Ha találomra megkérdeznénk embereket az utcán a leghíresebb terroristákról, aligha akadna a felsoroltak között orosz nemzetiségű személy. Pedig az 20. század fordulóján Oroszországban a cári kormányzatnak igen meggyűlt a baja a terrorizmussal, aminek állami vezetők (köztük miniszterelnökök és cárok) is áldozatául estek. Ennek emlékezete Oroszországon kívül már nemigen van, de orosz közegben továbbra is ismert ez az időszak. Az egyik terroristával foglalkozunk a KatPol Kávéház 121. adásában, akinek életét a Fakó lovon ülő halál c. orosz film is feldolgozza.
A NER bizonyos kurzusfilmjeit, mint a podcastunk profiljába illeszthető kortárs termékeket, már górcső alá vettük – ezeket az adásokat linkeltük a poszt végén -, de hasonló sorozatokkal még egyáltalán nem foglalkoztunk, úgy általában a magyar TV-sorozatok közül is csak eggyel, de az sem kifejezetten jelenkori alkotás. A TV2 tavaly megjelent S.E.R.E.G. c. minisorozatát már csak ezért sem hagyhatjuk említés nélkül, és természetesen azért sem, mert a magyar állam bármelyik fegyveres ereje számára aktuális imázsfilm vagy -sorozat emberemlékezet óta biztosan nem készült.
Puskin egy helyen szerénytelenül a "jekatyerinai sasok dicsőséges seregeként" aposztrofálta azokat a tehetséges állami tisztviselőket és katonai parancsnokokat, akiket a "Nagy" jelzővel illetett híres cárnő szintúgy tehetséges (vagy egyszerűen csak szerencsés) kézzel választott ki magas pozícióikba, ezzel (is) megalapozva az orosz biodalomépítés egyik legjelentősebb korszakát. Közülük Fjodor Usakov tengernagyot a krónikások inkább mellőzték a többiekhez képest, elvégre "csak" kisnemes volt egy alapvetően ugye szárazföldi hatalom szolgálatában, egy épphogy csak létrehozott és mellékes orosz flottánál, olyan háborúkban, melyek nem kifejezetten a tengereken dőltek el. De ilyen körülmények is kétséget kizáróan bizonyította zsenialitását a tengeri hadviselés terén.
Legutóbbi adásunkban az amerikai polgárháborús tematikájú westernfilm alműfaját tárgyaltuk ki, amely elég nyilvánvalóan mutatja meg azt, hogy a közönség kíváncsiságát egyaránt csigázzák fel az egzotikus tájak, gyéren lakott hatalmas térségek és a tovaszállt korok, amikor még fiatal volt a nemzet és könnyebben akadtak lelkesítő nagy közös célok. A múlt szelektív megszépítése, romantizálása persze minden társadalomban jelen van, és bizony furcsa lenne, ha ez pont a filmművészetben nem érvényesülne. Diktatúrákban ez bizonyára fokozottan érvényes, pláne ha egyenesen a rendszer születésének és megszilárdulásának „hőskora” kerül vászonra.
A Szovjetunió esetében ehhez hozzávehetjük, hogy a konszolidáció és viszonylagos enyhülés periódusában felértékelődött a könnyed tömegszórakoztatás, és korlátozottan persze, de azért új lehetőségek nyíltak a nyugati kulturális trendek követésére, összhangban a közönség erre vonatkozó jelentős igényeivel. Így futhatott fel – bár kultúrtörténeti léptékben azért nem olyan hosszú időre - a műfaj, amit a Vasfüggöny túloldalán Eastern/Ostern névvel illettek, azaz vadregényes távoli vidékeken játszódó és az amerikai westernek főbb mintáit átvevő szocialista kalandfilm.
A Vadnyugat névvel fémjelzett időszak alatt leginkább az 1849-es kaliforniai aranyláz és a 20. század közötti időszakot szokták érteni. Ekkor az Egyesült Államok telepesei meghódították a gyéren lakott belső részeit a kontinensnek, míg végül a modernizáció véget vetett ennek a pionír hőskorszaknak. A KatPol Kávéház 117. adását két ilyen tematikájú filmnek szenteltük: az 1959-es Lovaskatonák-nak és az 1969-es A legyőzhetetlen-nek.
A belföldön legpozitívabb médiavisszhangot kapott, legnépszerűbb háború, melyben az Egyesült Államok valaha részt vett, kétségtelenül a Spanyolország elleni - pontosabban a még megmaradt spanyol gyarmatbirodalom felszámolásáért indított - volt 1898-ban. A gyors és látványos győzelem, a különböző egzotikus szigetek feletti fennhatóság ill. hegemónia megkaparintása messzemenő következményekkel járt az immár világhatalomként a történelem színpadára lépő nemzet jövőjére nézve.
Az olasz bevándorlók helyzete az Egyesült Államokban nem volt túl rózsás a 19. században, sokszor emberszámba sem igazán vette őket az angolszász lakosság. Ahogy korábban a hozzájuk hasonlóan katolikus íreknek, nekik is meg kellett küzdeniük azért, hogy elismerjék őket. Ebben a helyzetben érkezett a pápa engedélyével egy apáca, Francesca Cabrini (aki felvette a „Xavér” férfinevet Xavéri Szent Ferenc tiszteletére), hogy gyámolítsa a rászorulókat. Ez a sok nehézség ellenére olyannyira jól sikerült, hogy az általa létrehozott jótékonysági hálózat mind a mai napig működik a Föld számos országában, ő maga pedig az első amerikai szent lett. Az ő történetét bemutató filmről, az idei Cabriniről szól a KatPol Kávéház mai adása.
A Wikipedia szerint a South Pacific 1949-ben jelent meg, mégis a mai napig az egyetlen jelentős musical az Egyesült Államokból, amely II. világháborús eseményeket dolgoz fel. Sajnos ezt csapatunk szerény művészettörténeti ismeretek birtokában sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudja; mindenesetre annyit magabiztosan leszögezünk, hogy a szűkebb értelemben vett téma és helyszín a címből azonnal kikövetkeztethető.
„A háború sosem változik.” – hirdeti a Fallout franchise elhíresült mottója. Mint ebből a felvezetőből is kiderülhet, a KatPol Kávéház mai adásában a posztapokaliptikus unverizumban játszódó sorozattal foglalkozunk behatóbban. Már maga a mottó is elgondolkodtató, hiszen a háború lényege pont az adaptálódás és fejlődés, de itt egyértelműen nem hadászati, hanem az emberi tényezőről van szó, arról, ahogy fajunk az idő kezdete óta vív küzdelmet nemcsak az elemek, de egymás ellen is. Habár idővel más kérdések is napirendre kerültek (társadalomkritika, görbe tükör formájában) az alapvető üzenet mindig is ez volt.
Ha az ardenneki csatára gondolunk, melynek helyszíneiről és emlékezetéről podcastunk 98. adásában közöltünk élménybeszámolót, a II. világháború egyéb nyugat-európai fejezetei közül - vagy ha akár egész Európát nézük, bár az oroszországi viszonyokkal ezen a téren nem vagyunk nagyon tisztában - kettő olyat tudunk bizonyosan említeni, amely felülmúlja azt emlékezetpolitikai jelentőségében: a Market Garden és az Overlord / D-Nap. Ezt figyelembe véve és pozitív belgiumi tapasztalatainkon felbuzdulva - ki hitte volna, hogy ezt a szóösszetételt egyszer így leírjuk - csapatunk arra vállalkozott, hogy az ottanihoz lényegében hasonló, de a harcok kerek, 80. évfordulójára időzített, és ennélfogva azért grandiózusabb normandiai rendezvénysorozaton teszi tiszteletét.
A Távol-Kelet és azon belül is Japán már a XIX. század óta élénken foglalkoztatja a nyugati közvéleményt. Ennek egyik fellángolására a második világháborút követően került sor, ebben pedig nagy szerepet játszott James Clavell brit író 1975-ös A sógun című regénye is. A KatPol Kávéház 111. adásában az ezen regényt feldolgozó, idén megjelent sorozattal foglalkozunk így a nyári szünet után, amiről utólag természetesen szemtelenül mondjuk azt, hogy előre eltervezett volt. Akárcsak az eggyel ezelőtti adásan, csatlakozott hozzánk ezúttal is a Hadak útján c. egykori hadtörténelmi rádióműsor vezetője, Salvaje, és egyik, egyébként igen ritkán szereplő szerkesztőnk,Grodin.
Podcastunkban ma ott vesszük fel a fonalat, ahol a 81. adásban letettük. Vendégünk ezúttal is a Spacejunkie nevű, űrutazással és űrkutatással foglalkozó, magyar nyelvű Youtube-csatorna egyik alapítója és szerkesztője, Nagy Szabolcs, aki a szereplés mellett ismét vállalta, hogy ajánlót is készít a mai adáshoz a For All Mankind c. nagy sikerű sorozat 4. évadáról. Ismét csatlakozott hozzánk továbbá a Hadak útján c. egykori hadtörténelmi rádióműsor vezetője, Salvaje, és a változatosság kedvéért Grodin, egyik szerkesztőnk is.
,,Henrik, ha mint király kormányozol ...
. . . én. s tízezer boldogtalan hazánkban,
Nem hagy halálát gyászoló özvegyet ... "
("VI. HENRIK" II. FELV. 6. SZÍN. VAS ISTVÁN FORD.)
„Szent angol vér trágyázza majd a földet
S álnok tettét késő korok nyögik,
Pogány törökkel kél a béke nászra,
S e békés honban szörnyű háborúk
Kevernek össze majd rokont rokonnal;
Zűr, irtózat, lázongás, rémület
Ver itt tanyát s e hont a koponyák
Hegyének s Golgotának nevezik majd."
(,,II. RICHÁRD" IV. FELVONÁS 1. SZIN.
SOMLYÓ GYÖRGY FORD.)
"Isten legyen könyörületes hozzánk az ő szent irgalmával, hogy minél előbb jó és bölcs uralom alá kerüljön ezen grófság, mert még soha nem hallottam annyi rablásról és gyilkosságról ebben a grófságban, mint most, igencsak rövid idő alatt." - részlet Margaret Paston férjéhez írt leveléből, 1462. január
Podcastunk 105. adásában, melyben ígéretet tettünk, hogy részletekbe menően vissza fogunk térni még az angliai rózsák háborújára, III. Richárd filmes ábrázolásairól beszélgettünk. Most eljött az ideje, hogy beváltsuk ezt az ígéretet, és először is érdemes tisztáznunk, hogy a Shakespeare által sommásan befeketített York-házi király alakja nemcsak mozifilmekben került a képernyőre, hanem legalább egy TV-sorozatban is. Ez a magyar szinkronnal is forgalmazott A fehér királyné (Company Pictures, 2013), mely mai adásunk egyik témája.
Amikor 2022 elején adást közöltünk le az új, Villeneuve-féle Dűne adaptációról, ígéretet tettünk, hogy a 2. résszel is foglalkozni fogunk. Ne mondja senki, hogy nem tartjuk meg az ígéretünket: ez a film a témája a KatPol Kávéház 108. adásának.
A kiszolgált katonák élete valószínűleg helytől és kortól függetlenül sosem volt könnyű, még akkor sem, ha az őket szolgálatba hívó állam történetesen hajlandóságot mutatott a velük való törődésre. Persze így is akadnak, akikből ilyen helyzetben nemhogy nem párolog el az életkedv és tettvágy, mint ahogy ez sajnos sokukkal megtörténik, hanem a békeidőket kihasználva egyenesen belevetik magukat vérmes elgondolások megvalósításába.
Szélsőséges példa erre Ludvig Kahlen hadnagy története, aki a XVIII. századi porosz hadseregben bizonyára példásan kitanult fegyelmet, szorgalmat és rendezettséget burgonyatermesztő telepesként remélte sikeresen kamatoztatni. Az ilyesmi ugyebár sosem számított kifejezetten könnyed, kényelmes életformának, de az eltökélt Kahlen ezt képes volt még azzal megfejelni, hogy a dániai Jüt-félsziget északnyugati részén, a Pallas Nagylexikon leírása szerint terméketlen, "posványoktól megszakított homokos területen" kezdett gazdálkodni.
Az ukrajnai háború eseményeit figyelve nem lehet elmenni a Jevgenyij Pirgozsin nevével fémjelzett – és vele gyakorlatilag eggyé váló – Wagner katonai magánvállalat mellett, amely a szíriai és afrikai műveletei után legnagyobb eredményeit pont abban az Ukrajnában szerezte meg, amely 2014-ben szülőhelyéül szolgált. A Wagner 2022-től kezdve számos számos front mentén, de leginkább Bahmut ostromakor mérettette meg magát. Popasznaja, Liszicsanszk és Szoledar elfoglalásával a Wagner „brand” legendává vált a front mindkét oldalán, amelyet tovább emelt Prigozsinék 9 hónapos teljesítménye a bahmuti húsdarálóban. Utóbbit végül csak a finálét jelentő 2023. júniusi „Igazság menete” tudta megtörni, amely végső soron Prigozsin és az addig ismert Wagner végét hozta el magával. De, antik görög drámához hasonlóan a Wagner-eposz esetében sem maradhatott el a katartikus lezárás Prigozsin 2023. augusztusi, máig tisztázatlan légikatasztrófájával.
Ebben a helyzetben kapcsolódunk be a meglepően nagy érdeklődést keltő Legjobbak a pokolban című akciófilmhez. Maga a film még 2022 októberében jelent meg Jevgenyij Prigozsin személyes finanszírozása és közreműködése mellett. Ez sem véletlen, hisz még bukása előtt Prigozsin egy nagyobb szentpétervári központú médiabirodalommal rendelkezett, így pontosan értette és tudta, mi szükséges a Wagner körüli mítosz további fejlesztéséhez. A cím egyben a Wagner nem hivatalos – de szintén Prigozsintól származó – szlogenjének a parafrázisa, amely szerint „bár mind a pokolra kerülünk, de a pokolban is mi leszünk a legjobbak”.
„S ezért, mivel mulatni nem tudok, mint
Szerelmes e sok szép szavú napokban,
Elvégezém, hogy gazember leszek,
S utálom léha kéjit e napoknak.”
- Shakespeare: III. Richárd (fordította: Szigligeti Ede)
III. Richárd angol király az irodalomtörténet egyik leggonoszabb cselszövője: a saját rútsága miatt érzett dühből álnok módon gázol át mindenkin, egymás ellen fordítva bátyjait, majd hidegvérrel meggyilkoltatja két unokaöccseit, hogy trónjukat elbitorolhassa. Felesége kezét az általa megölt előző férj koporsójánál kéri meg, de megmérgezteti, hogy elvehesse saját unokahúgát. Nem létezik olyan gonoszság, amit el ne követne. Végül aztán Isten kegyéből a jóságos Tudor (VII.) Henrik megöli a bitorlót, megmentve Angliát a gonosztól. Hogy honnan tudjuk mindezt? William Shakespeare-től, aki az említett Henrik unokájának, I. Erzsébetnek a szolgálatában állt.
Az 1415-ös Agincourt-i csata tipikusan az a fajta drámai esemény volt, amelynél kb. a hadtörténelem iránti érdeklődés felkeltésére alkalmas minden elképzelhető olyan részlet adott volt, ami egy hőstörténet alapanyagául is szolgálhat: egy merész, de jól számító hadvezér, egy valódi csodafegyver, ami nemcsak a fantázia világában döntő fontosságú, egy elég csüggesztő kiindulópont és a végzetesen elbizakodott ellenség. Ha pedig történetesen egy fiatal lovagkirály áll a győztes sereg élén, a megfelelően honesztáló krónikákat még egyszerűbb feladat papírra vetni.
Jellegéből fakadóan az őskutatás meglepő eredményeket hozhat, melyek aztán cselekvésre is sarkallhatják az embert - főleg akkor, ha egy irodalmárról van szó, akinek természetesen az ihlet mindig jól jön. Már 58 évesen ugyan, de tapasztalhatta ezt a jeles angol regényíró, Bernard Cornwell is, aki kanadai felmenőit kutatva a római fennhatóság romjain létrejött angolszász királyságok koráig, egészen a VI. századig visszavezethető családfát vindikált magának, egy helyileg ismert történelmi személyiségnek számító northumbriai felmenővel, Bamburghi Uthreddel együtt. Szerencsés egybeesés, hogy Cornwellt már fiatalon magával ragadta az a kor, s így megvoltak arról a megfelelő ismeretei. Mindez akkora alkotásvágyat ébresztett benne, amely végülis egy 13 kötetes történelmi regénysorozatban öltött testet. Ezt dolgozta fel az az öt évados BBC-, majd Netflix-sorozat, ill. az ezt követő film, amely aktuális adásunk témája egyben.
Üdvözöljük minden kedves hallgatónkat!
Mikor az első világháború szóba kerül, viszonylag keveseknek szokott eszébe jutni a katonai igazságszolgáltatás vagy Stanley Kubrick neve, míg az emberek életét felelőtlenül feláldozó, karrierista tábornokok annál inkább. A Katpol Kávéház mai, 102. adása pontosan ennek a három témának az egyvelegéről szól, amelyet A dicsőség ösvényei c. 1957-es fekete-fehér film mutat be.
Az első világháborúban az emberek életét semmibe vevő, csak a saját előmenetelükkel törődő tábornokok toposza igencsak széles körben ismert. A valóság ettől azért általában bonyolultabb volt, az bizonyos, hogy a katonai patthelyzet feloldásáig csak igen véres támadásokat tudtak indítani a szembenálló felek, amelyek alig hoztak eredményt. Egy ilyen esemény körül zajlik a film története is 1916-ban, amikor az előléptetésért teperő Mireau tábornok lehetetlen küldetéssel bízza meg az embereit, mivel felettese, Broulard tábornok előléptetéssel kecsegteti siker esetén.