Aknaszlatina régóta közkedvelt üdülőhely a turisták számára. A szlatinai sóstavak környékén üdülőövezet jött létre az elmúlt években, melyek nyaranta rengeteg vendéggel, pihenni vágyóval telnek meg. Az előző években már a nyár első napjaiban is nagy forgalom volt a sóstavak környékén, de idén más a helyzet. Egyelőre még csend és üresség van az üdülőkben, forgalom nincs, szobákat se foglaltak még a nyaralni vágyók.
Évekkel ezelőtt a turisták nagy része a központi tavat (Kunigunda-tó) választotta a pihenésre, azonban a tó néhány éve eltűnt. Mára a nyaralók mellett nagyon sok mesterségesen kialakított sósvizű medencét hoztak létre. A szobaárak napi díja 200–600 hrivnya között mozog.
A turisták elmondásaiból kiderül, hogy Aknaszlatina még mindig egy jó alternatíva azoknak, akik sósvízre vágynak, de a tengerre nem tudnak eljutni – számolt be a pmg.ua hírportál.
Kárpátalja.ma
A Harkányi Gyógyfürdő Zrt. pályázatot hirdet, a “Harkányi Gyógy- és Strandfürdő kabalája” címmel.
I. A pályázat célja:
A Gyógyfürdő kabalájaként egy olyan kabalafigura elkészítése a cél, amely minden korosztály számára jó élményt és kellemes pillanatokat szerez, valamint figyelemfelkeltő megjelenésével bárhol a társaság középpontja lehet.
A nyertes pályamű koncepciója alapján a kabalát a pályázat kiírója elkészítteti, amely így később több formában megjelenik majd a fürdő életében (pl. kisebb plüss- és embernagyságú figura). A különböző felhasználási formákat a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. elsődlegesen marketing célokra kívánja fordítani, így például a figurába öltözött kolléga megjelenik majd a fürdő egyes rendezvényein, valamint kiállításokon is.
II. Ki lehet pályázó?
Minden magyar anyanyelvű, 6 és 18 év közötti átalános- vagy középiskolai tanuló.
III. Hogyan kell pályázni?
A pályázat kiírója legkésőbb 2017. 04. 17-ig, a harkany.kabala@gmail.com emal címre várja elektronikus formában a pályázatokat.
A pályázatnak tartalmaznia kell:
- személyi adatokat, így a pályázó nevét, címét, oktatási intézményének nevét, gondviselőjének nevét és telefonszámát;
- továbbá a pályázat, tehát a javasolt kabala látványtervét, mely lehet bármilyen technikával készül rajz vagy festmény, illetve egyéb alkotás (gyurma, textil, stb.) fotója;
- a pályamű szöveges, maximum 10 mondatos bemutatását, mely tartalmazza a figura karakterének leírását és nevét is.
IV. A pályázat menete:
Az első forduló 2017. 03. 17.-2017. 04. 17-ig tart.
A határidő lejártát követően a beérkezett pályaművek közül a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. kiválaszt hármat, melyet 2017. 04. 20-án Facebook oldalán (http://www.facebook.com/harkanyfurdo) nyilvánosságra hoz.
Ezt követően a pályázat kiírója 2017. 05. 05-ig szavazást hirdet, mely keretében a Facebook oldalon a közönség szavazással döntheti el, melyik pályamű legyen a nyertes.
V. Nyeremények:
1. A pályázatot határidőn belül beküldők között a pályázat kiírója a pályázat lezártát követő 15 napon belül kisorsol 10 db 2 főre szóló ingyenes belépőt a Harkányi Gyógy- és Strandfürdőbe, amelynek a legkésőbbi felhasználási határideje 2017. augusztus 31. napja.
2. A Facebook oldalon szavazók között a szavazás lezártát követő 10 napon belül 5 db 5000 Ft értékű utalvány kerül kisorsolásra, függetlenül attól, melyik pályaműre szavaztak.
3. A Fürdő zsűrije által kiválasztott, de nem nyertes 2 db pályamű beküldői teljes nyári (06. 01.-08. 31.) ingyenes strand belépési lehetőséggel gazdagodnak.
4. A nyertes pályázat beküldője nyereményként megkapja:
- a 001-es sorszámú relikviát, azaz a pályázata alapján készült, sorszámal ellátott relikviának az első darabját;
- valamint kiemelt fődíjként a 2017. 06. 01-2018. 05. 31.-ig terjedő időszak vonatkozásában a nyertes pályamű elkészítőjének nevére szóló 1 éves bérletet és 1 fő szabadon változtatható felnőtt közeli hozzátartozója részére 1 éves, kizárólag együttes belépésre feljogosító bérletet.
http://www.harkanyfurdo.hu/
L’affaire devait être rondement menée. Afin de remédier à un possible déficit capacitaire de l’Aviation royale canadienne en raison de l’âge de ses CF-18 Hornet, Ottawa avait annoncé la tenue de discussions afin de se procurer, auprès de Boeing, 18 F/A-18 Super Hornet. Une solution « intérimaire », dans l’attente du lancement d’un appel d’offres, promis par […]
Cet article Confusion au sujet de l’intention du Canada de se procurer 18 avions F/A-18 Super Hornet est apparu en premier sur Zone Militaire.
Németországban törvényt hoztak a gyermekházasság tilalmáról, az új szabályozást azért kellett bevezetni, mert a migrációs válság nyomán megemelkedett a házasságban élő fiatalkorúak és gyermekek száma.
A szövetségi parlamentben (Bundestag) péntek hajnalban elfogadott törvény kimondja, hogy Németországban csak 18 éven felüliek köthetnek házasságot. Ezzel megszűnt az a szabály, hogy 16 vagy 17 évesen is lehet házasságot kötni, ha a partner felnőtt, és az illetékes családjogi bíróság hozzájárul a frigyhez.
Továbbá automatikusan érvénytelenné válik valamennyi külföldön létrejött házasság, ha 16 év alatti személlyel kötötték. A 16 és 18 éves kor között külföldön kötött házasságok esetében a családjogi bíróság dönt. A házasság felbontásától csak kivételes esetben tekinthet el, például életveszély kialakulásának megelőzése érdekében, vagy ha a házassági kapcsolatba fiatalkorúként belépett személy már felnőtt és nem kíván kilépni a kapcsolatból.
A törvényt a kormánypártok – a jobbközép CDU/CSU és a szociáldemokraták (SPD) – képviselőinek szavazataival fogadták el. Az ellenzéki pártok – a Baloldal (Die Linke) és a Zöldek – szerint a kormány javaslata elfogadhatatlanul általánosító, és nem alkalmas a gyermekházasság problémájának kezelésére.
Kormányzati adatok alapján Németországban tavaly 1475 olyan külföldön kötött házasságot tartottak nyilván, amelyben van 18 éven aluli fél. Ezek között 361 házasságban az egyik vagy mindkét házastárs 14 éven aluli gyermek. A tényleges szám ennél nagyobb lehet, mert az állam nem mindig értesül az egyházi – például muzulmán egyházi személyek előtt kötött – házasságokról, de a gyermekházasság így sem tömeges jelenség.
Kész a világ,
Feszült, ünnepi várás
Tereng felette.
Halotti csend. Csak néha néha
Sóhajt az Isten lelke.
Kimérve minden pálya
Megtöltve minden lélek-lámpa,
Ahol csak úr a lét…
De jaj, sötét van,
Mélységes iszonyú sötét!
A zordon tömeg-árnyék
Némán zokogva kering utjain,
S csak egyet tud és egyet érez…
…Most váratlanul vágyon megvonaglik
és felzug Istenéhez:
Betelt az idő!
Sugarat, fényt, szint adj nekünk,
Mert epedünk!
Fényesség nélkül oly sivár az élet!
Nagy Alkotónk, oh mondd ki szent igédet
Legyen világosság!…
És ismétlik mindig erősebben
A felviharzott étheren keresztül
És felharsan az egek harsonája
S a végtelennek zsolozsmája zendül
Zsibongva, zsongva…
És nagy szavát az Ur – kimondja!
Az ukrán hatóságok őrizetbe vették egy bűnbanda tagjait, a csoportot arra bérelték fel, hogy elraboljon és erővel visszavigyen Oroszországba egy, az üldöztetések elől évekkel ezelőtt Ukrajnába menekült orosz üzletembert – közölte pénteken Jurij Lucenko ukrán főügyész a Facebook közösségi oldalon.
Tájékoztatása szerint a bandának 17 millió dollárt (közel 5 milliárd forintot) ajánlott az emberrablás megrendelője. A Kijev megyei ügyészség és az Ukrán Biztonsági Szolgálat munkatársai tetten érték és őrizetbe vették őket, amikor átvettek előlegként 100 ezer dollárt.
Lucenko nem közölte, hány embert vettek őrizetbe, de kitért arra, hogy a bűnbanda tagja egy kijevi kerületi rendőrkapitány is. Hozzátette: a főügyészség kezdeményezte az őrizetbe vett személyek előzetes letartóztatásba helyezését.
Az RBK Ukrajina hírportál nem megnevezett főügyészségi forrásra hivatkozva azt írta, hogy az elrabolni próbált üzletember Vlagyimir Krupcsak, aki egy kartongyártással foglalkozó kijevi cég tulajdonosa.
A férfi 1996-2004 között egy arhangelszki (Észak-Oroszország) papírgyár igazgatótanácsának elnöke volt. “Vállalati háborúba” keveredett egy Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló oligarchával, Oleg Gyeripaszkával, s emiatt elhagyta Oroszországot és Ukrajnába menekült. 2007 decemberében ukrán állampolgárságot kapott.
Krupcsak korábban Oroszországban parlamenti képviselő is volt, továbbá tagja volt a Putyin mögött álló Egységes Oroszország pártnak.
A KMKSZ Ifjúsági Szervezete hároméves újjáalakulása óta szoros kapcsolatot ápol a magyarországi Fidelitas közösséggel. Számos adománygyűjtő akció, közös szeminárium és különböző rendezvény során mutatkozott már meg a két szervezetben rejlő együttes erő, tenni akarás és összetartozás, valamint az egymástól való tanulás, tapasztalat- és eszmecsere igénye is aktívan él közöttük. A múlt hét folyamán, a Fidelitas Fenntartható Fejlődés Kabinet vendége és előadója volt Fábián Beáta, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezetének elnökségi tagja. Beszélt életpályájáról kárpátaljai magyar fiatalként, anyaként, tanárként és kutató doktorandaként, miért is tartja fontosnak azt, hogy társadalmi és közéleti felelősséget is vállaljon.
Szó volt a KMKSZ ISZ kezdeti nehézségeiről, kibontakozó és egyre inkább bővülő közösségéről, a megélhetési kényszerből induló és a növekvő tendenciát mutató elvándorlásról, és hosszan tanácskoztak, – a meghívott előadó számára is igen fontos és érdekelt témában – a női jogokról, szerepekről, a női közszférában való elhelyezkedésnek és érvényesülésnek nehézségeiről és előnyeiről.
A kárpátaljai ifjúsági szervezet három év alatt, Dobsa István elnöki munkája során, jelentős fejlődésen ment keresztül. Kárpátalja településeinek több mint kétharmadán aktív csoportok alakultak, a közösség folyamatosan bővül.
Fábián Beáta elmondta, hogy szervezetük számára alapvető érték a magyarság megmaradása és az erős nemzettudat. Fontosnak tartják a közös gondolkodást, a természeti- és kulturális örökségünk védelmét. Több csoporttal csatlakoztak a Tiszta Kárpátalja mozgalomhoz, melynek célja, hogy tisztábbá, élhetőbbé váljon környezetünk. A szervezet fiataljai a településeken és külterületeken egyaránt végeztek hulladékgyűjtést, út menti árkokat takarítottak ki, kiemelt figyelmet fordítottak a magyarság emlékhelyeinek – a Tiszacsomai Honfoglaláskori Temető, vagy a tiszaújlaki Turul-emlékmű park – rendbe tételére.
Rendszeresen szerveznek adománygyűjtő akciókat, mivel a három éve történt Majdan téri események óta a politikai és gazdasági instabilitás sok kárpátaljai családot taszított nehéz helyzetbe, illetve az ifjúság elvándorlása is fokozott problémává vált.
A KMKSZ ISZ elnöksége ezúton is szeretné megköszönni a kabinet elnökének, Ary Tamásnak, a kedves meghívást, felkérést, a fiataloknak a megjelenést, az érdeklődést, az érdekes kérdéseket, az építő hozzászólásokat és a baráti beszélgetéseket. Az ifjúsági szervezet vezetősége üdvözli a két szervezet közötti szakmai tapasztalatcsere ezen útját, és reméli, hogy a jövőben még számos alkalommal folytathatnak ilyen jellegű hasznos beszélgetéseket!
KMKSZ ISZ elnöksége
Emberi fogyasztásra szánt gyógyszereket, rovar- és gyomirtókat, illetve más ipari kemikáliákat találtak a Nagy-korallzátonynál élő, közönséges levesteknősök vérében.
A kutatók Természetvédelmi Világalap (WWF) vezette projekt égisze alatt jutottak erre a felfedezésre: a városi területek közelében és félreesőbb régiókban élő teknősöktől vett mintákat hasonlítottak össze.
Amy Heffernan, a Queenslandi Egyetem kutatója és a vizsgálat szakembere az ABC-nek kifejtette, meglepte, hogy kémiai vegyületeket találtak a tengeri teknősökben.
Szavai szerint minden, amit lemosnak az emberek a lefolyón, használnak kertjükben, vagy bejut az ipari szennyvízbe, a jelek szerint a tengeri környezetbe és a teknősökbe kerül a Nagy-korallzátony környékén.
Az emberi tevékenységhez köthető vegyületek a korábbi kutatások szerint stresszhez és egyéb mellékhatásokhoz vezetnek az élőlényeknél, néhány levesteknősnél már fel is fedezték gyulladás és májkárosodás jeleit.
Heffernan szerint még aggasztóbb az ismeretlen kemikáliáknak a teknősökben jelenlévő koktélja. „Aggodalomra ad okot, hogy több nem beazonosítható vegyületet találtunk testükben, mint amennyit ismertünk” – magyarázta.
Úgy véli, lehetetlen, hogy a kutatók pontosan megismerjék, egy adott időszakban milyen kemikáliák jutnak a környezetben, mivel sokfélét használunk, és nem mindig tudni, melyek azok, illetve milyen hatásaik lehetnek.
A projektet vezető WWF-Australia szerint a teknősöket eme tudás birtokában be lehet vonni a vizsgálatokba, hogy nyomon követhessék, milyen vegyületek jutnak a zátony körüli vizekbe és a tengeri élőlényekbe.
A vérmintákat a townsville-i Cleveland-öböl, a Burdekin-folyónál lévő Upstart-öböl, és a félreeső Cape York szigetcsoport Howicks-szigete közelében élő teknősökből gyűjtötték be.
A három helyszínen a kutatók több százezer vegyület nyomára bukkantak a hüllőkben.
L'ONG Human Rights Watch (HRW) a appelé jeudi 1er juin les chefs d'État à faire pression sur le régime du président congolais Joseph Kabila, pour assurer la tenue d'une élection présidentielle cette année en RDC.
Cet article RDC : l’ONG Human Rights Watch appelle les dirigeants africains à faire pression sur Kabila est apparu en premier sur JeuneAfrique.com.
The European Union works to bring an end to the conflict and enable the Syrian people to live in peace in their own country.
Speakers will notably include:
Antonio Tajani, President of the European Parliament
Jean-Claude Juncker, President of the European Commission
Federica Mogherini, High Representative for Foreign Affairs and Security Policy / Vice-President of the European Commission
Werner Hoyer, President of the European Investment Bank
Markku Markkula, President of the Committee of the Regions
Dimitris Avramopoulos, Commissioner for Migration, Home Affairs and Citizenship
Neven Mimica, Commissioner for International Development
Julian King, Commissioner for Security Union
Louise Arbour, United Nations Special Representative for International Migration
William Lacy Swing, Director General of the International Organisation for Migration
Claude Moraes, Chair of the Committee on Civil Liberties, Justice and Home Affairs Committee
Linda McAvan, Chair of the Committee on Development
To receive the Brussels Briefing in your inbox every morning, register for a free FT account here and then sign up here.
Read more