Feed aggregator

En �change d'une aide europ�enne d'urgence de 10 milliards d'euros, le gouvernement veut taxer les d�p�ts bancaires. Les investisseurs �trangers sont furieux, russes dans leur majorit�.

Top 9 Attack Helicopters

Ma az Európai Parlament újabb határozatot fogadott el a 2014–2020-as többéves pénzügyi keretről (MFF). Legutóbb tavaly októberben került sor erre, illetve azt megelőzően tavaly júniusban. A képviselők – a várakozásoknak megfelelően – formálisan is elutasították az Európai Tanács februári ülésén létrejött tanácsi alkut.A határozat alapján a továbbiakban három tényezőhöz ragaszkodnak a 2014–2020-as többéves keret  tárgyalásai során. Az első a nagyobb költségvetési rugalmasság, amely azt jelentené, hogy lehetőség nyílna a rendelkezésre álló összegek fejezetek és évek közötti átcsoportosítására. A képviselők szerint ez azért különösen fontos, mert a tanácsi megállapodásban rendkívül alacsony kifizetési szint szerepel, márpedig ez ahhoz vezethet, hogy bizonyos programok végrehajtásához nem lenne elegendő forrás a költségvetésben. Az EP szerint ráadásul azt is rögzíteni kell, hogy a Tanácsban legyen elegendő a tagállamok többségének szavazata az átcsoportosításokhoz (az egyhangú voksolás helyett), így gyorsabbá válhatna a döntéshozatal.A képviselők számára hasonlóan fontos kérdés, hogy az időszak felénél kerüljön sor egy érdemi, átfogó felülvizsgálatra. Az erre vonatkozó rendelkezést a jogszabályban is rögzítenék, hogy ne ismétlődjön meg a 2008–2009-ben látott folyamat, mert az nem jelentett valódi felülvizsgálatot. A harmadik kiemelt kérdés, amelyhez ragaszkodnak a képviselők, nem más, mint a saját források reformja: céljuk, hogy az intézmények egy menetrend rögzítésével jelöljék ki azt a folyamatot, amely elvezet a GNI-alapú befizetések részarányának csökkentéséhez.A most elfogadott határozat azt is kimondja, hogy a Parlament addig nem hajlandó tárgyalni a többéves keretet rögzítő rendeletről, ameddig a tagállamok nem mutatnak készséget arra, hogy rendezzék a 2013-as éves költségvetésben fellépő forráshiányt. A Bizottság becslései szerint ugyanis körülbelül 17 milliárd euróval emelni kellene az idei költségvetésben a kifizetéseket ahhoz, hogy valamennyi kohéziós projekthez időben ki tudják fizetni a támogatást. Az MFF és a 2013-as költségvetés problémáinak összekapcsolása természetesen nem elegáns, ráadásul késleltetheti a megállapodást az előbbiről. A Parlament tehát megtette tétjeit és egyértelműen jelezte, ütőlapok vannak a kezében. Ezeket a Lisszaboni Szerződés biztosítja számára, és kész is őket használni. A Tanács ezért új helyzetben van, immár az ír elnökség feladata, hogy olyan ésszerű kompromisszumot dolgozzon ki, amely nem kérdőjelezi meg a februári, a kormányfők által megkötött alkut, ugyanakkor megengedi, hogy az EP képviselői is megelégedve állhassanak föl a tárgyalóasztaltól.Nem lesz könnyű dolguk, különösen, hogy a 2013-as éves költségvetés ügyei is megoldatlanok. Szerintünk a rugalmasság és egy ambiciózus felülvizsgálati klauzula lehet a végén a közös nevező, de addig még többmenetes kártyapartit kell megvívni.
(Bajusz Anna)

Kedves tiborublogos barátaim!

A Goldenblogot kihagytuk a tavaly (és valószínűleg az idén is ezt fogjuk tenni), de van itt egy új lehetőség, egy vadiúj (ezúttal nemzetközi) blogverseny, melynek részleteit ide kattintva olvashatod el.

Egy kis vívódás után úgy döntöttem, hogy benevezem a Konteóblogot; veszítenivalónk nincs, legfeljebb kattintgattunk egy jót és a végén megnézzük, hogy kik voltak jobbak nálunk.

Ha úgy gondolod tehát, hogy a Konteóblog megérdemel egy jó helyezést, nincs más dolgod, mint rá(nk) szavazni. Regisztrálni nem kell, csak egy email-címet megadni. Ha nyerek egy külföldi utazást, természetesen részletes beszámolókra és helyi konteók kivesézésére számíthattok itt, illetve a többi blogomon. Persze katonás-kémes témát is keresek majd :-)

Itt a lehetőség, hogy egy kattintással kifejezd ragaszkodásod és elkötelezettséged a Konteóbloghoz. Ennek érdekében kattints itt alul a bannerre, majd a ciklámenszínű (?) “vote” gombra ott jobboldalt. Ezután már csak az emailcímedre küldött linkre kell kattintanod és regisztrálták is a szavazatod.

Ezt április 15-ig megteheted, s nem csak te, hanem a teljes családod, barátaid, rokonaid, munka- és osztálytársaid, továbbá az összes háziállatod is, már ha rendelkezik egy saját emaillel és rendszeres olvasónk.

Köszönöm!

British Vickers Mk.4 Main Battle Tank

A Tiborublog íratlan szabályai megkövetelik, hogy a jelesebb napokon olyan poszt kerüljön az olvasók képernyőjére, melynek főszereplője (így vagy úgy) kapcsolódik az adott alkalomhoz.

Most egy kicsit késésben vagyok ugyan, de nőnap lévén (ráadásul nemzetközi!) mi sem logikusabb, mint egy olyan kémről mesélni egy kicsit, aki a gyengébbnek füllentett nemhez tartozott. Ha ez az illető ráadásul francia is volt, no és egyik fegyvere a szexualitás, nem is eshetett volna megfelelőbb jelöltre a választás, mint a „Macska” fedőnéven (is) tevékenykedő Mathilde Carréra.

A második világháborús francia ellenállással kapcsolatban számos sztereotípia létezik nemcsak a szakmán belül, hanem a közvélekedésben is. Sokak szerint (s ez főleg a Franciaországon kívüli megfigyelők véleménye) a háború után mesterségesen fújták fel a Résistance szerepét, ami valójában néhány jószándékú hazafi szinte teljesen eredménytelen küzdelmét jelentette a német hadigépezettel és elhárítással szemben (hasonlóan a magyar partizánmozgalomhoz). Megint mások poénosra veszik a figurát (gondoljunk itt például a Halló, halló! című örökbecsű sorozatra, amit – nem véletlenül – a britek készítettek, s ami kilenc évadon keresztül futott), s olyanok is vannak, akik az ízletes alkoholmentes sörhöz vagy a mellékíz nélküli édesítőszerhez hasonlítják a gallok ellenállási mozgalmát: mindenki örülne a létezésének, de semmiféle bizonyíték nincs a létezéséről. És persze ott vannak a hamisítatlan (és elvakult) francia patrióták, akik szerint 1941 és 1945 között az oroszok után náluk volt a legeredményesebb és legkeményebb ellenállás Európában.

Mint mindig, az igazság minden bizonnyal valahol a két véglet között van. Mivel blogunk célja nem a vita eldöntése, hanem a Résistance hajdani csillagának és egyik legnagyobb elárulójának bemutatása, lássunk munkához.

Mathilde Bélard 1908-ban született Burgogne-ban (12 évesen itt joboldalt). Édesapja mérnökemberként kezdte, majd az első világháborúban hadmérnökként és csapattisztként egyaránt szépen teljesített (Becsületrend meg minden), ezért 1918-ban megcsíp valami jó zsíros állást a Központi Katonai Beszerzőhivatalban. Mi magyarok ezt vagy ötszáz éve nem tapasztaltuk ugyan, de ettől még tény: győztes háborúk után általában felpörög a gazdaság, szaporodnak az állami megrendelések, úgyhogy a Bélard család nem nevezhető az 1920-as évek vesztesének.

Mathilde (a családnak csak Lily) 1927-ben beiratkozik a Sorbonne pedagógiai karára és négy évvel később megkapja tanári diplomáját. Elég nehezen tűri a fővárosi polgári létet, s amikor 1932-ben megismerkedik egy fess fizikatanárral (Maurice Carréval), nem sokat teketóriázik: pár hónapnyi együttjárás után összeházasodnak, majd egy megyével odébb költöznek. Ezt a megyét történetesen Algériának hívták, s Franciaország szerves részeként szerepelt a korabeli térképeken: Maurice egy Oran melletti katonai középiskolába kerül oktatónak, Mathilde pedig követi őt.

1939-ben kitör a háború, Maurice-t októberben behívják katonának, s amilyen peches, rögtön harci feladatot is kap, minek következtében az elsők között áldozza életét a Patrie oltárán. Mathilde visszaköltözik Párizsba, ahol egy kórházban helyezkedik el nővérként. Egy év sem telik el, s egy Toulouse-i útja során megismerkedik egy másik fess fiatalemberrel (látni fogjuk, Mathilde gyengéje a fess fiatalemberek voltak), ezúttal történetesen a németek által pár nap alatt felszámolt lengyel légierő menekült századosával, a nála két évvel fiatalabb Roman Czerniawskival (itt jobbra). Az együtt töltött, önkényesen meghosszabbított őszi hétvégét követően (melynek során a mindenféle tevékenység mellett biztosan beszélgettek is egy kicsit) Roman bevallja Mathilde-nak, hogy ő bizony a brit földön működő lengyel emigráns kormány által francia földön létrehozott hírszerzői hálózat, az Interallié vezetője, és nagyon örülne annak, ha a friss barátnő is csatlakozna hozzájuk.

Mathilde szeme felcsillan, elvégre egy hozzá hasonló, a tenniakarástól pezsgő vérű nőnek minden megoldás izgalmasabbnak tűnt, mint napi 10 órán át egy kórházban kötözni és ágytálazni a sebesülteket. Rábólint hát a lengyel tiszt ajánlatára, s máris megkapja az első feladatot: a németek Calais környéki erődítményrendszerét kellene feltérképeznie, de előbb beiskolázzák egy hírszerzői tanfolyamra. Itt különösen szépen teljesít a „titkosírások és mikropontok”, valamint a „rövidhullámú rádióadók rejtett üzemeltetése” tárgyakból. Merő véletlenségből mindkettőt a francia hírszerzés főhadnagya, a nemesi származású Georges-Pierre de Froment (28) oktatja, akivel nagyon sokat korrepetál. Talán mondanom sem kell, hogy de Froment főhadnagy is fess fiatalember volt.

Ne legyünk azonban igazságtalanok: Mathilde tényleg kiváló hírszerzőnek bizonyult. A kémtanfolyam elvégzését követően azon kevés nő közé tartozott, akiket az Interallié (illetve később közvetlenül a brit Special Operations Executive) teljesen egyedül is tudott foglalkoztatni a megszállt Franciaországban. Hihetetlen vizuális memóriája volt, órák múlva is reprodukálni tudott több tucatnyi olyan rendszámot, amit azt megelőzően csak egyszer látott. Egy hétvégén megtanulta fejből a Franciaországban állomásozó német csapatok egyenruháin és járművein fellelhető összes rendfokozat-, fegyvernem- és alakulat-jelzést (még az alakulatok indulóinak dallamát is megtanulta felismerni), egy másikon bevágta a Wehrmacht és az SS által használt haditechnika főbb jellemzőit és külső ismertetőjegyeit, úgyhogy ’41 nyarára már szinte motorzörejből meg tudta mondani, hogy a kanyar mögött milyen és hány harckocsi érkezik. Rendelkezett még egy olyan tulajdonsággal, amivel kevés terepügynök bír: a saját maga által beszerzett információk értékelését is elvégezte, következtetéseket vont le, s az általa szignózott, Londonnak szánt jelentések mindig alaposak, helytállóak és hiánypótlóak voltak.

Csodálóitól és partnereitől ekkoriban kapta a „La Chatte” (A Macska, nőnemben) becenevet, amit a hivatalos fedőnévként funkcionáló „Victoire”-on és „Micheline”-en kívül is előszeretettel használt.

A végzete azonban (nem fogjátok kitalálni: egy fess úriember képében) már ott settenkedett a háta mögött.

A végzetet úgy hívták, hogy Hugo Bleicher, s a franciaországi Abwehr (német katonai hírszerzés) egyik legjobb szakemberének tartották, noha – rejtélyes módon – csak őrmesteri rendfokozattal bírt. Ez a Hugo (itt jobbra lent, ebben az ijesztő sapkában, az ötvenes évei közepén) nagy barátja volt a párizsi bordélyházaknak, s azzal a ritka katonai képességgel bírt, hogy nagyszerűen tudta kombinálni a kellemeset a hasznossal: az általa, khm, megismert lányokkal hosszasan beszélgetett is (eredeti szakmáját tekintve francia-német tolmács volt, s úgy beszélt franciául, mint egy született párizsi), majd a beszélgetésekből levonta a megfelelő következtetéseket.

Egy ilyen posztkoitális, irányított csevejt követően (amit 1941 novemberében egy Christine Bouffet nevű altesti munkásnővel folytatott, aki másodállásban az Interalliénak is dolgozott) Hugo Feldwebel felfigyel Mathilde-ra és Czerniawskira. Pár napnyi szoros megfigyelés következik, majd egy ködös hajnalon rajtaütnek a Montparnasse-negyedben található lakáson, ahol – élni tudni kell! – ugyanabból az ágyból rángatják ki Romant, Mathilde-t és a 23 éves új titkárnőt, Renée Bornit.

A legnagyobb titokban mindannyiukat beviszik az Abwehr főhadiszállására, elkülönítik őket, majd elkezdődnek a kihallgatások. Hugo Bleicher érdekes módon nem a lengyel tisztet, hanem Mathildét veszi kezelésbe. Nem ront ajtóstól a házba, semmi pofon vagy körömletépés, hanem finoman közelíti meg a zsákmányt: udvariassági körök, viccelődés, egészségi állapot utáni érdeklődés, vajas croissant tejeskávéval, majd egy nap pihenés. A harmadik napon Hugo holmi fényképeket mutat, amelyeken olyan emberek láthatók, akiket a német elhárítás szakemberei – hogy úgy mondjuk – tettlegesen is kihallgattak. Miután a törékeny, alig 155 centis és kábé 50 kilós nő végignézi a meglehetősen (és szándékosan) részletgazdag felvételeket, különösebb fantázia nem kell hozzá, hogy kitalálja, mi következik.

Hát igen, Hugo barátunk felajánlja a klasszikus, az emberiséggel talán egyidős választási lehetőséget: vagy kínzás és kivégzőosztag, vagy kollaboráció. Ez utóbbi mellé egy anyagilag meglehetősen kifizetődő cafeteria-opció is társul: havi 60 ezer frank költőpénz (vásárlóerőben kábé 3 ezer mai euró), bérelt lakás Párizs belvárosában, továbbá Bleicher őrmester személyes barátsága.

Hogy a klasszikusokat idézzem: mondd, te mit választanál?

Az alku megköttetik, Mathilde rábólint és beszélni kezd: a németek három napon belül 97 francia és lengyel ellenállót, továbbá három brit ügynököt fognak el, zömüket a kihallgatások után halálra ítélik és kivégzik (esetleg koncentrációs táborba szállítják), párat ugyancsak megfordítanak és a szövetségesek ellen használják fel őket. Hogy ne legyünk részrehajlóak, elmondjuk, hogy maga Roman Czerniawski is aláír az Abwehrnek – de ez egy másik történet.

Az Interallié központjában végrehajtott rajtaütés során a németek lefoglalnak négy rádióadót is, ami rögtön az úgynevezett Funkspiel alkalmazásának lehetőségét juttatja Hugo eszébe: a hivatalos jegyzőkönyvekbe Mathilde letartóztatása nem kerül bele, s a nő azt a feladatot kapja, hogy valósnak tűnő álinformációkkal etesse tovább a briteket, hiszen minden kódot, adási frekvenciát és időpontot, valamint jelszót ismer. A játszma működőképesnek látszik, London visszaigazolja a vételt és további feladatokkal látja el La Chatte-ot, aki – micsoda meglepetés! – időközben Hugo Bleicher főállású szeretője lesz.

Hamarosan (’41 decemberében) egy veterán SOE-ügynök, Pierre de Vomécourt érkezik Angliából, azzal a feladattal, hogy egy új hírszerzői hálózatot (az Autogiro-t) alapítson Franciaországban. Természetesen felveszi a kapcsolatot Mathilde Carréval, aki (a németek beleegyezésével) tovább eteti őt kamu információkkal. Azonban – ahogy a közhely mondja – a szívnek még az Abwehr sem tud parancsolni: Mathilde belezúg a snájdig (naná…), 35 éves Pierre-be, s úgy tűnik, a vonzalom kölcsönös. Egy őszinteségi rohamában, néhány pohárka vörösbor után a nő kitálal és elmondja, hogy ő valójában kettős ügynök, s per pillanat Adolféknak dolgozik ugyan, de egyre kevesebb a motivációja. A rutinos SOE-tiszt spekulál egy kicsit, majd közösen kitalálnak egy sztorit, amit majd Hugónak kell beadni, s aminek az a lényege, hogy milyen jó is lenne az Abwehrnek, ha Mathilde beférkőzne a SOE londoni központjába, s onnan látná el teljesen friss hírekkel a német hírszerzést.

Most – legalábbis így utólag – úgy tűnik, ennél a pontnál Bleichert cserben hagyta a kémek első számú ösztöne, a gyanakvás; rövid hezitálás után előterjeszti Canarisnak (az Abwehr legendás főnökének) a javaslatot, mely szerint dobják át Mathilde Carrét Londonba. A tengernagy rábólint (Hugo szimatában addig nem csalódott), s a Macskanő csomagolni kezd, majd ’42 február végének egyik ködös hajnalán egy brit tengeralattjáró felveszi őt és Pierre-t, majd átszállítja őket Angliába.

És innen már gyorsítunk egy kicsit.

Angliába érve az SOE természetesen alaposan kihallgatja Mathildét, s mindent ellenőriz, amit csak ellenőrizni lehet. Egy rövid ideig úgy tűnik, hogy nem szaroznak vele és rövid úton főbelövik (a 97 francia és lengyel áldozat még hagyján, de a három, Mathilde információi alapján elfogott brit mégiscsak három brit!), de végül úgy döntenek, hogy ha a nő eddig kettős ügynök volt, miért ne lehetne ezentúl hármas?

Úgyhogy ’42 márciusától kezdve Mathilde Carré a britek által megszűrt, a németeket félrevezető információkkal látja el rádión (és vegytintás leveleken keresztül) Hugo Bleichert. Ez a játék sajnos csak másfél hónapig működik, tudniillik április végén Pierre (aki nem tud a seggén ülni) ismét francia bevetésre indul, ahol azonban valaki befújja, a németek elkapják és kiverik belőle Mathilde valódi szerepét.

Hősnőnk 1942 májusában angol börtönbe kerül (de Gaulle-ék kifejezetten kérték, hogy a háború után francia bíróság ítélkezhessen felette), majd ’45 nyarán visszatér Párizsba, persze talpig bilincsben. Elkezdődnek a kihallgatások, majd a pere, ahol – visszaemlékezések szerint – végig meglehetősen pökhendi módon viselkedik, márpedig kevés dolog van, amit a bíró nehezebben tolerál. Senki nem lepődik meg tehát, amikor (három napnyi végtárgyalást követően) 1949 januárjában halálra ítélik a németekkel való kollaborálás, hazaárulás, idegen hatalomnak történt kémkedés, emberölésben való részvétel és még vagy öt vádpont alapján. Siralomházba kerül, ahol három és fél éven keresztül minden reggel arra ébred, hogy talán ez az utolsó napja… 1952 nyarán a halálbüntetését húsz év kényszermunkára változtatják, mert a köztársasági elnök végül beadta a derekát és elfogadta a védő érvelését, mely szerint a javára kell írni egyrészt a Hugo előtti időszakot, másrészt pedig azt, hogy Londonból sokat segítette a francia ellenállást a németeknek szóló dezinformációival.

1954 őszén – egészségügyi méltányosságból – szabadlábra kerül. Vakbuzgó katolikussá válik, naponta több órát tölt imádkozással, ami azonban nem akadályozza meg abban, hogy két változatban is megírja visszaemlékezéseit (az elsőben még teljesen őszinte és bűnbánó, a másodikban már nem nagyon viszi a balhét, inkább mosakodásnak tűnik a hozzáállása). Nevet változtat, s hátralevő életében karitatív munkával foglalkozik, mígnem 1970 májusában, meglehetős szegénységben és nagyjából mindenki által elfeledve meg nem hal, valahol vidéken.    

Más források azt írják, hogy 2007-ben hunyt el, amit elég nehezen tudok elképzelni, de végül is teljességgel kizárni sem tudom.

Ja: természetesen boldog nőnapot minden hölgyolvasómnak!

[…] « Le courageux retour au pays des nouvelles générations de femmes intellectuelles, leurs savoirs actualisés, leurs profondes convictions, et surtout leur refus de se soumettre, ne se fait pas sans heurts au sein des familles, des entreprises et d’une société … Lire la suite →

Ezentúl Tbiliszi nevét viseli a VIII. kerületi Vagon tér. A csütörtöki avatóünnepségen Szentes Tamás főpolgármester-helyettes felidézte, hogy Budapest 2011-ben együttműködési megállapodást írt alá Grúzia fővárosával, s a két ország közötti kapcsolat jeleként most teret neveznek el Tbilisziről.

 

 

Sajátosan ünneplik meg Türkmenisztánban a közelgő nőnapot: Gurbanguly Berdimuhamedov államfő rendelete szerint minden nő 40 manatot kap. A 3 ezer forintnak megfelelő összeget még 8-a előtt kézbesítik az országban. A közép-ázsiai államban ez évek óta bevett szokás, igaz akadtak évek, mikor pénz helyett ajándékcsomagot osztottak. A rendelet kortól függetlenül minden nőre vonatkozik.

 

Alors que la crise p�se sur l'aide publique au d�veloppement, de nouvelles organisations de bienfaisance �mergent. Fortes de leurs moyens financiers, ces fondations priv�es exercent une influence croissante sur l'agenda des pays o� elles interviennent, hors de tout contr�le politique.

Tadzsikisztán a külföldön dolgozók hazautalásainak élén található. Így 2011-ben az ország GDP-nek 47%-át tették ki ezek az összegek. A 3,35 milliárd Usd azonban csak a hivatalos adat, vagyis azokat a summákat tartalmazza melyet legálisan juttattak haza. Más posztszovjet államoknál is hasonló a helyzet, így Kirgizisztánban a hazautalt összegek teszik ki a  GDP 29, míg Moldovában 23 százalékát, amivel világviszonylatban a 3. illetve 5. helyen állnak.

Mindhárom ország állampolgárai zömmel Oroszországban dolgoznak illegálisan. Oroszországban évek óta jelentős gondot okoznak a bevándorlók, a beutazási hullámot jól jellemzi, hogy miközben 2012-ben országosan 95 ezer munkavállalási engedélyt adtak ki, addig csak Moszkvába mintegy 400 ezer külföldi dolgozik, hivatalos becslések szerint pedig országos szinten meghaladja az 5 milliót.

Gazdasági elemzők szerint azonban a valóság még ennél is rosszabb lehet, mivel a hivatalos adat nem tartalmazza a turista vízummal érkező majd munkát vállalókat.

 

 

Strasbourghoz fordultak az azeri baltás gyilkos örmény áldozatának képviselői. Azt akarják, hogy a bíróság marasztalja el Magyarországot és Azerbajdzsánt.

Egyéni panasszal fordultak az Emberi Jogok Európai Bíróságához a Ramil Safarov azeri katonatiszt által 2004-ben Budapesten meggyilkolt örmény hadnagy, Gurgen Markarján és Safarov másik kiszemelt áldozata, Hajk Makucsján jogi képviselői – közölte pénteken az örmény igazságügyi minisztérium.

Az Európa Tanács strasbourgi bíróságához benyújtott panasz Magyarország és Azerbajdzsán ellen irányul. Annak megállapítását kéri, hogy Safarov Magyarország általi átadása Azerbajdzsánnak, valamint ottani kegyelemben részesítése és hősként való ünneplése az Emberi Jogok Európai Konvenciójában foglalt alapvető jogokat sértett: az élethez való jogot és a diszkrimináció tilalmát kifejtő 2-es, illetve 14-es cikkét – magyarázta Ruben Melikján miniszterhelyettes.

Magyarország tavaly augusztus 31-én adta át Azerbajdzsánnak az örmény katonatársa meggyilkolásáért életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt Safarovot, akit hazájában elnöki kegyelemmel azonnal szabadlábra helyeztek és előléptették. Válaszul Örményország felfüggesztette a diplomáciai kapcsolatokat Magyarországgal, a magyar külügyminisztérium pedig jegyzékben tiltakozott Azerbajdzsán eljárása ellen.

 

 

Russian BTR-MD Rakushka Airborne Armored Personnel Carrier