Biztonságpolitika

A Szaúdi Légierő a napokban átvehette az első 2 Hawk Mk.165 típusú kiképzőgépét.

Az Infodefensa információi szerint, a SEMAN július 28-án szállítja le az utolsó ilyen repülőgépeket a légierőnek.

Európában nem gyakori vendégek az Indiai Légierő repülőgépei.

Belgium Vallon Régiója nem hajlandó törvénybe iktatni az Európai Unió és Kanada közti szabadkereskedelmi egyezményt, amit Belgium kormánya már elfogadott.

Tovább olvasom

Március 31-én került sor a Szakkollégiumi Esték rendezvénysorozat második alkalmára, ahol Ozorai Fanni szakkollégiumi tag moderálásával a Nyugat-Balkán biztonsági kihívásait vitatták meg a résztvevők.

Ozorai Fanni előadásában tágabb történeti kontextusba helyezte a térség demográfiai eredetű kockázatait, különös tekintettel az albán kérdésre, mely a közelmúlt eseményeiben – koszovói válság, kumanovói mészárlás – is szerepet játszott.  Az előadó kitért Bosznia-Hercegovina jelenlegi helyzetére, rámutatva az államalakulat felépítéséből fakadó működésképtelenségére.

Az előadást követően a hallgatóság kérdései konstruktív vitát indítottak, mely során szó esett a közelmúlt migrációs nyomásával összefüggésbe hozható biztonsági kihívásokról, valamint a térség jövőjének kilátásairól is.

Kezdetét vették az előrehozott országgyűlési választások a Szíriai Arab Köztársaságban; nagyhatalmi paktum áll a háttérben, de a mintegy öt éve húzódó háború során sikerült megőrizni az ország stabilitását.

Tovább olvasom

Mind az örmény, mind az azeri fél a másikat vádolja az április 2-án kiújult hegyi-karabahi harcokért. A terület hovatartozása körül kialakult konfliktus immáron több, mint 20 éve rideg tűzszünetek és fegyveres összecsapások sorozata, amely kapcsán fontos kiemelni, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Oroszországból, Franciaországból és az Egyesült Államokból álló Minszk Csoportja által vezetett tárgyalások azóta sem hoztak megoldást. Az idén áprilisban kiújult ellenségeskedést megelőzően legutóbb 2014-ben zajlottak hasonló intenzitású harcok.

A mostani összecsapásoknak több tucat katona, továbbá számos civil is áldozatául esett. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy a harcokhoz közeli településekről evakuálták a lakosságot, továbbá a hegyi-karabahi kormány szerint 1994 óta most először került sor nehézfegyverek bevetésére.
Jelentős fejleményként könyvelhető el, hogy Azerbajdzsán megszerzett két stratégiai jelentőségű magaslatot és egy települést. Az azerbajdzsáni védelmi minisztérium által kiadott nyilatkozat szerint mindez megakadályozza, hogy ezekről a területekről támadásokat indítsanak országuk ellen.
Vasárnap Azerbajdzsán egyoldalúan bejelentette, hogy a nemzetközi felhívásokra való tekintettel megszünteti a támadó műveleteket, de az elfoglalt területeket megtartja, amely – ha sikerül azokat konszolidálnia – 22 év óta az egyetlen komolyabb változás lesz a konfliktusban. Az ellenségeskedésnek ezzel azonban nem szakadt vége, Örményország április 4-én folytatta műveleteit. Ezzel Azerbajdzsán tulajdonképpen kilépett az agresszor szerepéből.

Évtizedek óta ezek a területi konfliktus legszörnyűbb összecsapásai.

A nemzetközi közösség, köztük Vlagyimir Putyin orosz elnök egyhangúan elítélte a támadásokat és tűzszünetre szólított fel, amelyet április 5-én orosz közvetítéssel megkötöttek. Bár ez a végleges megoldáshoz nem vitt közelebb, mind az Európai Unió, mind a Minszk Csoport nyilatkozatban üdvözölte a döntést. Ezen túlmenően Azerbajdzsán és az örmények által támogatott szeparatisták április 8-án nemzetközi szervezetek közvetítésével megállapodtak, hogy egy 5 órás időtartam erejéig semmilyen erőszakot nem követnek el annak érdekében, hogy nyugodtan kutathassanak az elesett katonák holttestei után.

A kiújult konfliktusban Oroszország ismét megragadta a közvetítő szerepet, Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök örmény kollégájával való találkozója után  kihangsúlyozta: Oroszország kész mediátorként fellépni a Minszk Csoporton belül és használni befolyását a megfelelő eljárásmódokkal összhangban.
A tárgyalások során egy EBESZ békefenntartó misszió felállítása is  szóba került, mely kapcsán Oroszország EBESZ-hez akkreditált állandó képviselője, Alekszandr Lukasevics közölte: egyelőre fontosabb a tűzszünet betartására koncentrálni, békefenntartókat a szervezet csak egy politikai megoldás létrejötte után küldene.

Oroszország, mint közvetítő. 2014, Szocsi

A FÁK (Független Államok Közössége) biztonsági tanácsa szintén április 8-án Moszkvában ülésezett a konfliktus kapcsán. A külügyminiszterek remélik, hogy a résztvevő felek hamarosan visszatérnek a tárgyalóasztalhoz, végleges megoldást találva az évtizedek óta tartó vitára.

Ennek esélyeit azonban nagy valószínűséggel csökkenteni fogja a felek gyökeresen eltérő álláspontja, ami nem nagyon változott az évek során. Azerbajdzsán csak abba hajlandó beleegyezni, ha Hegyi-Karabah visszakerül a fennhatósága alá, míg Örményország a térség függetlenségének elfogadását szeretné kiharcolni. Április 9-én örmény tüntetők New Yorkban az azeri konzulátus előtt követelték a Hegyi-Karabahi Köztársaság elismerését és kérték a nemzetközi közösséget, hogy ne hagyják annyiban Azerbajdzsán ellenük irányuló agresszióját. Fontos megjegyezni, hogy a megkötött tűzszünetet az elmúlt napokban többször megsértették a szemben álló felek,  így a tartós megoldás egyelőre várat magára.

Szaúd-Arábia küldte az Iszlám Állam nevű terrorszervezet számára azt a több mint húszezer egyenruhát, amit a spanyol rendőrök foglaltak le márciusban. Egy hétfői sajtóbeszámolóból azonban kiderült: eredetileg egy NATO-országból származik a készlet, amit Törökországnak kellett volna átadjanak.

Tovább olvasom

... de április 9-én újra kinyitott a földi telepítésű magyar légvédelem fegyvernemi múzeuma Zsámbékon. A szombati napokon 10 és 18 óra között látogatható múzeum a Zsámbékot Szomorral összekötő úton közelíthető meg.

Az egykor tematikusan összeállított gyűjtemény immár erősen hiányos. A csapatlégvédelmi park nagyjából egyben van, de ugyanez nem mondható el a lokátor parkról, ahol mutatóban maradt egy-két darab. A honi légvédelem eszközeit bemutató parkot lényegében tisztára söpörték. A vontató nélkül maradt félpótkocsin nyugvó Vega és a Nyeva komplexum UNV rávezető állomásának antennája kivételével szinte mindent elszállítottak Zsámbékról.

Az elszállított eszközöket felújítják, de Zsámbékra már nem kerülnek vissza. Ami egy helyen, a lehető legeredetibb helyszínen, az egykori 11/3-as légvédelmi rakétaosztály bázisán volt megtekinthető, azért a jövőben az ország különböző pontjaira kell majd utazniuk az érdeklődőknek.

*

Közúton a Nyeva - egy tréler hátán

* * *

Fotó: Air Base archív

Forrás: I love Zsámbék

2016. április 12-én, kedden katasztrófát szenvedett az Orosz Légierő egyik Mi-28N típusú harci helikoptere Szíriában, a személyzet mindkét tagja életét vesztette.

Az Egyesült Államok légiereje (USAF) felülvizsgálja a levegő-föld képességeit és az azokkal kapcsolatos követelményrendszerét.

Mindig is irigyeltem a tengerészeti járőrgépek megfigyelőit, akik szebbnél-szebb, érdekesebbnél-érdekesebb felvételeket készíthetnek a világ hadihajóiról a világtengereken. Csodák nincsenek, mindenkinek tudnia kell, hogy hol a helye, így egy szárazföldi ország LégierőBloggerének is, ezért mellékelem ezt a felvételt a szerb Recsna Flotila (folyami flottila) parancsnoki hajójáról, a Kozaráról (ex-Krimhilda), amint Szendrő közelében hajózik a Dunán (mindenkinek felhívnám a figyelmét a parancsnoki híd előtt lévő háromcsövű 20 milliméteres gépágyúra!) Ezzel kívánok minden kedves olvasómnak-kommentelőmnek sikeres fotózást a lassan felpörgő idei szezonra.

Zord

Kedves közönség! Biztonságpolitikai podcastunkban ma a Szíriában állomásozó orosz katonai kontingens részleges kivonásáról társalogtunk, kísérletet téve a meglehetősen összetett szituáció elemzésére az efféle beavatkozásokra kidolgozott Powell-doktrína alapján. A Radio War Nerd 25. adása, melyet a hanganyag második felében idézünk, innen ill. innen tölthető le MP3 formátumban, korábbi posztunk az orosz-szír viszonyról itt olvasható, rádiós szerepléseink a szíriai háború témájában pedig elérhetőek itt és itt. Jó szórakozást!

[...] Bővebben!

Bulgáriában már évek óta várta a haditengerészet új egységek beszerzését. Ezen idő alatt a GOWIND-200 osztályú korvett tűnt a befutónak. Ezekből négy darabot helyben építettek volna meg, így 900 millió eurót igényelt volna a terv végrehajtása, de 2009-re kiderült, az ország költségvetése túl szűk az elképzelés megvalósításához. A héten eldőlt, valóban új hajókkal fogják megerősíteni az ország tengeri erejét 419 millió euró értékben, igaz a parlamenti jóváhagyás még várat magára május végéig. A hajókról eddig  kevés információ látott napvilágot, de azt tudni, hogy két egység kerül megvásárlásra, ezek 1500 tonnás vízkiszorítással fognak rendelkezni, fegyverzetükben hajók és légi célok elleni rakéták is  megtalálhatók lesznek, fedélzetükről egy AS365MB Panther helikopter is üzemeltethető lesz. A gyártóval még ebben az évben szeretnék véglegesíteni a megrendelést, így az első egység négy éven belül, majd a második két év múlva kerülhet átadásra.

Múlt hét péntekén a német BILD napilap tudósított arról, hogy újabb gondok adódtak az Airbus A400M Atlas teherszállító repülőgéppel. A hírek szerint a 11000 lóerős Europrop International TP400-D6-ős hajtóművekhez a General Electric tulajdonában lévő, olasz Avio Aero által 2015 első felében gyártott fordulatszám-csökkentőkben található fogaskerekek anyagszerkezete hagyott kívánni valót maga után. Továbbá a hajtóművek olajrendszerében is felbukkantak fémforgácsok. Azt azért tudni kell, hogy az A400M hajtóműveinek légcsavarjai a törzs egyik, illetve másik oldalán ellentétes irányba forognak és a most fellépett anyagminőségi probléma csak az egyik oldalra szerelt reduktorokat érinti. A gyártó elmondása szerint a gyártási hibás fordulatszám-csökkentőket térítésmentesen lecserélik a probléma megoldásáig - ez akár több hónapig is eltarthat -, valamint ez nem jelenti azt, hogy repülési tilalom alá vonnák a típus eddig átadott példányait. Az A400M-ből ebben az évben 20 példány átadását tervezte a gyártó, ebből eddig kettő valósult meg, ezek a gépek a RAF kötelékébe kerültek.

Úgy tűnik a brit királyi légierő megtalálta a Tranche 1 (T1) sorozatú Eurofighter Typhoon repülőgépek felhasználási területét. A 24 darabos mennyiségben beszerzett korai példányokat két századba vonják majd össze, feladatuk kizárólag a szigetország légvédelme lesz. A döntés hátterében az áll, hogy a korszerűsítésük, igazi többfeladatú változattá túl sokba kerül, viszont a légvédelmi feladatkörbe tökéletesen használhatók. A RAF Coningsby és Lossiemouth bázisain találhatók meg a Eurofighter Typhoon gépeket alkalmazó alakulatai, a két légvédelmi század is gyaníthatóan ezen repülőterek valamelyikén fog majd állomásozni.

Márciusban befejezték az első afganisztáni évüket a Royal Air Force Puma Mk.2-es helikopterei. A Kabul repülőterén állomásozó Puma Force az elmúlt 12 hónap alatt több mint 2300 órát töltött a levegőben, ahol majdnem 28000 személyt szállítottak, több mint 42 tonna áru mellett.

Hamarosan megjelenhet az orosz ejtőernyős csapatot fegyverzetében a 2S9 Nona-Sz 120 milliméteres önjáró aknavető. A műholdas navigációs rendszerrel, a parancsnok számára egy panorámás figyelőműszerrel és automatikus tűzvezető rendszerrel korszerűsített tüzérségi eszközzel jelenleg a csapatpróbák zajlanak.

Azerbajdzsánban a 2013-ban megrendelt 100 T-90Sz harckocsi mellett még hadrendben van a T-72-es izraeli segítséggel modernizált változatai is. A T-72A és a T-72M1 alváltozatok számára az Elbit Systems és Rafael szállított GPS helymeghatározó rendszert, ballisztikai számítógépet, valamint a parancsnok és az irányzó számára hőkamerás célzórendszereket. A kommunikációs rendszer is cserére került, a NATO-szabvány rádiók beépítése mellett egy barát vagy ellenség azonosító a korszerűsítési csomag részét képezte. Van ami azonban nem változott, ez a védelem és a meghajtás.

Februárban még oroszországi források sem erősítették meg, hogy Egyiptom MiG-29M vadászbombázók beszerzését fogja végrehajtani. Most már megerősítést nyert, hogy 50 darab Fulcrum variánst vásárol meg az észak-afrikai ország, amik 2020-g kerülnek leszállításra.

Pakisztán 2018 augusztusában-szeptemberében veheti majd át az április 4-én megrendelt 9 Bell AH-1Z Viper harci helikopterei közül az elsőt. Ezzel Pakisztán vált a világ első harci helikoptereként kifejlesztett AH-1 Cobra legkorszerűbb variánsának első külföldi megrendelőjévé. A harci forgószárnyasok több mint 228 millió dollárba fognak kerülni, de tény, hogy jó ideje nem 9, hanem 15 AH-1Z beszerzéséről szóltak a hírek, így nem zárható ki az összeg és a darabszám későbbi emelkedésének ténye.

Az JF-17-es Thunder vadászbombázók precíziós csapásmérési képességének megteremtésén fáradozik Pakisztán. Első körben a francia Thales Damoklész célmegjelölő konténer integrációs lehetőségéről kezdtek tárgyalásokat a gyártó képviselőivel Párizsban. A Damoklész francia eredete mellett szól az is, hogy már harci körülmények között is próbára lett téve és ott bizonyította képességeit.

Ausztrália roppant tetemes fegyverbeszerzést készül végrehajtani. Összesen 3000 darab GBU-39B SBD-I-es kis átmérőjű precíziós vezérlésű bombát szándékoznak megvásárolni az Egyesült Államoktól, 386 millió dolláros áron.

Ez év közepén megrendezésre kerülő RIMPAC 2016-os nemzetközi haditengerészeti hadgyakorlaton az ausztrál haditengerészet HMAS CANBERRA (L 02) partraszállást támogató helikopterhordozója is részt fog venni két ANZAC-osztályú (MEKO 200) fregatt, a HMAS WARRAMUNGA (152) és a HMAS BALLARAT (155) kíséretében. A világ legnagyobb nemzetközi tengeri hadgyakorlata során a legnagyobb méretű ausztrál egység fedélzetén az amerikai tengerészgyalogság MV-22B Osprey billenőrotoros gépei mellett a CH-53 Sea Stallion helikopterek is le-és felszállásokat fognak végrehajtani, ezen a hajón első alkalommal.

Már a 25. LCS-osztályú fregatt építéséről is megállapodtak a felek az USA-ban. A Lockheed Martin által tervezett FREEDOM-osztályú egység 2020-ban kerül majd átadásra, és szám szerint a 13. egytörzsű LCS variáns lesz. A FREEDOM-osztályból eddig három egység került átadásra az amerikai haditengerészet számára, további hét az építés különféle fázisában van és másik három elkészítéséhez szükséges hosszú előállítási idejű alkatrészek legyártását már megkezdték.

A német Heckler & Koch nyerte az amerikai hadsereg kompakt félautomata mesterlövész rendszer (CSASS) néven lebonyolított kiválasztási rendszerében a 44,5 millió dolláros megrendelést. A német cég amerikai leányvállalata a G28 (Gewehr-28) félautomata mesterlövészpuskájából akár 3643 darabot is rendszeresíthet majd a szárazföldi haderő. A német Bundeswehrnél is hadrendbe állított fegyver az M110-es, szintén félautomata mesterlövészpuskát fogja kiegészíteni. A hadsereg az M110-nél egy nagyobb megbízhatósággal rendelkező, pontosabb és jobb ergonómia kialakítású, alacsonyabb súllyal és hosszal, továbbfejlesztett optikával, kisebb visszarúgó erővel rendelkező, javított kétlábú állvánnyal ellátott fegyvert keresett.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

 

Denel CSH-2 Rooivalk.

Eurofighter EF-2000 Typhoon.

Rockwell B-1B Lancer.

Kamov Ka-50.

McDonnell Douglas F-15C Eagle.

MiG-29A.

Sikorsky MH-60K Black Hawk.

Szu-22M4 Fitter-K.

Canadair NF-5A.

Mil Mi-28UB.

Grumman EA-6B Prowler.

NHI NH-90 TTH.

Vought F-8P Crusader.

Dassault Mirage F1B.

Boeing Vertol CH-47F Chinook.

Tupolev Tu-160.

Gulfstream Aerospace G550/AEW.

Mil Mi-24D.

Alenia Aermacchi T-346A Master.

Mil Mi-26.

Mitsubishi F-2B.

Bell AH-1Z Viper.

Szu-25K.

Grumman S-2T Turbo Tracker.

Kína, Irán, Pakisztán és Szaúd-Arábia mellett az Egyesült Államok vezeti a világ kivégzési statisztikáit; 25 év alatt soha nem végeztek ki annyi embert államilag, mint 2015-ben. Mindenkire érvényesek az emberi jogok, - ameddig az amerikai kormány úgy nem dönt, hogy valakiét hatályon kívül helyezi.

Tovább olvasom

A Szu-22-es típus megjelenése a repülések kiértékelésének szempontjából is jelentős változást hozott a magyar katonai repülésbe. Vigh Zoltán a 101. Felderítő Repülő Század kiértékelő, úgynevezett objektív kontroll csoportját vezette.

Vigh Zoltán nyugállományú mérnök-alezredes. Pályakezdő műszaki tisztként került a Szu-22-es típusra. Tizenegy éves csapatszolgálat után a Műszaki Egyetemen, majd az Egyesült Államokban tanult tovább és szolgált ENSZ beosztásban, Afrikában is. Ahogy fogalmaz: pályafutása meghatározó, legszebb időszaka volt a Szu-22-es századnál eltöltött tíz év.

- Amikor 1983-ban Elektromos-Műszer-Oxigén (EMO) szakon végeztem a Kilián György Repülő Műszaki Főiskolán, az államvizsga után a vizsgabizottság elnöke, aki a Repülőműszaki Főnökség EMO referense is volt, félrehívott. Megkérdezte, hogy mit szólok ahhoz, ha én leszek a kiértékelő csoport parancsnoka, a felállítandó Szu-22-es századnál. Meglepődtem, hiszen én EMO-s voltam. A MiG-21-es adatrögzítő rendszeréről ugyan tanultam, de sok dolgunk nem volt vele – emlékezik vissza a kezdetekre a kollégái körében „Hadnagy” névre hallgató egykori repülőműszaki tiszt.

Vigh Zoltán hadnagy

- Megvoltak az államvizsgák, augusztus 20-án felavattak bennünket és a nyár hátralévő napjait szabadságon töltöttük. Szeptember elején még mindig nem tudtuk, hogy miről van szó, de az akkor végzettek túlnyomó részét Taszárra helyezték a Szu-22-es századhoz. Taszáron a 31. Honi Vadászrepülő Ezrednél nem voltak elragadtatva tőlünk. Hozzájuk voltunk utalva - ahogy mi mondtuk: „utálva” - egy új brigád, új technikával, ráadásul a Szu-22-es a Csapatrepülő Parancsnoksághoz (CsRP) tartozott. Ennek ellenére nekik kellett minket kiszolgálni és ezernyi dolgot biztosítaniuk. A feszültséget tovább fokozta, hogy a csapatrepülőknek Kaposváron biztosítottak lakást, amikor sokan még olajkályhás lakásban laktak Taszáron.

Az első műszaki és hajózó csapat kint volt a Szovjetunióban átképzésen, és amíg októberben haza nem jöttek, addig semmi nem történt. Normál esetben a frissen végzett műszaki tiszt bekerült egy repülőközösségbe, amelynek megvoltak a szokásai, tradíciói. Beleértve azt is, hogy az ifjú mérnököt az öreg tiszthelyettesek szívatták, hiszen ő még csak kezdő volt. Ez viszont vadiúj technika volt, erre kerültünk először, ezért mi még nem vettünk fel szokásokat más alakulatnál. Arról nem beszélve, hogy a Szuhoj átképzésen magas szintű műszaki képzést kaptunk a Szovjetunióban, amihez nem sokan tudtak hozzászólni. Bárki bármit mond, a krasznodari iskolán, de főleg a Zsukovszkij akadémián nagyon komoly oktatás folyt.

*

- A Zsukovszkijon megismertük a Teszter típusú fedélzeti adatrögzítőt és a kiértékelő rendszert. Otthon kaptunk hozzá két LUCs 71M kiértékelő berendezést, ami egy-egy GAZ-66-os teherautó felépítményében volt telepítve ezernyi kapcsolóval. Már ekkor mondta nekem a mérnök-műszaki szolgálat főnökének helyettese, hogy „Zoli használd ki, hogy ez egy új rendszer, mondd meg, hogy mire van szükséged és ragaszkodj hozzá.” Az ezred egy rossz lyukat akart biztosítani, én az egy hónapja avatott friss hadnagy meg nem hagytam. Eleinte a magassági állomáson egy helyiségben voltunk a vadászok objektív kontrolljával, aztán a kettes zónában egy faház lett a miénk.

A MiG-21-esen használt SzARPP 12-es adatrögzítő berendezés 12 paramétert rögzített, amelyet egy hagyományos, 12 mm-es fekete-fehér filmre vettek fel. Ehhez képest a miénk egy digitális, 256 csatornás, mágnesszalagra rögzítő berendezés volt. Egy-egy paramétert egy másodpercen belül többször is levett és rögzített a berendezés. Például a függőleges túlterhelést egy másodperc alatt tízszer, az állásszöget, magasságot, sebességet négyszer. Az adatokból le tudtam olvasni, hogy a hajózó hogy mozgatta a botot, a gázkart, hogy tért ki a csűrő, hogy állt a szárny, az orrsegédszárny, a fékszárny, mennyi volt a fordulatszám és a gázhő, vagyis mennyin ment a hajtómű, működött-e a forszázs, ilyeneket. Mi fiatal csikók értettünk a Teszterhez, bárki bármit mondhatott, láttuk és alátámaszthattuk a valóságot.

Az adatletöltéshez használt kézikocsis hordozható magnó.

Miután a pilóta leállította hajtóművet, már toltuk is oda a szovjet méretű és súlyú magnót hordozó kézikocsit. A fedélzeti adatrögzítőről kábelen vettük le és a magnóra rögzítettük az adatokat. Az elve ugyanaz volt, mint amikor annak idején egy szalagos magnóról egy másikra átmásoltunk egy számot, csak itt nem zenét vittünk át. A kazettát kivettük és bevittük a GAZ-66-os kocsiba, a kiértékelő berendezéshez. A kocsikat a telephelyen tároltuk és repülés előtt hoztuk ki. Azokban volt egy stabil magnó, ahol lejátszottuk a kazettát.

A kiírás egy elektrokémiai papírra történt. A kiíróban fésűszerű tüskék voltak elektródákkal. Amelyik tüske áramot kapott, az megégette a papírt, és ahogy folyamatosan jött a jel, kirajzolódott egy görbe. Be lehetett állítani, hogy mennyi paraméter legyen rajta és a kiírás sebességével azt, hogy mennyire legyen kinyújtva. Ha egy felszállást részletesen akartam megnézni, például, hogy mi történt egy perc alatt, akkor a kiírási sebességet változtattam és így részletesebben láttam az adatokat. Ha én csak a gázhőre voltam kíváncsi, akkor lekapcsoltam minden más paramétert. A SzARPP-nál ilyen lehetőség nem volt.

Vigh Zoltán és csoportja An-26-oson érkezik vissza a kelet-németországi gyakorlatról.

Két kiíró berendezés volt. A műszakiakkal és a hajózókkal közösen konzultálva úgy döntöttünk, hogy az egyik kiíróra a hajózókra vonatkozó paramétereket – magasság, sebesség, túlterhelés, állásszög, gázkarállás, bedöntés, szárnynyilazás, forszázs, stb. - írjuk ki, a másikra meg a műszakiakra vonatkozóakat - szintén gázkarállás, forszázs, fordulatszám, kiáramló gázhő, olajnyomás, stb. - és azokat közösen értékeljük. Ha egy pilóta a leszállás után azt írta a naplóba, hogy kigyulladt ez és ez a figyelmeztető lámpa, akkor megnéztük, hogy valóban kigyulladt-e. Ezért voltunk „objektív kontroll”. Ez a munka nekem azért is volt élvezet, mert a görbék meséltek nekem. Leolvastam a botkormány mozgását, a gázkar állását, az állásszöget, és szinte magam előtt láttam, hogy a pilóta mit csinált a repülőgéppel.  A kiírt papírszalagokat éveken át, hajózókra lebontva archiváltunk és az adott feladat sorszámát beírtuk egy könyvbe, mert később az adatokat a hordozható magnóról letöröltük.

*

- Az állománytábla szerint a hajózókhoz tartoztam és hajózó volt a mindenkori parancsnokom. Jó csapat voltunk, de megvolt az egészséges hajózó-műszaki ellentét. A műszaki legyintett, hogy a hajózó nem tudja ezt vagy azt, a hajózó is legyintett, hogy mit ért hozzá a műszaki? Mivel a kettő között voltam, mindkettő gondjait-dolgait ismertem.

Nem véletlenül tartoztunk a hajózókhoz. Nekünk is ismernünk kellett az összes harckiképzési feladatot, hogy tudjuk, mit értékelünk ki. A hajózók felé jelentési kötelezettségünk volt, a műszakiak felé adatokat szolgáltattunk. A műszakiak tervtáblája repülőgép-specifikus volt, ők a gépek oldalszáma szerint dolgoztak. A miénk hajózó-specifikus volt, én azt néztem, hogy melyik hajózó melyik géppel repült. Volt egy rutin kiértékelés, hogy volt-e szélsőséges érték, meghibásodásra utaló jel, stb., de az adott hajózó parancsnok részletes kiértékelést is kérhetett. A felszállástól a leszállásig, a bot helyzetétől az állásszögig, hol borított le, milyen magasságon vette ki a pilóta; ezt részletesen ki tudtuk értékelni. Ha problémát találtunk, azonnal jelentettünk, egyébként csak a repülés végén adtuk le a kiértékelést.

Az első repüléseket a szovjetek értékelték, főleg az összeszerelés utáni berepüléseket. Leginkább a hajtómű paramétereket nézték. Amikor aztán elkezdődtek a kiképzési repülések, azokat mi csináltuk. Aránylag gyorsan elkezdtük az éjszakai repüléseket is. Egy héten többször is volt, hogy este 9-től reggel 3-ig volt repülés. Az ilyen napokhoz hozzátartozott, hogy három órával a repülés előtt bementünk, és a repülés után másfél órával mentünk haza. Egy gyors reggeli, két óra alvás és irány a strand. Déltájban haza, ebéd és utána megint bementünk a repülésre.

A hajózók a repülés utáni eligazítás után megcsinálták a másnapi repülési tervet. Ha másnap nem volt repülés, a taszári kocsmában négy asztalt összetoltunk, és akik hamarabb érkeztek – hajózók vagy műszakiak – azok rendelték a sört. Ott aztán megbeszéltünk mindent. Ez a nem hivatalos „reputáni” is hozzátartozott a mindennapi életünkhöz. Megvolt a maga haszna, mert ott kötetlenebb stílusban lehetett megvitatni a dolgokat.

Kezdtünk belerázódni a dolgokba, egyre nagyobb hitele lett a szavunknak. Hozzá kell tennem, hogy volt egy fantasztikus, szorgalmas kollégám, Kiss András őrmester.

1984-től voltak repülések, ’85-ben pedig négy géppel Kecskemétre települtünk díszszemle felkészülésre. Ez a díszszemle lett volna a Szu-22-es első nyilvános bemutatkozása, ami végül a MiG-23-as lezuhanása miatt elmaradt. 1985-re már rutinos kiértékelők voltunk mindenféle segítség nélkül. Ebben az évben volt a kéthónapos mezőkövesdi lövészet és bombázás. Itt éreztük annak előnyét, hogy a kiértékelő berendezést kocsiba szerelték; az egyikkel egyszerűen átautózhattunk Mezőkövesdre, a másik otthon maradt tartaléknak.

1986-ban mentünk az első külföldi éleslövészetre a Szu-22-essel. Lengyelországban Pila egy Szuhoj bázis volt, nekik is volt kiértékelő berendezésük, így oda a sajátot nem vittük ki, csak a hordozható magnót, amivel leolvastuk az adatokat.

Indításra kész NDK-s Szuhoj a taszári zónában.

1987-ben jött a kelet-német Szuhoj század, aztán mi mentünk ki hozzájuk két hétre, ugyanúgy tíz géppel, mint a lengyelekhez. Náluk is kaptunk LUCs kocsit, ők pedig a miénket használták, amikor jöttek. Ez komplexebb volt, mint a lengyelországi gyakorlat. Akkoriban érdekességnek számított, mert egyébként semmilyen szinten nem volt szoros katonai kapcsolat az NDK-val.

*

- A 15-ös oldalszámú gépen bevezettük a rádió-magasságmérő jelét és az elsütő billentyű működésének jelét az adatrögzítőbe. A bot tetején lévő bombakioldó gomb eredetileg is benne volt, de a gépágyú elsütő billentyűje nem. Ezután a földi lövészetet is értékelhettük. A fotógéppuska egy másodperc alatt hat képet csinált. A fotólövészetnél csak kérésre vittük a képeket, az éleslövészetnél részletes elemzés kellett a fotók mellett. A kiértékelő füzetbe beírtuk az összefoglalót, a századparancsnokunk, Balogh Imre pedig belenézett a füzetbe, és megmondta, hogy kiről kér részletes adatokat. Aztán amikor a fekete-fehér negatívról hatalmas nagyításokat csináltam, néztek nagyot a pilóták, mert volt, aki jól mellélőtt.

A két felderítő konténert nagyjából akkor hozták, amikor a gépeket.  Kellett egy konténer-csoport a műszakiakon belül, önálló szakágként. A konténerekben egy függőleges tengelyű és egy panoráma kamera volt, hátul pedig egy rádiófelderítő blokk. A filmeket mi vettük ki és a laborban kidolgoztuk. Ugyanígy a rádiófelderítés adataival is mi foglalkoztunk. Ezért, bár 1983-ban Kiértékelő Részlegként indultunk, ahogy bejöttek a felderítő konténerek, Légi Felderítést Kidolgozó és Kiértékelő Csoport lettünk.

Nekünk kiértékelőknek is tudni kellett az útvonalat, hogy hol repült a gép. Ahogy végigrepült az útvonalon, a konténer begyűjtötte az adatokat. Amikor egy lokátor besugározta, a besugárzás irányából, távolságából és a forgási sebességből tudni lehetett, hogy milyen lokátor volt az. Ellentevékenységet is lehetett végezni, és „megbökni” azt, ami besugározta a gépet.

A Szu-22-es és konténere.

Az adott területről készült felderítő felvételeket össze kellett vágni. Akkoriban nem volt szoftver, ami összerakja a képeket. A diszpécsertől kapott útvonalterv és az általunk levett sebességadatok alapján raktuk össze, hogy hol járt a gép és ehhez válogattuk össze a képeket, amelyek nem sík felvételek voltak. Úgy kellett összevágni, hogy értékelhetően, beazonosíthatóan rajta legyen, amit a kamerák láttak: laktanyát, lokátort, menetoszlopot, harckocsit. A koordináták alapján meg tudtuk mondani, hogy az adott zónában mit találtunk.

*

- A nyolcvanas évek végén került sor a számítógépes kiértékelés csapatpróbájára. Ez volt a TISZA rendszer, a Teszterrel rögzített adatok Integrált Számítógépes Analízise. Volt egy digitális paraméter halmaz, aminek a hordozóját – az adatrögzítőt - nem kellett kivenni, hanem a paramétereket levehettük kábelen. Ha levesszük és meg tudjuk fejteni a paraméter-struktúrát, akkor az adat már a miénk, azt csinálunk vele, amit akarunk. Első lépcsőben maradt a magnó, a kiértékeléseket a kocsiban megcsináltuk, aztán bementünk a faházba és átvittük az adatokat a számítógépre. Azt, hogy milyen paramétereket akarok, a kocsiban kapcsolók tömkelegével állítottam be, itt pedig már egy menüből választottam ki. Amit kiválasztottam, azt kinyomtathattam és floppyra menthettem. Utána összehasonlítottuk a két eredményt. Közben ment a kiképzési repülés, nem álltak le.

Csináltunk a nagy magnó mellé egy beolvasó magnót, ami egy chipre rögzítette az adatokat. Mi megadtunk a paramétereket, a hibajelzéseket, és a leolvasással egy időben egy gyors kiértékelést is csinált, még kint a repülőgép mellett. Azután bevittük a régi gépre egy részletes kiértékelésre. Később a kocsiba telepíttet LUCs 71-es már csak tartalék volt, ha települtek a gépek, a kocsival mi is települtünk.

A számítógépes kiértékelő rendszer csapatpróbája után, a kilencvenes évek elején iskoláztak be a Gábor Dénes Főiskolára, felsőfokú számítógép programozó képzésre, aminek én örültem, mert bennem volt, hogy valami mást csináljak, fejlődjek. Ugyanakkor a tiszthelyetteseket is beiskolázták operátori munkára. Taszáron azt is megértük, hogy a szovjet elvtársak hozzánk jöttek konzultációra, mert üzemeltetői szinten náluk nem volt még számítógép.

*

- Tizenegy év csapatszolgálat után 1994-ben elkerültem a Műszaki Egyetemre. A Kiliánon szerzett végzettséggel nyugdíjas koromig dolgozhattam volna a piros vonalon, de tovább akartam tanulni. Akadémiára nem akartam menni, nem akartam parancsnok lenni. 33 évesen a Műegyetemet választottam, a villamosmérnök és informatika szakot, azon belül műszer- és méréstechnikát. Az egyetem után nem mentem vissza Taszárra, hiszen nem azért tanultam éveken át, ráadásul a Szuhoj századnak is vége lett.

Feladat egyeztetés a térkép előtt. Középen Balogh Imre századparancsnok áll. 

Szerencsésnek mondhatom magam, mert frissen végzett repülőműszakiként egy olyan csapatba kerültem, amely a nulláról kezdett el valamit, saját magát nevelte ki, hagyományokat teremtett. Mondta is később a CsRP Mérnök-Műszaki Szolgálat parancsnoka, hogy „Megmondom néked Zolikám, hát akkoriban igen csak be voltunk sz..rva. Itt van ez a fiatal csikó csapat, akiket még emberileg is nehéz kezelni és szakmai múltjuk sincs. Mégis maximális az elismerésünk, olyan munkát végeztetek, amire nagyon büszkék voltunk.”

Ehhez kellett egy olyan századparancsnok, mint a Balogh Imre, aki mindig kiállt mellettünk. Ha például valaki panaszkodott neki, hogy nem vagyunk alakiasak, nem lehet velünk bírni, akkor az Imre mindig azt mondta, hogy ők ilyenek, de jól dolgoznak, szakmailag nincs gond, nem kell elvenni tőlük a munkakedvet.

Az, ami az elején jó volt, hogy fiatalok voltunk, a század feloszlásakor hátrány lett, mert ahhoz még fiatal volt a csapat, hogy nyugdíjba menjen. Kaptak ugyan valami végkielégítést, de az kevés volt ahhoz, hogy bármi értelmeset lehessen kezdeni vele. A katonai repülő pályáról érkezőkkel nem tudott mit kezdeni a munkaerő piac. A kilátástalanságot és a részben ebből eredő magánéleti problémákat mindenki máshogy próbálta feldolgozni és ez sajnos sokaknak nem sikerült. Nem járunk messze a valóságtól, ha azt mondjuk, hogy a rendszer kidobálta az értékes embereket.

* * *

Fotó: Vigh-archív, Balogh-archív

Az Aeromagazin 2016. márciusi számában megjelent cikkem másodközlése.

Múlt héten, vagy azelőtt, még a brüsszeli terrortámadás utáni napokban írtam a 24.hu nak is egy cikket a fenti címmel. Azért írtam, mert az előtte való két napban a riporterek mást sem tudtak kérdezni, hogy akkor a titkosszolgálatok hibáztak? Hol hibáztak? Mit kell másként csinálniuk majd?

Ez a megközelítés szerintem nagyon leegyszerűsítő, nem csak mert egy szervezet feladata a terrorizmus elleni harc, hanem azért mert a terrorizmus elleni harcról folyó gondolkodást is veszélyesen leegyszerűsíti (arról nem is beszélve, hogy munkájuknál fogva, nem lehet túl sokat tudni a szolgálatok tevékenységéről, amiatt az egész egy kicsit hályogkovácsolás is).

Szokás szerint néhány idézet a cikkből, aztán a link a teljes anyagra.

Emlékszem, 2013-ban volt szerencsém egy beszélgetésen részt venni FBI ügynökökkel Texasban, akik többek között arról beszéltek, hogy milyen hétköznapi eszközökkel próbálják megelőzni a terroristák, de akár az iskolai lövöldözések elkövetőit. Semmi forradalmi nem volt abban, amit mondtak, inkább az volt a meglepő, hogy ezt sokáig nem csinálták.Azt mesélték az FBI ügynökök, hogy a saját felelősségi területükön rendszeresen látogatni kezdték a fegyverboltokat (ezekből Texasban rengeteg van), de a szokásos „körbeszaglászáson” túl időt szántak arra, hogy valamiféle normális kapcsolat is kialakuljon. Ott hagyták a névjegykártyájukat (ezt külön kiemelték, talán nem szokás FBI ügynököknél, annak idején mi sem kaptunk) a szokásos szöveggel, hogy ha bármi gyanúsat észlel…Meglepetésükre a nyitottabb hozzáállás eredményeként sokkal több telefont kaptak később, ami elmondásuk szerint egy konkrét esetben egy lövöldözés megakadályozásához is vezetett. FBI ügynökökkel, a munkájuk miatt és a róluk kialakult kép miatt, senki sem szeret barátkozni, de a korrektebb hozzáállás, a rendszeres tájékozódás több információt és több nyitottságot biztosított számukra.A teljes cikk itt olvasható.

Pierre Nkurunziza, Burundi elnöke 2015. április 25-én bejelentette, hogy harmadszorra is jelölteti magát az elnöki pozícióra. Az ellenzék mindezt alkotmányellenesnek minősítette, véleményük szerint ez a lépés szembement a 2003-as arushai megállapodással (eszerint egy elnök csak két periódust vállalhat), ami a tizenkét évig tartó polgárháborút zárta le. Nkurunziza arra hivatkozott, hogy első elnökségekor (2005-2010) nem a nép, hanem törvényhozó testület választotta meg.

A bejelentés után tiltakozások törtek ki országszerte, amelyekben többen meghaltak. A helyzet fokozatosan romlott – napjainkra nagyjából 250.000 főre tehető a menekültek száma -, a nemzetközi közösség attól tart, hogy a nyugtalanság etnikai konfliktusba torkollhat, ami destabilizálhatja a térség törékeny államait, Ruandát és Kongót. Az ENSZ emberi jogi képviselője a korábbi polgárháborúhoz hasonlította a helyzetet 2015 novemberében és  felszólította a nemzetközi közösséget, hogy minden lehetséges eszközt vessen be a konfliktus megoldása érdekében.

Pierre Nkurunziza elnök nehéz időszak előtt áll (Forrás: studentnewsdaily.com)

Ruandához hasonlóan az országot átitatja a hutu és a tuszi népcsoportok közötti megosztottság, melynek következményeként az 1990-es években a tuszi katonai diktatúrából történő átmenet csak egy véres polgárháborún keresztül tudott végbemenni. A 2000-es évek elején egy, a két népcsoport megegyezése alapján létrejövő átmeneti egységkormány lépett hatalomra, de a fegyveres konfliktus ténylegesen csak az első demokratikus választások után 2006-ban ért véget. Ezen 2005-ben tartott voksoláson a polgárháború legjelentősebb hutu lázadó csoportjából alakuló Nemzeti Tanács a Védelemért és Demokráciáért – Erők a Demokrácia Védelméért (Conseil National Pour la Défense de la Démocratie–Forces pour la Défense de la Démocratie, CNDD-FDD) párt győzedelmeskedett, mely 2003-tól már az átmeneti kormány tevékenységében is részt vett. Néhány hónappal később a parlament két, immáron hutu dominanciájú háza elnöknek választotta a párt vezetőjét, Pierre Nkurunzizát. Az általa vezetett kormányban a forradalmi párton kívül számos kisebb csoport is jelen volt.

Az ország biztonsági helyzete azonban továbbra is ingatag maradt, folyamatosan érkeztek az emberi jogok megsértéséről szóló hírek, ugyanakkor a ciklus végére a kormányzatnak sikerült egységes nemzeti hadsereget kovácsolni és úgy tűnt, az etnikai törések is ellenőrzésük alatt vannak.

A mostani folyamatok tükrében a 2010-es választás már intő jel volt, hiszen az ellenzék bojkottálta a voksolást, továbbá a kormányzat folyamatos vegzálása elől a legfontosabb vezetőik külföldre menekülnek, így a társadalom és a sajtó maradtak a demokrácia utolsó mentsvárai. A folyamat beteljesüléseként a 2015-ös választások idejére Burundi lényegében egypárti állammá vált.

A CNDD-FDD-n belüli, illetve a kormányzat és a fegyveres erők közötti rendkívül nagy feszültséget látva Nkurunziza “politikai tisztogatásba” kezdett. 2014 végétől kezdve négy tábornokot elmozdított vezető tisztségéből, köztük a rendszer visszásságának részleteit egyedüliként ismerő katonai titkosszolgálat főnökét Adolphe Nshimirimana-t, illetve börtönbe zárták Bob Rugurikát, a független hírszolgáltatást megtestesítő Radio Publique Africaine direktorát. Azonban hiába próbált Nkurunziza egy lojális hadsereget kialakítani. A jelölés bejelentését követő folyamatos tüntetések és polgári elégedetlenség következtében a titkosszolgálat új vezetője, Godefroid Niyombare tábornok néhány katonatársával puccsot kísérelt meg 2015. május 13-án. A katonák úgy vélték, hogy Nkurunziza harmadik elnöksége újabb konfliktusba taszíthatja az országot, amelyet a hadseregnek kötelessége megelőzni. Az elnök ez időtájt egy regionális konferencia miatt éppen Tanzániában tartózkodott, ám hazatérése után gyorsan visszaállította hatalmát. Mindezen közjátékok ellenére júliusban Nkurunziza 69%-os győzelmet aratott.  A választások után összecsapások a tüntetőkkel egyre erőszakosabbak, a mészárlások egyre gyakoribbak lettek.

A sikertelen puccskísérlet után Godefroid Niyombare egy ellenzéki milícia, Burundi Köztársasági Erők (Forces républicaines du Burundi) vezetője lett. (Forrás: ubmnews.com)

A nyugtalanság kezdete óta a nemzetközi közösség részéről számos megoldási javaslat született, bár eddig egyik sem hozott hosszútávú eredményt, vagy nem is került megvalósításra.

Az African Argumentsben megírt elemzésében Benjamin Chemouni felvetette a regionális közvetítő lehetőségét, de  erre a  szerepre igencsak kevés a jelentkező. A szerző szerint lehetséges jelöltként szóba jöhet Tanzánia elnöke, John Magufuli, aki reformtervei miatt népszerű a régióban, valamint érdeke is a konfliktus megoldása, hiszen több, mint 100.000 burundi menekültet regisztráltak országában. Chemouni Ugandát nevezte meg másik lehetséges jelöltként, de az Uganda által támogatott 2016. januári béketárgyalásokon a Nkurunziza kormányzat nem jelent meg, mondván, hogy olyanokkal kellett volna tárgyalniuk, akik az ellenzéki pártokban az erőszakot támogatják. A célzott szankciók bár nyomás alá helyezhetik a kormányt, eleddig nem bizonyultak elég hatékonynak. Chemouni szerint Kenyának és Dél-Afrikának kellene ezen a területen vezető szerepet vállalnia, ugyanis a burundi vezetők vagyona főleg e két ország pénzintézeteiben van elhelyezve.

Ami a nemzetközi szervezetek illeti, mind ez idáig nem lépetek fel túl hatékonyan az ügyben. Az Afrikai Unió 2015 végén egy 5000 fős békefenntartó misszió telepítéséről határozott, azonban a heves helyi kormányzati ellenállás következtében végül visszavonták terveiket. A burundi vezetőség a kezdetektől ellenezte a döntést, Nkurunziza kijelentette, “a fegyveres erők minden olyan alakulatot megtámadnak, amelyek nem tisztelik az ország határait”.

Hervé Ladsous, az ENSZ Békefenntartó Műveletek Főosztályának vezetőjének 2016 elején kiszivárogtatott feljegyzése szerint a szervezet rendkívül nehezen lenne képes gyorsan válaszolni, ha a későbbiekben a konfliktus etnikai vonalon folytatódna, vagy továbbterjedne Ruandára és Kongóra. Amennyiben mindez bekövetkezne az egyik lehetőséget a Kongói Demokratikus Köztársaságban tevékenykedő MONUSCO békefenntartó művelet 4000 főnyi gyorsreagálású ereje jelenthetné, ám ezen csapatok telepítése veszélyeztetné az eredeti művelet sikerét. Valós megoldás a problémára egy önálló művelet lenne, amelynek felállítása és telepítése viszont legalább hat hónapot venne igénybe, ami egy magas intenzitású polgárháború estén túlságosan hosszú időt jelentene. Az ENSZ, érzékelve cselekvőképességének korlátait egy kirobbanó fegyveres küzdelem esetén, inkább a preventív diplomácia eszközéhez folyamodott. 2016. februárjában az ENSZ Biztonsági Tanácsának mind a tizenöt tagjának képviselője Burundiba utazott abban a reményben, hogy diplomáciai lépésekkel képesek lesznek pozitív hatást gyakorolni a helyzetre. A Biztonsági Tanács azt kérte a kormánytól, hogy akadályozza meg a konfliktus további eszkalálódását, kezdjen tárgyalásokat az ellenzékkel, valamint engedje be az Afrikai Unió békefenntartó csapatait. Nkurunziza, kihasználva, hogy a nemzetközi közösség figyelme és erőforrásai inkább a Közel-Keletre összpontosul, mindeddig érdemben nem reagált a felhívásra.

Nkurunziza jól ismeri fel a nemzetközi közösség jelenlegi cselekvőképtelenségét, így nyugodtan felléphet az ellenzékkel szemben. (Forrás: pressherald.com)

A konfliktus legújabb szereplője az Európai Unió, amely március 14-én bejelentette, hogy felfüggeszti a burundi adminisztrációnak folyósított segélyeket, amíg a kormány konkrét intézkedéseket nem tesz a helyzet megoldása érdekében. A kormány válaszában figyelmeztette az Uniót, hogy ez a döntés gazdasági nehézségekhez vezethet, mely további erőszakot gerjeszthet, továbbá kifejezte csalódottságát a tekintetben, hogy az EU nem veszi figyelembe az eddigi jelentős erőfeszítéseket, mint a bizonyos személyekre vonatkozó letartóztatási parancsok eltörlése, vagy a több ezer, foglyoknak biztosított amnesztia. Ugyanakkor Burundi külügyminisztere, Alain Nyamitwe megjegyezte, hogy a döntés nem feltétlenül negatív, hisz minden fejlődő ország számára felhívásként szolgálhat, hogy önállóságra törekedjenek ahelyett, hogy a nemzetközi segélyektől függnének.

A radikálisabb hangok szerint a korlátozott szankciók és az eddigi cselekedetek nem elégségesek. A már korábban említett Rugurika, akit egy hónapon belül kiengedtek a börtönből, azt az álláspontot képviseli, hogy a nemzetközi közösség megbukott, a politikai párbeszéd nem lehetséges. Szerinte Nkurunziza maga a konfliktus oka és, azért, hogy megoldódjon a helyzet az országban, el kell mozdítani pozíciójából azonnali hatállyal.

A helyzet a közép-afrikai államban folyamatosan romlik, a híradások egyre gyakoribb tömeges nemi erőszakokról, illetve kivégzésekről számolnak be.  A kormányzat hozzáállását, valamint a nemzetközi közösség cselekvőképtelenségét látva, egy hosszabb időre elhúzódó konfliktussal nézünk szemben Burundiban. Azt azonban csak remélni lehet, hogy a helyzet nem súlyosbodik polgárháborúvá.

(Szerkesztette: Szabó Márk)

2016. április 7-én a Nemzeti Közszolgálati Egyetem “alkotmányos felkelés” címmel tudományos konferenciát rendez a Rákóczi-szabadságharcról a Ludovika Főépület, Zrínyi termében, melyre minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak.

További információk az alábbi linken találhatóak.

 

2015. december 23-án súlyos kibertámadás érte Ukrajna energiaszektorát,  melynek következtében csaknem 225 ezren maradtak áram nélkül. Egy ilyesfajta támadás össze sem mérhető a személyes és bakkártya adatok, valamint a vállalati információk megszerzésére  irányló hackertámadásokkal, sokkal inkább felvázolják előttünk a jövő hadviselését.

Előzmények

A Nyugat-Ukrajnában, azon belül is Ivano-Frankivszk tartományban található Prykarpattya Oblenergo energiaszolgáltató céget ért támadás mögött az ukrán kormány vádja szerint orosz hackerek állnak. Az eset kapcsán az Egyesült Államok is állást foglalt: míg a CIA tartózkodott a véleményformálástól, egy kiberbiztonsági hírszerzéssel foglalkozó cég, az iSight Partners egy konkrét hackercsoportot, a Sandworm-ot nevezi meg a lehetséges elkövetők között. A térségben azonban számos oroszbarát hackercsoport működik, mint például a Cyberberkut, ami már intézett támadást német és NATO weboldalak ellen is, így nem feltétlenül lehet állást foglalni a Sandworm támadása mellett. Ebből fakadóan nem lehet, és nem is feltétlenül célravezető az orosz kormány felelősségre vonásával foglalkozni, sokkal inkább a támadók eszközeivel: hiszen egy ilyen nagymértékű kibertámadás – az ukrán- és nyugatellenes hacktivista csoportok által – veszélyt jelenthet számos ország kritikus infrastruktúrájára.

Tom Kellerman, a Strategic Cyber Ventures vezérigazgatója is beszélt a támadásról a Washingtonban megrendezett Suits and Spook konferencián:

„Keletre különösen jellemző a személyi kultusz kiépítésének folyamata. Ez az oroszul beszélő feketesapkás hackerekre is igaz, akik a poszt-szovjet országokban személyi kultuszt építettek ki maguk körül. Ennek a jelenségnek számos oka lehet, de az biztos, hogy büntetlenül hagyjuk nekik, hogy lassan 17 éve támadják az USA pénzügyi szektorát, amiért otthon tisztelik őket. Az új trendek alapján pedig már nem csak az USA-t érinti a kibertámadások kockázata, hiszen ilyen támadásra volt már példa Észtországban, Dél-Oszétiában és most Ukrajnában is.”

Kellerman továbbá beszámolt arról, hogy orosz hacktivista csoportok további 14 darab úgynevezett nulladik napi támadást (Zero Day Exploit) hajtottak végre olyan biztonsági rések ellen, melyekről az érintettek még csak nem is tudtak. Az ilyen rések talán a leghatékonyabb és legértékesebb támadási felületei a hackereknek, azonban ha egyszer kijátsszák ezeket a kiskapukat, onnantól a szoftverfejlesztők ki tudják adni a megfelelő biztonsági javításokat.  A tény, hogy ezeket a biztonsági réseket többnyire oroszbarát hackercsoportok használják ki, alátámasztja a feltételezést, miszerint a későbbiekben növekvő intenzitással éri támadás a nyugati szervereket is.

„Régebben a leghatékonyabb kiberbűnözők minden idejüket annak szentelték, hogy az USA pénzügyi szektorát támadják, de napjainkban az SSH használatával ez alig vesz el tőlük öt óránál többet”

– tette hozzá Kellerman.

A politika viszonyrendszerében

Bár az amerikai sajtóból úgy tűnhet, hogy az áramszolgáltatás ellen intézett támadásnak nincs politikai vetülete, logikai úton mégis párhuzamot lehet vonni. Hiszen ha az orosz kormány képes kezelni az áramkimaradásokat a Krím-félszigeten, azzal a saját malmára hajtja a vizet, az ukrán kormányt pedig lejáratja.

Ez az egy hónappal korábbi Krími-félszigeti áramkimaradásra is igaz. Akkor Vlagyimir Putyin orosz elnök ígéretet tett a Krím energiaellátásának helyreállítására, nem sokkal később pedig az orosz sajtó arról számolt be, hogy a kormány szerződést kötött a német Siemens vállalattal gázturbinás meghajtású áramfejlesztők beszerzéséről, melyek Szevasztopol és Szimferopol városaiban kerülnének telepítésre. A hír cáfolatát követően a Siemens az Ukrajnát érintő áramkimaradás fő célpontjává vált.

A támadás eszközei

A DHS és az ESET állításai szerint egy BlackEnergy fantázianévre hallgató trójai vírus okozhatta az áramkimaradást, amit fertőzött e-mailek Microsoft Office csatolmányaival juttattak célba. A vírussal először José Nazairo foglalkozott 2007-ben, aki egy internet-alapú adathalászatra alkalmas programnak definiálta a BlackEnergy-t. 2014-ig valóban információszerzésre használták a programot, mostanában fedezték fel csupán, hogy a vírus képes megfertőzni az ipari vezérlőrendszert is.

„Úgy gondoljuk, hogy ez az igen kifinomult vírus volt az, amely megcélozta az ipari létesítményt annak ellenére, hogy egy teljesen hétköznapi vírusról beszélhetünk” – nyilatkozta a Tripwire egyik munkatársa, David Meltzer. „A BlackEnergy még mindig jelen lehet, bár önmagában nem lenne képes tönkretenni egy ipari létesítményt, de ha a felhasználó átírja a programot, és különleges módon képes azt továbbítani, akár a Siemens erőmű vezérlőpultját is képes megtámadni. A BlackEnergy önmagában nem bonyolult, de nagyon gyorsan azzá tehető a különböző pluginekkel.”

Tom Fanning, a Southern Company és az ESCC vezetője azonban úgy gondolja, a BlackEnergy önmagában még nem okozhatta az áramkimaradást.

„Ahogy 2014-ben megkaptuk a hírt a BlackEnergy-ről, azonnal hozzákezdtünk a védelem kiépítéséhez, hogy egy esetleges támadás esetén a vállalatunk készen álljon rá” – foglalta össze a közelmúltban megrendezésre került New America konferencián.

Az USA-t érő kibertámadások azonban általában sokkal kifinomultabbak, mint a mostani, Ukrajnát érintő támadás. Fanning ezzel a 2015 márciusában történt esetre utalt, mikor is a támadók először fizikailag hatástalanították a felügyeleti ellenőrző, avagy SCADA rendszert, és csak ezen lépések után kezdték meg a károkozást az energiaszolgáltató állomáson.

„Az a tény, hogy valaki képes volt kárt okozni a vezérlő- és a SCADA rendszerben, hatalmas jelentőséggel bír” – nyilatkozta az eset kapcsán Mark Weatherford, a Chertoff Coport vezetője egy energetikai kutatócégnek, az SNL-nek.

„Amennyiben mégis szabotálnák a SCADA, vagy egyéb rendszerek működését, még mindig ott van a lehetőség, hogy manuálisan kezeljük a rendszert” – tette hozzá Fanning.

Egy lehetséges forgatókönyv

Egy, az ukrajnaihoz hasonló kibertámadás okozhat további problémákat is. Az alábbiakban megnézzük, hogyan.

„Mindhárom vállalat jelezte, hogy az elkövetők a kibertámadás során egy úgynevezett KillDisk programot is használtak, ami  a kijelölt fájlokon és dokumentumokon túl akár a szoftver patríciós szektorát is képes kitörölni” – nyilatkozta a DHS.

Összehasonlítva a jelenlegi támadás során használt BlackEnergy és a KillDisk programokat, az utóbbi sokkal vészjóslóbb következményekkel is járhat.

„A BlackEnergy egy moduláris felépítésű program, amit  fel lehet fejleszteni olyan pluginekkel, amely képes arra, hogy működésképtelenné tegye a megfertőzött rendszereket. De vajon miért tesz bárki is ilyet? Az egyik cél annak megakadályozása lehet, hogy visszakövessék a támadás forrását, de a fő szándék arra irányul, hogy megrongálják a kijelölt rendszert” – mondta Meltzer.

Az önmegsemmisítő csapdák alkalmazása a legfőbb különbség az országok többsége által folytatott hírszerzési tevékenységekhez képest, ami nemzetközi szankciókat vagy az USA Kiber Parancsnokságának beavatkozását vonhatja maga után.

Amennyiben a jogalkotás úgy dönt, hogy a KillDisk program ilyesfajta felhasználása háborús cselekménynek minősül, az jócskán megváltoztatja a jelenlegi pozíciókat. Michael Rogers Admirális, a Kiber Parancsnokság vezetője még a tavalyi évben fejtette ki nézeteit arról, hogy a számítógépes fegyverek használata arányosan fog változni az elkövetkezendő konfliktusok szabályaival.