Biztonságpolitika.hu

1959-ben indult az első hajó a Japánban élő koreai közösség tagjaival Észak-Koreába. 1984-ig megközelítőleg 95 ezer személy hagyta el önkéntesen Japánt, csak néhányuknak sikerült kimenekülnie az országból. A Japánban élő koreai közösség tagjainak ma is élnek olyan rokonaik Észak-Koreában, akik megélhetése azon múlik, hogy mekkora anyagi támogatást képesek biztosítani nekik korábban elhagyott otthonukból. A cikk a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság és Japán visszahonosítási programjának 60. évfordulója alkalmából született.

Japánban az 1900-as évek közepétől beszélhetünk számottevő (kb. 2 milllió fős) koreai kisebbségről. A Japán Birodalom 1945-ös kapitulációját követően a japánban maradt nagyjából 600 ezer fős koreai közösséget zainichi-nek nevezzük. Az 1952-es San Francisco-i békeszerződés megkötésének egyik következménye volt, hogy a zainichi elveszítette japán állampolgárságát, amely Korea megszállásának eredményeként jött létre. A közösség tagjainak nyilatkoznia kellett politikai hovatartozásukról, az északi identitást választók a Chongryon nevű (más elnevezése Chosen Soren), KNDK politikai támogatásával létrejött érdekvédelmi szervezethez tartoztak, míg a dél-koreai nézeteket vallók a Mindanhoz.

Az 50-es évek elején, a koreai háború alatt valósult meg a japán állam legkeményebb fellépése a koreai kisebbség és szövetséges szélsőbaloldali szervezeteikkel szemben, akik számos alkalommal keveredtek a japán kommunisták által szervezett véres tüntetésekbe és zavargásokba. A tömeges letartóztatások következtében az Omura fogvatartási központ túlzsúfolttá vált (ahonnan a japán törvényeket megszegő külföldieket kitoloncolják a szigetországból). 1954-ben Dél-Korea politikai okokból kifolyólag nem fogadta be zainichi tagjait. Emellett a deportálásra váró elítéltek jelentős része az antikommunista Dél-Korea politikájától félve kérelmezte, hogy a KNDK-ba szállítsák őket, amelyet Kim Ir Szen még 1955-ben engedélyezett.

Kép forrása: https://www.ncnk.org/resources/briefing-papers/all-briefing-papers/overview-north-korea-japan-relations

A dél-koreai vezetés hozzáállásával szemben a KNDK igyekezett elérni, hogy a kormányon lévő japán Liberális Demokrata Párt (LDP) engedélyezze koreai munkások és szakemberek ideiglenes áttelepülését Észak-Korea újjáépítése céljából. 1955-ig bezárólag az LDP és a japán vöröskereszt (Japan Red Cross Society – JRC) többször is tárgyalt Kim Ir Szennel, aki végül egy olyan visszahonosítási programba egyezett bele, amely teljes utazási költségét a KNDK fedezi.  A programot 1959 decemberében a kalkuttai szerződés ratifikálta, amely a nemzetközi vöröskereszt (International Committee of the Red Cross in Geneva – ICRC) közreműködésével jött létre.  A kalkuttai szerződés látszólag minden érintett szempontjából előnyös volt. Észak-Korea munkaerőhöz jutott és teret nyert Dél-Koreával szemben a japán belpolitikában. Kim Ir Szen egyúttal az ország nemzetközi elismertségét is növelte, mert egyenrangú félként kötött nemzetközi szerződést a ICRC-vel és Japánnal, amely a hidegháború ellentétes hatalmi blokkjának szuperhatalma, az USA szövetségese volt. A japán vezetés ezzel párhuzamosan megszabadult a zainichi politikai (szélsőbaloldali) és társadalmi fenyegetést jelentő tagjaitól, amelyet akkoriban az összes japán párt támogatott, mert a program csökkentette az Omura fogvatartási központ túlzsúfoltságát is. Emellett a koreai közösség részéről is felmerült az igény a visszatelepülésre a Japánban megtapasztalt szigorú szabályok és nehéz életkörülmények miatt, melyre a Chongryon propagandája erőteljes befolyást gyakorolt. A szervezet ígéretében „földi paradicsomként” állította be a KNDK-t, ahová az Észak-Koreával szimpatizáló zainichi tagjai elmenekülhetnek a diszkrimináció elől vagy például ingyenes felsőoktatáshoz juthatnak. Az áttelepítést az ICRC felügyelte (a résztvevőkkel egy szándéknyilatkozatot írattak alá, hogy önszántukból hagyják el otthonukat), így megközelítőleg 95-93 ezer zainichi (és kb. 6800 japán állampolgár, akik koreaiakkal éltek vegyes házasságban) hagyta el Japánt 1959 és 1984 között, de legfeljebb 200 fő tudott visszatérni a szigetországba Dél-Koreán keresztül.

Felvonulás Japánban a visszahonosítási program során kitelepültek hazatéréséért. Kép forrása: http://www.asahi.com/ajw/articles/AJ201808210034.html

2014 februárjában az ENSZ emberi jogi bizottságának nyilatkozata egyértelműen emberiség elleni bűncselekménynek minősítette Észak-Korea részvételét a visszatelepítési programban (és a japán állampolgárok elrablását). Jelenleg 5 fő perli a phenjani kormányt emberi jogaik megsértésével a tokiói bíróságon, összesen 500 millió jenes kompenzációt követelve. A felperesek a visszahonosítási program keretein belül települtek át Észak-Korába, ahol éheztek, és a szongbun rendszer (amely az észak-koreai társadalmat 50 különböző kategóriába sorolja a rendszerhez fűződő támogatásuk mértéke alapján) az ellenséges osztályhoz tartozóként kezelték őket: vidékre telepítették és termelő közösségekbe kényszerítették vagy bányában dolgoztatták őket. Az egykori zainichi tagjait bebörtönözték vagy koholt vádak alapján kivégezték családtagjaikat. Az áttelepülteknek csak a kétezres években sikerült dezertálni, hátrahagyva hozzátartozóikat, mert a phenjani vezetés megtiltotta számukra az ország elhagyását. 2018 februárjában az egyik dezertőr keresetet nyújtott be a Hágai Emberi Jogi Bírósághoz azzal, hogy a megtévesztésért és emberi jogaik megsértéséért (Nemzetközi Büntetőbíróság Római Statútumának 7-es cikke alapján) vonják felelősségre emberiség elleni bűncselekmény miatt Kim Dzsong Un-t, Észak-Korea vezetőjét és Ho Dzsong Man-t, a Chongryon első emberét.

A képeket Jiro Oshima, a visszahonosítási program egyik érintettje készítette, amikor fívéreit látogatta meg Észak-Koreában. Kép forrása: https://www.nytimes.com/2019/02/25/world/asia/korea-japan-diaspora.html

A Chosen Soren, Észak-Koreához köthető koreai érdekvédelmi szervezetnek, ma is nagyjából 75 ezer fős taglétszáma van. Ennek oka főként az általuk biztosított etnikai oktatás és munkalehetőségek hálózata, azonban az indokok között szerepel a visszahonosítási program keretein belül áttelepült családtagok helyzete is. A zainichi érintett tagjaira a Chosen Soren nyomást gyakorolhat Észak-Koreában tartózkodó szeretteiken keresztül (habár koruknál fogva egyre kevesebb az érintett), és többek között a rezsim anyagi és politikai támogatására kötelezheti őket. Az érintettek beszámolói alapján, rendszeresen juttatnak pénzügyi támogatást közvetlenül családtagjaiknak vagy Kínán keresztül megvalósuló személyes látogatások alkalmával olyan luxuscikkeket adnak át (kozmetikumok vagy ruhadarabok), melyket később pénzzé tehetnek, elcserélhetnek vagy megvesztegetésként használhatják fel Észak-Koreában.

A Japán állam részéről szintén fontos szerepet tölt be a Chosen Soren. A két ország közti diplomáciai kapcsolatok teljes hiányában a szervezet szolgál az egyetlen olyan fórumként, amely előremozdíthatja a két ország közti párbeszédet, és az 1970-80-as években elrabolt japán állampolgárok szabadon bocsájtásának ügyét. Emellett a koreai kisebbség életkörülményeit nagyban befolyásolja a szervezet tevékenysége és ellátja képviseletüket (Kim Dzsong Un a szervezethez írt legutóbbi levelében a Mindan, dél-koreai érdekképviseleti szervvel való együttműködést szorgalmazta a Korea-közi kapcsolatok fejlődésének tükrében). A koreai etnikum kultúra és identitás ápolásának egyik fajsúlyos szereplője a szervezet, ezért nem kerül napirendre beszüntetése a japán vezetés részéről, azonban törvénysértő, vagy titkosszolgálati és hírszerzési botrányokba keveredett tagjaival és vezetőivel szemben a japán hatóságok határozottan lépnek fel, átvizsgálások, vízummegtagadás és letartóztatások formájában.

Felhasznált irodalom:

KAZUKI BABA, Repatriation Program, 2011.12.06. Elérhető: https://japansociology.com/2011/12/16/repatriation-program/

DEWAYNE J. CREAMER, The Rise and Fall of Chosen Soren: It’s Effect On Japan’s Relations on the Korean Penninsula, Naval Postgraduate School Monterey, 2003, 24-27. oldal. Elérhető: http://www.dtic.mil/dtic/tr/fulltext/u2/a420217.pdf

Tessa MORRIS-SUZUKI, Exodus to North Korea Revisited, 2011.június 23. Forrás: https://ips-dc.org/exodus_to_north_korea_revisited

RYUICHI KITANO, Defectors bid to sue N. Korea for rights abuses in Japanese court, The Asahi Shinbun, 2018. augusztus 21. Elérhető: http://www.asahi.com/ajw/articles/AJ201808210034.html

DAISUKE KIKUCHI, ICC eyed to condemn North’s ’59-’84 repatriation program,The Japantimes, 2018. február 16. Elérhető: https://www.japantimes.co.jp/news/2018/02/16/national/politics-diplomacy/icc-eyed-condemn-norths-59-84-repatriation-program/#.W83dS3szY2w

MOTOKO RICH, Koreans in Japan Embrace the North as the World Shuns It, The New York Times, 2019. február 25. Elérhető: https://www.nytimes.com/2019/02/25/world/asia/korea-japan-diaspora.html

2016. június 23-án a britek népszavazáson a voksok 51,9%-ával megszavazták az Európai Unióból való kilépést. Az új miniszterelnök, Theresa May 2017. március 29-én jelentette be hivatalosan a kilépést, melyet az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés 50. Cikkelye szabályoz. Az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk kapta kézhez a levelet, mellyel elindult a kilépési folyamat, ezzel kezdetét vette a szerződésben meghatározott két éves határidő.

2017 áprilisában az Európai Tanács elfogadta az alapvető elveket, melyek meghatározták a kilépést. Ez többek között azt jelenti, hogy az Unió olyan eredmény elérésére törekszik, mely „minden tagállam számára igazságos és méltányos és az uniós polgárok érdekeit szolgálja”. Illetve a megállapodás a jogok és kötelezettségek egyensúlyán kell, hogy alapuljon, így kizárja az ágazati megközelítést, tehát a négy szabadság egymástól elválaszthatatlan. A tárgyalások során az érintett felek (nemcsak az EU és az Egyesült Királyság, hanem a polgárok, vállalkozások, nemzetközi partnerek) folyamatos és részletes tájékoztatása kötelező. Az olyan átmeneti intézkedésekben, melyek a későbbiekben a viszonyrendszer várható keretét adják, meg kell határozni az időtartamot, az átmeneti mechanizmusok hatályát. A tárgyalások során törekedni kell az uniós tagállamokban és az Egyesült Királyságban élő állampolgárok jogainak védelmére, illetve kölcsönös garanciákról kell megállapodni, a polgárok munkavállalását vagy tanulmányait érintő kérdésekben.

A bizottsági ajánlás után az Európai Tanács minősített többséggel szavazott az iránymutatásokról. Az erőteljes minősített többség azt jelentette, hogy a 27 tagállam 72 százaléka, és a tagállamok lakosságának 65 százalékára volt szükség. Megkezdődtek a tényleges tárgyalások, az EU-t Michel Barnier mint a Bizottság főtárgyalója képviselte.

A két éves periódus alatt, egy többfordulós tárgyalássorozaton, a felek megállapodtak a „Kilépésről szóló megállapodás” részleteiről, melynek tervezete 2018 februárjában készült el. Ez a dokumentum többek között a következő kérdéseket tisztázza: az EU-tagállamok állampolgárainak jogainak kérdését az Egyesült Királyságban. Ha a polgárok az átmeneti időszakban – azaz 2020 decemberéig – érkeztek az Egyesült Királyság területére, öt év tartózkodás után tartósan maradhatnak az országban. Az átmeneti időszak után érkezők helyzetét egy másik, a „Megállapodás a jövőbeli kapcsolatok”-ról elnevezésű dokumentum fogja szabályozni. Ez kiterjed az üzleti célú, a vízummentes, rövidtávú tartózkodásokra, illetve az illegális bevándorlás elleni küzdelemmel kapcsolatos együttműködésekre. Az utóbbi dokumentum fogja szabályozni a biztonsági- és védelmi együttműködést, de a Kilépési Megállapodás tisztázza, hogy biztosan nem marad a jelenlegi szintű adatmegosztás az Egyesült Királyság és az EU között. Bár az energia- és gázszolgáltatásokkal kapcsolatos egyezmények nem változnak, a kutatási, innovációs és tudományos kapcsolatok részleteiről a jövőben születik majd megállapodás. Az Európai Unió Bírósága megtartja hatáskörét az átmeneti időszak alatt, tehát rendelkezései az Egyesült Királyságra is kötelezőek maradnak. A kereskedelmi kérdések nem változnak az átmeneti időszakban.

A már elkészült, 585 oldalas „Kilépésről szóló megállapodás” elfogadásáról szavaztak a brit parlamentben. 2019 januárjában, majd március 13-án újra nagy többséggel leszavazták a dokumentum elfogadását. Az egyezmény több aspektusát is kifogásolja az Alsóház. Az átmeneti időszak alatt az EU Bíróságának ítéletei Nagy-Britanniára is érvényesek maradnak, azonban ezt követően az UK ígéretet tett, hogy a környezetvédelem, a szociálpolitika és a foglalkoztatás terén Uniós „szabványokat” fog követni, tehát nem határolódik el az uniós jogtól. A határokkal kapcsolatos kritika, hogy az átmeneti időszak alatt megmarad a szabad mozgás, és az Egyesült Királyság csak az átmenet után alakíthatja ki saját bevándorlási szabályait.

A legmegosztóbb akadály az ír határ kérdése. Ha ebben a témában nem sikerül megegyezni, életbe lép a „backstop”, ami biztosítaná a nyílt határokat az Ír Szigeten, tehát Észak-Írország továbbra is követne bizonyos uniós szabályokat. Így viszont Észak-Írország és Nagy-Britannia között lenne vámhatár, ami a brit képviselők szerint elfogadhatatlan. Viszont, ha az írek és észak-írek között vezetnének be vámhatárt, az veszélybe sodorná az 1998-as Nagypénteki Megállapodás eredményeit.

Több képviselő szerint Észak-Írországot nem kellene külön kezelni az Egyesült Királyságtól, illetve aggódnak, hogy a „backstop” szabályozást a későbbiekben nehézkes lenne megszüntetni, hiszen az Unió engedélye is szükséges ehhez. May hiába biztosította többször a képviselőket arról, hogy a „backstop” csupán ideiglenes lenne.

Ezt követően március 14-én a brit alsóház a kilépés határidejének meghosszabbítására szavazott. Ez csak akkor következhet be, ha a kezdeményezést a március 21-22-i EU–csúcson az összes tagállam egyhangúan elfogadja. A brit alsóház egyébként sokat ülésezik a Brexit kérdésében az utóbbi időben: Nemcsak a kilépési egyezményről, illetve a halasztásról, hanem egy esetleges új referendum kiírásáról is szavaztak, ezt az alsóház szintén elutasította. Szintén voksoltak arról, hogy Theresa May maradjon-e a tárgyalások vezetője, ez utóbbi szavazás szoros volt, mindössze két szavazaton múlott a May számára kedvező kimenetele.

Mi történik ezután?

A tegnapi EU-csúcson az alábbi lehetőségeket kínálták fel a tagállamok állam- és kormányfői Maynek. Ha a brit parlament megszavazná a már kétszer nagy többséggel leszavazott Kilépési Megállapodást, akkor május 22-ig maradhatnak a britek az Unióban – addig megtörténik a megállapodás ratifikációja a tagállami és az uniós parlamentben is. Ám amennyiben harmadszor is elutasítja a brit parlament a kilépési megállapodást, április 12-ig halasztja csak az Unió a brexitet; addig a brit félnek elő kell állnia egy új forgatókönyvvel, hogyan képzeli el a jövőt. Ez az eset egyébként különösen érdekes, hiszen ha ekkor hosszú távú halasztást kér Nagy-Britannia, akkor nekik is EP-választásokat kell tartaniuk.

 A 29-i határidő kitolása máig határozatlan hosszúságú halasztási időt jelent, de May egy rövidebb halasztához ragaszkodik.

Tehát a Brexit remélt március 29-i lezárása helyett várhatóan egy még kaotikusabb kilépés fog bekövetkezni. Bár a Kilépési Megállapodást sikerült megkötnie a feleknek, a brit alsóház elégedetlensége miatt az eljárás koránt sem záródhat le.

További felhasznált irodalom:

Az Európai Unióról szóló Szerződés 50. cikke – Kérdések és válaszok, Európai Bizottság – Tájékoztató

2019. február 24-25-én, az egyiptomi Sarm-es-Sejkben került sor a történelem során először az Arab Liga és az Európai Unió csúcstalálkozójára. Jelentősége azonban nemcsak abban rejlik, hogy először ültek le egymással tárgyalóasztalhoz a tagországok állam- és kormányfői, hanem abban is, hogy létrejött egy, a további kooperációról szóló közös nyilatkozat, illetve megfogalmazódott az a szándék, hogy a jövőben is folytatódjon a párbeszéd hasonló szintű találkozók keretében.

Az Arab Liga

Az 1945-ben, főként brit támogatással megalakult Arab Liga (League of Arab States – LAS) az arab államokat tömörítő, pánarab regionális szervezet, amely jelenleg 22 észak-afrikai és közel-keleti tagországot számlál, köztük a felfüggesztett tagságú Szíriát is. A Liga megalakításának célja annak alapító okiratában szerepel: egyrészt a politikai együttműködés, és az arab államok szuverenitásának és területi integritásának megőrzése; másrészt az olyan különböző szakpolitikai területeken való kooperáció, mint a gazdaság, kereskedelem, pénzügy, kommunikáció, egészségügy, szociális jólét, kultúra. Emellett részt vesz a tagállamok vitás kérdéseinek rendezésében, valamint agresszor állam elleni fellépésben is. Noha az Arab Ligát sok kritika éri a konfliktuskezelés hatékonysága, a döntések kikényszerítése és a kollektív intézkedés területén, valamint megosztottsága miatt is, a Liga maga a pánarab eszme szimbólumává vált. Mindemellett különböző szakterületein számos szervezetet hozott létre céljainak elérése, és a konfliktusok, problémák kezelése és megelőzése érdekében.

Az Arab Liga közel 70 éves fennállásának ideje alatt több szervezettel és országgal is kialakította kapcsolatát a nemzetközi közösségben: állandó képviselete működik az ENSZ-ben és az Afrikai Unióban is. A Mediterrán Unióval, az USAN-nal és az ASEAN-nal folyamatban van a szorosabb együttműködés kialakítása; a pánarab szervezetben pedig megfigyelői státuszt tölt be India, Brazília, Venezuela és Eritrea. Mindemellett Oroszországgal és Kínával is jó kapcsolatot ápol a társulás számos tagországa.

Az Euro-Arab Párbeszéd

Az Arab Liga és az Európai Unió kapcsolatépítése az 1970-es évekig nyúlik vissza. Ekkor az olajárrobbanás és az arab–izraeli konfliktusok okozta feszültség légkörében az EGK és a LAS 1974-ben, francia kezdeményezésre létrehozta az Euro-Arab Párbeszédet (EAD), amelynek célja főként a gazdasági és politikai együttműködés volt. Az arab fél azonban folyamatosan az Izrael elleni érdekérvényesítés eszközeként, míg az európai fél a gazdasági térnyerése érdekében használta fel az Euro-Arab Párbeszédet. A Párbeszéd működését végül 1979-ben, a Camp David-i megállapodás miatt felfüggesztették. Az EAD újbóli elindítását az 1980-as – a palesztinok önrendelkezési jogát elismerő – Velencei Nyilatkozat tette lehetővé, azonban az Öbölháború ismét lelassította a Párbeszéd dinamikáját, és a maastrichti-i szerződés aláírása után már egy teljesen új intézményi keretben folytatódhatott a kooperáció.

Euro-arab kapcsolatok az EU létrejötte után

Az Arab Liga és az Európai Unió tagállamai. Forrás: www.en.wikipedia.org

Az Európai Unió az 1990-es években főként a multilaterális szerződésekre koncentrált, ennek keretében jött létre az Euro-Mediterrán Partnerség, amelyhez ugyan nem kötődik intézményileg az Arab Liga, de 8 tagországa, illetve Törökország, Izrael, Ciprus és Málta is társult. A Partnerséget 2008-ban a Mediterrán Unió váltott fel, amely új löketet adott a barcelonai folyamatnak. A 2000-es évektől az Unió és a Liga különböző tisztségviselői kölcsönösen meglátogatták egymás különböző találkozóit, gyakran megfigyelő státuszban.

Az Arab Liga és az Európai Unió újbóli kapcsolatépítése 2007-ben kezdődött el, amikor Málta kezdeményezésére 2008 februárjában megrendezték a két szervezet közötti külügyminiszteri találkozót. A legfontosabb momentumnak az tekinthető, hogy közös álláspontot alakítottak ki az akkori közel-keleti helyzet kapcsán, illetve megegyeztek egy olyan keret kialakításáról, amelyen belül a jövőben is folytatódhat a párbeszéd. Ennek ellenére a máltai találkozó jelentősége végül csupán szimbolikus maradt. 2011-ben kitört az arab tavasz, így az Unió közvetlen szomszédságában megváltozott biztonsági helyzet hatására az EU felülvizsgálta a Mediterrán Partnerséget, illetve a Ligával is igyekezett szorosabbra fűzni kapcsolatát. Tette ezt sikeresen, hiszen egy évvel később ismét megrendezésre került Kairóban egy külügyminiszteri találkozó, s mindkét fél erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy tovább mélyítsék az együttműködést; magas rangú tisztviselői találkozók szintjére emelve. Ezután állandóvá váltak az összejövetelek az EU és a LAS képviselői között. Megegyeztek továbbá az Arab Liga és az Európai Parlament közötti szorosabb kooperációról is. Mindezzel az EU nagyobb mértékben hozzájárulhatott az arab országok demokratizálódásához.

2014-ben az athéni külügyminiszteri találkozón a két szervezet közötti politikai párbeszéd stratégiai párbeszéddé fejlődött, amely immár a politikai, gazdasági és biztonsági kihívásokra is fókuszált. Mindemellett útjára indították a Korai Figyelmeztetés és Válságreagálás Projektet, illetve számos szociális, biztonsági és mélyebb intézményi együttműködésről tettek nyilatkozatot. Kijelentették, hogy a Stratégiai Párbeszéd keretében, ahol lehetőség szerint a két szervezet egységes álláspontot képvisel majd, és közösen cselekednek a terrorizmus területétől kezdve a nonproliferáción át a különböző határokon átnyúló bűncselekmények ellen. Mindezen célok elérését segítette elő az EU Külügyi Szolgálata és az Arab Liga Főtitkársága által aláírt egyetértési megállapodás 2015-ben. Így kialakultak a jövőbeni találkozók pontosabb keretei: kétévente külügyminiszteri találkozókra, évente pedig az EU Politikai és Biztonsági Bizottságának képviselői és a LAS állandó képviselői közötti találkozókra kerül majd sor.

A negyedik külügyminiszteri találkozót 2016-ban rendezték meg Kairóban. Ez alkalommal megerősítették az előző találkozókon elfogadott irányelveket, illetve már felmerült az a szándék, hogy a Stratégiai Párbeszéd szintet lépve, állandó időközönként megrendezett állam- és kormányfői csúcstalálkozókon is folytatódjon.

A 2019-es Sarm-es-Sejki csúcs

A Sarm-es-Sejki csúcstalálkozó megszervezéséről az Európai Unió állam- és kormányfői 2018-ban Salzburgban egy informális találkozó során döntöttek. Az idei csúcstalálkozót közvetlenül az ötödik külügyminiszteri találkozó előzte meg, amelyet 2019. február 4-én Brüsszelben rendeztek. A külügyminiszteri találkozó legfontosabb célja a február végi csúcstalálkozó előkészítése volt. A résztvevők megvitatták az aktuális libanoni és palesztin helyzetet, valamint a klímaváltozásról, a multilateralizmusról, az emberi jogokról és az illegális migráció elleni harcról is szó esett. Azonban a közös álláspont kialakítása a migrációs helyzetről sikertelennek bizonyult, többek között a magyar vétónak „köszönhetően”. Mindezek ellenére Mogherini nyilatkozatában elmondta, hogy nagyon nyílt, nagyon konstruktív találkozó zajlott le, illetve megegyeztek a nem válságokhoz köthető, főként az oktatás, befektetés, kereskedelem területein belüli együttműködések elmélyítésében is. Az Arab Liga főtitkára, Ahmed Aboul Gheit szerint a találkozó rendkívül jól sikerült a közös megegyezések tekintetében.

Az Arab Liga és az Európai Unió 2019-es brüsszeli külügyminiszteri találkozója. Forrás: www.eumesco.net

Magára a csúcstalálkozóra 2019. február 24-25-én került sor az egyiptomi Sarm-es-Sejkben. A csúcson az EU 28 tagállamának, illetve a LAS 21 tagországának vezetői mellett a Liga főtitkára, Ahmed Aboul Gheit, az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Federica Mogherini, az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk, illetve az EU szomszédságpolitikájáért és bővítési tárgyalásaiért felelős biztosa, Johannes Hahn is megjelent. Az ülés az egyiptomi elnök, Abdel Fattah el-Sisi és Donald Tusk elnöklete alatt zajlott. A találkozó fő célja az arab–európai partnerségi kapcsolat megerősítése, a közös problémákról és lehetőségekről szóló párbeszéd, illetve az aktuális regionális helyzet kiértékelése volt. A csúcs fontosságáról többek között Federica Mogherini is beszélt: ”Az arab régió volt az egyetlen olyan a világon, amellyel az Európai Uniónak nem volt csúcstalálkozója. Ez paradoxon, mind a közelségünk, mind a közös kihívások és lehetőségek miatt.”

Federica Mogherini az Arab Liga és az Európai Unió 2019-es csúcstalálkozóján. Forrás: www.eeas.europe.eu

A csúcstalálkozó február 24-én helyi idő szerint 17:00-kor kezdődött el-Sisi megnyitó beszédével. Ezután Donald Tusk megköszönte el-Sisi meleg fogadtatását és a résztvevők jelenlétét. Kifejezte a találkozó különlegességét, továbbá elmondta, hogy a két térség földrajzi közelségén, hasonló érdekein és történelmén alapuló kooperációt választották a konfliktus helyett. Felvázolta, hogy mely területeken várható az együttműködés: oktatás, munkanélküliség, kereskedelem, befektetés, fiatalok lehetőségei, klímaváltozás, valamint migráció. A nyitóceremóniát az Euro-Arab Partnerség megerősítéséről és a globális problémákról szóló plenáris ülés követte. Február 25-én egy kihívásokról szóló munkaértekezlet következett, amelyet egy újabb plenáris ülés követett. A csúcs végül a záróülést követő sajtókonferenciával fejeződött be. A záróbeszéd alkalmával Donald Tusk kifejtette, hogy az együttműködés mélyítésének legfontosabb területei jelenleg a klímaváltozás és a kereskedelem. Ezt követően el-Sisi megköszönte még egyszer a vezetők megjelenését, akik részt vettek e sikerekben gazdag csúcstalálkozón. Elmondta, hogy biztos abban, hogy kikristályosodtak mindkét fél számára egymás elképzelései és céljai, valamint hozzátette, hogy „több, ami összeköti az arab és európai világot, mint ami elválasztja”.

A csúcstalálkozó résztvevői.
Forrás: www.euneighbours.eu

A Sarm-es-Sejki csúcson sor került egy 17 pontból álló közös nyilatkozat elfogadására. A pontok közül a legfontosabb az, hogy nem ez volt az első és utolsó ilyen magas szintű csúcstalálkozó, hiszen 2022-ben ismét sor kerül majd rá, amelynek immár Belgium lesz a házigazdája. Ami a stratégiai párbeszédet illeti, megegyeztek ennek további mélyítéséről és minden, a további együttműködést elősegítő mechanizmus használatáról. Rendkívüli fontosságú a demokratizálódás folyamatában, hogy a civil társadalom, a nők és fiatalok fontossága mellett a nemzetközi jog és a multilateralizmus tiszteletben tartását is megemlítették. Mindemellett a konfliktusrendezés, a biztonság, illetve a szociális és gazdasági fejlődés területén is megegyezett a két fél a kooperáció elmélyítéséről. Egymás mellett harcolnak továbbá a kulturális és regionális intolerancia, az extrémizmus, a proliferáció és a diszkrimináció ellen. Hitet tettek a regionális konfliktusok, válságok politikai úton való megoldására, amely a kulcsa a nép által megérdemelt prosperitásnak és békének. A dokumentumban a térség konfliktusos országairól is igyekeztek közös álláspontot kialakítani. Mindegyik állam kapcsán támogatják a vonatkozó ENSZ-határozatokat, akárcsak az ENSZ különmegbízottjait is, és kifejezték aggodalmukat a fennálló humanitárius helyzetek kapcsán. A palesztin kérdésről megegyeztek az álláspontok azzal kapcsolatban, hogy a nemzetközi jogba ütközőek a megszállt palesztin területeken létrejött izraeli telepek, illetve felszólították mindkét felet a Gázai övezet fennálló helyzetének megváltoztatására irányuló azonnali lépések megtételére. A szír helyzet kapcsán kifejezték, hogy az ország stabilizálódásához elengedhetetlen a politikai transzformáció, amely a 2012-es genfi irányelveknek megfelelően kell, hogy történjen. Líbiával kapcsolatban minkét fél teljeskörűen támogatja a 2015-ös politikai megállapodást, csakúgy, mint a jemeni helyzet megoldására irányuló stockholmi egyezmény végrehajtását is.

Azonban a csúcs nem csak az egyetértésről szólt, hiszen főképp az emberi jogok védelme és garantálása területén akadt néhány nézeteltérés. Az EU ugyan kerülte Egyiptom közvetlen és nyilvános kritizálását, azonban Jean-Claude Juncker nyitóbeszéde alkalmával elmondta, hogy „azt szeretném, hogyha együtt megvédenénk az emberi jogok és tolerancia tiszteletének alapvető értékeit.” Ennek ellenére a jelenlegi egyiptomi helyzet világossá teszi, hogy az arab országnak nem azonosak az emberi jogi elképzelései az Unióéval, melynek kapcsán el-Sisi megjegyezte, hogy „ti nem taníthattok meg minket az emberiességről (…) különböző felfogásunk van róla, akárcsak az értékekről és etikáról. Tiszteljétek az értékeinket, ahogy azt mi is tesszük.”

Mindenesetre, tagadhatatlan a diplomáciai siker a találkozó létrejöttében. Az Európai Unió számára elengedhetetlen a térség stabilizálása – annak közvetlen szomszédsága és a fennálló migrációs helyzet miatt –, amelyben kiemelten fontos az Arab Liga szerepe, hiszen a konfliktusok a tagországokban zajlanak, illetve az EU-ba érkező migrációs hullám egyharmada ezekből a nemzetekből érkezik. Egyes nézetek szerint az Unió a kapcsolatépítést az USA elfordulása utáni, hatalmi vákuumot betölteni kívánó Oroszország és Kína lehetséges dominanciájának ellensúlyozására és saját érdekeinek védelmére is teszi. A közös álláspontok kialakításának elérése, illetve az együttműködés mélyítése a politikától eltérő területekre azonban rengeteg potenciállal kecsegteti mind az Unió, mind a Liga jövőjét.

Írta: Mészáros Kinga

A 2019-es év dupla évfordulót jelent Kínában. Idén 70 éves a Kínai Népköztársaság, és 40 éves a Teng Hsziao-ping által elindított „reform és nyitás” politikája. Ezen évfordulók szellemében ült le március 3-án a Nemzeti Népi Gyűlés és a Kínai Népi Konzultációs Konferencia 13. Nemzeti Bizottsága (CPPCC) az éves ülésére, ami a „Lianghui” vagyis „Dupla ülés” („Two sessions”) nevet viseli. Előzetesen a gazdaság helyzete, a további nyitás lehetőségei, az úgynevezett hármasharc (szennyezés, szegénység, pénzügyi kockázat) és az életszínvonal növelése voltak a kulcstémák.

Jeles alkalom lévén a kínai kommunikáció a világ többi részét célozta az angol nyelvű tartalmakkal. Éltették a demokrácia kínai jellegét hangzatos mondatokkal, a fiatalabb korosztálynak címezve kiadták legújabb rapszámukat(!), és legvégül pedig egy (magában az országban elérhetetlen) közösségi felületen megosztott videóban láthatjuk a kínai demokráciát egy amerikai szemével.

Ezzel párhuzamosan maga az esemény biztonsági előkészületei Pekingben annak rendje és módja szerint folytak. Érzékelhetően megnőtt a rendőri jelenlét. A városba ingázó vonatokon táskákat kutattak át, de még a lakosságból is soroztak be önkénteseket, hogy a polgárőrség a „stabilitást felügyelje”. Az árnyoldala az egésznek, hogy a közismert pekingi kormányellenes aktivistákat erre az időre vagy háziőrizetben tartják, vagy egyenesen kiutaztatják őket Pekingből az ülések idejére.

De mi is ez az egész?

A Lianghui vagy Two sessions az év legnagyobb politikai eseménye Kínában, aminek a pekingi Országos Népi Gyűlés Csarnoka ad helyet. Az ott összegyűlt politikai elit 2 héten át tanácskozik, melynek keretein belül áttekintik az elmúlt évet, megszemlélik az ország helyzetét és kilátásba helyezik a jövőbeli terveket. Két szerv ülésezik ekkor párhuzamosan, amiből ered a név.

A Nemzeti Népi Gyűlés egy közel 3000 főt számláló megválasztott törvényhozó testület. Törvényekről szavaznak, felügyelik a kormányt és megválasztják az állami tisztviselőket. A tagok csak részidős honatyáknak minősülnek és pénzt sem kapnak a szolgálatért. Ezen szerven belül képezi a kivételt a Nemzeti Népi Gyűlés állandó bizottsága, ami 166 főből áll. Az állandó bizottság látja el az egész gyűlés feladatait, az év során a megszabott keretek között.

A Kínai Népi Konzultációs Konferencia Nemzeti Bizottsága (CPPCC) egy politikai tanácsadó szerve a három  hatalmi ágnak. Az itt helyet foglaló 2157 fő az élet és Kína különböző területeiről érkezik. Ez a kínai demokrácia egy különlegessége. Az ország alkotmányának preambuluma feladatának határozza meg a „más országokkal való barátság építését, a szocialista modernizációért, az ország újbóli egyesítéséért és egységéért való küzdelmet”. A székek 2/3-át a kommunista párt tagjai foglalják el, míg a többin az Egységes Front pártjai osztoznak.

A Népi Csarnok ülésterme. Forrás: china.org.cn

A gazdasági ügyeket illetően a kínai miniszterelnök, Li Ko-csiang ismertette a terveket. Főbb pontok a kínai gazdasági növekedés lassulásának fényében kerültek kialakításra, és egy kiszámíthatóbb gazdaságra törekednek. Az éves GDP-növekedést 6-6,5%-ra tették, ami az elmúlt három évtized legalacsonyabbja, viszont ha teljesítik, akkor is a világ  egyik legnagyobb növekedési rátája lenne. Bejelentették továbbá a külföldi cégekkel szembeni gazdaságilag gátló tényezők felszámolását, és hogy „egyenlőkként kezelik” majd kínai vetélytársaikkal őket.

A hazai változások között szerepel az adócsökkentés, illetve 11 millió új munkahely teremtése, amivel milliárddolláros többlethez jut az ország népessége, így a fogyasztás mértékének a növelésével támogatják a gazdaság biztosabb növekedését. A kötvények kibocsátásából befolyt bevételeket pedig az önkormányzatok adósságkezelésére fordítják. A kutatás és fejlesztés területére szánt összegeket, illetve a hadsereg költségvetését tovább növelték. A fennálló kereskedelmi háborúról pedig azt jelentette be a miniszterelnök, hogy „pártolják az USA–Kína kereskedelmi tárgyalásokat”, de konkrétumok nem hangoztak el.

Külügyi politikában változatlanul hangsúlyozták Kína békés fejlődését, a „win-win” kapcsolatok létét, és az Egy Övezet, Egy Út kezdeményezésből eredő hozzájárulásukat a világjólét, béke és prosperitás oltáránál.

A Nemzeti Népi Gyűlés állandó bizottságának elnöke, Li Zhashu a magas minőségű törvényhozást hangsúlyozta a nagymértékű fejlődés érdekében. Az idei törvényhozásnak gondja lesz többek között a további nyitás jogi hátterének megteremtése, a hatályos polgárjog áttárgyalása, az új alkotmánymódosítás megszövegezése és a fegyveres erőkre vonatkozó törvények áttekintése. Li kiemelte, hogy a törvényhozásnak táptalaját Hszi Csin-ping vezetése adta, és hogy a bizottság feladatává tűzte ki az elnök által írt mű (Hszi Csin-ping: Thought on Socialism with Chinese characteristics for a New Era) tanulmányozását és integrálását.

Az Kínai Népköztársaság elnöke Hszi Csin-ping is felszólalt a vállalkozási kedv növeléséhez szükséges feltételek megteremtése érdekében; a kis- és középvállalkozások és a high-tech vállalatok számára. A beszédében továbbá gazdasági, kereskedelmi, infrastrukturális, kulturális összefogásra buzdította a Tajvani-szoros két partját. Hozzátette, hogy 70 éve jött létre az Új Kína, és fontos, hogy egy régió se maradjon ki a gazdag társadalom építéséből. Ebben az összefogásban kiemelt szereplő Fucsien.

A cikk írásának időpontjában még hátravan 2 ülés, ami a Legfelsőbb Népi Bíróság és a Legfelsőbb Népi Ügyészség éves jelentését érinti, illetve a záró szavazásokat. Az esemény március 15-én zárja be kapuit.

Írta: Kertai Zoltán Péter

Algériában az elhalasztott választások előtt tízezrek vonultak az utcára, és az ország történetének eddigi legnagyobb tüntetéssorozata vette kezdetét az arab tavasz óta. A demonstrációk akkor kezdődtek, mikor a jelenlegi elnök, Bouteflika bejelentette, ismételten versenybe száll az államvezetői székért. A tüntetések Algír városán kívül még 40 településen folytak; mint például Oran, Constantine, Setif, Tizi Ouzou és Bouira városában is nagy tömegeket mozgatott meg a demonstrációsorozat. A jelenlegi elnök választáson való indulása ellen a közösségi médiában is széleskörű mozgalom vette kezdetét.

Az elmúlt hetek eseményei

Az események általában békésen folytak, Algír kivételével, ahol az elnöki palota közelében harcok alakultak ki a biztonsági erők és a tüntető tömeg között. Az összecsapásokban többen is megsérültek. A vezérkari főnök és védelmi miniszterhelyettes aggodalmát fejezte ki a tüntetésekkel kapcsolatosan, és óvatosságra, valamint az erőszak kerülésre kérte az embereket. Az eseményekkel kapcsolatosan ez volt az első hivatalos megnyilvánulás a hadsereg részéről.

A tüntetéssorozat részeként a média dolgozói közül március 1-jén többen összegyűltek Algír központjában és a „Demokrácia” jelszót skandálva tiltakoztak a közmédia ellen, mert annak híradásaiban az utcákon zajló eseményekről nem esett szó. Csak azt követően adtak hírt a tüntetésekről, hogy több, a közmédiában dolgozó személy is benyújtotta felmondását. Az újságírók közül többeket is letartóztatott a rendőrség, és csak több órányi fogva tartást követően engedték őket szabadon.

A most 82 éves államfő negyedik ciklusát fejezi be ebben az évben. 2013-ban azonban agyvérzést szenvedett, és egészségi állapotára hivatkozva alig mutatkozik nyilvánosság előtt. Bouteflika rendszeresen gyógykezelésekben részesül egy svájci klinikán, ám ötödik alkalommal is indul a választásokon az FLN–National Liberation Front (Nemzetit Felszabadító Front) jelöltjeként. A rezsimet mindig is átláthatatlan döntéshozatali rendszer jellemezte, de mára tagadhatatlanul nyilvánvalóvá vált, hogy a rendszer vezéralakja képtelen egyedül kormányozni Algériát.

Forrás: middleeastmonitor.com/20190227-tens-of-thousands-of-algerian-students-extend-protests-against-bouteflika/

A tüntetéseket követően az elnök leváltotta kampánymenedzserét. Majd az Ennahar TV-ben Abdelghani Zaalen, az új kampányigazgató az államfő nevében bejelentette, hogy nem fogja visszavonni indulási szándékát. Azonban, amennyiben győzelemmel zárja az elnökválasztást, egy éven belül idő előtti választásokat ír ki. A bejelentésének nem sikerült csillapítani a kedélyeken, a tüntetések folytatódtak  amikhez a társadalom egyre szélesebb rétegei csatlakoztak. Az emberek elveszítették az elnökbe vetett hitüket, és már csak a hatalomhoz ragaszkodó elit bábját látják benne, az ajánlatában pedig az ő időhúzásukat. A tüntetéssorozat eredményesnek tűnik egyelőre, ugyanis Bouteflika bejelentette, az április 18-ra tervezett választások máskor kerülnek megrendezésre, és nem kíván ötödik alkalommal is indulni az elnöki posztért.

Ellenzéki összefogás?

Az ellenzéki pártok közül néhányan megpróbáltak koalícióra lépni, az Iszlám Igazság párt és Fejlődés Front párt, de a tárgyalások egyezség nélkül értek véget. Ennek oka, hogy a pártok nem rendelkeznek közös ideológiai alappal, és az ország jövőjével kapcsolatos elképzeléseik is eltérőek. A legnagyobb iszlamista ellenzéki párt, a Társadalomért és Békéért Mozgalom bejelentette, amennyiben Bouteflika nem áll el a választásokon való indulástól, kiszállnak a versenyből és nem indítanak jelöltet az április 18-i választáson. A helyi média értesülései szerint a párt súra tanácsának 145 tagja szavazott a visszavonulás mellett, míg 97 ellene.

A tüntetések harmadik hetére már több  politikus is csatlakozott az elnök újbóli jelölése ellen, amiből arra lehet következtetni, hogy mára a politikai elit sem egységes már.

A múlt lábnyoma

Elemzők véleménye szerint a társadalomban mély nyomot hagyott az 1990-es években 200 000 ember halálát okozó vérfürdő. Emiatt az algériai társadalom tartózkodott a nyilvános politizálástól és a fegyveres erőktől való félelem mellett egyfajta kiábrándultság is áthatja az emberek viszonyát a politikához. A francia gyarmatbirodalomtól való függetlenedés óta ugyanaz a politikai–katonai elit uralja az államot. Az országban az arab tavasz eseményei – amelyek a környező országokban rezsimváltáshoz vezettek – sem tudták meggyengíteni Bouteflika immáron két évtizedes hatalmát. Sőt, a négy évvel ezelőtti választások eredményeire nagy hatással voltak az arab világ államaiban zajló események; kifejezetten a szíriai és líbiai polgárháború. Az emberek biztonságot és békét szerettek volna, így megválasztották negyedik alkalommal is vezetőjüknek az agyvérzésből lábadozó elnököt. A múltban történtek miatt megnőtt a bizalmatlanság minden társadalmi rétegben, és senki sem mert jelentős nemzeti párbeszédet kezdeményezni a változás érdekében.

A 30 éven aluliak több mint negyede munkanélküli, ami fokozza a politikai vezetéssel szembeni elégedetlenségüket. A gazdaság nagy hányadát állami tulajdonban lévő cégek uralják, melyeket a hosszú évek óta uralkodó felső vezetői réteg irányít, vagy hozzájuk közel álló iparmágnások.

Habár Bouteflika bejelentette, hogy nem indul a választásokon, a tüntetések nem érnek véget, ugyanis az emberek nem kifejezetten az ő személye ellen vonultak az utcákra, hanem a kormánypárt által kiépített rezsim ellen. Az FLN párt vezetői nyitottak a néppel való párbeszédre, azonban a társadalom elutasítóan reagált, és több új tüntetést is szerveztek a politikai vezetés ellen.

Az elmúlt hetek eseményei minden jellel arra utalnak, hogy felnőtt Algériában egy nemzedék, akik készek tenni a változás érdekében. Azonban a több évtizede hatalmon levő elit leváltása csak hosszú és kitartó erőfeszítéssekkel érhető el, és társadalmi egység nélkül ez egyelőre nem lehetséges. Ez utóbbi véghezvitele csak teljes körű ellenzéki összefogással teremthető meg, amit még nem sikerült elérni.

Február 27-én került megrendezésre a BSZK Távol-Kelet műhelyének szervezésében a Mérföldkövek és változások Kelet-Ázsiában című konferencia. A nap folyamán összesen 26 előadás hangzott el, amelyeknek főbb témái Kína, Japán és Észak-Korea voltak. A műhely vezetője, Bartók András megnyitó beszédében köszönte meg a megjelent előadóknak a részvételt, majd át is adta a szót a szekcióbontás előtti közös előadóknak.

A Kínai Népi Felszabadító Hadseregről Budai Ádám vázolta fel a képet. Előadásában kitért arra, hogy Kína mind gazdasági, diplomáciai és katonai eszközökkel igyekszik biztosítani nagyhatalmiságát a globális színtéren. Miután ismertette a hadseregfejlesztések mögött meghúzódó gazdasági helyzetet, felvázolta a hadsereg felépítését, ami nagy hangsúlyt fektet a ballisztikus és nukleáris rakétákra és a kiberhadviselésre is. Hozzátette, hogy a közel 2 millió főt magába foglaló haderőt még egy félmilliós tartalékos állomány is biztosítja. A továbbiakban beszámolt a hadsereg jövőbeni terveiről, miszerint 2049-re az Amerikai Egyesült Államok haderejével szeretne felérni Kína, ami célt pedig a tengerészet fejlesztésével, a hibridháború eszköztárának fejlesztésével (kiber-, pszichohadviselés) tervezi elérni, továbbá az űr lehetőségeinek kiaknázását célozta meg. A nagyratörő célokra és a jövőre árnyékot vet azonban a kínai gazdaság növekedésének lassulása, és az USA-hoz képest a még mindig eltörpülő védelmi kiadások.

A Heiszei-kor végét érintő kérdésekről és Japán jövőbeli regionális politikájáról adott elő Schwarcz Emese. Megtudhattuk, hogy az események kiindulópontja Akihito császár lemondása, ami jelenleg példa nélküli, így az ezzel kapcsolatos eljárás is ismeretlen. A trónörökös Naruhito-ról az előadó felfedte, hogy csakúgy, mint apja, pacifista, azonban eddigi kritikus megnyilvánulásaiból az udvari rendre tekintettel, egy reformeruralkodó várható. Az uralkodóház után Abe Shinzo-ra fordult a tekintet, aki 2012 óta van tisztségében, viszont eddigi stabil székét sok megpróbáltatás várja az év során. A fogyasztói adó emeléséből eredő népszerűségvesztést tetézte az okinawai népszavazás eredményének figyelmen kívül hagyása. Az előadó felhívta a figyelmet, hogy az elöregedő társadalomból eredő terhek finanszírozása miatt volt szükség az adóemelésre, amiből ingyenes óvodai ellátást is biztosítana az állam, így egyfajta gyermekvállalási ösztönzést szeretne elérni a kormányzat. Külpolitikában az USA-val kereskedelmi (autóimport), Oroszországgal területi vita (Kuril-szigetek) áll fent, miközben az észak-koreai rakéták árnyékának fenyegetésében próbálja normalizálni az északi országgal való viszonyát Japán, folyamatosan romlik a kapcsolata a félsziget déli oldalával. E kihívások közepette esedékes az év során két választás is; a helyi önkormányzati, illetve a felsőházi. A drága és kimerítő kampányok mellett az ország a Rugby Világbajnokság, és az idei G20 csúcstalálkozó szervezésével is foglalatoskodik.

Szakáli Máté az ASEAN-ról tartott ismertetőt. Hangsúlyozta a térségében egyedülálló kormányközi összefogásnak a jelentőségét mint platform, modell és minta a többi országnak. Ennek oka többek közt, az eredetileg gazdasági együttműködésre épülő szervezet kiegészülése egy biztonsági dimenzióval. Illetve, mint a délkelet-ázsiai országokat összekötő szervezet, megfigyelhető a nagyhatalmak ezen a platformon keresztüli próbálkozása a térségben való befolyásszerzésért. Az előadó a szervezet jelenkori kihívásai közt említette a tagországok duplázódásával járó kohéziós gyengülést, a viharos időkben való semlegesség fenntartásának nehézségeit és Peking ellensúlyozását.

E három előadás után a nap további részében két külön teremben folytak az előadások párhuzamosan. Bár mind a 26 előadót nem tudjuk bemutatni, a teljesség igénye nélkül megpróbáljuk szemlélteni, milyen változatos témákban prezentáltak a résztvevők.

Éliás Boglárka Kína élelmezésbiztonsági helyzetéről beszélt. Maga a fogalom meghatározása után kitért arra, hogy az élelmiszerhiány konfliktusokhoz és migrációhoz vezet. Kína geopolitikai érdekeit szem előtt tartva pedig az élelmezésbiztonság nem más, mint ezek biztosításának alapköve. Kína célja a 95%-os önellátás fenntartása, ami egy ekkora népességű ország esetében páratlan, illetve az alapvető élelmezésbiztonság másik tényezője 2 havi élelem folyamatos raktározása. Ez megközelítőleg 150-200 millió tonna gabonát jelent Kína esetében. Megjegyezte az előadó, hogy a történelem során Kínában mindig a népességnövekedés előtt járt a termés növekedése, de a közeljövőben a termőterületek teljes kiaknázása miatt nagymennyiségű élelmiszerimportra szorulhat az ország, ami a világpiaci ár emelkedéséhez vezethet. Jelenleg Kínában egy étrendváltozást is megfigyelhetünk. Sokkal változatosabban étkeznek, mint korábban, és a zöldségfogyasztás is jelentősen ugrott a kínai nép körében. Továbbá megjelent az elhízás és a nagymértékű pazarlás is.

Petróczki Márk témája a klímaváltozás volt, és annak hatásai Távol-Keletre. Felhívta figyelmünket olyan jelentős változásokra, amelyek a katonai, gazdasági és politikai szektort is érinthetik. Véleménye szerint az extrém időjárás miatt sokkal több pusztítóbb vihar várható, ennek következménye, hogy nehezebb lesz az élet, romlanak a munkakörülmények, amihez egy gyengülő gazdaság társul. Egy remek példa, ha a hőmérséklet 2001 és 2100 között 5 fokkal növekedni fog, akkor Szibéria akár lakható területté is válhatna. Természetesen a terület mezőgazdasági szerepe is felmerül, így emiatt akár jelentős konfliktusok is kialakulhatnak. Viszont ahogyan a hőmérséklet emelkedik, úgy nő a tengerszint is, csökken a szárazföld területe, jelentős ázsiai, sőt európai városok is víz alá kerülhetnek.

Petróczki Márk

Banglades jelenkori helyzetéről tartott beszámolót Poszavecz Tamás. A közel másfél Magyarországnyi 166 milliós muszlim országról elmondható, hogy nagyon fiatal, hisz a népesség 32%-a 20 év alatti, ami a korai gyerekvállalásnak köszönhető. Infrastruktúra tekintetében nagyon elmaradott és annak ellenére, hogy csak 3 nagyobb várost nevesített az előadó (Dhaka, Kulna, Chittagong), a városokba koncentrálódik a népesség 32%-a. További aggodalmakkal bővíti a listát az egészségügy állapota, az írástudatlanság magas aránya, és maga az éghajlatból eredő pusztító monszunok által okozott rendszeres károk. Migráció tekintetében rengeteg ember hagyja el szülőföldjét és vándorol ki Indiába, Szaúd-Arábiába, az Emirátusokba és Kuvaitba munkát keresni, hogy aztán onnan visszautalja a családtagoknak a Banglades GPD-jének 5%-át kitevő összeget. Az országot elhagyó bangladesieket ellensúlyozza azonban a szomszédos Mianmarból érkező rohingya menekültek tömege az országba, ami tovább növeli a terheket. Ők egy hatalmas menekülttáborban kaptak helyet, amit csak különleges engedéllyel hagyhatnak el, és a körülmények az ország többi részéhez hasonlatosak.

Poszavecz Tamás

Horváth Anett a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság munkatáborairól tartott előadást. A téma szerves részét képező, az ENSZ által megbízott Tomás Ojea Quintana által írt jelentés ismertetésével kezdte a prezentációt. Quintana jelentésében kiemeli az emberi jogok földbe tiprását, a foglyok kínzását, a sokszor járványokhoz vezető higiénés körülményeket, és ajánlásokat tesz a rezsim részére az állapotok javítása érdekében. A táborok két fajtája emelhető ki; a politikai és az átnevelő. A politikai táborokat illetően megtudtuk, hogy az embereket tárgyalás nélkül életük végéig fogva tartják, illetve a keresztényekre külön szabályok vonatkoznak, mint például nem tekinthetnek az égre. A táborok másik fajtája az átnevelőtábor. Itt már valamiféle tárgyalásról, illetve letöltendő időről beszélhetünk, de a szigorú házirend itt is felfedezhető, miszerint 5 óra alvás engedélyezett a 14 óra munka előtt. Az foglyoknak többnyire fogalmuk sincs, hogy melyik táborba helyezték el őket, így is nehezítve a szökést, illetve észrevehető az utóbbi időkre vonatkozóan, hogy a Kínával való közös határ környékén lévő táborokat kezdik felszámolni hasonló okból kifolyólag.

Írta: Kertai Zoltán Péter és Németh Csenge

Képek: Lendvai Tünde és Kertai Zoltán Péter

Észak-Afrika

Marokkói–szaúdi szembenállás

Marokkó visszahívta szaúd-arábiai nagykövetét, Mustapha Mansourit, illetve a jemeni hadműveletekben való részvételét is felfüggeszti. Rabat döntésének a hátterében a szaúdi vezetésű koalíción belüli ellentétek állnak. A felek közötti szakítás alapja leginkább az a kiszivárgott dokumentum, amelyben az Öböl-menti államok kifejtik nézőpontjukat Marokkó nyugat-szaharai jelenlétével kapcsolatban. Bár Szaúd-Arábia és az Öböl-menti államok hagyományosan támogatják a nyugat-szaharai területek feletti marokkói igényeket, a megszelőzetettet dokumentum megszállásnak minősíti Rabatnak a volt spanyol gyarmaton való jelenlétét. Ezt követően Nasser Bourita, marokkói külügyminiszter bejelentette, hogy Marokkó többé nem kíván részt venni a Jemenben zajló harcokban és kilép a szaúdi vezetésű koalícióból.

Feszült a hangulat az elnökválasztást megelőzően

Algéria szerte több ezer fős tömeg vonult az utcákra tüntetni február 21-én, miután a jelenlegi elnök, Abdeziz Bouteflika bejelentette indulási szándékát a közelgő elnökválasztásokon.

A fővárosban, Algírban is százak protestáltak annak ellenére, hogy a hatóságok korábban betiltották a demonstrációkat. A több napos tüntetés ellen a rendőrség nagy erőkkel lépett fel, és vízágyúk, valamint könnygáz is bevetésre került a tömeg ellen. Az első napot követően 50 embert állított elő a rendőrség. Az algériai közmédia hallgatott az utcákon folyó közvetítésről, és egy híradásban sem ejtettek szót az eseményekről. Ezt követően az állami Meriem Abdou rádió főszerkesztője felbontotta munkaszerződését. 25-én pedig több száz ügyvéd tüntetett.  

A jelenlegi elnök ötödik alkalommal tölthetné be a pozíciót, azonban egészségügyi állapota miatt mind a nemzetközi, mind pedig a  hazai vélemények szerint csupán egy báb szerepét töltheti be. A tolókocsiba kényszerült államfő helyett valójában testvére és tanácsadója kormányoznak. Politikai elemzők véleménye szerint, azonban egyik ellenzéki párt sem elég erős megdönteni a jelenlegi elnök 20 éves uralmát.

Az ellenzéki pártok, az Islamist Justice és az MRN–Movement for National Reform által szervezett konferencián megpróbáltak koalícióra lépni, azonban nem sikerült közös jelöltet kiállítaniuk Bouteflikaval szemben.

Vezetőségi váltások a szudáni válság közepette

Omar al-Bashir, szudáni elnök egy nappal a szükségállapot bevezetése után új alelnököt és miniszterelnököt nevezett ki. Ezt a lépést a hónapok óta tartó Bashir-ellenes tüntetések miatt látta szükségesnek a szudáni elnök. Az alelnöki posztot az eddigi védelmi miniszter, Awad Ibnoufas ezredes tölti be, a miniszterelnöki széket pedig Kelet-Al Jazirah kormányzója, Mohamed Tahir Ayala vette át. Az alelnök személye azért érdekes, mivel szerepet játszott a Bashirt hatalomhoz juttató, három évtizede történt puccsban.

Síita félhold

Új kereskedelmi rendszer

Nagy-Britannia, Franciaország és Németország új gazdasági megállapodást írt alá Iránnal. Az új egyezmény a legmagasbb szintű standardoknak felel meg, a megállapodás értelmében az E3-ak, valamint Irán között az árucsere az orvosi eszközök, a mezőgazdasági termékek és az élelmiszeripari cikkek között továbbra is fennt fog állni.  

A mechanizmus INSTEX néven lép életbe, alapot biztosítva ezzel egy nem dollár alapú kereskedelemnek. Mint azt Jeremy Hunt, brit külügyminiszter kifejtette, az INSTEX egy nyílt kiállás a történelminek tekinthető 2015-ös atomalku mellett, mely 2018-ban vesztette érvényét, azzal, hogy Donald Trump, amerikai elnök szankciókat vezetettt be Teheránnal szemben.

Öngyilkos merénylet

27 ember életét követelő bombatámadást hajtottak végre Irán dél-keleti részén, az áldozatok többsége a  Forradalmi Gárda katonái voltak. A merényletet egy szunnita csoport, a Dzsais al Adl hajtotta végre (Igazság Serege), mely a helyi beludzs kisebbség jogainak a kivívását tűzte zászlajára.

A térségben nem újkeletűek az ehhez hasonló akciók, korábban Ahvázban egy katonai parádé során lőttek a tömegbe, illetve decemberben Csabahárban, a helyi rendőrőrs közelében hajtottak végre merényletet egy gépjárműbe rejtett bombával.  

Teherán álláspontja a mostani esetben is a korábbi támadásokhoz hasonlóan az, hogy a rivális, szaúdi királyság próbálja ezáltal destabilizálni nem csak a dél-iráni, jelentős szunnita kisebbséggel rendelkező tartományokat, hanem egész Iránt, gátat szabva ezzel az iszlám forradalom eszméinek.

Jemeni rakétacsapás

Zalaz-1 típusú rakétákkal hajtott végre támadást a jemeni hadsereg szaúdi álásokkal szemben, Alab közelében. A fő célpontok Asir és Nadzsran voltak, de tűz alá vették az Al-Hamadban található katonai bázist is, mely több szaúdi katona életét követeltelte.

Korábban Washington részéről érkezett felhívás a harcoló felek részére, melyben fegyverszünetre szólították fel a résztvevőket, hogy el tudják kezdeni a béketárgyalásokat. Az amerikai ultimátummal szemben azonban korántsem csillapodtak az összecsapások, legutóbb a jemeni hadsereg tüzet nyitott szaúdi hajókra, valamint a rakétacsapások mellett több sikeres dróntámadást is végrehajtottak szaúdi célpontokkal szemben.

Tengeri hadgyakorlatot tart Irán

Három napos hadgyakorlatot tart Irán a Hormuzi-szorosban, jelentette be Hosszein Kanzádi admirális. A műveletek során nagy arányú csapatösszevonásokra kerül sor, melyben a haditengerészet mellett szerepet kap a légierő is, valamint rakéták bevetésére is sor kerül.

A Hormuzi-szorosban november óta vált kiélezetté a helyzet, azt követően, hogy az Egyesült Államok szankciókkal sújtotta az iráni kőolajtermelést, ezzel komoly bevételi forrástól vágva el az országot. A terület kiemelt szerepéhez hozzájárul az itt lebonyolításra kerülő kőolajkereskedelem, mely a teljes kőolajkereskedelem harmadát teszi ki.

Benyújtotta lemondását az iráni külügyminiszter

Bejelentette lemondását Dzsavád Zarif, iráni külügyminiszter, a hírt Abbász Muszavi, iráni külügyi szóvívő is megerősítette. Zarif külügyminisztersége alatt, 2015-ben sikerült megállapodnia Teheránnak a nagyhatalmakkal a számos kérdést felvető iráni atomprogrammal kapcsolatban, mely komoly győzelmévé vált az iráni diplomáciának.  

A Hezbollah politikai szárnyát is terrorszervezetté nyilvánította az Egyesült Királyság

A brit belügyminiszter, Sajid Javid február 25-én jelentette be, hogy a parlament döntése alapján március 1-jétől a Hezbollahnak már nem csak a katonai, de a politikai szárnya is terrorszervezetként lesz nyilvántartva a szigetországban. Ennek következményeképp bárki, aki a szervezethez köthető, akár 10 év letöltendő börtönbüntetésre is ítélhető.

A Hezbollah a 2019-ben megalakult, új libanoni kormányban három minisztériumot is megszerzett, többek között az Egészségügy Minisztériumot, amely az egyik legnagyobb költségvetéssel rendelkezik. Habár a szervezet vezetője kijelentette, hogy a minisztérium pénzét saját célokra nem használják, azok az országok, amelyek nem nézik jó szemmel Irán térnyerését mégis aggasztónak tartják ennek lehetőségét. Az iráni proxy szervezet azonban nem csupán politikailag erősödött meg. A 2011 óta tartó szíriai polgárháborúban jelentős katonai tapasztalatokra is szert tett, valamint az iráni jelenlét erősödésével – a síita félholdon keresztül – lényegében szárazföldi összeköttetésbe került a perzsa állammal. Az iráni külügyminiszter, Mohammad Javad Zarif Bejrútban, február 10-én tartott beszédében kijelentette, hogy Irán kész katonai segítséget nyújtani a libanoni hadseregnek is, amennyiben az efelőli szándékáról tájékoztatja. Iránnak tehát hosszabb távú célja, hogy Libanon hadseregének ellátásában felváltsa az Egyesült Államokat.

Palesztin–izraeli konfliktus

Izrael lehet a negyedik állam a Holdon

Február 22-én sikeresen kilőtték a “Beresheet” Falcon-9 típusú rakétát a floridai Cape Canaveral állomásról, amely várhatóan április közepén eléri a Hold felszínét. A 100 milliárd dolláros nagyságrendű projektet az Elon Musk neve által fémjelzett SpaceX és az Izraeli Űrügynökség közösen, a nemzetközi zsidó közösség magánadományaiból hajtotta végre. Benjamin Netanjahu, izraeli miniszterelnök szerint a kilövés “nagy lépés Izraelnek és még nagyobb lépés az izraeli tudománynak”. A projekt nem csupán a zsidó állam szempontjából bír hatalmas jelentőséggel: a finanszírozás módja, illetve az állami és a privát szektor együttműködése iránymutató lehet az űrkutatás jövőjét illetően is.

Lengyel–izraeli diplomáciai csörte

Hetek óta súlyos kijelentések mérgezik a lengyel–izraeli diplomáciai kapcsolatokat, amelyek végül a 18-ai jeruzsálemi V4 csúcstalálkozó lemondásához vezettek, miután a lengyel kormány nem kívánt Izraelbe utazni. A konfliktust a lengyelek tisztázatlan szerepe a Holokauszt lebonyolításában, és az ezzel kapcsolatos ellentétes nézőpontok váltották ki. Először Benjamin Netanjahu tett egy nyelvtanilag félreértelmezhető kijelentést a lengyelekkel kapcsolatban, a botrányt azonban Yisrael Katz, külügyminiszter szavai okozták, aki szerint a “lengyelek az anyatejjel szívják magukba az antiszemitizmust”. A vádakat határozottan elutasította és felháborítónak nevezte Mateusz Morawiecki, lengyel miniszterelnök, és bejelentette országa távolmaradását a csúcstalálkozóról.

Tisztázódó “frontvonalak” a választások előtt

Az izraeli ellenzék két legmeghatározóbb szereplője, Benny Gantz és Yair Lapid megállapodott abban, hogy “Kék-Fehér” néven közös centrista listát indítanak Benjamin Netanjahu jobboldali koalíciója ellen az áprilisi választásokon. A közvéleménykutatások szerint az új formáció máris jelentős társadalmi támogatottságot bír maga mögött, köszönhetően a regnáló kormányt és kormányfőt kísérő korrupciós botrányoknak. A kihívásra válaszul Benjamin Netanjahu választási szövetséget kötött a Zsidó Otthon nevű szélsőjobboldali párttal. Az alku tárgya volt, hogy a Zsidó Otthon egyesüljön a Zsidó Hatalom nevű szélsőségesen vallásos és nacionalista formációval, hogy ne vesszenek kárba a jobboldali töredékszavazatok az áprilisi választásokon. A Zsidó Hatalom a betiltott kahanista mozgalom utódának vallja magát, melynek célja az arab lakosság Izraelből való deportálása volt. A lépést számtalan kritikával illették mind belföldön, mind pedig külföldön.

Küszöbön egy újabb gázai háború?

Az Izraeli Védelmi Erők új vezérkari főnöke, Aviv Kochavi lépései alapján nem kizárt, hogy hamarosan egy újabb háború bontakozik ki Izrael és a Gázai övezetet uraló Hamasz között. Az új vezérkari főnök, habár csak januárban vette át a fegyveres erők irányítását, már jóváhagyott egy esetleges konfliktus alatt használható operatív tervet, illetve felállított egy egységet, amely a Gázai övezetbeli potenciális célpontok listáját állítja össze. Az előkészületek feltehetőleg annak az izraeli jelentésnek a fényében történnek, amely azt valószínűsíti, hogy a Hamasz egy újabb háborúval akarná elérni a nemzetközi közösség beavatkozását a területen kialakult humanitárius válságba. Ezzel szemben Omar Shaaban, a Pal-Think, egy gázai központú think tank vezetője állítja, hogy a Hamaszak nem érdeke egy újabb háború kitörése, hiszen az csak súlyosbítaná a területén fennálló humanitárius katasztrófát.

Február 24-én, meglepetésszerűen kezdődött meg az Izraeli Védelmi Erők nagyszabású hadgyakorlata, amelyben a katonák különféle forgatókönyvekre készülnek fel, többek között egy újabb gázai háborúra.

Átalakuló szövetségi kapcsolatok a palesztin–izraeli béketárgyalások kapcsán

Az Egyesült Államok Izraelbe akkreditált nagykövetségének Jeruzsálembe helyezése óta Washington elvesztette független közvetítő szerepét a Palesztin Hatóság szemében. Ennek következtében a palesztin elnök, Mahmoud Abbas, az ENSZ fejlődő országokat magába foglaló blokkjának, a G77-nek a jelenlegi elnökeként az Egyesült Államok közel-keleti béketervével szembeni koalíció kialakításán dolgozik. (A jelenleg 134 ENSZ tagállamból álló, illetve a Föld népességének 80%-át magába foglaló szervezet elnöklését 2019. január 1-jén vette át Mahmoud Abbas.) A kapcsolatok szorosabbra fűzése érdekében február 10-én, az Afrikai Unió Addisz-Abeba-i csúcstalálkozóján mondott beszédében felkérte a szervezetet, hogy küldjön megfigyelőket a közelgő palesztin választásokra.

Az Egyesült Államok közel-keleti békepolitikájának aktorai tekintetében is változásokra számíthatunk. Erre enged következtetni, hogy Jared Kushner, Donald Trump veje és tanácsadója Ankarába látogat február 27-én, hogy az Egyesült Államok béketervének részleteit ismertesse. Szakértők szerint ez annak a jele, hogy a Trump-adminisztráció szemében felértékelődött Törökország szerepe a közel-keleti béke megteremtésére irányuló amerikai tervben.

Szíria

A kormányerők január 31-től fogva újra megkezdték az északi Idlib tartomány településeinek bombázását a török megfigyelőpontok jelenlétének ellenére, megszegve ezzel az asztanai folyamatban összefoglaltakat, melynek értelmében az ENSZ BT 2254-es határozat által megkötött tűzszünet betartását török és orosz megfigyelők ellenőrzik; előbbi a felkelők, utóbbi a kormányerők oldalán.

Ezzel egyidőben a keleti Dairazzor tartományban, az Iszlám Állam elleni harc utolsó napjain több mint 6000 civil menekült el az iraki határ közelében található Baghuz településről az Eufrátesz folyó keleti partvidékén. A művelet során az Iszlám Állam végleg fel lett számolva, a menekülteket és helyi lakosokat az SDF ellenőrzi, és próbálja kiszűrni a terrorszervezethez kapcsolható gyanús személyeket.

Február 27-én Benjamin Netanjahu, izraeli miniszterelnök látogatást tett a Kremlben  a szíriai háború ügyében. A tárgyalást Putyin a következő mondattal nyitotta: “Nagyon fontos közösen átbeszélnünk a régió helyzetét és biztonsági problémáit.” Hozzátette, hogy az események nyomon követése magas szintű konzultációt követel. Netanjahu nyitóbeszéde az iráni jelenlétről szólt: “A régió stabilitásának és biztonságának legnagyobb fenyegetése Irán és csatlósai,” mondta. “Elhatározottak vagyunk az Iránt célzó agresszív fellépés mellett – aki azzal fenyeget, hogy elpusztít minket –, megakadályozva ezzel annak katonai beágyazódását Szíriába” – tette hozzá. Moszkva már tavaly nyáron ígéretet tett Izraelnek, hogy igyekszik távol tartani az iráni csapatokat legalább a Golán-fennsíktól, több-kevesebb sikerrel.

A moszkvai találkozót pusztán egy nappal megelőzve, Bassár el-Aszad, szíriai elnök rendkívüli látogatást tett Teheránba, mely az első volt a 2011-ben kitört konfliktus óta (Aszad elnök pusztán kétszer hagyta el Szíriát az utóbbi 8 év alatt, mindkét alkalommal Moszkvába repült). A teheráni látogatáson találkozott Irán legfelsőbb vallási vezetőjével, Ali Hámeneivel, valamint az iráni elnökkel, Haszan Rohanival. A találkozó részleteiről nem sok részlet derült ki. Az iráni állami média csak annyit tett közzé: “A vezetők megegyeztek abban, hogy minden szinten folytatják az együttműködést a két baráti nemzet között.” A damaszkuszi Köztársasági Palota szóvivősége így nyilatkozott: “Aszad elnök megköszönte az Iráni Iszlám Köztársaság vezetőségének és népének azt a segítséget, amit Szíriának nyújtottak a háború ideje alatt.”

Az iráni kormány 2011 óta több milliárd dollár támogatást, valamint több ezer iráni katonát és irreguláris harcost küldött Damaszkusz megsegítésére. Ez jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az Aszad-rezsim javára fordítsa a polgárháború kimenetelét.

Kurd kérdés

Továbbra is elutasítják a kurd autonómiát Szíriában

A közel nyolc éve tartó polgárháború során a kurd milíciák megvédték az általuk lakott területek nagy részét, és ezen északi és északkeleti országrészeken autonómiát hoztak létre. Autonómiájukat szeretnék megőrizni egy decentralizált államban, és azt is remélik, hogy Damaszkusz meg tudja akadályozni Törökországot abban, hogy megtámadja őket.

Bassár el-Aszad, szíriai elnök politikai és kommunikációs tanácsadója, Buthaina Saaban határozottan elutasítja a szíriai kurdok autonómiáját, szerinte az autonómia megadása az ország felosztásához vezethetne. Szíriát a népek olvasztótégelyének nevezte, és hangsúlyozta, hogy a szíriai alkotmány tekintetében mindenki egyenlő.

Az észak-szíriai kurd vezetésű adminisztráció üdvözölte az Egyesült Államok új döntését a csapatkivonásról

Február 21-én Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője közölte, hogy egy 200 fős békefenntartó csoport „bizonyos ideig” Szíriában fog maradni. Az észak-szíriai kurdok pozitívan fogadták az Egyesült Államok döntését, mivel ez megvédi a régiójukat, és más európai államokat is arra bátoríthat, hogy békefenntartókat küldjenek a térségbe.

Az Amerikai Egyesült Államok támogatását élvező Szíriai Demokratikus Erők (SDF) gerincét a kurd Népvédelmi Egységek (YPG) adják, viszont Törökország a kurdok milíciáját, a YPG-t terrorszervezetnek tartja, és Észak-Szíriát meg szeretné tőlük tisztítani. Donald Trump, amerikai elnök decemberi döntése a Szíriában állomásozó amerikai erők teljes kivonásáról azt is jelentette volna, hogy a legfőbb szíriai szövetségesüket magukra hagyták volna.

Rendhagyó hírek

Varsói nemzetközi konferencia a Közel-Kelet biztonságáról

Habár a február 14-15-én megrendezett konferencia hivatalosan a közel-keleti térség biztonsági kihívásairól történő multilaterális egyeztetést tűzte ki célul, főként Irán térségbeli megerősödéséről folytak a megbeszélések. Ennek tükrében érdekes, hogy iráni meghívott nem volt a listán, illetve az orosz delegáció előre jelezte távolmaradási szándékát. Egyes szakértők szerint a konferencia egy hosszabb folyamat kezdete, amelynek keretében az Egyesült Államok egyfelől platformot biztosít a diplomáciai kapcsolatokkal hivatalosan nem rendelkező Izrael és a szunnita monarchiák egyeztetésére, másfelől pedig előkészíti egy Iránnal szemben felálló koalíció létrehozását, amely átveheti a helyét, amennyiben valóban kivonul Szíriából.

Szintén nem jelent meg a konferencián a libanoni külügyminiszter, aki feltehetőleg az ország feszült belpolitikai helyzetének feltüzelését kívánta ekképp elkerülni. Az ország társadalma rendkívül polarizált Irán térnyerésének megítélésében, amely az iráni proxy szervezet, a Hezbollah révén igen erős belpolitikai kérdés. Hassan Nasrallah, a Hezbollah vezetője beszédében kijelentette, hogy Omán és az Egyesül Arab Emirátusok normalizálódása Izraellel eddig is köztudott volt, de a varsói konferencia bebizonyította, hogy Szaúd-Arábia is erre az útra lépett. (Az elmúlt hetekben az izraeli Channel 13 TV csatorna a bahreini–izraeli, illetve a szaúdi–izraeli kapcsolatokról is tényfeltáró műsort sugárzott, többek között azt állítva, hogy a 2006-ban Izrael és a Hezbollah között zajló háború alatt Szaúd-Arábia Izraelt támogatta a színfalak mögött.)

Szintén távolmaradt a konferenciától a Palesztin Hatóság küldöttsége, amely a konferenciát a palesztin ügy megszűntetésére irányuló amerikai–izraeli összeesküvésnek nevezte. A palesztin vezetés és az Egyesült Államok kapcsolata 2017 decemberében romlott meg jelentősen, amikor Donald Trump bejelentette az USA izraeli nagykövetségének Jeruzsálembe helyezését. A konferencia tematikája jól mutatja, hogy a palesztin kérdés a térség sokadrangú problémájává devalválódott.

A Közel-Kelet és Észak-Afrika hírfigyelő szerkesztőségi tagjai: Halasi Gábor (szerkesztő), Fodor Márk Joszipovics (palesztin–izraeli konfliktus), Ibrahim Imre (Szíria), Kiss Beatrix (Észak-Afrika), Lázin Áron (síita félhold), Shadeh Fadi (palesztin–izraeli konfliktus és síita félhold), Szabó Orsolya Réka (Észak-Afrika), Vincze Patrik (kurd kérdés).

Donald Trump, amerikai elnök 2018. december 19-én jelentette be Twitterén, hogy ki kívánja vonni az USA erőit Szíriából, valamint felére csökkenté az Afganisztánban állomásozó amerikai csapatok létszámát. A Fehér Ház megerősítése után kiderült, hogy 30 napon belül kivonnák a katonai alakulatokat a szír területekről.

Az Egyesült Államok 2000 katonája állomásozik Szíria észak-keleti részén, akik segítik a szíriai kurdokat (SDF) az Iszlám Állam elleni harcban. A kiterjedt légi támadások mellett így szárazföldi csapatokkal is jelen van a területen az USA, felismerve a korábbi, kizárólag légicsapásokra alapuló stratégia hátrányait. Donald Trump álláspontja szerint azonban az Iszlám Államot a koalíciós erők legyőzték Szíriában, így az amerikai katonák további tartózkodása okafogyottá vált.

Forrás: BBC

Az amerikai elnök döntését belső és külső tiltakozások fogadták, amelyek közül az egyik legjelentősebb James Mattis, védelmi miniszter és Brett McGurk, ISIS elleni küzdelemmel megbízott nagykövet lemondása volt. Számos állam, többek között az ISIS elleni koalícióban részt vevő Franciaország és Egyesült Királyság is kritizálta a döntést, és kijelentették, hogy továbbra is folytatják a radikális terrorszervezet elleni hadműveleteket. Az Iszlám Állam tevékenysége által leginkább érintett Irak miniszterelnöke is arról beszélt, hogy a döntés súlyos, negatív következményekkel járhat az ország számára. Ugyan az ISIS 2014 óta elveszítette a területének 95%-t, kvázi állami jellegét elveszítette és jelentős emberi, anyagi veszteségeket szenvedett, de a jelentések alapján közel sincsen legyőzve.

A kritikusok szerint akár a dzsihadista szervezet újjáéledéséhez is vezethet az amerikai kivonulás. Irakban a katonai vereség és területeiről való kiszorulása után a szervezet teljesen átállt az aszimmetrikus hadviselésre és a terrorcselekmények végrehajtására. A kivonulás végrehajtásával megbízott Votel vezérezredes (aki egyben az közel-keleti térségért felelős Középső Parancsnokságnak vezetője) is több tízezer ISIS-harcosról beszélt Irakban és Szíriában tett látogatása során, ami komoly aggályokat vet fel a következő hónapokra vonatkozóan. A magas rangú amerikai tábornok ugyanakkor leszögezte, hogy az Irakban állomásozó 5000 amerikai katona kivonása belátható időn belül nem valószínű, és a szíriai kurd erőket továbbra is támogatják fegyverekkel és ellátmánnyal annak érdekében, hogy továbbra is fenntarthassák a nyomást az Iszlám Állam megmaradt állásain.

Forrás: sputniknews.com

Szíriában Trump a teljes kivonulással a leghűségesebb és leghatékonyabb helyi szövetségesét tenné egy rendkívül kellemetlen stratégiai pozícióba. A kurdokat, arabokat, keresztényeket és egyéb északkelet-szíriai csoportokat tömörítő ernyőszervezetet, a Szíriai Demokratikus Erőket (SDF) eddig az amerikai szárazföldi erők jelenléte oltalmazta a külső beavatkozásoktól. Törökország többször is közvetett és közvetlen módon fenyegette a szíriai kurdokat beavatkozással, sőt a török területről kiinduló szíriai ellenzéki erők, a török haderő segítségével a legnyugatibb kurd kantont, Afrint el is foglalták, és az egész szír-török határon egy biztonsági zónát akarnak kialakítani. A török kormány ugyanis a SDF fő alkotóját, a Népi Védelmi Erőket (YPG) a Kurd Munkáspárt nevű terrorszervezet szíriai ágának tekinti. Emellett pedig a török kormány érdekelt az Aszad-rezsim megdöntésében, így támogat bizonyos mérsékeltnek mondott kormányellenes szervezeteket Szíria északi részén. A törököktől való félelmükben az SDF szinte egyből tárgyalásokba kezdett a szír kormánnyal, ezzel megerősítve annak pozícióját. A konfliktusból való kiugrással az USA gyakorlatilag beismerné, hogy a szíriai polgárháborúban a szír kormány és az őt támogató Oroszország és Irán kerekedett felül.

Forrás: liveuamap.com

A decemberi bejelentés óta Donald Trump, amerikai elnök meghallgatva a belső és külső kritikákat több ízben is módosította a döntését. Először mindössze arról beszélt, hogy logisztikai nehézségek miatt 30 nap helyett 6 hónapig fog tartani a kivonulás. A napokban azonban arról érkezett hír, hogy 200 amerikai katona továbbra is marad támogatni a kurdokat az ISIS elleni küzdelemben logisztikai, hírszerzői és koordinációs képességekkel. Ezen felül további 200 katonáról esett szó, akik egy nagyobb, akár 1500 főt is elérő nemzetközi, főleg NATO-kontingens elemeként megfigyelői művelet részeként maradnának Északkelet-Szíriában. A NATO-szövetségesek (főként az Egyesült Királyság és Franciaország) ezzel kívánja biztosítani a továbbra is fenntartott USA jelenlétet, illetve azt, hogy a kurd és a török erők között összecsapások törjenek ki.

Forrás: thedefensepost.com

Egyelőre még nem tiszta a tervezett nemzetközi katonai kontingens pontos mérete, összetétele és mandátuma. Annyi biztos, hogy nem egy, az ENSZ-kötelékében végrehajtott békefenntartó illetve megfigyelő misszió lenne. Az USA tehát továbbra is fenntartja szárazföldi katonai jelenlétét Szíriában, Donald Trump decemberi bejelentésével ellentétben. Ettől függetlenül az ehhez hasonló hirtelen irányváltások, és hektikus kormányzati kommunikáció a Fehér Ház részéről komolyan alááshatják a világ vezető hatalmába vetett bizalmat, ami középtávon súlyos külpolitikai válsághoz vezethet az Egyesült Államok egyelőre kiterjedt szövetségi rendszerében.

2019. február 1-jén Mike Pompeo, az Egyesült Államok külügyminisztere bejelentette, hogy az USA felfüggeszti a közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló szerződésből eredő kötelezettségvállalásait Oroszországgal, melyet korábban az INF-szerződés szabályozott. Ezen állítást nem sokkal később Donald Trump, az ország elnöke is igazolta. Másnap Vlagyimir Putyin, az Oroszországi Föderáció elnöke bejelentette, hogy országuk biztonsága érdekében minden amerikai lépésre „tükörválaszt” fognak adni. Eljött tehát egy újabb fegyverkezési időszak? A világ két nagyhatalma ismét atomtöltetű rakétákkal fogja riogatni egymást? Itt egy 2. hidegháború? A válaszok – egyelőre – nem tiszták, de a körülményeket és a lehetséges ok-okozatokat át tudjuk tekinteni, hogy egy tisztább képet kapjunk.

A szavak harca – avagy ki mit tud?

1987-ben az Egyesült Államok akkori elnöke, Ronald Reagan és a Szovjetunió akkori – és utolsó – főtitkára, Mihail Gorbacsov aláírta az INF-szerződést, mely egyezmény a szárazföldi indítású, hagyományos és nukleáris robbanótöltetekkel felszerelt közepes (500-5500 kilométeres) hatótávolságú ballisztikus rakéták és manőverező robotrepülőgépek megsemmisítéséről szólt, illetve amely mérföldkő volt a hidegháború lezárásában az által, hogy megtiltotta az ilyen eszközök gyártását, birtoklását és tesztelését. Oroszország, a Szovjetunió jogutódja 2014 óta folyamatosan megszegte ezen szerződést – legalábbis a Trump-adminisztráció szerint. Az oroszoknak a Baltikumban található, kalinyingrádi exklávéba telepített Iszkander-M rakétái, a 9M729 kódnevű cirkálórakéták telepítése, és az állítólagos manőverező robotrepülőgépek tesztelése mind okot adtak az Egyesült Államok kormányának, hogy úgy döntsön, egyoldalúan felmondja a szerződésben foglaltakat önvédelem céljából. Trump továbbá bejelentette egy kis hatóerejű taktikai atomfegyver fejlesztését, vélheően elrettentés céljából.

Az orosz válasz nem váratott sokat magára. Putyin a Szergej Sojgu védelmi- és Szergej Lavrov külügyminiszterrel megtartott tanácskozása után röviden bejelentette, hogy ők is felfüggesztik az INF-szerződést. Kijelentette, hogy az orosz Szövetségi Biztonsági és Védelmi Tanácsnak pedig arra van megdönthetetlen bizonyítéka, hogy az Egyesült Államok szegi meg a szerződést immáron sokadszorra, melyre azonban a „jószándék jeleként” nem reagáltak ilyen nyílt módon, mint azt tette a másik fél. Ismertette, hogy az amerikaiak új tűzérségi fegyvere 1600 kilométerre képes ellőni, tehát megsérti az egyezményt, továbbá, hogy manőverező robotrepülőgépek indítására is alkalmassá tették a Lengyelországba és Romániába telepített rakétaelhárító (MK 41 VLS) rendszerüket, mellyel immáron Moszkva pusztán 10-12 percnyi rakétaidőre van. Putyin elnök úgy fogalmazott, hogy “tükörválaszt fogunk adni. Amerikai partnereink nyilvánvalóvá tették, hogy felfüggesztik részvételüket a szerződésben, így most mi is felfüggesztjük azt. Az USA azt is bejelentette, hogy felerősítik kutatási és fejlesztési tevékenységüket, így mi is ezt fogjuk tenni,” illetve hozzátette, hogy az amerikai fél a nemzetközi rend megbontására törekszik azzal, hogy kilép mindenféle szerződésből (pl. az iráni atomalkuból és a párizsi klímaegyezményből). „Egyetértek a védelmi miniszter úrral – hangoztatta Putyin –, ezért kérem is, hogy kezdjék meg a Kalibr típusú, tengeri indítású manőverező repülőgépek szárazföldi változatának kifejlesztését, és egy szárazföldi indítású, közepes hatótávolságú, hiperszonikus rakétának a tesztelését.” Említette továbbá, hogy a szerződés újratárgyalása továbbra is napirendi pontra lesz tűzve náluk, de ők nem fognak kezdeményezni.

A kétes rakéta – avagy az ominózus Iskander-M (forrás: Russian Defense Ministry).

Két nappal Trump bejelentése előtt az Oroszországi Föderáció Fegyveres Erőinek Hazafi Kongresszusi és Kiállító Központjában, Moszkvában az oroszok bemutatták Mihail Matvejevszkij altábornagy vezetésével a NATO-kódban SSC-8-nak, az orosz nómenklatúrában 9M729-nek nevezett rakétát, mely az a hírhedt fegyver, ami miatt az amerikaiak felbontották nem sokkal később a szerződést. A 9M729-cel kapcsolatban Matvejevszkij megállapította, hogy a szóban forgó rakéta csupán 480 kilométert tud megtenni, több hajtóanyagot nem képes befogadni, így az amerikaiak vádja alaptalan. Az altábornagy azzal húzta alá állítását, hogy az Egyesült Államok semmilyen objektív adatot nem adott át nekik, amely bizonyítaná, hogy megsértették a szerződést. Számos CIA és NGA (National Geospatial-Intelligence Agency) forrás ugyanakkor azt állítja, hogy az oroszok egy kis cselhez folyamodtak a sajtó előtt is nyitott tájékoztatón, ugyanis szerintük másik rakétát mutattak be, mint amelyiknek létét az amerikaiak kifogásolják. Állításuk szerint a rakéta be se férne a Hazafi Kongresszusi és Kiállítási Központban, arról nem is beszélve, hogy a bemutatón csak a hordozótégelyt és a TEL-t (mobil indítóplatform) mutatták be, valódi rakéta nem is volt kiállítva.

Vélemények Kínától Gorbacsovig

Számos elemző szerint azonban ez a konfliktus döntőrészt nem az amerikai–orosz ellentéten alapszik. Valójában az amerikaiak szerződésfelmondásának hátterében az állhat, hogy míg az Egyesült Államok és Oroszország megegyezéses alapon szabályozza egymás fegyverkezését, Kínát nem korlátozza semmi, aki viszont jelentős fegyverkezésbe kezdett, mely komolyan veszélyezteti az USA-t is. Azonban a körülmények nem segítenek, és egy jelentős amerikai–orosz konfliktus – ha szavak szintjén is –, de kialakulóban van, melyben közrejátszanak a NATO-szövetségesek megnyilvánulásai is. Lengyelország bejelentette már korábban is, szintúgy, mint Románia, hogy engedélyt adnak az amerikai védelmi célzatú rakéták telepítésére, melyet Putyin sérelmez. Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő szerint azonban nem eszik olyan forrón a kását: „Egyelőre ezek a bejelentések inkább csak a diplomáciai fenyegetések körébe tartoznak”. Szerinte még az se biztos, hogy a NATO-szövetségesek támogatnák a lengyelek és a románok ezen lépését. Ez annak fényében is érdekes, hogy a katonai szövetség kijelentette, hogy nem szeretne fegyverkezési versenyben részt venni. Ahogy Jens Stoltenberg, a NATO Főtitkára fogalmazott: „Szeretnénk meggyőzni Oroszországot, hogy térjen vissza a megállapodáshoz. A kilépésig hat hónap van hátra, ez idő alatt Moszkva átértékelheti a döntését”. Ugyanez a vélemény került elő az Észak-atlanti Szövetség februári brüsszeli találkozóján. A védelmi miniszterek közös álláspontja is az volt, hogy meg kell egyezni Moszkvával. Trump elnök ekkor említette először rendkívül árulkodó álláspontját, mely szerint az Egyesült Államok nyílt a tárgyalásra, azonban csak akkor, ha ebben Kína is részt vesz.

Február 13-án a Vedomosztyi orosz lap vezércikkében Mihail Gorbacsov, az 1987-es INF-szerződés egyik aláírója mondott véleményt a kialakult helyzetről. Szerinte nem ez az első egyoldalú lépése Washingtonnak. Emlékeztetett arra, hogy 2002-ben az amerikaiak felmondták a rakétavédelmi rendszerek kiépítését korlátozó ABM-szerződést, és a kezdeti három, a globális biztonságot garantáló fő szerződésből (INF, ABM és START) már csak egy, a START-3 van érvényben, melyet 2010-ben kötött Barack Obama és Dmitrij Medvegyev. Gorbacsov hozzátette, hogy az ABM és az INF felbontása után a START-3 megszűnése is már csak idő kérdése lehet.

Putyin ereje – avagy miért történik ez?

Egy héttel később Vlagyimir Putyin megtartotta immáron hagyománnyá vált évértékelőjét, melyben jelentős hangsúly esett a fegyverkezésre. Az orosz elnök azzal borzolta a nemzetközi kedélyeket, hogy „nemcsak a rakétaállásos országok vannak célkeresztbe véve, hanem a gazdájuk is”, tehát Románia és Lengyelország mellett akár a  NATO központja és/vagy a Pentagon is. Putyin a NATO-tagországokról úgy fogalmazott, hogy „még a szatellitáikat is mozgósítják, akik óvatosan, de aláröfögnek az amerikaiaknak ebben a kérdésben”. Az elnök tételesen felsorolta, hogy önvédelmi célzatból milyen fegyverek fejlesztésébe vagy továbbfejlesztésébe kezdenek. A felsorolásban szerepelt a Poszejdon típusú atommeghajtású tengeralattjáró vízre bocsájtása, amely korlátlan hatótávolságú víz alatti eszközök szállítására képes; a Pereszvet lézerfegyver hadrendbe állítása; az orosz MiG-31-es harci repülők felszerelése Kinzsal típusú hiperszonikus rakétákkal; az Avantgard rakétarendszer szériagyártásának elindítása; a Szarmat interkontinentális rakéta 2020-ig történő hadrendbe állítása; és a Cirkon rakéta továbbfejlesztése, mely a hangsebesség kilencszeresével fog tudni száguldani. Piers Cazalet, a NATO szóvivője az évértékelő után kijelentette, hogy a szövetség mindig készen áll arra, hogy megvédje bármely tagját minden veszélytől.

Putyin évértékelője nemcsak a fegyverkezésről számolt be, hanem széleskörű életszínvonal-javító intézkedéseket is az orosz nép elé tárt. Ez alighanem összefüggésben áll azzal, hogy az orosz elnök támogatottsága az elmúlt egy évben érezhetően csökkent. 2014 óta most érte el először a legalacsonyabb szintet elfogadottsága (64%), ráadásul egyes felmérések szerint az oroszoknak csak a 40%-a szavazna rá. Elemzők szerint a népszerűségvesztés hátterében a gazdasági nehézségek és az ezzel összefüggő népszerűtlen reformok állnak – tavaly ősszel például nagy felháborodást váltott ki a nyugdíjkorhatár emelése. Az, hogy ezen reformok (illetve az “erőfitogtatás”) javítják-e elfogadottságát, még a jövő zenéje.

Továbbá kérdés marad, hogy a kialakult helyzet bármelyik fél elfogadottságát növelni fogja-e (hiszen 2020-ban az USA is elnököt választ)? Az is nyitott kérdés marad, hogy Kínára hatással lesz-e a burkolt amerikai üzenet, ahogy az is, hogy az orosz gazdaság bírni fogja-e a szankciók súlya alatt mindazt, amit Putyin megígért? Nem tudhatjuk, de számíthatunk még sok érdekes fordulatra az „új” vagy „kis hidegháborúban”.

Írta: Gönczi Róbert

Magyar idő szerint 2019. február 28-án hajnali háromkor ült tárgyalóasztalhoz Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok elnöke, és Kim Dzsong Un, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság vezetője. Csúcstalálkozójukat Hanoiban tartották, azonban a tárgyalásoknak váratlanul vége szakadt, s nem ejtették meg az ünnepélyes záróebédet – ahogy megállapodás sem született a kardinális kérdésekben.

Nem ez volt a két vezető első találkozása. Először a szingapúri csúcson, 2018 nyarán találkoztak, mely során a vezetők delegációik kíséretében több órás tárgyalásokat folytattak, majd aláírták a dokumentumot, melyben mindketten elkötelezték magukat a Koreai-félsziget teljes denuklearizációja mellett. A találkozó – úgy tűnt –, új fejezetet nyitott a két ország számára. A nagy horderejű eseményt követően az amerikai elnök jelentős előrelépésként könyvelte el a találkozót, előrevetítve a tárgyalások folytatását és a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok fellendítését.

Nyolc hónap elteltével, 2019 februárjára tűzték ki a második találkozót, a helyszín ezúttal Hanoi, Vietnam. Két napot töltött együtt a két vezető, a tárgyalások fókuszában a nukleáris töltetek leszerelése mellett a koreai háborút lezáró hivatalos békeszerződés aláírása állt. Utóbbit a demokraták kongresszusi tevékenysége övezi; a 18 demokrata képviselő által felterjesztett törvényjavaslat a háború végleges lezárását szorgalmazza.

Azonban nem történt megállapodás, nem történt aláírás. Trump elnök sajtótájékoztatója során kiemelte, hogy számára nem a gyorsaság fontos, hanem az, hogy helyesen cselekedjen; sok beszélgetés vár még a két vezetőre, hosszú folyamat lehet, mire az amerikai elnök képes meggyőzni a fiatalabb vezetőt, hogy hagyjon fel nukleáris programjával. Érkezett információ arról is, hogy az Otto Wambrier-ügyről is szó esett, azonban Kim Dzsong Un “nem volt tisztában” a bebörtönzött amerikai állampolgár fogvatartási körülményeivel. A tárgyalás során nem kerültek összetűzésbe, az álláspontjaik mellett azonban mindketten kitartottak: Kim Dzsong Un a szankciók eltörlését követelte, amelyek nem kedveznek országa gazdaságának – így számára ez volt a legfontosabb és egyetlen kérdés.

Mivel zártkörű beszélgetést folytattak kamerák nélkül, csak a sajtótájékoztatók alapján tudunk információhoz jutni. Trump elnök úgy fogalmazott, hogy az észak-koreai vezetőnek is van egy bizonyos jövőképe, amely nem egyezik pontosan az USA-éval, de a tavalyi állapotokhoz képest már közeledett a kettő egymáshoz, és végül összeérnek majd. A tárgyalóasztaltól végül felálltak, elsétáltak – az amerikai elnök szerint ez egy „nagyon barátságos séta volt” –, nem vettek részt az ünnepélyes záróebéden sem. Trump elnök hozzátette, hogy bár a csütörtöki tárgyalás nem vezetett közvetlen eredményre, hosszú távon fantasztikus sikereket érhetnek el. Újabb csúcsról nem egyeztek meg, de a tendenciák alapján várható, hogy a továbbiakban újra sor kerül találkozásra, hogy előremozdítsák a már megkezdett folyamatokat.

Noha Trump elnök akkurátusan kitart amellett, hogy semmi szükség sietségre, és érzékelhetően nem akarja túlfeszíteni a húrt az észak-koreai vezetőnél, a Stanford Egyetem legújabb kutatásai szerint Észak-Korea nem fogta vissza, egyáltalán nem állította le nukleáris programját, sőt, a becslések szerint elég hasadóanyaggal rendelkezik legalább öt további atomfegyver előállításához.

Nem kedvezett Trump elnöknek, hogy éppen a csúcstalálkozó alatt tanúskodott ellene a Kongresszus előtt korábbi ügyvédje és tanácsadója, Michael Cohen, a címlapokon ezzel olyan reklámot biztosítva számára, mely árnyékát a nukleáris leszerelés sikere kergethette volna el.

A nemzetközi reakciók változatosak: Kína Külügyminisztériumának szóvivője szerint nem lehet egy éjszaka alatt megoldani a Koreai-félsziget problémáját, Dél-Korea miniszterelnöke azonban sajnálatosnak tartotta, hogy nem jutottak megállapodásra.

Hatalmas elvárásokat támasztottak ezzel a találkozóval szemben az előző váratlan sikere következtében, és a tanácstalanság, hogy megakadni látszik a kommunikáció egy ilyen kardinális témakörben, mint a denuklearizáció, kétségeket ébreszthet mind az amerikai, mind az észak-koreai oldalon. Bár Trump elnök számít arra, hogy Kim Dzsong Un hajlandó engedni az elvárásaiból, és valóban közeledhetnek az álláspontok, ez mindenképpen egy harmadik találkozót vetítene elő, amelyről azonban nem egyeztek meg. Ugyanakkor nem vethető el az első találkozó és a diplomáciai siker eredménye sem.

Írta: Györgyi Dominika

Lektorálta: Bartók András 

A Visegrádi Együttműködés kialakítása

A Visegrádi Nyilatkozatot 1991. február 15-én írták alá Csehszlovákia, Lengyelország és Magyarország vezetői. A formáció történelmi alapja messzire nyúlik vissza: 1335-ben Róbert Károly, magyar király kezdeményezésére a cseh Luxemburgi János és a lengyel III. Kázmér uralkodók hármas találkozót tartottak a Magyar Királyság területén lévő Visegrádon. A „regionális csúcstalálkozó” célja az volt, hogy megoldást találjanak a Bécs városa, konkrétan az árumegállító joga által okozott gazdasági kihívásra, amely súlyos hátrányokkal járt a közép-európai kereskedelem számára. Megoldásképp megállapodtak egy új kereskedelmi útvonal kijelölésében, amely megkerülte a bécsi vámot. A kereskedelmen túl több politikai, sőt katonai kérdésben is fontos döntéseket hoztak, hiszen elsimították a Lengyel Királyság és a Cseh Királyság közti ellentéteket, illetve „kölcsönös védelmi megállapodást” kötöttek egymással. Ezekre a pozitív történelmi hagyományokra építkezve hívták életre az új együttműködést 1991-ben. Az eredetileg háromtagú regionális együttműködés 1993-ban vált a jelenleg is ismert négytagúvá, mikor Csehszlovákia felbomlott és létrejött a független Szlovák Köztársaság, amely továbbra is részt kívánt venni a közös formációban.

A magyar miniszterelnök által kezdeményezett együttműködés többek közt a partnerállamok közti biztonságpolitikai, azon belül is a katonai, azaz a védelempolitikai kapcsolatok fejlesztését tűzte ki célul. (Ennek magyar részről ki nem mondott célja az volt, hogy megakadályozza egy új kisantant létrejöttét a közép-európai hatalmi vákuumban.) A felek megállapodtak abban, hogy rendszeres találkozókat tartanak és összehangolják külpolitikájukat a Varsói Szerződés és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának lebontásával, valamint segítséget nyújtanak egymásnak az európai uniós, illetve a NATO integrációval kapcsolatban.

A védelempolitikai fejlődés korszakai

A védelempolitikai együttműködés fejlődését három szakaszra lehet bontani. Az első szakasz az alapító nyilatkozattól számítva 2004-ig tart, amikor minden visegrádi állam sikeresen felvételt nyert az Európai Unióba és az Észak-tlanti Szövetségbe. Ebben az időszakban a találkozók témáját az integráció(k) előkészítése és menedzselése dominálta. A második szakasz 2004-től körülbelül 2012-2013-ig tartott, mely során az újradefiniált visegrádi együttműködés elsődleges feladatának az EU közös kül- és biztonságpolitikájának, valamint a NATO transzformációnak és műveleteinek támogatását tartotta. A harmadi szakasz, melyet az aktív kezdeményezőkészség, majd pedig az önálló védelempolitikai együttműködés gondolata jellemez, a 2010-es évek elejétől számítható. A 2012-es chicagói NATO-csúcsot, és a megváltozott biztonsági környezet (arab tavasz, ukrajnai válság, migrációs válság) kialakulását követően új lendületet nyert a visegrádi védelempolitikai együttműködés, ismét rendszeressé váltak a miniszteri szintű találkozók, valamint a védelempolitikai vonatkozású csúcstalálkozók, melyek során részletes közlemények, valamint meghatározó stratégiai dokumentumok születtek.

Saját ábra.

Az első időszak: „tetszhalott” állapot

Az Együttműködés első éveit a kevés sikerek ellenére (mint a CEFTA) inkább a kudarcok, a széthúzás és az egymással való versengés jellemezte; a közép-európai államok külön-külön lobbiztak az euroatlanti integrációjukért. Ennek oka, hogy a Visegrádi Együttműködés nem rendelkezik állandó intézményi struktúrával, ezáltal sokkal erősebben megszenvedi a részes államok politikai irányváltásait, amelyek megnehezítik az együttműködést. A kilencvenes éveket a Visegrádi Együttműködés „tetszhalott” állapotaként jellemezzük, amely egészen az 1998-as budapesti csúcstalálkozóig tartott, ahol Csehország, Lengyelország és Magyarország megállapodott abban, hogy segítséget nyújtanak a ’97-es NATO bővítésből kimaradt Szlovákiának a lemaradásának lefaragásához, és új lendületet adnak az Együttműködésnek.

Saját ábra.

A második időszak: az euroatlanti integráció támogatása

2004-ben a formáció egy fontos választóvonalhoz érkezett, hiszen minden részes állam tagjává vált mind az Észak-atlanti Szövetségnek, mind pedig az Európai Uniónak, ezáltal pedig teljesültek az 1991-ben kitűzött célok. Szükségessé vált, hogy döntsenek az együttműködés jövőjéről; megszűntetéséről vagy új tartalommal való megtöltéséről. A 2004. május 12-ei csúcstalálkozón úgy döntöttek a visegrádi államok vezetői, hogy fenntartják a Visegrádi Együttműködés kereteit, hogy elősegítsék a régió fejlődését és érdekérvényesítő képességeit.

A 2004-től kezdődő időszakban a részes államok leginkább azzal voltak elfoglalva, hogy kialakítsák a megfelelő együttműködést az Európai Unió és az Észak-atlanti Szövetség tekintetében. Önálló visegrádi védelempolitikai kezdeményezésről nem beszélhetünk. A miniszteri értekezletek és csúcstalálkozók témái legfőképpen az uniós közös kül- és biztonságpolitika, valamint a keleti bővítés voltak.

Saját ábra.

Harmadik időszak: az aktív kezdeményezés és az önálló visegrádi együttműködés időszaka

Az új időszak alapvető védelempolitikai irányvonalát az jellemezte, hogy a visegrádi országok igyekeztek meghatározni, hogy mivel tudnak hozzájárulni a NATO-képességek növeléséhez a megváltozott biztonsági környezetben. Ennek meghatározó dokumentuma a 2012. április 18-ai, a prágai védelmi miniszteri találkozón született “Responsibility for a strong NATO” nyilatkozat, melyet a 2012-es chicagói NATO-csúcs apropóján fogalmaztak meg. A nyilatkozatban a visegrádi országok kifejezték maximális támogatásukat és elhivatottságukat a 2010-es új stratégiai koncepció hármas prioritása (kollektív védelem, válságkezelés és kooperatív biztonság) iránt.

Saját ábra.

A 2013. október 14-ei budapesti csúcstalálkozó mérföldkőnek tekinthető a visegrádi országok védelempolitikai együttműködésében. A kormányfők által kiadott közös nyilatkozatban túlmennek azon, hogy a Visegrádi Négyek csupán hozzájárulnak a NATO és az Európai Unió védelmi képességeinek fejlesztéséhez, és célul tűzik ki egy saját, közös védelempolitika kidolgozását, természetesen összhangban az Észak-atlanti Szövetség és az EU törekvéseivel. A budapesti csúcstalálkozóhoz hasonló jelentőségű volt a V4 védelmi minisztereinek 2014. március 14-ei megbeszélése, ahol két, stratégiai jelentőségű dokumentumot hoztak nyilvánosságra a közös védelempolitikával kapcsolatban, melyek napjainkig meghatározzák az együttműködés törekvéseit.

Az első dokumentum a „Long Term Vision of the Visegrad Countries on Deepening their Defence Cooperation” nevet viselte, melynek célja egy hosszútávú közös védelempolitikai stratégia megalapozása volt. A biztonsági környezet értékelése (melyet törékenynek minősítettek) után megnevezik azt a három területet, melyen szükségesnek tartják az együttműködés elmélyítését, ezek a következők:

• közös képességek és a védelmi ipar fejlesztése, valamint közös beszerzések;
• többnemzeti alakulatok létrehozása;
• közös oktatások, képzések és gyakorlatok.

A második dokumentum, amely a „Framework for Enhanced Visegrad Defence Planning Cooperation” nevet viselte, a hatékonyabb védelempolitikai gazdálkodásról szólt. Miután bizonyos katonai képességek fejlesztése és fenntartása rendkívül magas költségekkel jár, ezért feladatul tűzték ki, hogy kialakítsanak egy olyan keretrendszert, amely lehetőséget biztosít azon területek felkutatására, amelyeken megvalósulhatnak a közös védelempolitikai beszerzések és fejlesztések. A gyakorlati megvalósítás elemeiként a következőket határozták meg:

• a források együttes biztosítása a visegrádi államok által;
• közös beszerzések végrehajtása;
• önálló kutatás-fejlesztés kialakítása a visegrádi együttműködésen belül.

Sikerek és kudarcok

Ha megvizsgáljuk az első dokumentumban megjelölt területeket, akkor egyaránt találhatunk sikereket és kudarcokat is. Sikeresnek tekinthető a többnemzeti alakulatok létrehozására való törekvés, hiszen 2019 nyarán másodjára kerül felállításra a V4 harccsoport, továbbá létrehoztak egy közös ABVR zászlóaljat. A közös oktatások és képzések szempontjából meg kell említeni a visegrádi országok területén található NATO Kiválósági Központokat (5), valamint a 2018-ban aláírt együttműködési megállapodást az államok védelmi felsőoktatási intézményei között.

Látható, hogy a többnemzeti alakulatok, valamint a közös képzések területén vannak sikerek és részeredmények az együttműködést tekintve. Sajnos, azonban a közös beszerzések és kutatás-fejlesztés kapcsán (melyek a szorosabb védelmi integráció irányába mutatnának) a törekvések ellenére inkább a kudarcok jellemzik a visegrádi államokat. A közös beszerzések területén számos próbálkozás történt. A kilencvenes években felmerült, hogy azonos modellekre cseréljék a volt szovjet vadászgép-flottákat, azonban ez meghiúsult. A lengyelek amerikai, a magyarok és a csehek svéd eszközöket vásároltak, míg a szlovákok megtartották a szovjet haditechnikát. Gondolkodtak egy közös, új generációs páncélozott harcjármű beszerzésében, sőt, közös modernizálásban is a T-72 harckocsikat illetően, de ezek sem valósultak meg. 2002. május 30-án hivatalosan is megállapodtak, hogy közösen hajtják végre a Mi-24 helikopterek felújítását, de ez szintén nem valósult meg. 2014-ben egy közös radarfejlesztési programot jelentettek be, amely az ígéretes indulás ellenére, végül a csehek kiszállása okán, nem valósult meg. Voltak még kisebb projektek a személyi felszerelések, a lőszergyártás összehangolása, valamint a vezetési, hírszerzési és felderítési (C4ISR) képességek terén, azonban ezek sem valósultak meg.

Értékelés

Az eredmények és a visegrádi nyilatkozat aláírása óta eltelt idő függvényében könnyedén fogalmazódhat meg bennünk negatív vélemény a védelempolitikai együttműködéssel kapcsolatban, hiszen relatív kevés sikert tud felmutatni a Visegrádi Együttműködés ebben a tekintetben. A teljes képhez azonban figyelembe kell vennünk a kooperációt gátló tényezőket is, melyből számtalan akad.

A V4 fejlődésének kulcsszava az egyensúly. A részes államok történelmét és jelenét is számos vitás pont terheli, gondoljunk csak a határon túli kisebbségek helyzetére vagy az Oroszországhoz fűződő különböző álláspontokra. Nem lehet figyelmen kívül hagyni a gazdasági erőforrások és képességek aszimmetriáját. Ebben a kontextusban értelmezve a V4 akár sikeresnek is tekinthető, hiszen az érdekellentétek és a sérelmek ellenére már több mint két évtizede jelent biztos pontot a négy közép-európai ország kapcsolatában.

Egy elhamarkodott mélyítés az együttműködésben azonban felborítaná ezt a kényes politikai egyensúlyt, és az egyik részes tagállam akár bojkottba forduló ellenkezése ismételten „tetszhalott” állapotba juttathatná az együttműködést. Nagyon fontos ezért, hogy minden lépésnél, melyet az intézményesítés vagy az együttműködés mélyítése kapcsán tesznek az államok, tekintettel legyenek a konszenzusra való törekvésre és ezáltal a folyamatok időigényességére. Ezen szempontok figyelembe vételével kell véleményt alkotnunk a védelempolitikai együttműködés mértékével és minőségével kapcsolatban.

A mai csúcstechnológia egyik elengedhetetlen nyersanyaga a ritkaföldfémek gyűjtőfogalom alatt is ismert 17 elem. Kína jelenleg az egyik vezető kitermelője ezen fémeknek, s az utóbbi években számtalan hír felröppent arról, hogy Kína a termelési kvóták változtatásának segítségével nagy hatással van az árakra, illetve egyes iparágak termelési kapacitására. De pontosan mik ezek a fémek, és hogyan használja Kína őket eszközként? Milyen módon befolyásolhatják ezek az USA és Kína közötti, jelenleg épp egy csendes időszakban lévő kereskedelmi versengést?

Ritkaföldfémek oxidjai. Forrás: sg.hu.

A ritkaföldfémek (angolul: rare earth elements – REE) tulajdonképpen nem is annyira ritkák. A lantanoidák csoportjába tartozó 15 elem a lantán (La), cérium (Ce), prazeodímium (Pr), neodímium (Nd), prométium (Pm), szamárium (Sm), európium (Eu), gadolínium (Gd), terbium (Tb), diszprózium (Dy), holmium (Ho), erbium (Er), túlium (Tm), itterbium (Yb), és lutécium (Lu). A legtöbb szakember ezekhez még hozzáteszi a szkadiumot (Sc) és az ittriumot (Y) is. Ez az átlagember számára nem sokat mond, keveset tud ezekről az elemekről és tulajdonságaikról, hiába vesznek körül minket akár mindennapi használati tárgyainkban is. Elnevezésük kicsit félrevezető lehet, mert mindegyik gyakoribb az ezüstnél és kettő még a réznél is (lantán és cérium). De geokémiai tulajdonságaiknál fogva ritkán jelennek meg olyan koncentrációban, ami kitermelésre érdemes. Emellett a legtöbbször együtt fordulnak elő, mivel tulajdonságaik nagyon hasonlóak (kivétel a szkandium), sokszor keverten jelennek meg és tiszta formában nehezen előállíthatóak. 

A legnagyobb készletekkel rendelkező ország sokáig Kína, Oroszország, USA, Ausztrália, és India volt, de kisebb lelőhelyek voltak ismertek Kanadában, Malajziában, Grönlandon, Vietnamban, stb. De ehhez hozzá kell tenni, hogy a lelőhelyek feltárása közel sem tekinthető lezárt folyamatnak, számos területen alig végeztek ilyen felméréseket. Kína 2009-ig viszonylag alacsonyan tartotta az árakat, így más területek, például a kaliforniai Mountain Pass nem tudott ezzel versenyezni, így Kína igen gyorsan csaknem kizárólagos szállítója lett eme nyersanyagoknak.

A ritkaföldfémek sajnos nem helyettesíthetőek, így a szállításuk akadozása komoly zavarokat, vagy akár egyenesen a termelés leállását is okozhatja egyes ágazatokban. A teljesség igénye nélkül elmondhatjuk, hogy a gépkocsigyártásban, az olajiparban, a magas hőmérsékletnek és oxidációnak ellenálló fémötvözetek előállításában, lézerek, optikai berendezések, adattárolók vagy nagy pontosságú diagnosztikai eljárások során (pl. MRI, PET), mágnes-, üveg- és kerámiagyártásban, akkumulátorokban, világítástechnikában (pl. a LED-ek), illetve a távközlési iparban egyaránt alkalmazzák őket. Ebből látható stratégiai jelentőségük.

Ritkaföldfémek felhasználása. Forrás: massivesci.com.

Mi történik akkor, ha ezek az anyagok szűkösen állnak rendelkezésre? A továbbgyűrűző hatások szinte kimeríthetetlenek, itt most két hatásról ejthetünk szót. Amikor valami létfontosságú hiánya beindítja a takarékoskodást és az innovációt, hogyan lehetne azt saját részről előállítani, illetve helyettesíteni? Az Egyesült Államok például, észlelve saját kiszolgáltatottságát, már 2013-ban felállított egy kutatócsoportot, amelynek feladata a ritkaföldfém-hiány megoldása, különösen az energetika szempontjából (Kalantzakos 77. o.). Ez lenne az első hatás. A második azonban éppen az, amely a hiányból adódó lassulás. Ezen anyagok elengedhetetlenek a megújuló energiaforrások előállításában, például a napelemek gyártásban, vagy a szélturbinák előállításában. Így az innováció hosszútávon meghozza majd hatását, de más területeken visszaveti a fejlődést.

Különösen érdekessé válik a történet, ha megvizsgáljuk, milyen mértékben befolyásolja ez az Egyesült Államok és Kína viszonyát. Mint az köztudott, a két nagyhatalom feszültsége egy fokozott kereskedelmi versenyhez, drámaibb megfogalmazásban „kereskedelmi háborúhoz” vezetett. Az egymásnak feszülő érdekek és az érvényesítésükre felhasznált erők kétségkívül jelentősek, a kivetett vámok összege is számottevő, de pontosabb lehet az alacsony intenzitású konfliktus megnevezést is használni, hogy a távolságot a „háború” és e között szem előtt tudjuk tartani.

Az érvényben lévő, eddig kivetett vámok alapján az Egyesült Államok mintegy 267 milliárd dolláros vámot vetett ki, míg Kína a maga részéről 110 milliárdos értéket szabott meg.

Fontos kiemelni, ez nem csak pénz, hiszen Kína éppen összetett társadalmi, gazdasági változásokon megy keresztül, és ezek a veszteségek homokszemekként jelenhetnek meg a gépezetben. Jelenleg ez az erőpróba egy csendesebb szakaszában van, azonban a felek közötti megállapodás, amit 2018 decemberében kötöttek egy „fegyverszünetről”, március 1-jén le fog járni, és akkor ismét megindulhat a védővámok kivetése, a bonyolult manőverezés. Köztudott, hogy a kereskedelmi kapcsolatok minősége, és az amerikai és kínai gazdaság szoros összefonódása a katonai konfliktus megakadályozásának egyik fő oka. Ha a két ország gazdasága egyre inkább széttartó irányba fejlődik, más erőforrások és piacok felé nyitva csökkenti a riválisától való függést, így az növelheti a katonai konfliktus esélyét is.

A források diverzifikációja ellenére Kína még mindig a világ összetermelésének több mint 90%-át adja. A kereskedelmi vetélkedés végkimenetele egyelőre bizonytalan. Mindkét állam számtalan olyan jelet küld, amely a tárgyalások folytatását jelzi, majd a következő fordulóban azok zátonyra futását sejthetjük. A legutóbbi ilyen csavar Trump bejelentése volt, miszerint mégsem találkozik Xi Jinping-gel a március 1-jei határidő előtt, pedig ezt január 31-én még szorgalmazta. Mi történik a ritkaföldfémek területén? Kína a kitermelt mennyiségből sokat saját használatra tart vissza. Emellett az amerikai kormányzat ezen nyersanyagokra is vámokat vetett ki, ez tovább növeli a beszerzés nehézségeit. Ám a várakozásokkal ellentétben ez  megnehezítette az egyetlen amerikai bánya, a Mountain Pass üzemeltetését, ugyanis a korábban a kitermelt ércet Kínába szállították, hogy ott nyerjék ki belőle a fémeket, de így megnövekedtek a költségeik. A kínai fél ugyanúgy vámokat vethet ki, mint ahogy azt megtette Japánnal 2010-ben. Az ügy érdekessége az volt, hogy a piacok hamar reagáltak és a kínai lépés nem sikerült olyan hatékonyra, mint remélték.

Az új japán lelőhely. Forrás: japan-forward.com.

A kutatás új lelőhelyek után tovább folyik, és a hírek szerint éppen Japán fedezett fel egy hatalmas készletet a csendes-óceáni Minami-Torishima szigetét körülvevő iszapban. Természetesen, ennek kitermelése nagy kihívás lesz, de ha sikerül, nagyban ellensúlyozhatja a kínaiak túlsúlyát ezen a területen. Bárhogy is, de ezen a téren is érdekes éveknek nézünk elébe.

Nyomtatott források:
Sophia Kalantzakos: Kína és a ritkaföldfémek geopolitikája.Budapest: Pallas Athéné Könykiadó, 2018.

 

2019. január 21-én népszavazást tartottak a Fülöp-szigetek déli részén található Mindanaón. Az ország második legnagyobb szigetén a referendum tárgya egy jelentős muszlim lakossággal rendelkező terület autonómiája volt. Az itt élő iszlám vallást követő népesség évtizedek óta harcot folytat a többségében katolikusok által lakott Fülöp-szigetektől való elszakadásért.

A konfliktus nagyon hosszú történelmi gyökerekre tekint vissza. A 14. századtól, tehát jóval a spanyol gyarmatosítás kezdete előttől élnek Mindanao szigetén muzulmánok. Az amerikaiak 20. század végi érkezését, majd az önálló Fülöp-szigetek létrejöttét követően azonban megindult a keresztények betelepülése az ország többi részéről Mindanaóra, az itteni termőföldek kihasználása céljából. A folyamat következtében a muszlimok az 1960-as évekre kisebbségbe kerültek a katolikusokhoz képest. A feszültségek fokozatosan nőttek, és 1969-ben fegyveres összecsapások kezdődtek a kormányerők és a felkelők között.

A következő évtizedekben többször is próbálkoztak a felek a konfliktus tárgyalásos rendezésével. A januári népszavazás is ennek a hosszú folyamatnak a részeként került megrendezésre. 2014-ben ugyanis a lázadók és a központi kormány kompromisszumot kötöttek, melynek értelmében előbbiek lemondanak szeparatista elképzeléseikről a nagyobb önállóságért cserébe.

A szavazáson 1,74 millió fő adta le voksát, ami közel 88%-os részvételi arányt jelent. A szavazók túlnyomó többsége, 85%-a az autonómiát választotta. Ez az eredmény lehetővé teszi a békefolyamat további mélyítését, ugyanis a kormány és a szeparatisták egyezségének értelmében 3 év átmeneti időszakot követően a helyi lakosság saját törvényhozást választ majd, amely pedig létrehozza a terület különálló végrehajtási rendszerét. A központi kormányzat irányítása alatt marad azonban a biztonság- és védelempolitika, valamint a külügy és a monetáris rendszer irányítása is.

A terrorizmus Mindanaón

A fegyveres összecsapások a kormány és a felkelők között ugyan már lezárultak, de a terület továbbra sem békés. Az Iszlám Állam és több szélsőséges terrorszervezet is aktív a térségben, és időről időre merényletekkel hívják fel magukra a figyelmet. Január 27-én történt a legfrissebb támadás, amelyben robbantások következtében 27 ember vesztette életét és 70-nél is többen megsérültek. A terrorcselekményre egy katolikus templom közelében került sor Mindanao Sulu nevű provinciájában.

Egy másik esemény, mely szintén jelzi a szélsőséges szervezetek itteni aktvitása által okozott problémát, hogy 2018 decemberében Rodrigo Duterte elnök a 2017 májusa óta fennálló szükségállapot meghosszabbítását kezdeményezte abból a célból, hogy az ilyen helyzetben hatalmat gyakorló katonai vezetés meggátolhassa a terrorista csoportok újraszerveződését. A javaslatot a törvényhozás jóváhagyta.

A szükségállapot kihirdetésére is az Iszlám Állam tevékenysége miatt került sor. 2017 májusában ugyanis a legnagyobb muzulmán többségű városban, Marawiban fegyveres összecsapások törtek ki, amikor katonák le akarták tartóztatni egy, az ISIS-hoz köthető terrorista csoport vezetőjét. A kormányerők és a szélsőségesek közötti harcok 5 hónapig húzódtak; ezalatt 1000-nél is többen vesztették életüket, illetve 300 ezer ember kényszerült lakhelye elhagyására. Az összecsapások tehát nagy humanitárius problémát okoztak, a város újjáépítése várhatóan évekig elhúzódik majd.

Látható tehát, hogy nagy kihívást jelent Mindanao szigetén jelenleg a terrorizmus elleni küzdelem. A szavazás eredményeképpen létrejövő muszlim mindanaói Bangsamoro Autonóm Régió gyakorlati működésének megvalósulása ugyan még bizonytalan, de a széles körű támogatottság mindenképpen pozitív a térség békés jövőjére nézve.

A lerombolt Marawi. Forrás: www. aljazeera.com.

Január 25-én a görög parlament is ratifikálta a görög–macedón névvita lezárására kötött Preszpa-megállapodást (a névvita történelmi előzményeiről és a megállapodáshoz vezető útról itt olvashatnak). Ezzel véget ért a majdnem 30 éve húzódó névvita, a nyugat-balkáni vitatott nevű állam hivatalosan Észak-Macedónia lett, és az egyezmény értelmében megkezdődhet a macedón euroatlanti integráció, melyet eddig a görög fél blokkolt.

Ratifikációs nehézségek mindkét oldalon

Habár a Preszpa-megállapodást 2018. június 17-én kötötte meg Macedónia és Görögország, a névvita lezárásához szükséges volt azt mindkét ország parlamentjének ratifikálni, illetve Macedóniában a szükséges alkotmánymódosítások előtt még népszavazást is tartottak.

A macedón parlament január 11-én szavazta meg az ország átnevezéséhez szükséges négy alkotmánymódosítást; a 120 fős macedón parlamentből 81 képviselő támogatta így szavazatával a névvita lezárását. Ahhoz, hogy hivatalosan is Észak-Macedóniának hívhassák az országot, kétharmados többséget kellett a kormányon lévő Szociáldemokrata Uniónak (SDSM) biztosítani; ellenzéki képviselők támogatását is meg kellett nyerni a kormánykoalíció 71 képviselője mellé. A jobboldali korábbi kormánypárt, a VRMO-DPMNE (Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja) bojkottálta a január 11-i szavazást, így fejezve ki helytelenítő álláspontját a Preszpa-megállapodással kapcsolatban.

A VRMO magatartása nem meglepő, először tavaly nyáron akasztotta meg a névvita lezárásához vezető utat a VRMO-tag köztársasági elnök, Gjorge Ivanov azzal, hogy nem írta alá a parlament által elfogadott megállapodást. Másodszorra azonban már nem tudta gyakorolni elnöki vétóját Ivanov, hiszen a Preszpa-egyezményt másodszor is abszolút többséggel szavazta meg a macedón parlament. A VRMO ellenállása ezután a szeptember 30-án, a megállapodásról tartott népszavazáson mutatkozott meg, akkor a szavazástól való távolmaradásra szólították fel a lakosságot, hogy érvénytelen legyen a referendum. Végül valóban, a szükséges 50%-os részvételi arányhoz képest csak a lakosság 37%-a ment el szavazni; ám az egyezményt támogató voksok aránya kiemelkedő, 91% volt. Ekkor Zoran Zaev, az egyezményt megkötő macedón miniszterelnök azt mondta, ha a parlamentben nem tudnak kétharmados többséget biztosítani a szükséges alkotmánymódosításokhoz, új választások kiírását fogja kezdeményezni.

A tavaly szeptemberi népszavazáson a választópolgárok az alábbi kérdésre adhatták le igen/nem voksukat: “Are you in favour of European Union and NATO membership by accepting the agreement between the Republic of Macedonia and the Republic of Greece?”

A kérdést a VRMO manipulatívnak nevezte, és ellenezte, hogy a névvita lezárásáról szóló egyezményt összekötik az ország integrációs törekvéseivel. Az SDSM erre úgy reagált, hogy a Preszpa-egyezmény nélkül Macedónia nem indulhatna el a fejlődést hozó euroatlanti integráció útján.

Az egyezmény életbe lépéséhez szükséges utolsó állomás a görög parlament ratifikációja volt. Nemcsak a heves utcai tüntetések jelezték a még mindig tartó görög ellenérzéseket az egyezményt illetően, de az Alekszisz Cipras, görög miniszterelnök személyéről szóló január 16-i bizalmi szavazás is. A szavazást maga Ciprasz kezdeményezte, miután a baloldali, kormányon lévő Sziriza koalíciós partnere, a jobboldali ANEL párt kilépett a kormányból, kifejezve a névvita rendezésére kötött egyezmény helytelenségét. A 300 fős görög parlamentből végül 151 képviselő szavazott bizalmat Ciprasznak; a Sziriza 145 képviselője mellett a távozó ANEL párt és független képviselők támogatásával. Ciprasz úgy nyilatkozott, hogy a parlament a „stabilitásnak szavazott bizalmat”. Ezt követte a három napig tartó parlamenti vita, melynek végén 153 képviselő szavazott a Preszpa-egyezmény ratifikálása mellett; a macedón névváltoztatásra válaszul így Görögország nem fogja tovább blokkolni Észak-Macedónia euroatlanti integrációját.

Gyors lépések az euroatlanti integráció felé

A névváltoztatásra válaszul a NATO február 6-án már alá is írta Észak-Macedóniával a csatlakozási jegyzőkönyvet. Az eseményre a brüsszeli NATO Központban került sor a Szövetség 29 tagjának állandó képviselői, illetve a macedón külügyminiszter, Nikola Dimitrov jelenlétében. A csatlakozási folyamat következő állomása, hogy a szövetséges tagállamok parlamentjei ratifikálják az aláírt jegyzőkönyvet. Amint ez mind a 29 tagállam nemzeti parlamentjében megtörtént, Észak-Macedónia hivatalosan is a Szövetség 30. tagja lesz.

Görögország és Szlovénia parlamentje elsőként már ratifikálta is a csatlakozási jegyzőkönyvet; a gyors lépéseknek köszönhetően Észak-Macedónia már 2020-ra NATO-tagállam lehet. Elköteleződésük kifejezésére február 12-én NATO zászlót vontak fel Szkopjéban, a kormány épülete előtt.

Észak-Afrika

Feszültség az algériai–tunéziai határon

Újra megnyitották az Algéria és Tunézia közötti határátkelőt a tunéziai Bouchebka városánál december 18-án. A határátkelő lezárására december 16-án került sor, miután  zavargások törtek ki, melyek során felháborodott tunéziaiak kövekkel támadtak az algériai határőrségre, valamint blokkolták az áthaladó kamionforgalmat. Azt követően szabadultak el az indulatok, hogy az algériai hatóságok letartóztattak két tunéziai állampolgárt, mituán azok megfelelő iratok hiányában kíséreltek meg belépni Algériába.

Bolton kritikája

John Bolton, az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsadója a Heritage Foundationnak fejtette ki a nyugat-szaharai konfliktus megoldatlanságával kapcsolatos elégedetlenségét. Bolton kiemelte azzal kapcsolatos problémáját, hogy a konfliktusban érdekelt felek 27 év alatt sem tudtak közelebb jutni a szembenállás lezárásához. A nemzetbiztonsági tanácsadó kommentárjában éles kritikát fogalmazott meg az ENSZ békefenntartó misszióinak hatékonyságával kapcsolatban, valamint kifejtette, hogy Washington nyomást fog gyakorolni a Biztonsági Tanács tagjaira, hogy a hagyományos 1 éves periódusról 6 hónapra csökkentsék a nyugat-szaharai misszió mandátumát. Bolton kritikáját egy nappal a konfliktusban érdekelt felek részvételével lezajlott, ám jelentős előrelépést nem hozó genfi találkozót követően fejtette ki.

Lavrov Marokkóban

VI. Mohammed, Marokkó királya fogadta az Oroszországi Föderáció külügyminiszterét, Szergej Lavrovot. Az orosz külügyér hivatalos marokkói látogatása várhatóan új lendületet ad a két ország közötti kapcsolatoknak. Az esemény tiszteletére a Királyi Hivatal közleményt adott ki, amelyben kifejtették, hogy az orosz külügyminiszter látogatása annak a két ország közötti mélyreható stratégia partnerségnek a része, amely az uralkodó 2016-os moszkvai látogatását követően kezdődött. A két ország közötti egyre jobb kapcsolat lehetőséget teremt arra is, hogy Rabat és Moszkva minél jobban megerősítse a politikai és gazdasági kapcsolatokat. A marokkói uralkodó hivatalos látogatásra hívta Marokkóba Vlagyimir Putyin, orosz államfőt is.

Algéria elnökválasztás előtt

Abd el-Azíz Buteflika, algériai elnök 2019. április 18-ra írta ki az elnökválasztás időpontját. Az algériai Belügyminisztérium közleménye szerint január 22-ig 32 fő jelezte indulási szándékát az elnöki címért folytatott küzdelemben. A 81 éves, 2013-as agyvérzése óta kerekesszékbe kényszerült Buteflika szándékai még egyenlőre ismeretlenek. Bár az 1999 óta hatalmon lévő Buteflika egyelőre még nem jelezte azon szándékát, hogy újra induljon az elnöki cím megszerzéséért. Az elnöknek (és mindenkinek, aki indulni szeretne az elnöki posztért) március 4-ig van lehetősége arra, hogy jelezze indulási szándékát.

Macron az emberi jogok fontosságára hívta fel al-Szíszí figyelmét

Kairóban fogadta Abdel Fattah al-Szíszí, egyiptomi elnök francia kollégáját, Emmanuel Macront. Az államfői találkozón a francia köztársasági elnök az emberi jogok fontosságára hívta fel al-Szíszí figyelmét. A két vezető harminc üzlet aláírásáról állapodott meg Franciaország és Egyiptom között; összesen több száz millió dollár értékben, és ennek során ragadta meg a lehetőséget Macron, hogy a sajtótájékoztatón kifejtse véleményét az egyiptomi kormányzatról. „A stabilitás és tartós béke megtalálható az egyén méltóságának és a jogrendnek a tisztelete mellett. Továbbá a stabilitás keresése nem társítható az emberi jogok megkérdőjelezésével.”

A szudáni hadsereg számára nem opció az állam bukása

A szudáni hadsereg vezetője, Kamal Abdul Maarouf szerint az Omar al-Bashir ellen folyó zavargások és tüntetések az állam létét veszélyeztetik. A tüntetők egy része a tüntetők támogatását, és a Bashir-rendszer elleni harc együttes folytatást kérik a hadseregtől. A szudáni vezérkari főnök, Maarouf tábornok ugyanakkor kijelentette: „A fegyveres erők nem engedik a szudáni államot elbukni vagy az ismeretlenbe csúszni.” A tüntetéseket az áremelkedések és a készpénzhiány váltotta ki, de gyorsan a Bashir-rendszer elleni demonstrációkká nőtték ki magukat.

Támadás a líbiai Külügyminisztérium ellen

December 26-án öngyilkos merénylettel összekötött támadást hajtottak végre fegyveresek a líbiai Külügyminisztérium Tripoliban található épülete ellen. A támadás első szakaszában fegyveresek hatoltak be a minisztérium épületébe, a második szakaszban pedig az épület közvetlen közelében hajtottak végre pokolgépes támadást. A hatósági közlemény szerint legalább három ember életét vesztette, és további tíz pedig megsérült a támadás folyamán. A támadásért az Iszlám Állam vállalta a felelősséget.

Újabb harcok Tripoliban

Négy hónapos „nyugalmat” követően január 16-án kiújultak a harcok a Tripolit irányításuk alatt tartó milíciák között. A város feletti ellenőrzés újraosztásáért folyó vetélkedés tavaly szeptemberben odáig fajult, hogy a líbiai főváros majdnem egy hónapon keresztül a milíciák közötti összecsapások helyszínévé vált. Végül az ENSZ líbiai missziójának (UNSMIL) segítségével szeptember végére sikerült a szembenálló felekkel elfogadtatni a tűzszüneti megállapodást. A január közepén kirobbant harcok többek között a tavaly megkötött tűzszüneti megállapodás felbomlásával fenyegetnek. Mind az ENSZ líbiai missziója, mind pedig a hivatalos líbiai kormány elítélte az eseményeket, és az egyezmény betartására szólítja fel a feleket. Az összecsapásokban legalább két ember életét vesztette.

Szíriai polgárháború

A szíriai ellenzék utolsó fellegvára

A török hadügyminiszter, Hulusi Akar még december 19-én arról számolt be, hogy a török hadsereg készen áll kiszorítani Szíriai észak-nyugati tartományaiból a kurd autonómia hadseregének számító SDF-et (Syrian Democratic Forces). Ezzel szemben január 28-án az orosz külügyminiszter, Szergej Lavrov azt nyilatkozta, hogy a HTSh (a Levanti Felszabadító Tanács arab akronímja), vagyis az Al-Kaida szíriai nyúlványának előrehaladása – az egyébként török befolyás alatt álló észak-nyugati tartományokban – összeegyeztethetetlen az Asztanában megkötött orosz–török egyezménnyel, miszerint Ankara felelősséget vállal a terrorista csoportok felszámolására, hogy ezzel párhuzamban fegyvermentes övezet jöhessen létre közös felügyelettel.

Az amerikai kivonulás mellett a terrorszervezet előrenyomulása bizonytalanná tette részben az SDF, részben az utolsó megmaradt ellenzéki terület sorsát. Míg Ankara a kurdok elleni hadművelet árnyéka alatt teret adott a szélsőséges iszlamista csoportok terjeszkedésének, addig Moszkva és Damaszkusz a terrorista csoportok fenyegetése által jutottak újabb jogosultsághoz egy esetleges offenzívát illetően. Ezzel esélyessé vált, hogy Idlíb tartomány a közeljövőben visszakerül a kormányerők felügyelete alá, az orosz hadsereg támogatásával. Az amerikai szerepvállalás megszűnésével párhuzamban új dimenziókat kapott nemcsak az orosz nagyhatalom, de a török, iráni és szaúdi regionális hatalmak befolyása is.

Az amerikai hadsereg kivonulása Szíriából

Donald Trump, amerikai elnök 2018 decemberében a Szíriában állomásozó csapatok gyors, majd lassú kivonásáról egyeztetett Recep Tayyip Erdogan, török elnökkel. Az Egyesült Államok döntését az elnök azzal magyarázta, hogy az észak-szíriai terrorista szervezeteket (Iszlám Állam) részben legyőzték, ezért nincs szükség a nagyhatalom jelenlétére – döntésével egyik párt sem értett egyet, James Mattis, védelmi miniszter lemondott. Recep Tayyip Erdogan, török államfő előzetesen megköszönte Washingtonnak a régióban tett erőfeszítéseit.  Ugyanakkor az Egyesült Államok kifejezte, hogy a kurdok elleni török támadás gazdasági szankciókat vonhat maga után. Washington a feszültség csökkentése érdekében egy 30 kilométeres ütközőzóna létrehozását javasolt a felek között. Az USA mellett az európai nagyhatalmak is arra figyelmeztették Törökországot, hogy a kurdok elleni egyoldalú offenzíva a térség destabilizációjához vezethet.

Tovább folytatódik Dzsamál Hasogdzsi ügye

A török főügyészség a december eleji elfogatóparancs kiadása után Szaúd-Arábiát a nyomozás eredményeinek nyilvánosságra hozatalára kérte fel. Az nemzetközi közösség közbenjárásával Agnes Callamard, az ENSZ diplomatája Törökországba utazott, melynek kapcsán a törökök a kitervelt gyilkosság felelősének kézre kerülését remélik.

Palesztin–izraeli konfliktus

Izrael jövőjének trilemmája

Az izraeli telepek növekvő száma hosszabb távon egy igen nehéz döntés elé sodorja az ország vezetését, amely alapvetően meghatározza az állam jövőbeli arculatát is. A problémát az jelenti, hogy a palesztin lakosságszám meghaladta a zsidó lakosságszámot, amelynek következtében Izrael nem maradhat meg zsidó és demokratikus államnak, miközben az egész Szentföldet az ellenőrzése alatt tartja. A zsidó jellegből, a demokráciából és a megszállt területek ellenőrzéséből álló trilemmában szimultán csupán két tényező tud megvalósulni, amelynek következtében három különféle forgatókönyv áll rendelkezésünkre.

Hamarosan befejeződik a Gázai övezetnél épülő izraeli tengeri határkerítés építése

A tengerszint feletti, hat méter magas, 200 méter hosszú és víz alatti szenzorokkal felszerelt kerítés építése a 2014-es Izrael és Hamasz között lezajlott háború következtében kezdődött, amikor a háború alatt egy Hamasz-kommandó csónakkal kelt át Izrael területére egy akciót végrehajtani. Ezzel egy időben egy új, 65 km hosszú, föld feletti és alatti szárazföldi kerítés építési munkálatai is megkezdődtek az övezet határán, amely előreláthatólag az év végére készül el.

Nem újítja meg a Hebronban állomásozó ideiglenes nemzetközi megfigyelő misszió (TIPH) mandátumát Benjamin Netanyahu

Az izraeli miniszterelnök döntését azzal indokolta, hogy nem engedi egy olyan nemzetközi erő további működését, amely Izrael érdekei ellen tevékenykedik. A missziót jelenlegi formájában 1997-ben, az izraeliek és palesztinok közötti megállapodás részeként telepítették Hebronba azzal a céllal, hogy felügyelje a palesztin lakosság jogérvényesülését, illetve dokumentálja az esetleges jogsértéseket.

2018 legmeghatározóbb eseményei a palesztin területeken

Az Al Jazeera összesítésében többek között a Gázai övezetben zajló „Visszatérés Menetéről”, a Nakba 70. évfordulójáról, Benjamin Netanyahu ománi látogatásáról, valamint az Egyesült Államok izraeli nagykövetségének Jeruzsálembe helyezéséről (a témában megjelent korábbi cikkünk ide kattintva olvasható) olvashatnak rövid összefoglalót.

Lemondott a Palesztin Hatóság miniszterelnöke, Rami Hamdallah

A miniszterelnök lemondására azután került sor, hogy a Palesztin Hatóság elnöke, Mahmoud Abbas bejelentette egy új kormány létrehozásának szándékát. Habár állítása szerint az új vezetés hatálya kiterjed majd a Gázai övezetre is, azonban a kormányalakításban csupán a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) tagszervezetei vehetnek részt, így az övezetet uraló Hamaszt, illetve a területen jelentős erőt képviselő Iszlám Dzsihádot kizárta a kormányalakításból, amely döntéssel lényegében a jelenleg is fennálló párhuzamos politikai vezetést konzerválja. Tovább csökkenti az alakuló kormány legitimitását, hogy a PFSZ több tagszervezete is jelezte, hogy nem kíván részt venni a folyamatban. Az új palesztin vezetés felállításának célja valószínűleg a Fatah hatalmának megszilárdítása, a Hamasz jelentős megerősödése, illetve Mahmoud Abbas támogatottságának folyamatos csökkenése lehet, melyet a Palestinian Centre for Policy and Survey Research (PCPSR) decemberi közvéleménykutatása mutatott ki.

Libanon

Véget ért az „Északi Pajzs Művelet”

A december 3-án indult izraeli művelet célja a Libanonból Izrael területére behatoló Hezbollah-alagutak feltárása és hatástalanítása volt. Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) jelentése szerint a művelet keretében összesen hat ilyen határon átnyúló, a 2006-os háború lezárásaként elfogadott tűzszüneti feltételeket sértő alagutat sikerült megsemmisíteniük. Válaszul a Hezbollah vezetője, Hassan Nasrallah a Mayadeen TV-nek adott interjújában csodálkozásának adott hangot, hogy az IDF csupán most bukkant az alagutakra, mert állítása szerint egyikük már 13 éve épült. Továbbá kijelentette, hogy az alagutakat képesek újra felépíteni, illetve ha szükséges, alagutak nélkül is be tudnak hatolni Izrael északi részére.

A választások után nyolc hónappal felállt az új kormány Libanonban

Több mint nyolc hónappal a májusi választások után alakult meg az új libanoni kormány.   A kormányalakítás nehézségét az ország konfesszionális rendszere adja, amelyben az egyes miniszteri tisztségek betöltésének alapfeltétele egy-egy meghatározott vallási felekezethez való tartozás. (A libanoni választási rendszerről szóló korábbi cikkünket ide kattintva olvashatják.) A kinevezéseknél így a politikai hovatartozás mellett egy újabb dimenziót is számításba kell venni. A politikai döntésképtelenség a rendszer velejárója, amelyre jó példa, hogy a jelenlegi államfő megválasztása két és fél évbe, a választások kiírása kilenc évbe, míg a költségvetés elfogadása tizenkét évbe telt. Az ország gyenge gazdasági teljesítménye és a politikai instabilitás okozta bizonytalanság komoly társadalmi következményekkel is jár; 2017-óta jelentősen nőtt az öngyilkosságok száma. Libanonban a statisztikák szerint átlagosan hatóránként követnek el öngyilkossági kísérletet, amelyekből minden tizedik sikeres.

A Közel-Kelet és Észak-Afrika hírfigyelő szerkesztőségi tagjai: Halasi Gábor (szerkesztő, Észak-Afrika), Felde Bence (Szíria), Ibrahim Imre (Szíria), Kiss Beatrix (Észak-Afrika), Shadeh Fadi (palesztin–izraeli konfliktus és Libanon), Szabó Orsolya Réka (Észak-Afrika).

Bevezetés

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi Doktori Iskolájának hallgatóiként 2018 nyarán azzal a szándékkal látogattunk el Koszovóba, hogy a viharos múltú, jelenleg is vitatott jogállású államról szerzett elméleti ismereteinket gyakorlati tapasztalatokkal egészítsük ki, illetve vizsgáljuk felül, valamint a lehetőségek szerint képekben is dokumentáljuk az aktuális állapotokat.

Belépési engedélyt kaptunk egy rövid látogatásra a Koszovóban szolgáló magyar KFOR kontingensnél a Novo Selo-i táborba, illetve a misszió parancsnokságának helyet adó pristinai Film Citybe is. Három napos programunkban továbbá három koszovói nagyváros, Pristina (Prishtinë/Priština), Prizren (Prizrend/Prizren) és Ipek (Peja/Peć)[1], valamint utóbbi környékének bejárása kapott helyet.

Cikkünk a meglátogatott helyszínekhez kapcsolódóan foglalja össze a szakterületünk szempontjából leglényegesebbnek, illetve legérdekesebbnek ítélt tapasztalatainkat. 

KFOR

Miután első reggelünkön tanulságos sétát tettünk a pristinai piacon (amely a zöldségek és dohányáruk tömkelege mellett olyan „csemegékkel” is szolgált, mint a Koszovói Felszabadítási Hadsereges (Ushtria Çlirimtare e Kosovës – UÇK) felvarrók, boxerek és egyéb fegyvernek látszó eszközök), két magyar katona kíséretében, a KFOR járművével elindultunk a Novo Selo-i táborba (amely hivatalosan a Camp Maréchal de Lattre de Tassigny nevet viseli). A Pristinától északnyugati irányba vezető főút és környéke bőven kínált érdekességeket, a Rigómezei csata emlékére emelt Gazimestan emlékműtől a szénásszekéren heverészve utazó helybéli földművesen át a múlt évezred végi történések köztiszteletben álló szereplőit megidéző utcanévtáblákig (pl. Toni Bler, Robin Kuk). Magyar kísérőink útközben készséggel meséltek, egyebek mellett a koszovói tartózkodásukat megelőzően hat hónapig tartó felkészítésükről, nem hagyva kétséget afelől, hogy feladataik ellátásához meglehetősen korrekt, objektív előismereteket szereztek, különösen a jelenlegi állapotokra vonatkozóan, de a szerb-albán konfliktus gyökereit is érintve. Napjaink Koszovójával kapcsolatban a legnagyobb problémaként a korrupciót és a pénzmosást említették, amit meggyőzően támasztottak alá az utunk mentén sorjázó, nyilvánvalóan kihasználatlan wellness-hotelek és autómosó telepek.

A szigorú beléptetésnél várakozva megtudtuk, hogy a Novo Selo-i táborhoz körülbelül a jelenleg a KFOR-ban szolgáló katonák negyede, továbbá több száz, az üzemeltetést végző civil alkalmazott tartozik. A misszióban alapvetően minden nemzet a saját ellátásáért felel. A nemzetek közti együttműködést minden megkérdezett (a nagyon eltérő feltételek ellenére is) megfelelőnek és hasznosnak ítélte. A kulturális különbségek nem kerülnek felszínre, a kommunikáció angol nyelven folyik, az eltérő nemzetiségű katonák pedig a feladatok ellátásán túl jellemzően nem töltenek egymás társaságában hosszabb időt. A nemzeti ünnepek mindemellett jó alkalmat nyújtanak a kultúrák közötti közeledésre.

A tábor területén Horváth Sándor alezredes, a MH KFOR kontingens 18. váltásának parancsnoka fogadott minket, aki számos hasznos, főként gyakorlati jellegű információval szolgált számunkra.

A Koszovóban tartózkodó magyar katonák többsége Novo Seloban teljesít szolgálatot, a KFOR Harcászati Tartalék Zászlóalj állományánál főleg járőrözéssel, tömegkezeléssel kapcsolatos, valamint lövész feladatokat látnak el. A kiutazókat a küldő alakulatok készítik fel, a MH KFOR kontingens 18. váltása esetében ez a tatai 25. Klapka György Lövészdandár volt. Egy váltás körülbelül hét hónapot tölt el a misszióban, ezt követően a teljes állományt lecserélik (jelen sorok írásakor, 2018. október elején már a 19. váltás szolgál Koszovóban).[1] A hazatérők tapasztalatait szervezett formában értékelik és figyelembe veszik a későbbi váltások állományainak felkészítése során.

A tábori élet ritmusa erősen szabályozott, úgy napi szinten, mint az egy váltás által kinn töltött időszakot tekintve. Az állandó feladatokat a KFOR parancsnoka határozza meg, havi munkatervek biztosítják ennek a keretét. Horváth alezredes úr kiemelte a sportolási, illetve rekreációs lehetőségek jelentőségét a lelkileg megterhelő missziós szolgálat során. (Ezt kísérőink is hangsúlyozták, a tábori lelkész tevékenységének méltatásával együtt.) A nagyságrendileg fél éves időszak alatt egy katona mindössze tíz szabadnapot vehet igénybe, egyszerre az állomány legfeljebb 10%-a lehet távol. Hetente egy pihenőnap jár, ebből havonta egynek vasárnapra kell esnie. A hazaiakkal való kapcsolattartás nincs korlátozva, ennek anyagi vonzatai, illetve a technikai feltételei össze sem hasonlíthatóak a korábbi missziók sanyarúbb viszonyaival.

A tábor telephelye kiválasztásának, elrendezésének elveire vonatkozó kérdésünk kapcsán megtudtuk, hogy a francia elnevezés nem véletlen: a területet eredetileg a francia KFOR használta. (A mezőgazdasági földekkel övezett tábort egyébként Novo Selo néven nehéz megtalálni: a szerb elnevezés Újfalut jelent és meglehetősen gyakori a Balkánon.) A lakó-, a gépjárművek és egyéb technikai eszközök elhelyezését szolgáló, egészségügyi és egyéb funkciók térben praktikusan elkülönítve kaptak helyet. A katonák egészségügyi ellátása több lépcsős: a táborban rendelkezésre áll magyar orvos, Film City táborban a nemzetek közösen tartanak fenn életmentésre szakosodott egészségügyi intézményt. Indokolt esetben a táboron kívüli egészségügyi intézménybe szállítják a beteget. Amennyiben szükséges, a katona hazai kórházba kerül evakuálásra. A konténerépületek falain figyelmeztető táblák jelzik, hogy a tábori körülmények között az egészségügyi problémák jelentős részét a calici vírusok közé tartozó ún. norovírus jelenléte okozza, amely gyakorlatilag kiirthatatlan és csak a higiénés előírások szigorú betartásával tartható kordában.[2] (Koszovóra nem igazán jellemző a hulladékkezelés európai normarendszere, amint azt a bázis biztonsági kapuját őrző, higiéniára és köztisztaságra láthatóan érzékeny dán tiszthelyettes lakonikusan megjegyezte, hulladékkezelési stratégiájuk abban merül ki, hogy a helyiek megpróbálják a szemetet egyenletesen szétteríteni az országban.)

A szerbek és albánok viszonyával kapcsolatban Horváth alezredes úr megjegyezte, hogy meglátása szerint alapvetően mindkét fél tanult a múlt hibáiból és szeretné elkerülni az újabb konfliktust. Céljuk, hogy a „Nyugathoz” tartozzanak, az albánok esetében ezt a nagy lélekszámú svájci, német, egyesült királyságbeli, stb. diaszpóra tapasztalatai is erősítik. A törékeny békére ugyanakkor veszélyt jelenthet a (szerbek irányába) növekvő orosz, illetve az erőteljesebb (török és szaúdi támogatású) iszlám befolyás, ennek a lehetséges érintettek megfigyelésével, ellenőrzésével igyekeznek gátat szabni. Érdekes tény, hogy a szerb köztudatban különválik a NATO és a KFOR megítélése. Előbbit élesen elítélik a múlt évezred végi bombázások miatt, míg utóbbi a koszovói szerbek védelmezőjeként nagy elismerésnek örvend.

A KFOR nagy hangsúlyt helyez a helyiekkel való kapcsolattartásra és a katonai döntéshozók naprakész tájékoztatását szolgáló információk gyűjtésére – napjainkban ezt a célt szolgálja a három ún. Összevont Regionális Parancsnokság (Joint Regional Detachment; JRD).[3]

A beszélgetést követően rövid sétát tehettünk a tábor területén, majd átszállítottak minket a Pristinához tartozó Film City táborba, az egykori jugoszláv filmgyár területére, amely ma a KFOR főparancsnokságának ad helyet.

A „magyar ház” klubhelyiségében Csombók János dandártábornok fogadott bennünket, aki 2017 októberétől ez év októberéig a KFOR parancsnokhelyetteseként szolgált, második magyar főtisztként betöltve ezt a magas pozíciót. (Elődje, Korom Ferenc dandártábornok 2005 és 2006 között szolgált parancsnokhelyettesként Koszovóban.) Csombók dandártábornokkal a NATO koszovói szerepvállalásáról, a régió stabilitását meghatározó tényezőkről, szereplőkről, aktuális történésekről beszélgettünk.

A NATO koszovói misszióját napjainkban 28 nemzet[4] körülbelül 4000 katonája alkotja. A magas beosztásokat a nemzeti hozzájárulások arányára figyelemmel töltik be, ugyanakkor az ebben élenjáró Amerikai Egyesült Államok nem tart igényt a parancsnoki pozícióra. A sorban következő legjelentősebb hozzájáruló nemzet az olasz. Utóbbiaknak földrajzi közelségük miatt erős nemzeti érdekük a térség stabilitásának fenntartása – a KFOR parancsnoka ennek megfelelően immár ötödik éve olasz, ott jártunkkor ezt a pozíciót Salvatore Cuoci vezérőrnagy töltötte be (őt november 28-án honfitársa, Lorenzo D’Addario váltotta). Őket követi Magyarország és Ausztria (nagyon hasonló arányban), ezért az elmúlt években a második legmagasabb vezetőt hazánk és nyugati szomszédunk felváltva biztosítja (Csombók Jánostól 2018. október 4-én az osztrák Reinhard Ruckenstuhl dandártábornok vette át a parancsnokhelyettesi pozíciót).[5]

Magyarország a kezdetektől jelentős szerepet vállal a KFOR-ban, ez a Magyar Honvédség legnagyobb lélekszámú missziója. A Balkán történelmének ismeretében könnyen belátható a térség stabilitásának kiemelt jelentősége hazánk, Közép-Európa, sőt az egész kontinens stabilitására nézve. A misszió időtartama nem előre meghatározott, a NATO erői akkor fogják elhagyni Koszovót, ha a helyi biztonsági szint ezt megnyugtatóan lehetővé teszi.

A Koszovói Köztársaság napjainkban nem rendelkezik saját haderővel. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának az 1998-1999-es koszovói háborút lezáró 1244. számú határozata Koszovó területén kizárólag nemzetközi haderő jelenlétét engedélyezte. Bár a koszovói albánok erős ambíciókat táplálnak az iránt, hogy a könnyű fegyverzetű egyenruhásokból álló Koszovói Biztonsági Erőket (Forca e Sigurisë së Kosovës/Kosovo Security Forces) Koszovói Fegyveres Erővé (Forcat e Armatosura të Kosovës/Kosovo Armed Forces) alakítsák (ami egyben lehetővé tenné a KFOR erőinek további csökkentését), ennek feltételei még nem adottak, a kérdéskör neuralgikus pont a 2011 óta folyó, az EU által ösztönzött Belgrád-Pristina párbeszédben is. A nemzetközi közösség számára az átalakítás csak alkotmánymódosítás eredményeképp lenne elfogadható, amelyhez valamennyi koszovói kisebbség hozzájárulását kellene adja. A közelmúltban azonban koszovói politikusok több alkalommal is kísérletet tettek ennek megkerülésére. Október óta ismét felerősödtek azok a hangok, amelyek év végére már elképzelhetőnek tartják az önálló koszovói hadsereg felállítását, a Koszovói Biztonsági Erők hatáskörének bővítésével.[6]

Napjaink egyik legnagyobb biztonsági kihívása a koszovói albánok (a Koszovói Felszabadítási Hadsereg egykori parancsnokai) háborús bűntetteinek kivizsgálásához kötődik. A KFOR, mint jelenleg a helyzet eszkalálódása esetén a Koszovói Rendőrséget és az EULEX rendőrséget követő harmadik reagáló erő, élénk figyelemmel kíséri a folyamatot. A Koszovói Alkotmány 2015-ös módosítása tette lehetővé az ún. Különleges Törvényszék és Különleges Ügyészség (Specialist Chambers and the Specialist Prosecutor’s Office) felállítását, amely nemzetközi összetételű személyzettel, de a koszovói igazságszolgáltatási rendszer részeként végzi munkáját. (Ugyanakkor tanúvédelmi megfontolásokból a törvény lehetővé teszi az eljárások külföldön történő lefolytatását.)[7] A súlyos vádak kivizsgálása lassan két évtizede húzódik, a helyzetet különlegesen érzékennyé teszi, hogy az egykori szabadságharcosok – nem kis részt a nemzetközi közösség támogatásának köszönhetően – mára a koszovói politikai élvonalába emelkedtek. Miközben az első vádemelések időpontja egyre későbbre tolódik, az érintett politikusok mindent elkövetnek az általuk diszkriminatívnak tartott vonatkozó törvény visszavonása érdekében.[8]

A mintegy 30 ezer főt tömörítő Háborús Veteránok Szervezetét (Organizata e Veteranëve të Luftës/War Veterans’Organisation) szintén jelentős biztonsági kockázatként tartják számon, hiszen létszámánál fogva magában hordozza a lehetőséget arra, hogy jelentős katonai képességé fejlődjön.

A radikális iszlám nézeteket valló, esetenként külföldön harcoló személyek megfigyelése elsősorban a Koszovói Hírszerző Ügynökség, illetve a Koszovói Rendőrség hatáskörébe tartozik. (Létszámukat tekintve az Iszlám Állam támogatói nincsenek sokan Koszovóban, de az összlakossághoz viszonyított arányuk itt a legmagasabb a Nyugat-Balkánon.) A visszatérő harcosok számára jól működő programot dolgoztak ki. 2-3 év börtönbüntetést követően pszichológus szakértők bevonásával döntenek arról, hogy az illető visszaintegrálható-e a koszovói társadalomba.

Koszovói látogatásunk idején még igen kedvező kilátások mutatkoztak Szerbia és Koszovó viszonyának esetleges normalizálására 2018 őszén. (Aleksandar Vučić szerb államfő és Federica Mogherini, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének személyes politikai ambíciói is érezhetően a történelmi jelentőségű folyamat elősegítése irányába hatottak.) Előremutató lépésként volt értékelhető, hogy egy 2017 végén tető alá hozott megállapodással (legalább is elméletileg) sikerült integrálni Koszovó északi, szerbek lakta megyéinek igazságszolgáltatását a koszovói igazságszolgáltatási rendszerbe. Az alapprobléma megoldására – miszerint Szerbia nem ismeri el Koszovó függetlenségét, ennek megfelelően a többségében szerbek lakta koszovói területek Szerbiához tartozónak tekintik magukat – két megoldási lehetőség merül fel újra és újra. Az egyik a 2013-as, a szerb-koszovói kapcsolatok normalizálása tekintetében mérföldkőnek tekintett brüsszeli megállapodás szerinti, széles körű jogosítványokkal rendelkező Szerb Többségű Önkormányzatok Szövetségének létrehozása (ennek finanszírozásához Szerbia továbbra is hozzájárulhatna),[9] a másik a 2018-ban a két fél által komolyan fontolóra vett (ám a nemzetközi közösség által nem támogatott) területcsere: az észak-koszovói területekért cserébe a dél-szerbiai, többségében albánok lakta Presevo-völgy lehetne a cserealap. (Utóbbi megoldás teljesen ellentétes a Koszovó függetlenségének kikiáltásakor elfogadott elvekkel,[10] amelyek kizárják a területcsere lehetőségét, valamint egy többnemzetiségű társadalom létrehozását ösztönzik.)

A Szerbiával való megegyezést, illetve határmegállapodást nagyban befolyásolhatja Észak-Koszovó ásványvagyona is. A Mitrovicától (Mitrovicë/Kosovska Mitrovica) északra fekvő híres trepcsai (Trepça/Trepča) bányászati komplexum pl. komoly lehetőségeket rejtő hatalmas vasérc, ólom, cink, ezüst telepeken létesült. A gazivodei (Gazivoda/Gazivode) vízerőmű stratégiai jelentősége felől a 2018. szeptember végi események sem hagytak kétséget, amikor is Szerbia a koszovói szerbek elleni provokációként értékelte Hashim Thaçi koszovói elnöknek a szerb-koszovói határon fekvő, a koszovói főváros víz- és áramellátása szempontjából egyaránt kulcsfontosságú mesterséges tónál tett látogatását.

A villamosenergia-termelés Koszovóban egyébként javarészt két elavult, a környezetet erősen szennyező lignittüzelésű erőművön alapul, amelyek Pristina határától mindössze pár kilométerre helyezkednek el. (A KFOR Film City táborában egészségügyi megfontolásból nagyméretű kijelző tájékoztatja a katonákat a légszennyezettség aktuális mértékéről.) Egy amerikai cég által (a Koszovóban valaha látott legnagyobb beruházás keretében), a Világbank támogatásával folyamatban van egy korszerűbb, de szintén a nagy mennyiségben rendelkezésre álló lignitre épülő erőmű építése.

Koszovó Jugoszlávián belül a legszegényebb régiónak számított, gazdasága ma is rendkívül fejletlen (2017-ben az egy főre jutó GDP 10900 dollár volt, a munkanélküliség 33%, a fiatalok körében csaknem 60%).[11] Bevételei jelentős részét a diaszpórában élő koszovóiak hazautalt, illetve nyáron hazahozott jövedelme biztosítja. Ezzel együtt kérdéses, hogy mennyire lenne életképes a koszovói állam a nemzetközi szervezetek hathatós támogatása hiányában. (2015-ben pl. az ország GDP-jének nagyjából harmada érkezett Nyugatról: 15-16% segélyek, 18% a diaszpórában élő koszovóiak hazautalásai formájában.)[12]

A KFOR mindenkori parancsnokhelyettesének feladatai közé tartozik a részvétel a Koszovóban jelen lévő nemzetközi szervezetek (ENSZ, illetve UNMIK – az ENSZ Koszovói Missziója; EU, illetve EULEX [Európai Unió Jogállamiság Missziója Koszovóban]; Európa Tanács; Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet ill. KFOR) rendszeres heti egyeztetésein, amelyek lehetőséget nyújtanak arra, hogy minden résztvevő a saját szervezete nézőpontjából értékelje az aktuális történéseket.

A Balkán a NATO és az Európai Unió együttműködésének kiemelten fontos terepe. A KFOR egyes képességei a 2003-as Berlin Plusz megállapodás értelmében (valamint a NATO „stabilitás kiterjesztése” koncepciója érdekében) nem csak Koszovóban, hanem az EUFOR Althea misszió[13] műveleti területén, Bosznia-Hercegovinában is alkalmazásra kerülhetnek. 2018-ban egyébként az a ritka helyzet állt elő, hogy a két szorosan együttműködő katonai műveletben egyszerre töltöttek be felsővezetői szerepkört magyar katonák: az EUFOR Althea törzsfőnöki beosztását 2018. április végétől Horváth Gábor dandártábornok látja el.[14]

A civil társadalommal való kapcsolattartás a békefenntartó missziók fontos eleme. Lényeges cél, hogy a KFOR jelenléte mind az albán, mind a szerb (és egyéb kisebbségi) lakosság biztonságérzetét erősítse, egyben visszatartó hatást gyakoroljon a békét, illetve stabilitást veszélyeztető elemekre. Hasonlóképp fontos, hogy a katonák tisztában legyenek a jelenlegi biztonsági helyzetet befolyásoló tényezőkkel, illetve folyamatokkal. A koszovói népesség közel 93%-át alkotó albánok[15] számára például napjainkban is különlegesen nagy jelentősége van a családi kötelékeknek. Nem ritka, hogy több generáció egyetlen hatalmas házban lakik együtt, vagy a fiútestvérek egymás szomszédságában maradva, egyforma házakban élnek saját családjaikkal. Részben az összezártság miatt nagyon gyakori a családon belüli erőszak, de a társadalom felépítése, működése például a koszovói albánok háborús bűneinek kivizsgálását is erősen befolyásolja (az erős családi és klánsági kötelékekre épülő közösségekben nehéz olyan személyt találni, aki a saját honfitársa ellen vall).

Csombók János dandártábornokkal. (Fotó: KFOR)

A szakmai jellegű beszélgetést követően a KFOR-nál tett látogatásunk a Csombók János dandártábornokkal közösen elköltött ebéddel zárult, melynek során megismerhettük kiemelkedően sikeres katonai életpályájának legfontosabb állomásait is.

Pristina

A körülbelül kétszázezer lakost számláló főváros sok értelemben cáfolta a Koszovóval kapcsolatos előítéleteinket. A szegénység, illetve magas munkanélküliség következményei – valószínűleg a társadalom berendezkedéséből, a családok összetartásából fakadóan – nem jelennek meg látványosan az utcákon. (Kevés hagyományos értelemben vett koldussal találkoztunk, a jelzőlámpáknál diót áruló, jól öltözött gyerekek képe inkább kedves közjátékként maradt meg bennünk.) Koszovó egyébként nem csak a függetlensége kikiáltásának időpontját tekintve, de a népesség átlagéletkora (29,6 év) szempontjából is Európa legfiatalabb állama. A nyári estéken megszokott látvány, hogy sokgyerekes családok töltik meg Pristina főutcáját és zsúfolásig telnek velük az – egyébként magyar szemmel nagyon baráti árakkal dolgozó – belvárosi éttermek is. Ez persze csalóka is lehet: a rengeteg nyugati rendszámú autó is jelezte, hogy augusztusban sok külföldön dolgozó koszovói tölti a szabadságát hazájában. (A lakosság diaszpórával való élő kapcsolatára utalnak a speciális telefontarifák hirdetései, valamint egyes nemzetközi pénzátutaló rendszerek helyi kirendeltségei is.)

Az albánok, ezzel együtt Koszovó lakosságának többsége muzulmán vallású, hitüket azonban meglehetősen kevesen gyakorolják, főleg a nagyvárosokban. A fővárosban csak elvétve lehet találkozni a konzervatív iszlám előírásainak megfelelően öltözött hívekkel, az alkoholfogyasztás tilalmát sem veszik szigorúan. (Ilyen előismereteket, illetve tapasztalatokat követően igazán meglepő volt számunkra, amikor a repülőtéren a Mekkába (a Háddzs-ra) induló, a zarándokok hagyományos fehér lepleit viselő albán férfiak tömegébe futottunk bele.)

Pristina – más nagyvárosokhoz hasonlóan – nagyon eltérő karakterű városrészekből áll, belvárosában a rendezett sétálóutcától az egészen eklektikus épületegyüttesekig sok minden megtalálható, míg külvárosi részein modern lakóparkok és számtalan toronydaru jelzi a dinamikus fejlődést.

Pristina. Dinamikus a fejlődés. (Fotó: Lángné Petruska Szidónia)

A városképnek meghatározó elemei a mecsetek és dzsámik. A főváros központi részén azonban helyet kapott egy katolikus székesegyház is, amelyet a koszovói albán származású (prizreni felmenőkkel rendelkező) Kalkuttai Szent Teréz tiszteletére emeltek és 2017. szeptember 5-én szenteltek fel.[1] (Erre az a tény ad magyarázatot, hogy a mindössze 2,2%-nyi római katolikus hitű koszovói[2] szinte kivétel nélkül albán nemzetiségű.)

Az albán zászló – piros mezőben fekete, kétfejű sas – Koszovó-szerte megkerülhetetlen jelkép, a 2008-ban bevezetett, hat csillagával a hat legnépesebb koszovói etnikumra utaló hivatalos nemzeti lobogó népszerűsége meg sem közelíti.[3] De nem csupán ez utal arra, hogy a nemzetközi közösség multietnikus Koszovóról szóló víziója komoly kihívásokkal kénytelen szembesülni. Az etnikumok együttélését talán segíthetné a „jugoszláv múlt” kellemes emlékei iránti közös nosztalgia, a kialakulóban lévő koszovói nemzeti identitás azonban ezt az időszakot érezhetően tudatosan mellőzi, míg alappilléreinek az albánok területi igényét „alátámasztó” illír (dardán) múltat, illetve a múlt évezred végi koszovói háborúban a tartomány függetlenségéért életüket is feláldozni kész albán szabadságharcosok hősiességét tekinti. Mindez tetten érhető a Koszovói Nemzeti Múzeumban – ahol az illír-kori leletek és a Koszovói Felszabadítási Hadsereg emléktárgyai mellett kis túlzással csak Teréz anyára vetül némi figyelem, illetve ott jártunkkor egy időszaki kiállítás mutatta be a néhai dr. Ibrahim Rugova elnök életútját. A közterületek, középületek elnevezései, valamint a város emlékművei is jellemzően az (enyhén szólva felemás megítélésű) gerilláknak (pl. Adem Jashari, Luan Haradinaj) és nemzetközi, különösképpen amerikai szövetségeseiknek állítanak emléket (pl. Bill Clinton, Madeleine Albright).

A koszovói szerb kisebbség létszámáról nem áll rendelkezésre aktuális és megbízható adat. (A CIA World Factbook a 2011-es népszámlálás adatai alapján 1,5% körülire becsüli az arányukat, megjegyezve, hogy a cenzus nem terjedt ki a többségében szerbek lakta Észak-Koszovóra, illetve hogy azt a délebbi területeken élő szerbek és romák részben bojkottálták.)[4] Hasonlóképp csak ellentmondásos adatok lelhetőek fel a napjainkban Pristinában élő szerbekkel kapcsolatban. Koszovói utazásunk legelszomorítóbb pillanatait a pristinai szerb temetőben éltük meg, ahol az egykor nagy műgonddal elkészített ortodox síremlékek egy része megrongáltan, más része „csupán” derékig érő gyomok közt árválkodott, a temetőhöz tartozó kápolna állapota pedig a nyilvános illemhelyekre emlékeztetett, dacára annak, hogy fizetett őr vigyázza. Az idősödő úr a temető állapotával kapcsolatos kérdéseink hallatán egyszerűen sírva fakadt. (Utunk során albán és szerb személyek esetében is tapasztaltuk, hogy a konfliktusok, illetve a háború emlékének közelsége milyen érzelmi terhet jelent még ma is a lakosság számára.)

Pristina. Lakópark az elhanyagolt szerb temető szomszédságában. (Fotó: Lángné Petruska Szidónia)

Mindennek ellenére az ellenségeskedés továbbra sem szűnt meg. A szerb nemzeti öntudat szempontjából kiemelkedő jelentőségű Rigómező, illetve az 1389-es Rigómezei csata emlékét idéző Gazimestan emlékmű a fővárostól mindössze negyedórányi autóútra található. Hosszú ideig egyike volt azoknak az objektumoknak, amelyek a KFOR védelme alatt álltak, ma a tudatosan többnemzetiségűvé szervezett Koszovói Rendőrség szerb egyenruhásai őrzik. Sokatmondó, hogy albán taxisofőrünk még 2018 nyarán is fontosnak tartotta megjegyezni: „Semmi nem igaz abból, ami ott ki van írva!”

Ipek és Decsáni (Deçan/Dečani)

Ipek Nyugat-Koszovóban, az Albán-Alpok (Prokletije) lábánál fekvő körülbelül 60 ezer lakosú város, amely a 13. századtól a középkori szerb állam egyházi központjának szerepét töltötte be. (A jugoszláv időkben Koszovó tartomány eredetileg a Koszovó és Metóhija nevet viselte, utóbbi elnevezés a nyugati területekre utal és „templomok földjét” jelent.)

Az Ipeki Patriarchátus Kolostor az egyik legrégebbi, ma is működő szerb kolostor, az UNESCO Világörökség része.[5] A 13-14. századi, terrakotta színű, három kupolás épületegyüttes a szomszédságában lévő modernebb lakóépületekben élő ortodox apácák gondozásában áll. Kertjében megtekinthetőek egy másik régi kolostor romjai, valamint az elhunyt apácák síremlékei. Bár eredeti lakóépületei 1981-ben szándékos gyújtogatás áldozatai lettek, a kolostor végül jelentősebb károk nélkül átvészelte a múlt évezred végi konfliktusokat, s ma is a környék – jelenkori viszonylatban jelentős – szerb lakosságának fontos kulturális központja. (Szuvenír boltjában – ahogy egyéb, többségében szerbek lakta területeken is szokás Koszovóban – az euró mellett szerb dinárban is feltüntetésre kerülnek az árak.)

Az Ipeki Patriarchátus Kolostor. (Fotó: Lángné Petruska Szidónia)

A kolostor védelmét – a szerb kisebbség és műemlékei kárára az albánok által elkövetett támadásokra, illetve rongálásokra tekintettel – hosszú ideig a KFOR látta el. Ma már a Koszovói Rendőrség őrzi (lehetőség szerint szerb nemzetiségű rendőrök), de továbbra is csak iratellenőrzést követően látogatható.

Ipektől 12 kilométerre található a szerb ortodox egyház egy másik kiemelt vallási és kulturális értéket képviselő szent helye, a szintén az UNESCO Világörökség részét képező (Viszoki) Decsáni ((Deçan/Dečani) kolostor, amely ma már az egyetlen, a KFOR védelme alatt álló műemlék Koszovóban. Tankcsapdákkal övezett, forgalomlassító akadályokkal ellátott erdei úton közelíthető meg, őrzését hagyományosan olasz katonák látják el. Az iratellenőrzés mellett itt nagy hangsúlyt helyeznek arra is, hogy a látogatók ne vihessenek be magukkal veszélyes tárgyakat, minden holmit le kellett tennünk a bejáratnál (a kolostor területén csak okostelefonnal szabad fényképezni). A látogatásunk idején őrt álló olasz katona elmondása szerint egyéb megelőző intézkedésekre nincs felhatalmazásuk. Az óvatosság nem véletlen: legutóbb 2016-ban hiúsított meg a KFOR és a Koszovói Rendőrség egy iszlám radikálisok által a kolostor ellen tervezett merényletet.[6]

A (Viszoki) Decsáni kolostor a 14. században épült, ez a legnagyobb és legjobb állapotban megmaradt középkori szerb templom, fontos zarándokhely.[7] A kezdetektől napjainkig szerzetesek viselik gondját (jelenleg 24-en), akik a spirituális feladatok mellett ma az élelmiszertermeléstől a kolostor honlapjának üzemeltetéséig változatos feladatokat látnak el. Szükséghelyzetekben aktív szerepet töltöttek be az üldözött szerb családok megsegítésében. Különös tapasztalat volt az egyik szerzetessel a kolostor szuvenír boltjában – egy alkalmi tolmács segítségével – a szerb-albán konfliktusról beszélgetni és átérezni, milyen nagy reményeket fűz ahhoz, hogy egyszer az Európai Unióba való belépéssel a két nép területi vitája el fogja veszíteni a súlyát.

Decsáni település az 1998-1999-es koszovói háború gerilláinak fontos emlékhelye, márvány emlékmű és hatalmas katonaszobrok emlékeztetnek a szabadságharcosok hősiességére Az egyik ilyen szobor a jelenlegi miniszterelnök, az egy Decsánihoz közeli településről származó Ramush Haradinaj Luan nevű öccsének állít emléket, akit 1997-ben egy fegyvercsempész-akció során gyilkoltak meg – és aki az idők során a legendás hősök sorába emelkedett.

Luan Haradinaj hősi szobra. (Fotó: Józsa Borbála)

Prizren

A Dél-Koszovóban, a Sár-hegység (Malet e Sharrit/Šar Planina) lábánál fekvő Prizren az ország második legnépesebb települése, a turisták kedvelt úti célja. A város feletti dombon, bizánci alapokra épült középkori erődből festői kilátás nyílik Prizren történelmi városközpontjának leghíresebb látványosságaira: Sinan pasa 17. századi mecsetjére (és tucatnyi társára), illetve a Bisztrica (Lumbardhi/Bistrica) folyón átívelő 15. századi kőhídra.

A város különleges jelentőséggel bír az albán nemzet öntudatra ébredése szempontjából. 1878-ban itt alapították meg az ún. Prizreni Ligát, amely három évig harcolt az albánok lakta vilajetek Oszmán Birodalomtól való elszakadásáért és önálló Albánia létrehozásáért. Később, a kommunista időkben is az albán nacionalista mozgalmak egyik központjául szolgált. Prizrent – a környező településekhez mérten – kevés kár érte a múlt évezred végi fegyveres konfliktusok során, de a szerbeknek gondja volt rá, hogy az albánok egyik legfontosabb kulturális emlékhelyét, a Prizreni Liga épületét elpusztítsák (helyén ma a liga történetét bemutató múzeum működik).[8] A szerb pusztításra mintegy válaszul, kontrasztként látható a prizreni fellegvárhoz vezető szerpentines hegyi út egyik teraszán található 16. századi Szent Megváltó szerb ortodox templom tető nélkül árválkodó romos épülete.

Prizren. Kilátás az erődből. (Fotó: Lángné Petruska Szidónia)

Koszovó területén a prizreni körzetben a legmagasabb a török nemzetiségű lakosok aránya, körülbelül 5% (a teljes lakosságon belül az arány 1,1%), erre tekintettel itt a török is hivatalos nyelvnek számít.[9] Pristinával szemben, ahol a törökök aránya az országos átlagéhoz közelít, Prizrenben nem megy ritkaságszámba az iszlám előírásoknak megfelelő öltözetet viselő helyiek látványa. A török hatás az üzletek választékára is rányomja a bélyegét: az ajándékboltokban jól megférnek egymás mellett a hagyományos albán fejfedők (a qeleshe-ek), az UÇK-s felvarrók és az „Allah szeme” amulettek. Mindezek ismeretében nem meglepő, hogy Prizren belvárosában a KFOR körülbelül 300 fős török kontingensének katonáit láttuk járőrözni.

Összegzés

Koszovó a tíz éves fennállását ünneplő ifjú állam, illetve az európai nemzetközi rendszerbe való vitatott integrálódását, helyét és önazonosságát kereső nemzet minden pozitív és negatív kortünetét, jellemző vonását magán hordozza, kiegészülve a lelkek mélyén lapuló kölcsönös gyanakvással, (nem ritkán elfojtott gyűlölettel), amely nyilvánvaló és sajnálatos módon teljesen más hétköznapokat eredményezne Koszovóban a rendre, békére és biztonságra felügyelő nemzetközi erők vigyázó tekintete nélkül.

Köszönetnyilvánítás

Ezúton szeretnénk megköszönni Szenes Zoltán vezérezredes úr támogató segítségét koszovói tanulmányutunk megszervezésében. Továbbá köszönjük Csombók János dandártábornok úrnak és Horváth Sándor alezredes úrnak, hogy számos teendőjük mellett rendelkezésünkre álltak, feltehettük nekik kérdéseinket és ezek kapcsán rengeteg hasznos és aktuális információhoz juthattunk témánkban.

Ugyancsak hálásak vagyunk a kíséretünket biztosító magyar katonáknak, valamint a velünk kapcsolatba kerülő valamennyi albán és szerb nemzetiségű koszovóinak, hogy tartalmassá és feledhetetlenné tették számunkra ezt a három napot.

Végül, de nem utolsó sorban köszönjük valamennyi magyar katonának a térség, és ezáltal hazánk biztonságának érdekében végzett szolgálatát.

[1] First cathedral for Mother Teresa is consecrated in Kosovo. Forrás: https://religionnews.com/2017/09/05/first-cathedral-for-mother-teresa-is-consecrated-in-kosovo/ (A letöltés dátuma: 2018. 10. 11.)

[2] Kosovo. CIA – The World Factbook. Forrás: https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/geos/kv.html (A letöltés dátuma: 2018. 10. 03.)

[3] Smith, Whitney: Flag of Kosovo.Forrás: https://www.britannica.com/topic/flag-of-Kosovo (A letöltés dátuma: 2018. 10. 03.)

[4] Kosovo. CIA – The World Factbook. Forrás: https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/geos/kv.html (A letöltés dátuma: 2018. 10. 03.)

[5] Experts’ reports on sites visited. Byzantine/Orthodox architectural monuments. Forrás: http://portal.unesco.org/en/files/20057/10826459831Pages_15-50_KOSOVO_report_distilled.pdf/Pages+15-50+KOSOVO_report_distilled.pdf (A letöltés dátuma: 2018. 10. 08.)

[6] Kosovo, Islamic extremists arrested in Decani monastery. Forrás: http://www.ansamed.info/nuova_europa/en/news/countries/kosovo/2016/02/01/kosovo-islamic-extremists-arrested-in-decani-monastery_7b8d28c6-802e-4233-91c6-d107434ac213.html (A letöltés dátuma: 2018. 10. 08.)

[7]Visoki Decani Serbian Orthodox Monastery. Forrás: http://www.kosovo.net/edecani.html (A letöltés dátuma: 2018. 10. 08.)

[8] Building of the League of Prizren. Forrás: https://dtk.rks-gov.net/tkk_objekti_en.aspx?id=8765 (A letöltés dátuma: 2018. 10. 08.)

[9] Community profiles: Turkish community. European Centre for Minority Issues in Kosovo. Forrás: http://www.ecmikosovo.org/uploads/Turkishcommunity1.pdf (A letöltés dátuma: 2018. 10. 08.)

[1] Kozák Piroska százados: Átadás-átvétel Koszovóban. Forrás: https://honvedelem.hu/cikk/112513_atadas_atvetel_koszovoban (A letöltés dátuma: 2018. 09. 25.)

[2] Lallanilla, Marc – Rettner, Rachael: What Is Norovirus? Forrás: https://www.livescience.com/42944-what-is-norovirus.html (A letöltés dátuma: 2018. 09. 25.)

[3] Vogel Dávid: NATO’s Kosovo Force Mission in transition: Fifteen years after the deployment – Past experiences, future perspectives. Defence Review, 2015, Vol.143, Special Issue, pp.33-46.

[4] 2018 októberében Montenegró a 29. nemzetként csatlakozott a KFOR-hoz.

[5] KFOR Deputy Commander Transfer of Authority. Forrás: https://jfcnaples.nato.int/kfor/media-center/archive/news/2018/kfor-deputy-commander-transfer-of-authority (A letöltés dátuma: 2018. 10. 06.)

[6] Hadsereggé alakítják át a koszovói fegyveres erőket. Forrás: http://www.orientpress.hu/cikk/2018-10-18_hadseregge-alakitjak-at-a-koszovoi-fegyveres-eroket (A letöltés dátuma: 2018. 12. 01.)

[7] Kosovo Specialist Chambers & Specialist Prosecutor’s Office. Forrás: https://www.scp-ks.org/en (A letöltés dátuma: 2018. 05. 27.)

[8] Bejelentette lemondását a koszovói háborús bűnöket vizsgáló különleges ügyész. Forrás: http://www.origo.hu/nagyvilag/20180215-bejelentette-lemondasat-a-koszovoi-haborus-bunoket-vizsgalo-ugyesz.html (A letöltés dátuma: 2018. 05. 22.)

[9] Orosz Anna: Újabb áttörés a Koszovó és Szerbia között folyó tárgyalásokban? Forrás: http://kki.hu/hu/szakmai-anyagok/kki-elemzesek/ujabb-attores-a-koszovo-es-szerbia-kozott-folyo-targyalasokban/155 (A letöltés dátuma: 2018. 10. 03.)

[10] Comprehensive Proposal For the Kosovo Status Settlement Forrás: https://www.kuvendikosoves.org/common/docs/Comprehensive%20Proposal%20.pdf (A letöltés dátuma: 2018. 10. 03.)

[11] Kosovo. CIA – The World Factbook. Forrás: https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/geos/kv.html (A letöltés dátuma: 2018. 10. 03.)

[12] Kiss Brigitta: Mi folyik Koszovóban? Forrás:http://mandiner.hu/cikk/20150226_mi_folyik_koszovoban (A letöltés dátuma: 2018. 12. 01.)

[13] Az Európai Unió bosznia-hercegovinai katonai missziója

[14] Horváth Gábor hadnagy: Magyar tábornokok a Balkánon Forrás: https://honvedelem.hu/cikk/110658_magyar_tabornokok_a_balkanon (A letöltés dátuma: 2018. 08. 15.)

[15] Kosovo. CIA – The World Factbook. Forrás: https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/geos/kv.html (A letöltés dátuma: 2018. 10. 03.)

[1] A földrajzi neveket magyarul közöljük, első említésükkor zárójelben megadva az albán és szerb névalakokat is.

Felhasznált irodalom

Bejelentette lemondását a koszovói háborús bűnöket vizsgáló különleges ügyész. Forrás: http://www.origo.hu/nagyvilag/20180215-bejelentette-lemondasat-a-koszovoi-haborus-bunoket-vizsgalo-ugyesz.html (A letöltés dátuma: 2018. 05. 22.)

Building of the League of Prizren. Forrás: https://dtk.rks-gov.net/tkk_objekti_en.aspx?id=8765 (A letöltés dátuma: 2018. 10. 08.)

Community profiles: Turkish community. European Centre for Minority Issues in Kosovo. Forrás: http://www.ecmikosovo.org/uploads/Turkishcommunity1.pdf (A letöltés dátuma: 2018. 10. 08.)

Comprehensive Proposal For the Kosovo Status Settlement Forrás: https://www.kuvendikosoves.org/common/docs/Comprehensive%20Proposal%20.pdf (A letöltés dátuma: 2018. 10. 03.)

Experts’ reports on sites visited. Byzantine/Orthodox architectural monuments. Forrás: http://portal.unesco.org/en/files/20057/10826459831Pages_15-50_KOSOVO_report_distilled.pdf/Pages+15-50+KOSOVO_report_distilled.pdf (A letöltés dátuma: 2018. 10. 08.)

First cathedral for Mother Teresa is consecrated in Kosovo. Forrás:  https://religionnews.com/2017/09/05/first-cathedral-for-mother-teresa-is-consecrated-in-kosovo/ (A letöltés dátuma: 2018. 10. 11.)

Hadsereggé alakítják át a koszovói fegyveres erőket. Forrás: http://www.orientpress.hu/cikk/2018-10-18_hadseregge-alakitjak-at-a-koszovoi-fegyveres-eroket (A letöltés dátuma: 2018. 12. 01.)

Horváth Gábor hadnagy: Magyar tábornokok a Balkánon Forrás: https://honvedelem.hu/cikk/110658_magyar_tabornokok_a_balkanon (A letöltés dátuma: 2018. 08. 15.)

KFOR Deputy Commander Transfer of Authority. Forrás: https://jfcnaples.nato.int/kfor/media-center/archive/news/2018/kfor-deputy-commander-transfer-of-authority (A letöltés dátuma: 2018. 10. 06.)

Kiss Brigitta: Mi folyik Koszovóban? Forrás:http://mandiner.hu/cikk/20150226_mi_folyik_koszovoban (A letöltés dátuma: 2018. 12. 01.)

Kosovo Specialist Chambers & Specialist Prosecutor’s Office. Forrás: https://www.scp-ks.org/en (A letöltés dátuma: 2018. 05. 27.)

Kosovo, Islamic extremists arrested in Decani monastery. Forrás: http://www.ansamed.info/nuova_europa/en/news/countries/kosovo/2016/02/01/kosovo-islamic-extremists-arrested-in-decani-monastery_7b8d28c6-802e-4233-91c6-d107434ac213.html (A letöltés dátuma: 2018. 10. 08.)

Kosovo. CIA – The World Factbook. Forrás: https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/geos/kv.html (A letöltés dátuma: 2018. 10. 03.)

Kozák Piroska százados: Átadás-átvétel Koszovóban. Forrás: https://honvedelem.hu/cikk/112513_atadas_atvetel_koszovoban (A letöltés dátuma: 2018. 09. 25.)

Lallanilla, Marc – Rettner, Rachael: What Is Norovirus? Forrás: Forrás: https://www.livescience.com/42944-what-is-norovirus.html (A letöltés dátuma: 2018. 09. 25.)

Orosz Anna: Újabb áttörés a Koszovó és Szerbia között folyó tárgyalásokban? Forrás: http://kki.hu/hu/szakmai-anyagok/kki-elemzesek/ujabb-attores-a-koszovo-es-szerbia-kozott-folyo-targyalasokban/155 (A letöltés dátuma: 2018. 10. 03.)

Smith, Whitney: Flag of Kosovo. Forrás: https://www.britannica.com/topic/flag-of-Kosovo (A letöltés dátuma: 2018. 10. 03.)

Visoki Decani Serbian Orthodox Monastery. Forrás: http://www.kosovo.net/edecani.html (A letöltés dátuma: 2018. 10. 08.)

Vogel Dávid: NATO’s Kosovo Force Mission in transition: Fifteen years after the deployment – Past experiences, future perspectives. Defence Review, 2015, Vol.143, Special Issue, pp.33-46.

Autóba rejtett bomba robbant december 6-án, az Irán déli részén fekvő Csabahar kikötővárosban. A merénylő a helyi rendőrség épületének közelében hajtotta végre az akciót, a robbanásban két rendőr életét vesztette, a sebesültek száma pedig 42-48 fő körül mozog, melyek között négy gyerek és egy terhes anyuka is van. A merénylet hátterében az Anszár al-Furkán nevű szervezet áll, mely elsősorban radikalizmusáról és arab szeparatizmusáról ismert. Az utóbbi hónapokban Iránban komoly aktivitást mutatnak azok a csoportok, amelyek a Teherántól való elszakadást hangoztatják. Ez főként a többségében arabok lakta déli tartományokra, Khuzisztánra, valamint Szisztán és Beludzisztán területeire jellemző. A szeparatista csoportok első idei fegyveres akciója a khuzisztáni, Ahváz városában történt, melyet szeptember 22-re, az iraki–iráni háború kitörésének dátumára időzítettek (Irán számos városában ekkor katonai felvonulásokat tartottak). A támadás körülményei több ponton hasonlóságot mutatnak a jelenlegi csabahari esettel.

Teherán számára kiemelten fontos a kapcsolat az ország déli tartományaival. Ennek elsődleges oka az, hogy itt találhatóak a legnagyobb kőolajlelőhelyek, amelyek az iráni gazdaság alapjának számító olajszektort látják el, illetve ezeknek a területeknek az ellenőrzése által tudják felügyelni a tengeri kereskedelem biztonságát. Az elszakadáspárti politikai és félkatonai tömörülések 1979-től az erős centralizációval kezdődően erőteljesebb tevékenységet fejtettek ki, mivel korábban a sah rendszerében széleskörű gazdasági autonómiát élveztek.

Kikötő a gazdasági frontvonalban

Csabahar stratégiai szerepe és gazdasági fontossága sokkal nagyobb jelentőséggel bír, mint az első látszatra kirajzolódik. 2016-től Narendra Modi, indiai elnök kormánya mintegy 500 millió dollárt fordított a kikötő fejlesztésére, ami hozzájárult Teherán és Új-Delhi kapcsolatának a szorosabbra fűzéséhez. India csabahari fejlesztése mögött Kína nagyhatalmi, stratégiai törekvései állnak. A 2015-ben meghirdetett ,,egy övezet, egy út’’ program keretén belül egy Ázsiát Európával összekötő, szárazföldi és tengeri útvonalakból álló kereskedelmi hálózat kiépítése lett megcélozva. Az Új Selyemút program kialakításában kulcsszerepet kap Pakisztán és annak Gwadara kikötővárosa. Kína ennek köszönhetően meg tudja erősíteni pozícióit a térségben, a kereskedelmi útvonalak biztosítása érdekében akár a flottáját is indokoltan állomásoztathatja India felségvizeinek közvetlen közelében. Ennek tükrében nem meglepő Delhi lépése, ugyanis Csabahar kézben tartásával jelen tud lenni a Hormuzi-szoros partjainál és az Ománi-öbölben, valamint be tudja vonni Afganisztánt is mint szövetségest a tengeri kereskedelembe, ellensúlyozva ezzel Kína előretörését.

Forrás: Tasnim News.

A kialakult regionális gazdasági és geostratégiai törésvonalaknak Irán csak élvezője. Ugyan a bandar-abbászi kikötőt tekintik a perzsa állam legfontosabb tengeri kereskedelmi és tengerészeti központjának, viszont ott csak 100 ezer tonnás hajók tudnak kikötni, míg Csabahar 250 ezer tonnás hajók befogadására is alkalmas, ami azért fontos, mivel a tengeri árukereskedelmet az utóbbi típusú szállítóhajókon bonyolítják. Azzal, hogy Irán ilyen kapacitású mélytengeri kikötővel rendelkezik, jelentős profitkiesést tud megakadályozni, ugyanis Bandar-Abbászban csak átrakodás útján tudják az árut leszállítani, ami időveszteséggel és jelentős anyagi ráfordítással jár.

A Dél-Iránban bekövetkezett támadások Teherán szempontjából a biztonsági veszély mellett komoly gazdasági kockázattal járhatnak, melyet felerősítenek az Egyesült Államok által bevezetett gazdasági szankciók. Ebből kifolyólag Khuzisztán, valamint Szisztán és Beludzsisztán tartományok belső stabilitása stratégiai fontosságú a Hormuzi-szoros és Csabahar miatt is, hiszen az iráni exportútvonalak szinte kizárólag itt haladnak át. Nem véletlen, hogy a térséget Arany Kapuként is emlegetik. Ugyanakkor a jelenlegi kereskedelmi partnerekben is aggodalmat válthat ki a déli tartományok instabilitása, mely ismételten felszítja az etnikai és vallási, azaz a síita–szunnita ellentétet.

Észak-Afrika

Fejlesztések a nyugat-szaharai régióban

A nyugat-szaharai Dakhla-Oued Eddahab régió kormányzója, Lamine Benomar több, a terület gazdasági fejlődését elősegítő program elindítását jelentette be a Zöld Március napjának alkalmából szervezett ünnepségen. A kormányzó bejelentése olyan beruházások elindítását fogja maga után vonni a vitatott hovatartozású tartományban, mint az Oum Labouir-t a tartományi főúttal összekötő útszakasz világítással való ellátása, valamint a Dakhla városában található általános iskola bővítése. Aousserd tartomány kormányzója is több nagyobb beruházás megvalósításáról számolt be. Ezen említett projektek elsődleges célja az adminisztrációs szolgáltatások, a közegészségügy minőségének javítása és a környezet védelme. November 8-án Layoune városában a marokkói hatóságok által rendezett üzleti fórumra került sor, ahol Rokia Derham, Marokkó külkereskedelmi minisztere a meghívottak előtt kifejtette, hogy az észak-afrikai monarchia a terület politikai rendezésétől függetlenül megkezdi a régió fejlesztését. A királyság 2021-ig több mint 5,2 milliárd dollárt tervez költeni a terület felzárkóztatására.

Választások előtt Algéria

Az Algériai Nemzeti Felszabadító Front (algériai kormánypárt) elnöke, a 84 éves  Djamal Ould Abbers egészségügyi problémáira hivatkozva visszavonult a párt elnökségi posztjáról. Az elnöki lemondás érzékenyen érintette a pártot, ugyanis 2019 áprilisában választásokat fognak tartani az észak-afrikai országban. A kormánypárt azonban még eddig nem nevezte meg a hivatalos elnökjelöltjét. Egyenlőre még nincsenek hírek arról, hogy az ország élén álló Abd el-Azíz Buteflika ötödszörre is megméretteti-e magát.

Marokkó békülne Algériával

I. Mohamed, marokkói uralkodó szeretné normalizálni országa viszonyát a keleti szomszéd Algériával, ezért ennek érdekében közvetlen párbeszédet kezdeményezett. Rabat azonban azt is kiemelte, hogy felhívása nem volt összefüggésben azzal az algériai felvettéssel, amely az 1989-ben alakult Maghreb Unió újbóli életre hívását sürgette. Algír eddig nem adott közvetlen választ a marokkói megkeresésre. A marokkói külügyminiszter szerint a két ország közötti több évtizedes feszültséget csak bilaterális úton lehet sikeresen rendezni.

Újabb nemzetközi konferencia Líbia jövőjéről

Giuseppe Conte, olasz miniszterelnök volt a házigazdája annak a november 12-én Palermóban rendezett nemzetközi konferenciának, amelynek célja a líbiai politikai rendezés megvitatása volt. A találkozón többek között részt vettek a szomszédos Tunézia és Egyiptom vezetői, Ghassan Salamé, az ENSZ rendkívüli líbiai megbízottja, valamint a releváns líbiai belpolitikai szereplők. A tárgyalások egyik kulcsfigurájának számító Khalifa Haftár tábornagy megjelenése sokáig bizonytalan volt. Egyes, a tábornokhoz köthető források korábban ugyanis azt suttogták, hogy ő nem nem fog megjelenni a konferencián. A találkozón többek között ismertetésre került az ENSZ legfrissebb, Líbiára vonatkozó rendezési terve, amelynek értelmében a 2019-es évben választásokat, illetve azt megelőzve egy, a megbékélést célzó nemzeti konferenciát kell tartani.

Síita félhold

Készek a húszi vezetők felfüggeszteni katonai hadműveleteiket

Hajlandók szüneteltetni a katonai tevékenységüket a húszi lázadók Jemenben. A már három éve tartó konfliktus fordulóponthoz érhet, amennyiben Szaúd-Arábia és Jemen megállapodnak a harcok leállításában. Korábban James Mattis, amerikai védelmi miniszter felszólította a harcoló feleket, hogy állítsák le a hadműveleteket a béketárgyalások elkezdése érdekében.  

Ennek ellenére a híradások továbbra is jemeni dróntámadásokról, illetve szaúdi rakétacsapásokról szóltak, ugyanakkor Rijád és szövetségesei, főként az Egyesült Arab Emirátusok, nem tudtak katonai sikereket felmutatni. Legnagyobb kudarcnak Hodeida kikötője mutatkozott, bár júniusban a szaúdi erőknek sikerült a kikötőváros repterét elfoglalni, mely majdnem ugyanolyan fontos szerepet tölt be Jemen gazdasági életében, mint maga a kikötő (az ország élelmiszerforgalmának és a segélyszállítmányok 80 százalék itt jut be az országba).

Az amerikai szankciók következménye

Súlyos válságspirálba kerülhet az iráni munkaerőpiac azt követően, hogy az Egyesült Államok szigorú gazdasági intézkedéseket vezetett be a perzsa állammal szemben. A szankciók idén augusztusban elsőként az aranykereskedelmet és a gépkocsigyártást érintették, majd novemberben a gazdaság alapjának számító olajkivitelt és bankszektort sújtották. Mindeközben több száz munkavállalót kellett elbocsájtani a gyárakból úgy, hogy eközben a riál veszített értékéből, a gazdaságot komoly fluktuációnak kitéve.

Újabb haderőfejlesztések az iráni hadseregben

Rombolóhajók és tengeralattjárók hadrendbe állítását kezdi el Irán – jelentette be Hadibulláh Szajjári admirális. A haderőfejlesztésen belül kiemelt szerepet kapott a tengeralattjárók felszerelése, melyeket a legkorszerűbb technológiával látnak el. Az utóbbi időszakban a teheráni kormányzat jelentősen megemelte a flottafejlesztésre irányuló kiadásokat, mely érthető, hiszen nyár óta jelentősen megnőtt Irán tevékenysége, főként a Perzsa-öbölben, a Hormuzi-szorosban valamint újabban a Vörös-tenger bejáratánál lévő Báb-el-Mándeb-szorosban, mely a jemeni konfliktus miatt vált stratégiailag fontossá.

Műholdat küld Irán az űrbe

Saját gyártmányú műhold pályára állításáról tájékoztatta a közvéleményt Kászemi Takizade dandártábornok. Mint kifejtette, Irán a repülésben is vezető szerepre törekszik a térségben, ennek jelei a nagy volumenű repülőgép- és ballisztikus rakéta fejlesztések. A katonai vezetés lépései védelmi jellegük mellett demonstratív szerepet is betöltenek, mely a jövő évben fog kiemelt szerepet kapni. Irán 2019-ben fogja ünnepelni az 1979-es forradalom 40 éves évfordulóját, ekkor ellenségeinek is kíván üzenni.

Szíria és a kurd kérdés

260 000 szíriai menekült visszatérhetett Észak-Szíriába

Hulusi Akar, török védelmi miniszter nyilatkozata szerint 260 ezer szíriai állampolgár tért vissza Észak-Szíria azon részére, amit az Eufráteszi Pajzs hadművelet érintett.

A 2016 augusztusától 2017 márciusáig tartó Törökország által indított Eufráteszi Pajzs hadművelet egy beavatkozás volt a szíriai polgárháborúba, melynek hivatalos célja az Iszlám Állam török határ menti állásainak legyőzése volt, de valójában elsősorban a kurdok ellen irányult, és azt akarta elérni, hogy a török–szír határ mentén ne jöhessen létre egy egybefüggő kurd terület.

Folytatódik az Iszlám Állam elleni szárazföldi művelet

Az Amerikai Egyesült Államok támogatását élvező Szíriai Demokratikus Erők (SDF), melynek nagy részét a kurd Népvédelmi Egységek (YPG) adják, tovább folytatja az Iszlám Állam elleni harcot Dajr ez-Zaur kormányzóságának iraki határhoz közeli területein. Az Iszlám Állam elleni offenzívát még októberben annak okán szüntették be, hogy Törökország észak-szíriai kurd területek ellen tüzérségi támadást hajtott végre.

Törökország kritizálta az Egyesült Államokat a YPG támogatása miatt

Mevlüt Cavusoglu, török külügyminiszter szerint az Egyesült Államok támogatása a szíriai kurd Népvédelmi Egységek számára (YPG) egy „nagy hiba”, és a két NATO-tagország viszonyát feszültté teszi.

Törökország a szíriai kurdok milíciáját, a Népvédelmi Egységeket (YPG) a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű törökországi terrorszervezet szíriai ágának tartja, így őket is terroristáknak vélik.

Aggódik Törökország az Egyesült Államok által tervezett katonai megfigyelő állások miatt

James Mattis, amerikai védelmi miniszter november 21-én bejelentette, hogy az Egyesült Államok katonai megfigyelő állásokat tervez felépíteni a szíriai–török határon. Ezek létrehozása nem igényli további amerikai csapatok Szíriába küldését. Az intézkedés célja a Törökország és a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) közötti feszültségek csökkentése, a felek elválasztása, és ezáltal annak elérése, hogy a Washington által támogatott SDF csak az Iszlám Állam legyőzésére fókuszálhasson.

A török védelmi miniszter, Hulusi Akar aggodalmát fejezte ki az amerikaiak tervei kapcsán, melyek szerinte csak tovább bonyolítják a jelenlegi helyzetet.

Irak ismét exportál kőolajat Kirkukból

A kirkuki olajmező becslések szerint 9 milliárd hordónyi kitermelhető kőolajat tartalmaz. Az Iszlám Állam 2014-ben az iraki hadsereget elüldözte Kirkuk térségéből. A dzsihádisták uralma alól Kirkukot és a környező területeket a kurdok szabadították fel, így az ottani kőolaj exportjával ők rendelkeztek egészen addig, míg a tavaly szeptember 25-én tartott kurd függetlenségi népszavazás miatt olyannyira megromlott a viszonyuk az iraki kormánnyal, hogy az általuk felszabadított vitatott hovatartozású területeket 2017 októberében az iraki hadsereg csapatai visszaszerezték. A kirkuki olaj exportja azóta állt, a Bagdad által korábban használt olajvezeték megrongálódott az Iszlám Állam elleni küzdelemben, a másik olajvezeték pedig a kurdoké. Ahhoz, hogy ez utóbbit használja az iraki kormány, meg kellett egyeznie a két félnek.

Ha azzal számolunk, hogy korábban napi 300 ezer hordó kőolajat exportáltak innen Dél-Törökországba, ahonnan az olajvezeték a Földközi-tengernél lévő ceyhani energiaszállítási csomópontig vitte az olajat, akkor tavaly október óta körülbelül 8 milliárd dollár értékű bevétel maradt el.

A kurdok és az iraki kormány közötti megegyezés létrejöttére már a hónap elején lehetett számítani két bejelentés miatt.

A Kurdisztáni Regionális Kormányzat (KRG) november negyedikén jelentette be, hogy kapacitásnövelő korszerűsítést végez a Törökországba tartó olajvezetékén, és az így keletkezett extra kapacitást a bagdadi kormány használhatja majd, ha Kirkukból ismét olajat exportál.

Az iraki olajminiszter, Tamir Gadban november hatodikán arról beszélt, hogy Irak kőolajtermelését és -exportját egyaránt növelni szeretné. Jelenleg a napi kőolajkitermelés 4,6 millió hordó. Ezt jövőre napi 5 millió hordóra kívánják növelni, és 3,8 millió hordónyi kőolajat szeretnének exportálni naponta. A tervek szerint az elkövetkező években az exportkapacitást napi 8,5 millió hordóra kívánják javítani.

Az iraki Kurdisztáni Regionális Kormányzat megállapodott az iraki kormánnyal a vámok kérdésében

Irakban egységesítik a vámeljárásokat az ország összes határán, így az iraki Kurdisztánban is. Ez a lépés további javulást jelez Bagdad és Erbil kapcsolatában.

A Kurdisztáni Regionális Kormányzat (KRG) eddig önállóan vetett ki vámokat a területére importált termékekre. Bagdad ezt illegálisnak tekintette, és emiatt a kurd területekről érkező termékekre még egyszer vámot vetett ki. Az áruk duplán vámoltatása nagy terhet jelentett az iraki kurd kereskedőknek.

Izraeli kezdeményezés Iránnal szemben

A Szíria Nemzeti Koalíció szóvivője december 3-án hétfőn úgy nyilatkozott, hogy készen állnak a kormányerők visszaverésére abban az esetben, ha az megszegi az Eszkalációcsökkentő Zónára vonatkozó egyezményeket, melyeket Oroszország és Törökország garantál Idlib tartományban. Ezzel egyidőben az izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanjahu bejelentette, hogy hamarosan zárt ülést tartanak az Egyesült Államok külügyminiszterével, Pompeoval, hogy átbeszéljék az iráni jelenlét kérdését Szíriában. Hozzátette: “átvesszük a közös intézkedések lehetőségét, melyeket az iráni agresszió és a hozzá köthető szervezetek ellen alkalmazhatunk.”

Idlib tartomány

Ugyanezen a napon, véres összecsapás után a HTSh (korábban Nuszra Front elnevezésű és Al-kaida kötődésű terrorista szervezet) két települést foglalt el a felkelőktől Idlib tartomány székhelyétől délre. Ezzel nem csak az ellenzéki erőkre mért csapást, de a frontvonal másik oldalán állomásozó kormányerőket és magát az Eszkalációcsökkentési Egyezményt is veszélyezteti.

A Közel-Kelet és Észak-Afrika hírfigyelő szerkesztőségi tagjai: Halasi Gábor (szerkesztő, Észak-Afrika), Ibrahim Imre (Szíria és kurd kérdés), Kiss Beatrix (Észak-Afrika), Lázin Áron (síita félhold), Vincze Patrik (Szíria és kurd kérdés).

Mint már korábban mi is összefoglaltuk, 2018. november 25-én az orosz partiőrség támadást intézett három, békésen áthaladó ukrán hadihajó ellen, majd fogságba ejtette azokat. Ezt követően azonnal összeült az ukrán nemzetbiztonsági tanács, majd másnap a Rada (az ukrán parlament) megszavazta az ország keleti és déli tartományaira a hadiállapotot, amely november 28-án lépett életbe, és 60 napig fog tartani. A parlament november 26-i ülésével párhuzamosan összeült az ENSZ Biztonsági Tanácsa is, akik elítélték az orosz agressziót és nyugati provokációnak titulálták az eseményeket.

Azonban keveset hallunk a két fél érdekeiről: tavasszal esedékesek az ukrajnai választások, így Porosenko ukrán elnök az oroszok elleni fellépéssel növelheti a saját népszerűségét a választók körében. Ezzel szemben az oroszok a hatályos egyezményeket figyelmen kívül hagyva a Krím annektálása után az Azovi-tenger teljes, saját fennhatóság alá vonására törekszenek, illetve az ország saját erejét demonstrálja, amire Putyin népszerűségének csökkenése miatt van szükség.

Bár a háború senkinek nem áll érdekében, Kijev mégis tart a további orosz agressziótól, ezért megtiltották hogy a 16-60 év közötti orosz férfiak belépjenek Ukrajna területére. Ennek részben kémelhárítási okai lehetnek, bár a hatékonysága erősen megkérőjelezhető, mivel a humanitárius céllal vagy temetésre érkező oroszokat beengedik. Porosenko ukrán elnök elmondta a sky news-nak, hogy bizonyítékai vannak arra, hogy a határ keleti oldalán orosz harckocsik gyülekeznek. Ezzel egyidőben megerősítették a keleti határ védelmét is. December harmadikán jelent meg a hír, miszerint behívták a tíz hadiállapot alatt álló megye tartalékosait. A behívás jelenleg csak kiképzésről szól, további mozgósításokról egyelőre nincs szó. Az elnöki sajtószolgálat szerint az ukrán határmenti orosz területeken mintegy 1400 tüzérségi, 900 harckocsi és mintegy 2000 egyéb páncélozott harcijármű állomásozik, összesen legalább 800 légijárművel.

A HVG közölte, hogy Ukrajna kérte a nyugati szomszédai, köztük hazánk segítségét is, miszerint erősítsék meg a közös határaik védelmét. Erre azért volt szükség, mert Ukrajna a november 25-i események miatt a saját határvédelmének jelentős részét átcsoportosította az ország keleti határaihoz.

Miközben az események zajlanak, az orosz fél sem tétlen: állításuk szerint a kercsi incidens ukrán provokáció volt, amellyel Ukrajna veszélyezteti a régió békéjét, és akadályozza a szabad kommunikációt az orosz és ukrán polgárok között. Putyin orosz elnök beszélt arról, hogy miért kerüli a kommunikációt Porosenkoval (aki telefonon hívja őt): „nem arról van szó, hogy kerülöm őt és nem akarok vele beszéln. Arról van szó, hogy nem akarok a kampánya részévé válni”. A jelenlegi helyzetet aggasztónak találják a nemzetközi szervezetek is: Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője aggodalmát fejezte ki az eset hatásai miatt, mert ennek következtében jelentősen lelassul a térségben haladó EU-s hajók menetideje is, és ez hatást gyakorol az unió gazdaságára is. Emellett tájékoztatott, hogy egyeztet a problémáról mind az orosz, mind az ukrán külügyminiszterrel. A NATO elsők között fejezte ki aggodalmát az eseményekkel kapcsolatban, bírálta az orosz cselekményeket, azóta is összeköttetésben áll az ukrán hatóságokkal, de újabb közleményt nem adott ki.