Az amerikai űrsikló program hajnalán a NASA elképzelése az volt, hogy a többször használható űrjárművet olyan sugárhajtóművekkel látja el, amelyekkel önállóan lesz képes átrepülni a leszállásra kijelölt kaliforniai Edwards légierő bázisról a floridai Kennedy űrközpontba, a következő felbocsátás helyszínére. A megvalósításnak számos technikai akadálya volt, ezért a figyelem egy olyan speciális szállítógép felé fordult, amely képes a hátára venni az űrsiklót és átszállítani az országon.
A NASA két óriást vehetett számításba: a légierő Lockheed C-5A Galaxy teherszállító gépét, és a Boeing 747-est, a Jumbo Jetet, amely öt évvel korábban mutatkozott be az utasforgalomban. Az 1973-ban lefolytatott tesztek eredményei az utóbbit hozták ki alkalmasabbnak. A Jumbo biztonságosabbnak bizonyult, képes volt az Egyesült Államok leszállás nélküli átrepülésére, rövidebb futópályát tudott használni, és az élettartama is hosszabb volt. A NASA 1974 júniusára végleg elengedte azt az elgondolást, hogy az átrepülésekhez sugárhajtóműveket helyezzen el az űrsiklón, és jóváhagyta egy Boeing 747-es beszerzését és átalakítását űrsikló-hordozónak. A kiválasztott Jumbo egy 1970-es gyártású, kilencezer repült órával rendelkező Boeing 747-100-as volt, amelyet addig az American Airlines használt utasszállításra. A 30 millió dolláros költséggel tervezett átépítésre a Boeing everetti üzemében, Washington államban került sor.
Az Air Base blogon, ha nem is túl gyakran, de időről időre előveszem a hajózás témáját is, (ami olvasóim körében, számomra is némiképp meglepő módon, kedvező fogadtatásra talált). A kereskedelmi hajózásra leszűkítve a kört volt már szó az SS Baron Gautsch katasztrófájáról, a Greenwichben kiállított Cutty Sark klipperről, a XVIII. századi holland Amsterdam vízen úszó, jól sikerült replikájáról, spliti, fiumei és londoni múzeumok gyűjteményéről vagy csak egyszerűen egy-egy tengeri kikötő forgalmáról. Így lesz ez most is, a tavaly nyáron készült fotóimból összeállított album formájában.
Az elmúlt évekhez hasonlóan 2025-öt is egy vegyes albummal zárom. Olyan válogatással az idei fotókból, amelyek a cikkekből, bejegyzésekből – egyelőre – kimaradtak.
Az Aeroparkban tett tavaszi látogatásom fókuszában a légimentők L-410-ese állt, de távolról a Malév Tu-134-eséről is készítettem fotót. Néhai nemzeti légitársaságunk 1987-ben az üvegorrú HA-LBElemérrel kezdte meg a típus kivonását, de a gépet szerencsére sikerült itthon tartani, ráadásul egy darabban
A több mint ötven éve repülő Boeing 747-es típus másodvirágzása az elmúlt évtizedben fellendült e-kereskedelemnek köszönhető. A légi áruszállításban az utasforgalomból fokozatosan kiszorult és kargógéppé átalakított Jumbók éppúgy megtalálhatók, mint az eredetileg is teherszállítónak készült példányok. Néhány ilyen gép kormánya mögött magyar pilóta ül. Egyikük Szüle Zsolt kapitány, aki immár tíz éve repüli a legendás típust.
Volt idő, amikor a Boeing 747-esre csak a közforgalmi repülésben eltöltött évtizedek, a szakmai lépcsőfokok megmászása – 10-15 ezer óra repült idő, szélestörzsű tapasztalat, stb. - után, pályafutásuk megkoronázásaként kerülhettek a pilóták. Az ezredfordulót követően ez megváltozott, és már a fiatalabb repülőgép-vezetők is lehetőséget kaptak a típuson. Így bukkantak fel a világban szerencsét próbáló, szakmai kihívást kereső magyar pilóták is a B 747-esek fedélzetén. Ők többnyire első tisztként dolgoztak, és csak néhányukból lett idővel kapitány. Arra sokáig nem is volt példa, hogy valaki kapitányként debütáljon a Jumbón. Az elsők között volt Szüle Zsolt is, aki először légiforgalmi irányító majd később Boeing 737-es első tiszt és kapitány lett. A párhuzamosan űzött két hivatás nehezen fért meg egymás mellett, és amikor döntenie kellett, a frekvencia másik végét, a pilótafülkét választotta.
A közelmúltban azért kerestem meg, hogy saját élményein és tapasztalatain keresztül nyújtson betekintést a Boeing 747-esen dolgozó, világjáró kargópilóták kívülről kalandosnak tűnő, belülről olykor nagyon is rögös mindennapjaiba. Beszélgetésünkre, ha nem is egy Jumbo fedélzetén, de mindenképpen autentikus környezetben került sor, Zsolt B 747-es szimulátor központjában, a Simflite-ban. Arra kértem, hogy mielőtt elmerülünk a kargópilóták mindennapjaiban, röviden idézze fel a pilótafülkébe vezető út főbb állomásait.
Közel tíz éve már, hogy Szolnokon egy kezdő fedélzeti technikus kutató-mentő szolgálatba lépett. A kollégái csak annyit tudtak róla, hogy repülőgép-szerelő képesítése mellett más műszaki végzettsége is van, sőt ács és bútorasztalos szakmát is kitanult. Mivel a nevét nem tudták, azt kérték a parancsnoktól, hogy mutassa már be „a srácot”, mert lenne hozzá kérdésük autószereléssel és asztalos munkákkal kapcsolatban.
A sokoldalú fiatalember Besenyei Martin főtörzsőrmester volt, aki a Jak-52-es repülőműszaki beosztásból került a szállítóhelikopterek fedélzetére. Kollégái természetesen megismerték a „rendes” nevét is, de „A Srác”, mint becenév végleg ráragadt – ma is ez olvasható hajózóoverallja névtábláján. A főtörzsőrmester szakmai életútja inspiráló lehet bármely műszaki érdeklődésű fiatal számára.