Biztonságpolitika

A heavy storm caused flooding in areas of San Salvador, the capital of El Salvador, on August 16. These phenomena mostly occur during the rainy season, partly due to the environmental degradation of a water recharge area known as El Espino. Credit: Cruz Roja de El Salvador

By Edgardo Ayala
SAN SALVADOR, Aug 25 2025 (IPS)

Two construction projects pushed by the government of El Salvador, in a water recharge area adjacent to the country’s capital, on the slopes of the San Salvador volcano, threaten to make the area more vulnerable and increase the risk of flooding in the city’s poor neighborhoods downstream.

That is what environmentalists, and especially residents of communities who have lived for decades in this green area and witnessed the impact of urban expansion, told IPS.  Like a cancer, it is slowly eating away at the 800 hectares of what was, in the 19th century, one of the main coffee farms, El Espino, in what is now the western periphery of San Salvador.“I was born here, I am a native of this farm, and I have seen how everything has been deteriorating” –Héctor López.

“I was born here, I am a native of this farm, and I have seen how everything has been deteriorating,” 63-year-old Héctor López, a member of the El Espino Agricultural Production Cooperative, told IPS. The cooperative has 100 members who are mostly dedicated to coffee cultivation.

“It was all pure coffee plantations, owned by the Dueñas family, and over time El Espino has been affected by the constructions”, said López.

The two new government projects continue the pattern of deforestation that the property has been subjected to since the 1990s, a product of the unstoppable advance of the real estate sector.

These are the El Salvador National Stadium, which will hold 50,000 seats and whose construction began in September 2022 on an area of 55,000 square meters, and is expected to be ready in 2027.

Meanwhile, the new Center for Fairs and Conventions (Cifco) will begin construction in the coming months on an area of similar size. Both would cover about 10 hectares.

The cost of the stadium is around 100 million dollars, but the authorities have not revealed the figure for the Cifco.

Runoff coming down from the San Salvador volcano overflows a river, downstream, and floods areas populated by low-income families in the southern part of the city. The capacity to absorb rainwater will be affected by two large construction projects promoted by the Salvadoran government. Credit: Edgardo Ayala / IPS

The forest turned to cement

With each new construction, the soil absorbs less rainwater, and each storm turns the runoff into a river that reaches the poor neighborhoods of San Salvador, a city of 2.4 million inhabitants, including its metropolitan area, within a total country population of six million.

“When everything is paved, the water flows downward and causes flooding in neighborhoods like Santa Lucía,” Ricardo Navarro of the Center for Appropriate Technology (Cesta) told IPS, referring to a residential area of low-income families located in eastern San Salvador.

“When rainwater soaks into the forests, there isn’t much runoff, but without the forest, flooding increases,” adds Navarro, who founded Cesta 45 years ago, the local branch of Friends of the Earth.

The coffee plantation that still survives in El Espino is a forest populated with a rich diversity of tree species and wildlife.

Both the stadium and the convention center are funded by non-reimbursable funds from China, which also donated a US$54 million library, inaugurated in November 2023, as a sort of reward because El Salvador ended the relations it had maintained for decades with Taiwan in 2018.

China considers Taiwan part of its territory and rewards nations that break ties with Taiwan, which is currently recognized as an independent nation by only 12 countries.

Additionally, as part of this package of donations, China built a US$24 million tourist pier in the port city of La Libertad, south of San Salvador on the Pacific coast, and is constructing a water purification plant at Lake Ilopango, east of the capital, among other projects.

Elsa Méndez, together with Ever Martínez, from the El Espino Agricultural Production Cooperative, laments that urban development in the area affects them every rainy season, to the west of San Salvador. Credit: Edgardo Ayala / IPS

Navarro lamented the lack of environmental awareness among the authorities, and more specifically, of the country’s president, Nayib Bukele, who has governed with a markedly authoritarian style since taking office in June 2019. In 2024, he won a second consecutive term, something previously prohibited by the Republic’s Constitution.

Lawmakers from his party, New Ideas, who control the unicameral Legislative Assembly, amended the constitution on July 31 to allow Bukele the option to run for the presidency as many times as he wishes.

Because of this authoritarian style, it is known that in El Salvador, nothing is done without the consent of the ruler.

“President Bukele: Not long ago there was a storm, which caused serious flooding in the lower parts of the city. President, the climate is changing, I can guarantee you, with absolute certainty, that the climate situation is going to get much worse due to climate change,” Navarro urged.

The environmentalist suggested that, in any case, if the construction is not stopped, the convention center should be built adjacent to the stadium, so that common spaces, such as the parking area, could be shared.

The El Espino farm belonged to the Dueñas family, one of the wealthiest in the country, in the 19th century, then linked to coffee production. Land reform seized the property in 1980 and handed it over to dozens of families who worked there as colonists, peasants who labored on the farm in semi-slavery conditions and received a portion of land to build their house.

However, a court ruling decided in 1986 that a part of the farm, around 250 hectares, was urbanizable land and should be returned to the Dueñas family.

Since then, that segment of the farm has been turning into an area of permanent construction of shopping malls and luxury residences, developed by Urbánica, the real estate arm of the Dueñas family.

“If we analyze the companies that are building there and if we pull the thread, we end up at Urbanística,” economist José Luis Magaña explained to IPS.

“There should be clarity about what the infrastructure needs are,” said the expert on the two government projects. “Instead of financing a school repair project with a loan from the Central American Bank for Economic Integration, the government could have asked the Asian power to rebuild those educational centers”, he adds.

In 2022, several families from the El Espino cooperative participated in the “San Salvador sponge city” project, to increase rainwater filtration levels through the construction of trenches and absorption wells, to prevent runoff from causing floods downstream. Credit: Edgardo Ayala / IPS

The usual floods

On the night of August 15, a heavy storm caused flooding in several sectors of the Salvadoran capital, whose avenues seemed to turn into rivers and lagoons, with hundreds of cars stuck.

In some areas, trash clogged the city’s storm drains and the water rose and flooded into residential areas. Around 25 families were evacuated and sheltered in safe locations.

San Salvador was founded in 1545 at the foot of the San Salvador volcano, a massif rising 1893 meters above sea level, and this location has placed the city at risk of floods and landslides.

In September 1982, a mudflow came down from the volcano’s summit and buried part of a residential area called Montebello, killing about 500 people.

The southern zone of the capital is the most affected by flooding during the rainy season, from May to November. The rain and runoff coming down from the volcano feed small streams along the way, which in turn flow into the El Arenal stream and the populous Málaga neighborhood.

In July 2008, heavy rains caused that stream to overflow, and 32 people drowned when a bus was swept away by the current.

As a way to reduce the vulnerability of this southern zone, in 2020 the city was part of the “Sponge City” project, promoted by the United Nations Environment Programme.

Some 1,150 hectares of forests and coffee plantations were restored in the upper part of the San Salvador volcano, seeking to reactivate the capacity to absorb rainwater through the construction of catchment tanks and trenches amidst the coffee fields.

Urbánica is the real estate arm of the Dueñas family, which builds luxury residences in the capital of El Salvador, in the area of the former El Espino farm, like the one in the image, called Alcalá. Credit: Urbánica

Environmental hope remains

Members of the El Espino cooperative actively participated in that project, as the communities of former colonists of the Dueñas family continue to live on the segment of the farm the land reform granted them, which currently totals 314 hectares and are also hit by the constructions in the upper part, called El Boquerón, near the volcano’s crater.

Deforestation continues there to make way for more restaurants and luxury residences.

“We are worried that more and more construction keeps happening, and there are fewer trees, and more water runoff flowing downstream,” said cooperative member López, who took part in a meeting of the organization’s board members on August 19 when IPS visited the area.

Elsa Méndez, also a cooperative member, stated: “We try to infiltrate water with the trenches, but when the ground is already too saturated with water, we can’t do everything as a cooperative either. Everyone must raise awareness among all people, because the runoff from the volcano carries trash, bottles, plastic, etc.”

On Saturday, 16 families from the community went to reforest the upper area, and the task also served “to teach our children how to reforest,” said Méndez.

Social movement Todos Somos El Espino (We Are All El Espino) has called for a second rally to protest against the construction of the convention center on Saturday, August 23, as part of their plan to defend the increasingly threatened forest.

“At this march, we will be doing the first preliminary count of the signatures collected in physical form… so that Salvadorans can say, ‘I defend El Espino,'” Gabriela Capacho, who is part of that movement, told IPS.

Asbestos exposure has profoundly impacted regions with significant military installations. Credit: Shutterstock

By Cristina Johnson
SAN MARCOS, California, USA, Aug 25 2025 (IPS)

For more than a century, asbestos was an indispensable fixture in the American industry, particularly the military. This versatile natural mineral was widely utilized to line Navy ships and strengthen their installations. What many were unaware of was that once damaged, asbestos-containing materials (ACMs) can release toxic fibers that could lodge in tissues covering internal organs of those exposed, where they build up over time.

This bioaccumulation causes severe inflammation and scarring over time, leading to life-threatening diseases such as lung cancer, asbestosis, and mesothelioma. Unfortunately, by the time the science was confirmed, service members had already been exposed, and thousands had tragically passed away.

Asbestos Nation’s map indicates that from 1999 to 2017, asbestos-related illnesses claimed the lives of 236,981 to 277,654 Americans—a toll that continues to rise. Annually, roughly 12,000 to 15,000 people succumbed to diseases that could have been prevented with immediate proactive measures.

Federal government attempted to curb the danger, although those actions were made only after asbestos contamination had already become pervasive. In 1989, the country’s Environmental Protection Agency (EPA) moved to restrict most ACMs .

Then, in 2002, the nation’s last asbestos mine finally shut down, which signaled what many hoped would be the end of domestic production.

Still, despite these significant milestones, chrysotile—the most exploited form of asbestos—remained legally accessible through imports and selective industrial applications. And such a critical oversight was only addressed in 2024 when the EPA pushed to prohibit the ongoing use of this mineral completely.

For the first time in a very long time, the US seemed poised to close the door on this lethal material. Now, the agency’s recent decision jeopardizes progress. Just this June 2025, EPA abruptly announced plans to reconsider the ban—a move that undermines enforcement, delays protections, and threatens to reopen the very channels of exposure the policy was designed to eliminate.

 

Veterans at a Disproportionate Risk of Asbestos Exposure

Asbestos exposure has profoundly impacted regions with significant military installations. Of these, California—which houses over 1.8 million veterans, the nation’s largest population of former service members—stands out as one of the most severely affected states.

Data show that between 1999 and 2017, more than 27,000 lives were lost to asbestos diseases in the Golden State alone, reflecting the repercussions stemming from the extensive use of ACMs in military bases such as the Naval Base San Diego and the now-decommissioned George Air Force Base.

Following California, Florida, and Pennsylvania—both of which host contaminated military and naval complexes like the old Naval Air Station Cecil Field and Naval Air Warfare Center Warminster—likewise logged more than 18,200 and 17,700 related deaths, respectively.

Among the asbestos-linked diseases, mesothelioma remains one of the most devastating, as it claimed nearly 55,000 American lives between 1999 and 2020 and accounted for around 2,000 to 3,000 new diagnoses each year.

Alarmingly, veterans across the country shoulder a heavier burden. Despite comprising only 6.1% of the adult population, they represent about a third of all mesothelioma cases reported yearly. Navy veterans’ asbestos exposure has been particularly severe, especially since their service required both living and working aboard vessels abundant in toxic materials.

True to that, research has shown that these veterans—along with merchant marine seamen—rank second in mesothelioma incidence, just next to the toll linked to the asbestos exposure of shipyard workers.

 

Why the Asbestos Ban Must Stand Firm

The EPA’s decision to revisit the chrysotile ban could unravel decades of progress in protecting public health. The science is apparent—no level of asbestos exposure is safe.

As such, weakening or delaying enforcement risks re-exposing workers, service members, and their families to supposedly preventable diseases. This reversal is particularly alarming in light of recent federal commitments to communities direly impacted by environmental toxins.

One notable example is the Honoring Our PACT Act of 2022—a bipartisan legislation—which expands access to healthcare and disability benefits for veterans suffering from service-related exposures, including asbestos.

While this legislation is indeed a step forward, its essential mission to support those who have sacrificed greatly for our nation may be jeopardized by concurrent policies that once again open the very channels of toxic exposure.

To retreat on the asbestos ban now would be to repeat the same mistakes that allowed this crisis to occur in the first place. A firm national ban is therefore more than a regulatory safeguard—it is a moral commitment.

By upholding the prohibition without compromise, policymakers can finally close a tragic chapter in the industrial and military past of the country while protecting future generations from the same fate.

 

About the Author

Cristina Johnson is a Navy veteran advocate for Asbestos Ships Organization, a nonprofit whose primary mission is to raise awareness about the dangers of asbestos exposure on Navy ships and assist veteransin navigating the VA claims process.

 

Dr. Alvaro Bermejo, Director General of the International Planned Parenthood Federation (IPPF) addresses the Let's Discuss the Future of Africa Together seminar that took place last week (August 21) on the sidelines of TICAD9 in Yokohama City, Japan. Credit: APDA

By Cecilia Russell
YOKOHAMA CITY, Japan & JOHANNESBURG, South Africa, Aug 25 2025 (IPS)

As funding for sexual and reproductive health rights was on a “cliff edge,” parliamentarians now needed to play a “visionary” leadership role because “financing strong, resilient health systems for all their people rests with governments,” said Dr. Alvaro Bermejo, Director General of the International Planned Parenthood Federation (IPPF).

He was speaking at the Let’s Discuss the Future of Africa Together seminar that took place last week (August 21) on the sidelines of TICAD9 in Yokohama City, Japan.

The session was organized by the Asian Population and Development Association (APDA), in collaboration with the Forum of Arab Parliamentarians for Population and Development (FAPPD) and the African Parliamentary Forum on Population and Development (FPA).

He told parliamentarians that their role is most critical.

“Africa’s health faces a serious challenge: According to WHO’s latest analysis, health aid is projected to decline by up to 40% this year compared to just two years ago. This is not a gradual shift—it is a cliff edge,” Bermejo said. “You know as well as I do that lifesaving medicines are sitting in warehouses, health workers are losing jobs, clinics are closing, and millions are missing care.”

While this reality was outrageous, it needed to be adapted to.

“And in this crisis lies an opportunity—an opportunity to shake off the yoke of aid dependency and embrace a new era of sovereignty, self-reliance, and solidarity,” with a clear mission to protect the health and lives of women and vulnerable populations through delivering high-quality sexual and reproductive health services.

Parliamentarians engaged in debates during a policy dialogue seminar organized by the Asian Population and Development Association (APDA), in collaboration with the Forum of Arab Parliamentarians for Population and Development (FAPPD) and the African Parliamentary Forum on Population and Development (FPA). Credit: APDA

This seminar and another in the series, Policy Dialogue on the Africa-Japan Partnership for Population and Development, were both supported by the UN Population Fund (UNFPA) Arab States Regional Office (ASRO), the Japan Trust Fund (JTF) and IPPF.

During the discussions, a wide range of topics about population dynamics in Africa and Africa-Japan cooperation were discussed.

In his opening remarks, Ichiro Aisawa, a member of the House of Representatives of Japan, told the seminar it was necessary to take joint action across borders and generations.

“Youth holds the key to unlocking Africa’s future. By 2050, it is predicted that approximately 70 percent of Africa’s population will be under the age of 30. As African countries enter a demographic dividend period, the role played by parliamentarians in each country will be extremely important.

Aisawa said it was necessary to listen to the voices of the community in addressing issues related to youth empowerment, gender equality, and sexual and reproductive health (SRH).

Parliamentarians should take “concrete action through legislation and policies; it is essential to harnessing the potential of young people, directly linking them to social and economic growth, and creating a society in which no one is left behind.”

Yoko Kamikawa, Chairperson of Japan Parliamentarians for Population (JPFP), addresses a seminar for African and Asian parliamentarians on the sidelines of the TICAD9 in Yokohama City, Japan. Credit: APDA

During the discussions, representatives from Africa gave examples of how Japan had supported their health initiatives, especially important in a climate of decreasing aid.

Maneno Zumura, an MP from Uganda, said what compounded the issues in her country and in Africa was “the changes in climate. The unpredicted climate has affected agricultural activities by 40 percent, especially in drought-prone areas of the country.” This had resulted in nearly a quarter (24 percent) of children experiencing malnutrition.

However, she noted that Japan had made considerable contributions to education and health.

“As we assess Uganda’s development and Japan’s impact, it’s clear that sustainable progress thrives on global solidarity and local governance. Key achievements include a 62 percent rise in women’s incomes through cooperatives, a 50 percent drop in maternal mortality in refugee settlements, and supporting the road infrastructure and education, illustrating how policy-driven interventions can break cycles of poverty and inequality.”

There were several specific projects she alluded to, including education experts from Japan who contributed to an improvement of the quality of primary education in districts of Wakiso, Mbale, and Arua through the Quality Improvement in Primary Education Project (2021-2023). They also trained 1,500 teachers in participatory teaching methods.

“The Government of Japan supported the vulnerable communities like refugees and host communities by strengthening the social services like health in refugee camps like Rhino Camp,” Zumura continued, including construction of a health center with antenatal facilities serving over 300,000 people in camps of Bidibidi and Rhino Camp. They also trained 200 health workers in the management of childhood illnesses and maternal health care.

Mwene Luhamba, MP, Zambia, said his country was looking forward to partnering with Japan in expanding One-Stop Reproductive Health Services, enhancing parliamentary engagement, and investing in youth programs.

Bermejo said part of the solution to the development issues is to confront constraints.

“Some countries in Africa do need global solidarity, but what Africa needs from the world, more than anything else, is fair terms. We must also confront the structural constraints. Debt service burdens are crowding out social investments. Let us seize this moment, not just to repair but to transform,” he said. “Sexual and reproductive health services save lives. They empower individuals, promote dignity, and drive national development.”

In her closing remarks, Yoko Kamikawa, Chairperson of Japan Parliamentarians for Population (JPFP), said that it was through dialogue across borders and sectors that “we build consensus, strengthen legal frameworks, and ensure that national strategies reflect the voices of all people and empower them—especially women and youth.”

IPS UN Bureau Report

 

Follow @IPSNewsUNBureau
!function(d,s,id){var js,fjs=d.getElementsByTagName(s)[0],p=/^http:/.test(d.location)?'http':'https';if(!d.getElementById({js=d.createElement(s);js.id=id;js.src=p+'://platform.twitter.com/widgets.js';fjs.parentNode.insertBefore(js,fjs);}}(document, 'script', 'twitter-wjs');   Related Articles

• Lawmakers in Maldives Pledge to Support Women Leaders
• Lawmakers Work to Build Women’s Representation in Politics and the Workplace

Saada Juma (L) works with fellow seaweed farmers at Jambiani coast in Zanzibar. Credit: Kizito Makoye/IPS

By Kizito Makoye
JAMBIANI, Zanzibar, Aug 25 2025 (IPS)

At dawn on the white-sand shores of Jambiani, 45-year-old Saada Juma braces herself against the pull of the tide, wrangling ropes laced with seaweed. Her hands, hardened by decades of labor, move instinctively as she secures her aquatic crop.

“I’ve been farming seaweed since I was a teenager,” she tells IPS, squinting against the morning sun. “This ocean is our life. But for us women, it’s always been a fight to be seen, to be heard.”

Juma is one of thousands of Zanzibari women who sustain the island’s marine economy through seaweed farming, artisanal fishing, ecotourism, and conservation. While their labor underpins Zanzibar’s blue economy—a model that leverages marine resources for sustainable development—many women say the system still disproportionately favors men.

Changing Seas, Unchanged Inequities

Seaweed farming became a prominent source of income in Zanzibar in the 1990s, especially for women. Yet climate change is altering the dynamics of this once-reliable livelihood.

“I started farming seaweed because my mother did it. Now my daughters do it too,” says 52-year-old Mwantumu Suleiman, a seaweed farmer in Jambiani village. “But we’re stuck in the same place. The sea has changed, and we have not been helped to change with it.”

Warming waters and strong tides are making shallow-water cultivation increasingly unviable. But venturing further offshore poses serious risks.

“Most of us don’t know how to swim and even if we did, we don’t have diving gear,” Suleyman says. “So, we pay young men to go for us—if we have the money. Otherwise, we just lose out.”

Tools, Training, and the Gender Gap

On the coast of Jambiani, Juma wades ankle-deep through the surf, examining a torn seaweed rope. She is exasperated.

“These tools are not made for us,” she says, showing a frayed line. “They’re cheap, break easily, and we have nowhere to store or dry the harvest properly. We need better equipment.”

For women like Juma, the work goes beyond survival—it is a path to independence. Yet limited access to financial services, poor infrastructure, and insufficient training have prevented women from reaping the full benefits.

“Seaweed farmers earn the least in the chain, even though we do the hardest work,” she says. “We want to do more—make creams, soaps, drinks—but no one trains us.”

A Blueprint for Gender-Inclusive Growth

To address these imbalances, Zanzibar’s government—supported by UN Women and Norway—launched the Blue Economy Gender Strategy and Action Plan in 2022. The initiative is the first in the region aimed at embedding gender equity in marine policy.

“Women are not just participants; they are leaders in these sectors,” says Asha Ali, a gender advisor who helped draft the strategy. “But leadership requires opportunity, training, and recognition—all of which have been scarce.”

The plan outlines targeted reforms, including skills training, access to credit, and the allocation of designated sea plots to women.

From Tides to Tables of Power

Some women are already pushing for reform from within. Amina Salim, 40, leads a women’s seaweed farming cooperative in Zanzibar and has become a vocal advocate for women’s rights in marine economies.

“I’ve sat in dusty classrooms and government offices to tell our story,” she says. “It’s not just about seaweed. It’s about survival. We are feeding our families, educating our children—and we deserve a better deal.”

Under her leadership, women have petitioned local authorities, secured training opportunities, and begun engaging in policy-making processes.

“We’ve come a long way,” Salim adds. “Five years ago, we had no voice. Today, the government is listening. They’ve promised designated farming zones and better tools. Now, we want action.”

A Sector Under Pressure

Zanzibar’s blue economy accounts for nearly 30 percent of the islands’ GDP and provides employment to one-third of its population. Yet experts warn that the sector’s sustainability is threatened by gender disparities and environmental degradation.

“Women have been sidelined in marine industries for decades,” says Dr. Nasra Bakari, a marine economist at the State University of Zanzibar. “If we empower them—through training, equipment, access to markets—the entire economy benefits.”

Bakari notes that community-driven conservation projects led by women, such as coral reef restoration and ecotourism, hold great promise for sustainable development.

“Let’s not forget—women know the ocean. They’ve worked these shores longer than most. We just need to meet them halfway.”

Charting a Climate-Resilient Path

At the 2025 United Nations Ocean Conference in Nice, France, Tanzania used the global platform to push for aquatic foods as a solution to hunger, climate resilience, and sustainable growth.

“Our survival is intimately tied to the ocean. It feeds us, it employs our people, and it holds the promise to lift millions out of poverty,” said Zanzibar’s Minister for Blue Economy and Fisheries, Shaaban Ali Othman, during a high-level panel discussion.

Highlighting the urgent need to manage marine resources responsibly, Othman detailed how Zanzibar’s blue economy policy has prioritized gender equity and climate adaptation.

“Communities in Zanzibar and along the Tanzanian coastline have fished for generations, but now we must ensure those practices are not just traditional but also sustainable and inclusive,” he said.

Othman also emphasized the importance of value addition and cold-chain infrastructure, noting post-harvest losses remain a major challenge.

“We are piloting aquatic food training centers aimed at supporting youth to acquire and apply climate-smart aquaculture skills, including sustainable pond farming and low-carbon feed techniques,” he said. “This is how we move from potential to prosperity.”

Expanding the Blue Horizon

In parallel, Zanzibar’s Marine Spatial Planning (MSP) initiative—supported by Norway—is mapping marine zones for tourism, shipping, conservation, and fishing. This aims to prevent resource conflicts and ensure environmental protection.

“It’s like a marine land use plan,” says Omar Abdalla, MSP coordinator. “We want to avoid conflicts and protect sensitive areas before they are damaged.”

Still, building trust remains a challenge.

“These maps are made by computers in offices,” says Salim Juma, a sea cucumber diver. “They should come underwater with us. See what’s really happening.”

Omar acknowledges the tension. “We are trying to combine science and traditional knowledge. It’s not easy. But we’re learning.”

Seaweed Innovation and Investment Opportunities

Zulekha Khamis, a 42-year-old farmer in Paje, is among 300 women testing new seaweed farming techniques using floating rafts suited for deeper waters.

“Before, we didn’t know what to do. But now we attend training. We know about climate change,” says Mariam Hamad, leader of the cooperative. “We are not just farmers. We are scientists in the water.”

The group also produces seaweed-based soaps and cosmetics, boosting income and self-reliance.

“We earn more now,” Hamad says. “Some of us can send children to school or build better houses.”

Yet the risk of donor dependency looms large. “If the support goes away, we will go back to struggling,” she cautions.

To address financing gaps, Zanzibar plans to launch a Blue Economy Investment Forum and a Blue Economy Incubator to connect entrepreneurs with ethical investors. But barriers remain.

“Banks don’t understand blue startups,” says Imani Kombo, a 29-year-old ecotourism entrepreneur. “We need patient capital that sees beyond profit.”

A Call for Inclusive Sustainability

Back in Jambiani, Juma ties her final line of seaweed to dry, her eyes on the sea.

“We’ve been patient with promises,” she says. “Now we need results.”

She dreams of building a small factory to process seaweed into cosmetics and health products. “We want to control the full value chain—from the sea to the shelf,” she adds.

As Zanzibar advances its blue economy agenda, the call from women is crystal clear: the sea may sustain life, but without equity and inclusion, the promise of prosperity will remain out of reach.

IPS UN Bureau Report

 

Follow @IPSNewsUNBureau
!function(d,s,id){var js,fjs=d.getElementsByTagName(s)[0],p=/^http:/.test(d.location)?'http':'https';if(!d.getElementById({js=d.createElement(s);js.id=id;js.src=p+'://platform.twitter.com/widgets.js';fjs.parentNode.insertBefore(js,fjs);}}(document, 'script', 'twitter-wjs');   Related Articles

• Africa’s ‘Land-Linked’ Nations Chart a New Trade Route to Prosperity
• Tanzania Champions Aquatic Foods at UN Ocean Conference in Nice
• Reviving Mangroves at the Edge of Mozambique Channel

Az Air Base blogon márciusban bemutatott, igen sikeres SH-3 Sea King helikopter történetéhez két másik típus is kötődik. Nem meglepő, hiszen a Sikorsky konstrukciója annyira a víz feletti üzemeltetésre termett, hogy adta magát egy kisebb és egy nagyobb kutató-mentő változat kifejlesztése is.

Amikor az Egyesült Államok Parti Őrsége (USCG – United States Coast Guard) az 1950-es évek második felében a forgószárnyas géppark cseréje mellett döntött, az új helikopterrel szemben megfogalmazott legfőbb követelmény a gázturbinás meghajtás és az úszóképesség volt. A dugattyús motorról gázturbinás hajtóműre való átállás mondhatni időszerű volt, az úszóképesség pedig egy új mentési eljárás miatt lett fontos. Akkoriban a parti őrség helikopterein nem volt szakképzett vízimentő, aki a vízbe ugorva segít a bajbajutottnak és az illetőt a gép fedélzeti technikusa csörlő segítségével emelhette a fedélzetre. A vízreszállásra alkalmas helikopterrel egy új eljárást alkalmazhattak és a mentett személyt egyszerűen behúzhatták a helikopterbe. Ez a képesség egy nyíltvízi kényszerleszállás esetén is jól jöhetett, mert a helikopter úszóképes maradt, időt adva a személyzetnek a gépelhagyásra, ráadásul szerencsés esetben a forgószárnyast bevontathatták egy közeli kikötőbe vagy a partra. Ugyanakkor bármilyen céllal is szállt vízre egy helikopter, ezt csak jó időben tehette meg. A vízen úszó gépet erős szél és már viszonylag csekély hullámzás esetén is borulásra hajlamossá tette, hogy a törzs felett elhelyezett hajtómű(vek) és a forgószárnyrendszer tömege miatt a súlypontja magasan volt. Az amerikai parti őrség történetében két olyan típus volt, amelyek megfeleltek az ötvenes évek végén megfogalmazott elvárásoknak, évtizedekig szolgálták az életmentést és amelyekről igen ritkán esik szó.

[...] Bővebben!

Vannak helyzetek, amikor a raktározási igény hirtelen jelentkezik, és nincs hónapokig tartó várakozási lehetőség. Az előre gyártott raktársátor ezekben az esetekben is megoldást nyújt, hiszen a szükséges méret és kivitel kiválasztása után akár néhány hét alatt elkészülhet a teljesen működőképes raktársátor, ami azonnal tehermentesíti a logisztikai folyamatokat.

Miért előnyös az előregyártott szerkezet?

A Raktársátor.info / GEGE raktársátor előregyártott típusaival és az árajánlatkérési űrlap egyszerű kitöltésével már a folyamat elején lerövidíthető a teljes átfutási idő. Az előre elkészített vázszerkezetek ugyanis azt jelentik, hogy a gyártási folyamat legidőigényesebb része már megtörtént. 

A hátralévő lépések, a ponyvagyártás, a szállítás és a telepítés, sokkal rövidebb idő alatt megoldhatók, így a projekt tervezése is kiszámíthatóbbá válik. Ez különösen előnyös lehet szezonális árufelhalmozás, gyorsan növekvő készletek vagy váratlan logisztikai kihívások esetén, hiszen a késlekedés nemcsak költséges, de működési fennakadásokat is okozhat.

Méretválaszték, ami lefedi a legtöbb igényt

A 10×16×4 méteres kisebb telephelyekre szabott változattól kezdve a 10×24×4 méteres, ipari felhasználásra is ideális sátorig többféle méret elérhető. Az előre gyártott konstrukciók moduláris jellegük miatt rugalmasan alkalmazkodnak a rendelkezésre álló területhez és a tárolandó áruk mennyiségéhez, így a későbbi bővítés vagy áthelyezés sem jelent akadályt. Ez a rugalmasság nemcsak a jelenlegi igények kielégítését szolgálja, hanem hosszú távon is értéket teremt a vállalkozás számára.

Rugalmasság és tartósság egyben

Az előregyártott raktársátrak tűzihorganyzott acél váza nagyfokú tartósságot garantál, míg a nehezen éghető ponyva ellenáll az időjárási kihívásoknak. A vázkéz megoldással a felhasználó egyszerre kapja meg a gyors kivitelezés előnyét és a hosszú távú biztonságot.

Kinek ideális választás?

Az ilyen típusú raktársátor ideális azoknak, akiknek sürgősen szükségük van új tárolókapacitásra akár mezőgazdasági eszközök védelméről vagy szezonális termékek elhelyezéséről van szó. Az előregyártott elemeknek köszönhetően a beruházás gyorsan megtérül, és azonnali eredményt hoz, miközben a vállalkozás működése zavartalanul folytatódhat. Ez különösen előnyös lehet olyan ágazatokban, ahol a piaci helyzet gyorsan változik, és az alkalmazkodás fontos.

A gyorsaság azonban nem jelent kompromisszumot, hiszen a megfelelően megválasztott, tartós anyagokból készült sátor hosszú távon kiszolgálja a vállalkozás igényeit. Ha a raktározási feladat sürget, az előregyártott konstrukciók hatékony, költségbarát és biztonságos megoldást jelentenek – mindezt úgy, hogy közben mindez a vállalkozásnak környezeti és gazdasági szempontból is előnyös.

The post Gyors megoldás raktározásra akkor, amikor számít az idő appeared first on Biztonságpiac.

Gondolkodtál már azon, hogy mi teszi igazán élvezetessé a szabadtéri tevékenységeket? Ha jártál már túrázni, biztosan tapasztaltad, hogy mekkora hatással van a lábbeli minősége az élményre. Egy jól megválasztott cipő vagy bakancs alapvető a stabilitás, a kényelem és a lábak védelme szempontjából. Legyen szó egy rövid sétáról a természetben vagy egy hosszabb útról, mindenképpen szükséged van egy megfelelő párra, hogy elkerüld a fájdalmas hólyagokat.

Fontos szempontok a lábbeli kiválasztásakor

A szabadtéri tevékenységek során számos tényezőt figyelembe kell venni, amikor cipőt választasz. Például milyen tevékenységhez keresel lábbelit? Túrázás, hegymászás vagy városi séta? Ezek mind különböző tulajdonságokat igényelnek a cipőktől. Az időjárási és terepviszonyok is meghatározók. Ha nedves területre készülsz, elengedhetetlen egy vízálló túrabakancs. Hűvös időjáráshoz pedig a hőszigetelő tulajdonságú cipők az optimálisak.

Válassz könnyű és légáteresztő cipőt meleg napokra, vagy egy strapabíró, magas szárút nehéz terepre. Olyan talpat keress, ami biztos tapadást nyújt, mint például a Vibram technológiával ellátottak.

Praktikus tanácsok a megfelelő cipőhöz

Nagyon fontos, hogy a cipő tökéletesen illeszkedjen. Érdemes felpróbálni vastagabb zoknival, hogy minden esetben kényelmes legyen. Különösen figyelj arra, hogy elég hely legyen a lábujjaknak a lejtőkön való haladáskor.

A talp anyaga és kialakítása sem elhanyagolható. Különösen nehéz terepen szükséges a csúszásmentes talp, mert ez ad stabilitást. Könnyebb sétákra viszont válassz rugalmasabb talpú cipőt. A megfelelő ápolás is elengedhetetlen: vízlepergető spray-k és ápolószerek segítik fenntartani a cipő vízállóságát és tartósságát.

A zokni és a lábkomfort összefüggése

Talán meglepő, de a zokni minősége is befolyásolja a láb komfortérzetét. A túrazoknik elvezetik az izzadságot, megelőzik a hólyagok kialakulását, és megfelelő párnázottságukkal csökkentik a láb terhelését. Ez különösen hosszabb túrák során lehet hasznos.

A cipők élettartama szintén fontos témakör. Mikor jött el az idő a cserére? Általában a talp kopása vagy az anyag elöregedése jelzi, hogy ideje új modell után nézni. A használat intenzitásától függően két-három évente ajánlatos megvizsgálni a lábbelik állapotát.

Végül érdemes megemlíteni néhány, szabadtéri tevékenységekre szakosodott üzletet, mint a Mountex, akik széles választékkal kedveznek a kirándulók és sportolók igényeinek. Kínálatuk a legjobb márkák legújabb modelljeit tartalmazza, hogy mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbb lábbelit. Te milyen cipőt választanál a legközelebbi sétádra?

The post Az ideális cipő kiválasztása szabadtéri tevékenységekhez appeared first on Biztonságpiac.

Ma két újdonsággal és két "sosemtudod" búcsúfélével lettünk gazdagabbak az MH szentistvánnapi légiparádéján.

Gripenek és sávok a Kossuth-téri tisztavatás feletti áthúzáskor. A rárepülés irányszöge saccperkábé 10 fok.

Az idei augusztus 20. jó alkalom volt "sosemtudod" alapon a maradék szovjet gyártmányú helikoptertípusok fotózására. A vizuális benyomás sokadik szempont, de azért nem érdektelen - eszerint nem tűnnek "lelakottnak" ezek a gépek a folytatódó ridegtartás ellenére sem.

Az L-39NG Skyfox első szereplése nyilvános rendezvényen. Nemcsak mi őt, ő is vett minket.

Szintén első auguztus 20-i "bálozó" volt a KC-390, mely nemrég esett át Portugáliában az első teherdobásain.

Ez pedig a második, nyitott rámpás áthúzás nemzeti lobogó felmutatási kísérlete.

Bemutatózik a 75-ös katasztrófavédelmi TTH, háttérben egyik MX-15-ösünk (mint kivetítő-képszolgáltató) és hordozója, az át/dekonfig 19-es MP. Bónusznak egy sirály.

Ilyen élőképet szolgáltatott néhány száz, max. 1-2 kilométerről-re tömörít/kicsomagol/szaggat módban (Médiaklikk, érdemes megnézni...). Jó tudni mindenről, hogy mire való - kapásból mit jelent az, hogy omni adás, omni vétel, pupákok.

Az infracsapdázás pillanatai a parlament sarkától, fotón. Még egy kivetett, éppen begyulladó 118-as is látszik a bal csúszótalp mellett.

Alapfokú oktatógépek tematikus köteléke.

Így nézett ki a gyakorlónapi "helikopteres szembesítés", 3-3 példánnyal az elkövetkező évtizedek két meghatározó forgószárnyas típusából. Meglátjuk - mondta a zen mester.

Végezetül egy esti kép a tüzijátékról, nem a Körúton belüli perspektívából. Néha érdemes eltávolodni, keresni egy jó helyet és visszanézni, hogy egyben is lássuk hova jutottunk. Például a centiméterekről történő, sehova sem vezető, öncélú küldöknézegetés rutinja helyett.

Zord

Tisztelet a hősöknek!

Zord

A dreadnoughtok korai ellenzői előrejelzéseikben megjósolták, hogy az új hajóosztály méretei folyamatosan növekedni fognak, miután az egymással versengő haditengerészetek állandóan egymásra akarnak majd licitálni. Néhányan azt is előre jelezték, hogy a méretek növekedésével párhuzamosan alighanem az ágyúk kalibere is növekedni fog.

A csatahajók standard fegyverzete ekkor már évtizedek óta a 305 mm-es hajóágyú volt, melyekből rendszerint négy darabot szereltek fel a hajókra. A dreadnoughtok és a csatacirkálók kezdetben szintén ezt a kalibert kapták, csak nagyobb számban, mint a korábbi csatahajók. A kaliber növelését az angolok kezdték meg 1912-ben, amikor az ez évben szolgálatba állított Lion osztályú csatacirkálóikat és Orion osztályú csatahajóikat 343 mm-es ágyúkkal szerelték fel. Ez főleg az akkori Első Lord, Jacky Fisher mániájának volt köszönhető, aki kincstári ésszel úgy vélte, a nagyobb kaliber nagyobb lőtávolságot tesz lehetővé, vagyis a nagyobb kaliberű lövegekkel felszerelt hajók olyan távolságról vehetik tűz alá az ellenfelet, ahonnan az kisebb kaliberű ágyúival nem tud válaszolni. Az angol tengernagyokban láthatóan fel se merült a gondolat, hogy esetleg az ellenség is növelni fogja az ágyúk kaliberét, ugyanúgy, ahogy néhány évvel korábban arra sem gondoltak, hogy a Dreadnoughtra válaszul majd a többi haditengerészet is dreadnoughtokat kezd el építeni.

A rivális haditengerészetek természetesen ezúttal sem kívántak lemaradni, és az 1909-ben megkezdett angol fejlesztések hírére ők is hozzáfogtak saját, a korábbinál nagyobb kaliberű ágyúik kifejlesztéséhez. Miután az esztelen csatahajó-építési versenyben a versengő felek nem egyszerűen csak utolérni, hanem lekörözni akarták az ellenfelet, a 343 mm-es lövegre ennél is nagyobb kaliber volt a válasz. Az amerikaiak 1910-ben álltak neki saját ágyúik kifejlesztésének, melyet 356 mm-esre terveztek, hogy felülmúlják vele az angolokat. (Akik erre előálltak a 380 mm-es kaliberrel, amit az amerikai 406 mm-es hajóágyú követett, és ha a washingtoni konferencia nem állítja le az őrületet, következtek volna a már tervezőasztalon levő 457 mm-es és 503 mm-es lövegek, és ki tudja, hol ért volna véget az egész.)

[...] Bővebben!

Forró nyári napokon a mediterrán térség és az adriai partvidék csendjét gyakran veri fel a csillagmotorok vagy a légcsavaros gázturbinák jellegzetes hangja. Aztán feltűnik a hang gazdája is, egy robusztus, sárga amfíbia, amint szorgalmasan ingázik egy erdő- vagy bozóttűz helyszíne és a vízfelvétel helye között. Ez a szerkezet nem más, mint a kanadai CL-215-ös vagy továbbfejlesztett változata, a CL-415-ös, amely a helikopterek mellett a légi tűzoltás egyik leghasznosabb eszköze.

A CL-215-ös és 415-ös a középutat képviseli a légi tűzoltás területén. A csúcskategóriát a nagy oltóteljesítményű szárazföldi típusok jelentik, ezek képesek a legtöbb vizet szállítani, de megfelelő futópályával rendelkező repülőtérhez vannak kötve és az utántöltésük hosszú ideig tart. A lista másik végén a különböző teherbírású helikopterek vannak, amelyek általában külső függesztésű tartállyal, például a nálunk is ismert Bambi Buckettel dolgoznak. Előnyük, hogy a tűz közelében lévő helyről meríthetnek, de viszonylag lassúak és különösen a kisebb típusok esetében, korlátozott az általuk felvehető vízmennyiség is. A köztes megoldás az olyan kétéltű repülőgép, amely szárazföldi bázisú, de vízfelületről tud nagy mennyiségű vizet felvenni és azt gyorsan a tűzre dobni. Ez utóbbi kategóriába tartozik a CL-215-ös és az újabb CL-415-ös, amelynek kifejlesztése még a hatvanas években kezdődött. 

[...] Bővebben!

Február közepén az Új-zélandi Királyi Haditengerészet egyik SH-2G(I) Seasprite helikopteréről első ízben indítottak hajó elleni Penguin rakétát. A fegyver kezelésének, függesztésének és indításának begyakorlása azért vált sürgetővé, mert az új-zélandi haditengerészet egy hadihajóval és a fedélzetére települt SH-2-essel a közel-keleti vizeken operáló többnemzeti harccsoporthoz csatlakozott.

Az SH-2-es Seasprite helikoptert a Kaman Aircraft Corporation még az ötvenes évek végén fejlesztette ki. A gépek a US Navynél 1962 és 2001 között álltak szolgálatban, de hadihajókról a kilencvenes évek közepe után már csak ritkán üzemeltek. Az Egyesült Államokon kívül Ausztrália, Egyiptom, Lengyelország, Peru és Új-Zéland is rendszeresítette a típust, használt és új példányokkal erősítve fegyveres erejét. Az új-zélandi helikopterek története még akkor kezdődött, amikor a munkáspárti Helen Clark miniszterelnöksége idején a légierőnél leépítési hullám futott végig. Feloszlattak két A-4 Skyhawk és egy MB339-es századot és törölték az F-16-os beszerzést is, a forgószárnyas közösség azonban négyéves előkészítés után 2001-ben szolgálatba állíthatta az SH-2-es típust. Az öt új helikopter beszerzéséről még az előző kormány idején, 1997-ben döntöttek, hogy a hasonlóan rút kiskacsát, a Westland Wasp helikoptert leváltsák velük. A gépek megérkezéséig négy használt SH-2F-et vettek át az amerikaiaktól, majd ezeket a régebbi példányokat az új SH-2G(NZ) Super Seasprite-ok érkezésekor kivonták az aktív szolgálatból és a továbbiakban alkatrészbázisként használták.

[...] Bővebben!

2025 májusában sor került a Biztonságpolitikai Szakkollégium immár huszonkettő éves történetének első külföldi rendezvényére. A BSZK küldöttsége abban a városban vett részt szakmai kiránduláson, ahová minden út vezet már több ezer éve. Május 16-án érkeztünk meg Olaszország fővárosába, Rómába. A Termini pályaudvarról a B metróval ejtettük útba a Colosseót, majd kimentünk a déli végállomásra, a Laurentinára, innen busszal jutottunk el a Viale dell’Esercito utcából nyíló Cecchignola katonavárosba. A Via Giorgio Pelosi 1 cím alatt található az Észak-Atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) legmagasabb oktatási szerve, a NATO Defence College, amit még 1951. november 19-én Párizsban alapított Dwight D. Eisenhower tábornok, a NATO akkori Legfelsőbb Szövetséges Parancsnoka. Miután a Charles de Gaulle által vezetett Franciaország 1966-ban kilépett a NATO katonai szárnyából, a Defence College átköltözött az Örök Városba, az EUR városnegyedbe. Jelenlegi, az előzőnél kétszer nagyobb épületében 1999 óta működik.

A helyszínen Molnár Ferenc dandártábornok úr, az Academic Operations Division vezetője, és kollégája, Varga Attila ezredes úr állófogadással köszöntöttek minket, ezután rövid prezentációt mutattak be nekünk a Defence College küldetéséről és felépítéséről. Kifejtették nekünk, hogy az intézmény egy oktatási és kutatási központ, ahol többféle módon járulnak hozzá a NATO kohéziójához és hatékony működéséhez. Egyfelől  katonatiszteket és civil szakértőket készítenek fel a Szövetség fontos nemzetközi  beosztásainak ellátására, valamint más kutatóintézetekkel is együttműködnek különféle projektekben.

A különleges betekintésünk után a B és az A jelű metrókkal mentünk az Ottaviano állomás közelébe ebédelni, ahonnan csak néhány sarokra található az egyik enklávé Olaszország területén belül, a Vatikán. Mindössze néhány nappal a sikeres pápaválasztás után néztünk körbe a Szent Péter téren. A Castel Sant’Angelo megtekintése után a braccianói szállásunkra vonatoztunk a San Pietro vasútállomásról.

Másnap reggeli után a Valle Aurelia állomáson szálltunk le a vonatról, majd a Tevere másik oldalán a metróról. A fennmaradó időben útba ejtettük a Piazza del Popolót, a Spanyol Lépcsőt, a Trevi kutat. Megnéztük a Pantheont, a Piazza Navonát, az Altare della Patriát, és a Foro Romanót, majd a Colosseónál ismét a B metróra szálltunk, vissza a repülőtér felé.

A Beszámoló a római tanulmányutunkról bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A blogon több mint két évvel ezelőtt lett bevezetve a támogatói rendszer, mellyel az olvasók önkéntes alapon különböző összegekkel támogathatták a blogot, kisebb adományok rendszeres vagy alkalmankénti utalásával. Ismét hangsúlyoznám, az ötlet nem tőlem származott, maguk az olvasók javasolták azt, amikor célozgatni kezdtem rá, hogy kezdek belefáradni a rendszeres írásba, és valószínűleg már nem sokáig fogom ezt csinálni. Vagyis aki fizetett, tényleg önkéntes alapon tette, hogy ezzel is ösztönözzön a további munkára, és így meghosszabbítsák a blog életét. Ez máig jóleső érzéssel tölt el, jó pár embernek ugyanis ezek szerint tényleg jelentett valamit az, amit az évek során itt, és az előző weblapomon összehoztam.

Az olvasók támogatásaiból nem is kis összeg került a konyhára, összesen több mint 600 ezer forint folyt be, ami szerintem ebben a műfajban nagyon szép összeg, még akkor is, ha ennek több mint harmada az első hónapok nagy felbuzdulása idején érkezett, és a lelkesedés később láthatóan erősen visszaesett. (Rendszeres havi támogatást jelenleg 13 olvasó utal.) Igyekeztem is megdolgozni a pénzemért, és a támogatások végül legalább két évvel meghosszabbították a blog életét, azt ugyanis eredetileg már tavaly be akartam fejezni. Viszont előbb-utóbb azért így is eljön az idő, amikor az ember azt érzi, most már tényleg ideje tovább lépni, és valami mással foglalkozni. Lassan 20 éve írom a netre a tengeri, főleg haditengerészeti témájú cikkeket, és egyre inkább úgy érzem, most már inkább csinálja valaki más. Jelenlegi terveim szerint jövőre, a huszadik évfordulón most már tényleg lezárom a blogot, és befejezem ezirányú tevékenységemet.

Méltánytalannak érezném, ha az utolsó napig elfogadnám a támogatásokat, és akkor mondanám azt, hogy kösz a pénzt, viszlát! Az utolsó év legyen mindenki számára ingyenes, már csak azért is, mert főleg ismétléseket teszek már csak fel, a korábbi lapomon megjelent olyan írásokat, melyek szerintem jól sikerültek, de érzésem szerint akkor nem kaptak kellő visszhangot. (Ilyen a jelenleg futó sorozat is.) Nagyobb terjedelmű új anyagot már csak egyet tervezek elkészíteni.

A technikai részletekkel nem vagyok egészen tisztában, de feltételezem, a Barion számla megszüntetésével az oda való átutalások is automatikusan megszűnnek, ezzel tehát remélhetőleg nem lesz további teendő. Ismét szeretném megköszönni mindenkinek a támogatást, és remélem, utólag sem érzik úgy, hogy az kidobott pénz volt.

 

 

A Tennessee osztály története hivatalosan 1915 március harmadikán kezdődött, amikor a Kongresszus két új, első osztályú csatahajót rendelt meg a haditengerészet részére. A tervezés, illetve az új hajók paraméterein és költségein való vitatkozás persze már korábban elkezdődött. A flotta ezúttal is 406 mm-es ágyúkkal felszerelt csatahajót akart, a minisztérium pedig ezúttal is tartotta magát ahhoz, hogy amíg az új lövegek fejlesztése nem fejeződik be, és amíg azok nincsenek rendesen kipróbálva, nem kockáztatja meg beépítésüket a csatahajókra. A két új csatahajó így végül ismét csak a Nevadával kezdődött sorozat folytatása lett, lényegében a New Mexico osztály ismétlése, kisebb-nagyobb változtatásokkal.

A pénzügyminisztérium az év végén utalta át az új hajók megépítésére szánt összeg első részleteit, ezt követően kötötték meg a szerződéseket a hajógyárakkal és a bedolgozó üzemekkel, s ezután kezdődhettek meg az előkészítő munkálatok. Miután nem teljesen új konstrukcióról volt szó, a tervezés gyorsan haladt, és a hajógyárak következő év áprilisára megkapták a csatahajók tervdokumentációját. A háborús helyzet miatt a két hajó építése némi késedelemmel végül csak 1917 tavaszán kezdődött, és már csak a háború után állították őket szolgálatba.

[...] Bővebben!

Negyedik éve, tavalyi típusváltozat-váltása óta viszont először vesz részt magyarországi éleslövészeten az avianói 56. harci kutató-mentő század. Figyelem! Főszerepben immár a HH-60G Pave Low helyett az új HH-60W Jolly "dobozorrú" Green II helikopterek.

Érkezik napi feladataik végrehajtására a Jolly géppár a körös-hegyi helipadra.

Málházzák a .5-ös lőszert a GAU-21-es géppuskákhoz.

Lőkörök a lőtéren.

Indulás egy újabb feladatra.

Vissza Pápára.

Zord 

A sorozat harmadik, záró részében folytatjuk a beszélgetést Peter Hunttal, előtte azonban ejtsünk néhány szót magáról az A-6-os típusról.

A Grumman A-6 Intruder a hidegháború szülötte volt. Azért készült, hogy áthatoljon a Szovjetunió és szövetségesei által felállított, radarokból, vadászgépekből, rakétákból, és csöves fegyverekből álló integrált légvédelmi rendszeren és bombáit a célpontra juttassa. Fegyverterhelését tekintve, hidat képezett a vadászbombázók és a nehézbombázók között, alkalmas volt hagyományos és nukleáris csapásmérésre, aknatelepítésre, közvetlen légi támogatásra és precíziós bombák alkalmazására. A gép egyik lelke a térképező radar és az inerciális navigációs rendszer kombinációja volt, a másik a pilótából és bombázótiszt-navigátorból álló kétfős személyzet. Egymás melletti elhelyezésük és ennek kommunikációs előnyei - látták egymás kézmozdulatait és testbeszédét is – a haditengerészeten belül a leghatékonyabb párossá tették az A-6-os személyzeteket. Miután a hagyományosan nagy magasságban operáló bombázók dolgát a légvédelmi rakéták igencsak megnehezítették, az Intruderek személyzetét arra képezték ki, hogy a célt nagy sebességgel, kis magasságon, éjjel-nappal, bármilyen időjárási körülmények között megközelítsék és elpusztítsák. A rakéták jelentette veszély kis magasságon sem szűnt meg teljesen, ráadásul a gépek a csöves légvédelem fegyverei elé kerültek. Védelmüket zavarótöltetek kivetése és az agresszív manőverezés jelentette, miközben az ellenség abban bízott, hogy a személyzet figyelmét annyira leköti a lelövés elkerülése, hogy a földnek ütköznek. Azt, hogy a hajózók ezt elkerüljék és készségszintre fejlesszék a kismagasságú repülést, a nyugati parti századok a Washington államból Oregonba átnyúló Cascade-hegységben gyakoroltak. A Whidbey Island tengerészeti légibázisról felszálló A-6-os kirepült a tenger fölé, hogy a repülőgép-hordozóról való indulást szimulálja, majd a partvonalat 800 km/h-s sebességgel keresztezve berepült a hegyek közé, és a völgyekben manőverezve mintegy negyvenöt perces repülés után közelítette meg az oregoni lőtéren lévő célpontját. A kismagasságú repülésnek és a nagy túlterheléssel járó agresszív manőverezésnek megvolt az ára. Az idő előrehaladtával, egyes gépek szárnyában repedések keletkeztek, de ezek csak akkor derültek ki, amikor a szárny leszakadt, a gép lezuhant és a személyzet életét vesztette. Mivel az Intrudernek fegyverterhelés és hatótáv szempontjából a nyolcvanas években nem volt váltótípusa, a végleges megoldásig a haditengerészet civil alvállalkozó bevonásával új, kompozit szárnyak felszerelése mellett döntött. Arról is döntés született, hogy a gépeken képességnövelő korszerűsítést hajtanak végre. Ez volt a SWIP (Systems Weapons Improvement Program), amellyel a gép immár földi és tengeri célok illetve lokátor elleni rakétákat is indíthatott. A SWIP-gépek egy része megkapta a kompozit szárnyakat, a többin maradtak a fémépítésűek.

[...] Bővebben!

Hét évvel az első Airbus Helicopters szerződés aláírását követően teljessé vált az MH többfunkciós, felfegyverezhető helikopterflottája, a leszállítási fázis a 84-es és 85-ös oldalszámú H225M SOF helikopterek múlt heti átrepülésével zárult le. A helikopter-képességfejlesztés leglátványosabb elemei, a repülőeszközök ezzel mind egy szálig Magyarországon vannak*, most pedig folytatódhat a működtetés-fenntartás és a többi képességösszetevő komplettírozásának körültekintő, aprólékos, igazából soha vége nem érő napi munkája... 

A műszakiak áldozatos munkájának hála impresszív sort fotózhattunk meg a Delta gurulón.

A két utolsó gép július 10-i útvonala az ADS-B exchange oldal jóvoltából. 

Pillantás a H225M (csörlőzés)...

...és a H145M (gyorsköteles lecsúszás) képességízelítőiből.

Zord

*A 06-os oldalszámú H145M 2023-ban háromfős személyzettel katasztrófát szenvedett Horvátországban.

Az amerikai légierő 56. harci kutató-mentő századának zsírúj HH-60W Jolly Green II-i Avianóból és a Leonardo cég AW109 Trekker-M helikoptere Cascina della Costából lényegében egyszerre vendégeskedik nálunk, Pápán és a körös-hegyi lőtéren.  

Zord

Sorozatom első részében egy A-6 Intruder bombázó balesetéről és elvesztésének körülményeiről írtam. A második részben következzen az ember, aki elhatározta, hogy megkeresi a tengerfenékre süllyedt gépet. A volt haditengerészeti és közforgalmi pilótát korábban is foglalkoztatta a gondolat, hogy megtalálja az Intrudert, de a végső lökést az adta számára, hogy élete nem várt fordulatot vett.  

Peter Hunt nevével bő tíz éve találkoztam először, amikor elolvastam Angles of Attack – An A-6 Intruder pilot’s war (Állásszögek – Egy A-6 Intruder pilóta háborúja) címmel írt öbölháborús memoárját. Hunt 1962-ben született New Yorkban. Gyerekként hat évet töltött Görögországban a szüleivel és ott kezdett búvárkodni 1978-ban. 1985-ben diplomázott történészként és azonnal csatlakozott a haditengerészethez. Miután az A-6 Intruder típusra képezték ki, pilótaként a USS Ranger és a USS Kitty Hawk repülőgép-hordozók fedélzetén három bevetésen vett részt a Perzsa-öbölben, az Indiai- és a Csendes-óceánon, illetve oktatópilótaként a nyugati parti A-6-os átképzőszázadnál is szolgált. Hunt tíz évig repült a haditengerészetnél, majd sok pályatársához hasonlóan a légiközlekedésben keresett és talált munkát. A következő éveket a United Airlines pilótájaként töltötte és szenvedélyes búvárként a magasság mellett otthonosan mozgott a mélységben is. Minden rendben ment egészen 2005-ig, amikor 43 évesen azzal szembesült, hogy szervezetét Parkinson-kór támadta meg. Hunt a kritikus infrastruktúrák stratégiai tervezése területen szerzett mesterfokozatot, és öbölháborús könyve után további négyet írt. Két felnőtt gyermeke van, feleségével egykori bázisához közel, Whidbey Islanden él.

[...] Bővebben!