Soha nem volt olyan nagy szükség a határozott, megalkuvás nélküli érdekképviseletre, mint a jelenlegi ukrajnai helyzetben – hangsúlyozta Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke szombaton Ungváron, a szövetség XXX. közgyűlésén, amelyen a küldöttek a kárpátaljai magyarság jelenlegi helyzetét értékelték és jövőbeni kilátásait vázolták.
Beszámolójában Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, az ukrán parlament képviselője az elmúlt három évtized tevékenységét értékelve azt hangsúlyozta, hogy a szövetség végig következetesen képviselte a kárpátaljai magyarság érdekeit, és ezt fogja tenni a jövőben is, hiszen – mint fogalmazott – soha nem volt olyan nagy szükség a határozott, megalkuvás nélküli érdekképviseletre, mint a jelenlegi ukrajnai helyzetben. Erre a helyzetre jellemzőnek és elképesztőnek nevezte, egyben határozottan elítélte, hogy az ukrán hatóságok megtagadták a belépést Ukrajnába a KMKSZ fórumára tartó Kelemen Hunortól, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökétől, mert az ő neve is szerepel a Mirotvorec szélsőséges ukrán szervezet honlapjának „halállistáján”.
Nehéz öt évet tudhatnak a hátuk mögött
A KMKSZ elnöke rámutatott, hogy a kárpátaljai magyarság a második világháborút követő időszak óta a legnehezebb öt évet tudhatja maga mögött a 2014-es fordulat után Ukrajnában bekövetkezett kedvezőtlen változások miatt. Emlékeztetett arra, hogy Petro Porosenko ukrán elnök nem tartotta be a 2014. május elsején a KMKSZ-szel Ungváron aláírt választási megállapodást, és az abban foglaltaknak épp az ellenkezője történt: vehemens támadás indult a kijevi hatalom részéről a kárpátaljai magyar közösség ellen szerzett jogainak a visszavétele, és végső soron érdekképviseletének az ellehetetlenítése érdekében.
„A KMKSZ azonban nem hátrált meg, állta a sarat, az ukrajnai nemzetiségek közül egyedüliként 65 ezer aláírást gyűjtött az anyanyelvű oktatás megszüntetésére irányuló ukrán oktatási törvény és az előkészületben lévő nyelvtörvény ellen” – hangsúlyozta. Úgy értékelte, hogy a nehézségek ellenére a 44 ezres tagságú KMKSZ jelentős sikereket ért el az elmúlt fél évtizedben, hiszen egyebek mellett a közreműködésével sikerült teljesen megújítani a magyar óvodai nevelést, jelentősen fejleszteni az anyanyelvű oktatási intézményeket, beindítani több mint háromezer magyar vállalkozást, elindítani egy független televíziós csatornát.
Brenzovics László kulcsfontosságúnak nevezte a kárpátaljai magyarság küzdelmében a magyar kormány támogatását. Köszönetét fejezte ki a magyar kormánynak a kiállásáért és azért, hogy ennek érdekében kész még konfliktusokat is felvállalni a szövetségesekkel. Ugyancsak megköszönte a külhoni magyar közösségek támogatását.
A politikus befejezésül annak a reményének adott hangot, hogy az ukrán elnökválasztás, amelynek második fordulója április 21-én lesz, kedvező fordulatot hoz Ukrajna és a kárpátaljai magyarság helyzetében. A közgyűlés felhatalmazást adott arra, hogy a KMKSZ tárgyalásokat kezdjen a voksolás jelöltjeivel.
Pozitív változás állhat be
Köszöntőjében Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke is azt hangsúlyozta az ukrán elnökválasztásra utalva, hogy felcsillant a pozitív változás reménye. Mint fogalmazott, a kárpátaljai magyarság felemelkedésének egyszerre Ukrajna és Magyarország érdekének kell lennie. „Mi azt reméljük a jelenleg zajló ukrán elnökválasztástól, hogy az új elnök a demokrácia megerősítéséről fog tanúbizonyságot tenni” – emelte ki, megjegyezve, hogy reményei szerint a folyamatosságot az ukrán politikában az ország európai integrációja fogja jelenteni, amely minden kárpátaljai magyar érdeke is egyben, a változást pedig Ukrajna nem ukrán nyelvű állampolgáraihoz való viszonyának a javulása, a bennük rejlő érték felismerése fogja képezni. „Magyarország sikert kíván Ukrajnának, amely siker része kell legyen a kárpátaljai magyarság sikere is” – tette hozzá.
A politikus leszögezte, a magyar álláspont változatlan abban, hogy az emberi jogok, beleértve a kisebbségi jogokat, a magyar anyanyelvi oktatás, kultúra, az önrendelkezés formái, az anyanyelvű ügyintézés, a magyar jelképek használata, az anyaországgal való kapcsolattartás folyamatos fejlődésének jogi biztosítékai és a gyakorlatban történő garantálása nem képezheti vita tárgyát, hiszen mindez Ukrajnát is erősíti.
„Olyan politikát várunk a következő ukrán elnöktől, amely elfogadható lesz a kárpátaljai magyarok számára, és amely megkönnyíti Magyarországnak, hogy támogassa Ukrajna nemzetközi törekvéseit” – mondta. Egyben megjegyezte, „elvárjuk, hogy helyreálljanak a kisebbségi oktatási jogok, megszűnjenek az anyaországgal történő kapcsolattartást nehezítő zaklatások”.
Új korszak kezdődhet a szervezet életében
Nagyra értékelve a KMKSZ három évtizedes tevékenységét, Németh Zsolt annak a reményének adott hangot, hogy a pozitív változást hozó ukrán elnökválasztásnak köszönhetően a „krisztusi kort elért szervezet” életében is új korszak kezdődhet, hiszen az anyaország erős hátországként a kárpátaljai magyarság mögött áll.
A fórum nyilatkozat elfogadásával zárult, amelyben a KMKSZ sajnálattal állapította meg, hogy a kárpátaljai magyarság helyzete az utóbbi évek jogfosztó ukrán politikája következtében nem jobb, mint 30 évvel ezelőtt. A közgyűlés köszönetét fejezte ki a magyar kormányzatnak a kárpátaljai magyarok jogaiért történő következetes kiállásért, s a magyar lakosság szülőföldön maradása érdekében juttatott jelentős támogatásokért.
35 ember megsérült amikor Madridtól nem messze az autópályán tömegkarambol történt. 50 autó ütközött össze, mert a térségben hóvihar tombolt. A baleset miatt több órán át szünetelt a forgalom az autópályának ezen a szakaszán, hogy a tűzoltók és a mentők elszállíthassák a szerencsétlenül járt embereket.
Áprilisban nagyon ritkán esik hó Madrid közelében, az ütközéseket az okozta, hogy a vezetők nem az időjárásnak megfelelő sebességgel közlekedtek.
Másfél évre kitiltották Ukrajnából Kelemen Hunort, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökét. A hírt maga Kelemen Hunor közölte egy közösségi portálon annak nyomán, hogy szombaton nem engedték be az országba.
Az RMDSZ elnöke Ungvárra szeretett volna eljutni a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) megalapításának harmincadik évfordulójára. Amint leírta, az ukrán határon egy órás várakozás és ellenőrzés után közölték vele, hogy nem léphet be Ukrajnába. Magyarázatot nem adtak a belépése megtagadására.
Az MTI-nek telefonon részletesebben is beszámolt arról: román diplomata útlevéllel a Záhony – Csap határátkelőn szeretett volna belépni Ukrajnába, azonban azt közölték vele, hogy a két társa folytathatja az utat, neki azonban vissza kell fordulnia.
„Egy ukrán nyelvű jegyzőkönyvet tettek elém, és bepecsételték az útlevelembe, hogy 2020 október 13-ig nem mehetek be Ukrajnába” – magyarázta.
Kelemen Hunor elmondta: azonnal tájékoztatta Románia külügyminiszterét a történtekről, hétfőn pedig panasszal fordul a bukaresti ukrán nagykövetséghez, és magyarázatot kér a történtekre.
Amint a politikus a közösségi portálon írta: személyesen szerette volna átadni jókívánságait a KMKSZ-nek. “Beszéltem volna arról a közös útról, amelyet a kommunista diktatúrák bukása óta a Kárpát-medencei magyar nemzeti közösségek bejártak, és azokról a kihívásokról is szóltam volna, amelyekkel szembe kell néznünk. (.) Így nem marad más, mint hogy innen kívánjak boldog születésnapot a KMKSZ-nek, a Szövetség tagjainak és szimpatizánsainak, és egyben a kárpátaljai magyarokat biztosítsam az RMDSZ szolidaritásáról” – áll a bejegyzésben.
A szombati és élő sportközvetítések:
április 6., szombat:
M4 Sport
12.45: Kézilabda, férfi Magyar Kupa, elődöntő, Dabas-Veszprém, Debrecen
15.00: Kézilabda, férfi Magyar Kupa, elődöntő, Szeged-Balatonfüred, Debrecen
16.45: Labdarúgás, OTP Bank Liga, Ferencváros-Paks
19.15: Labdarúgás, OTP Bank Liga, Budapest Honvéd-MOL Vidi FC
Sport 1
15.15: Labdarúgás, Bundesliga, Leverkusen-RB Leipzig
17.45: Labdarúgás, Bundesliga, Bayern München-Borussia Dortmund
Sport 2
16.15: Kézilabda, női EHF Kupa, elődöntő, 1. mérkőzés, Siófok-Viborg
23.00: Kosárlabda, NBA, Milwaukee Bucks-Brooklyn Nets
Eurosport 1
6.55 és 13.25: Sznúker, kínai nyílt bajnokság, Peking
17.30: Autósport, WTCR, Marrákes, 1. futam
18.30: Súlyemelés, Európa-bajnokság, Batumi
22.00: Curling, férfi világbajnokság, Kanada
Eurosport 2
11.00 és 14.00: Motorsport, superbike-világbajnokság, Aragón Nagydíj
16.00: Súlyemelés, Európa-bajnokság, Batumi
18.00: Úszás, nemzetközi verseny, Bergen
Digisport 1
3.00: Tenisz, WTA-torna, Monterrey
14.55: Labdarúgás, Serie A, Parma-Torino
17.40: Labdarúgás, Serie A, Juventus-Milan
20.10: Labdarúgás, Serie A, Sampdoria-Roma
Digisport 2
17.55: Labdarúgás, török bajnokság, Galatasaray-Malatyaspor
20.00: Labdarúgás, francia bajnokság, Guingamp-Monaco
22.00: Tenisz, WTA-torna, Monterrey
Digisport 3
16.55: Labdarúgás, francia bajnokság, Lyon-Dijon
19.00: Tenisz, WTA-torna, Charleston
Spíler1 TV
1.00: Jégkorong, NHL, New York Rangers-Columbus Blue Jackets
4.00: Jégkorong, NHL, Anaheim Ducks-Los Angeles Kings
11.00 és 13.55: Motorsport, supersport-világbajnokság, Aragón Nagydíj
11.40: Motorsport, superbike-világbajnokság, Aragón Nagydíj
16.00: Autósport, ralikrossz-világbajnokság, Abu-Dzabi, döntő
18.25: Labdarúgás, La Liga, Rayo Vallecano-Valencia
22.00: Jégkorong, NHL, St. Louis Blues-Vancouver Canucks
Spíler2 TV
16.00: Labdarúgás, La Liga, Real Madrid-Eibar
20.00: Labdarúgás, La Liga, Barcelona-Atlético Madrid
Balestről érkezett bejelentés a técsői járási rendőrség segélyhívó vonalára április 5-én a kora délelőtti órákban – számolt be róla a mukachevo.net internetes hírportál.
Mint kiderült, egy Chevrolet márkájú autó nem adta meg az elsőbbséget egy Volkswagen márkájú gépjárműnek, s összeütköztek. A baleset következtében még további három autó csapódott a szerencsétlenséget kiváltó Chevroletnek.
A balesetben a Chevroletben utazó két nő sérült meg, akiket jelenleg a técsői járási kórházban ápolnak.
A rendőrség nyomozást indított az ügyben.
Kárpátalja.ma
Iktasson be egy „csalónapot”! A doktorandusz hallgató, Maarten Van Doorn szerint nagyban növeli munkánk hatékonyságát, ha heti egy napra teljes mértékben megfeledkezünk a munkahelyi teendőkről.
A „csalónap” szabályai egyszerűek: előre tervezzük be a heti programok közé, és ténylegesen ne foglalkozzunk egy percre sem a munkával.
Manapság a legtöbb ember szabadidejében sem képes elszakadni a munkahelyi feladatoktól, így az elme folyamatos stressz alatt áll, és nem képes megpihenni. Ez pedig nagyban hozzájárulhat a munka minőségének romlásához. Egy 2017-es amerikai tanulmány szerint melyet az Enterprise Rent-A-Car készített ezer amerikai dolgozó bevonásával, tíz emberből heten számoltak be arról, hogy havonta legalább egy hétvégét biztosan a munkájukkal töltenek.
Amikor dolgozunk, szeretnénk magunkból kihozni a maximumot. Ez azonban csak akkor érhető el, ha időnként teljesen kikapcsolunk – nyilatkozta Van Doorn az NBC riporterének. A „csalónap” lényege, hogy ezen a napon bármivel foglalkozhatunk, amivel a túlhajszolt hétköznapokon nincs időnk. Sőt, szigorúan csak ezekkel szabad foglalkozni.
Van Doorn saját heti rutinjáról is beszámolt: reggelenként egy hideg zuhannyal indítja a napot, amitől frissebbnek érzi magát, majd reggelizik, és pár órán keresztül a doktori disszertációján dolgozik. Délutánonként kikapcsol minden értesítést a telefonján és a számítógépén, és további kutatásaival foglalkozik, melyekben a produktivitást vizsgálja. Igyekszik százszázalékosan a feladatra koncentrálni, és nem engedi, hogy bármi elterelje a figyelmét. A vasárnapokat azonban teljes kikapcsolódással tölti: a barátaival találkozik, internetezik, televíziót néz, vagyis azt csinálja, amihez épp kedve van.
A „csalónapok” véleménye szerint elengedhetetlenek, és nem csak a pihenés miatt – motivációval töltik fel az embert, hogy még többet ki tudjon hozni magából.
Átlépte a héten az ezret az ebolás megbetegedések száma a Kongói Demokratikus Köztársaságban – tudatta pénteken az ENSZ egyik szóvivője.
Stéphane Dujarric, az ENSZ-főtitkár szóvivője elmondta, hogy a megbetegedések számának meredek emelkedése rámutat, hogy a nemzetközi szervezetek milyen nehézségekkel néznek szembe a kór elleni fellépés terén.
„Bizonyítottan 1041 esetről tudunk, s közülük 629-en már nem élnek” – tudatta a szóvivő, hozzátéve: 338 ember, aki kezelésben részesült, viszont már elhagyhatta a kórházat.
A kór terjedésének megfékezésére az egyik legnagyobb fenyegetést az jelenti, hogy a helyiek eleve bizalmatlanok a nyugati orvosokkal szemben, és a kezelési központokat rendre fegyveres milíciák támadják meg.
Időről időre felbukkannak különböző megtévesztő SMS-k, telefonos csalások. Az egyik népszerű trükk, amikor egy nyereményről (pl. kisorsolt személygépkocsiról) tájékoztatják az ügyfelet, majd arra kérik, hogy az átvételhez utalja át a nyeremény árának 1%-át. Máskor a szélhámosok arról értesítenek, hogy valamelyik bankban lévő számlaszámunk megszűnik, amennyiben nem adjunk meg bizonyos adatainkat, noha az adott bankkal nincs is szerződésünk. A csalók olykor honlapot is működtetnek, amely szintén az emberek megtévesztését szolgálja. (Ezeket egy-két hét után felfüggesztik.)
Felhívjuk minden kárpátaljai figyelmét, hogy ne dőljenek be a kétes telefonszámokról kapott üzeneteknek! Semmiképpen ne árulják el személyes adataikat, PIN-kódjukat telefonban, e-mailben, illetve ne utaljanak pénzt olyan számlaszámokra, melyek tulajdonosai személygépkocsit, nagyobb pénzösszeget vagy ingatlan kisorsolását ígérgetik. (Amennyiben állami vagy más lottózóban vásárolnak szelvényt és az által nyernek, az más eset.)
Alább néhány képet közlünk két tipikus SMS-átverésről, amelyre semmiképpen ne válaszoljanak, ha nem akarnak átverés áldozatai lenni:
Amennyiben Ön is ilyen csalás áldozata lett, forduljon a rendőrséghez és jelentse be a történteket, vagy keressen fel jogászt vagy ügyvédet!
Érdemes tudni, hogy a banki alkalmazottak a pénzintézmény megadott telefonszámáról – melyet leellenőrizhet a hivatalos honlapjukon – kereshetik, és akkor sem kérik el bankkártyájának használati kódját, illetve annak utolsó számjegyeit. Ezeket az információkat csak a csalók próbálják kicsikarni a gyanútlan emberektől. Ilyenkor forduljanak a pénzintézmény munkatársaihoz, továbbá vitassák meg, hogy milyen esetekben, milyen információkat igényelhet az intézmény és – ami fontos! – milyen módon veszi fel a kapcsolatot az ügyféllel.
Vannak olyan pénzintézmények is, melyek letölthető mobiltelefonos alkalmazásokon – Privat24, OTP SMART stb. – keresztül informálják ügyfeleiket. Ezek a bankok különböző tranzakciók után értesítik klienseiket SMS-ben vagy e-mailben, amelyben az intézmény neve van megjelölve feladóként.
Amennyiben önök is kapnak hasonló SMS-eket, telefonhívásokat, figyelmeztessék ismerőseiket, hozzátartozóikat, illetve fordulhatnak az Itt Magyarul Is jogsegélyszolgálathoz, ahol informálják Önt a kapott információk hitelességéről. További információt a jogsegélyszolgálatról az imi.jogsegely@gmail.com e-mail címen vagy a következő telefonszámokon kaphatnak: 00380-31-41-4-24-35, illetve a +380993726240. Az érdeklődőket várják a Fodó Sándor Kulturális Központban (II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének tetőtere, 90202 Beregszász, Kossuth tér 6.).
Figyelmeztetjük olvasóinkat, hogy legyenek óvatosak! Ne hagyják, hogy a könnyű megélhetésre vágyók az Önök kárán gazdagodjanak meg!
Kárpátalja.ma
Utamat kerestem,
de a tomboló viharban
ígéretét se láttam.
Mikor kitisztult az ég,
a zöld lombok között
csak magamat találtam.
Bíborka – magyar eredetű; jelentése: bíbor Idézet
„Nem legyőzni kell az akadályt – hanem túljutni rajta. A folyó nem áll le vitatkozni az útját álló sziklával, hanem átfolyik rajta, s derűsen rohan a tenger felé.”
Müller Péter
EZEN A NAPON EMLÉKSZÜNK RÁ:
Mátyás, I. (Kolozsvár, 1443. február 23. – Bécs, 1940. április 6.) Magyar király (1458-1490). Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet fia. Egy korabeli okirat tanúsága szerint a munkácsi vár és várbirtok uraként 1458-ban megerősítette a csernekhegyi kolostor tulajdonjogát Borhalom és Lauka falvakat illetően. 1467-ben a Moldva ellen folytatott hadjáratba személyesen vezette seregét Máramaroson keresztül. Katonái között több máramarosi is volt, akiknek vitézségét a király később adományokkal jutalmazta. A XV. század végéig Huszt vára is Mátyás királyé volt. Egy 1472-ből származó levelében felmentette a pravoszláv papokat az adófizetés kötelezettsége alól. 1472. június 6-án megerősítette a máramarosi koronavárosok: Máramarossziget, Hosszúmező, Visk, Técső és Huszt privilégiumait. Munkács városát egy 1488-ban Esztergomban kelt magyar nyelvű okiratban erősítette meg szabadságjogaiban. A várat és várbirtokot később fiára, Corvin Jánosra íratta. Mátyás király kapcsolatban állt az Ugocsa megyei Perényiekkel. A hagyomány szerint többször vadászgatott Nyalábvár környékén. Több helyi monda szól Mátyás királyról. Az egyik szerint róla nevezték el az Ugocsa megyei Mátyfalvát, egy másikban pedig mint a nevickei vár rémtetteket elkövető pogány úrnőjének megfékezője szerepel.
Forrás: Kárpátaljai Művelődéstörténeti Kislexikon (Hatodik Síp Alapítvány – Mandátum Kiadó, Budapest – Beregszász, 2001.)
MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:
– Ybl Miklós, építész 1814-ben ezen a napon született. Eleinte a romantika, később az új renaissance stílusban építette legtöbb művét, melyek ma is fontos részei Budapest városképének (Opera, Várkert-bazár, a királyi palota egy része).
– Magyarország első aranyérmét Hajós Alfréd szerzi úszásban az első újkori olompián Athénban (1896)
Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.
ISTEN VÁLASZTOTTJA (2)
„Isten elküldte Fiát… hogy a törvény alatt lévőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk.” (Galata 4:4-5)
Isten nemcsak kiválasztott, de feladatot is kijeleölt számodra, bizonyos dolgokat betervezett az életed bizonyos időszakaiban. Néha az embernek változtatnia kell az életmódján egy váratlan terhesség esetén – de senki sem fogad örökbe egy gyermeket véletlenül. Gondolj bele: Isten ismerte minden gyengeségedet, mégis téged választott. Fiává fogadott, sőt, jogos örökösévé tett (Id. Galata 4:5-7). Soha nem kell azon töprengened, vajon odamehetsz-e mennyei Atyádhoz, hiszen ő mindig örömmel fogad. Asztalánál fenntartott helyed van. „Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára” (Zsoltárok 23:5). Ez azt jelenti, hogy semmilyen akadály vagy ellenség nem foszthat meg Isten áldásától. Az, hogy Isten választottja vagy, olyan, mintha platinakártyád volna: kivételezett bánásmódot élvezel! Ez azonban nem jogosít fel arra, hogy úgy élj, ahogy neked tetszik! Néhányan olyanok vagyunk, mint az a kisfiú, aki így imádkozott: „Uram, add, hogy jó fiú lehessek! De ha ezt nem tudod megtenni, ne aggódj, jól érzem magam így, ahogy vagyok!” Nem, „mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad” (Zsidók 12:6). Isten fegyelmezése nem jelent elutasítást, hanem éppen szeretetének bizonyítéka! Isten nem az alapján választott ki, hogy milyen nemzetiséghez tartozol, milyen erényeid, talentumaid vannak, miben vagy tehetséges, hogy nézel ki, mennyire vagy intelligens. Isten azért választott ki, mert szeret, és különleges terve van az életedre. A legjobb pedig az, hogy meg is fog erősíteni, és fel fog készíteni arra, hogy ezt a tervet véghez vidd. „Aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi Krisztus Jézus napjára” (Filippi 1:6).
A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az említett honlapon, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.
Ötödik állomásához érkezett a Tehetséggondozás a tudományok útján rendezvénysorozat április 5-én.Ezúttal a Modern könyvtár- és levéltárhasználat témakörében hallhattak előadásokat az érdeklődők a beregszászi főiskolán. Az esemény a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) szervezésében valósult meg.
A délutáni alkalom első felszólalója Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója volt, aki köszönetet mondott az előadóknak, hogy elfogadták az alapítvány felkérését.
„A jó dolgok azokhoz érkeznek meg, akik hisznek. A még jobb dolgok azokhoz, akik türelmesek. A legjobb dolgok pedig azokhoz, akik sosem adják fel. Minden, amit el szeretnénk érni az életben, egy olyan ajtó mögött van, ahol előtte még soha nem jártunk. Ezért nem szabad feladni a kutatást, tudományos munkát, mert csak a tudomány viszi előrébb a világot” – mondta az irodaigazgató.
A Tehetséggondozás a tudományok útján című kurzus lehetőséget kínál a pályakezdő kárpátaljai magyar főiskolásoknak és egyetemistáknak arra, hogy kutatásaik végzéséhez minél több módszert sajátíthassanak el és alkalmazzák azokat.
A Modern könyvtár- és levéltárhasználat témakörben előadást tartott:
Dr. Palasik Mária – az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltár osztályvezetője;
Kujbusnédr. Mecsei Éva – a Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárának igazgatója és főlevéltárosa;
Szamborovszkynédr. Nagy Ibolya – az Apáczai Csere János Könyvtár könyvtárigazgatója;
Kutassy Ilona – a Kárpátaljai Területi Állami Levéltár Beregszászi Fióklevéltár igazgatóhelyettese és főlevéltárosa;
Horváth Attila – az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltár Üzemeltetési és Biztonsági Osztályának munkatársa.
A program zárásaként az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának jóvoltából bannerkiállítást tekinthettek meg Rákóczi-főiskola Gross Arnold termében Bányászakták a Rákosi-korszakból címmel.
A kurzus Kárpátaljai OTDK Fórummal zárul május 16-án a főiskola Győr termében, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak.
CS.P.A.
Kárpátalja.ma
Zvér Endre nagyböjti gondolatai 1896-ból.
“Hány gyermek van, kiket hiába figyelmeztetnek, hogy ételben italban mértékletesek legyenek és ne tegyenek
olyast, mi testi és lelki javuknak kárára van. Ha a betegség tönkretette őket, akkor, nagy későn, ismerik be oktalanságukat. Hány gyermek viszonozza a szülői szeretetet engedetlenséggel. Kérhetik, inthetik, ő állhatatos marad a rosszban. De ha a jó szülők elhalnak, akkor veszi észre, hogy másoknál nem találja meg azt, az önzetlen szeretetet, melyet szülei tanúsítottak irányában. Keservesen tapasztalja, hogy mily nehéz az árva sorsa, mert nagyon sokszor könyeivel kell megpuhítania a kegyelemből nyújtott száraz falatokat. Ilyenkor odaadná életét, ha még egyszer föltámaszthatná szüleit.”
(Forrás: Zvér Endre: Krisztus urunk hét szava, Nagyböjti szent elmélkedés a tanuló ifjúság számára, 1896)
Marosi Anita
Kárpátalja.ma
Theresa May brit miniszterelnök „őszintén reméli”, hogy Nagy-Britannia rendezett módon, az Európai Unióval kötött kilépési megállapodás elfogadásával hagyja el az EU-t; erre lehetőséget biztosítana az uniós szerződések alapján március 29-én esedékes jelenlegi határidő rövid idővel való meghosszabbítása – erről May maga beszélt újságíróknak Brüsszelben csütörtökön, az Európai Tanács ülését megelőzően.
Nyilatkozatában a miniszterelnök aláhúzta: a határidő június végéig való meghosszabbításához szükséges az unióban maradó 27 tagország jóváhagyása, de ezáltal elkerülhető lenne a megállapodás nélküli brit kiválás.
Fontos elfogadni, hogy Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnése (Brexit) a brit emberek döntése. A brit parlamentnek ezt teljesítenie kell – tette hozzá Theresa May.
Corbyn továbbra is megpróbálná újratárgyalni a kiválási megállapodást
Újra kell tárgyalni a brit EU-tagság megszűnésének feltételeit rögzítő kiválási szerződést, amelyet már kétszer is elutasított a londoni parlament alsóháza – jelentette ki Jeremy Corbyn, a legnagyobb brit ellenzéki erőnek számító Munkáspárt elnöke csütörtökön Brüsszelben.
„Eltökéltek vagyunk, hogy megegyezzünk, és ezzel megakadályozzuk az Egyesült Királyság rendezetlen kilépését, illetve konstruktív jövőbeli kapcsolatot alakítsunk ki az Európai Unióval” – mondta Corbyn, miután megbeszélést folytatott Michel Barnier-vel, az EU Brexit-ügyi főtárgyalójával.
„Mai találkozóink pozitívak voltak, azt tettük, amit a kormánynak kellene, azaz konstruktív alternatívát kerestünk ahelyett, hogy ismét megszavaztassuk a kétszer már elutasított megállapodást” – hangsúlyozta.
Szakértők azonban rámutattak, hogy a bennmaradó tagállamok és az uniós intézmények már számtalanszor kizárták a kiválási szerződés újranyitásának lehetőségét.
Kurz: Abszurd lenne az Egyesült Királyság részvétele az EP-választáson
Abszurd lenne az Egyesült Királyság részvétele a májusi európai parlamenti választáson – vélekedett Sebastian Kurz osztrák kancellár a csütörtöki brüsszeli EU-csúcs előtt. Rövid sajtótájékoztatóján Kurz elmondta, hogy támogatja a brit európai uniós kiválás (Brexit) elhalasztását, amennyiben „sikerül választ adni bizonyos fontos kérdésekre”.
„Fontos, hogy az Egyesült Királyság ne vegyen részt a választáson. Érthetetlen lenne egy olyan országnak a részvétele, amely el akarja hagyni az Európai Uniót”– tette hozzá. A kilépés jövő heti határidejének meghosszabbításával kapcsolatban ugyanakkor leszögezte, az még mindig jobb, mint az úgynevezett kemény Brexit.
Macron: Nyitott vagyok a Brexit határidejének meghosszabbítására
Nyitott vagyok Nagy-Britannia uniós tagságának március 29-én esedékes határidejének technikai meghosszabbítására, ugyanakkor nem lehet a határidőt a végtelenségig hosszabbítani – jelentette ki Emmanuel Macron francia államfő Brüsszelben, az Európai Tanács ülését megelőzően csütörtökön.
Macron újságíróknak nyilatkozva aláhúzta, egyértelművé kell tenni London számára, hogy a Brexit a brit nép döntésének eredménye. Azt is, hogy a megállapodás kétéves, alapos munka eredménye, amely a lehető legjobb egyezség úgy Nagy-Britannia, mind az unió számára. Azt újratárgyalni nem lehet. Elutasítása esetén megállapodás nélkül lép ki az unióból Nagy-Britannia, az unió erre is fel van készülve – tette hozzá.
Merkel: A brit parlamentnek komolyan kell vennie a megállapodás nélküli Brexit veszélyeit
A brit parlament alsóházának komolyan kell vennie a brit uniós tagság megállapodás nélküli megszűnésének veszélyeit és el kell fogadnia a brit kormány és az Európai Unió megállapodását a Brexit feltételeiről – jelentette ki Angela Merkel német kancellár Brüsszelben, az Európai Tanács ülését megelőzően csütörtökön.
Merkel újságíróknak nyilatkozva aláhúzta, az unióban maradó tagországok vezetőinek az unió jövőjére kell gondolniuk, ezért az utolsó pillanatig azon fognak dolgozni, hogy egy rendezett kiválást érjenek el. Fel kell készülni azonban arra is, hogy a megállapodást továbbra sem fogadja el a brit parlament alsóháza, a határidő ugyanis nagyon rövid – tette hozzá.
Tavaly mintegy 40 ezerrel, 10 649 800-ra nőtt Csehország lakosainak száma, elsősorban a bevándorlásnak köszönhetően – jelentette be csütörtökön Prágában a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ).
A tavalyi év folyamán rekordszámú, 58 148 külföldi állampolgár telepedett le Csehországban, míg 19 519 cseh állampolgár külföldre költözött. A bevándorlók között a legtöbben ukránok (13 200) és szlovákok (5200), őket a románok és a bolgárok követik.
Csehországban 2018-ban 114 036 gyermek született, 369-cel kevesebb, mint 2017-ben. A házasságon kívül született gyermekek aránya 48,5 százalék, ez fél százalékkal kevesebb, mint a korábbi esztendőben. Ez a mutató 1988 óta most csökkent első ízben. A művi terhességmegszakítások száma 2400-zal, 32 600-ra csökkent.
Az elhalálozások száma 112 920 volt, 1477-tel több, mint 2017-ben. Házasságot 54 470 pár kötött, ami 2007 óta a legmagasabb szám. A cseh férfiak általában 29 évesen, a nők 27 évesen léptek frigyre.
A CSÚ szerint pozitív tényező, hogy a válások száma tavaly tovább csökkent. A több mint 24 ezer válásból több mint 14 ezer esetben a pároknak kiskorú gyermekeik is voltak.
Az Ukrán Legfelsőbb Tanács elé terjesztették azt a törvénytervezetet, mely alapján a jövőben az édesanyával házasságban élő férfiak gyermekük születése után tíznapos fizetett szabadságot igényelhetnek munkahelyükön – tájékoztat a life.pravda.com.ua március 19-én.
A tervezet szerint a születési anyakönyvi kivonat felmutatása alapján kérheti majd az édesapa a szabadságot. Jelenleg 14 napos fizetetlen szabadságra van joguk a fiatal édesapáknak, amennyiben gyermekük édesanyja szülési szabadságon van. A jogalkotók azzal magyarázták beadványukat, hogy az újszülötthöz való adaptációban egyenjogúvá válhat mindkét szülő, továbbá az édesapa, gyermeke születése után, segédkezhet majd a fiatal édesanyának és több időt tölthet újszülött gyermekével.
A „Save the Children Ukraine” nemzetközi szervezet információi szerint országunk a 78. helyen áll az anyai komfort szempontjából. Több országban törvény védi a fiatal apák jogait, így például Norvégiában két hét fizetett szabadság jár, Nagy-Britanniában a fizetésének 90%-át megőrizve igényelhet szintén két hét szabadságot a kisgyermek édesapja, Portugáliában pedig öt napos szabadságra kötelezik az újszülött édesapját, ennek elmulasztásáért pénzbírság jár.
Kárpátalja.ma
A Petro Porosenko ukrán elnök tulajdonában lévő Roshen édességipari vállalat újabb márkaboltját gyújtották fel Kijevben, egy hét alatt már a harmadikat – közölte csütörtökön a kijevi rendőrség.
A két, maszkot viselő elkövető szerda este Molotov-koktélt dobott a bolt kirakatablakára. Az Ukrajinszka Pravda hírportál által közölt fotókon az látható, hogy a kirakatot nem sikerült betörniük, de az üvegen jól látszanak a tűz utáni nyomok.
A mostanit megelőzően múlt vasárnap és hétfőn gyújtottak fel egy-egy Roshen-üzletet a fővárosban. Az akkori gyújtogatások gyanúsítottjait a rendőrök őrizetbe vették, egy 53 éves, kijevi lakhelyű és egy 1964-ben született, Hmelnickij megyei, munkanélküli férfit. Előbbit a bíróság már házi őrizetbe helyezte. Róla Andrij Kriscsenko kijevi rendőrfőnök az Ukrajinszka Pravda hírportálnak azt mondta korábban, hogy egy olyan szélsőséges szervezet tagja, amely állítólag a március 31-i elnökválasztás meghiúsítását tervezte a helyzet destabilizálásával a fővárosban.
Kriscsenko szavai szerint a gyanúsított aktív résztvevője volt a közelmúltban több utcai akciónak. Szervezetének vezetője egy bizonyos Jevhen Morinec, aki “Bila balaklava (fehér símaszk)” néven ismert. Február 18-a óta ő is őrizetben van a hatalom megdöntésére tett felhívásai miatt. A hírportál a főügyészségtől úgy értesült, hogy a férfi kapcsolatban áll az oroszbarát Nazsdak szervezettel is, amelynek vezetőjéről, Mikola Dulszkijról az Ukrán Biztonsági Szolgálatnál (SZBU) úgy tartják, hogy “a Kreml ügynöke”.
A hatóságok a Roshen-üzletek ellen elkövetett gyújtogatások miatt szándékos rongálás és garázdaság címen indítottak eljárást. A gyújtogatások következtében személyi sérülés eddig nem történt.
Milyen most magyarnak lenni Kárpátalján? Milyenek a hétköznapok? Hogy élik meg az itt élők a háborút, mit gondolnak az ukrán-magyar viszonyról, az új oktatási törvényről, az elvándorlásról? Milyen az élet a magyarság központjának számító Beregszászban, és milyen a peremterületeken? Milyen kép él az ukránok fejében a magyarokról? Mik a legjellemzőbb sztereotípiák, és mit gondolnak Kárpátaljáról a régión kívül élők?
Évtizedenként nagyjából 10 000 magyarral lesz kevesebb a határon túli régiókban. A legfrissebb kutatások azt mutatják, hogy jelenleg hozzávetőlegesen 135-140 ezren vallják magukat magyarnak Kárpátalján. A film szakértők és hétköznapi emberek megszólaltatásával próbálja körbejárni a legfontosabb kérdéseket. Megszólal benne a frissdiplomás lány, aki Beregszász melletti szülőfalujában tanít a magyar iskolában, és három havonta találkozik külföldön dolgozó vőlegényével. Egy másik helyszínünk Aknaszlatina, a legtávolabbi olyan település, ahol még van magyar középiskola, és ahol a gyerekek identitása meglehetősen összetett: a legtöbbjük vegyes házasságból született, az iskolában magyarul, az utcán a többi gyerekkel románul és oroszul beszélnek, Ukrajna a hazájuk, de a szüleik már évek óta Németországban vagy Csehországban dolgoznak. Megismerünk egy fiatal polgármestert, aki el akarta hagyni Kárpátalját, de végül hazajött, és olyan magyar főiskolán tanuló ukrán fiatalt is, akinek Budapest a kedvenc városa, az emberekért és az épületekért egyaránt rajong, és ott képzeli el a jövőjét. Egy 98 éves ukrán kutató elmeséli, hogy milyennek látta a magyarokat a negyvenes években, és azt is megtudjuk, hogy miért döntött úgy a tiszakeresztúri magyar méhész, hogy soha többet nem megy Magyarországra.
A filmet a Filmszemle-díjas Zámborszki Ákos és a Junior Prima- díjas Galán Angéla jegyzi, és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Mecenatúra programjának keretében valósult meg.
Ez a 2013-ban indult Szomszédaink, a magyarok – c. dokumentumfilm-sorozat negyedik, befejező része. A sorozat közérthető és elfogulatlan módon kísérli meg bemutatni a magyarok és a szomszédos országok népei közti, sokszor ellentmondásos viszonyt. Az első 3 rész (Szlovákia, Románia és Szerbia) középpontjában a magyarság és magyarok megítélése áll: mit gondolnak ma a szlovákok, a szerbek, a románok a magyarokról és fordítva. Mit gondolnak közös múltunkról, és hogyan értelmezik kölcsönös történelmi sérelmeinket? Milyen közhelyek torzítják az egymásról kialakított képet? Mi áll a negatív érzelmek hátterében? Mitől lesz jó két nép viszonya, és mi okozza a konfliktust? Hogyan működik mindez egy vegyes családban? Mennyire meghatározó az iskola, a történelemoktatás? Milyen narratívákat kapnak iskolásként az ott élők, és hogy befolyásolja ez későbbi értékítéletüket? Mik a legérzékenyebb pontok, ahol a leginkább eltérnek a vélemények?
A negyedik, befejező rész Kárpátaljával és a helyi magyarok helyzetével foglalkozik. A közönség tavaly év végén láthatta a filmet az M5 csatornán, hétvégén pedig az Index online premierjén vetítik. A film szakmai bemutatója áprilisban lesz a Magyar Filmhéten.
Előreláthatólag március 26-án, Ungváron tart majd kampánybeszédet Julija Timosenko ukrán elnökjelölt – számolt be róla a mukachevo.net internetes hírportál.
Timosenko – a jelenlegi államfőhöz hasonlóan – a Petőfi téren tartja kampánybeszédét közép-európai idő szerint 12.00-kor.
Az elnöki székért induló politikust már korábban, március 2-ra is Kárpátaljára várták, ám Timosenko akkor csalódást okozott választóinak.
Kárpátalja.ma
Ha szereted az angol nyelvet és csiszolnád a tudásod, akkor van egy jó programunk a számodra. Angol nyelvtanulást, érdekes témákat, jó közösséget és csapatmunkát kínálunk – s mindezt INGYEN!
A Pro Cultura Subcarpathica társszervezésében újraindul az angol klub. Március 27-től heti rendszerességgel várunk mindenkit a Fodó-központban (II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakképző Intézete). Az alkalmak május közepéig tartanak. Szerdánként 17:00 órai kezdettel az amerikai Eric Hoeksema és felesége, Stacy vezetik majd a foglalkozásokat.
Várunk minden 15 év feletti érdeklődőt.
A programról a szervezo@kmf.uz.ua e-mail címen érdeklődhetnek. Az esemény megtalálható a Pro Cultura Subcarpathica facebook-oldalán is.
Kárpátalja.ma
Bírósági keresetet nyújtott be az illetékes bíróságon az Ukrán Központi Választási Bizottság ellen Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, ukrán parlamenti képviselő, mivel a testület nem hajlandó kialakítani az őszi parlamenti választásokra egy magyar többségű választókerületet.
A parlamenti választási törvény 18. cikkelye értelmében az egyéni választókerületek kialakításánál figyelembe kell venni az ott élő nemzeti kisebbségek érdekeit, valamint a terület nemzetiségi összetételét, ennek megfelelően a Nagyszőlősi, a Beregszászi, az Ungvári és a Munkácsi járásokban élő magyarok joggal tartanak igényt a magyar körzet kialakítására – mondja Brenzovics László. A KMKSZ a 2014-es parlamenti választások alkalmával is kérte az Ukrán Központi Választási Bizottságot, hogy alakítsanak ki az egy tömbben élő magyaroknak egy egyéni választókörzetet, a kérést azonban elutasították, a többségében magyarok lakta területeket pedig három választókörzetbe osztották szét. Sőt, a választási törvény megsértésével több választókerület között osztották fel a Beregszászi járást, ahol a legmagasabb a magyar választók aránya.
„A választások óta levelezésben álltunk az Ukrán Központi Választási Bizottsággal, akik különböző mondvacsinált okok miatt, elsősorban azt mondták, hogy nem tudják, hol laknak a kárpátaljai magyarok, emiatt nem tudják kialakítani a magyar választási körzetet, és elutasították a kérést” – mondta Brenzovics László a bírósági kereset benyújtásának okát megnevezve. A bíróság elfogadta a keresetet, s hamarosan megkezdődik a tárgyalás.
I.A./Cs.A.