Záhoczky Csenge írása
Minden év januárjában eljön az a nap, amikor a II. világháború egyik, civilek ellen elkövetett legnagyobb borzalmára emlékezünk. Természetesen nem a zsidók koncentrációs táborokba szállítása volt a világtörténelem egyetlen népirtása, azonban az európai emberek szemében ez az egyik legszörnyűségesebb tett, amit emberek csoportja elkövethetett, talán azért, mert térben – és időben is – ez áll hozzánk a legközelebb. Hogy mi köze van a holokausztnak Afrikához, az talán kérdéseket vet fel. Hiszen Izrael a szűkebb értelemben vett Közel-Kelet szerves része, az antiszemitizmus pedig főleg Európában ütötte fel a fejét a 20. század derekán. Ami azonban a kettőt összeköti, nem más, mint Tunézia, pontosabban egy tunéziai férfi, az „arab Schindler”, egy muszlim zsidómentő. Khaled Abdul Wahab ugyanis a II. világháború alatt, a holokauszt idején több, mint két tucat zsidót rejtegetett és adott nekik menedéket saját otthonában, Tunéziában. Gyakran még a történelem órákon is megemlékezünk híres zsidómentőkről, például Oskar Schindlerről vagy Raoul Wallenbergről, akiről iskolát is neveztek el Budapesten, azonban sok hasonló, hétköznapi hős emléke a feledés homályába merült.
Kép forrása:pinterest.com
Conséquence de la crise économique qui frappe le pays de plein fouet ou besoin de redynamiser la diplomatie congolaise ? Depuis le rappel à Brazzaville de 16 ambassadeurs, chacun y va de son commentaire. Qu'en est-il vraiment ?
Cet article Congo : pourquoi Brazzaville a rappelé 16 de ses ambassadeurs est apparu en premier sur JeuneAfrique.com.
Accusé de fraude "à la française" par les tenants de la gestion "à l'allemande", François Fillon s'est défendu "à l'américaine"... pour un résultat très incertain.
Cet article Corruption : avec le « FillonGate », le retour de la « french touch » est apparu en premier sur JeuneAfrique.com.
Conformément aux mesures dites de « réassurance » décidées au bénéfice des pays baltes et de la Pologne lors du dernier sommet de l’Otan, à Varsovie, en juillet 2016, plusieurs centaines de soldats allemands viennent d’arriver à Rukla, en Lituanie, après avoir été précédés par une compagnie belge forte d’une centaine d’hommes et d’une cinquantaine de véhicules. […]
Cet article Otan : Un bataillon allemand se déploie en Lituanie est apparu en premier sur Zone Militaire.