Feed aggregator

Les services secrets français se dévoilent en partie dans la nouvelle saison de la série de Canal+ qui démarre lundi soir. Mais en partie seulement.

Eight years after its formation at the leaders’ level, the Group of 20 (G20) has consolidated its status as the power centre of global economic governance. The informal club of 19 nation-states plus the European Union has set itself ambitious goals. They want to lead the global economy towards “strong, sustainable and balanced growth”. Opinions on the success and the broader implications of the G20 diverge widely in global conversations (Bradford & Lim, 2011). Critical voices point to the fundamental lack of legitimacy for the self-selected group of global powers. Other sceptics call into question the effectiveness of the G20 in balancing national interests and managing the world economy. In a more positive assessment, the G20 is given credit for moderating trade conflicts and averting currency wars. Sympathisers also acknowledge the G20’s role in nudging the global system towards a post-Western constellation by integrating large (re-)emerging economies beyond the Organisation for Economic Co-operation and Development (OECD).
Clearly, the G20 is not mandated, nor does it operate under the guidance of the United Nations (UN), the universal body of ultimate legitimacy. Looking at the G20 from the perspective of effective global governance, the big question to ask is: Do member states see their group as a concert of great powers or are they ready to act as guardians of global well-being? The latter would imply that the G20 anchors its entire work in three transformational documents adopted by world leaders last year at the UN: the 2030 Agenda for Sustainable Development, the Addis Ababa Action Agenda and the Paris Climate Agreement.
The G20 at the leaders’ level has come about in response to the severe financial disorder of 2008. It adopted the membership formula of the G20 of finance ministers, which was set up by governments from all parts of the world in 1999 with a similar intent of crisis management (regarding the Asian financial crisis of that time). The 19 member countries plus the European Union represent a diverse cosmos of old and new economic powerhouses, selected more on the economic exigencies of the outgoing 20th century than on the basis of criteria that would reflect representativeness and the preparedness to live up to international responsibilities. While Europe is strongly represented, other regions lack adequate inclusion. From Sub-Sahara Africa, only South Africa was selected, and Saudi Arabia is the sole member from the Arab world (Fues & Wolff, 2010).
The strengths, as well as weaknesses, of the G20 lie in its informality and flexibility. The group has no legal status, no charter and no permanent secretariat. It is driven by annual summits, which are hosted by yearly rotating presidencies. Two parallel tracks – under the guidance of sherpas and finance ministers, respectively – structure the process (see Box 1). Over time, the G20 has established a myriad of working groups and work streams, such as on infrastructure, development, employment and trade. As a result, the overall coherence of the G20 architecture leaves much to be desired (Dubey, 2015). The workload of attending to an ever-increasing number of policy fields stretches the capacities of most national bureaucracies to the limit.

Az Európai Unió fő kül- és biztonságpolitikai hírei áprilisban:

2016. április 1-jén hatályba lépett a Stabilizációs és Társulási Megállapodás az Európai Unió és Koszovó között. A megállapodás a felek 2013 októbere és 2014 májusa közötti tárgyalásainak eredménye, célja pedig egy széles spektrumú, szorosabb együttműködés Koszovóval. A szerződés megvalósítandó pontjai között szerepel egy szabadkereskedelmi övezet kialakítása; európai szabványok bevezetése a versenyjog, az állami támogatások és a szellemi tulajdon területén, valamint politikai párbeszéd és együttműködés megteremtése az oktatás, a foglalkoztatottság, az energiaszektor, a környezetvédelem, az igazságszolgáltatás és a belügyek vonatkozásában. 2008 óta az EULEX keretében az Unió közös biztonság- és védelempolitikájának legnagyobb civil misszióját tartja fenn Koszovóban, így a Stabilizációs és Társulási Megállapodás 2015. október 25-i aláírása fontos mérföldkő volt a két entitás kapcsolatában.

Az elmúlt évek gyorsan változó biztonsági kihívásaira reagálva az Európai Bizottság április 6-án egy, a hibrid fenyegetések elleni harccal kapcsolatos közös keretszerződést fogadott el. A szerződés alapvetően a 2015 áprilisában elfogadott Európai Biztonsági Agendára épül, 22 műveleti akciót javasol főképp az információ-megosztás és a kiberbiztonság tekintetében. A keretszerződés nagy hangsúlyt fektet a NATO-val és egyéb szervezettel való együttműködés növelésére is.

Április 7-én Addisz-Abebában, az Afrikai Unió székhelyén került sor az idei EU-Afrika politikai találkozóra, mely a nyolcadik volt a két szervezet 2007-ben induló intézményes együttműködésében. A tárgyalások gerincét a „2014-2017 Roadmap” öt kiemelt területe alkotta. A találkozó végén kiadott közös nyilatkozatban a béke és biztonság vonatkozásában a felek üdvözölték az Európai Bizottság közelmúltban tett felajánlását a Boko Haram elleni harc támogatásában. Egyet értenek abban, hogy a demokrácia a kormányzás helyes formája, továbbá az emberi jogok területén kihangsúlyozták, hogy 2016 az emberi jogok afrikai éve, ezért elkötelezettek az alapvető emberi jogok érvényesülése mellett a nők egyenlőségének biztosításában és a civil társadalommal folytatott párbeszéd erősítésében a kontinensen. A felek továbbá megerősítették közös elkötelezettségüket az emberi erőforrások fejlesztésével, a fenntartható fejlődéssel és a globális fenyegetésekkel kapcsolatos vállalásaikban. Az Afrikai Unió Bizottságának költségvetésének több mint 80%-át az Európai Unió adja, 2005 és 2014 között Brüsszel mintegy 1,7 milliárd euróval járult hozzá a szervezet működéséhez.

A jelenleg az EU soros elnökségét vivő Hollandiában április 7-én népszavazás keretében elutasították az Ukrajnával 2015-ben kötött társulási megállapodás életbe lépését. A szavazás rendkívül alacsony, de érvényes részvételi arány mellett zajlott. A népszavazás jogilag nem köti a holland kormányt semmihez, azonban mindenképpen kellemetlen számukra, ugyanis a tavalyi évben Mark Rutte kormánya is aláírta a szerződést. A miniszterelnök az eredmények közzététel után nem zárta ki a megállapodás újragondolását. Számos szakértő szerint a népszavazás eredménye valójában nem Ukrajna ellen irányul, hanem az euroszkeptikusok Unióval kapcsolatos alapvető elégedetlensége nyilvánul meg benne.

A G7-ek hiroshimai külügyminiszteri találkozójának keretében Federica Mogherini, az EU közös kül- és biztonságpolitikai főképviselője is részt vett a Béke Emlékparkban tett megemlékezésen. Az április 11-én kezdődő találkozó fő témái közé tartoztak Szíria, Líbia, Ukrajna, a terrorizmus elleni küzdelem, és a menekültválság voltak.

Az idei év első közös kül- és biztonságpolitikájaval kapcsolatos vitáját április 12-én tartotta az Európai Parlament. Federica Mogherini öt témában szólalt fel: nyitóbeszédében szó volt az EU előtt álló kihívásokról, többek között a migrációról, Szíriáról, Líbiáról, Jemenről és Ukrajnáról. Ezután a főképviselő szót ejtett a hegyi-karabahi konfliktus eszkalálódásáról, az EU-Kuba bilaterális kapcsolatok pozitív alakulásáról, az EU szerepéről a változó globális környezetben, valamint az EU-Közép-Ázsia Stratégiájának végrehajtásáról, felülvizsgálatáról és fontosságáról.

Az EU-Irán bilaterális kapcsolatok erősítésének érdekében április 16-án Teheránban Federica Mogherini találkozott Javad Zariff iráni külügyminiszterrel. A megbeszélések során számos szektoriális tárgyalás folyt, a politikai együttműködéstől az oktatáson és gazdasági kooperáción át a civil nukleáris együttműködésig, mindkét fél bizakodik, hogy a kialakuló kooperáció a továbbiakban is eredményes lesz.

Federica Mogherini és Javad Zarif, Irán külügyminisztere. (A kép forrása: European External Action Service Facebook)

2016. április 27-én az Európai Bizottság elfogadta az EU koherens Arktisz–politikájának tervezetét. A Bizottságot még 2014-ben kérte fel a Tanács és az Európai Parlament, hogy dolgozzon ki egy, a szervezet által képviselt közös keretprogramot. Az elmúlt években egyre fontosabbá vált a klímaváltozás elleni küzdelem; az Arktisz térségében végbemenő változások többek közt Európa éghajlatára is hatással vannak. A tervezet elfogadásáról a Tanács és a Parlament fog tárgyalni.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Doktorandusz Önkormányzata, a Biztonságpolitikai Szakkollégiumával, a Doktoranduszok Országos Szövetségének Hadtudományi Osztályaival és a Magyar Hadtudományi Társaság Kápolnai Pauer István Ifjúsági Klubjával együttműködésben poszterversenyt hirdet.

A  verseny alapvető célja, hogy lehetőséget teremtsen a NATO iránt érdeklődő fiatalok számára kutatásaik és eredményeik széles körben történő ismertetésére. Mindemellett mindazon egyetemi polgár számára teret kívánunk adni egy olyan ISBN számmal ellátott kiadványban  történőpublikálási  lehetőségre,  amelyben a  NATO-t  érintő tudományos munkájukat ilyen különleges formában tudják prezentálni az érdeklődők felé. A szakmai zsűri által a legmagasabb pontszámmal értékelt poszterek kiállításra kerülnek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusán.

A kiállítás megnyitójának tervezett időpontja 2016. június 14., a jelentkezés határideje: 2016. május 22., éjfél. A poszterek beküldésére 2016. június 5-én éjfélig van lehetőség.

A jelentkezést, illetve a posztereket e-mailben a dok@uni-nke.hu címre lehet küldeni. További információ: Fekete Csanád feketecsanad89@gmail.com és Bányász Péter banyasz.peter@uni-nke.hu.

További információk és a jelentkezési lap az alábbi linken található meg.

Le combat numérique est celui des guerres de demain, comme en atteste le Livre blanc de 2013 qui en a fait une priorité nationale. L’armée de Terre, aux côtés des autres armées, directions et services du ministère, prend toute sa place dans ce domaine qui revêt une dimension stratégique. Avis aux professionnels et curieux du thème : une conférence, présidée par le général commandant l’école des transmissions, se tient ce mardi 10 mai à l’école militaire.

A Biztonságpolitikai Szakkollégium is képviseltette magát a Debreceni Egyetem Hatvani István Szakkollégiuma által szervezett 2016. évi Tavaszi Tudományos Hallgatói Konferencián. Az egész napos rendezvénynek ismét az MTA DAB székháza adott otthont, ahol 7 szekcióban, mintegy 35 hallgató mutatta be kutatási témáját. Az ünnepélyes megnyitó jó lehetőséget teremtett rá, hogy a két szervezet tovább mélyítse kapcsolatait, melynek keretében egy együttműködési megállapodás aláírására is sor került.

Az előző évhez hasonlóan a szakkollégium tagjai idén is a Történettudományi-Hadtudományi szekcióban tartottak előadásokat:

Bukó Barbara előadásában a hegyi-karabahi konfliktus gyökereinek áttekintése után bemutatta a vita jelenlegi állását, a tárgyalások eddigi kimenetelét, középpontba helyezve a térség államainak a konfliktusban megjelenő érdekeit, ellenérdekeit.

Szabó Márk előadásában bemutatta, hogy a 2000-es évek aktív missziós szerepvállalása hogyan formálta át a NATO-t, eltérítve a szervezetet eredeti funkciójától, a Szövetség tagállamainak védelmétől, melynek köszönhetően a 2010-es évekre egy kisebb válság alakult ki. Ezt követően az előadó részletesen ismertette azon folyamatot, ahogy a 2014-es ukrajnai eseményeknek köszönhetően a NATO újradefiniálta magát és részben visszatért a hidegháború időszakában uralkodó felfogásokhoz.

Al-Agha Cintia Asoum előadásában az Európai Unió kiberbiztonsági stratégiájával, annak nemzetállami kivetülésével, az EDA munkásságával, illetve napjaink kiberbiztonsági problémáival foglalkozott. Az előadás során bemutatásra kerültek továbbá a főbb EU-s irányelvek, valamint a kiberterrotizmus kapcsán felmerülő kérdések.

Fekete Csanád előadásában az utóbbi két évtized főbb folyamatait bemutatva kitért a hadviselés terén kibontakozó változásokra, és az ezen tendenciákat leíró olyan új koncepciók megjelenésére, mint a negyedik generációs és hibrid hadviselés elmélete. Ezt követően a napjaink fegyveres konfliktusaiban egyre nagyobb szerepet játszó információs műveletek néhány aspektusa került bemutatásra.

Bartók András előadásában a Dél-Kínai és Kelet-Kínai tengereken zajló szigetviták történeti áttekintése mellett, kitért az ilyen “szürke zónás” kihívásokban jelentkező jellegzetességekre, valamint a főként nacionalista programú kínai és japán civil szervezetek megjelenésének fontosságára.

 

A képeket a Debreceni Egyetem hallgatói készítették. A rendezvényről készült fotóalbum az alábbi linken tekinthető meg.

Ma mindenki a Vörös téri katonai felvonulással foglalkozik majd, tankokról, rakétákról fognak írni. Elfeledkezve az emberekről.
Pedig ez a nap róluk szól, a háború névtelen hőseiről.

Golimbijevszkij Anatolij Leopoldovics

A Fekete-tengeri flottában szolgált, önkéntesként lépett partra Novorosszijszk (Krím-félsziget) alatti Kis Földön. Így nevezték el azt a kis területet, melyet 225 napon át védtek.

Golimbijevszkij egysége az első harcban egy géppuskafészek elfoglalását kapta feladatul. Térdlövést kapott és megsérült a bal kezén, sérül társaival három napon át tartották egy árok védelmét amikor is támadást indítottak. Ekkor érte találat másik lábát és kezét is de egy héten át harcoltak tovább, nem volt lehetőség elszállítani a sérülteket. Mire körházba került, már csak amputációval tudták megmenteni életét.
Élni akarok! – felelte az őt faggató orvosnak.

Műszerész lett, megnősült majd zenei iskolába járt, egy szentpétervári fúvós zenekar vezetője lett.

Ilyen sorosokból, ilyen történetekből áll össze egy háború.

Quelle : © Europäische Union, 2016 - EP

Le mois d’avril a marqué la fin d’une année d’ateliers « Défense et sécurité globale » dans la ville de Cambrai. Initié en septembre 2012, le dispositif inclut aujourd’hui trois établissements et touche près de 700 élèves. Il s’inscrit dans la continuité du lien Armée-Nation.

Indul az idei tanyafejlesztési program, amelyre 720 millió forint jut - jelentette be a földművelésügyi miniszter szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. Továbbá a Földművelésügyi Minisztérium a Tanyafejlesztési Programról, a pályázással kapcsolatos információkról 2016. május 17-én a Földművelésügyi Minisztérium Darányi Ignác termében Tanyaindító konferenciát rendez.

Communiqué commun de FIDH, LDH, CPCR, Survie, LICRA, l'Association CRF et l'ensemble des parties civiles. Le 10 mai 2016 le procès de Octavien Ngenzi et Tito Barahirwa s'ouvrira devant la Cour d'assises de Paris. Durant ce procès – le deuxième d'une longue série de procédures judiciaires ouvertes contre des ressortissants rwandais installés en France – Octavien Ngenzi et Tito Barahirwa, tous les deux anciens bourgmestres de la commune de Kabarondo au sud-est du Rwanda durant le génocide perpétré contre (...) - Nos actions en justice / Présumés génocidaires en France, Justice, Génocide des Tutsis au Rwanda, Une, Rwanda, il y a 20 ans

Even in a country hardened by nearly a decade of deadly criminal conflict, the Ayotzinapa case stands out: 43 students forcibly disappeared during the night of Sept. 26, 2014, allegedly at the hands of municipal police in league with a local drug gang. President Enrique Peña Nieto promised that this horrific crime, above all, would not go unpunished. “After Iguala,” he declared, naming the city where the youths went missing, “Mexico must change". Nineteen months later, the case has generated much controversy but little change.

Lezajlott a 2. világháború befejezésének évfordulója alkalmából rendezett Vörös téri katonai felvonulás.

A korábbi éveknél kisebb parádén felszólalt Vlagyimir Putyin államfő is, aki szerint “a szovjet nép meghozta a szabadságot a többi népnek”.

Korábban az elnök gratulált a volt Szovjetunió népeinek a második világháború európai befejeződésének évfordulója alkalmából.
De nem mindegyiknek!
És nem egyformán!
Gratulációban részesültek az alábbi országok vezetői: Azerbajdzsán, Örményország, Moldova, Belarusz, Kahazsztán, Kirgizisztán, Üzbegisztán, Tadzsikisztán, Türkmenisztán, Abházia és Dél-Oszétia. Ez utóbbi kettő Grúzia szakadár tartományai, melyeket Moszkva támogat.
Továbbá gratulációban részesült Grúzia és Ukrajna lakossága (de nem a vezetői).
Kimaradtak a felsorolásból a balti államok (holott ott jelentős az oroszajkúak száma) és a Dnyeszter-menti bábállam.

Alors que les États-Unis et la France viennent de célébrer conjointement le centenaire de l’escadrille La Fayette, les opérations qui se déroulent actuellement au Levant sont une preuve, un siècle plus tard, de la solidité des relations franco-américaines. L’opération Chammal constitue le volet français de l’opération Inherent Resolve au sein de laquelle les États-Unis jouent un rôle de premier plan aux côtés des autres alliés de la coalition. Aussi, les interactions entre armées de l’Air américaine et française sont quotidiennes.

Az ENCATC előadókat vár a 2016 októberében Spanyolországban megrendezendő konferenciájára.

Nem túlzás azt állítani, hogy ha volumenében nem is, de hangulatában és különlegességében vetekszik a budaörsi Goldtimer Nap a duxfordi Flying Legends rendezvénnyel.

Moritz Conradi, ein Auslandschweizer und glühender Antikommunist, erschiesst im Mai 1923 einen prominenten Bolschewisten. Das Urteil löst politische Schockwellen aus – ein Blick zurück.

1986. április 15-én éjszaka Nagy-Britanniából és a Földközi-tengeren hajózó repülőgép-hordozókról felszállt amerikai csapásmérő repülőgépek érkeztek Líbia fölé, hogy bombaterhüket öt kijelölt célpontra dobják. A harminc éve végrehajtott művelet az El Dorado Canyon nevet kapta.

Amikor Ronald Reagan még csak elnökjelölt volt, megválasztása esetén határozott fellépést ígért a nemzetközi terrorizmus támogatóival, így Líbiával és az ország 1969 óta hatalmon lévő vezetőjével, Moammer Kadhafival szemben is. 

Az Egyesült Államok és Líbia között folyamatosan romló viszony immár Reagan elnöksége idején, a nyolcvanas évek közepén csúcsosodott ki. A feszültséget tovább fokozta a líbiai felségvizek körül kipattant vita, az amerikai haditengerészeti repülőgépek és a líbiai légvédelem között 1986. március 24-én történt incidens, és egy robbantás április 2-án egy amerikai utasszállító fedélzetén. Három nappal később szintén robbantásos merénylet történt egy, az amerikai katonák körében is népszerű nyugat-berlini szórakozóhelyen. Mivel a szálak Líbiához vezettek, Reagan április 9-én engedélyezte az észak-afrikai ország egyes katonai létesítményei elleni légicsapást. 

A Líbia elleni lehetséges művelet tervezése, a célpontok kiválasztása már az 1985. december 27-én a római és a bécsi repülőterek utasvárójában történt robbantás és lövöldözés után megkezdődött. (A bécsi támadásban több magyar művész is megsérült, egyikük élete végéig kerekesszékbe kényszerült.)

Az El Dorado Canyon elnevezésű művelet végrehajtását az éjszakai órákban tervezték és mivel a célpontok sűrűn lakott területen vagy azok közelében voltak, csak precíziós csapásmérésre alkalmas repülőgéptípus bevetése jöhetett szóba. Kezdetben felmerült, hogy a térségben tartózkodó USS America és USS Coral Sea repülőgép-hordozók A-6E Intruder gépeire bízzák a feladatot, a tervezők azonban kevésnek találták a két hordozón lévő tíz-tíz Intrudert és szükségesnek tartották bevonni a légierő Európában lévő F-111 Aardvark gépeit is.

A Földközi-tengeren hajózó USS Coral Sea.

A légierő részéről a választás a Lakenheath-ben települő 48. harcászati vadászrepülő ezredre esett. Ez volt az egyetlen Európába telepített ezred, amely a Pave Tack célmegjelölő rendszerrel felszerelt F-111F gépeivel az éjszakai, kismagasságú, nagytávolságú, precíziós csapásmérést gyakorolta.

A kötelék rádióelektronikai fedezetére az ugyancsak Nagy-Britanniában, a Királyi Légierő Upper Heyford bázisán települő 42. elektronikai harcászati század EF-111 Raven gépeit tervezték be.

Reagan első számú európai szövetségese, Margaret Thatcher hozzájárult, hogy a légierő csapásmérő gépei azokról a bázisokról induljanak, amelyeket egyébként is használtak Nagy-Britanniában, Franciaország és Spanyolország azonban nem engedélyezte, hogy a Líbia felé tartó kötelékek a légterükön repüljenek át. Ezzel a légierő gépei hatalmas kerülőre kényszerültek. Nagy-Britanniából felszállva először az európai partoktól távol, az Atlanti-óceán felett kellett déli irányba repülniük, majd a Pireneusi-félszigetet megkerülve és keletre fordulva, a Gibraltári-szoros felett repülhettek be a Földközi-tenger fölé. Az útjuk innen vezetett Líbia felé, Tunézia és Málta között elrepülve.

A légierő és a haditengerészet tervezői folyamatosan koordinálták a terveket, hogy Reagan elvárása szerint a líbiai ipari-gazdasági infrastruktúra és a polgári lakosság lehetőleg ne szenvedjen veszteséget. A célpontlistán öt célpont szerepelt, amelyből három Tripoliban, vagy ahhoz közel, kettő pedig Bengáziban volt.

Tripoliban a líbiai terrorista hálózat központjaként, és Kadhafi tartózkodási helyeként ismert Bab al-Azizija laktanyát, a tripoli reptér katonai zónáját illetve egy Tripoli közeli, a líbiai haditengerészet különleges erőinek kiképzőbázisaként nyilvántartott laktanyát, Murat Sidi Bilalt választották ki. A bengázi célpontok a Benina légibázis és az ott lévő MiG-23-asok voltak, valamint egy másik laktanya, Dzsamahirija volt.

A-7E Corsair II a USS America fedélzetén.

A tripoli célpontokat a légierő kapta, a bengáziakat a haditengerészet, amelynek ráadásul a légvédelem lefogása is feladata lett. A Tripolit védő légvédelem elleni harc a USS America hat A-7E Corsair II-es pilótájának jutott, miközben a Bengázinál lévő légvédelmi egységek leküzdésére a USS Coral Sea A-7-es és F/A-18 Hornet személyzetei készültek fel, három illetve nyolc géppel és az azokra függesztett HARM és a régi Shrike rakétákkal.

A haditengerészeti köteléket három tengerészgyalogos EA-6B Prowler oltalmazta, szintén a Coral Sea fedélzetéről és további támogatásként mindkét hordozóról egy-egy EA-3B Skywarriort jelöltek ki. A vadászfedezetet szintén a haditengerészet biztosította, az America négy F-14 Tomcat gépével, illetve a Coral Sea négy F/A-18-asával. Két Hornet kapta a kutató-mentő helikopterek biztosítását egy esetleges mentőakció során. A csapásmérők koordinálására és a vadászirányításra két-két E-2 Hawkeye-t készítettek fel. A haditengerészet is kijelölt légi utántöltőket, hét KA-6D-t és két KA-7-est. 

A USS Coral Sea egyik F/A-18-asa érkezik a hajóra. A háttérben A-6E Intruder és EA-6B Prowler gépek állnak. 

Valamennyi támadó gépnek csak egyszeri berepülést engedélyeztek a célterület fölé, a járulékos (polgári) veszteségek elkerülése érdekében pedig többszörös célazonosítást írtak elő, kiemelve hogy, ha a navigációs- és/vagy fegyverrendszerben meghibásodás történik, meg kell szakítani a támadást.

A légierő eredetileg hat F-111-essel számolt, de a mennyiséget felemelték tizennyolcra. Ezzel újra kellett tervezni a feladatot, át kellett dolgozni a berepülések és a támadások időpontjait, és további tankereket kellett igényelni a stratégiai légierőtől. A légierő európai tankerflottáját az Egyesült Államokból átvezényelt gépekkel egészítették ki, amelyek a Mildenhall és Fairford bázisokon gyülekeztek.

*

Április 14-én hétfőn a légierő valamennyi gépe és személyzete készen állt. A felszállást helyi idő szerint délután 5:13-kor a huszonnyolc tanker kezdte teljes rádiócsendben, majd az F-111-esek és az EF-111-esek is indultak és fél óra múlva alakzatba rendeződtek. Az útvonalon rádiócsendben végrehajtott négyszeri tankolás okozott izgalmas perceket is, mert a tankerek között nemcsak a jól ismert KC-135-ösök voltak, hanem az Európában szolgáló személyzetek által kevésbé ismert KC-10-es is. Utóbbiak egyike légi harcálláspontként is szolgált a művelet légierős parancsnokai számára. Az első sikeres légi-utántöltés és fegyverrendszer ellenőrzés után a tartalékot képező hat F-111-es és egy EF-111-es visszafordult, a tizennyolc csapásmérő és öt zavarógép alkotta kötelék pedig folytatta útját. Az útvonalon úgy tartották az időt, hogy líbiai idő szerint éjjel két órakor támadhassanak.  

A fegyvertechnikusok a bombák földi biztosítékait veszik ki az egyik Líbia felé induló gépen.

Nagyjából abban az időben, amikor a légierő gépei felszálltak, a USS America és a USS Coral Sea repülőgép-hordozók és kíséretük Líbia felé vették az irányt. A manővert a közelben fülelő szovjet hajók miatt teljes rádiócsendben hajtották végre.

A támadás előtti utolsó utántöltést követően az F-111-es kötelékek háromfelé oszlottak. Kilenc a Bab al-Azizija laktanya, hat Tripoli reptere, három pedig Murat Sidi Bilal irányába fordult. Tíz perccel a támadás előtt a Ravenek és a Prowlerek megkezdték a líbiai légvédelem zavarását, a Corsairek és a Hornetek pedig a radarokat vették célba.

Amikor az F-111-esek megközelítették Tripolit, a várost teljes kivilágításban találták, annak ellenére, hogy állítólag Máltáról figyelmeztették Líbiát az érkező repülőgépekre.  Elsötétítésnek nyoma sem volt, fényárban úsztak a középületek, működött a közvilágítás, de még a reptéri futópályán is égtek a fények.

Féklapos bombák a USS Coral Sea fegyverraktárában előkészítve... 

... és függesztéshez egy A-6 Intruder köré csoportosítva.

A légvédelem rakétákkal és heves gépágyútűzzel fogadta a támadókat. A legnehezebb feladat azoknak az F-111-es személyzeteknek jutott, amelyek a Bab al-Azizija laktanyát támadták. Valamennyi gépen négy darab 900 kilós GBU-10-es, lézervezérlésű bomba volt. A laktanya sűrűn lakott városrészben volt, nehezen látszott a radaron. Ráadásul a kilencgépes kötelék Elton, Remit és Karma hívójelű hármas rajai közül hat gép nem ért el a célhoz. Az egyik az utolsó utántöltést követően navigációs hibát vétett, a másik még a tenger felett megszakította a rárepülést, három a rárepülés közben, a fegyverrendszer meghibásodása miatt szakította meg a támadást, a hatodik, a Karma 52 hívójelű F-111-es pedig eltűnt. Három Aardvark maradt a cél támadására, de közülük csak kettőnek sikerült a bombáját a célba juttatni. A harmadik gép személyzetének hibájából mind a négy GBU-10-es bomba a céltól három kilométerre, a francia nagykövetség közelében csapódott be.

A Jewel hívójelű hármas kötelék a Tripolitól huszonöt kilométerre, nyugatra lévő haditengerészeti kiképzőbázist, Murat Sidi Bilalt támadta ugyancsak GBU-10-esekkel. Mindhárom gép ledobta a bombáját, épületeket rongálva meg és megsemmisítve a dokkban álló kisebb hajókat.

A harmadik kötelék hat gépe Tripoli repterét, azon belül is a líbiai légierő Il-76-osait támadta, gépenként tizenkét, 230 kilós fékezett Snakeye bombával. A többi géptől eltérően a Puffy és Lujac hívójelű F-111-esek nem a tenger felől, hanem a líbiai légtérbe berepülve, Tripolit keletről kerülve, déli irányból támadtak. Itt sem ment minden rendben. Az egyik gép a terepkövető radar meghibásodása miatt megszakította a támadást, a többi öt azonban ledobta bombáit. A bombák öt Il-76-ost rongáltak vagy semmisítettek meg és a reptéri létesítményekben is kárt okoztak. (A reptér nem volt ismeretlen az amerikaiaknak, hiszen 1970 közepéig Wheelus légibázis néven ők üzemeltették. Ma Mitiga nemzetközi repülőtér néven ismert.)

Eközben a Szidra-öböl keleti oldalán, Bengázinál a haditengerészet is támadott. A USS America hét A-6E Intrudert tervezett be a feladatra, de egy még a hordozón meghibásodott, így a Dzsamahirija laktanyát végül hat gép bombázta 230 kilós hagyományos bombákkal. A USS Coral Sea nyolc A-6-ost indított, ezekből kettő megszakította a támadást. A maradék hat gép szintén hagyományos bombákkal és kazettás bombákkal, sikerrel támadta a Benina reptér futópályáját és az ott parkoló MiG-23-asokat.

Éjjel 2 óra 13 perckor a Karma 52 kivételével valamennyi gép kiért a tenger fölé. Az Intruderek repülőgép-hordozóik felé tartottak és még hajnali három óra előtt leszálltak azokon. Az Aardvarkoknak kevés üzemanyaga maradt, mire Szicíliánál sikerült a tankerekre csatlakozniuk és a Ravenekkel együtt végrehajtaniuk az utántöltést. A légierő még egy órán át a térségben maradt, abban a reményben, hogy a Karma 52-es, fedélzetén Fernando Ribas-Dominicci pilótával, és Paul Lorence fegyverrendszer-kezelővel felbukkan, de ez nem történt meg, ezért elindultak a hazavezető hosszú úton. A haditengerészet még egy teljes napig kutatott, de nem akadt az F-111-es és a személyzet nyomára.

Reagan elnök válaszlevele a 48. ezred egyik őrmesterének címezve.

A líbiaiak később megtalálták a pilóta holttestét és 1989-ben visszaadták az amerikaiaknak. Fernando Ribas-Dominicci földi maradványait szülőföldjén, Puerto Ricóban temették el. Nevét ma egy repülőtér viseli. A fegyverrendszer-kezelő, Paul Lorence százados holtteste nem került elő. Elvesztésük pontos okára nem derült fény, valószínű, hogy az igen aktív líbiai légvédelem egyik rakétája lőtte le a gépet. Erre utal az is, hogy egy másik F-111-es személyzete a saját repülési magassága felett látott egy robbanást. A személyzet vélhetően kis magasságon választotta le a pilótafülkét, amely úgy ért vizet, hogy az ernyő nem nyílt ki teljesen és a két hajózó életét vesztette.

* * *

Az Aeromagazin 2016. áprilisi számában megjelent cikkem másodközlése.

Fotók: USAF/RAF Lakenheath, U.S.Navy, Department of Defense

Here we go again. The protesters are back in Syntagma square. The EU’s summer has officially begun.

Yesterday’s anger was easy to explain. Shortly after midnight, the Greek parliament voted through contentious pension cuts and income tax increases, covering the bulk of a €5.4bn package of austerity measures demanded by creditors. That sets the scene for a meeting of the Eurogroup today to decide how much more the Greeks still need to do.

The Greek parliamentarians already appear to have been shaving close to their own jugulars. Kerin Hope, the FT’s correspondent in Athens, notes that riot police had to block the entrance to the assembly after members of Poesy, their own union, tried to force their way past security guards.

But despite the successful vote, Greece is far from in the clear. Before closing a review of Greece’s bailout and providing Athens much-needed aid, the IMF and the German government are insisting Athens go a step further an legislate an additional €3bn in “contingency measures” in case the agreed cuts prove insufficient to meet budget surplus targets.

Read more

Bonn, 09.05.2016. Die entwicklungspolitischen Großereignisse des Jahres 2016 stehen unter einem klaren Motto: Wie können die siebzehn Nachhaltigkeitsziele (Sustainable Development Goals / SDGs) der 2030 Agenda durch Entwicklungszusammenarbeit ergebnisorientiert unterstützt werden? Ende des Jahres wird das zweite hochrangige Treffen der Global Partnership for Effective Development Cooperation (GPEDC) und im Juli das hochrangige Treffen des Development Cooperation Forum (DCF) der Vereinten Nationen hierüber beraten.  132 Milliarden US-Dollar weltweit entfiel 2015 auf öffentliche Entwicklungszusammenarbeit. Diese Summe leistet nur einen zusätzlichen Beitrag zu anderen Maßnahmen etwa aus den Bereichen Finanz-, Handels- oder Steuerpolitik, um die SDGs zu erreichen. Dennoch muss das Geld so wirksam und effizient wie möglich genutzt werden. Ergebnisbasierte Ansätze (EBA) sind dabei eine zentrale Neuerung in entwicklungspolitischen Debatten der letzten Jahre. Die Grundidee ist gleichsam einfach wie revolutionär: Entwicklungszusammenarbeit soll eingesetzt werden, um überprüf- und zählbare Entwicklungsergebnisse (results) direkt zu belohnen. Zahlungen werden beispielsweise an die Zahl der Schüler mit Schulabschluss oder an die Zahl der medizinisch begleiteten Geburten geknüpft. Je Einheit des beabsichtigten Ergebnisses (etwa ein zusätzlicher Schüler mit Schulabschluss) wird ein vorab festgelegter Betrag nach Erreichen des Ergebnisses ausgezahlt. Damit würden – so die Annahme – für alle Akteure grundlegend andere Anreize entstehen. Im Vergleich zu traditioneller Entwicklungszusammenarbeit, die Inputs (Neubau von Schulen etc.) oder Prozesse(eine neue Bildungsstrategie etc.) finanziert, ist das eine radikale Veränderung. Wie lässt sich das Politikfeld der Entwicklungszusammenarbeit zukunftstauglich gestalten? OECD-Staaten und Entwicklungsländer sehen den Schlüssel dazu gerade in der Verknüpfung von Ergebnis- und SDG-Debatte. Die Relevanz klassischer Entwicklungszusammenarbeit nimmt in vielen Entwicklungsländern ab, während der Bedarf nach effizienteren und flexibleren Entwicklungsinstrumenten steigt.  In den ärmsten Ländern ist bereits von 2000 bis 2010 der Anteil von Entwicklungszusammenarbeit  am Bruttonationaleinkommen im Durchschnitt um ein Drittel gefallen. Gleichzeitig suchen diese Länder nach neuen Wegen Entwicklungsziele wie die SDGs ergebnisbasiert zu finanzieren. Seit einigen Jahren ist das Deutsche Institut für Entwicklungspolitik (DIE) an den inländischen und internationalen Diskussionen über ergebnisbasierte Ansätze beteiligt. Wissenschaftlerinnen und Wissenschaftler des DIE haben Piloterfahrungen mit ergebnisbasierter Dezentralisierung in Ghana, Indikatoren für ergebnisbasierte Bildungsprogramme oder dem Aufstellen einer nationalen „Ergebnis-Agenda“ in Tansania ausgewertet. Das Ergebnis: Erstens sind ergebnisbasierte Ansätze eine wichtige Innovation für entwicklungspolitische Instrumente. Die Erfahrungen der Weltbank mit dem Program for Results (PforR) und dem britischen Payment by Results (PbR) zeigen, dass Neuerungen in der Entwicklungszusammenarbeit erreicht werden können. Wirkungen lassen sich oft besser nachweisen und darstellen als bei traditioneller Entwicklungszusammenarbeit. Auch Partner werden in ihrer Verantwortung für das Erreichen von Ergebnissen gestärkt und haben häufig mehr Einfluss auf das Verwenden der erhaltenen Zahlungen. Zweitens sind ergebnisbasierte Ansätze kein Patentrezept. Nicht für jedes Partnerland und jedes angestrebte Entwicklungsziel sind die Ansätze geeignet. In manchen Ländern, insbesondere Konfliktländern, fehlen die Voraussetzungen für die anspruchsvolle Überprüfung der Ergebnisse. Für einige Entwicklungsziele wie gute Regierungsführung sind Ergebnisse schwer messbar. Dazu beklagen einzelne Nichtregierungsorganisationen, dass sie Probleme mit den bürokratischen Anforderungen bei der Umsetzung ergebnisbasierter Ansätze haben. Auch auf der Seite der Geberländer fehlen teilweise die Strukturen, um Auszahlungen flexibel über mehrere Jahre und Länder zu verteilen. Gleichwohl hat der Anspruch die Wirkungen von Entwicklungszusammenarbeit zu erfassen und transparent darzustellen durch die Einführung von 17 SDGs und 169 Unterzielen noch einmal zugenommen. Insgesamt besteht großes Potential ergebnisbasierte Ansätze gezielt für die SDGs einzusetzen. In einigen Pilotvorhaben werden bereits Indikatoren aus den SDGs genutzt. Die zukünftige Gestaltung von ergebnisbasierten Ansätzen muss auf diesen Erfahrungen aufbauen und auf bestehende Widersprüche eingehen. Zum Beispiel darf die öffentlichkeitswirksame Darstellung einzelner Entwicklungsleistungen nicht dazu beitragen, dass Geber Alleingänge starten, ohne das Partnerland oder andere Geber mit einzubeziehen. Derzeit nehmen Koordinierung und der gemeinsame Dialog mit den Partnerregierungen bereits dort ab, wo in den letzten Jahren das Instrument der Budgethilfen ausgelaufen ist. Bei ergebnisbasierten Ansätzen sollte daher berücksichtigt werden, dass Vorhaben breit verankert sind und die Ressourcen vieler Akteure effizient bündeln. Nur so kann ergebnisbasierte Entwicklungszusammenarbeit einen echten Beitrag zum Erreichen der SDGs leisten.