You are here

Biztonságpolitika

A velünk élő Westeros IV.

KatPol Blog - Fri, 07/06/2019 - 15:04

Kedves Hallgatók!

Negyedik részével, egyben podcastunk 44. epizódjával zárul ma le a Tűz és Jég világáról szóló adássorozatunk. Mint ahogy az előző rész leírásában utaltunk is rá, szükségesnek éreztük még egy utolsó, a 8. évad legnagyobb hibáit kiveséző adás felvételét, amely nem alaptalanul vágta ki a biztosítékot a sorozat nagyon sok kedvelőjénél.

„A Trónok harcára úgy fognak emlékezni, mint a Hindenburg léghajóra. Nem, mint az emberi elme és találékonyság egyik nagy vívmányára, hanem egy lángoló léghajó roncsaiként.” - YouTube-bölcsesség

Ez az idézet elhangzik az adásunkban is, és talán ez írhatná le a legjobban, hogyan is éreznek sokan a sorozat utolsó évada kapcsán. A Benioff & Weiss (vagy vérmérséklettől függően Dumb & Dumber) rendezőpáros szinte minden téren támadható döntéseket hozott, és hiába volt remek a színészi játék és a vizuális megvalósítás, sok rajongó nem tudta megbocsátani a gyenge történetet. Amelynek fordulatai ugyan Martinra jellemzők voltak (és mint kiderült, Bran koronázását pontosan ő kötötte ki feltételként), de a felépítésük teljesen hiányzott.

[...] Bővebben!


Categories: Biztonságpolitika

Megérkeztek az első Rafale-ok Katarba

JetFly - Thu, 06/06/2019 - 15:25
Katar védelmi minisztériuma bejelentette, hogy 2019. június 5-én - a hivatalos átvételi ceremónia után 4 hónappal - megérkezett az első 5 darab Dassault Rafale harcászati vadászbombázó repülőgép Katarba.
Categories: Biztonságpolitika

Fürge sárkány tüzet okád II., avagy Apache lövészet 17 év után először a Bakonyban

Air Power Blog - Thu, 06/06/2019 - 13:16

A Saber Guardian 2019 keretében sora kerülő Breakthrough tűztámogatási gyakorlat kombinált amerikai éleslövészeti napját kísérhettük figyelemmel tegnap a körös-hegyi figyelőtől. A Németországban állomásozó 12. Helikopterdandár (12th CAB) és a 2. Páncélos Felderítő Ezred (2nd Cav) erői látványos ízelítőt adtak képességeikből, a honvédség fejlesztését figyelemmel kísérők számára is megszívlelendő tanulságokkal szolgálva, már ami a műveleti önállóság összetett feltételrendszerét illeti.  

A  2nd Cav tüzérosztályánának célfelderítő (TA) szekciója igen látványosan a körös-hegyi figyelő elé telepítette le Humvee hordozta syracuse-i TPQ-50 LCMR(V)3 (röviden Q-50) kőnnyű, aknatűzfelderítő lokátorát - az álcahálógombolyag terjedelme alapján körülötte akár egy komplett tüzérségi vezetési pont is elhelyezkedhetett. Erről a magaslatról kitűnő, teljes röppályás rálátás (LOS) kínálkozott a lőtér keleti peremén, illetve a nyugaton a "0" pont felett települt aknavetősök és tarackosok tüzére. 

A 196-os magassági ponton, az Öskü-Hajmáskér út, illetve a vasútvonal déli oldalán dolgozott ez a HMMWV-re telepített, nyilvánvalóan légvédelmi célú, de korábban a LégierőBlogger által még soha nem látott radar. Adatot egyelőre nem sikerült róla fellelni, de ránézésre egy izraeli Elta 2106 ATAR primer és egy amerikai TPX másodlagos kombójának tűnik.

Három, vezetési pontként összetolt Stryker, a mobil Satcom csatlakozásra épülő Warfighter Information Network - Tactical (WIN-T) Increment 2 rendszerrel, amivel a szabdalt terepen szétszórt alegységek szélessávú összeköttetésének biztosításában tett jelentős előrelépést a US Army. 

Lövészet a látvány kedvéért, egyvonalban a fotósok "harcrendjével". Ebben a pillanatban a hátul lévő Longbow 30-as ágyúja tüzel. 

Ezek pedig a 70 milliméteresek, már onnan indítva, ahonnan az iskolalövészeti protokoll követeli. A címben említett Fürge Sárkány gyakorlat (Agile Dragon) alkalmával 2002-ben, akkor még AH-64A változatokkal is kísértetiesen hasonló lőfeladatokat repültek, persze akkor a célátadás lehetőségei jóval szűkebbek voltak a mostaninál. A rakétablokkon átnézve látszik, hogy a jobb üres, a balban viszont még van pár darab. A tűzkiváltások zöme függeszkedésből, földközelből történt, ahogy itt is....

...de volt ugrásból...

...végrehajtott tűzcsapás is. Itt a széttartásból azért látszik, hogy a Hydra 70 is területfegyver, akárcsak más NIR-ek.

Éjszaka. A 30'' expozíción kivehető a függeszkedő helikopter apró mozgása, a kirepülő két 70 milliméteres rakéta hajtóműveinek távolról sem egyenletes égése, majd a tüzelési pozícióját otthagyó Apache repülési pályája. 

Zord


Categories: Biztonságpolitika

VIDEÓ: Bemutatták a H160M helikoptert

JetFly - Wed, 05/06/2019 - 14:16
2019. május 27-én mutatta meg a nagyközönségnek az Airbus Helicopters a Francia Fegyveres Erők részére tervezett H160M könnyű helikopterét. Mutatjuk a videót az új H160M típusról.
Categories: Biztonságpolitika

KFOR és a hawaii nemzeti gárdisták

Biztonságpolitika és terrorizmus - Wed, 05/06/2019 - 11:52
Néha visszahallom, hogy az amerikaiak Koszovóba nem a premier erőiket (hogy finoman fogalmazzak) küldik a KFOR-ba, de sosem hallok konkrétumokat. Bár azt is meg kell jegyezzem, hogy talán egy ilyen egységnek a harcértéke még mindig paritásban van/lehet egy bármelyik európai ország hasonló, nem első-lépcsős alakulatával. Jelenlég még az amerikaiak adják a KFOR legnagyobb erejét, de két (keleti és nyugati) harccsoport közül is ők adják az egyiket, és e két harcoló erő mellett ugye még ott vannak a magyarok, amelyek - ha jól emlékszem - egy zászlóaljnyi erővel adják a KFOR parancsnok közvetlen alárendeltségében működő, szintén harcoló egységet. Igen megnéztem: Harcászati Tartalék Zászlóalj (KTRBN - KFOR Tactical Reserve Battalion). Megnézhetném, de lusta vagyok, hogy a jelenlegi létszámmal 4. vagy 5ik legnagyobb hozzájáruló nemzet vagyunk, és arra sem emlékszem, hogy már megemeltük a létszámot, vagy még csak tervezzük. De a végén valahol 500 körül fogunk járni, amivel szerintem a végén top 3-ban leszünk. USA, olasz, osztrák, magyar a sorrend februári adatok alapján (mégis megnéztem). Top 3-ban lenni már azt is jelenti, hogy akár KFOR paracsnokot is adhatunk és ahogy hallottam tervek is vannak rá. A vezetés főként olasz, amerikaiakról nem nagyon hallottam. Magyar parancsnok-helyettes már 2015 óta van, az első talán Korom tábornok volt, aki ma a már a Honvédség parancsnoka. 201nemtudomhányban még volt szerencsém meglátogatni az első vagy második váltást, amikor még csak egy századot adtunk a KFOR parancsnok harcászati tartalék zászlóaljából, portugál parancsnokság alatt, nagyon érdekes dolgokat meséltek, és még voltak is akciók Észak-Mitrovicában. Visszatérve az amerikaiakhoz és a cikkhez, amit meg akarok osztani, a lényeg, hogy itt most benne van, hogy melyik alakulat van éppen Koszovóban: Hawaii National Guard’s 25th Infantry Brigade Combat Team. Képzeljük el Hawairól Koszovóba? Az mekkora váltás már és kilenc hónapon át. És mind vagy majdnem mind civil hátterű katona, mint nemzeti gárdista. Érdekes, nem?
Categories: Biztonságpolitika

MLRS-konténer, útban az M7-esen

Air Power Blog - Wed, 05/06/2019 - 11:20

Breakthrough fedőnéven, a Saber Guardian keretében tűztámogatási gyakorlat zajlik a bakonyi lőtérkomplexumon. Ennek egy valószínűsíthető szereplőjével, a MLRS/HIMARS rendszer rakétaszállító-töltő járművével a 8x8 Oshosh HEMTT alvázon lévő M985A4-assal sikerült tegnap este összefutni az M7-esen.

Amerikai rakétatüzérek (vagy logisztikusok?), konvojban a balatoni sztrádán.

Zord

 

 


Categories: Biztonságpolitika

HELYSZÍNBEJÁRÁS HELIKOPTERREL

Air Base Blog - Tue, 04/06/2019 - 22:02

Budapest XIII. kerületében, a Duna Plaza mögötti Marina Parton nem szokatlan, hogy megjelenik egy-egy helikopter. Például a Formula 1 Magyar Nagydíj idején a Hungaroring és a főváros között ingázó helikopterek is többnyire itt szállnak le. Az már viszont nem gyakori, hogy katonai helikopterek szálljanak le és fel a lakópark épületeinek szomszédságában. Június 3-án este éppen ez történt – a US Army két UH-60 Black Hawk helikoptere szállt le az erre kijelölt területre.

A két sebesültszállító (Medevac) helikopter az amerikai szárazföldi erők Magyarországon gyakorlatozó egységeinek egészségügyi biztosítását látja el. Ha a gyakorlat során egy katona olyan sérülést szenved, hogy légi mentés válik szükségessé, valamelyik Medevac helikopter fedélzetén jut el az egészségügyi intézménybe. Pontosabban az intézmény közelében kijelölt leszállóhelyre, ahonnan mentőautóval szállíthatják tovább. A helikopterpilótáknak nemcsak tudniuk kell, hogy hol vannak a gépük fogadására alkalmas leszállóhelyek, hanem ismerniük kell azok megközelítésének módját és a környékén lévő akadályokat is. Ezért a pilóták még a hadgyakorlat megkezdése előtt felkeresik a kijelölt leszállóhelyeket és legalább egyszer végrehajtanak ott egy leszállást, mert egy esetleges éles mentésnél a helyszínnel való ismerkedésre már nincs idő. Egy ilyen forgószárnyas helyszínbejárásnak lehettek tanúi a Marina Parton sétálók.

Az elsőként leszálló Black Hawk északi irányból közelít a leszálláshoz. A másik helikopter eközben távolabb várakozik.

A földközelbe süllyedő gép minden értelemben nagy port kavart fel.

A Black Hawk a drótkerítés és a parkolást megakadályozó méteres vascsövek között ért földet. A leszállóhely éppen elég a típusnak.

A gép alig egy percet tölt a leszállóhelyen. Éppen csak annyit, hogy a saját fotósuk kiszálljon, és már indul is tovább.

Az alakulat fotósa a két helikopter fel- és leszállását dokumentálja és a következő géppel hagyja el a helyszínt. Sisakjának hátsó részén az éjjellátó készülék (NVG) akkuja és ellensúlya van.

A szabaddá vált betonra leszáll a második Medevac-gép. Az UH-60-as oldalán és orrán megkülönböztető jelzések utalnak a gép feladatkörére.

A lapos építésű UH-60-ason a hajtóműveket egymástól távol helyezték el és közrefogják a főreduktort. Az éjszakai műveleteket segítő szenzortornyot a gép orrának bal oldalára szerelték.

A második helikopter hosszabban időzik a földön. A képen nem látszik, de közben járókelők, érdeklődők tucatjai fotózzák, videózzák.

Az Army helikopteresei ugyanolyan kétrészes öltözéket viselnek, mint a földön harcoló társaik. A gépek gyakran nyitott ajtóval repülnek, a tehertérben ilyenkor nagy a huzat. A személyzet sisakjához csatolt maszk megakadályozza, hogy a szél zúgása elnyomja a sisakmikrofonba mondott szavakat.

A második gép felveszi a fotóst és felszáll.

A Black Hawkok egy ideig a környéken maradnak, majd átrepülnek a másik leszállóhelyre, a légvonalban alig egy kilométerre lévő angyalföldi sportpálya fölé. A sportpálya tágas, a személyzet úgy ítéli meg, hogy az ottani leszállás nem tartogat kihívást, ezért továbbrepülnek.

A géppár 22 órakor még egyszer visszatér a Duna Plazához. Többször is végrehajtják a megközelítést, majd az egyik Black Hawk 10-15 méter magasban megfügg a leszállóhely felett. A sötétben csak a helikopter körvonalait lehet kivenni, a forgószárnyak nem is látszanak, a gépen mindössze a helyzetfények világítanak. Egyik Black Hawk sem száll le, a behelyezkedés a leszállóhely fölé elegendőnek bizonyult. Ezzel a helyszín berepülése véget ért.

Fotó: Szórád Tamás

*

Három nappal később ismét leszállt az egyik Medevac Black Hawk. Ezúttal két imitált sérülttel, hogy a mentőkkel közösen gyakorolják a sérültek átadás-átvételét és elszállítását. A képeket ezúton is köszönöm Ferenc Attilának! 

Más a szélirány mint legutóbb, ezért a helikopter is más irányból száll le. 

Az Országos Mentőszolgálat Volkswagen Crafterei felkészültek a sérültek azonnali elszállítására. 

Az egyik sérült a saját lábán, kísérettel hagyja el a helikoptert.

A Medevac helikopter személyzete átadja a sérültet a mentőknek.

A könyebb sérült az egyik hordágyra kerül, a másik készenlétben áll, hogy a súlyos sérültet fektessék rá. 

A mentők az UH-60-ashoz mennek, hogy a második sérültet is átvegyék a katonáktól. 

A másik sérült állapota nem teszi lehetővé, hogy saját lábán kísérjék a mentőautóhoz; őt a helikopter hordágyán viszik el a géptől. 

A mentők rögzítik a kocsi hordágyára átemelt sérültet.

Sérültek átadva, ajtók zárva - felszáll a helikopter.

* * *


Categories: Biztonságpolitika

Az utolsó szolgálat

JetFly - Tue, 04/06/2019 - 12:40
A magyar katonai repülés utolsó előtti korszaka égi krónikásának, Varga Ferenc nyugállományú ezredesnek számtalan lélegzetállító légi felvételt tartalmazó videó összeállítása tekinthető meg az internetes portálokon. Ezek közül igazán emlékezetesek a pápai repülőtér bezárásakor tartott kötelékrepülést dokumentáló képsorok, hiszen addig sem - és azóta sem - száguldott az égen 15+1 magyar vadászgép.
Categories: Biztonságpolitika

Villámcsapás Avianóban - Astral Knight 19

Air Power Blog - Mon, 03/06/2019 - 15:08

Először települtek Avianóba az USAF F-35-ösei, a típus egyelőre egyetlen, műveleti képességgel rendelkező alakulatának, a hilli ezrednek a gépei. A Lightning II csorda - köztik a Luke-i kiképzők egyik jószágja - az Astral Knight 19 IAMD gyakorlaton vesz részt.

Indulás 05-ös irányba, ez a pilóta gépét a többiekkel szemben alacsonyan tartva és jobbra bedöntve kedvezett az odasereglett több tucat szpotternek.

Egy másik szép indulás az itt szinte kizárólagos 05-ös irányba. A település során a szárny alatti külső tartókkal és egy gyakorló 9X-el repültek a gépek.

Utólagos forszázskapcsolás a vezér utolérése érdekében.

Visszatérés az egyik feladatról a házigazda 31. ezred F-16-osaival vegyes rajkötelékben.

Oszolj után a hosszúfalon, szép kumós háttérrel.

Fájnelre fordul az egyik gép, hátul a kísérője.

Ezen a két képből készült kombón úgy tűnik, mintha kétféle EOTS (elméletileg zafírüveg) ablaktípus létezne: a 15-5195-ösön alig átlátszó, a 421.FS századparancsnoki "színeit" viselő 15-5200 pedig az átlátszó variánst láthatjuk.

Az Avianóban töltött két nap egyik csemegéje a Barksdale-ből érkezett B-52H volt, szárny alatti hagyományos bombazárakkal, és Sniper célzókonténerrel.

Az Astral Knight 19 a hadszíntéri erősítés tengeri beérkezési pontjainak (SPOD) oltalmazását célzó IAMD-gyakorlat volt. Itt az SBAD csoportosítás a szlovániai Divaca repülőterén, kár hogy a sok álcaháló alatti technika nem sejlik fel kellően. A fehér gömb a US Army új Inflatable Satellite Antenna, (ISA) SATCOM antennája, ami a Transportable Tactical Command Communications (T2C2 Heavy, Ka-sáv) terminálhoz tartozik.

A Divaca fölötti Vremscica magaslatán a közellégvédelemért felelős szlovén Giraffe (valószínűleg jugó örökség M85 Zirafa változat FAP 2026 alvázon)

Zord

 


Categories: Biztonságpolitika

Véget ért a Dark Blade 2019

JetFly - Mon, 03/06/2019 - 14:37
Közel három hét után befejeződött a 2019-es Európai Védelmi Ügynökség (EDA) által szervezett többnemzeti helikopteres gyakorlat. Az MH 86. Szolnok Helikopterbázis 49 fős küldöttséggel képviselte nemzetünket a 13. alkalommal megrendezett Dark Blade gyakorlatsorozat idei csehországi állomásán.
Categories: Biztonságpolitika

2019.06.01

Netarzenál - Sat, 01/06/2019 - 06:13

Kisebb sérülést szenvedett a német haditengerészet U36-os tengeralattjárója. A Norvégia felségvizein a múlt héten történt incidens során a TYPE 212-es osztályú egység kormánylapja igen lassú haladás során, mindössze 1,8 kilométer per órás sebesség mellett a tengerfenéknek ütközött. Az egyenként 20 négyzetméteres 4 kormánylap közül csak az egyik volt a kárvallott, de ennek is csak 2 százaléka sérült meg. A károsodást két nap alatt a norvég haditengerészeti búvárjai kijavították, a ThyssenKrupp Marine Systems szakembereinek támogatásával. Az U36-os továbbra is a tervezett időpontig, vagyis júniusig Norvégiában fog maradni, ugyanis a továbbfejlesztett 212CD tengeralattjárók beszerzéséről szóló döntés megszületését követően a német haditengerészet segít megismerkedni ezen felszín alatti egységek elődeinek rejtelmeivel.

Sikerült az orosz Tupoljev Tu-160M Blackjack korszerűsített szuperszonikus stratégiai bombázók titkait megszerezni egy, vagy több a nyugati hírszerző szolgálatnak, meg nem erősített hírek szerint. A bombázókba beépítésre került új berendezések, rendszerek minősített adatait talán még a gyártóknál, fejlesztőknél sikerült megszerezni. Ezeket egy Oroszországban igen közkedvelt tea csomagolásában rejtették el. Ugyanezt a teát viszik magukkal a Tu-160-as bombázók személyzetei is fedélzeti ellátmányként a nagy távolságú repüléseik során. Így történt ez 2018-ban is, amikor Venezuelába repült át két Tu-160-as, egyikük fedélzetén a nagy titkokat rejtő teásdobozzal.

A 13 órás repülőutat lezáró leszállást követően a fedélzeten történt takarítás során ez is a szemétbe került, amit egy beépített ügynök megkeresett és eljuttatta a megfelelő helyre, állítólag a CIA embereihez, akik egy caracasi szállodában várakoztak.  A több nyugati hírszerző szervvel megosztott adatok a hírek szerint tartalmazzák az új Kuznyecov NK-32-es hajtóművek, az Obzor-K helyett beépített Novella NVI.70 fedélzeti radar, a DISS-021-70 navigációs radar, az A737DP műholdas navigációs rendszer, az ABSU-200MT robotpilóta, az S-505-70 kommunikációs rendszer és a K-042KM navigációs rendszer (amely magában foglalja a BINS-SP-1 inerciális navigációs rendszert, az ANS-2009M csillagászati ​​navigációs berendezést és egy navigációs számítógépet) adatait is.

Oroszország a MiG-35-ös gyártási lehetőségével próbál meg megrendelést szerezni a típusra Indiában. Moszkva eddigi terveiben 2027-ig csak 24-36 gép közötti mennyiség szerepel a még képlékeny beszerzési elképzelésben. A MiG-35-ös esetében kihangsúlyozták, hogy a teljes gyártási dokumentációt átadnák az előállításhoz szükséges technológiával együtt. A kiszemelt indiai ipari partnerekkel már folynak a tárgyalások ezekben a témakörökben. Ebben az esetben a Fazotron Zsuk-A AESA antennával ellátott rádiólokátor, a továbbfejlesztett RD-33MK hajtóművek, az MSP-418KE zavarókonténer és az orosz fejlesztésű radarkeresztmetszetet csökkentő bevonat tarthat nagy indiai érdeklődésre számot. Orosz források típusmegjelölés nélkül kiemelik, hogy a MiG-35-ös az életciklusra számított költségeit tekintve legalább 20%-al alacsonyabb összeget igényel, mint a konkurencia hasonló kiadásai.

India az Airbus-al is tárgyalásokat folytat két A330-as megvásárlásáról. Ezek a gépek átalakított, megerősített szerkezetű törzse eddig nem részletezett radarrendszerrel lenne ellátva és légtérfelderítésére, harcvezetésre lennének képesek. Indiai források szerint a megbeszélések hamarosan szerződés aláírásával fognak zárulni, talán még ez év vége előtt.

Új rakétákat szeretne látni az indiai légierő vezetése a Szuhoj Szu-30MKI vadászbombázókon. A hazai fejlesztésű Astra Mk2 még egy évtized múlva lesz csak hadrendbe állítva, az orosz R-73-ok és R-77-ek helyett az eddigi megszerzett rossz tapasztalatok alapján más megoldást kell találni. A Jaguar vadászbombázókon 2014-től rendszeresített ASRAAM (Advanced Short Range Air-to-Air Missile) rövid hatótávolságú légiharc-rakéta, mely képes a gép mögötti célpontok megsemmisítésére is, a döntéshozók szerint tökéletesen kiválthatja majd az R-73-at. Nagyobb távolságra egy már ismert fegyvert szemeltek ki. Légvédelmi célokra Izraelből 2008 és 2009 között beszerzett Spyder-SR komplexumokról ismert izraeli Rafael Derby rakéták továbbfejlesztését szeretnék a Szuhojokon integrálni. Ez nem más, mint az I-Derby ER, ami egy megnövelt hatótávolságú légiharc-rakéta, 100 kilométeres hatótávolsággal. Ezt már és négy évvel ezelőtt bemutatta a Rafael. A repülési idejének növelését kétlépcsős rakétamotor alkalmazásával és az elektronikai összetevők méretének csökkentésével valósították meg.

Rádiólokátorral, radarbesugárzás-jelzővel és zavarótöltet szóróval lesznek ellátva a thaiföldi légierő Korea Aerospace Industries (KAI) T-50TH gépei 51 millió dollárért. A 2015-ben 110 millió dollárért megrendelt 4 példány tavaly március óta áll hadrendbe. 8 másik T-50TH 2020-ig kerül átadásra, ezeket 260 millió dollárért rendelték meg. Jelenleg még nem tudni, hogy mind a 12 gép, vagy csak a 8 utolsó fogja megkapni az Elta EL/M-2032 rádiólokátort és a többi felszerelést, amivel már harci gépekké válhatnak.

A koreai autóipari ipari óriás Hyundai Rotem bejelentette, hogy két év kihagyást követően újra elindult a K2 Black Panther harckocsik gyártása és átadása. A 2014. december 29-én aláírt szerződés értelmében 2017-ig kellett volna a 106 darab harckocsival elkészülni. Azonban az átvételi próbák során bizonyossá vált, hogy a tervekben foglaltakat nem sikerül teljesíteni. Ugyanis ezek a páncélosok már hazai tervezésű és gyártású motorral, illetve erőátviteli rendszerrel rendelkeztek volna. Azonban a német MTU 883 dízelmotort és a Renk erőátviteli rendszerét nem tudta az 1500 lóerős Doosan DST DV27K motor és az S&T Dynamics hat előre-és három hátrameneti fokozattal rendelkező EST15K automata váltó párosa kiváltani. A megbízhatósági és tartóssági problémák miatt újra csak Németországból került beszerzésre az erőátviteli rendszer a K2 Black Panther harckocsikhoz, amelyekkel a vezetési és hidegindítási próbákon már sikerült megfelelő eredményt felmutatni. Az első kettő példány május 27-én már átadásra is került, a többi 104-ből 2021-re fogják elkészíteni az utolsó darabokat is. A hírek szerint egy K2-es 8,5 millió dollárba kerül, így jelenleg ez a világ legdrágább harckocsija.

Tajvanon 2004, 2007, 2011 és 2014 után ez év március 28-án újra autópályán szálltak le a helyi légierő repülőgépei. Az 1-es autópálya lezárt szakaszán a landolás után a gépekre rakéta, illetve bombafegyverzet felfüggesztése és gépágyúlőszer feltöltése is végre lett hajtva a tankolás mellett.  A résztvevő típusok Mirage 2000-5, E-2K Hawkeye, AIDC F–CK–1 Ching Kuo és első alkalommal egy frissiben elkészült korszerűsített kétüléses F-16V Viper volt. Ez utóbbi további érdekessége volt, hogy a leszálláskor is meglévő két-két AIM-9 és AIM-120 légiharc-rakéta mellé két Harpoon hajók elleni robotrepülőgépet is felfüggesztettek a szárnyai alá, míg a törzs közepén póttartályt hordozott.  A harci gépek mindegyike kétüléses volt és az AIDC F–CK–1 a szárny alatti belső felfüggesztőire két, a külsőkre egy bombát kapott, míg a Mirage 2000-5 esetében két MICA került a törzs alatti négy felfüggesztő közül kettőre, de átellenesen a bal elsőre és jobb hátsóra.

Japán március 29-én átvette az első E-2D Advanced Hawkeye radargépét a Northrop Grumman-tól. 2014 novemberében a Japán Védelmi Minisztérium bejelentette, hogy a szigetország az E-2D Advanced Hawkeye radargépet választotta ki és 4 darabot be is szereznek 1,7 milliárd dollárért. Ezt a mennyiséget tavaly októberben további 9 darabbal toldották meg, újabb 3,1 milliárd dollárért. Így már lehetővé válik a 13, az 1980-as évek elejétől szolgáló, bár az elmúlt évtized végén Hawkeye 2000-es szabványnak megfelelő szintre korszerűsített régebbi E-2C-k leváltása a 2020-as évek végére.

Ez az E-2C mennyiség egyébként elegendő volt ahhoz, hogy Japán legyen az USA-n kívüli legnagyobb E-2-es üzemeltető. Első repülését az első japán megrendelésre készült E-2D 2017. novemberben végezte el. Az utód nem csak a fejlettebb fedélzeti rendszerének és AESA antennával rendelkező AN/APY-9 rádiólokátorával fog túltenni elődjén, hanem képes lesz repülés közben üzemanyagot vételezni, ezzel jelentősen megnövelve az őrjáratozási idejét. Persze azt sem szabad elfelejteni, hogy ezeknél a gépeknél a szárnyban több üzemanyag lesz elhelyezhető, tekintettel arra, hogy Tokió repülőgépei szárazföldi bázisokról üzemelnek, nem repülőgép-hordozókról. Ezért ennek a módosításnak köszönhetően 5 óráról 8 órára növekedett az egy feltöltéssel levegőben tölthető idő.

Ausztrália 13. és 14. F-35A repülőgépét is átadta a Lockheed Martin. Az A35-013 és az A35-014 a nyolc másik eddig már elkészült és átadott ausztrál F-35A repülőgéppel (A35-001 - A35-008) együtt a nemzetközi pilótaképző központban fog maradni az Egyesült Államokban lévő Luke légibázison 2020 végéig, csak ez után térnek majd haza. Azon F-35A-k amelyek már megérkeztek Ausztráliába, heti 5-6 felszállást hajtanak végre a 3. századnál a RAAF Williamtown légibázisáról és már befejeződtek az E-7A Wedgetail radargéppel és az F/A-18A/B és F/A-18F Hornet változatokkal végzett együttműködési gyakorlatok. Az elkövetkező néhány hónapban elkezdődnek a gépágyús lövészetek és a közeli légi támogatási képességet eredményező kiképzőrepülések, valamint a fékezőkábeles megállítórendszert használó leszállások is végrehajtásra fognak kerülni. A 3. század 4 F-35-re már átképzést kapott pilótával és 60 főnyi földi személyzettel rendelkezik jelenleg. Az immáron 14 ausztrál F-35-ös 2014 óta 2900 repült órát gyűjtött össze 1750 felszállás alkalmával.

Brazíliában sikerült vevőt találni a Franciaországtól használtan vásárolt Dassault Mirage 2000C/B, helyi jelöléssel F2000C/B vadászgépekre. Az új típus kiválasztásáig még 2006-ban, nagyjavítás elvégzése után beszerzett 12 gép, az elhúzódó beszerzési folyamatnak köszönhetően nem tudta teljesen betölteni a nekik szánt szerepet, így 2011 helyett csak 2013. december 20-án kerültek kivonásra, a légierő új típusának megjelenése nélkül. Az egykori Jaguár század által használt gépek 11 darabját megpróbálták értékesíteni és úgy tűnik sikerrel jártak. 9 példányt a francia Procor cég vásárolt meg és jó esély mutatkozik rá, hogy legalább párat újra repülőképessé fognak tenni és ezek bérelt agresszorként nemzeti légierők kiképzését fogják segíteni repüléseikkel.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

 

McDonnell Douglas A-4SU Super Skyhawk

IAI Kfir C.10

Boeing KC-135E Stratotanker

Dassault Rafale C

McDonnell Douglas RF-4C Phantom II

NHI NH90TTH

McDonnell Douglas F-15C Eagle

PZL-Swidnik Mi-2 Hoplite

Fairchild A-10C Thunderbolt II

Panavia Tornado IDS

General Dynamics F-16AM Fighting Falcon

Eurofighter F-2000A Typhoon

Boeing B-52H Stratofortress

Antonov An-12BP

Boeing P-8A Poseidon

Dassault Mirage 2000D

Northrop F-5E Tiger II

MiG-29K Fulcrum D

Sikorsky CH-53GA


Categories: Biztonságpolitika

Megnyitotta kapuit a KOMO-SKY 51-es BÁZIS

JetFly - Thu, 30/05/2019 - 14:49
Komócsi "KOMO" Zoltán tragikus halálának 5. évfordulóján, 2019. május 28-án, kedden nyitotta meg kapuit a KOMO-SKY 51-es BÁZIS névre keresztelt magángyűjtemény Dunavarsányban. A hivatalos megnyitó ünnepség fotóit mutatjuk most meg Olvasóinknak!
Categories: Biztonságpolitika

Kazahsztán Nazarbajev után

Biztonságpolitika.hu - Thu, 30/05/2019 - 11:00

Március 19-én, közel három évtizednyi egyeduralom után televízióban jelentette be lemondását Kazahsztán első és eddigi egyetlen elnöke (1990-2019), a – sokak által – világ „utolsó szovjet típusú vezetőjeként” ismert Nurszultan Nazarbajev. Váratlan és meglepő lemondása azonban nem végső visszavonulását jelenti a nagypolitikától, pusztán az elnöki szék elhagyását takarja, hiszen korábban megszavazottan alkotmányos joga van élethosszig betekinteni a bel- és külpolitikába, illetve a biztonsági szolgálatok munkájába. Milyen sors vár a Nur Otan párt legendás vezetőjére, aki 2015-ben még a szavazatok 97%-ával nyert – illetve akinek nevét már a főváros, Nur-Szultan, avagy az egykori Asztana is őrzi – és családjára? Az üzbég vagy a szingapúri modell érvényesül? Cikkemben erre próbálok választ találni.

Akár Első Elnök, akár a Nép Vezetője, vagy Elbasy (a Nép Első Embere) néven referálunk rá, mind tudjuk, hogy az 1940-ben született Nurszultan Nazarbajevre gondolunk. A modern Kazahsztán erőskezű létrehozójának hosszú politikai pályafutása volt (van), melynek alapjait a zastoi (a „stagnálás-korszaka”, 1970-1990) alatt szerezte. Ezalatt volt tagja a Szovjetunió Kommunista Pártjának, a Gorbacsovot megpuccsolni kívánó Politburo-csoportnak, illetve nemcsak elnöki tisztséget töltött be az időszak alatt, de rendelkezett az országgyűlés elnöke, a Biztonsági Tanács elnöke és az Alkotmányos Tanács elnöke címekkel is, mindamellett, hogy a (valójában egyetlen és) legnagyobb pártnak, a Nur Otannak is vezetője megalakulása óta. Nemcsak hatalomra, hanem óriási vagyonra is szert tett, melyet részben az országra, részben saját családjára költött. Sokak szerint ezáltal egy egyszerű posztszovjet diktátor, azonban mások szerint Közép-Ázsia Li Kuang-jaója (Szingapúr megalapítója és első miniszerelnöke, 1959-1990).

Nyilvánvaló tény, hogy Nazarbajev sokra tartotta Lee hagyatékát, sokak szerint kettejük lemondása között is rengeteg hasonlóság van. Az idős államférfi, aki a háttérben kézben tartja a hatalmat, de ugyanakkor megalapozza a halála utáni jövőt, akár szimpatikus szerep is lehet Nazarbajev számára, ráadásul ahogy szokták mondani, Lee az autokrata vezetést úgymond „vonzóvá” tette azáltal, hogy vezetése alatt a demokrácia csorbításával pénzügyi és gazdasági központot hozott létre országából, mely szintén igazolja ezen elméletet. Nazarbajev túlélte a Szovjetunió bukását, hatalomon maradt, láthatta, kortársai hol buktak el, miben hibáztak. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy a két vezető között, az időszakuk alatt mérhető korrupció Nazarbajevnél sokkal magasabb volt, mint Linél. Pont ebből ítélve, az ex-kazah vezető talán legfontosabb célja, hogy biztosítsa saját és családja helyét, illetve rögzítse emlékét, mint „honalapító atyácska”. Egy ilyesfajta terv érdekében a szigorú centralizációs politika, melyben a politika és a gazdaság összefonódik esszenciális. Továbbá előrelátó reformok is szükségesek lesznek, egyfajta hosszútávú stratégiaként, a háttérből irányítva, mellyel bebiztosítja az ország prosperitását, és melyek egyértelműen így az ő nevéhez lesznek kötve.

Az új, 2020 áprilisáig kinevezett elnök Kaszim-Zsomart Tokajev lett, aki a legutóbbi időkben a Szenátus elnöke volt, korábban pedig kétszer is betöltötte a külügyminiszteri posztot (1994-1999, 2003-2007) és még az ENSZ genfi irodájának főtitkára is volt(2011-2013). A 65 éves Tokajev egy vérbeli lojalista, akire Nazarbajev nyugodt szívvel rábízhatta az elnökséget, garantált, hogy az elvbeli kontinuitás biztosított, hiszen ő inkább a konformista vonalat képviseli, mint a reformert. Sokak szerint azonban Nazarbajevnek nincsenek hosszú távú tervei Tokajevvel, helyette a Szenátus új elnöke, Nazarbajev legidősebb lánya, Dariga Nazabajeva lehet jövőre ilyenkor Kazahsztán elnöke, aki ráadásul korábban már töltött be miniszterelnök-helyettes pozíciót is.

Látni kell azonban, hogy a dinasztikus öröklődés eddig mindössze egy posztszovjet országban sikerült, Azerbajdzsánban, ahol Hejdar Alijevet fia, Ilham Alijev váltotta; melyből érezhető, hogy egy ilyesfajta lépés nagyon sok előkészületet és tervezést igényel. Egészen a választásokig három fontos feladata van a kazah vezetésnek: a politikai erő központosításának megtartása, az egyre szélesebb körű társadalmi elégedetlenség felszámolása és a személyes kultusz felépítése, mely már el is kezdődött. Bejelentették, hogy minden kazah városban lesz egy utca, amely az Első Elnök nevét fogja őrizni, szintúgy, mint egy sugárút Almatiban vagy az asztanai (nur-szultani) reptér, illetve számos emlékm is tervező asztalra került, mely mind Nurszultan Nazarbajevet fogja éltetni. Chris Weafer, a moszkvai központú Macro-Advisory Ltd szenior partnere szerint „A valódi verseny a hatalomért a falak mögött fog zajlani, nem publikusan. Azonban bizonyos, hogy az fogja megnyerni a következő választást, akit egyértelműen Nazarbajev támogat. Szinte kizárt egy meglepő politikai eredmény Kazahsztánban.”

Hejdar és Ilham Alijev egy azeri propagandaplakáton – Nazarbajevának sikerülhet? (forrás: Agyol.az)

Lee hagyatékának nazarbajevi tiszteletéből állapíthatjuk meg, hogy a kazah ex-vezető rendszere a szingapúri típusú egyeduralmiság és a feudális lojalitás keveréke volt. Ez közép-ázsiai szemmel nézve egyfajta sikerrecept: Kazahsztán vezetése sokkal többet tett egy működő állam kidolgozása érdekében, mint bármelyik szomszédja. Ennek egyik oka, hogy a kazah diktatúra sokkal enyhébb, mint például a szomszédos – azóta már elhunyt – Iszlam Karimové (Üzbegisztán) vagy Saparmurat Nizajové (Türkmenisztán). A lemondás egyik oka is lehet Iszlam Karimov 2016-os halála, melynek eredménye az lett, hogy az új elnök (Shavkat Mirzijojev) alatt a Karimov-család szinte teljesen meg lett fosztva vagyonától és az ország is destabilizálódott.

Azonban globálisan vizsgálva Kazahsztán messze elmarad a szingapúri sikersztoritól. Nazarbajev nem épített fel működő politikai rendszert és független médiát, mely bonyolulttá fogja tenni az ország szerves fejlődését. Továbbá megjelenik egy csapda is: Nazarbajev erős elnök volt, aki lemondása után is kvázi irányítja az ország folyamatait, egyfajta titkos duopóliumként, azonban, ha várhatóan egy vagy két évtizeden belül meghal a volt elnök, és a hatalom egy nála lényegesen gyengébb kaliberű személy kezébe kerül, akkor a rendszert a lefektetett alkotmányos alapok se fogják megmenteni széthullástól és ennek komoly következményei lehetnek a régió stabilitása tekintetében. Ráadásul, a lakosság terén is megjelent egy erős elégedetlenség, köszönhetően az olyan eseményeknek, mint a 2012-es zhanaozeni mészárlás, melyekre ráadásul az állam nem is reagált.

Iszlam Karimov temetése Üzbegisztánban – ez lenne a kazah jövő is? (forrás: BBC)

Más szempontból nézve azonban Kazahsztánnak talán sosem volt jobb lehetősége, hogy elinduljon a biztonságos demokratizálódás útján. Kazahsztán a világ 9. legnagyobb országa, ráadásul egy olajban gazdag állam, ami 16. helyet jelenti a világranglistán az olajkitermelés tekintetében, mellyel jobban teljesít, mint Katar, Azerbajdzsán vagy Omán. A központi állami terv szerint az olaj segítségével lehetne tovább növelni az ország gazdagságát, melyből finanszírozni lehetne egy teljeskörű államreformot. A gazdasági környezet is biztosított lenne ehhez, hiszen az utóbbi tíz évben (a Világbank adatai szerint) jelentően javult a banki környezet, mely elősegíti a nemzetközi (tehát nem csak orosz) tőkebeáramlást az országba (az ország bevétele közép-alacsonyból közép-magasba került). A banki összeköttetés is megnőtt Oroszország és a többi közép-ázsiai ország mellett Kínával és Nyugat-Európával. Mindemellett Marc Behrendt, a Freedom House Európai és Eurázsiai Programjának igazgatója szerint Nazarbajevnek bevett célja volt visszalépésével az ország demokratizálása. Ajtolkin Kurmanova, a Közép-Ázsiai Analitikai Hálózat (CAAN) vezetője azonban óvatosságra intett, hiszen míg a közvetlen tervek látszólag egyértelműek, Nazarbajeva fellépésével és a Lee-i politika hiányos alkalmazásával láthatóan kérdőjeles az ország hosszú távú jövője.

Az Európai Uniónak egyértelmű érdeke Kazahsztán stabilitásának fenntartása, melynek jele lehet, hogy 2015. december 21-én egy Megerősített Partnerségi és Együttműködési Megállapodást kötöttek a közép-ázsiai állammal, mely által voltaképp papíron jobb lett a kapcsolat a kazahokkal, mint az oroszokkal. A szigorúan szekuláris állam is tudatosan készült az integrációra: szemben a szomszédos országokkal, Kazahsztán egészen nyitott a nyugati eszmerendszer irányába és az ország egyre jobban kapcsolódik Európa véráramához. Ennek oka az lehet, hogy Nazarbajev megértette, az elégedetlenség radikalizációt szül, mely neki és főként családjának csak rossz lehet. 2015-ben úgy fogalmazott: “Gazdagodjatok, hozzatok létre munkahelyeket, fizessetek adót(…)Az állam megszámlalhatatlan lépést tesz a privatizációért és a gazdasági liberalizációért. Egy olyan államot akarunk létrehozni, amelyben tehetős állampolgárok cselekednek és jól cselekednek, magukért és az országért.”, melyből sugárzik ez a logika.

Talán Közép-Ázsia legfontosabb feladata, hogy a radikalizmust kordában tartsa. A muszlim többségű országokban, melyek közel 70 évig egy ateista elnyomó uralom alatt voltak, a szélsőséges vallási eszmék még veszélyesebbek lehetnek, mint bárhol. Zbigniew Brzezinski A nagy sakktábla c. könyvében kifejtette, hogy a régióban egyfajta dominóeffektus léphet fel (ahogy a linkelt tanulmány írója is tőle veszi át a gondolatot). Egy instabil Afganisztán instabillá teheti Tádzsikisztánt. Ha Tádzsikisztán instabilizálódik, az magával rántja Kirgizisztánt, mely Üzbegisztánt, s mely Kazahsztánt fogja ugyanezen útra téríteni. Ennek lehet oka, hogy 2001 óta Tádzsikisztánban állomásoznak a franciák és az amerikaiak is. Jelentősége ennek hatalmas, hiszen Kirgizisztánban és Üzbegisztánban is érezhető volt a jelentős tálib hatás, melynek egyik képviselője az IMU (Üzbegisztán Iszlám Mozgalma) volt, akiknek bevett céljuk között szerepelt a rendszer instabilizálása és a  hatalom megszerzése a tálibok segítségével.

Nazarbajev sokat tett azért, hogy ezek a szélsőséges nézetek ne szivárogjanak be a kazah közéletbe. 2016. október 14-én betiltatta a szalafizmust, illetve visszarendelt 300 külföldön tanuló diákot, akik iszlám vallási tanulmányokat folytattak, továbbá ugyanezen évben október 19-én megtiltotta a fejkendők viselését állami intézményekben. Ez mind annak eredményeképp valósulhatott meg, hogy június 5-én négy ember is életét vesztette Aktobe-ban egy szalafista terrorakciónak minősített buszeltérítésben és lövöldözésben, melyet Dimtrij Tanatarov és 25 iszlamista követett el. Július 18-án pedig egy Ruszlan Kulekbajev nevű terrorista helyezte tűz alá Almati rendőrörsét. Természetesen, mindkét támadást az ISIS magára vállalta. Kazahsztán stratégiája ezekre az volt, hogy mindenre erőteljes, akár erőteljesebb választ kell adni. Szintén veszélyfaktor, hogy több ezer közép-ázsiai csatlakozott a szíriai harcokban egy-egy félhez, akik a háború végével folyamatosan szivárognak vissza az országokba. Számos afgán is menekült az országba, akiknél szintén fennáll a veszély, hogy lehet, titokban tálib-szimpatizánsok.

Kazah muszlimok (forrás: Inside Islam – University of Wisconsin-Madison)

Kazahsztánban 70 év állami ateizmust immáron majdnem 30 év részleges vallási szabadság követett, mely elég ahhoz, hogy a lakosság körében jobban elterjedjenek a radikális iszlám nézetei. A kazah öntudat állami felépítésével – például a cirill ABC-használatának leépítése – pedig ez önkéntelen erősödik párhuzamosan. Nazarbajev erőskezű hozzáállása ismert volt a témához, azonban az rejtély, hogy Tokajev, illetve a 2020-ban megválasztandó elnök hozzáállása mi lesz. Egy orosz exodus már megindult az országból, ugyanis sokan úgy érzik, Nazarbajev távozása csak rossz hatással lehet az ország legnagyobb kisebbségére. Nazarbajev erős – vagy legalábbis látszólag erős – alapokra helyezte állama alapköveit. A kérdés áll: Kazahsztán képes-e a beállított úton maradni távozása után is? A választ pedig csak a jövő tudja megadni.

Categories: Biztonságpolitika

Az F-35A válthatja a szovjet típusokat Lengyelországban?

JetFly - Thu, 30/05/2019 - 10:27
Lengyelország hivatalos kérést továbbított az Egyesült Államok kormányának 32 darab, ötödik generációs Lockheed Martin F-35A Lightning II Joint Strike Fighter (JSF) megvásárlására – a hírt 2019. május 28-án a védelmi miniszter jelentette be.
Categories: Biztonságpolitika

Felújítják a német Tornado szimulátorokat

JetFly - Wed, 29/05/2019 - 14:31
Németország maximálisan kihasználja a szimulátoros képzés előnyeit és a Panavia Tornado 2030-ig tervezett szolgálatban tartása során erre szüksége is lesz.
Categories: Biztonságpolitika

EGY NAP A DARK BLADE 2019-EN

Air Base Blog - Tue, 28/05/2019 - 22:05

Az Európai Védelmi Ügynökség (EDA) évente megrendezett helikopteres gyakorlatának idén Csehország ad otthont. Május második felében hat nemzet huszonöt helikoptere és nagyjából hatszáz fős személyi állománya települt a Namest nad Oslavou melletti 22. helikopterbázisra, hogy két és fél hétig közösen gyakorolják a különböző eljárásokat. A résztvevőkön kívül megfigyelők is jelen vannak és a munkát négy nemzet oktatóiból összeállított mentor team segíti. Olyan gyakorlatról van szó, amelyen a forgószárnyasoké a főszerep, mindenki más az ő felkészülésüket segíti. A tavalyi, tavalyelőtti Hot Blade, Fire Blade elnevezés után idén egy újabbal ismerkedhettünk meg. A csehországi Dark Blade az EDA helikopteres gyakorlatainak sorában az első, amelyen éjszakai feladatokat is terveztek.

A gyakorlat második hetének nyitónapján a magyar Mi-24-esek fedélzetéről egy olyan műveletbe kaptunk betekintést, amelyben egy többnemzeti kötelék a különleges erőkkel együttműködve hajtott végre egy akciót. A szolnoki harci helikopterek a kötelék szállító helikoptereinek biztosítását, a kirakott erők oltalmazását és légi támogatását kapták feladatul.

*

A három magyar Mi-24-es és két Mi-17-es a belga NH-90-esek és a lengyel W-3-as mellett kapott helyet a namesti bázis délkeleti végén lévő zónában.

*

Miközben a hajózók a délelőtti órákat a délutáni feladatra történő felkészüléssel és az eligazításokkal töltötték, kint a zónában a műszakiak a helikoptereket készítették elő és végezték el a 25 repült óránként esedékes munkát.

 *

A helikopterek a délutáni órákban szálltak fel két és fél órás feladatukra.

A feladatra kijelölt két Mi-24-es parancsnokának rövid egyeztetése a gépbeszállás előtt.

A 336-os körbejárását a helikopter operátora végzi, majd beül a fülkéjébe.

A gépparancsnok is beül, beköti magát és felkészül az indításra.

Mi-24P, indításra készen.

A 334-es hajtóművei már járnak. A hajtóművekből kiáramló forró gáz miatt a gép hátsó része körül remeg a levegő.

A kötelék többi helikoptere megkezdi a gurulást. A futópálya várópontján a lengyelek W-3-asa vár az engedélyre.

A lengyel helikoptert az egyik magyar Mi-17-es követi. A Rubik Szállító Helikopter Zászlóalj tizenöt fő különleges műveleti (SOF) katonát juttat ki a helyszínre.

A belga NH-90-es ajtajából az ajtólövész fegyverének csöve nyúlik ki.

A Mi-24-es géppárt a Főnix 71 hívójelű 334-es vezeti. Elsőként ez a helikopter gurul a futópályára, majd Főnix 72 hívójellel a 336-os kísérő is elhelyezkedik a vezér jobb oldalán.

A helikopterek függésből gyorsítva a futópályáról hajtják végre a felszállást. A magyar harci helikopterek színe éles kontrasztban van a pálya világos betonjával és a felfestett jelekkel.

Gyorsul a géppár és elhagyja a reptér légterét.

A célterület körzetébe vezető nagyjából félórás utat több száz méter magasan teszik meg a Mi-24-esek, majd földközelbe süllyednek és így közelítik meg a műveletre kijelölt repteret.

A vezérgép is földközelben manőverez.

Az erdő felett a szállítók repülnek és az egyik harci helikopter követi őket.

A 702-es magyar Mi-17-es kitette a fedélzetén szállított katonákat és azonnal tovább(sz)áll.

A különleges erők megtámadják a reptéri irányítótornyot.

A Főnixek egy nagy körnek nagyjából az ellentétes oldalán repülve tartják szemmel a helyszínt és a környéket.

A helyszín a Bechyne melletti reptér, amelyet ma már csak ultrakönnyű gépek használnak, de a 2400x60 méteres futópályáról valaha a csehszlovák légierő MiG-21-esei és L-29-esei üzemeltek.

Három cseh Mi-171-es érkezik és az egyik már földet is ért. A Mi-171-es V-5-ös változatú, a katonák a lenyitható hátsó rámpán hagyják el a gépet és a nyílt terepről a közeli fák közé igyekeznek.

Kirakás után kis magasságban maradva távoznak a cseh szállító helikopterek.

A németek két CH-53-asa is kiteszi a katonákat, akik a várható fenyegetés irányába hasalva biztosítják a felszálló helikoptereket.

Két belga NH-90-es dolgozik a laktanya udvaron – az egyik leszállt, a másik, ajtólövésszel a fedélzetén, fentről biztosítja. Belga részről Agusta A109-es könnyű helikopterek is részt vettek a műveletben.

A feladat végeztével, a reptér légterében eltöltött egy óra után a harci helikopterek elindulnak hazafelé.

A borongós időjárás még komorabbá teszi a Mi-24-esek sötétszürke festését.

Hazafelé a 336-os a vezér, a 334-es kis magasságon kíséri.

Az útvonal utolsó szakaszán a helikopterek magasabbra emelkednek.

A Mi-24-es mögötti felhők nem sok jót ígérnek a nap hátralevő részére.

Futó kint, megközelítés a 13-as pályára.

A zónába visszaguruló helikoptereket a műszakiak fogadják, és azonnal elkezdik a gépek ellenőrzését és tankolását. Napnyugta után még egy feladat vár a Mi-24-esekre.

Esti eligazítás az éjjellátóval végrehajtandó éjszakai feladatban érintett hajózószemélyzetek részére. Röviddel később a két Mi-24-essel és egy Mi-17-essel tervezett feladatot az időjárás miatt törölték. Ezzel az eredetileg éjfélig tervezett repülési nap véget ért.

Alighanem a gyűjtők egyik kedvence lesz a Dark Blade 2019 jól sikerült, gumifelületű felvarrója, amelyen kihangsúlyozták az éjszakai repülést.

* * *

Fotó: Szórád Tamás


Categories: Biztonságpolitika

Ha eljő a Sötét Lapát...DB19, NnO

Air Power Blog - Tue, 28/05/2019 - 16:30

Ezekben a napokban rendezik meg Csehországban, Námest nad Oslavou bázissal az Európai Védelmi Ügynökség (EDA) idei helikopteres harcászati gyakorlatát, a Dark Blade 2019-et. Pár kollégával a frissen nagyjavított-korszerűsített Mi-24-esek fedélzetéről követhettük végig az egyik nappali COMAO-feladat végrehajtását.

Az útvonal visszatérő szárán, már a harcászatilag hatékony, laza kötelékhez képest szorosabbra véve a térközöket, a típus légifotózására is sort keríthettünk. 

És akkor vissza az elejére! Az egyik helikoptervezető készülődik.

Indul az AI-9 segédhajtómű.

Pörögnek a forgószárnyak, a gurulás megkezdésére várnak a köteléket záró harcik.

Indulás a námesti betonról. A 334-es a vezér.


Az utazómagasságról intenzív manőverezés közepette süllyed földközelbe a helikopterkötelék a célkörzetben.

Immár NoE magasságban, néhány kilométerre a szállítók.

Armed overwatch a szállítók leszállási zónája, Bechyne repülőtere felett.

Érkeznek a védencek, elsőnek az egyik magyar Mi-17-es.

Az egyik behelyezkedő cseh Mi-171S rotorszele múló mintát rajzol az LZ melletti gabonatáblába.

Kirajzás a Luftwaffe egyik CH-53-asából.

Ismét az egyik, többek között AMPS-al modernizált cseh szállító, ezúttal már egress közben.

Pillantás a "kutyaólon" keresztül a helikoptervezetőre és a célzókészülékre.

Továbbiak hamarosan...

Köszönet annak, akit illet.

Zord 


Categories: Biztonságpolitika

Teljessé válik a JF-17 Thunder Block.2-es flotta

JetFly - Tue, 28/05/2019 - 14:15
A JF-17 Thunder Block.2 többfeladatú könnyű vadászrepülőgépek utolsó három példányát fogja hamarosan átadni a Pakisztáni Légierőnek a gyártó Pakistan Aeronautical Complex (PAC) vállalat.
Categories: Biztonságpolitika

Vadonatúj utashidak érkeztek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre

JetFly - Mon, 27/05/2019 - 13:54
Különleges konvoj érte el a hétvégén a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret. A Thyssenkrupp spanyolországi gyárából közúton, kamionnal érkeztek Budapestre azok a vadonatúj utashidak, amelyeket még a nyári csúcsforgalom előtt felszerel a Budapest Airport a B utasmóló déli oldalára.
Categories: Biztonságpolitika

Három jubileumot ünnepeltek a szolnoki helikopterbázison

JetFly - Mon, 27/05/2019 - 13:03
A Mi-8-as helikopterek ötven-, a Mi-24-esek negyvenéves magyarországi szolgálatát, valamint a Légierő Zenekar - Szolnok magalakulásának 50. évfordulóját ünnepelték a május 25-én, szombaton megrendezett családi nap és csapatünnep résztvevői a szolnoki helikopterbázison.
Categories: Biztonságpolitika

Pages