On 14 February 2017, representatives of the Council and the European Parliament reached agreement on a programme to promote the involvement of consumers in policymaking in financial services.
Grants will be provided to two NGOs - Finance Watch and Better Finance - to support activities that encourage the involvement of consumers and other end-users in policymaking. The programme will also contribute to the information of consumers about issues at stake in regulation of the financial sector.
"As much as regulators, consumers are well placed to judge the suitability of a financial product or service and can contribute actively to policymaking", said Edward Scicluna, Maltese minister for finance and president of the Council. "This EU-wide support programme is meant to strengthen this consumer participation."
The new programme follows on from a 2011 pilot project that set out to restore consumer confidence in the financial sector following the 2007-08 financial crisis.
It will be established for the period running from its entry into force until 31 December 2020 with a financial envelope of €6 million.
Financial services consumers cover a range of users including individual savers, retail investors, insurance holders, pension fund participants and borrowers.
Next stepsThe agreement will be submitted to EU ambassadors in the coming days for approval on behalf of the Council. The Parliament and the Council will then be called on to adopt the proposed regulation without further discussion.
Transports et routes maritimes, marine marchande, technologies et industries navales, assurances maritimes… autant de grands thèmes de l’économie maritime ayant conduit les auditeurs ...
(Tíz évvel ezelőtt jelent meg a fenti címmel válogatás tanulmányaimból, cikkeimből. Azóta összejött már újabb „folytatásokra” vonatkozó számos anyag, talán érdemes lenne ezeket is könyvbe gyúrni. A lényeg azonban az, hogy a „jövő” folytatódik, és ismét és ismét választanunk kell a lehetséges irányok, utak, megoldások változatai közül. Íme a választáshoz az első kötet „útmutatója”.)
Tegnap – ma – holnap. Holnap a ma, tegnap lesz; a tegnapi holnap ma; és a következő új nap pedig holnap. S ezt a folyamatot soha nem szakítja meg semmi. Ez a vitathatatlan folytatásosság. Martin Heidegger szerint „…a voltat jelenként őrző, meg-jelenítő jövőként egységes fenomént nevezzük időbeliségnek”. Csakhogy az „időbeliség” nem egyszerűen elvont filozófiai kategória, hanem az adott időben (és természetesen térben) lezajló történések és a közöttük lévő vagy nem lévő összefüggések sokasága.
Volt – van – lesz. Másként fogalmazva: múlt – jelen – jövő. Ez a hármas egység már a történések folytatásos tartalmára utal. A meg nem szakítható időbeliség történéseiben azonban a folytonosság megszakítottsággal is együtt járhat. Ami volt, az ugyanúgy nem ismétlődik meg, s a mából sokféle út vezethet a jövőbe. Amiként Goethe mondja: „Semmit sem szabad visszakívánnunk, ami elmúlt, csak az örökké új van, amely a múlt kibővített elemeiből formálódik, mert az igazi vágy mindig alkotó újat, jobbat teremt”. Az örökké új a jövő, amelyben valamiként folytatódik, megőrződik a múlt, s még inkább a jelen, de, amely szakítást is jelent minden korábbival.
Mindenkinek és mindennek saját múltja, jelene és jövője van. Mindannyian egyszer-használatosak vagyunk. Abban az értelemben mindenképpen, hogy ami történik velünk, vagy amit teszünk, az megmásíthatatlan. Ugyanakkor a jövő még befolyásolható: saját magunk és mások által is. Nincs előre elrendeltetettség. De sok felismerhető és még jelen tudásunkkal meg nem ismerhető tényező tudatosíthatja és szükségszerűen vagy véletlenszerűen is formálhatja a jövőt. Ezért örök igazság, hogy az egyes ember és az emberiség egészében felelős a jövőért, a jövőjéért.
A felelősség választást jelent. A XXI. századra olyan állapotba jutott a világ, hogy valamennyiünk számára biztosítani lehetne a civilizációs fejlettségnek és a sajátos szükségleteknek megfelelő biztonságos létet és életminőséget. Egy-egy szükséglet kielégítéséhez, adott feladat megoldásához különböző variációk állnak ma már rendelkezésre. Megvannak ahhoz is a szellemi erőforrások, hogy a változatok közül az optimális megoldások kiválasztásához, a legkülönbözőbb kritériumok szerint, modelleket alkossunk. A kérdés az, hogy megvan-e a felelős akarat az emberiség jövőjét befolyásoló népek, nemzetek, országok, nagyhatalmak körében ezeknek a lehetőségeknek a hasznosítására, a politikusok felismerik-e azokat az érdekeket, amelyek alapján vállalják a felelősséget az elérhető jövő választásáért.
A jövőre vonatkozóan lehet prognózist készíteni, s ez nem lesz jóslat. A tudomány több évtizede „sztereó” vizsgálja, hogy az eddig megélt történelemből milyen tendenciák vetítődnek előre, ill. a „prognosztizált jövő nézőpontjából” milyen feladatok adódnak a mában. Lehet-e jó vagy rossz irányt választani? Hát, persze. Egész történelmünk példák sokaságával bizonyíték erre. Sőt! Szándékosan is választottak már úgy, hogy azzal másoknak ártsanak. Mennyi háborúval, más jellegű öldökléssel próbálták megoldani a fejlődés folyamatában törvényszerűen jelentkező érdekkonfliktusokat. Konfliktusok, érdekellentétek pedig továbbra is lesznek. Harcok és kiegyezések is, a feloldásukra. Ezeknek a konkrét kimenetelét nem lehet előre látni. A jövő nem utópia, a tendenciák felismerhetők. Sok függ attól, hogy az emberek kire, milyen jövőre vonatkozó ideológiát valló erőkre bízzák az útválasztást.
Azt lehet tudni, hogy a jelenben az emberiség a globálisan kialakuló integráció, a kölcsönös egymásra utaltság és függőség körülményei között, minőségileg megújuló technikai és termelési-fogyasztási rendszerben keresi az adekvát társadalmi berendezkedéseit. Globálisan beléptünk a civilizáció posztindusztriális korszakába. Ennek során a természet törvényeinek mind mélyebb megismerése, elsajátítása és hasznosítása arra szolgál, hogy lehetővé váljon „az egyetemes ember” munkafunkcióinak mind teljesebb körű átszármaztatása olyan eszközöknek, amelyek alkalmazásával az ember véglegesen felszabadul a technikával szembeni alávetettség alól. S mindennek következtében a mainál szélesebb körű és egyre globálisabb lehetőség nyílik az „egyetemes ember” mellett az „egyes ember” számára is a csak neki megadatott kreativitás (gondolkodás, tudás, ismeret stb.) által önmaga megvalósítására.
A remélt jövő, a szabad individuum megszületése. A tényleges bekövetkeztéhez azonban szükséges még az ember felszabadulása a „szociális alávetettség” alól is. Ez már a politikai akarat és konfliktusok terrénuma. Tudomány és politikai gyakorlat együttesen, s főként Magyarországra vonatkoztatva. Az egyes emberekre bízva, hogy tovább gondolja, kiigazítsa miből mi lett, mi lehetne és a valóságban mi lesz, és saját magára „bemérje” jövője folytatását.
On February 7th 1992, the Member States – then twelve – signed the most important act of the building of Europe, after the Treaty of Rome (which will soon be sixty years old).
The Maastricht Treaty has first of all, laid the foundations of a European cooperation both economic and monetary but also political : the European Union. Hence, it built its framework around three pillars, broadening the Community’s competences (1st pillar). This Treaty, also known as the Treaty on European Union (TEU), introduced the common foreign and security policy (2nd pillar) and cooperation in the fields of justice and home affairs (3rd pillar).
But one can also notice that the Maastricht Treaty created the EU citizenship, allowing notably the free movement of EU citizens and their right to vote. Finally, this Treaty has been the source of the establishment of a single currency and implemented at the same time the euro convergence criteria – the « Maastricht criteria » – which are four fiscal criteria member states should abide by in a bid to adopt the euro as their currency. This marked the completion of the Economic and Monetary Union.
Twenty-five years later, despite several revisions of the Treaty and after a financial crisis, the continuation of the European construction did not go all that smoothly. Above all, it even showed signs of unravelling as UK Prime Minister Theresa May is likely to trigger Brexit because of the recent approval of the House of Commons. This situation is pretty striking when put in parallel with the fact that the United Kingdom is one of the twelve States signatories of the Maastricht Treaty.
The Treaty on European Union was lastly amended by the Lisbon Treaty in 2007 which phased out the three-pillar structure and endowed the Union with its own legal personality. It also provided the possibility of withdrawal of a State Member of the EU in the article 50. Lastly, the Lisbon Treaty eased the revision procedure of EU treaties. Alongside the ordinary revision procedure which existed so far, there are now a simplified revision procedure and « passerelle » clauses. That is how in 2012 the Treaty on the Functioning of the European Union was changed to add the European Stability Mechanism.
Since then, there is a shared will modernize the EU treaties in greater depth.
A report has just been tabled in this regard at the European Commission by Guy Verhofstadt. A plenary debate is scheduled for today February 14th about the possible evolution of and adjustments to the current institutional set-up of the EU.
Thus, it is not true to say that the Treaties governing the European Union were not reviewed and adapted according to criticism and practice.
Ulrike Guérot, a German political scientist, is, however, convinced that UE’s main woe lies in the fact that it is only a community of States and also not a community of citizens, whereas the first article of the Maastricht Treaty specifies, « This Treaty marks a new stage in the process of creating an ever closer union among the peoples of Europe, in which decisions are taken as closely as possible to the citizen ».
Marine Pernod
To find out more :
Szíria kínai nagykövete szerint megközelítőleg ötezer, az Ujgur Autonóm Területről érkezett fegyveres harcol Szíriában a terrorszervezetek oldalán.
Ce « jour de l’honneur » est organisé chaque année par divers groupuscules d’extrême-droite et par le Mouvement hungariste (HM), légataire idéologique du Parti des Croix Fléchées (NP-HM). Cette année, ils étaient plus de 600 à défiler à Városmajor, quartier sur les hauteurs de Budapest, menés par Zsolt Tirityán. Ce dernier est le leader du Betyársereg (« l’Armée des Bandits »), un groupe d’extrême droite revendiquant une idéologie fasciste, raciste et national-socialiste.
(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({});
Le drapeau des Croix Fléchées a été hissé à un pylône électrique vers Tök, malgré son bannissement lié au caractère révisionniste qu’il représente. Aucune sanction n’a été prononcée, et pour cause, les forces de l’ordre n’étaient même pas présentes. Une absence d’autant plus remarquée que, cette année, le rassemblement n’a pas eu lieu dans une commune extérieure à Budapest comme l’année dernière, mais bien dans le 12e arrondissement de la capitale.
La Coalition démocratique (DK) est le parti qui a le plus vivement réagi à l’événement. « Où était la police lorsque plus de 600 personnes arborant des signes nazis se sont rassemblées ? » questionne le parti de centre-gauche dans un communiqué. DK a jugé intolérable que l’extrême-droite parade en brandissant les mêmes drapeaux sous lesquels 6 millions de Juifs – dont environ 600 000 Hongrois – ont été tués par les Nazis durant la Seconde Guerre mondiale.
László Toroczkai, figure de l’extrême-droite et désormais vice-président du parti Jobbik, s’est abstenu cette année de prendre part au rassemblement. Il a toutefois pris soin d’exprimer sa déception quant à l’absence d’une commémoration nationale pour la Bataille de Budapest qui a coûté la vie à plusieurs dizaines de milliers de soldats et de civils. En cela, le siège de Budapest est comparable à celui de Stalingrad ou de Berlin.
Photo : L’hommage des groupuscules d’extrême-droite aux combattants Hongrois et Allemands de la seconde guerre mondiale en février 2012 (Crédit photo : Benoît Braban pour Hu-lala.org).
A Budapest, des néo-nazis célèbrent l’amitié germano-hongroise