatalos orosz területként való elismerését, valamint az oroszok azt is elérhették volna, hogy az Egyesült Államok ne támogassa tovább Ukrajna nyugati irányú orientációját és egyúttal vonja meg a védelmi célú támogatásokat, ezzel Oroszország számára kedvező nyomást gyakorolva az országra.

Donald J. Trump az amerikai elnökválasztást megelőző kampányának keretein belül nyilatkozott először az Oroszország és USA közötti lehetséges jövőbeli viszonyokról. Többek között utalt arra is, hogy a szíriai konfliktusra az oroszokkal közösen fog megoldást találni. Emellett a mostanra már megválasztott elnök többször is pozitívan nyilatkozott Vlagyimir Putyin orosz elnök vezetői képességeivel kapcsolatban. A kampány során Trump arra is utalást tett, hogy az Egyesült Államok csökkentené a NATO-ban betöltött (főleg pénzügyi) szerepét, ami az oroszok számára egyértelműen kedvező fordulat lett volna, hiszen ez a lépés növelte volna a két ország közötti viszony javulásának esélyét. Ezeknek tudatában logikus, hogy Oroszország ténylegesen elkezdett reménykedni a viszony hivatalos úton történő rendezésében, amit egyfajta kiegyezésnek (grand bargain) nevezhetünk. Ennek lényege a globális terrorizmus elleni, az eddigieknél szorosabb együttműködés volt, melynek részeként az oroszok azt várták volna, hogy az Egyesült Államok hivatalosan elismerje a Krím orosz fennhatóságát, feloldja a szankciókat, a szíriai konfliktus rendezésének kapcsán pedig elfogadja az Oroszország által szabott feltételeket.

Itt meg kell említenünk az ukrajnai események kapcsán a 2016 végén kezdődő kisebb mértékű, ukrán és szeparatista állások közötti offenzív előre nyomulást a front több szakaszán is. Ez a jelenség egy változás részeként volt értelmezhető, mivel korábban ukrán oldalról csak védekező lépések voltak megfigyelhetők, ez volt az első offenzív jellegű tevékenység, amivel egyébként az ukránok megszegték a 2015. februári Minszk-II tűzszüneti megállapodást. Ezt az időzítés miatt fontos kiemelni, hiszen ebben az időszakban a Trump adminisztráció még alig kezdte meg működését, az oroszokat pedig lefoglalták a szíriai események. Ami a legfontosabb viszont, hogy orosz oldalról azért sem érkezett semmiféle válaszreakció, mert Moszkva még aktívan reménykedett az Egyesült Államokkal való kiegyezésben, és nem akarta azt kockáztatni az ukrán offenzívára reagált esetleges megtorlással. Annak kapcsán is egyértelmű volt orosz részről az óvatosság, hogy 2016 decemberében Moszkva nem reagált arra, amikor az Egyesült Államok kiutasított 35 orosz diplomatát, és szankciókat szabott ki két orosz hírszerző irodára.

Hogy miért nem jött létre ez a megállapodás annak okát csak találgatják, de maga a tény már biztos. Az első erre utaló jel James Mattis védelmi minszterré válása volt, aki szerint Oroszország agresszív tevékenysége a nemzetközi jogot tekintve sértő és destabilizáló hatású is. Nyilatkozataiból egyértelművé vált, hogy az Egyesült Államok a közeljövőben – a két országot kizárólagosan érintő –  katonai együttműködésre nem áll készen, a két ország közötti viszony rendezését viszont – annak érdekében, hogy a mindkettőjüket érintő veszélyekre hatékonyabban tudjanak reagálni –  sürgetőnek ítélte meg. Donald Trump és Vlagyimir Putyin első elnöki telefonbeszélgetése sem úgy alakult, ahogy azt valószínűleg az oroszok várták: a szankciók feloldásáról egy szó sem esett. Ezek mellett az is a viszonnyal kapcsolatos status quo-ra utal, hogy Trump nemzetbiztonsági főtanácsadója, Michael Flynn a washingtoni orosz nagykövettel lezajló ellentmondásos telefonbeszélgetése miatt mondott le.

Ezek alapján valószínűtlen, hogy a közeli jövőben beszélhetnénk egy esetleges amerikai-orosz megállapodásról, vagy akár csak a viszony nagymértékű javulásáról. Ennek egyik következményeként az oroszok (a remélt megállapodást immár nem féltve) lépéseket tettek az ukrán előrenyomulás megtorlására, aminek eredménye volt a harcok ismételt kiéleződése 2017 januárjában. Fontos azonban azt is megemlíteni, hogy a mindkét országot érintő veszélyek megvitatása érdekében észlelhető hajlandóság az együttműködésre a két ország részéről. Ezt bizonyítja legalábbis az, hogy – a szíriai helyzet megvitatása végett – 2017 februárjában és márciusában is találkozott egymással Joseph Dunford amerikai főparancsnok és Valerij Geraszimov vezérkari főnök és helyettes védelmi miniszter. Ennek valószínűsíthető előzménye a március elején bekövetkezett amerikai szárazföldi haderők bevonulása Szíriába, ami eddig példátlan volt, és aggodalmat keltett nem csak az orosz, de a török vezetőség köreiben is.

There are two weeks remaining until the presidential elections in Serbia, which means that the tough part of the campaign is yet to come. The president is elected directly for a five-year term, and can serve a maximum of two terms. According to the Constitution, the election should be held not earlier than 90 days and not later than 60 days before the expiry of the current president’s term in office, which expires on 31 May 2017. On 2 March, the parliament announced that the presidential election will be held on 2 April 2017.

The incumbent president (former SNS leader Tomislav Nikolić) has stated that he would not seek re-election despite being eligible and the fact that earlier he suggested the opposite. It is retrospectively assumed that he actually never wanted to confront Alexandar Vučić and only desired some media coverage. We shall see later on whether it happened in seek of a new political position or because of completely different reasons. One of these could be that the public support of Vučić is certainly more overwhelming than that of Nikolić, whose re-election would not have been granted at all.

The victory of the incumbent Prime Minister Aleksandar Vučić is almost certain. He has a chance to gain absolute majority already in the first round (due on 2 April 2017) as he is said to have the support of 53% of the voters.

Opposition parties failed to conclude an agreement on having a common candidate. As a result, even their most popular candidates, Saša Janković and Vuk Jeremić are unlikely to become the next president of Serbia. It is important to mention Vojislav Šešelj, the head of the ultra-nationalist Radical Party who has only recently been acquitted by the ITCY, where he was tried on nine counts of crimes against humanity and war crimes. Šešelj is expected to attract a sizeable share of votes (about 10 percent).

However, if Aleksandar Vučić is forced to enter the second round of elections with only one challenger, he is likely to face an unpleasant situation (even if he is victorious in the end).

As the voters of Vučić’s Serbian Progressive Party (SNS) are more or less disciplined in terms of participating in the elections, opposition candidates hope for a high turnout.

Naturally, the campaign is not free from controversial aff airs. There have been media reports of verbal and physical insulting of journalists and even candidates. An activist of the Progressive Party actually died during delivering posters.

Moreover, Serbia’s Regulatory Body for Electronic Media (REM) banned the airing of an election video for the Serbian Progressive Party which featured its leader overhearing being insulted as a faggot. The video was banned because it violated the Advertising Law, which specifies that “advertising messages must not contain statements or visual presentation which may be considered offensive”. This example (the words used against Vučić in his own video) clearly shows how different these election spots are from the ones we are generally used to.

Whether the results will also be different, we shall see in a couple of weeks’ time.

Hivatalos jelentések szerint március 6-án este 11:34-kor (helyi idő szerint hétfőn 7:34-kor) a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK) négy közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki az ország nyugati partján fekvő Tungcsang-zsi (Tongchang ri) katonai kísérleti telepről. Ezek közül három is Japán légvédelmi azonosítási zónáján (Air Defense Identification Zone) belül csapódott bele a tengerbe.

kép forrása: http://38north.org/2016/11/scuder110816/

A vasárnap fellőtt rakéták nagy hasonlóságot mutatnak a 2016. szeptember 5-i három “Scud-ER” (for Extended Range) típusú 12,8 méter magas, közel 9 és fél tonnát nyomó rakétához. Ez a szovjet gyártmányú Scud-B továbbfejlesztett változata, amely gyártási technikájához a kilencvenes években juthatott hozzá Észak-Korea. A Scud-ER nagyjából 1000km-es  hatótávolságra képes eljuttatni a robbanófejet, megnövelt benzin és oxidáló kapacitásnak köszönhetően. Így Phenjan akár stratégiai fontosságú célpontokat is képes elérni, Japán és Dél-Korea területén belül.

Észak-Korea fegyverkezési programja kapcsán a nemzetközi közösség érthető módon aggódva figyeli, hogy az egyes provokatív incidensek miként jelzik a Remetekirályság technológiai fejlődésének előrelépését. Egy-egy új képesség ugyanis komoly kihívást jelenthet a régió stabilitására nézve (ilyen volt például az első, sikeres tengeralattjáró-indítású ballisztikus rakétakilövés 2016 augusztusában). A mostani eset azonban sokkal inkább egy meglevő képesség fejlettségének növekedését jelzi, sem mint új képességek kiépítését. Nathan Hunt (a washingtoni központú Strategic Sentinel vállalat elemzője) szerint a figyelemre méltó eredmény jelen esetben az, hogy sikerült négy rakétát olyan átütőerővel és pontossággal kilőni, hogy köztük három is egészen közel egymáshoz csapódott a tengerbe, holott a korábbi műveleti képességeket tekintve nagy volt rá az esély, hogy 1000km-es röppályájuk alatt sokkal jobban eltávolodjanak egymástól. Az elemző arra is rávilágított, hogy Észak-Korea bemutatta, immár képes az ilyen típusú rakétákat rövid időn belül üzemanyaggal ellátni, mobilizálni és kilőni. Hunt azt is előrevetítette, hogy Phenjan várhatóan további erőfeszítéseket tesz majd a szilárd tüzelésű rakéták kikísérletezésére. Ennek a típusnak a szilárd tüzelőanyag miatt nincs szüksége külső eszközről történő üzemanyaggal való ellátásra, ami megnehezíti az eszközök mozgatásának és elhelyezésének felderítését.

Figyelmeztetés vagy tesztelés?

A kilövést mozgó rakétaindító állványról hajtották végre a kínai határ közeléből, feltehetőleg a Sohae indítóhelyről (Sohae Satellite Launching Station) amely Tungcsang-zsi egyetlen műholdas rakétaindító állomása. Ez azonban kérdéseket vet fel, ugyanis az indítóhelyet általában nagyobb rakéták kilövésénél szokták használni. Egyes szakértők elképzelhetőnek tartják, hogy ez egy korai, álcázott tesztelése az interkontinentális ballisztikus rakéta (ICBM) prototípusoknak, csak egy Scud típussal helyettesítve a nagyobb hatótávolságú eszközöket. Ennek oka az lehet, hogy a Scud-ER Észak-Korea legolcsóbban előállítható közepes hatótávolságú ballisztikus rakétája. A rakétakísérletet egy videó felvétel is megörökítette, hiszen a KNDK „szeretett vezére” Kim Dzsong-un is személyesen figyelemmel kísérte az eseményt. A videón látottak megerősítik az előbbi feltételezést, miszerint a kilövés Észak-Korea ICBM programját is segítheti, leginkább az infrastruktúra tesztelésével, tekintve, hogy a Sohae bázis radarjai alkalmasak a rakéták nyomon követésére.

kép forrása: http://www.japantimes.co.jp/news/2017/03/08/national/north-korean-missile-drill-simulated-targeting-iwakuni-base-analysis-shows/

Egy másik megközelítés szerint az a mostani erődemonstráció fő célja nem egy új hadászati képesség világgá kürtölése, hanem inkább egy figyelemfelhívás vagy figyelmeztetés a környező országoknak: Észak-Korea bármikor bevetheti fegyverarzenálját. Ezen álláspont szerint Phenjan Dél-Korea és szövetségese, az Egyesült Államok, közös éves hadgyakorlatára (Foal Eagle), reagált a rakéta kilövéssel. Emellett az Egyesült Államok megkezdte az Észak-Korea ellen kifejlesztett THAAD (Terminal High-Altitude Area Defense) rakéta védelmi rendszer kiépítését a 38. szélességi fok túloldalán, amelyet nem csak a KNDK, de Kína sem nézett jó szemmel. Szöul és Washington tehát egyértelműen kifejezte, hogy képesek és felkészültek a válaszcsapásokra egy háború esetén. Ez azonban nehezen kivitelezhető Japán stratégiai együttműködése nélkül. A felkelő nap országának kikötői, repterei és katonai bázisai kulcsfontosságúak a szövetség részére. Mindez magyarázatot ad arra, hogy miért első sorban Japánnak címezte Phenjan „kísérleti célú rakéta kilövéseit”.

A Japánban található amerikai támaszpontok fontos elemei a térségben fenntartott amerikai jelenlétnek, így a rakétakilövések iránya egyben a szigetország felé is üzenetértékűnek tekinthető.

kép forrása: https://goo.gl/h51fsD

Kép: Jeffrey Lewis a Center for Nonproliferation Studies munkatársa kiemelte, hogy a március 6-i kilövési szimuláció előtérbe helyezi azt az eshetőséget, hogy Észak-Korea bármikor elérheti a Yamaguchi tartománybeli Iwakuni katonai bázist. A bázison található az Egyesült Államok tengerészgyalogságának reptere (U.S. Marine Corps Air Station)

 

Japán: A fenyegetettség új szintje

A Japán-tenger túlpartján Abe Shinzo, – japán miniszterelnök-, a fenyegetettség új szintjeként jellemezte a két ország kapcsolatában beállt újabb kedvezőtlen fordulatot. A politikus a japán országgyűlés felső házának ülésén határozottan elítélte Észak-Korea újabb kísérletét, mi több „teljességgel tűrhetetlennek”  titulálta azt. Abe beszédében arra figyelmeztetett, hogy Phenjan egyre intenzívebb fejlesztési törekvése, komoly nemzetbiztonsági kockázattal jár. Japán ezért a jövőben nem csak folytatja az USA-val és Dél-Koreával való együttműködését, de még szorosabbra kívánja fonni közös koordinációjuk szálait amennyiben az béklyóival visszatartja Phenjant a további provokatív fellépéstől. A miniszterelnök azt is megerősítette, hogy ugyanezen célból bármely más országgal is hajlandó az együttműködésre.

A Scud-ER-ek kilövése után néhány órával a japán Védelmi Minisztérium megerősítette, hogy a rakéták kb. 1000 km-t tettek meg 260 kilométeres magasságban mielőtt ijesztő közelségben a tengerbe csapódtak, mindössze 300-350km-re Japán kizárólagos gazdasági övezetétől (képen: Exclusive Economic Zone- EEZ) az Akita tartománybeli Oga városától.

Kép forrása: http://www.japantimes.co.jp/news/2017/03/06/national/tokyo-says-north-korea-fired-three-four-missiles-came-japans-eez/#.WMwjzUbhA2y

Habár nem ez volt az első eset, hogy Phenjan rakétakísérletei fontos stratégiai pont felé irányultak, nem lehet nemzetbiztonsági szempontból figyelmen kívül hagyni azt a tényt- mondta egy magas rangú tisztviselő-, hogy a március 6-i négy rakétát és a 2016 szeptemberében kilőtt rakétákat is szimulációs (nem kísérleti) célból indították útnak a Tungcsang-zsi (képen: Donchang-ri) katonai kísérleti telepről, írta a The Japan Times hírportál. Ugyanis a tavaly őszi kísérleti kilövés során három Scud-ER típusú ballisztikus rakéta csapódott a tengerbe – szintén EEZ területen belül- 200-250km-re Okushiri szigetétől.

Diplomáciai válasz:
Észak-Korea sorozatosan szembemegy a nemzetközi egyezményeknek

Japán már március 6-án konkrét diplomáciai lépéseket tett Észak-Korea féken tartására: Tokióban soron kívül összeült a japán Nemzetbiztonsági Tanács, (National Security Council), hogy tárgyaljanak a válaszlépésről. Diplomáciai válaszukban a „legerősebb feltételeket” szabják meg Phenjannak, a pekingi nagykövetségen keresztül, mondta Yoshihide Suga a japán kabinet főtitkára. Suga elmondta, hogy a hasonló lépéseket természetesnek tartja a nemzetközi közösség részéről is, hiszen Kim Dzsong-un sorozatosan figyelmen kívül hagyja az ENSZ határozatokat. Japán az Egyesült Államokkal is párbeszédet kezdeményezett: Donald Trump az Egyesült Államok elnöke biztosította Abe Shinzo-t telefonbeszélgetésükben, hogy „100%-ig kiállnak a szövetségesük mellett” utalva a phenjani sajtó  – a Koreai Központi Hírügynökség (Korean Central News Agency) –  azon kijelentésére, hogy a négy rakéta az „agresszor Egyesült Államok imperialista erői” elleni fellépés.

Az Észak-Atlanti Szövetség (NATO) is elítélte a kommunista ország provokatív fellépését. „Újból megtörtént, hogy teszteléseikkel közvetlenül szembementek a Biztonsági Tanács sorozatosan kiadott határozatainak, melyek Észak-Korea ballisztikus rakéta programjának megszüntetését követelik.” A határozatok arra is felszólítják a kommunista országot, hogy mondjon le az összes létező tömegpusztító fegyverének birtoklásáról, úgy hogy a folyamat mindent átfogó, ellenőrizhető és megmásíthatatlan legyen. „A legutóbbi tesztelés, melynek során feltehetőleg három rakéta is Japán által ellenőrzött vizeken csapódott be rendkívül provokatív.” mondta Oana Lungescu a NATO szóvivője, március 6-i közleményében.

Lektorálta: Bartók András

Az egyik legfontosabb bilaterális kapcsolat a XXI. században az Amerikai Egyesült Államok és a Kínai Népköztársaság között van, ennek alakulása a világgazdaságban szinte mindenre kihat, de leginkább Európa, és azon belül Németország jövőjét határozhatja meg.  Az elmúlt évtizedekben többnyire kiszámítható volt az amerikai és kínai viszony. Viszont Donald Trump elnökké választása miatt azonban igazán kiszámíthatatlanná vált.

Már Trump kampányában elhangzottak Kínát kritizáló vélemények, de a kapcsolat nagymértékű romlása december elején kezdődött azzal, hogy kiderült: Trump beszélt telefonon Caj Jing-vennel (Tsai Ing-wen), a tajvani elnökkel. Az amerikai elnök és a tajvani vezető között közel négy évtizede nem volt hivatalos érintkezés. Ugyanis a Kínai Népköztársasággal Nixon elnöksége alatt elindult a kapcsolat normalizálása, majd 1979-ben Jimmy Carter elnöksége során az Egyesült Államok diplomácia kapcsolatot létesített velük, és elismerte az egy Kína elvet, vagyis azt, hogy egy kínai állam van, és Pekingben található a legitim vezetése.

Tehát Trump lépése nem meglepő módon felingerelte a kínai vezetést. Ezt tovább tetézte azzal, hogy egy televíziós interjúban kijelentette, nem kellene ragaszkodni az egy Kína elvhez, annak elismeréséért cserébe pedig Kínától egy kedvező üzletet szeretne. Az alku tárgya között említette az amerikai termékek kisebb mértékű megadóztatását, a dél-kínai-tengeri kínai terjeszkedés visszaszorítását, az észak-koreai nukleáris program megfékezését Kína által. A kínai válasz ez esetben nem maradt el, az amerikai elnököt egy tájékozatlan gyerekhez hasonlították, és közölték, hogy van, ami nem alku tárgya, az egy Kína elv márpedig ilyen.

Kína Tajvan kapcsán nem várt ki, hanem egyből megszólalt, ez azért volt így, mert a kínai nép szemében Tajvan a kínai egység része. Tajvanban tavaly kormányváltás volt, a kormányzóvá vált Demokratikus Haladó Párt (DPP), azonban visszautasította az egy Kína elvet elfogadó 1992-es konszenzus elismerését. Ez aggodalommal töltötte el Pekinget, mert tartanak attól, hogy az új kormány titkolt szándéka a függetlenség elérése. Amennyiben Tajvan kimondaná függetlenségét Kína erővel visszafoglalná az által ez esetben szakadár tartománynak vélt szigetet. Trump valószínűleg rájött, hogy ez nem alku tárgya, ez egy vörös vonal, vagyis egy olyan kritikus vonal melynek átlépése kemény kínai reakciókat váltana ki.

Idén január elején a Liaoning kínai repülőgép-hordozó a Dél-kínai-tengeren fegyvereket és felszereléseket tesztelt. A tesztelés végeztével, visszatérte során behajózott a Tajvani-szorosba, és áthaladt Tajvan légvédelmi azonosítási zónáján, ezt Tajvan erődemonstrációként értelmezte. Kína lépésére válaszul egy potenciális kínai invázió megfelelő kezelését szimuláló hadgyakorlatot tartott a tajvani hadsereg. Persze az ilyen jellegű gyakorlatok szinte mindennaposak a sziget életében, hiszen a tajvani hadseregnek a kínai invázió elleni védekezés fő feladata, de a hadgyakorlat kezdetének az időzítése egyértelművé tette, hogy ez egy konkrét válaszlépés. A Liaoning már többször áthaladt a Tajvani-szoroson, ám az ilyen tajvani reakciók nem voltak jellemzőek, feltehetőleg Trump bátorítása állhatott a háttérben.

Trump beiktatásán Jü Sji-kun (Yu Shyi-kun) volt tajvani kormányfő vezetésével egy tajvani küldöttség is részt vett. Peking arra figyelmeztette Washingtont, hogy tartsák szem előtt a közös alapvető érdekeket, és törekedjenek a konfrontációmentes együttműködésre.

A beiktatás után közel két hétnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az amerikai elnök felvegye a kapcsolatot a kínai elnökkel. Donald Trump levelet küldött Hszi Csin-ping-nek (Xi Jinping), melyben megköszönte a kínai gratulációt az elnökké választásához, és sikerekben gazdag évet kívánt a kínai holdújév ünnepe alkalmából. A levélben kifejezte azon reményét, hogy az Egyesült Államok és Kína számára egyaránt hasznos konstruktív kapcsolatot fejlesztenek ki.

Február kilencedikén a két elnök végül hosszas beszélgetést folytatott telefonon. Trump kifejezte egyetértését az egy Kína politikával, és számos más kérdést is megvitattak. A telefonbeszélgetés egy pozitív lépésként volt értékelhető a kétoldalú viszony jobbá tételében. Véleményem szerint ez is hozzájárult ahhoz, hogy Kína más álláspontot vegyen fel Észak-Koreával szemben.

A Koreai Népi Demokratikus Köztársaságnak legnagyobb kereskedelmi partnere Kína. Éppen emiatt egyedül csak Kína képes igazán hatni az észak-koreai vezetésre, hogy rakéta és nukleáris kísérleteivel hagyjon fel. Kína első nyomásgyakorlása tavaly tavasszal kezdődött, mikor ideiglenesen felfüggesztették a szomszédjukból érkező szénimportot. 2016 szeptemberében Észak-Koreában kísérleti robbantást hajtottak végre, erre az ENSZ Biztonsági Tanácsa ősz végén Kína és az Egyesült Államok által közösen kidolgozott szankciókkal válaszolt. A szankciók célja az ország exportból származó bevételeinek jelentős csökkentése volt. Ennek ellenére Kína idén januárban ismét nagyobb mennyiségű szénszállítmányt engedélyezett Észak-Koreából. Trump érvelése tehát ez esetben teljesen helytálló volt, Kína nagyban hozzájárulhatott volna a helyzet megváltozásához a szomszédjára történő nyomásgyakorlással, de ezt nem tette meg. Idén februárban Észak-Korea egy újabb kísérletet hajtott végre ballisztikus rakétával, ez az esemény megváltoztatta az addigi kínai álláspontot. Kína reakciója kemény volt, felfüggesztette év végéig a teljes észak-koreai szénimportját. Az, hogy csak egy ballisztikus rakétakísérlet miatt hozták meg ezt a döntést nem esélyes, Trump szerepe is közrejátszhatott, hiszen így tehettek neki egy igen erőteljes gesztust.  A kínai reakció mögött található még egy fontos tény: Kína tart attól, hogy a rakétakísérletekre válaszul az Egyesült Államok a tervezettnél hamarabb telepíti a nagy hatótávolságú radarok miatt Kína számára fenyegető THAAD rakétavédelmi rendszerét Dél-Koreába. Ez pedig beindíthatna egy újabb fegyverkezési versenyt a térségben.

2016 decemberében Kína elfogott egy amerikai tengeralattjáró drónt (UUV), mely ellenőrzéseket végzett a Dél-kínai-tengeren. Donald Trump egyből aggodalmának adott hangot, és megvádolta Kínát a drón ellopásával. A kínai hatóságok végül visszaadták a tengeralattjáró drónt, és helytelenítették Trump megközelítését, ugyanis szerintük nem megfelelő módon kezelte az ügyet, és csak felfújta azt.

Az ehhez hasonló események jelzik azt, hogy bármi konfliktust okozhat Kína és az Egyesült Államok között. Tehát a két ország viszonya a februári pozitív hangvételű üzenetek ellenére még továbbra is rengeteg kockázatot és ellentétet rejt magában.

Trump személye, és stílusa, mint alapvető kockázat

Donald Trumpot kettősség határozza meg. Bár sokan számítottak arra, hogy mire Trump elnök lesz, addigra megváltozik a kommunikációja, ám elnöki beiktatása óta is folyamatosan posztol a Twitteren. Twitter diplomáciája az elnökválasztási kampány alatt már megszokott stílusban történik, mindenki számára érthető, és gyakran nyers módon megmondja, amit gondol, sok esetben nem kis megdöbbenést keltve. Ezzel szinte teljesen szemben áll a február végi kongresszusi beszéde, mely során főként a belpolitikai terveit vázolta fel. A beszédet nem csak a republikánusok, hanem a demokraták egy része is elismerte, sőt még a rendkívül megosztott amerikai közvélemény is pozitívan értékelte.

Trump nem racionális módon áll a konfliktusokhoz. Megpróbálja felmérni a tárgyalópartnerét, megtalálni azt a határt ameddig elmehet, ezt egyes üzenetekre adott reakciókból vonja le, ugyanazt a stratégiát alkalmazza, mint amit az üzleti világban megszokott. Meglátásom szerint kínai oldal ez esetben bölcsen jár el, mert a kivárást választotta, ugyanakkor ez nem tartható fenn csak addig, míg a hazai, kínai közvélemény türelme el nem fogy, ugyanis a kínai nép nem tűri, hogy bárki megalázza őket.

A kereskedelmi háború esélye

Trump már korábban, a kampánya során utalt arra, hogy a korábbi kereskedelmi szerződéseket nem tartja megfelelőnek, és magukat a multilaterális kereskedelmi megállapodásokat pedig nem fogja betartani.  Ezt a szóbeli ígéretét végül el is kezdte megvalósítani, első munkanapján egy elnöki rendelettel kivonultatta az Egyesült Államokat a csendes-óceáni szabadkereskedelmi megállapodásból (TPP). A TPP-ben 12 ország (az Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Brunei, Chile, Japán, Kanada, Malajzia, Mexikó, Új-Zéland, Peru, Szingapúr, és Vietnám) alkotott volna szabadkereskedelmi együttműködést. Mint a térképen is jól kivehető az egyezményből kihagyták a csendes-óceáni térség egyik nagy motorját Kínát, ez szándékos volt, ugyanis Barack Obama amerikai és Abe Sinzó japán elnök ezzel az együttműködéssel kívánta ellensúlyozni Kína térségbeli egyre jobban kibontakozó dominanciáját. Trump ha tényleg meg akarta volna Kínát gyengíteni, akkor ezzel megtehette volna, valószínűleg fontosabb volt számára az amerikai munkásoknak tett választási ígérete, vagy esetleg más, általa hatásosabbnak gondolt módbeli elképzelései vannak.

A kép forrása: https://tax.thomsonreuters.com/blog/onesource/tpp-trans-pacific-partnership-overview/

A TPP-ből való kihátrálás egy óriási hibának tűnik eddig. Az USA saját versenyképességét növelte volna, de ehelyett a kínai vízió kezd érvényesülni. A TPP és TTIP ellen a kínai vezetés megtervezte az új selyemút stratégiáját, mely főként nyugatra nyit, Ázsia és Európa országaira koncentrálódik. Kína viszont a tőle keletre található csendes-óceáni államokkal is sikeresen építhet ki kapcsolatokat, például az amerikai cserbenhagyást hangsúlyozva. Eddig úgy tűnik, hogy sikeresen tudja magához vonzani a térség országait. Már felvetődött az az ötlet is, hogy a TPP-t nem szabad annyiban hagyni, csak meg kellene hívni bele olyan nagy országokat, akik kimaradtak, ilyen Kína ás Indonézia.

Milyen elképzelései lehetnek az Egyesült Államok elnökének a multilateralizmus helyett? Minél jobb bilaterális megállapodások, és a multilaterális szerződések erős pozícióból való újratárgyalása az amerikaiak számára kedvezőbb feltételek elérése érdekében. Lesznek országok, melyek tárgyalóasztalhoz fognak ülni, ilyen lehet a feltételezések szerint majd Mexikó, Kína azonban nem Mexikó súlyú ország, kérdés, hogy mit fognak lépni. Ha elutasítják a tárgyalásokat, és az Egyesült Államok számára jobb feltételeket, akkor pedig jöhet a kereskedelmi háború. A kereskedelmi háborúnak egy vesztese lehet, az Egyesült Államok.

Kínát sokan a jüan árfolyamának manipulálásával vádolják. A manipulálás versenyelőnyhöz juttatná Kínát, valutája leértékelésével az exportot támogatná, és Trump elnök szerint további amerikai munkahelyeket venne el. Igaz, hogy tavaly gyengült a jüan a dollárral szemben, de ez a kínai gazdaság növekedésében történő lassulásnak, és a dollár nagyfokú erősödésének köszönhető, nem pedig annak, hogy a kínai kormányzat beavatkozott volna. Az utóbbi években épp ezzel ellentétes volt a tendencia, a jüan árfolyamát megtámasztani akarták.

Kínát megvádolhatják még azzal is, hogy magasabb importvámokat alkalmaz az amerikai termékekre, mint az Egyesült Államok a kínaiakra. Ebből következik, hogy válaszul az Egyesült Államoknak magasabb importvámot kell kivetni. Ez a lépés érzékenyen érinthetné Kínát, mert jelenleg a kínai gazdaságban egy reformfolyamatot próbálnak meg végrehajtani. Az importvám az Egyesült Államokat szintén megterhelné. Elméletileg védővámok hatására gazdasági ágazatok támadhatnak fel, ám valószínűbb forgatókönyv az, hogy ez nem fog megvalósulni. Amint Kína a védővámok hatására visszább szorul, más ázsiai potenciális beszállítók átvehetik helyét. Mindenkire pedig nem lehet védővámot kivetni. Arról nem is beszélve, hogy az importfüggő nagyobb amerikai kereskedelmi láncoknak ártana az importvám, és fogyasztói áremelkedéshez is vezetne.

A Dél-kínai-tenger térségének gócpontjai

A Dél-kínai-tenger komoly feszültségeknek ad otthont, melyek az elmúlt néhány évben a korábbiakhoz képest is felerősödtek. Ennek elsősorban a Dél-kínai-tengerért folytatott küzdelem az oka. Nem csak Kína vágyik erre a földgáz- és kőolajlelőhelyekben gazdag, halászat tekintetében kiváló és stratégiai fontosságú területre, ami egyben a világ egyik legforgalmasabb tengeri kereskedelmi útvonala is, hanem Tajvan, Brunei, Malajzia, Vietnám, és a Fülöp-szigetek is. A helyzetet csak fokozza az, hogy az Egyesült Államok számos térségbeli országot támogat, nem csak szavakban, hanem az elmúlt években növekedést mutató fegyverexporttal is, ez a térség az egyik ütközőzóna a két nagyhatalom között.

Kína fokozatosan erősíti haditengerészetét, és a Dél-kínai-tenger számos vitatott hovatartozású szigetén több katonai bázist létesített. Ezt a térség többi országa a védelmi kiadásaik növelésével próbálja meg egyensúlyozni. A konfliktus azonban nem ilyen egyszerű, ugyanis a Dél-kínai-tenger térségének többi országa alapvetően nem csak Kínával áll szemben, hanem mint ahogy a térkép is mutatja, vannak múltbéli egymással szembeni sérelmeik is. Ezeket bár látszólag rendezték az ENSZ Tengerjogi Egyezményének (UNCLOS) segítségével, és a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) által, de a térség együttműködése törékeny. Az ASEAN megosztottá válhat.

A második világháború óta az Egyesült Államok haditengerészete jelentős flottát állomásoztat a Csendes-óceánon. Ezt a flottát az utóbbi években bővítették, hogy az erőegyensúly ne tolódjon el Kína javára.

Az amerikai elnök főtanácsadója és vezető stratégája, Steve Bannon szerint Kína egy agresszív terjeszkedő hatalom, és az elkövetkező 10 éven belül háború lesz a Dél-kínai-tengeren, a vitatott hovatartozású szigetek és zátonyok miatt. A kínaiak által épített mesterséges szigetek blokádja valóban konfrontációt idézhetne elő.

Steve Bannon: elnöki főtanácsadó, a nemzetbiztonsági tanácsnak tagja. Korábban a Breitbart News amerikai jobboldali híroldal vezérigazgatója. Több évet töltött az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészeténél, innen származik személyes kötődése a Csendes-óceán térségéhez, ugyanis a USS Paul F. Foster nevű rombolón szolgált, a csendes-óceáni flottában.

Bármely konfliktus esetén a térségben nem lenne biztosított a szabad hajózás, ezen a rendkívül fontos a Csendes-óceánt az Indai-óceánnal összekötő tengeren, ahol évente ötezer milliárd dollár értékű árut szállítanak.

Egy kínai amerikai kereskedelmi háború lehetséges hatásai ránk nézve

Nem tudjuk, hogy az Európai Unió hogyan reagálna egy kínai-amerikai kereskedelmi háborúra. Az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti viszony továbbra is feszültségekkel terhelt, hiába utazott ide az Egyesült Államokból James Mattis védelmi miniszter, Rex Tillerson külügyminiszter, vagy például Mike Pence alelnök, a Trump által okozott negatív légkört nem sikerült még helyrehozni, továbbra is vannak nézeteltérések, például a védelmi kiadások tekintetében. Ha Jean-Claude Junckeren, az Európai Bizottság elnökén múlik, Európa nem fog engedni az amerikai követeléseknek, ez pedig további kiszámíthatatlan lépéseket válthat ki Trumpból.

Január végén Trump kereskedelmi főtanácsadója Peter Navarro Kínához hasonló árfolyam manipulálással vádolta meg Németországot. Véleménye szerint az euró azért „durván alulértékelt”, mert ez által Németország versenyelőnyre tesz szert az Egyesült Államokkal, és az Európai Uniós kereskedelmi partnereivel szemben. Kifejtette azt is, hogy Németország a legfőbb akadálya az Egyesült Államok és az Európai Unió között létrehozandó szabadkereskedelmi térség tervének, vagyis a Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerségnek (TTIP). Angela Merkel német kancellár azonnal elutasította a vádakat, és hangsúlyozta, hogy az Európai Központi Bank független monetáris politikát folytat. Merkel Trumppal ellentétben támogatja az új szabadkereskedelmi megállapodások megkötését, szerinte az Európai Unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi megállapodás (CETA) mintául szolgálhat a későbbi egyezményekhez.

Peter Navarro a Fehér Ház Nemzeti Kereskedelmi Tanácsának vezetője, Trump kereskedelmi főtanácsadója, radikális nézeteket valló közgazdász. Számos Kínáról szóló könyv szerzője, és dokumentumfilm rendezője. Ő Trump Kína-ellenes vonalának egyik legfőbb képviselője, szerinte az amerikai gyárbezárások, és sokmilliós munkanélküliség Kínának köszönhető. Nem hisz a komparatív előnyök elméletében, véleménye szerint Kína és az Egyesült Államok nem erősíthetik egymást egyszerre, épp ezért bármilyen eszközzel meg kell védeni az Államokat Kínától.

Trump év elején kijelentette, hogy „az Európai Unió csupán eszköz Németország számára”, a német bevándorlási politika pedig egy „katasztrofális hiba” volt. A Bildnek adott nyilatkozatában pedig egy német autókra kivetett 35%-os importvámról beszélt. Az árfolyam manipulálás vádja, és az importvámok kivetésének emlegetése Kínát és Németországot közös csoportba helyezte. A német-amerikai a viszonyokban komoly problémák lehetősége merült fel, Barack Obama előző elnök Németország politikájához viszonyítva van egy jelentős romlás, mondhatnánk azt is, hogy Donald Trump szemében Németország Európa Kínája.

Németország továbbra is együttműködik az Egyesült Államokkal, hatalmas a két ország közötti kereskedelem, a német export legfőbb célállomása az Egyesült Államok. Azonban változó tendenciaként értelmezhető, hogy jelenleg gazdaságilag Kínával épít ki egyre szorosabb kapcsolatot, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Kína vált Németország legnagyobb külkereskedelmi partnerévé a két ország közötti 170 milliárd eurós külkereskedelmi forgalommal, e tekintetben tehát átvette az Egyesült Államoktól az első helyét. Éppen emiatt Németország érdekelté vált az „egy övezet, egy út” megvalósításában.

Magyarország nyitott gazdaságú ország. Hazánk exporttevékenységét fokozatosan növelni akarja a kormány, és ennek kedvezne a kínai közvetlen kapcsolat erősítése. Közvetett módon mivel Németország a magyar gazdaság legfontosabb gazdasági partnere, a német-kínai viszony alakulása is meghatározza hazánk külkereskedelmét.

Összegzés

Kína regionális erő, mely kezd kibontakozni. Nem kíván egyelőre csendőr lenni, és valószínűleg nem is fog az emberi jogi alapú intervencionalizmus harcosává válni. Sokkal inkább gazdasági érdekeit fogja képviselni, és megvédeni, valamint a regionális stabilitás fenntartásában lesz érdekelt, a kereskedelmi útvonalai biztonsága miatt. Ilyen például a tengerek biztosítása a kereskedelem folytonosságáért és kőolajimport dependencia miatt, vagy a szárazföldi biztonság a földgázvezetékek és vasúthálózatok miatt. Az „egy övezet, egy út” terv nem csak a kínai gazdaságot, hanem a régiók közötti együttműködést is fellendítené, a gazdasági kapcsolatok mélyülésével a felek a békében lesznek érdekeltek. Kína viszont, hogy képes legyen az új útvonalak biztosítására katonai eszközökkel, valószínűleg továbbra is növelnie kell a védelmi költségvetését, és a mostaninál jóval nagyobb mértékben.

Védelmi szövetségről konkrétan nem beszélhetünk, viszont ha Kína tovább erősödik később az USA térségbeli szövetségesei Kína felé fordulhatnak az Egyesült Államok ellenében, Japán kivételével.

Az Egyesült Államoknak fontosabb Kína, mint, hogy kereskedelmi háború legyen, nem tudja a feldolgozóiparát pillanatok alatt feltámasztani vagy helyrehozni, így tovább fog függni Kínától. Viszont a nyugati technológia addig kell csak Kínának, amíg ki nem fejleszti a sajátját, tehát van egy egyre inkább csökkenő interdependencia.

A kínai tőkebefektetések most kezdenek beérni. A globális hegemóniát gazdaságilag akarja elérni. Washingtoni vélemények szerint Kína egy alternatív világrendet akar létrehozni, ahogy a kínaiak maguk indokolnak, csak egy piaci rés betömése zajlik, szerintük az Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bank (AIIB) nem az IMF alternatívája. Azonban, az 57 tagállammal alapított Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bankhoz egyre többen akarnak csatlakozni, még olyan országok is, mint például Kanada. Ez a nemzetközi pénzintézet a hivatalos kínai állásponttal ellentétben egyre inkább versenytársává, vagy alternatívájává kezd válni az Egyesült Államokban található pénzintézeteknek.

USA és Kína konfliktus rendkívül káros lenne a világ számára. A kor nagy kihívásaira csak együttműködve tudnának megfelelően reagálni, és helytállni. Mindkét félnek alapvető érdeke kellene, hogy legyen a kapcsolatok tényleges helyreállítása.

2007-ben ötvennyolc ország fogadta el és írta alá a „Párizsi ajánlások a fegyveres konfliktusokban érintett gyermekek helyzetéről” elnevezésű jogi dokumentumot. Mára ezen országok száma 105-re nőtt és folyamatosan zajlanak a tárgyalások a további csatlakozásra várókkal.
A dokumentum megszületése óta eltelt 10 évben nagyjából 65 ezer gyermeket sikerült demilitarizálni és rehabilitálni. A jubileumi évforduló alkalmából megrendezett találkozón az együttműködés sikerességéről a következőket mondta Anthony Lake, az UNICEF elnöke: „A világ 10 évvel ezelőtt irányelveket hozott a fegyveres konfliktusban érintett gyermekekkel kapcsolatban és ezekhez az irányelvekhez tetteket is kapcsolt. Tetteket, amelyek ezeknek a gyerekeknek reményt adtak egy jobb életre”.  Majd így folytatta: „De a mai nap nem csak arról szól, hogy a múltba nézzünk és megállapítsuk, hogy mi mindent sikerült véghezvinni, hanem szól a tervekről, arról a munkáról, amit el kell még végezni a háború gyermekeiért.”

Azt pedig, hogy valóban milyen nagy szükség van a további munkálatokra, remekül bizonyítják az alábbi adatok:

• 2013 óta nagyjából 17 ezer gyermeket soroztak be Dél- Szudánban, és több mint tízezret a Közép-afrikai Köztársaságban;
• AZ ENSZ adatai szerint 2016. óta Nigériában és környékén 2000 főre tehető azon besorozott gyermekek száma, akik militarizálása csak a Boko Haram nevű terrorszervezethez köthető;
• A yemeni konfliktus 2015. márciusi eszkalációja óta az ENSZ nyilvántartásba vett kiskorú besorozások száma megközelíti az 1500 főt.

A gyermekek katonai célra való alkalmazása teljességgel ellentmond minden erkölcsi és jogi normának. Ilyen esetekben az alapvető emberi jogok veszélyeztetése vagy figyelmen kívül hagyása történik. Míg a legtöbb ókori kultúrában a gyermek a családfő tulajdonát képezte – akár szabadon kereskedhetett vele -, addig mára egy-két kivételtől eltekintve az összes országban szinte a felnőttekkel azonos jogok illetik meg őket.

A gyermekek jogait az országok belső jogi szinten a 20. század második felében kezdték el szabályozni, addig csak a határokon átívelő problémákkal foglalkoztak, például a gyermekkereskedelem és gyermekprostitúció kérdéseivel. A gyermekkatonaság mint jogi probléma felmerülése, megfogalmazása és dokumentumokba foglalása csak a 20. század harmadik felében kezdődött meg.

A kérdést két szempontból lehet megközelíteni: egyrészt az emberi jogok védelmének szempontjából, másrészt a hadijog alapján.

Az emberi és gyermekjogok megsértése gyakran kapcsolódik fegyveres konfliktushoz. Ebben a tekintetben probléma, hogy habár az emberi jogok védelme nemzetközi és állami szintre is emelkedett, az mégsem érvényesül egyaránt mindenhol. Az, hogy milyen mértékben érvényesül, függ az adott ország társadalmi berendezkedésétől, a fejlettségi szintjétől és a gazdasági helyzetétől. Hadijogi szempontból az egységes megközelítés egyik fő gátját szintén a fogalom tartalmi vizsgálatából lehet levezetni. A kérdés ugyanis az, hogy a gyermekkatona szóban lévő “katona” kifejezést használva valóban tekinthetjük-e őket igazi fegyveres harcosoknak vagy csak fegyverrel felszerelt kiskorúaknak?

(A kép forrása: http://www.voicesofyouth.org)

A jogi felelősségre vonáshoz szükségesek olyan releváns nemzetközi dokumentumok, amelyek alapján egységesen bárki felelősségre vonható, ezek érvényessége azonban az országok ratifikációjához van kötve. Ebből kifolyólag pont azokon a területeken nem tudják alkalmazni őket, ahol a legnagyobb szükség lenne rá. Még nagyobb probléma azonban az, hogy ezek a nemzetközi dokumentumok nem is azonosan értelmezik és határozzák meg a problémát, hiszen napjainkig nem sikerült egy egységes nemzetközi szabályozást kialakítani arra vonatkozóan, hogy életkorukat és az elvégzendő feladat típusát tekintve mit értünk a gyermekkatona fogalma alatt. Egyes dokumentumok, így a Nemzetközi Büntetőbíróság római statútuma (1998) vagy a gyermekek jogairól szóló New York-i Egyezmény (1989) a 15. életévet, amíg például a párizsi ajánlások a fegyveres konfliktusokban érintett gyermekek helyzetéről (2007) vagy az ENSZ BT egyes határozatai a fegyveres konfliktusokban érintett gyermekek helyzetről [1261. (1999), 1296. (2000), 1314.(2000), 1379. (2001), 1460. (2003), 1539. (2004), 1612. (2005)], ennél magasabb kort – a 18. életévet – határozzák meg a fegyveres szolgálatban való alkalmazhatóság minimumaként.
Az egységes szabályozás másik gátját a fogalom kiterjesztése jelenti. A legszűkebben értelmezve, azokat a gyerekeket sorolhatjuk ide, akik fegyverüket nyíltan viselik és használják. A következő kategória a katonai táborokban különböző, nem hadászati feladatokat ellátó gyermekeket foglalja magába, míg a harmadik kategória – mely a jogi szabályozás szempontjából a legnehezebben behatárolható – a besorozásra nem kerülő, ám a fegyveres harcokban mégis érintett gyerekek csoportja

Jelenleg a Föld legalább 86 országát érinti a jelenség. A szakirodalom a gyermekkatonák számát évek óta 250-300 ezer főben állapítja meg – ez azonban csak becsült érték, hiszen pontos adatokkal egyik nemzetközi szervezet sem rendelkezik. Ennek legfőbb oka a homályos jogi szabályozás arra vonatkozóan, hogy ki számít gyermekkatonának, valamint az a tény, hogy közülük több ezren szolgálnak illegálisan, ezért a rájuk vonatkozó adatok nincsenek nyilvántartva. Mindemellett ezen gyermekek felkutatása is nagyon nehéz, hiszen a társadalomtól elkülönítve, katonai táborokban élnek, amelyek megközelítése nehéz és életveszélyes. A már leszereltek pedig nem szeretnek a háborús időkre visszaemlékezni, valamint nem merik felvállalni, hiszen félnek a társadalom stigmatizációjától, így inkább letagadják a múltjukat.

Fontos leszögezni azonban, hogy a probléma nem csak a fiúkat érint, mivel a gyermekkatonák 10-30%-a lány – őket leggyakrabban szexuális szolgáltatások nyújtására kényszerítik. Ezeknek a gyerekeknek a jelentős része már 10 éves koruk előtt csatlakozik a hadsereghez. Tehetik ezt önkéntesen – ez főleg akkor jellemző, ha az adott személy szegény, alacsony iskolai végzettséggel rendelkezik, esetleg minden családtagja meghalt – vagy cselekedhetnek kényszerítés hatására is. Vannak emellett olyan országok is, ahol kiképzésük az iskolarendszerbe van beépítve. Példaként említhető, hogy Kínában, az Oroszországi Föderációban, Kirgizisztánban, az Egyesült Arab Emirátusokban és Venezuelában a diákok számára kötelező katonai kiképzéseket indítanak. Argentínában, Bolíviában, Brazíliában, Egyiptomban, Kazahsztánban, Nicaraguában, Peruban, Türkmenisztánban, Ukrajnában és Vietnamban már az általános iskolai oktatás is egyenruhában folyik és a katonai diszciplínák megismerése, elsajátítása a tananyag szerves részét képzi.  Izraelben a katonáskodás a nők számára is kötelező, már gyerekkoruktól fogva fel vannak készülve egy esetleges katonai szerepvállalásra. Ezeknél az országoknál a militarizálódás a szocializálódás folyamatának a része, így megállapítható, hogy hatalmas különbség van a katonai szolgálatokra kényszerített vagy azt szükségszerűségből elvállaló és a katonaságot önként vállaló gyermekek között.

Van egy ország, amelyben már több évtizede dúl konfliktus. Egy ország, amit az emberek arra használnak, hogy harcoljanak egymás ellen. Ennek ellenére még ebben az időszakban is, az élet megy tovább. A mindennapi életet körülhatárolja a háború, az emberek mégis reménykedve várják az új napot.
Amikor azonban a csata valójában egy szenvedésekkel teli belső harc, akkor nincs békesség sem nappal, sem éjjel.

Dr. Ayesha Ahmad, aki a mentális egészség és a lelki traumák vizsgálatára szakosodott, kutatásai során tanulmányozta a mentális egészség helyzetét Afganisztánban. Cikkében kihangsúlyozta: „Remélhetőleg, ez a cikk elindíthatja a sokatmondó, szenvedésekkel teli történetek megosztását.”

A mentális betegség, egy csendes járványként tombol Afganisztánban. Egy olyan országban, ahol a hagyományok és a hit ily erős mértékű, az emberek számára nehéz az olyan pszichiátriai rendellenességeket megérteni, mint a pszichózis, skizofrénia, vagy akár a depresszió. Ezeket a betegségeket gyakran társítják különböző népi hiedelmekkel, például hogy a személy elátkozott, vagy gyenge hite miatt szenved.
Az elhúzódó konfliktus nyomott hagyott az ország egészségügyi rendszerén is. Súlyos erőforráshiányokkal (mind pénzbeli, mind humán erőforrás) küzdenek, így a különböző mentális betegségek diagnosztizálása és kezelése nem könnyű feladat. Az ország nem rég kezdte el a szükséges fejlesztéseket. Jelenleg egy állami pszichiátriai kórház működik Kabulban, és egy neuro-pszichiátriai kórház Mazar-e Sharif-ban.

2003 és 2005 között végzett országos felmérés eredménye kimutatta, hogy a felnőtt lakosság 16,5%-a szenved valamilyen mentális zavarral. A becslések szerint ez az arány napjainkban sem alacsonyabb, hiszen az erőszak mértéke sem mutat jelentősebb csökkenést az ország területén.

Mark de Rond, néprajzkutató cikkében a „Miért nincs PTSD Afganisztánban?” (PTSD: Poszttraumatikus stressz szindróma), próbált rámutatni arra, hogy az ország lakossága olyan magas mértékben van kitéve traumának, hogy a lakosság nagy részénél jelentkezhetnek a PTSD tünetei. Ez a helyzet még jobban megnehezíti a betegek diagnosztizálását, hiszen így a problémákat akár családon belül sem észlelik időben. De Rond azt is megfogalmazta, hogy az adott kultúrában fellelhető hagyományok, mint például a szóbeli történetmondás, összetartják a kollektív szenvedés narratíváját.

Azonban, a konfliktusok nyomán létrejött, traumatikus történetek elmesélésének eredménye, hogy az új generációs afgánok már „zsigeri” módon tapasztalják a háború borzalmait, és ezzel kialakult egy ún. másodlagos vagy transzgenerációs trauma.

Felmerülhet a kérdés: hogyan lehet az elmúlt 40 év szenvedéseit feledtetni az emberekkel?

Jelenleg a megfelelő egészségügyi infrastruktúra nélkül, sajnos a lehetőségek nem túl kedvezőek. Amíg az ország egészségügyi és gazdasági helyreállítása nem teljes, addig a legtöbb, amit sok esetben tehetnek, hogy nyugtató tablettákkal kezelik a betegeket; ami nyilvánvalóan nem megoldás a pszichiátriai rendellenességek kezelésére.
Szükség van arra, hogy megfizethető kezeléseket és biztonságos helyet biztosítsanak az akut mentális betegségekben szenvedők számára.

Dr. Ahmad véleménye szerint: „Meg kell hallgatnunk ezeknek az embereknek a történeteit. Néhány történetet ki kell emelnünk, amik majd rávilágítanak azokra a borzasztó emberi jogi visszaélésekre, melyek az országon belül zajlanak. Talán, ez reményt és szolidaritást adhat az embereknek.”

Az elmúlt hetekben a Trump-kabinet három magas rangú képviselője is megfordult „tűzoltás” céljából az öreg kontinensen. A sor Rex Tillerson külügyminiszterrel kezdődött, majd James Mattis védelmi miniszterrel és Mike Pence alelnökkel folytatódott. Az üzenet tartalma mindhárom látogatás esetében ugyanaz volt: megnyugtatni az európai partnereket, hogy az elnökválasztási kampányban elhangzottak ellenére nem várható komoly változás a transzatlanti kapcsolatokban.

A békülékeny hangok, amelyek leginkább a Donald Trump vezette Egyesült Államok Európa védelme iránti elkötelezettségét hangsúlyozták, részben csökkentették az Unió és a tagállamok vezetőinek félelmét az új amerikai elnök leendő transzatlanti politikájával szemben. A feszültség csökkentésében kiemelt jelentőségű volt Tillerson-nyilatkozata a G20-ak külügyminisztereinek bonni találkozóján; az amerikai külügyér a minszki megállapodás betartására szólította fel jelenlévő orosz kollégáját, Szergej Lavrovot. Kiemelte továbbá, hogy a jövőben is kiállnak saját és szövetségeseik értékei és érdekei mellett. Tillerson kijelentései, valamint Nikki Haley új amerikai ENSZ-nagykövet megnyilatkozásai az ENSZ BT-n belül tovább csökkentették azokat az európai félelmeket, amelyeket Trump korábbi Oroszországgal és az európai szövetségesek védelmével kapcsolatos kijelentései tápláltak. Ilyen volt többek között a frissen kinevezett nagykövet azon kijelentése, amelyben leszögezte: az Oroszországgal szembeni amerikai szankciók mindaddig fennmaradnak, amíg a Krím-félsziget vissza nem kerül Ukrajnához.

Ettől eltekintve Washington és Brüsszel kapcsolatát Tillerson bonni beszéde után is komoly feszültségek terhelik. Ezek közül kiemelendő az új amerikai elnök azon követelése, hogy az európai NATO szövetségesek tegyenek eleget minél gyorsabban azon kötelezettségüknek, amelynek értelmében a GDP-jük 2%-ra kell növelniük védelmi kiadásaikat. Erre reagált a Müncheni Védelmi Konferenciát megelőzően az Európai Bizottság elnöke, Jean Claude Juncker is: kijelentette, hogy Európa nem fog meghajolni az amerikai követelésekkel szemben. Juncker nyilatkozata felvezetője volt a konferencia egyik fő témájának, miszerint mennyire eltökélt az amerikai kormányzat a NATO védelmi kiadásinak gyors emelése kérdésében. A konferencián résztvevő James Mattis hangsúlyozta ugyan a NATO melletti elkötelezettségét, de megismételte a főparancsnokságon már elhangzott ultimátumát, amelyben a szövetséges államokat a védelmi kiadásaik növelésére intette. Ellenkező esetben a NATO-szövetségeseknek mérsékeltebb amerikai elkötelezettségre kell számítaniuk a védelem területén. Bár a Szövetség főtitkára, Jens Stoltenberg megjegyezte, hogy a tavalyi évben Kanada és az európai tagállamok 3,8%-kal növelték katonai kiadásaikat, ez nem befolyásolta az amerikai védelmi miniszternek a kérdéshez való hozzáállását. Mattis Brüsszelben és Münchenben is világossá tette az európai partnerek számára, hogy a védelmi kiadások növelésének kérdésében eltökélt az amerikai kormányzat.

A legnagyobb érdeklődést a Trump-adminisztráció Európába látogató tagjai közül az alelnök, Mike Pence kapta. Pence München után Brüsszelben találkozott Jens Stoltenberggel, ezt követően pedig Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével és Jean Claude Junckerrel. Pence a Tuskkal tartott közös sajtótájékoztatóján mindent megtett annak érdekében, hogy oldja Trump korábbi Európával kapcsolatos negatív kijelentéseiből származó feszültséget. A közös értékek és történelmi örökség hangsúlyozása mellett az alelnök kiemelte, hogy az új amerikai kormány szeretné szorosabbra fűzni az együttműködést a terrorizmus elleni harcban Washington és Brüsszel között. Kitért arra is, hogy az Egyesült Államok továbbra is kiáll az európai nemzetek területi integritásának és szuverenitásának védelme mellett, valamint folytatni kívánják az Unióval való közös nyomásgyakorlást Oroszországgal szemben, annak ukrajnai intervenciója miatt. Az alelnök Brüsszelben elhangzott nyilatkozatai éles kontrasztban állnak Trump korábbi kijelentéseivel, amelyekben a „NATO-t elavultnak” Brüsszelt pedig „elviselhetetlen helynek” nevezte.

Az elmúlt hetek találkozóin elhangzottak jelenleg még nem igazolják vissza a Trump-adminisztráció leendő transzatlanti politikájával kapcsolatos pesszimista jóslatokat. Azok a félelmek, amelyek az Egyesült Államok leendő izolacionista, oroszokkal megalkuvó politikáját vetítették elő, egyenlőre még nem igazolódtak be. Az elmúlt hetekben az Európába látogató amerikai kormánytagok Tillersontól Spence-ig, szinte minden alkalmat és lehetőséget megragadtak, hogy az EU és a NATO melletti szoros amerikai elkötelezettséget hangsúlyozzák. Az amerikai részről elhangzott kijelentések pedig leginkább azt a célt szolgálták, hogy tompítsák Trump korábbi kirohanásainak a hatásait.

Az Indiai Haditengerészet volt zászlóshajója, az INS Viraat március 6-án leszerelésre került – ezzel a haditengerészet aktív állományában egyetlen repülőgép-hordozó fog szolgálni, előreláthatólag 2018 végéig. Bár ez önmagában az erőkivetítési lehetőségek csökkenését jelentheti, az utódjául szánt Vikranttal az építődokkokban, hosszú távon más eredményre számíthatunk. 57 év szolgálati idővel a háta mögött, a Viraat leszerelése szükségesnek mondható, és beleillik az indiai haditengerészet modernizációs terveibe.

Dél-Ázsia óriása, bár kiváló földrajzi adottságokkal rendelkezik, egészen az utóbbi évtizedig nem számított tengeri nagyhatalomnak. 2004-ben azonban az első haditengerészeti doktrínában megjelent az igény az adottságok kihasználására, így az Indiai-óceán kiterjedt katonai ellenőrzésére. Ezekre alapozva a 2009-es, majd a 2015-ös új haditengerészeti stratégiai dokumentumok az ország tengeri érdekszféráját fokozatosan a teljes Indiai-óceánra, valamint nyugatra a Szuezi-csatornán át a Földközi-tengerig, keleten pedig a Dél-kínai-tengeren át a Csendes-óceán közepéig terjesztették ki. Bár Indiának jelenleg nincs képessége arra, hogy a Malaka-szoroson túl is tartósan műveletképes erőkkel jelenjen meg, saját térségében az elindult fejlesztések és a növekvő kiadások révén nem elhanyagolható jelentőségre tett szert.

Ebből is világossá válik, hogy az ázsiai vizeken India elsősorban Kínával verseng, míg az Egyesült Államok – egyrészt a gigantikus képességbeli különbségek miatt, másrészt a közös cél, a Népköztársaság visszaszorítása érdekében – inkább partnerként jelenik meg rövid távon. Hosszú távon a haditengerészet célja a hegemónia megteremtése az Indiai-óceánon, valamint bevetési képesség kiterjesztése annak határain túl, az Atlanti- és a Csendes-óceán medencéiben is. Ennek fedezetére 2004 óta összesen több mint 4300 millió dollárt fektettek a SIPRI adatai szerint új hajók vásárlásába és korszerű fegyverek rendszeresítésébe – ez több mint amennyit egy évben átlagosan fegyverimportra fordítanak, azonban csak töredéke az Egyesült Államok vagy akár Kína hasonló kiadásainak.

Az új repülőgép-hordozó viszont nem az egyetlen lépés a haditengerészet, és alapjában véve a fegyveres erők modernizációjában. A 2015-ös SIPRI jelentés szerint India a világ legnagyobb fegyverbeszállítója – megelőzve Szaúd-Arábiát és Kínát –, és 2016-ban is folytatódni látszik ez a trend. Az őszi BRICS csúcson Vlagyimir Putyin orosz elnök és Narendra Modi miniszterelnök megállapodtak 4 új, orosz technológiájú fregattról, amelyből 2 Indiában kerül majd legyártásra. Emellett 5 darab S-400-as rakétarendszer adásvételéről is döntés született, amellyel India fegyveres erői az elsők közt lehetnek, akik birtokolják a csúcskategóriás légvédelmi rakétákat.

Ugyanakkor a 2014-ben elindított „Make in India” kormányzati program keretében Újdelhi már nem csak kész fegyvertípusokat vásárol, hanem komoly energiát és pénzt fektet technológiák megvásárlásába és az országban zajló gyártásba. A már említett tételeken túl 140, orosz technológiájú Kamov-226t helikopter is készül Indiában, valamint legalább 200 könnyű, nyugati gyártmányú vadászrepülőgép sorsa is eldől ebben az évben. A legesélyesebbnek jelenleg az amerikai Lockheed Martin F-16-osa tűnik, de nem kizárható a svéd Saab Gripen E sem. Az előbbi esélyeit növeli, hogy az Egyesült Államok eszközparkjából folyamatosan leépítik, valamit az új adminisztráció – bár protekcionista gazdaságpolitikát folytat –, az ázsiai hatalmi egyensúly fenntartására Indiát tartja a legesélyesebb szereplőnek a jövőben.

Láthatóan, amíg a NATO-ban akadályt jelent a hadikiadások a GDP minimális 2%-án tartása, addig Ázsiában minden évben növekvő számokkal találkozunk. Az INS Viraat leszerelése is megerősíti ezt a trendet: a helyére 2025-ig két új, korszerű repülőgép-hordozót terveznek szolgálatba állítani. Kérdés, hogy mikor áll majd az ország készen rá, hogy kihasználva kiváló elhelyezkedését, hatékonyan felvegye a versenyt riválisával, és betöltse azt a „biztonsági szolgáltató” szerepet az ázsiai vizeken, amelyet a 2015-ös stratégia célként tűzött ki.

Lektorálta: Háda Béla

Csúcstalálkozók és kétoldalú kapcsolatok

2017. február 2.

Az Unió állam- és kormányfőinek máltai csúcstalálkozóját megelőző napon a nyugat által támogatott líbiai miniszterelnök Fayez al-Sarraj tárgyalásokat folytatott Brüsszelben az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnökével, valamint az EU közös kül-és biztonságpolitikai főképviselőjével.

A sajtókonferencián al-Sarraj kifejtette, hogy Líbia nem kap elég forrást az EU-tól a migrációs probléma kezelésére. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke üdvözölte Fayez al-Sarraj líbiai és Paolo Gentiloni olasz miniszterelnök által Rómában megkötött menekültügyi megállapodást. Ennek értelmében a két ország megállapodott arról, hogy közösen veszik fel a harcot az embercsempészet ellen.

A többoldalú találkozó, valamint a bilaterális megállapodás egyfajta felvezetője volt az unió állam- és kormányfőinek Máltán tartott csúcstalálkozójának. A fő témák a Brexit utáni EU, Donald Trump hivatalba lépésének hatása a kontinensre, illetve a Földközi-tenger középső területén áthaladó migráció kérdése volt. A menekülthullám enyhítése reményében az Unió 200 millió eurót ajánlott Tripolinak annak érdekében, hogy Líbia hatékonyabban tudja ellenőrizni határait. Kiemelték, hogy a 2016-os évben csak a Mediterráneum középső szakaszán átvezető útvonalon 181 ezer illegális bevándorló érkezett az Unió területére. A Máltán elfogadott terv értelmében az EU támogatni fogja, felszereli és kiképzi a líbiai parti őrséget annak érdekében, hogy visszaszorítsák az embercsempészetet, és fejlesszék a felkutatási és mentési műveleteket.

A helyzet kezelése érdekében az Unió szorosabban együtt fog működni a Nemzetközi Migrációs Szervezettel és az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával. Eközben az emberi jogi csoportok arra figyelmeztetnek, hogy Líbia nem biztonságos ország a menekültek számára, illetve nem tudja garantálni a visszaküldött személyek menedék jogait.

2017. február 27.

A német Die Zeit beszámolója szerint Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke felszólította az unió vezetőit, hogy hozzanak létre befogadó állomásokat Líbiában a menekültek számára. Továbbá kifejtette, hogy egy, a Marshall-segélyhez hasonló tervet kellene kidolgozni Afrika számára annak érdekében, hogy Európa képes legyen megfékezni az kontinensre irányuló migrációt.

Biztonságpolitika

2017. február 16-20.

A Müncheni Biztonsági Konferenciát megelőző napon Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke beszédében reagált az amerikai elnök azon követelésre, amelyben a védelmi kiadásaik növelést kérte európai szövetségeseitől. Juncker kiemelte, hogy a modern védelempolitika nem szólhat csak a védelmi kiadások növeléséről. A beszédében ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy az európaiaknak a védelmi kiadásaikat hatékonyabban kellene felhasználni. Továbbá kitért arra is, hogy az uniós tagállamok kiemelt szerepet töltenek be a fejlesztési és humanitárius segélyezésben. A Biztonsági Konferencián többek között részt vett az Egyesült Államok Védelmi minisztere James Mattis, illetve Mike Pence alelnök is.

München után Pence útja Brüsszelbe vezetett, ahol találkozott Donald Tuskkal és Jean-Claude Junckerrel. Pence a sajtótájékoztatón próbálta enyhíteni az európaiak felmerülő félelmeit Donald Trump elnökségével kapcsolatban; többször kifejtette az Egyesült Államok állhatatos és kitartó elkötelezettségét európai szövetségesei biztonságának garantálására.

Védelempolitika

2017. február 6-9.

Az uniós tagállamok külügyminisztereinek brüsszeli találkozóján megerősítették a vallettai csúcson elfogadottakat. Ez többek között azt tartalmazzák, hogy az EU a jövőben törekedni fog a líbiai befogadó táborokban ragadt menekültek életkörülményeinek javításán.

Az Európai Parlament kül-és alkotmányügyi bizottsága által elfogadott határozat azt az igényt fogalmazta meg, hogy a lisszaboni szerződés keretében szükséges mélyíteni az együttműködést a közös védelempolitika területén is.

2017. február 28.

A POLITICO egy aktuális cikkében, a nevüket anonimitásban tartó forrásokra hivatkozva kifejti, hogy az Unió nagyobb védelmi együttműködés keretében egy új katonai egység felállítását tervezi. A Katonai Tervezési és Végrehajtási Képesség (MPCC) nevű egység lesz a felelős az EU kiképzési küldetéseiért Szomáliában, Maliban, és a Közép-afrikai Köztársaságban. Az új egységet az Unió tagállamainak vezetői a decemberi csúcstalálkozójukon hagyták jóvá. A végleges részleteket várhatóan a külügyminiszterek márciusi találkozójára dolgozzák ki.

Az MPCC ugyanarra a brüsszeli főparancsnokságra fog épülni, mint az Unió katonai törzse. Az új egység kisebb méretű lesz, és kizárólag a katonai műveletekre fog koncentrálni. Feltehetőleg a finn Esa Pulkkinen tábornok fog az új struktúra élén állni.

Az iraki miniszterelnök, Haider al-Abbádi február 19-ei nyilatkozatában leszögezte: “a hadsereg ezúttal végleg megszabadítja Moszul lakosságát az Iszlám Állam elnyomása alól”.

A terrorszervezet 2014 júniusában kvázi villámhadjárat keretein belül vonta irányítása alá Irak második legnagyobb városát, Moszult, ezzel egyértelműsítve a további offenzívák irányát az országban. A települést azóta az Iszlám Állam (a továbbiakban: IÁ) iraki fővárosaként, a kalifátus bölcsőjeként tartják számon. 2016 őszére ez a város maradt a dzsihádista szervezet uralma alatt álló utolsó jelentős harcállás Irakban. Most, több mint két évvel a település elfoglalása után lehetőség nyílik a város visszavételére.

Az IÁ hatalma Irakban rohamosan csökkenni látszik. A dzsihádistákkal szemben álló erők hónapok leforgása alatt több nagyvárost is elfoglaltak: Kobane, el-Karjatein, Tikrít és Fallúdzsa is felszabadult a terror alól. A szakértők szerint a szervezet a korábban uralma alatt álló terület több mint felét elveszítette, ezzel pedig képességeket és jelentős bevételi forrásokat is. A legnagyobb probléma számukra azonban nem elsősorban a fizikai területek, hanem a morál csökkenése, hiszen a kalifátus bukásával a harcosok hitüket vesztik.

„A közeljövőben együtt fogjuk megünnepelni az IÁ teljes felszámolását az ország területén”  – mondta Haider al-Abbádi a Moszul-offenzíva megkezdésekor, 2016. október 17-én. A műveletben kezdetben 70-80 ezer katona vett részt. Egyes források szerint az IÁ-nak nagyjából 3500 harcosa tartózkodhatott a város területén, máshol ennek a duplájáról írtak.

Eltelt négy hónap…

A hadművelet megkezdésekor Abbádi azt nyilatkozta, hogy Moszult 2016 végéig sikerül felszabadítani a dzsihádista uralom alól. Optimizmusának adott hangot Barack Obama amerikai elnök is, amikor azt mondta, reméli, hogy még leköszönése előtt sikerül kiűzni a terroristákat a város területéről. A kezdeti reményekkel ellentétben év végére világossá vált, hogy az offenzíva még hónapokig elhúzódhat.

A művelet első részeként a koalíciós erők egy ostromgyűrűt alakítottak ki a városhoz közeli, stratégiai fontosságú települések elfoglalásával. November elejére Nimrúd, illetve Basíka városokat is az irányításuk alá vonták. Míg az iraki kormányerők sikeresen körbezárták Moszult, addig a velük szövetséges síita milíciák a tőle nyugatra fekvő, még a dzsihádisták kezén lévő Tal-Afar irányába indítottak támadást, melynek célja az összeköttetés és utánpótlás elvágása, valamint a Moszul körüli ostromgyűrű szorosabbra vonása volt.  Az iraki erők végül december elején, a művelet megkezdése óta első alkalommal lépték át Moszul határát, és pár nap leforgása alatt sikerült több keleti városnegyedet is elfoglalniuk. Az offenzíva azonban ezen a ponton az IÁ harcosainak ellenállása és a kedvezőtlen időjárás miatt megakadt. A város keleti felének teljes visszaszerzését célzó művelet december 29-én vette kezdetét, melynek előkészületeként a koalíciós erők a Tigris folyón lévő 5 hídból 4-et lebombáztak, ezzel elvágva a menekülési útvonalakat és ellehetetlenítve az utánpótlást a város nyugati és keleti része között. Kelet-Moszult végül január 18-án sikerült végleg visszaszerezni a dzsihádistáktól.

Hogyan tovább?

Nem véletlen, hogy az elkövetkező harcokat az “utca háborúja” néven emlegetik.

A város nyugati felének visszaszerzése várhatóan sokkal nagyobb feladat lesz az iraki erők számára, mint a keleti oldal. Moszul keleti felével szemben, amely nagyobb kiterjedésű ugyan, de ritkábban lakott, a nyugati városrész kisebb, viszont sokkal sűrűbben lakott. Becslések szerint a városban ragadt lakosok száma megközelítheti a 650 000 főt is. További gondot jelent, hogy a harcok alapvetően nem a külvárosban, hanem a település központi részén zajlanak, ez pedig egyfajta “házról-házra” küzdelmet feltételez a civil lakosság között rejtőző dzsihádistákkal szemben. Az iraki erők számára további kihívást jelent, hogy a sűrűn beépített városrészekben az IÁ harcosai robbanószerkezeteket tudnak elrejteni és könnyedén el tudják magukat barikádozni, ezzel még inkább kitéve a lakosokat annak, hogy egy esetleges támadás áldozataivá váljanak. Nem meglepő tehát, hogy a művelet a vártnál lassabban halad. Érezhető az aszimmetria: az IÁ katonái alapvetően más módszereket alkalmaznak (orvlövészek, tűszúrás szerű támadások stb.), mint az iraki reguláris erők. Az iraki hadseregnek február 23-án sikerült elfoglalnia Moszul repterét és a hozzá közeli Ghozlani katonai támaszpontot, jelenleg Nyugat-Moszul belső kerületei, valamint az óváros felé tartanak.

A Nyugat-Moszul elleni műveletek megkezdése óta az IÁ több robbantásos merényletet is végrehajtott Moszulban és más iraki nagyvárosokban, például Fallúdzsában és Bagdadban is. Ezek célja egyrészt figyelemelterelés a sorozatos vereségekről, erődemonstráció, illetve az iraki kormány hatalmának kétségbevonása a már visszaszerzett területeken. Az ilyen jellegű támadásokban csak Bagdadban év eleje óta több mint 100 ember vesztette életét.

Moszul felszabadítása az Iszlám Állam kalifátusának létét fenyegeti, s a korábbiakkal össze nem hasonlítható veszteséget jelent majd a terrorszervezet számára.

Menni vagy maradni?

Biztonságos menekülési útvonalak híján Moszul lakosai komoly döntés előtt állnak: vagy otthon maradnak a támadások kereszttüzében, vagy a kockázatos menekülés választják.

A városban rekedtek nehéz helyzetben vannak, csakúgy ahogyan a várost felszabadító katonák is: a terroristák gyakran rejtőznek lakosok közé, akiket pajzsként használnak, mert tudják, hogy a reguláris erők nem lőhetnek civilekre, minimalizálniuk kell a polgári áldozatok számát. A lakosokkal az IÁ katonái különös kegyetlenséggel bánnak: aki nem engedelmeskedik, vagy az ellenállás legkisebb jeleit mutatja, gondolkodás nélkül kivégzik. Októberben a dzsihádisták 230 embert mészároltak le, negyvenen közülük civilek voltak.

Akik a menekülés mellett döntöttek…

Az ENSZ adatai szerint a városból kitelepítettek száma az offenzíva végére elérheti a 400 000 főt, ez nagyjából a Nyugat-Moszulban élők felét jelenti. Eddig 160 000-en menekültek el otthonukból a hadművelet kezdete óta. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága által közölt adatok szerint eddig több, mint 20 000 segélycsomag került kiosztásra a menekülttáborokban, ez a mennyiség nagyjából 126 000 embernek elég. A szervezet szerint az otthonukat elhagyni kényszerültek közül a legtöbben szemtanúi voltak valamely családtagjuk, vagy barátaik halálának.

Partnerkapcsolatok

2017. február 2.

2017. február 2-án Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Bosznia-Hercegovina fővárosába, Szarajevóba látogatott. A főtitkár ott tartózkodása során találkozott az ország vezetőivel, akiknek dicsérte a biztonsági és védelmi szektorban végrehajtott reformjait. Kijelentette továbbá, hogy a tagsági ütemtervet (Membership Action Plan) a NATO kész elindítani, amint az országban található védelmi ingatlanok a szövetségi állam tulajdonába kerülnek.

Később a főtitkár Marina Pendeš boszniai védelmi miniszterrel látogatást tett az ország fegyveres erőinél, akiknek megköszönte a NATO afganisztáni missziójához való hozzájárulásukat. A főtitkár a NATO szarajevói parancsnokságának személyzetével is találkozott; hangsúlyozta, hogy a Szövetség továbbra is elkötelezett a Nyugat-Balkán stabilitásának fenntartásában, és ezért tett erőfeszítéseikért hálás mindenkinek a parancsnokságon.

2017. február 2.

A NATO Támogató és Beszerzési Ügynöksége (NSPA) is részt vett a Podrogicában tartott, és a Montenegró számára létrehozott letéti alap ünnepélyes átadásán. Az eseményen többek között Jens Stoltenberg és Duško Marković montenegrói miniszterelnök is felszólalt.

Az alap célja közel 400 tonna többletlőszer biztonságos és környezetbarát leszerelése és megsemmisítése.  A letéti alap támogatása hozzájárul a montenegrói Védemi Minisztérium munkájához, emellett pedig az ország és a NATO közötti kapcsolatok elmélyítését is segíti.

A megnyitó előzményének tekinthető Stoltenberg január végi látogatása Montenegróban, amely során a montenegrói miniszterelnökkel találkozott. A főtitkár hangsúlyozta, hogy a NATO tagság az állam szuverenitásának megerősödésével, valamint a nyugat-balkáni biztonság és stabilitás növekedésével fog járni. Montenegró előreláthatólag még 2017. első felében csatlakozik a Szövetséghez.

2017. februrár 3.

Pristinában tett látogatása során Jens Stoltenberg megerősítette a NATO elkötelezettségét Koszovó biztonsága és stabilitása felé; hangsúlyozta a NATO KFOR (Kosovo Force) missziójának fontosságát, valamint a Belgrád és Pristina közötti normalizálódás folytatásának szükségességét.

“Az elmúlt tizennyolc évben a KFOR segítségével Koszovó egy biztonságosabb hellyé vált” – jelentette ki a főtitkár az Isa Mustafa koszovói miniszterelnökkel tartott sajtótájékoztatóján. Koszovói látogatása során Stoltenberg többek között Hashim Thaçi elnökkel, valamint az állam területén működő intézmények (EBESZ, EULEX) vezetőivel is találkozott.

2017. február 5.

Jens Stoltenberg február 5-én telefonbeszélgetést folytatott Donald Trumppal, az Amerikai Egyesült Államok elnökével. A beszélgetés során a felek megerősítették a Szövetség fontosságát a nehéz időszakokban. Értékelték a NATO terrorizmus elleni harcát, illetve a tagállamokat is bátorították a minimális védelmi kiadások – a GDP-jük 2%-ának – betartására, illetve növelésére. Szóba került a Kelet-Ukrajnában kirobbant konfliktus; a békés megoldás szüksége és lehetőségei. A felek a NATO-t érintő biztonsági kihívásokban való kooperáció és koordináció folytatásában is megegyeztek. Egyeztettek továbbá egy találkozót késő májusra, ahol Trump a NATO vezetőivel fog tárgyalni.

2017. február 7.

Rose Gottemoeller főtitkár-helyettes fogadta a NATO parancsnokságán Igor Dodon moldovai elnököt. Gottemoeller köszönetét fejezte ki Chișinău felé a KFOR misszióban nyújtott közreműködésért, ami hasznos gyakorlati tapasztalatot jelentetett a moldovai katonáknak.

A főtitkár-helyettes a NATO és Moldova közötti partnerségi kapcsolatok megerősítését hangsúlyozta; a Szövetség segítségével megerősítik a védelmi szektort, a határőrizetet, valamint a korrupció ellen is erőteljesebben lépnek fel. Ezen célok elérése érdekében idén Chișinăuban új összekötő hivatal létesül, amely – összhangban a moldáv kormány terveivel és az állam alkotmányba foglalt semlegességével – szintén hozzájárul a kétoldalú kapcsolatok elmélyítéséhez.

2017. február 9.

Gottemoeller főtitkár-helyettes ez alkalommal Volodymyr Groysmant, Ukrajna miniszterelnökét fogadta a NATO parancsnokságán. A témák között elsősorban az állam biztonsági helyzete és a Szövetség Ukrajna felé való elköteleződése szerepelt. Gottemoeller hangsúlyozta, hogy minden NATO szövetséges Ukrajna területi integritásának és szuverenitásának fenntartása mellett foglal állást, elítélve Oroszország folyamatos destabilizációs kísérletét Kelet-Ukrajnában.

2017. február 10.

2017. február 10-én Brüsszelben, a belga Külügyminisztériumban került megrendezésre a fegyveres konfliktusokba bevont gyermekek kapcsán egy nemzetközi konferencia, amelyen Rose Gottemoeller is felszólalt.

Beszédében hangsúlyozta az ENSZ Biztonsági Tanács 1612. számú (2005) határozatának – amely a gyermekkatonák bevetéséről egy megfigyelő mechanizmust hozott létre – fontosságát, valamint kifejezte a NATO teljes körű támogatását a határozat fokozott érvényesítésével kapcsolatban.

A főtitkár-helyettes szerint az ehhez hasonló konferenciák segíthetnek felhívni a hatóságok figyelmét egy globális és mindenkit érintő problémára, ami fölött szerinte még mindig túl sokszor hunynak szemet a döntéshozók.

A gyermekek védelme a NATO műveletei során először a 2012-es chicagói NATO-csúcstalálkozón került részletesebben is napirendre. Ez volt az a csúcstalálkozó, ahol konkrét intézkedéseket hoztak azzal kapcsolatban, hogy a katonákat milyen módon készítsék fel azokra az esetekre, amikor gyermekekkel szemben tanúsított agresszióval találkoznak. Ennek érdekében fogadtak el egy ún. katonai útmutatót (Military Guidelines on Children and Armed Conflict) a fegyveres konfliktusokba bevont gyermekek helyzetének kezeléséről. A NATO parancsnokai emellett külön is kapnak kiképzést az ilyen helyzetekre való reagálás megfelelő módjairól.

Ezeken kívül 2013-ban a NATO az ENSZ közreműködésével létrehozott egy e-learning tanulási felületet, ahol az ENSZ által legsúlyosabbnak vélt gyermekek ellen elkövetett bűncselekményekről, és az ellenük tehető lépésekről lehet tájékozódni.

2017. február 12.

Február 12-én Észak-Korea egy ballisztikus rakéta tesztet hajtott végre, amellyel megszegte az ENSZ Biztonsági Tanácsának több határozatát is. Az esetet Stoltenberg azonnal elítélte, mert szerinte a rakétatesztek provokációk, melyek aláássák a regionális és a nemzetközi biztonsági helyzetet. „Felszólítom Észak-Koreát, hogy ne növelje tovább a feszültséget, és kezdjen ismét hiteles és értelmes párbeszédbe a nemzetközi közösséggel” – nyilatkozta a főtitkár.

2017. február 15.

Csehország, Németország és Románia védelmi miniszterei megállapodást kötöttek arról, hogy tovább mélyítik védelmi kötelékeiket. Ennek keretében egy cseh és román dandár fog csatlakozni a német vezetésű multinacionális hadosztályhoz, amely közös kiképzéssekel és gyakorlatokkal már ebben az évben elindítja a három szövetséges közötti szorosabb együttműködés lehetőségét.

Az együttműködés a NATO Keretnemzet Koncepciójának (Framework Nation Concept) segítségével jöhetett létre, amely lehetővé teszi, hogy többnemzeti egységekben a kisebb hadseregek képességeiket nagyobb hadseregekkel együttműködve használhassák.

2017. február 15.

A NATO főtitkára James Mattis-szel, az USA védelmi miniszterével közös sajtóközleményében elmondta, hogy a Szövetségnek alkalmazkodnia kell az új biztonsági környezethez. Ezt azonban Európa vagy Észak-Amerika egyedül nem képes megtenni, emiatt szükség van az erős NATO-ra. A főtitkár véleménye szerint ez ezért nagyszerű fejlemény, mert az USA a transzatlanti kötelék mellett nemcsak szavakban, hanem tettekben is elkötelezett. Az Egyesült Államok oldaláról azonban problémaként merült fel, hogy a Szövetség tagállamai között nem arányosan oszlanak meg a védelmi kiadások. Stoltenberg kiemelte, hogy számára e probléma megoldása a legfontosabb, és a friss statisztikák szerint a különbség az USA és a Szövetség többi tagja között a védelmi kiadásokat tekintve egyre kisebb.

2017. február 16.

A kiberfenyegetettség növekedése miatt Finnország és a NATO megegyeztek a kibervédelem területen történő együttműködésük fokozásáról. Ennek köszönhetően a NATO és Finnország is képes lesz jobban megvédeni hálózatait az esetleges támadásoktól. Finnország eddig is közeli kapcsolatokat ápolt a NATO-val; az észak-európai ország NATO Kibervédelmi Gyakorlatán (Cyber Defence Excerise – Cyber Coalition) és az éves Válságkezelési Gyakorlatán (Crisis Management Exercise) évek óta részt vesz.

2017. február 16.

Jens Stoltenberg, az Észak-atlanti Tanács (NAC) védelmi miniszteri ülésén felvázolta, hogy a szövetség növelni kívánja tengeri- és légierejének jelenlétét a Fekete-tengeri régióban. A NATO megerősítette földi és légi pozícióit, a Romániában állomásoztatott többnemzeti dandárral. A főtitkár elárulta a sajtónak, hogy nyolc szövetséges tagállam már elkötelezte magát, hogy a dandárt személyzettel látja el. Öt tagállam pedig vállalta a földi-és légierő gyakorlatoztatását illetve a légtér felügyeletét.

A NAC tanácskozásán azonnali döntés született két további tengerészetet érintő rendelkezésről: első lépésként megnövelik jelenlétüket a Fekete-tengeren fokozott gyakorlatozás céljából. Ennek keretében az egységek helyzetfelismerő képességét fejlesztik, hadgyakorlatokat pedig emelt számban hajtanak végre. Emellett tovább képeznék a NATO (Standing Naval Forces) helyben állomásoztatott haditengerészeti erőinek tengeri koordinációját, arra az esetre, ha más szövetségesekkel kell a jövőben együttműködnie a Fekete-tengeri régióban.

A főtitkár aznapi „NATO védelemének és elrettentő erejének megerősítése” témában tartott sajtókonferenciáján elmondta, hogy parancsnoki javaslatra modernizálják a NATO parancs-végrehajtási struktúráját a megváltozott biztonsági kihívásoknak megfelelően. Azt is kihangsúlyozta, hogy a legfrissebb jelentések szerint, a Litvániában valamint Lengyel- Észt és Lettországban állomásozó négy, többnemzeti zászlóalj a szövetség számításai szerint  júniusra már teljes mértékben bevethető lesz.

Jens Stoltenberg hangsúlyozta a sajtó előtt, hogy mindezen elrettentő lépéseknek nincs provokatív célja Oroszországgal és más potenciális agresszorral szemben, csupán a tagállamok védelmét igyekszik megerősíteni. A fokozott katonai jelenlét egyértelmű demonstrációja a NATO tagok transzatlanti egységének és elkötelezettségének.

2017. február 17-18.

Jens Stoltenberg részt vett az 53. alkalommal megrendezett müncheni Biztonságpolitikai Konferencián. A főtitkár több vezetővel is tárgyalt a kétnapos program során, többek között az ENSZ új főtitkárával, António Gueterres-szel; Oroszország külügyminiszterével, Szergej Lavrovval és Németország külügyminiszterével, Sigmar Gabriellel. Stoltenberg a konferencia utolsó napján tartott beszédében hangsúlyozta: Európának és Észak-Amerikának szüksége van az erős együttműködésre ezekben a kiszámíthatatlan és zűrzavaros időkben, amelyekben jelenleg élünk.

2017. február 26.

Sajtóközleményében Stoltenberg a macedóniai hatóságok, elsősorban pedig Gjorge Ivanov elnök felé fordult azzal a kéréssel, hogy folytassák a megkezdett reformfolyamatokat.

A közel kétéves politikai válság után 2016. decemberében előrehozott választásokat tartottak a nyugat-balkáni országban. Az eredmények alapján azonban egyik párt sem tudott abszolút többséget szerezni, így az elmúlt hónapokban tovább folytatódott az instabil politikai helyzet. A főtitkár hangsúlyozta, hogy a NATO továbbra is elkötelezett Macedónia, valamint az állam euroatlanti integrációja felé.

2017. február 27.

Serzh Sargsyan örmény elnököt fogadta a NATO parancsnokságán Stoltenberg főtitkár, ezzel is megköszönve a kaukázusi ország hozzájárulását a Szövetség afganisztáni és koszovói misszióihoz.

Az Örményország és a NATO közötti kapcsolatok erősítése mellett hangsúlyos szerepet kapott a hegyi-karabahi konfliktus, amely az elmúlt időszakban többször is erőszakos fordulatot vett. A főtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy katonai eszközökkel nem lehet az Örményország és Azerbajdzsán közötti vitát megoldani, így sürgette a partnereket a probléma tárgyalóasztálnál történő mielőbbi békés és konstruktív módon történő rendezésére.

Műveletek

2017. február 5.

Új kiképzési programot indított a NATO Irakban. Ennek során az iraki védelmi erőket a robbanóeszközök elhárítására fogják kiképezni. Az első öthetes kurzuson nagyjából harminc katona vesz részt. Stoltenberg kiemelte, hogy a NATO segítségével az iraki kormányerők hatékonyabban tudják felvenni a harcot az Iszlám Állammal, és könnyebben tudják saját biztonságukat is garantálni. A szövetségesek felszereléssel is ellátják az iraki erőket a képzés részeként. A projekt a NATO civil-katonai együttműködésének részeként működik majd, ennek keretein belül már a szomszédos Jordániában is tartottak hasonló képzést. A program iraki bővítéséről a tavaly júliusi varsói csúcson született döntés.

2017. február 16.

A NATO továbbra is szilárdan elkötelezett az afganisztáni misszó támogatásában – jelentette be február 16-án Jens Stoltenberg főtitkár.

13.000 katona vesz részt – többek közt magyarok is – jelenleg az Eltökélt Támogatás Misszióban (Resolute Support Mission). A katonák részt vesznek az afgán erők kiképzésében, feladataik közé tartozik továbbá a tanácsadás valamint segítségnyújtás is. A kiképzők és az oktatók segítségével lehetővé vált például az Afgán Légierő folyamatos fejlesztése és a pilóták kiképzése is.

A főtitkár hozzátette, hogy a NATO mindig is kulcsfontosságú szerepet játszott a terrorizmus elleni küzdelemben, valamint a háború sújtotta ország stabilizálásában. Azt is kihangsúlyozta, hogy az afganisztáni misszióból levonható tanulság az, hogy még korábban meg kellett volna kezdeni az afgán erők kiképzését, így lehetővé tenni számukra, hogy saját maguk őrködhessenek az országuk biztonsága felett.

2017. február 15.

A NATO nápolyi Szövetséges Összhaderőnemi Hadműveleti Parancsnokságán (Joint Force Command JFC) a védelmi miniszterek egy új, déli regionális központ létesítéséről döntöttek. A Szövetség ezzel kíván reagálni a növekvő közel-keleti és észak-afrikai fenyegetésekre. Jens Stoltenberg az Észak- Atlanti Tanács (NAC) védelmi miniszteri találkozóján elhangzott beszédében utalt arra, hogy a tervezett déli regionális műveleti csomóponton körülbelül 100 fő teljesítene szolgálatot. Feladatuk a potenciális fenyegetések felmérése, valamint a partnerországokkal és szervezetekkel való együttműködés kialakítása. Ezen intézkedések csupán egy részét képezik a tervezett déli műveleteknek, melynek keretében megkezdték a NATO készenléti erejének (NATO Response Force-RF) specializálását a déli régióban esetlegesen végrehajtandó hadműveletekre.

Eközben Nápolyban további tárgyalások folytak az összhaderőnemi hírszerzés, légi ellenőrzési és felderítési rendszer (JISR) repülőgép állományának folytatólagos fejlesztéséről, miután azokat 2035-ben ki kell vonni az AWACS (Airborne Warning and Control System) programjából. A főtitkár ezen információkat azzal egészítette ki, hogy hamarosan, a Szicíliába telepített felderítő drónok segítik majd információhoz a szövetséget a délről érkező kihívásokkal szemben.

2016. február 6-án az önálló magyar katonai térképészet 98. évfordulója alkalmából került megrendezésre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának térképészeti versenye. A vetélkedőn A Biztonságpolitikai Szakkollégum csapata is képviselte magát.

A Team BSZK tagjai: Sánta György, Petróczki Márk, Kovács Georgina, Ilosvai Dániel és Vincze Patrik. Fotó: Siposné Prof. Dr. Kecskeméthy Klára

A verseny során rövid kérdéseket kaptak a résztvevők térképészeti, tereptani és földrajzi témakörben; gyakorlati feladatként GPS-es helymeghatározást kellett végeznie minden csapat egy-egy tagjának. Versenyzőink sokat tanultak a feladványokból, ami a jövő évben tartandó vetélkedőn hasznunkra válhat.

Ilosvai Dániel készül a GPS-es helymeghatározásra. Fotó: Siposné Prof. Dr. Kecskeméthy Klára

Partnerkapcsolatok

2017. január 2.

A NATO számára a 2017-es év az isztambuli terrortámadásra való emlékezéssel kezdődött; a brüsszeli Parancsnokság előtt található zászlókat csak félárbocra húzták fel.

2017. január 5.

Jens Stoltenberg főtitkár 2017. január 5-én fogadta Tomomi Inada japán védelmi minisztert. A találkozón megerősítették Japán szoros együttműködését a nemzetközi kalózkodás ellen. Ennek alapja a 2014-es NATO-Japán megállapodás a kalózkodás felszámolásáról, humanitárius segítségnyújtásról és katasztrófa elhárításról.

A két vezető továbbá tárgyalt az ázsiai és Csendes-óceáni régió biztonsági helyzetéről. A főtitkár üdvözölte az ország kibervédelmi stratégiáját, beleértve Japán részvételét a NATO kezdeményezésére létrejött Kiber Együttműködés 2016 nevű gyakorlatban (Cyber Coalition 2016).

2017. január 12.

Január 12-én és 13-án rendezték meg 10. alkalommal a  “Snow Meeting” elnevezésű vitafórumot Litvániában, amin részt vett Rose Gottemoeller, a NATO főtitkár-helyettese. Ezen a magas szintű vitafórumon főként a 2016-os varsói NATO-csúcson meghozott döntéseket és a NATO-EU együttműködést vették górcső alá a megjelent szakértők és kormánytisztviselők.

A főtitkár-helyettes asszony Litvánia külügyminiszterével, Linas Linkevičiusszel és védelmi miniszterével, Raimundas Karoblisszel folytatott találkozói során megvitatta a NATO keleti megerősítésének megvalósítását. Ezen kívül elismerését fejezte ki, hogy a Litvánia törekszik védelmi kiadásainak növelésére; célja, hogy 2018-ra a GDP 2%-át védelmi kiadásokra fordítsa. Végezetül elismerését fejezte ki, hogy  vendégül látnak egy multinacionális NATO-zászlóaljat Ruklában.

2017. január 13.

A NATO tag- és partnerországok 2015-ös adatainak felhasználásával jelent meg az ENSZ Biztonsági Tanácsának a nőkről, a békéről és a biztonságról szóló 1325. számú határozatával kapcsolatos második átfogó összegzés. Az értékelés az államok a NATO Gender Bizottságához készült nemzeti jelentései alapján készült el.

Az összefoglaló rámutat arra, hogy a nők nagyobb arányban képviseltetik magukat a fegyveres erők soraiban, mint valaha; ez az arány jelenleg 10,8%, ami 1999 óta a legmagasabb. A nők részvétele a NATO műveleteiben is emelkedett, ez az arány jelenleg 6,4%.

A jelentés szintén hangsúlyozza az egyenlő bánásmód jelentőségét: míg 2015-ben a NATO tagországainak 84,6%-a nyitott pozíciókat nők számára, ez az arány az azt megelőző évben 14%-kal volt alacsonyabb.  A tagországok több mint 65%-nak esetében igaz az, hogy nők és férfiak számára egyenlőek a besorozás feltételei, ami 10%-os emelkedést jelent 2014-hez képest. Az országok jelentései alapján megfigyelhető az is, hogy a szolgálatot teljesítők egyre nagyobb támogatást élveznek abban, hogy összhangba tudják hozni a katonai kötelezettségeiket a családi életükkel.

A jelentés szerint a nők részvételi aránya a Magyar Hadseregben 20,2%, míg a férfiak esetében ez az arány 79,8%. Ezt azért érdemes megemlíteni, mert a jelentésben szereplő országok közül ez az arány a legmagasabb a nők részvételét illetően! Ezt az is elősegíti, hogy a magyar rendszerben nincsenek érvényben korlátozások a nők besorozását illetően. 2015-ben 185 nő és 1136 férfi szerelt le a Magyar Hadseregtől, a fő okok erre a családi élet és a katonai kötelezettségek inkompatibilitása volt, valamint a relatíve magas elvárásokhoz és felelősségvállaláshoz képesti alacsony fizetés. A Magyar Hadseregben a katonai felszerelés ugyanaz nők és férfiak számára, a harci egyenruhák tekintetében nincs megkülönböztetés, ám a szolgálati egyenruhák különbözőek.

2017. január 16.

2016. december 12-15. között hat katonai-oktatási intézmény szakértőinek részvételével felülvizsgálati konferenciákat vezényeltek le az ukrajnai Továbbfejlesztő Védelmi Oktatási Programjáról (DEEP) Lvivben, Odesszában, Zsitomirban  és Kijevben.

Az ukrajnai Védelmi Oktatást Továbbfejlesztő Program (DEEP) tervezete egy három és fél éves intenzív munkafolyamat során valósul meg, 14 NATO szövetséges ország közreműködésével. A 2016-os év célkitűzése a programtervezet első fázisának befejezése, amely az intézményes- és szervezeti alkalmazkodás megvalósítására irányult a speciális képességek fejlesztésének előtérbe helyezésével. Az idei év során a tantervek NATO-színvonalra való emelése kerül a középpontba.

Az elmúlt évek fejlesztésének köszönhetően az ukrán oktatási struktúra nagyobb hatékonysággal képes új tisztjeinek elméleti és gyakorlati programokat szervezni, valamint komoly nemzetközi tanulmányi célú kapcsolatokat kialakítani jelentős, védelmi oktatást kínáló egyetemekkel és akadémiákkal a NATO tagállamokban.

„Napjaink változásainak kontextusában rendkívül fontos a DEEP programban való részvételünk, amely végső eredményeképpen tisztjeinket egy új oktatási rendszerbe vezeti be, a teljes tanári kar kiképzésének fejlődése, altisztek továbbképzése (NCOs training), tantervi változások, távoktatás és angol nyelvű képzés biztosítása” – jelentette ki Ivan Rusnak az ukrán Védelmi Miniszter első helyettese. „Meg kell változtatnunk a katonai kiképzési rendszerünket úgy, hogy diplomások egységbe való kinevezésüket követően, amilyen hamar csak lehetséges megkezdhessék feladataik ellátását.”

Az ukrán Védelmi Miniszter első helyettese hangsúlyozta a DEEP szakértőinek érkezése okán a program pozitív hatását és Ukrajnában elért sikereit. Megismételte ukrán részről a projekt iránti elkötelezettségüket, hogy megreformálják a katonai kiképzést és egy hosszú távú jövőbeli perspektívával rendelkező professzionális alakulatot hozzanak létre az altiszti állományból.

A tárgyaló felek konzultáltak a 2016-os együttműködés eredményeiről valamint annak lehetséges folytatásáról 2020-ig, ahol szinkronizálnák az átfogó erőfeszítéseket az Ukrán Nemzeti Hadsereg reformját illetőleg.

2017. január 17.

A január 17-én tartott NATO-Grúzia Tanács (NATO-Grúzia Commission, NGC) gyűlése előtt Jens Stoltenberg Grúzia Európa és euroatlanti integrációs miniszterével, Victor Dolidzével és a külügyminiszter-helyettessével, David Donduával folytatott beszélgetése során méltatta Grúzia reformtörekvéseit. Magán az ülésen is dicséretek érték az államot a reformok megvalósításának, illetve a NATO-műveletekhez való hozzájárulásának köszönhetően. Ezután többek között szó esett a tartalmas együttműködési csomag (Substantial NATO-Georgia Package) megvalósításáról is, amely 2014-ben kezdődött el annak érdekében, hogy Grúzia a védelmi képességeinek javításával közelebb kerülhessen a NATO-tagsághoz. Végül a grúz képviselők tájékoztattak az NGC-t a Fekete-tenger és környékének biztonsági helyzetéről, ahol az új kihívások miatt a NATO egyre jobban növeli jelenlétét.

Műveletek

2017. január 5.

2017. január 5-én váltáshoz érkezett a NATO Baltikumi Légirendészeti (BAP) missziója. A misszió négyhónapos vezetése után Franciaország átadta a balti légtér szimbolikus kulcsát Hollandiának a Šiauliai Légibázison tartott hagyományos ceremónia keretein belül. A Holland Királyi Légierő fogja mostantól biztosítani a légteret a három NATO-tag balti állam felett 2017 áprilisának végéig. A ceremóniára rangos civil, katonai és politikus vendégek látogattak el – köztük a Litván Köztársaság nemzetvédelmi minisztere, Mr. Raimunda Karoblis is.

Hollandia már korábban, 2005-ben is vezette a missziót, 2014-ben pedig kiegészítette a küldetést a Lengyelországban található Malbork légibázisról, ami a harmadik, ideiglenes légi támaszpont lett a misszió elősegítésére, a Krím-félsziget erőszakos orosz annektálását követően.

„Jó visszatérni Šiauliaiba 12 év után, hogy végrehajtsuk a légtérvédelmi teendőket a Balti államok biztonsága érdekében” – mondta Gert őrnagy, a Holland Királyi Légierő osztagának parancsnoka. „Örömmel teljesítjük ezt a feladatot a következő négy hónapban, hogy demonstráljuk a NATO egységét.” – tette hozzá.

A most teljesített rotációs ciklussal együtt a Francia Légierő már ötödik alkalommal működött közre a NATO BAP missziójában: háromszor, mint kiegészítő ország, Ämariból (Észtország) tevékenykedve, kétszer pedig vezetőként, Šiauliaiból irányítva az eseményeket.

Isaak Diakité alezredes, a Francia Légierő osztagparancsnoka a vendégekhez intézett beszédében kiemelte a következőket: „Igazán speciális kötelékeket sikerült kiépítenünk Franciaország és Litvánia között ebben a négy hónapban, és remélem, ez folytatódni fog a jövőben is. Köszönjük a támogatásukat és barátságukat.”

Mr. Raimundas Karoblis, a Litván Köztársaság nemzetvédelmi minisztere megköszönte a francia légierőnek a tanúsított elkötelezettséget és szolidaritást. „A litván és egészében a balti lakosok jelenleg és a jövőben is nagyra fogják értékelni a tetteiket. Kérem, tekintsék biztosítottnak, hogy Litvánia ugyanígy maguk mellett fog állni szükség idején.” – mondta a francia kontingensnek.

A holland küldöttséget a következőkkel üdvözölte: „Nagyra értékeljük a teljes NATO-légtér biztonsága és integritása érdekében felajánlott hasznos hozzájárulásukat.”

A holland küldöttséget a Német Légierő fogja kiegészíteni az észtországi Ämari légibázisról közreműködve. A német kontingens már a múlt hónapban ellátta a feladatot, ám a következő 4 hónapban is ők fogják betölteni ezt a szerepkört 2017 áprilisáig.

2017. január 6.

Január 6-án megkezdték az USA által Európába küldött 87 tank és 144 katonai jármű lepakolását a hajókról Németország bremerhaveni kikötőjében. A felszerelés – a hozzájuk tartozó 3500 katonával egyetemben – az amerikai Operation Atlantic Resolve nevű művelethez tartozik, amelynek az a célja, hogy Oroszországot elrettentse a további agressziótól. Ennek érdekében a dandár a NATO keleti határához fog kerülni, ám egyes vélemények szerint ez a lépés csak tovább fogja mélyíteni a feszültséget Moszkvával.

2017. január 16.

„25 év függetlenség: Energia Biztonsági Ügyek Közép-Ázsiában és azon túl” című konferencia került megrendezésre 2016.december 14-15-én Asgabatban. A találkozó a NATO Közép-ázsiai Kapcsolati Irodája, az asgabati Brit Nagykövetség, a türkmenisztáni Külügy Minisztérium és Royal United Services Institute (RUSI) Biztonságra és Védelemre szakosodott intézetének közös szervezésében valósult meg. Rávilágítottak, a régió biztonsági kihívásaira valamint felvázoltak lehetséges együttműködési stratégiákat résztvevő államoknak (Türkmenisztán, Üzbegisztán, Kazahsztán, Afganisztán, Tádzsikisztán, Kirgizisztán).

A felszólalók hangsúlyozták, hogy a regionális együttműködés elengedhetetlen az energiahálózatok biztonságának garantálásához. (Ugyanis a világ energia-infrastruktúrája kiemelt katonai célpont az utánpótlás biztosításának szempontjából, ezért ellenőrzésük rendkívül fontos az esetleges terrortámadásokkal szemben.) A szakértők szerint Közép-Ázsiában az olaj-és gázvezetékek közös építése megelőlegezné az államok közti békét és stabilitást.
A NATO részéről megjelent Energia Biztonsági Központ helyettes igazgatója, Col Jean-Marc Bouillet és Arturas Petkus,- a Stratégiai Elemző és Kutató Részleg vezetője-, pedig biztosították a konferencia résztvevőit, hogy az energia szektorban is támogatják a biztonsági és védelmi mechanizmusaiknak fejlesztését. A konferencia sikerétől függően a NATO megerősítheti befolyását és stratégiai pozícióit a térségben Oroszországgal valamint Kínával szemben.

2017. január 26-án megrendezésre került az NKE Hadtudományi és Honvédtiszképző Karán az Intézményi Tudományos Diákköri Konferencia (ITDK), ahová 9 szekcióban 58 pályamű érkezett be.

A Biztonságpolitikai Szakkollégium tagjai közül Kovács Georgina (konzulense Dr. Hangya Gábor alezredes, az MH CKELMK központ-parancsnokhelyettese) vett részt a konferencián, ahol a február 3-án ismertetett eredmények alapján Alkalmazott Hadtudomány tagozatban II. helyezést ért el.

Ezúton is szeretnénk gratulálni neki, valamint sok sikert kívánunk az április 25-27-én megrendezésre kerülő Országos Tudományos Diákkori Konferencián (OTDK) való megmérettetéshez!

A Felderítők Társasága Egyesület Biztonságpolitikai Klubjának következő rendezvényére 2017. február 16-án (csütörtökön) 17:30-kor kerül sor.

Helyszín: Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusza (1083 Budapest, Ludovika tér 2.), 222-es számú előadóterem.

A rendezvényen Dr. Jeszenszky Géza nagykövet, volt külügyminiszter, történész, egyetemi tanár tart előadást „Fenyegeti-e Európát egy új 1914 és 1939?” címmel.

Programunkat a Magyar Hadtudományi Társaság Nemzetbiztonsági Szakosztályával, Biztonságpolitikai Szakosztályával, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Biztonságpolitikai Szakkollégiumával együttműködésben skerül megszervezésre.

Tisztelettel kérjük, hogy részvételi szándékáról (a várható létszám felmérése és a beléptetés megszervezése érdekében) 2017. február 13-áig értesítse a Társaság elnökét, Dr. Tömösváry Zsigmondot (+36-30/921-1640, e-mail: zsiga07@t-online.hu;), vagy a Tudományos Szekció vezetőjét, Dr. Magyar Istvánt (+36-30/350-2552, e-mail: magyar.istvan@comunique.hu).

A 2017. január 17-20. között megrendezett davosi Világgazdasági Fórum egyik programja volt az a beszélgetés, amelyet a Chatham House igazgatója, Robin Niblett moderált. A felszólalók között volt Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára; Federica Mogherini, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője és az Európai Bizottság alelnöke; Rob Wainwright, az Europol igazgatója; Witold Waszczykowski, Lengyelország külügyminisztere és Margaret MacMillan, az Oxford St Antony’s Collegének professzora. A beszélgetés címe sokat elárul a tartalomról: Európa Védelmi Programjának Újradefiniálása.

Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára rávilágított a tényre, hogy az az intézményi keret, amit az ENSZ, NATO és a Világbank is képvisel, a második világháború zűrzavarában születtek, és ezeknek köszönhetjük a békénket és stabilitásunkat. Így azért, hogy értékeinket megőrizzük, szükséges ezeknek a szervezeteknek alkalmazkodniuk a jelen kihívásaihoz.

A NATO esetében ez azt jelenti, hogy alkalmazkodni kell az új biztonsági környezethez – ami éppenséggel végbe is megy a főtitkár szerint. Emellett azonban az is fontos, hogy az új környezetben megőrizzék erős transzatlanti kötelékeiket, ugyanis anélkül a transzatlanti együttműködés nem volna életképes. Ennél a pontnál fontos megjegyezni, hogy Donald Trump, az USA újdonsült elnöke nem nézi jó szemmel a NATO védelmi kiadásainak megoszlását, pontosabban azt, hogy az USA rengeteget költ, míg a többi tagállam a GDP-ben mért 2%-os minimumot sem éri el. Stoltenberg szerint ez a probléma nem fogja romba dönteni a NATO és az USA kapcsolatait, mivel az európai NATO tagállamok is elindultak a védelmi kiadások növelésének útján.

A főtitkár azt is elmondta, hogy a NATO a hidegháború óta a védelmi rendszerét a legnagyobb mértékben erősíti. Ez leginkább a Szövetség keleti határán látható, hiszen Lengyelországba és a Balti országokba több és több katonai erőt telepítettek az elmúlt években. Erre szükség is van, hiszen Oroszország egyre magabiztosabban lép fel a térségben, ami az ukrajnai válságban és a Krím-félsziget annexiójában is kicsúcsosodott. Waszczykowski lengyel külügyminiszter ezzel összefüggésben elmondta, hogy Oroszország magatartása miatt jobban aggódott addig, amíg nem voltak válaszlépések. A varsói NATO-csúcs után azonban már vannak, sőt a NATO-t felruházták az oroszokkal való kapcsolatfelvételre is. Ám ez a párbeszéd a külügyminiszter szerint nem lesz sikeres, mert akármit is ajánlanak Putyinnak, ő el fogja utasítani, mivel szüksége van egy ellenségre a belső stabilitás megőrzése miatt.

A terrorizmus elleni harc is fontos eleme az alkalmazkodásnak, amiben a NATO egyre jobban kiveszi a részét. Ez elsősorban Afganisztánon látszik, ugyanis nem szabad megfeledkezni arról, hogy az közép-ázsiai országba való bevonulás a terrorizmus elleni harc érdekében történt. De az USA vezette Iszlám Állam elleni koalíciónak is segítséget nyújt a Szövetség.

A kibertámadások is egyek az új fenyegetések közül, amit Stoltenberg szerint a NATO is felismert. Ezek a típusú támadások olyannyira veszélyesek lehetnek, mint a fegyveresek, hiszen megbéníthatják az infrastruktúrát, emberi sérülésekhez vezethetnek és a védelmi készültségeket is aláaknázhatják. Emiatt már a kibertámadás is életbe léptetheti a NATO V. cikkelyét, amely alapján egy tagállamot ért támadás esetén a Szövetség összes tagjának úgy kell viselkednie, mintha támadást szenvedtek volna el.

A terrorizmusra visszatérve a főtitkár elmondta, hogy a NATO-ban megvan az akarat arra, hogy a saját területén kívül végezzen bevetéseket (out-of-area operations), de ahhoz, hogy megértsük, ez most miért nem történik meg úgy, mint mondjuk a jugoszláv háborúk alatt, meg kell értenünk a NATO fejlődését. A hidegháború alatt a Szövetség feladata az volt, hogy egy lehetséges támadástól elrettentse a szovjet vezetést. A Szovjetunió bukása után a NATO létének szükségessége sokakban megkérdőjeleződött, aminek a vége az lett, hogy a Szövetség a saját területén kívül is elkezdett műveleteket végrehajtani. A nagy különbség a múlt és a jelen között az, hogy a NATO már arra fekteti a hangsúlyt, hogy a stabilitást helyi erők kiképzésével növelje, mert ezt hosszabb távon kifizetődőbbnek látja, és ebben Mogherini asszony is egyetértett.

A főtitkár végül megemlítette Törökországot, ami stratégiailag fontos, mert a Fekete-tengerhez és Oroszországhoz közel található, valamint Irakot és Szíriát határolja; így a kialakult menekültválságban kulcsszerepet tölt be, ezért fontos a párbeszéd és az együttműködés a törökökkel. Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy Törökországban kifejezetten nagy a terrorveszély és a közelmúltban egy puccskísérlet is elbukott. A törvénysértőket pedig természetesen meg kell büntetni, azonban a jog alapján, a törökök kihágásai felett pedig nem szabad szemet hunyni, hiszen azzal a NATO alapelveit sértenék, azokat, amikért a Szövetség harcol.

Federica Mogherini, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője elmondta, hogy az európai biztonság ügye már több évtizedes kérdés, és ez idő alatt több volt a nehézség ezzel kapcsolatban, mint az eredmény; ezért is nagyszerű teljesítmény az, hogy most többet tudtak tenni az egységes kül- és biztonságpolitikáért, mint az elmúlt egy évtizedben összesen. Példának megemlítette, hogy decemberben az EU tagállamok megegyeztek abban, hogy a NATO-val több mint negyven együttműködést hajtanak végre a jövőben. Ezek a gyakorlatok többek közt hibrid- és kibertámadások elleni védelemmel kapcsolatosak. Az ilyen esetekre a NATO-nak katonai, míg az EU-nak sokkal változatosabb eszközei vannak, amikre szükség is van, hiszen például a terrorizmus elleni harcban a katonai erőn kívül mást is fel kell használni a siker érdekében. Ezzel együtt azt is kifejtette a főképviselő, hogy az EU és NATO összefogása és a múlt szellemeinek lerázása szükséges az új veszélyekkel való sikeres szembeszállás érdekében.

Mogherini nem tudta megmondani, hogy az EU biztonságpolitikai koordinációja egyszerűbb lesz-e az Egyesült Királyság kilépése után. Azt viszont igen, hogy az eddigi tárgyalásokon, amiken kidolgozták például a Globális Stratégiát, az EU mind a 28 tagállama részt vett, és továbbra is az egyhangúság elve alapján fogadtak el mindent. Ez azt jelenti, hogy az eredményeket az Egyesült Királyság hozzájárulásával érték el, aminek az az oka, hogy a briteknek is érdekük Európa kollektív biztonságának fenntartása. Az EU biztonság- és védelempolitikája Mogherini szerint azon területek közé fog tartozni a jövőben, amelyeknél az európai együttműködés kiteljesedhet, így ennek a britek tagsága ennek nem a feltétele.

(Forrás: http://nato.int/cps/en/natohq/opinions_140226.htm?selectedLocale=en)

Az úgynevezett anti-establishment populizmus tagadhatatlanul felemelkedőben van a világ nyugati részén. Vegyük példának Donald Trump „drain the swamp” („mocsárlecsapolás”) választási ígéretét, a Brexitet, vagy az olasz baloldali Öt Csillag Mozgalom és a német jobboldali Alternative für Deutschland (AfD) megerősödését. Ezeket vizsgálva megfigyelhetünk egy, az addigi politikát, és vele együtt a hatalmi elitet és intézményeket elutasító tendencia fokozott megjelenését.

Vitatkozhatunk a kiváltó okokról, habár tisztán látszik, hogy a mozgatórugók jellemzői különböznek Európát és az Amerikai Egyesült Államokat tekintve, sőt, gyakran még Európán belül is. Ami viszont egyértelműen észrevehető, hogy Moszkva vehemensen bátorítja a hullámot, nem csak, mert kihívója az 1945 utáni értékorientált liberális nemzetközi rendnek, de valós biztonsági fenyegetéseket is jelenthet Európára nézve.

Európai uniós törésvonalak

Habár könnyű becsmérelni az Európai Uniót végeláthatatlan procedúrái és „bizánci” politikája miatt, kiemelendő, hogy alapvető eleme a kontinens biztonsági felépítésének. E kifejezett kihívásának része, hogy nem csak „elszenvedője” a populista hullámnak, hanem kiváltó oka is egyben.

A populizmus egyik erős mozgatója egy feltételezett – és nem teljesen igazolatlan – meggyőződés, miszerint a „brüsszeli elit” elkötelezett egy erőltetett politikai egyesítés irányába, figyelmen kívül hagyva az egyes nemzetek szuverenitását, érdekeit és ambícióit. Habár a referendum utáni brit politika fordulatai nem szolgáltatnak túl sok értékes információt (az „a Brexit az Brexit” kijelentést nehezen értelmezhetjük konkrét tervként), az Egyesült Királyság EU-ból való kilépésének lehetősége nagy mértékben súlyosbította a problémát. A leglelkesebb brüsszeli föderalisták számára pedig a leghajthatatlanabb ellenfeleik ön-kizárása azt jelenti, hogy itt az idő a minél gyorsabb, és nagyobb mértékű előrenyomulásra. Azoknak pedig, akik már eddig is szkeptikusak voltak, ez indokot és szabad teret adhat a további „exitek” megfontolására.

 

forrás: The Independent

Ez több mint egy politikai és gazdasági ügy. Ha létezik egyetlen fontos közös nevező a jelenlegi Oroszország által alkalmazott hadviselésről – hívjuk azt hibridnek, non-lineárisnak, vagy aszimmetrikusnak – szóló vitáknak és diskurzusoknak, az mindenképpen az, hogy a 21. század konfliktusai legalább annyira a politika, a moralitás, a gazdaság és a kormányzás terén folynak, mint konkrét hadszíntereken. Amíg a NATO megmarad az elengedhetetlen katonai szövetségnek, az Európai Unió felbecsülhetetlen szereppel bírhat a NATO hatáskörén kívül eső tartományok tekintetében.

Az EU már elkezdte kiterjeszteni biztonsági szerepét, habár az intézkedések végrehajtása egyelőre jelentős mértékben inkább a deklaratív, mint a gyakorlatban is működő fázisában van.

Főleg így, hogy napvilágot látott az Egyesült Királyság tagállamkénti elvesztése– Európa legnagyobb hadügyi költségvetésével együtt – az Európai Uniónak két fontos feladatra kell párhuzamosan fókuszálnia: egyrészt, az úgynevezett non-kinetikus (nem kizárólag fizikai) biztonság kiépítésére, fejlesztve a közös kémelhárítást, illetve a pénzügyi és politikai védelmi intézkedéseket, másrészt, a tagállamok bátorítására, hogy szánják rá a megfelelő mértékű forrást a saját nemzeti hadseregeikre. Ugyanakkor, ha az EU szétesik, esetleg irrelevánssá válik, az önálló államok sokkal kevésbé lesznek hajlandóak kielégítően véghezvinni ezeket a fejlesztéseket.

Középen a NATO

A NATO-nak más jellegű kihívásokkal kell szembenéznie, mint az Európai Uniónak. Habár gyakran „céltáblának” használják a populista politikusok, (például Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front elnöke) általában kevésbé tűnik úgy, hogy különböző országok a kilépésen gondolkoznak, vagy hogy önmagától feloszlana, összeomlana a szövetség. A viták sokkal inkább aköré csoportosulnak, hogy a reménybeli új tagok, név szerint Svédország és Finnország tényleg csatlakozzanak-e, továbbá az egyes országok hajlandóságáról aziránt, hogy a védelmi költségeiket a GDP 2%-ra növeljék, ami a NATO által kijelölt általános minimum.

Valóban, több jobboldali populista, például a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS), vehemens támogatója a szövetségnek. (Lengyelország nem csak, hogy elérte a 2%-ot, elkötelezett aziránt, hogy meg is haladja azt).

Az európai populista-kihívás tehát a NATO tekintetében sokkal inkább a gyakorlati kérdésekben jelentkezik, mint magában a szervezet létében. Vannak olyanok a szövetségben, főleg a mediterrán országok képviselői, akik nagyobb fenyegetést látnak a Közel-Keletről és Észak-Afrikából érkezőkben, mint Oroszországban, és megkérdőjelezik a balti légirendészet (BAP misszió) és a keleti határra telepített állások fontosságát is.

Ezek a tagállamok gyakrabban viszont a hangsúlyt inkább az önállóságra helyezik. A Pew Research Centre 2016-os kutatása alapján több európai országban egyértelmű többségben (Görögországban 83%, Olaszországban 67% és Lengyelországban 65%) vannak azok az állampolgárok, akik úgy érzik, más országokat hagyni kell, had oldják meg egyedül saját problémáikat. Nehezen mondható egybeesésnek, hogy a felsorolt három országból kettőben populista kormány regnál, és a felmérések szerint Olaszországban is fej-fej mellett halad az Öt Csillag és a Demokrata Párt.

forrás: Inside EVs

Természetesen még meglátjuk, mi lesz az Amerikai Egyesült Államok fő kihívása. A kampányidőszakban Donald Trump szkeptikusan állt hozzá egy „elavult” NATO-hoz, különösen az USA kötelezettségeit illetően azokkal a tagállamokkal szemben, akik nem járulnak hozzá az általa megfelelőnek ítélt mértékben a saját védelmükhöz, másrészről viszonttöbbször is kifejezte a NATO iránti elkötelezettségét. Ráadásul tevékenységében mindenképpen korlátozza majd a Kongresszus és a kormányapparátus, akik túlnyomórészt támogatóan állnak az Egyesült Államok folytatólagosan pozitív szerepéhez a Szövetségben. Reálisan, a populista fenyegetés az Atlanti-óceán túlpartjáról leginkább a Trump által gyakran tanúsított apátiában keresendő: egy olyan USA-adminisztráció, amely a valódi előnyeit inkább kétoldalú kapcsolatokban látja, minta többoldalú egyezményekben való elköteleződésben.

Reménysugarak

Ahogy a britek épp felfedezik, könnyebb ígérni az elszakadást, mint a gyakorlatban véghezvinni azt. Továbbá, nem minden kampányígéret válik szakpolitikává, főleg ha annak több évtizedes irányát fordítaná vissza. Ha valami, akkor alapvető fontosságú nem engedni a fokozódó tehetetlenségnek. Semmi sem olyan kártékony, mint hagyni a politikai párbeszédet elterelődni arról, hogy a szövetség egyáltalán felbomlásra van-e ítélve, arra, hogy hogyan lehet legegyszerűbben megoldani a kiválást.

Emellett az is megeshet, hogy az új kihívások hosszú távon még kedvezőek is lehetnek. A NATO feladata, hogy kihangsúlyozza értékeit, alapelveit minden tagja számára. Továbbá, az Egyesült Államok adta garancia nélkül, az európai országoknak sokkal komolyabban kell venniük a saját védelmüket. Az Európai Unió GDP-je körülbelül 17 milliárd dollár környékén áll, ami épphogy egy milliárd dollárral kevesebb, mint az Egyesült Államoké. Ennek ellenére a haderő fenntartására és fejlesztésére szánt összegekben nagy különbségek mutatkoznak: az EU összességében 219 milliárd, míg az USA 618.7 milliárd dollárt költ hadseregére.

Ennek ellenére az Unió valószínűlegorvosolni tudja a helyzetet az USA által leépített mértékű támogatások esetén is, ám ez nem teljesen szükségszerű – főleg, ha azzal az Oroszországgal kell foglalkoznia, amelynek hadi költségvetése nagyjából 43 milliárd dollár (nyilván, a párhuzam nem közvetlen, mivel egy autoriter rezsim kevesebb anyagi ráfordítással is több mindenre képes – de ennyivel természetesen nem).

Bármilyen esetben is, a probléma nem a „katonát a katonáért” számolásokban mutatkozik meg. Ahogy fentebb említettem, a modern „non-lineáris” hadviselés legalább annyira lényeges eleme a kormányzás, mint a tűzerő. Többféle módszert használva, a kémkedéstől, a kiberhadviselésen és dezinformáción keresztül a hasznos politikai mozgalmak támogatásáig, Moszkva keresi az EU-ban és a NATO-ban megtalálható törésvonalakat. Sok populista mozgalmat találhatunk a szövetségeseik és eszközeik között, főleg a populizmus által elutasított intézmények, normák és a modern globális rendszer alapvető meg nem értése miatt.

Ha az EU azt a döntést hozza, hogy tovább színleli, hogy a túlélés csak a jobb nyilvános kapcsolatokon, vagy a megduplázott föderalizmuson múlik, akkor egy megkérdőjelezhető jövővel néz szembe. Tehát, könnyen megerősíthetné relevanciáját, ha a tagállamokat inkább abban segítené, hogy felvértezzék magukat a 21. század adta biztonsági kihívásokkal szemben. Ha a helyzetet jól kezelik, hatékony együttműködést és támogatást biztosíthat a tagállamoknak, ahelyett, hogy folyamatosan a brüsszeli perspektívát sulykolja. A folyamat nem csak az európai biztonságot növelné, de a populista politika EU-ellenességének is jóval kevesebb teret adna.

(Forrás: NATO Review – Will the populist wave wash away NATO and the European Union?)