Biztonságpolitika

2022. május 28-án ünnepelték az alakulat napját az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison: a hagyományosan megrendezendő családi napon számtalan programmal várták a helyszínre érkezőket. Mutatjuk a fotókat!

2022. május 29-én, vasárnap, a Magyar Hősök Emlékünnepén avatták fel vitéz Debrődy György m. kir. rep. százados emléktábláját Lajoskomáromban. Mutatjuk Olvasóinknak a helyszíni fotókat!

Az Arktisz hosszú ideig marginális kérdés volt az Európai Unió számára. Svédország és Finnország 1995-ös csatlakozása előtt a szervezet nem rendelkezett sem intézményi kerettel, sem eszközökkel ahhoz, hogy ezzel a régióval foglalkozzon. Az 1995-ös év jelentősebb változást hozott, mivel két olyan állam csatlakozott az Unióhoz, amelyek a sarkvidéki együttműködés részei és szoros kapcsolatban állnak más régióbeli államokkal. Nem utolsó sorban pedig ez a bővítés eredményezte az EU és Oroszország közös határát is. Mégis 2008-ig kellett várni az Európai Unió első Arktisszal foglalkozó szakpolitikai dokumentumára. Az Unió tevékenysége elsősorban gazdasági aspektusból értelmezhető – mivel azonban a Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen kinevezésekor úgy fogalmazott, hogy „Geopolitikai Bizottságot” fog vezetni, így a biztonságpolitikai aspektusok sem elhanyagolhatók. Jelen elemzésben áttekintem, hogyan fejlődött az EU arktiszi politikája 2008-at követően, milyen meghatározó dokumentumok foglalkoznak a térséggel, illetve, hogy az orosz-ukrán háború hogyan érinti az EU ezen speciális szakpolitikáját. Az EU stratégiai megközelítése

Az EU stratégiai szinten sokat foglalkozik a térséggel és különböző stratégiai dokumentumokkal is rendelkezik a témában. 2008-ban az Európai Parlament kiadott egy határozatot Arktiszi Kormányzat néven, amelyben többek között kiemeli az Arktiszt érintő éghajlatváltozást és a régió klímaváltozásának globális hatásait, valamint kifejezi igényét egy különálló, Arktisszal foglalkozó szakpolitika megalkotására. Továbbá felszólítja a Bizottságot, hogy:

• tűzze napirendre az arktiszi biztonság- és energiapolitikát;
• kommunikációjában foglalkozzon a térséggel;
• töltsön be proaktív szerepet az Arktiszon, első lépésként legyen megfigyelő az Arktiszi Tanácsban;
• állítson fel külön a térséggel foglalkozó irodát.

Ezt követően 2008-ban a Bizottság is kiadott egy közleményt a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek „Az Európai Unió és az Északi-sarkvidék” címmel. E dokumentum három fő célt határoz meg a tagállamok és az EU intézményei számára: az Arktisz megőrzését, az erőforrások fenntartható használatát és az Arktisz multilaterális kormányzásának támogatását.

A következő stratégiát 2012-ben adta ki a Bizottság és az Unió Külügyi és Biztonságpolitikai Főképviselője. Az előzőhöz hasonlóan ez is három fő célt határoz meg: a kutatás támogatását, a felelősség teljes gazdasági fejlődést és az Arktiszi Államokkal folytatott kapcsolatok fejlesztését. Ez a stratégia követi elődje célkitűzéseit és megtartja a kutatást és a környezetvédelmet, mint az Európai Uniót az Arktisszal összekötő témákat. Míg a 2008-as bizottsági közleményt azért kritizálták, mert több arktiszi szereplőben is azt a benyomást keltette, hogy az Unió be kíván avatkozni az arktiszi államok ügyeibe, addig a 2012-es közleményt épp az ellenkezőjével vádolták, vagyis, hogy feltűnően el akarja kerülni az arktiszi szereplőkkel való konfliktust, és azzal is, hogy közvetett módon elismeri azt, hogy az Unió továbbra sem rendelkezik koherens arktiszi stratégiával.

2016-ban az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa kiadta „Az Európai Unió Északi-sarkvidékre vonatkozó integrált politikája” című közleményét. Ez a dokumentum már a bevezetésében leszögezi: „az Európai Uniónak stratégiai érdeke, hogy kulcsszerepet játsszon az északi-sarkvidéki régióban”. Három központi kérdéssel foglalkozik: az éghajlatváltozással, a nemzetközi együttműködéssel és a fenntartható fejlődéssel. Az éghajlatváltozás okozta problémákra válaszul kiemeli a kutatás szerepét, amelybe többek között beletartozik az űrkutatás támogatása is. Emellett további válaszlépésként foglalkozik az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra vonatkozó stratégiákkal és a környezetvédelemmel is. A fenntartható fejlődéssel kapcsolatban támogatja az innovációk és az érdekelt felek bevonását. Emellett kiemeli az infrastruktúra-fejlesztés fontosságát és ismételten helyet kap az űrtechnológia kérdésköre, mivel a sarkvidéki tájékozódáshoz szükség lenne egy új műholdrendszerre is. A nemzetközi együttműködés tekintetében pedig kiemeli a nemzetközi szervezetekkel való együttműködést, külön hangsúlyozva a halászat és a tudomány területét.

Az Európai Bizottság és az Unió Külügyi és Biztonságpolitikai Főképviselője 2021-ben ismét kiadott egy közös nyilatkozatot „Nagyobb uniós szerepvállalás a békés, fenntartható és prosperáló Északi-sarkvidék érdekében”. Ez a dokumentum is hasonlóan kezdődik, mint a 2016-os, azzal a különbséggel, hogy megjelenik a geopolitikai érvelés is, illeszkedve Ursula von der Leyen bizottsági elnök elképzeléséhez, mely szerint nagyobb szerepet kéne kapjon a geopolitika az Unió döntéshozatalában. Kiemeli, hogy a térség erőforrásai, illetve az áthaladó tengeri útvonalak miatt helyi és geopolitikai verseny alakulhat ki, amely feszültségek forrása lehet és veszélyezteti az EU érdekeit. Többek között – a dokumentum szerint – ezért is geopolitikai szükségszerűség, hogy az EU részt vegyen az Arktisszal kapcsolatos ügyekben. Három fő célkitűzése van a stratégiának:

1. hozzájárulás a békés párbeszédhez és együttműködéshez a változó geopolitikai környezetben;
2. az éghajlatváltozás okozta változások kezelése;
3. az Északi-sarkvidék fenntartható fejlődésének támogatása.

Az első pontban az EU célul tűzi ki, hogy növelje előrejelzési kapacitását és az Északi-sarkvidék szerepét a külkapcsolatokban, valamint, hogy a regionális együttműködésekre fog támaszkodni. Emellett további fejlesztési irányként adja meg a polgári védelmet, a kutató-mentő együttműködéseket és a permafroszt olvadással kapcsolatos kutatásokat is. Szintén az első célkitűzéssel kapcsolatban a stratégia kiemelt területként kezeli az EU Északi Dimenzióját, a Grönlanddal való együttműködést és a már említett permafroszt olvadás vizsgálatát.

A második pontban az EU célja a saját károsanyag-kibocsátása régióra gyakorolt hatásának jobb megértése és a térséggel való együttműködés mentén történő kezelése. Itt kiemelt terület a Jeges-tengeri halászat szabályozása és a koromkibocsátás csökkentése.

A harmadik pont esetében a kék és zöld átállás ösztönzése az elsődleges cél. Kiemelt területként kezeli az EU az EU-PolarNet-et, az egészséget és rezilienciát, illetve az InvestEu és az Északi-sarkvidék kapcsolatát.

Az EU arktiszi tevékenysége

Áttérve a gyakorlatra, érdemes megemlíteni, hogy – követve a 2008-as parlamenti határozatot – az Európai Unió többször is kísérletet tett az Arktiszi Tanács megfigyelő státuszának elnyerésére. 2008-ban jelentkezését Kanada vétózta meg annak következtében, hogy az Európai Unióba nem lehet fóka alapú termékeket importálni. A döntést először a következő miniszteri találkozóra, 2011-re halasztották, majd ez tovább tolódott 2013-ra. 2013-ig az EU „ad hoc megfigyelő” státusszal rendelkezett az említett nemzetközi szervezetben, majd a 2013-as találkozón megfigyelő státuszt kapott Kína, Japán, Szingapúr, Dél-Korea, Olaszország és India is, amellett, hogy az EU jelentkezését is „megerősítették”, de nem fogadták el – a fókaimport- tilalom okozta – elhúzódó Kanada-EU ellentét következtében. 2013-ban eltörölték az „ad hoc megfigyelő” státuszt, és az EU-nak egy másik, nevezetesen az „állandó vendég” pozíciót ajánlották fel (tehát továbbra sem a kitűzött megfigyelő státuszt), amelyet el is fogadott. Bár 2015-ben Kanada és az EU megállapodást kötött, az Unió továbbra sem kapta meg a hivatalos megfigyelő státuszt, mivel 2014-től Oroszország lett a fő ellenzője ennek a folyamatnak, válaszul az ukrán válságra érkező EU-s szankciókra. Tekintve a jelenlegi helyzetet, a közeljövőben sem várható változás.

A másik kiemelendő EU-s arktiszi tevékenység az Északi Dimenzió, amely egy közös szakpolitika négy egyenrangú fél – az EU, Oroszország, Norvégia és Izland – között. A kezdeményezés 1999-re nyúlik vissza, melyet 2006-ban megújítottak. A partnerség négy fő téma köré épült: környezet, egészség és jólét, szállítás és logisztika, illetve kultúra, és számos sikert ért el.

2001-ben létrejött az Északi Dimenzió Környezeti Partnerség, melynek keretében egymilliárd euró értékben támogattak környezeti és nukleáris hulladékkal kapcsolatos projekteket Oroszországban és Fehéroroszországban. 2003-ban létrejött az Északi Dimenzió Partnerség Közegészségügy és Szociális Jólét terén nevű együttműködés, melyben szakértői csoportok és NGO-k működtek együtt és információcserével, a helyes gyakorlatok megosztásával foglalkoztak. 2009-ben három program is elindult, az Északi Dimenzió Intézmények, az Északi Dimenzió Partnerség Szállítás és Logisztika terén, illetve az Északi Dimenzió Üzleti Tanács. Ezek az egyetemek együttműködését, infrastruktúra fejlesztésekbe való külső támogatás bevonását és az üzleti szféra összeköttetését támogatták. 2010-ben pedig az Északi Dimenzió Partnerség Kultúra terén jött létre, amely pedig a határokon átívelő kulturális programokat és a kultúrát érintő ipart támogatta.  Az orosz-ukrán háború szele azonban ide is elért és 2022. március 22-én az EU kiadott egy közleményt, amely szerint felfüggeszti az Északi Dimenzió keretében az együttműködést Oroszországgal és az Északi Dimenzió megfigyelőjével, Fehéroroszországgal is.

A gazdasági kérdések mellett az Európai Unió jelentős figyelmet fordít az Arktiszt érintő kutatások ösztönzésére is. Az EU-PolarNet 1 elsődleges célja, hogy fejlessze a koordinációt az EU tagországok kutatóintézetei között. A kezdeményezés keretében létrejött egy integrált EU-Sarkvidéki kutatási program is, amely rövid és hosszútávú célokat határozott meg. Fő feladatai a kutatás koordinálása, optimalizálása és az érintett felek bevonása. Az együttműködés 22 partnert foglalt magában. A környező országok intézményei közül részt vesz benne az Osztrák Sarkvidéki Kutató Intézet (Austrian Polar Research Institute), a Bolgár Antarktisz Intézet (Bulgarian Antarctic Institute) és a Lengyel Tudományos Akadémia Geofizikai Intézete (Instytut Geofizyki Polskiej Akademii Nauk). Az EU-PolarNet 2 ezen együttműködés kibővített változata. Saját bevallás szerint ez a legnagyobb sarkvidéki kutató és infrastrukturális konzorcium a világon. A program egyik központi célkitűzése egy Európai Sarkvidéki Koordinációs Iroda létrehozása. Emellett az EU-PolarNet 1 három feladatát is magába foglalja, valamint a kutatás priorizálása, a szakpolitikai tanácsadás és a kommunikáció is a feladatai közé tartoznak. A konzorcium 25 tagot foglal magába 21 országból. Ha a környező országokat nézzük, tagja a Bécsi Egyetem (Universität Wien), a Dél-bohémiai Egyetem (Jihočeská univerzita v České Budějovice), a Sziléziai Egyetem (University of Silesia in Katowice) és a Bolgár Antarktisz Intézet.

Az Arktiszi programok finanszírozása

Központi kérdés a tagországok szempontjából, hogy milyen forrásokból finanszírozza az Unió sarkvidéki programjait. Négy fő csoportba lehet sorolni a pénzügyi forrásokat:

• Kohéziós és vidékfejlesztési programok Észak-Svédország és Észak-Kelet-Finnország számára

Ezek elsősorban a zöld programokat és a digitális átállást támogatják 2021 és 2027 között.

• InvestEU

Lényege, hogy egy helyre szervezze össze az összes befektetéstámogató pénzügyi eszközt, amely jelenleg elérhető az EU-ban. A program 2021-től 2027-ig tart és az előzetes várakozások szerint 650 milliárd euró plusz befektetés elérését tervezik általa. A támogatások négy szakpolitikai csoportot céloznak, ezek a fenntartható infrastruktúra, az innováció és digitalizáció, a kis- és középvállalkozások, illetve a társadalmi befektetések és képességek.

• Horizon Europe

Az EU egyik kulcsfontosságú kutatást és innovációt támogató programja, 95,5 milliárd euró költségvetéssel. Célja a klímaváltozás elleni harc, az ENSZ Fenntartható Fejlődés céljainak elérése, illetve az EU versenyképességének javítása.

• Connecting Europe Facility illetve a Galileo és Kopernikusz űrprogramok

A Connecting Europe Facility fő célja a munkahelyteremtés és a versenyképesség javítása célzott infrastrukturális befektetéseken keresztül három szektorban: energia, telekommunikáció és közlekedés.

A Galileo Európa globális navigációs műholdrendszere, amely 2016-tól üzemel. Jelenleg három szolgáltatást biztosít: nyílt szolgáltatást, közszféra által szabályozott szolgáltatást (pl.: védelmi szféra, vám, rendőrség), illetve kutató-mentő szolgáltatást. A Galileo rendszer kutató-mentő szolgáltatása kapcsán kiemelendő az AMRO 2021 (Arctic Mass Rescure Operation – Arktiszi Tömeges Mentő Művelet) norvég gyakorlat, mely során 200 utast mentettek ki egy égő hajóról a Galileo rendszer segítségével. A segélykérést követően a rendszernek mindössze 2 perc 20 másodpercre volt szüksége a hajó megtalálására.

A Kopernikusz az Európai Unió Föld-megfigyelési programja, melynek lényege, hogy figyeli bolygónkat és annak környezetét. Ebbe beletartozik az atmoszféra, a tengeri környezet, a szárazföld, a klíma vizsgálata, illetve a vészhelyzet-kezelés és a biztonsági aspektusok is (határőrizet, tengerfelügyelet és az EU külső fellépésének támogatása). Tekintettel az éghajlatváltozásra, egy ilyen rendszer központi szerepet tölthet be az Arktisz kutatásában és monitorozásában. A Kopernikusz Arktiszi Regionális Újraelemzés célja az első európai regionális atmoszféra-újraelemzés az arktiszi régióban, amely segítségével jobban megérthetjük a klímaváltozást és más régióra jellemző időjárási jelenségeket, mint például a széláramlatokat, amelyek a hajózás és a helyi lakosok számára kiemelt fontossággal bírnak.

Jelentős EU-s szerepvállalás még, hogy 2021-ben az Európai Unió is csatlakozott ahhoz az egyezményhez, amely betiltotta a kizárólagos gazdasági övezeteken kívüli kereskedelmi halászatot a Jeges-tengeren. Ennek az egyezménynek tagja már 2015-től Oroszország, az Egyesült Államok, Kanada, Dánia és Norvégia, majd később – az Unió mellett – csatlakozott Kína, Japán és a Koreai Köztársaságis.

Az orosz-ukrán háború hatása

Azt a megállapítást, hogy az Európai Unió számára geopolitikai szükségszerűség az arktiszi jelenlét, mi sem támasztja alá jobban, mint az orosz-ukrán háború. Figyelemmel arra, hogy a Jeges-tenger partvidékének több, mint fele orosz terület, az orosz-EU kapcsolatok romlása jelentős kihívás elé támasztja az Uniót. Az említett kapcsolatok az Arktiszon mindig is korlátozottak voltak, még 2014 előtt is, amikor egyébként más területeken szorosan együttműködött a két fél. Az Arktisszal foglalkozó szakpolitikai dokumentumokban is csak minimálisan tettek említést Oroszországról, egyes kutatók ennek az „arktiszi kivétel” nevet adták. Ezt Pami Aalto 2013-ban annak tulajdonította, hogy az Európai Unió nem ismeri el megfelelően Kanada és Oroszország szuverenitását a térségben. Orosz értelmezésben az Európai Unió kihívást jelent a régió hatalmi egyensúlyára és intézményrendszerére, miközben az orosz törekvés az arktiszi nemzetközi rend fenntartása. Ezt a helyzetet követte a 2014-es krími válság, majd pedig a 2022-es háború. Ironikus módon a legnagyobb mértékben – a már idézett 2022-es háború kitörése előtt négy hónappal kiadott – 2021-es közös nyilatkozat foglalkozik Oroszországgal. Ez a dokumentum célul tűzte ki a szorosabb együttműködést a környezetet érintő adatmegosztás és egészségbiztonság területén, valamint kiemelt területként kezelte az Északi Dimenziót. A stratégiai dokumentumoknál maradva a háború másik hatása lehet, hogy megszűnik az „arktiszi kivétel”. Bár eddig az uniós arktiszi stratégiák keveset foglalkoztak Oroszországgal, a háború arra ösztönzi az Európai Uniót, hogy egy koherens arktiszi orosz politikát alakítson ki.

Oroszország és Fehéroroszország Északi Dimenzióból való kizárása mellett felfüggesztették az az Európai Szomszédsági Eszköz határon átnyúló együttműködési programjaiban való részvételüket is. A határon átnyúló együttműködési intézmények összeomlása leginkább azokat az őslakos törzseket fenyegeti, amelyek területei átnyúlnak a határokon. Az olyan törzsek számára, melyeknek területe a nyugati és az orosz területekre is kiterjed (Sámi, Aleut és Inuit), kifejezetten megnehezítheti a határokon átnyúló, törzsön belüli kapcsolattartást. Ezzel szemben az olyan jogi kötőerővel rendelkező egyezmények, mint amelyek a halászatot szabályozzák, valószínűleg a jövőben is fenn fognak maradni, bár a bizalmatlanság mindenképpen magasabb lesz, mint eddig. Ugyanez igaz az éghajlat- és tengerkutatásokra, megfigyelésekre, amelyek nehezen képzelhetőek el orosz részvétel nélkül.

Bár a háborúnak az Európai Unió energiapolitikájára gyakorolt hatását nehéz megjósolni, néhány gondolatot érdemes szem előtt tartani. Elsőként azt, hogy gyakran beszélnek arról, hogy Európa jelentős mértékben függ az orosz gáztól, azonban arról kevesebb szó esik, hogy Európa mennyire függ az arktiszi erőforrásoktól. 2019-ben az Európai Unió 15,07 millió tonna olyan LNG-t (cseppfolyós gázt) importált, amely az orosz Arktiszról származik és ez 87%-a az orosz arktiszi LNG exportnak. A világ arktiszi olaj- és gázfelhasználásának pedig az Európai Unió  24%-át teszi ki. Másodszor a háború ösztönözheti az Unió zöld átállását és az arktiszi energiaforrásokról való leválását, azonban ezzel párhuzamosan a magas energiaárak gyengítik a klímapolitikáját. További faktor, hogy az orosz Arktisz számos olyan ásvány lelőhelye, amely elengedhetetlen az alacsony károsanyag-kibocsátású gazdaságra való áttéréshez. Mivel növekszik az igény a megújuló energiára, elektromos közlekedésre és energiahatékonyságra, várhatóan ezen ásványok ára a jövőben emelkedni fog.

Összefoglalva tehát az EU-s tevékenységéből látható, hogy az Unió hosszú idő óta foglalkozik kiemelten a régióval és mind elméleti szinten, mind a gyakorlatban igen aktívnak bizonyult. Kiemelendő, hogy jelentős összegeket fordít az Arktisszal kapcsolatos programokra, melyek között számos terület megtalálható. A régiót érintő kutatási programok nem csak forrást biztosítanak a résztvevőknek, hanem koordinálják is a tevékenységüket, illetve tanácsadással is foglalkoznak, megkönnyítve ezzel a (hatékony) részvételt. Tagadhatatlan, hogy egyes törekvések, mint a megfigyelő státusz megszerzése, távolabb kerültek az orosz-ukrán háború hatására, de ez nem jelenti azt, hogy az Arktisz leértékelődne az EU szemében. Mint ahogy a 2021-es közös nyilatkozat is megállapította, az uniós arktiszi jelenlét geopolitikai szükségszerűség.

Írta: Szalkai Patrik

Kiemelt kép forrása: pexels.com

A Az Európai Unió arktiszi politikájának fejlődése 2008-tól napjainkig és az orosz-ukrán háború hatása bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Az ötödik generációs vadászbombázó repülőgépekkel együtt érkeztek azok a „csodasisakok”, amelyek alapvetően változtathatják meg az információk megjelenítését és feldolgozását. De mit is lát repülés közben a szerencsés pilóta?

Sötét, borult időben, de látványos családi napot tartottak a szolnokiak. 

A bátrak sportja. Ejeugrás Mi-17-esből.

Szoros kötelékben a forgószárnyas szovjet-orosz nagyvasak. Mit tartogat a jövőjük 2022-es perspektívából?

Látványos "harcászati" és szólódemót láthatunk az okostojással, de a statikon, vagy akár a levegőben elfért volna egy felfegyverzett példány is (nemcsak a hangár sarkában).

Akárcsak Győrben, más alakulattól is érkeztek vendégek. A kecskemétiek Gripen-demójának leglátványosabb eleme ezúttal tökéletesre sikerült, ami mint mindig, a hozzáértés, a szerencse és a légállapot kombinációjának köszönhető. 

Falcon ül a fűben, pontosabban touch-and-go-zik a dús tavaszi vegetáció övezte pályán.

A kecskeméti 605-ös Airbus egy alacsony megközelítést mutatott be.

H145M a vízfüggöny...mögött.

Lehet, hogy a legkevésbé lenyűgöző típus a résztvevők közül, de alapfokú kiképző gépként a Z-242L az egyik legfontosabb most, hogy a korábbiaknál jóval több hajózóra van szüksége a honvédségnek. 

Zord

A Brazil Légierő összesen 28 példányt rendelt az Embraer KC-390 típusú, közepes katonai szállító repülőgépből, melyet később 22-re, a legfrissebb bejelentés értelmében pedig immáron 15 példányra csökkentettek.

Az International Flight Training School (IFTS), az Olasz Légierő és a Leonardo cég együttműködéséből született repülőiskola a közelmúltban a Luftwaffe két pilótájának adta át az első Phase IV (Advanced/Lead-In to Fighter Training) oklevelet olaszországi kiképzésük befejezését követően.

Szokatlan területen folytatja terjeszkedését a TLF Capital Zrt. A portfóliójára eddig jellemző szektoroktól némiképpen eltérő iparág felé tekint és a terjeszkedést szó szerint felfelé folytatja. A társaság a magyar Airwin külföldi piacokra lépését támogatja egy repülési oktatásra épülő franchise modell kiépítésével.

Érdekes, titokzatos esemény került fel 2022 elején, Az Ég Katonái Hagyományőrző Egyesület közösségi oldalára, a 8202-es oldalszámú MiG-21-es repülőgép felújításával kapcsolatban.

25 millió euróval több bevétel és 22 millió euróval kevesebb veszteség – így lehetne tömören összefoglalni a Budapest Airport 2021-es pénzügyi évét.

2022. május 21-22-én repülőnapot rendeztek a Francia Légierő 709-es Cognac-Châteaubernard légibázisán: a rendezvény második napja azonban nem zajlott le eseménytelenül, összeütközött a Vautour Bravo demo csapat két Rafale vadászbombázója.

Újabb típus, ezúttal egy KC-135R Stratonker légi utántöltő repülőgép földi kiszolgálása terén szereztek gyakorlati tapasztalatot az MH Pápa Bázisrepülőtér katonái.

Május közepén, néhány nappal az után, hogy a honvédség helikopterei a Pipishegyen gyakoroltak, egy újabb forgószárnyas kereste fel a Mátrában meghúzódó repteret. Ezúttal egy civil helikopter járt ott, a honvédség által is használt AS 350 Ecureuil megnövelt felszálló tömegű, két hajtóműves, AS 355F2 Ecureuil 2-es változata. A budaörsi bázisú magyar gép kamera platformként kísérte az idei Tour de Hongrie nemzetközi kerékpáros verseny mezőnyét. (Tavaly egy Bo-105-ös végezte ugyanezt a munkát.) A helikopterre függesztett kamera képét a Mátra felett nagy magasságban repülő francia Beech 200 King Air fedélzetére továbbították, majd onnan sugározták a televíziós társaságokhoz. A helikopter három alkalommal szállt le tankolni Pipishegyen. Kétszer járó hajtóművek mellett töltötték újra, hogy mihamarabb a mezőny után repülhessen, a harmadik tankolásra már a hazarepülés miatt volt szükség.

[...] Bővebben!

Szárazföldi új technikával (Leo2, Gidrán) valamint MH86-al és MH59-el kibővített tematikával tartottak minden korábbinál sikeresebb nyílt napot Győrben, a modernizáció alatt álló, annak leglátványosabb elemeit rövidesen megkapó MH12 Arrabona Légvédelmi Rakétaezrednél. Miként a múlt heti MH59 szpotternapon, ma is egy olyan helyen és közösségben jártunk, ahonnan a változások előtt álló honvédségnek van mit tanulnia, van mit átvennie. Például azt, hogy milyen sokat ér a népszerűsítésben azoknak a hagyományőrzőknek, lelkes civileknek a részvétele, akik többnyire különb morállal, gyűjteménnyel rendelkeznek, mint az erre hivatalból kötelezettek...szubjektíve hadd emeljem itt ki, és ajánljam az illetékesek figyelmébe Hibácskó Feri bácsit fegyvergyűjteményével és Balogh Ákost, a hazai katonai forgószárnyas repülés ügyének megalkuvást nem ismerő lelkiismeretét.

A Gripen keszi részvétele a győri nyílt  napon, Mistral FU szemszögből. Szinergia működés közben.

Zord

Az elemzés több, az európai biztonsági architektúra vonatkozásában jelentős ország biztonsági stratégiáját kívánja górcső alá venni, elsősorban az energiabiztonság tekintetében. A dolgozat témája rendkívül aktuális, hiszen az energiabiztonság modern társadalmunkban egy fontos tényező. Manapság az energia a biztonság minden szintjén feltétel a zavartalan működéshez. Az államok funkcióinak akadálytalan ellátásához szükség van energiára, akár csak a hétköznapi élet folyásához: üzemanyag nélkül nem működik a közlekedés, az egyén élete megreked, de például áram nélkül a kórházak sem üzemelnek. Az energiától való ilyen fokú függőség miatt annak kimaradása végeláthatatlan károkat okozhat, s ennek következményeként – mivel nem áll a társadalom rendelkezésére számos alapszolgáltatás –, az egyén bizalma rendkívüli mértékben redukálódik az adott ország vezetésében. Épp ezért modern korunkban az energiaellátás zavartalan működésének biztosítása az állam egyik fontos feladata, s így az országok közötti újfajta vetélkedésben is meghatározó szerepe van az energiának. Az energiafegyver kihasználására napjaink történéseiben is találhatunk példákat, ahogyan arra az EU és az USA politikai tisztségviselői is felhívták a figyelmet a 2022 februárjában megrendezett Energia Tanács találkozóján. Az említett eseményen Josep Borrell az alábbi módon fogalmazott: „Oroszország – tudja – nem habozik az Európába irányuló energiaellátást geopolitikai haszonszerzési fegyverként használni a világméretű energiaárak megugrása közepette.”

Az államoknak stratégiaalkotásuk során tehát szükséges nagy hangsúlyt fektetni az energetikai kérdésekre, s a következőkben az elemzés ezen tematikát vizsgálja. Azaz arra a kérdésre kíván választ adni, hogy az energiabiztonság milyen szerepet tölt be Németország, az Amerikai Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, az Orosz Föderáció, illetve Kína nemzeti biztonsági stratégiáiban?

Alapfogalmak

Jelen egység az elemzéshez elengedhetetlen alapfogalmakat vizsgálja meg tömören, így az energiabiztonság fogalmát, a stratégia fogalmát, illetve bemutatásra kerülnek az energiastratégiák fajtái is.

Az energiabiztonságról a biztonság szektorális felfogása alapján megállapítható, hogy mára már annak önálló szektorává nőtte ki magát. Noha az eredeti 1983-as elmélet, majd annak bővebb, 1991-es kifejtése még nélkülözte az energiabiztonságot mint a biztonság szektorát, s alapvetően a környezeti szektorhoz sorolta, de a világunkban beálló változások indokolják az energetikai ügyek külön szektorként való értelmezését. Az energiabiztonság fogalma a biztonság buzani felfogásából is levezethető, de számos nemzetközi szervezet is definiálta már. Mindazonáltal, a fogalom meghatározásakor számos nehézségbe ütközhetünk, hiszen az energiabiztonság tartalma rendkívül komplex, folyamatosan változó, s nagyban függ attól, hogy milyen nézőpontból vizsgáljuk. Az energiabiztonság leírása alapvetően a „négy A” definíció alkalmazásával tehető meg a legegyszerűbben: availability (elérhetőség), affordability (megfizethetőség), accessibility (hozzáférhetőség), acceptability (elfogadhatóság a fenntartható fejlődés szempontjából). [1] Összefoglalván az energiabiztonság elsősorban az energiahordozók elegendő mennyisiégében való rendelkezésre állását, s a mindenki számára való egyenlő hozzáférhetőségét jelenti, amely következménye annak megfizethetősége is. Kiemelt szempont a fenntarthatóság, azaz, hogy az energiarendszerek fenntarthatóan működjenek, s operálásuk során minimálisra csökkentsék a környezetet érő destruktív hatásokat.

A stratégiai tervezés már az Ókortól jelen van az ember életében, s elsősorban a hadtudomány keretében kezdtek el vele foglalkozni. Manapság már sokkalta jelentősebb az élet minden területén. A stratégiát mint fogalmat alapvetően úgy határozhatjuk meg, hogy „egy bizonyos célállapot elérése érdekében végzendő cselekvések hosszabb távú terve, amely a végrehajtáshoz szükséges erőforrások biztosítását időben kiterjedten gondolkodva teremti meg”. [2] A nemzeti biztonsági stratégiák vagy fehér könyvek tartalmi elemei is elsősorban a fogalmi meghatározásra támaszkodó tartalmiságot követik. Az államok által kiadott stratégiák rendszere rendkívül komplex, s általában általános képet adnak az állam biztonságfelfogásáról, s így a nemzetközi rendszerben végrehajtott cselekvései magyarázatának alapjául is szolgálhatnak e dokumentumok. [3] Az államok biztonsági stratégiai dokumentumrendszereinek alapjául a nemzeti biztonsági stratégiák szolgálnak, s az ebben megfogalmazott kihívásaiknak és azok sorrendiségének alapjául vételével az is meghatározható, hogy egy-egy állam milyen biztonsági kihívást tekint sürgetőnek, s melyet kevésbé. Mi több, a nemzeti biztonsági stratégiákra alapozva születnek meg az államok ágazati stratégiai dokumentumai is, amely például az energiabiztonsági stratégiai dokumentumok esetében is elmondható. Így a nemzeti biztonsági stratégiák tanulmányozásával többnyire meghatározható az energiabiztonság állami percepciója.

Az államok energiabiztonsági felfogása vagy energiastratégiája tekintetében elsősorban két típust különböztethetünk meg: az offenzív és defenzív megközelítést. [4] Az offenzív megközelítést alapvetően a nagy mennyiségű energiaforrásokkal rendelkező országok használják, s így a legfőbb cél a piacok biztosítása, s mindebből a gazdasági és politikai tőke kovácsolása. A defenzív megközelítést az energiahordozókban szegény országok használják, akik legfőbb célja az energiaellátás biztosítása és ennek elérésére a nemzetközi kapcsolatok megfelelő kezelése magasfokú importfüggőségük okán.

A fentiekben meghatározott fogalmakra alapozott dolgozatom is a vizsgált országok energiabiztonsági stratégiai preferenciának és helyzetének meghatározásakor, illetve a különböző országok biztonságpercepciójának összevetésekor is.

Nemzeti biztonsági stratégiák és az energetikai helyzet Amerikai Egyesült Államok

Az Amerikai Egyesült Államok nemzeti biztonsági stratégiáját 2017-ben tették közzé, Donald J. Trump elnöki mandátuma alatt. Az új, Biden-adminisztrációhoz köthető stratégia jelenleg is kidolgozás alatt áll, s csupán egy 32 oldalas, felülvizsgálatot tartalmazó dokumentum áll rendelkezésre. A Trump-adminisztráció 5 főbb fejezetből álló stratégiájában az energetikai vonatkozások meglehetősen nagy szerepet kapnak. A stratégia alapvetően négy fő prioritást jelöl meg, amelynek egyikében az energetikai ügyeknek rendkívüli szerepet biztosít, az amerikai prosperitás előmozdítását látja abban. Kijelenti, hogy az Amerikai Egyesült Államok energiadominanciáját szükséges megerősíteni, hiszen a kitermeletlen energiahordozók „mozgósítása” eszköze a gazdasági prosperitás előmozdításának. Az energiai vonatkozások következőként a kiberteret érő kihívások területén kerülnek elő, az energetikai kritikus infrastruktúrák biztonságának növelésének kontextusában. Az energetikai ügyek ezt követően több fejezetben is igazán homloktérbe kerülnek az energiadominancia kapcsán.

Elsőként a gazdasági prosperitás előmozdításának kontextusában említi az energetikai megfontolásokat. A cél az amerikai energiadominancia újbóli megteremtése a világban, azaz az USA központi pozíciójának előmozdítása a globális energiarendszerben vezető termelőként, fogyasztóként és innovátorként, amely serkenti az ország gazdasági fejlődését is. A Trump-adminisztráció főbb meglátása annak nemzetközi tevékenységével összhangban áll, hiszen a stratégia kevésbé van tekintettel a klímaváltozásra és nem helyezi olyannyira fókuszba a tiszta és környezetbarát energiaforrásokat, ahogy általában azt más, nyugati hatalmak teszik. Kifejti, hogy szükséges a szén, a földgáz, a kőolaj, illetve a nukleáris energiahordozók (ki)termelése is, csakúgy, mint a megújulóké. Mindebben elsősorban a hazai forrásokra támaszkodik. A stratégia megállapításai alapján mindez egy fejlődő, biztonságos és erős Amerikához járul hozzá a gazdaság stimulálása által. A stratégia ezt követően fogalmazza meg mindezen cél elérésének mikéntjét, amelyhez négy eszközt jelöl meg: a korlátok leépítését, az export támogatását, az energiabiztonság megerősítését, továbbá a globális energiahozzáférés előmozdítását. A stratégia célul tűzi ki az amerikai technológiai élvonalban való részvételt is.

A nemzetközi energetikai kapcsolatok tekintetében több térséget is megjelöl. Elsősorban Kínával és az Orosz Föderációval kapcsolatos aggodalmát fejezi ki, hiszen a két ország nagy mértékben befolyásolja a világot kiterjedt energiadiplomáciáján keresztül. Kiemeli az európai energiabiztonság fokozását és az európai energiarendszer diverzifikálásának szükségességét is, amely elérésére hitet tesz a szövetségesekkel való együttműködés mellett. Megemlíti a közel-keleti energiapiac szerepét is a globális energiaellátás rendszerében, s ennek folyamatos biztosításával kapcsolatos aggodalmát fejezi ki a térségben uralkodó instabilitás és extrémizmus miatt.

A bideni felülvizsgálat kevésbé vehemens, s nem erőszakolja az energiadominancia megvalósítását. Mi több, többször is hitet tesz a megújuló energiaforrások mellett, illetve a méltányos, tiszta és rugalmas energiajövő mellett, amely egyértelműen szöges ellentétben áll a trumpi stratégiai megfontolásokkal.

A trumpi stratégia meglehetősen offenzív nem csupán a klasszikus energiastratégiai tipizálás tekintetében, hanem általános értelemben véve is, hiszen a mások elleni dominanciát hangsúlyozza. Fontos jellegzetessége a trumpi stratégiának, hogy igyekszik önellátóvá tenni magát, s meglehetősen ambiciózus célokat tűz ki, illetve az energiaügyeket elsősorban gazdasági és politikai-hatalmi szempontból közelíti meg.

Egyesült Királyság

A brit stratégiai dokumentumok rendszere alapvetően három szintű: a nemzeti biztonsági stratégia, a végrehajtó stratégiák, illetve a támogató stratégiák szintje. Az energetikai kérdések britek számára való fontosságát mutatja, hogy a stratégiai dokumentumok rendszerének minden szintjére beépítésre kerültek. Az Egyesült Királyság alapvető stratégiai dokumentumát 2015-ben tette közzé a kormány „Egy biztos és prosperáló Egyesült Királyság” címmel, továbbá fontos megemlíteni a kétévente felülvizsgálandó „Nemzeti Biztonsági Kockázatok Értékelése” című dokumentumot. Ez tulajdonképpen egy nemzeti kockázati regiszter, amely 5 és 20 éves időtávban határozza meg a nemzeti kockázatokat. [5]

A 96 oldalból álló dokumentum hét főbb fejezeten keresztül taglalja az ország nemzeti biztonsági körképét, s az európai stratégiák által megszokott, sorszámozott felépítést követi. A stratégia második fejezetében említi elsőként az energiaügyeket: kifejezi, hogy az UK globális vezető az energetika területén. Ezt követően a harmadik fejezet során említi ismét a nemzeti biztonság és a kockázatok kontextusába helyezve. Először globális kihívásként utal rá, s e jellegét annak tulajdonítja, hogy számos történés negatívan tudja befolyásolni. Pozitívan értékeli, hogy az UK befektetései által az ország energiaellátása javul, s még inkább előremutató, hogy ezek a befektetések innovatív és tiszta energiát kínáló forrásokba történtek. Az ország önellátása az energetika területén azonban nem valósítható meg, hiszen a fosszilis energiahordozók iránti igény egyre inkább növekszik. A fosszilis energiahordozó iránti igény kielégítését elsősorban a multilaterális megoldásokkal igyekszik biztosítani, emellett nyugati parterein keresztül (pl. USA, Ausztrália) elsősorban a cseppfolyósított földgázzal. A fejezetben az energiaügyeket még a klímaváltozás következményeinek veszélyei kapcsán emeli ki.

A negyedik fejezetben ismét megemlíti az energetikai vonatkozásokat az állampolgárok védelmének kontextusában, mint az energetikai infrastruktúrákban bekövetkezhető katasztrófák. A fejezetben ezt követően külön alcímet szentel az energiabiztonsági kérdéseknek. Kifejezi, hogy a jövő energiaszükségletét mind hazai, mind külföldi forrásokból fogja kielégíteni. Követi a nemzetközi trendeket, hiszen célul a biztos, fenntartható és megfizethető energiaellátást tűzi ki. Mindennek legnagyobb fenyegetéseként a növekvő globális igényt, a regionális instabilitást, a klímaváltozást, illetve a természetben lezajló eseményeket jelöli meg, amely helyesen reflektál a világpolitikai aktualitásokra. Továbbá hangot ad aggodalmának az Orosz Föderáció energiapiacot befolyásoló tevékenységével, illetve az országtól való nagyfokú európai függőséggel kapcsolatban. Kiemeli még az innováció és befektetések szerepét is az energiapiacon.

Az energetikai bilaterális kooperáció kapcsán elsőként Németországot jelöli meg, majd az Öböl-menti államokat. Az észak-afrikai régió tekintetében csak Algériát említi meg. A Brazíliával és Mexikóval való kapcsolat elemzésekor kifejezi az energiabiztonságot érintő kooperáció elmélyítését is. Indiával kapcsolatban elsősorban az ország zöldenergia-felhasználásának növelését igyekszik támogatni. Mindezeket követően hitet tesz a multilaterális intézmények tevékenysége mellett is a területen, s kifejezi támogatását az olyan projektek iránt, amely a fejlődő országok állampolgárainak energiaellátását segíti.

A stratégia meglehetősen átfogó, amely az energetikai ügyek tekintetében is elmondható. A hazai és nemzetközi szintekre egyaránt kiterjed, akár csak az ágazatok széles körére, így például az energetikai ügyek katasztrófavédelemmel vagy gazdasági szektorral való kapcsolatára is. A stratégia az energetikai ügyekre nagy hangsúlyt fektet, akárcsak a területen való bilaterális és multilaterális kapcsolatokra. Mindez nem meglepő, annak tükrében, hogy az ország jelentős mértékű importra szorul a fosszilis energiahordozók területén. A stratégia mindazonáltal realisztikus, egyaránt megemlíti az ország energiabiztonságának erősségeit és gyengeségeit is. A cselekvési területek tekintetében megvalósítható célokat tűz ki.

Franciaország

Franciaország tekintetében elsősorban a 2017-ben közzétett, „Védelem és Nemzeti Biztonsági Stratégiai Felülvizsgálat” című dokumentumot érdemes alapul venni. A 100 oldalas, három fő részből álló dokumentum szintén a többnyire európai nemzeti biztonsági stratégiák által követett, számozott szerkezetet alkalmazza, de nem helyez nagy hangsúlyt az energetikai ügyekre. Azokat többnyire egy alfejezet alatt taglalja: az A rész sebezhetőségeket felsoroló fejezetében az „Energetikai rivalizálás” cím alatt, de mindössze három pontban. Ezek során kifejti, hogy az energiaellátás területe kiemelt a nemzetközi stratégiai vetélkedésben. Mindezt elsősorban az európai kontinensen értelmezi, a globális fosszilis energiaellátó országok között. A francia energiabiztonságot az ellátásbiztonsággal egyként értelmezi, s azt a politikai játszmáktól mentes, megfizethető szolgáltatás feltételeihez társítja, amelynek kulcsa volt, hogy az ország az 1970-es években energiaellátása középpontjába a belföldi atomerőműveket helyezte. Kiemeli még a szállítási útvonalak biztosításának fontosságát nemzetközileg, illetve Európa bevonásának szükségességét a kontinens egységes szabályozási rendszere, szállítási útvonalai és közös stratégiai tárolási rendszere miatt. Mindezeken kívül a stratégia csupán a fegyveres erők ellátása kapcsán emeli ki az energetikai ügyeket, továbbá Kína kapcsán, mint a szektor nagy befektetőjeként.

Németország

Németország kapcsán elemzendő fő dokumentum a 2016-os „Fehér könyv – Fehér könyv Németország biztonságpolitikájáról és a Bundeswehr jövőjéről” című stratégia. Ez a legmagasabb szintű német biztonságpolitikai dokumentum, mert az ország nem rendelkezik nemzeti biztonsági stratégiával. A két fő részből álló, 144 oldalas dokumentum mindazonáltal számos értékelhető kijelentést tartalmaz a német biztonságpolitika és biztonsági környezet értékeléséről és meghatározásáról, ami az energiabiztonságot érintő elemzés tekintetében is használható.

Az energiabiztonsággal kapcsolatos meghatározásokat főként az első fejezet tartalmazza, annak két nagyobb egységét is a tematikának szenteli elsősorban az ellátási, szállítási és kereskedelmi útvonalak és a nyersanyagok és energiahordozókhoz való hozzáférhetőség kontextusában, az országot érintő kihívások számbavétele során. Mindezt az információs és kommunikációs rendszerekkel együttesen említi. Ezeket az állampolgárok jóléte kontextusába helyezi, s így az előbbiek bármilyen fenyegetése ezt helyezi veszélybe. A legnagyobb fenyegetésként a terrortámadásokat, a kalózkodást, a korlátozó intézkedéseket, a bukott vagy törékeny államokat, illetve a regionális konfliktusokat látja.

A második egységben a fentiekben említett kontextusban vizsgálja ismét az energiabiztonságot, de nem a kihívásokat veszi számba, hanem a német stratégiai prioritások tükrében vizsgálja. Célul tűzi ki a tengeri szállítási útvonalak biztosítását, illetve az űr biztonságának erősítését. Kiemeli a nemzetközi megoldások fontosságát is.

A fent leírtakon túl, a hibrid fenyegetések során is kiemeli, s célul tűzi ki az energetikai szektor kritikus infrastruktúráinak nagyobb védelmét. A bukott államok és a rossz kormányzás okozta kihívásoknál is megemlíti elsősorban az európai szomszédságot említve, hiszen ezen országok nagy mértékben koherens részei a globális energiaellátási láncolatnak.

Megállapítható, hogy a stratégia nem túl átfogóan kezeli az energiabiztonság kérdéskörét, mindenesetre Németország számos energetikai beruházásban, illetve nemzetközi kooperációban vesz részt a területen, így kívánatos lenne nagyobb mértékben kitérni rá. A hiány oka lehet az, hogy az ország nem érzi energiabiztonságát veszélyeztetve vagy mivel nem hagyományos nemzeti biztonsági stratégia, hanem Fehér Könyv, így elsősorban a fegyveres témákkal összefüggő pontokra koncentrál. Az energiabiztonságot elsősorban az ellátásbiztonság keretében vizsgálja, így inkább a gazdasági biztonság szektorához kapcsolódik.

Oroszország

Az Orosz Föderáció stratégiai dokumentumát idén tette közzé, azonban angol nyelvű fordítás még nem áll rendelkezésre, így ezen dolgozat keretében a 2015-ben kiadott stratégiai dokumentumot tanulmányozom. A 29 oldalból álló dokumentum 6 fejezetet tartalmaz, amely a számozott bekezdések szerkezetét követik. Az előzőekben elemzett stratégiák terjedelméhez képest rövidebb dokumentum azonban meglehetősen sokszor tartalmazza az energiabiztonsággal kapcsolatos ügyeket. Már az általános megállapítások során kijelenti, hogy a nemzeti biztonság körébe tartozik az energiabiztonság is. Ezt követően az „Oroszország a modern világban” című fejezetben jelenik meg az energiabiztonság kérdésköre elsősorban a világ gazdasági folyamataira destruktívan ható politikai befolyásoló tevékenység kontextusában. A nemzetközi helyzetet követően a nemzeti szintre fókuszáló részben elsősorban az energiabiztonságnak a kritikus infrastruktúrák védelmével kapcsolatos dimenziójára koncentrál, s kifejti, hogy a lehetséges terrorista cselekedetek kivédésére szükséges a szabályozók szigorítása az állampolgárok védelme céljából. Ezt követően ismét az energiabiztonság gazdasági jellegére koncentrál: fókuszba helyezi az orosz energia-előállítók nagyobb védelmét.

Kijelenti, hogy az energiabiztonság szintjének növelése kulcsa a gazdasági biztonság fenntartásának. Ebben a bekezdésben kifejti a stratégia, hogy mi tartozik e tekintetben az energiabiztonságba: a belső kereslet-kínálat egyensúlyának stabil fenntartása, az energiahatékonyság növelése, az orosz energetikai cégek versenyképességének fenntartása, az üzemanyag- és energiaforráshiány megelőzése, stratégiai üzemanyag-tartalékok létrehozása és tartalék-kapacitások, részegységek gyártása, valamint az energia- és hőellátó rendszerek stabil működésének biztosítása. Az ezt követő bekezdésben ismerteti az energiabiztonság megerősítésének feltételeit: az állami menedzsment hatékonyságának növelését, az energiaforrások megbízható és zavartalan eljuttatását a fogyasztókhoz, az ország technológiai szuverenitásának megőrzését a világ energiapiacán, energiatakarékos és energiahatékony technológiák bevezetését. A bekezdésnek emellett politikai üzenete is van, hiszen megfogalmazza, hogy megakadályozza az állami vezetés az orosz energiaforrás-szállítókkal szembeni diszkriminációt a külpiacon, különösképpen a külföldi szénhidrogén-lelőhelyek kiaknázása során, illetve a különböző államok által végrehajtott, nem gazdasági, hanem politikai célú szabályozások ellensúlyozása az energiapiacon. Emellett kifejezi szándékát az energiatakarékosságot és –hatékonyságot érintő technológiák megosztására globálisan. Sokatmondó, hogy célul tűzi ki az új high-tech szektorok fejlesztését az atomenergia területén.

Az orosz stratégia meglehetősen pontosan és rendkívül átfogóan határozza meg az állami stratégiai célkitűzéseket az energiabiztonság területén. Meglehetősen racionális, nem törekszik ambiciózus célok megfogalmazására. Kiemelendő, hogy az energiabiztonságot elsősorban a gazdasági biztonság kontextusában vizsgálja. Emellett megjelenik benne az államok közötti vetélkedés motívuma is. Kis mértékben ellentétes a nemzetközi trendekkel, hiszen nem említi meg a környezetbarát megoldásokat, sem a klímaváltozás elleni harcot. Pozitívan értékelendő, hogy az energiahatékonyság és az energiatakarékosság elve kiemelten szerepel a dokumentumban. Végezetül a stratégia meglehetősen átfogó célkitűzéseinek ágazati dokumentumokban való kifejtésével áthidalhatóak a legégetőbb kihívások. A stratégia offenzív jellegű, hiszen a piacok bebiztosítását és az orosz technológiai fölényt célozza globálisan.

Kína

A Kínai Népköztársaság stratégiai dokumentuma meglehetősen friss, 2019-ban publikálta azt a kínai állami vezetés „Kína nemzeti védelme az új korszakban” címmel. A kínai dokumentum nem tartalmaz energiabiztonsági megfontolásokat, a stratégiai dokumentum elsősorban a nemzeti szuverenitás és területi egység megőrzésére koncentrál, számottevően a kínai fegyveres erőkkel kapcsolatos megállapítások találhatóak meg benne. Meglepő, hogy a stratégia még a hadsereg ellátása, s annak megfelelő működtetése kapcsán sem említi meg az energetikai vonatkozásokat. Mindennek oka az lehet, hogy Kína alapvetően jól ellátott fosszilis energiahordozókkal. Ebből fakadóan a világ egyik legnagyobb szennyezője, s így kevésbé sürgető biztonsági kihívás számára az energiahordozók eloszlásának kérdése, s sokkal inkább az innováción és környezetbarát technológiai megoldásokon van az ország esetében a hangsúly. Az energiaügyekkel kapcsolatos megfontolásokat az ország mindenkori ötéves terve tartalmazza, mintsem annak biztonsági stratégiája.

Japán

Japán 2013-ban publikált startégiája 4 főbb fejezetből áll, s kevésbé koncentrál az energetikai ügyekre, azonban tisztában van azok jelentőségével. Az energiaügyeket elsőként a globális biztonsági környezet és az azt érő kihívások bemutatásánál fejti ki. Mindezt a humánbiztonságot érintő kihívások kapcsán teszi meg, a milleniumi fejlesztési célok kontextusába helyezve, elsősorban az energiahordozók iránti igény folyamatos növekedésére koncentrálva. Ezt követően a globális gazdasági környezet leírásakor hivatkozik az energiaügyekre az annak egyenlőtlen eloszlásából fakadó verseny és klímaváltozás iránti aggodalmát kifejezve.

Az energiaügyeket a 4. fejezetben említi a stratégia újra a nemzeti biztonság stratégiai megközelítése kapcsán a diplomáciai és biztonsági együttműködés megerősítése tekintetében, a béke és stabilitás előmozdítása érdekében a nemzetközi közösségben. A kelet-ázsiai biztonsági környezet kapcsán kifejti, hogy szükséges az Orosz Föderációval való mélyebb együttműködés előmozdítása átfogóan, de elsősorban az energia és biztonság területén. Következőként a közel-keleti térség államait emeli ki mint a japán energiaszükséglet legfőbb kielégítőjét, s ennek kapcsán elsősorban a térség stabilitásának támogatását tűzi ki célul, hogy a japán energiaforrások biztosítása folyamatos legyen. A stabilitás elérését elsősorban széleskörű nemzetközi kooperációban látja, amely kapcsán kiemeli az európai államokat, az USA-t, Szaúd-Arábiát, továbbá Törökországot.

Az energiaügyeket ismét kiemeli a globális problémák kapcsán, majd ezt követően egy külön alcímet szán neki, amelyben a környezeti és energetikai kihívásokra való válaszadást taglalja. Az energetikai ügyeket a gazdasági biztonság szektorában értelmezi, s kiemeli, hogy egy prosperáló japán gazdaság fenntartásához a jövőben elengedhetetlen a megfizethető ellátási források diverzifikálása, s ehhez a diplomáciai eszközöket is használja. Megemlíti még a globális klímaváltozás kérdéskörét, amelynek kapcsán kifejezi, hogy Japán proaktív stratégiával fog fellépni a következmények ellen, s azok megfékezésére egyaránt, de kifejezi a nemzetközi együttműködés szükségességét is.

A stratégiával kapcsolatban a legszembetűnőbb, hogy az energiaügyeket több kontextusban is vizsgálja. A többi országhoz hasonlóan kifejti annak gazdasági biztonsággal való szoros kapcsolatát. A stratégia emellett nagy hangsúlyt fektet a globális és multilaterális megoldásokra és fellépésre nem csupán az energiahordozók szűkössége, de a klímaváltozás elleni tevékenységek területén is. A nemzetközi kapcsolatrendszerrel kapcsolatban fontos megállapítani, hogy hasonlóan azon térségeket emeli ki mint a többi stratégia, de az Orosz Föderációval elsősorban a partnerségre törekszik, mintsem a szembenállásra. A stratégia kevésbé vehemens, nem tűz ki ambiciózus célokat, s inkább defenzív jellegű.

Konklúzió

A fent elemzett stratégiai dokumentumok nagyon eltérőek, nem csupán az energiabiztonság kontextusában vizsgálva, hanem általános értelemben véve is. Míg egyes stratégia dokumentumok meglehetősen átfogóak, úgy néhány csupán a fegyveres erőkkel kapcsolatos megfontolásokra tér ki. Emellett azok terjedelmükben és szerkezeti felépítésükben is eltérőek. Az energiabiztonság értelmezése kapcsán is számos eltérés tapasztalható, amely az érintett ágazatok különböző felsorolásában, a kockázatok és veszélyek másféle értékelésében, s például a harmadik országok említésének kontextusában is tetten érhetőek.

A különleges partnerségi kapcsolatban lévő Amerikai Egyesült Államok és Egyesült Királyság stratégiáiban számos világnézeti különbség is tetten érhető. Az Egyesült Királyság sokkalt kooperatívabb, több országot is megjelöl az együttműködés területén. A brit stratégia emellett sokkalta átfogóbb: az USA stratégiája csupán az energiadominanciára és ennek pozitív gazdasági és politikai következményeire koncentrál, addig az UK sokkalta inkább hangsúlyozza az energiabiztonság, az energiadiplomácia kooperatívabb vetületeit, így például a különböző befektetéseket, a környezetbarát megoldások fontosságát. A legnagyobb eltérés pont a környezetbarát technológiákban, illetve a klímaváltozással kapcsolatos megfontolásokban van, mindennek elsősorban az országokban uralkodó politikai viszonyok az okai. Az USA tekintetében már megtörtént a változás a Biden-adminisztráció beiktatásával, s az energiabiztonság területén is egy sokkalta kooperatívabb és defenzívebb megközelítés várható, az ENSZ céljainak és a nemzetközi kötelezettségvállalásoknak megfelelően. Azonos motívum, hogy mind a két ország kiemelt figyelmet fordít az európai energiabiztonságra, illetve kockázatként értékeli az Orosz Föderációt.

Az Orosz Föderáció szerepét az energiabiztonság területén Japán is elismeri, de az előzőekben ismertetett államokkal ellentétben a versengés helyett inkább a kooperatív kapcsolatok kialakítására és megerősítésére törekszik. Szembetűnő, hogy nagyon nemzetközi, a globális platformokat, mechanizmusokat és megoldásokat helyezi fókuszba, s fontos megemlíteni, hogy már 2013-ban meglehetősen nagy mértékben foglalkozik a klímaváltozással a stratégiai tervezés tekintetében is.

Az Orosz Föderáció stratégiai dokumentuma az Egyesült Királyságéhoz hasonlóan meglehetősen átfogó, azonban ez a megközelítésmód inkább a gazdasági biztonság és az állampolgárok biztonságának kontextusában mondható el. Emellett az energiaügyeket az államok közötti vetélkedésben helyezi el. A sürgető globális kihívásokra, így például a szűkösségre vagy globális klímaváltozásra kapcsolatos válaszokat nem igen veszi számba. Mindez egy ilyen vezető ország tekintetében azonban kívánatos lenne. A stratégia emellett meglehetősen vetélkedő, s egyértelműen offenzív. Fontos megjegyezni azonban, hogy a stratégiai dokumentum mellőzi az országok pontos megnevezését, amikor negatív hangnemben értékeli az energiapiaci befolyásolásokat.

Franciaország stratégiai dokumentuma meglepő módon csupán kis mértékben foglalkozik az energiabiztonsággal. A területen inkább a nemzetközi történésekre fókuszál, s szintén az európai energiafüggőséggel kapcsolatos aggodalmát fejezi ki. Az energiabiztonsággal kapcsolatos megfontolások teljes hiánya azonban Kína stratégia dokumentuma alapján állapítható meg. Valószínűleg oka, hogy annak ötéves terve tartalmazza az energiabiztonsággal kapcsolatos problematikákat, azonban a stratégiai tervezésben kívánatos lenne az ilyen fontosságú szektorok megemlítése.

Németország esetében is kevésbé tartalmazza annak stratégiai dokumentuma az energiabiztonsággal kapcsolatos megfontolásokat. Oka valószínűleg abban áll, hogy nem klasszikus nemzeti biztonsági stratégiáról, hanem Fehér Könyvről beszélünk az ország esetében. Többnyire nem nevesít harmadik országot, s az energiabiztonsággal kapcsolatos megfontolásai inkább az ellátási útvonalak kapcsán értelmezhetőek. Ebből fakadóan, inkább nemzetközi problémákra fókuszál, s főként állam alatti szereplők tevékenységéből fakadó kihívásokat jelöl meg.

A hét ország stratégiájának elemzését követően megállapítható, hogy nagy hangsúly van a szállítási útvonalak biztonságán. Emellett az államok közötti verseny vagy vetélkedés is visszatérő motívum. Az energiabiztonságot is tehát főként a politikai-hatalmi erő kontextusában helyezik el, vagy a gazdasági biztonsággal szoros koherenciában. Megjelennek olyan nemzetközi követelmények is, mint az energiahatékonyság és az energiatakarékosság követelménye. Fontos szempont továbbá az energetikai kritikus infrastruktúrák védelme is.

 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-21-2-I-NKE-131 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.

 

Felhasznált irodalom

[1] Jones, Owain – Dodds, Paul E.: Definitions of Energy Security, University of London, 2017. (Letöltés ideje: 2022.05.05.)

[2] Kádár Krisztián: Stratégiai tervezés a közigazgatásban. (Letöltés ideje: 2022.05.05.)

[3] Csiki Tamás: A stratégiai dokumentumok rendszere, Nemzet és Biztonság, 2008. szeptember. (Letöltés ideje: 2022.05.05.)

[4] Dobos Edina: Az energiaellátás biztonságának elméleti kérdései, Nemzet és Biztonság, 2010. július. (Letöltés ideje: 2022.05.05.)

[5] Dr. Molnár Dóra: Brit biztonságpolitika. Koalíciós és nemzeti biztonsági stratégiák előadás. NKE-HHK, 2021/22. tanév I. félév.

Kiemelt kép forrása: pexels.com

A Az energiabiztonság kérdésköre Németország, az Amerikai Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, az Orosz Föderáció, Kína és Japán nemzeti biztonsági stratégiáiban bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Mindennapjaink szerves része lett a 2022 február 24-én orosz invázióval induló fegyveres konfliktus, amelyet orosz terminológia szerint különleges műveletként tartanak számon. A hírportálokon napi szinten olvashatunk a legújabb fejleményekről, illetve megjelentek a konfliktus hosszútávú hatásairól készült elemzések, melyek főként a gazdaság vonatkozásában próbálják előre jelezni a várható következményeket. Kevésbé hangsúlyos a környezeti biztonságra gyakorolt hatásainak vizsgálata. Érdemes lehet azonban áttekinteni, ugyanis egy ilyen horderejű háborús helyzet nem kíméli sem az épített, sem a természeti környezetet. A háború során alkalmazott haditechnikai eszközök üzemeltetése önmagában is jelentős üvegházhatásúgáz kibocsátással jár, ami növeli a globális felmelegedés mértékét, de a hosszútávú hatások vizsgálata során további közvetett és közvetlen hatásokkal szembesülünk a globálistól egészen a helyi, humánbiztonsági szintig.

A globális biztonsági kihívások közül az éghajlatváltozás hatásainak mérséklése az egyik legkiemelkedőbb probléma. António Guterres ENSZ főtitkár az éghajlatváltozás súlyosságának szószólója, ugyanis ez lehet az utolsó évtized, amikor az emberiség még cselekedhet a klímaváltozás irreverzibilis folyamatai ellen, mérsékelheti hatásait és megelőzheti a klímakatasztrófát. Az emberiség közös felelőssége és kötelessége tenni a fenntarthatóbb jövőért és helyreállítani azokat a drasztikus folyamatokat, amik a bolygón keletkeztek a szén-dioxid kibocsátás következtében. 2020-ban már 0,9°C-al emelkedett a földfelszín hőmérséklete a huszadik századhoz képest, míg az első ipari forradalomtól ez a növekedés 1,19°C. A tengerek hőmérséklet-emelkedése ennél is drasztikusabb, Új-Zéland partjainál szivacsfehéredést tapasztaltak a tengerbiológusok. Ez eddig elképzelhetetlennek tűnt, ugyanis a szivacsfélék jóval ellenállóbbak a koralloknál, és ez idáig nem történt olyan drasztikus változás, amely ilyen jelentős változást idézett volna elő. A parti vizeknél 2,6 Celsius-fokos hőmérsékletemelkedés tapasztalható. Az éghajlatváltozás legtöbbet említett következményei a szélsőséges időjárás, az extrém hőmérsékletváltozás, a csapadékeloszlás változása, illetve a hirtelen árvizek, szárazságok. Minden időjárási anomália újabb és újabb kockázatokat és fenyegetéseket hoz a felszínre, amely befolyásolja az emberiség biztonságérzetét és valós biztonságát. Globális méretű biztonsági kihívást jelent a szélsőséges időjárás miatt kialakuló élelmiszerhiány, a felboruló csapadékeloszlási tendencia, amely következménye a szárazság, vízhiány.

Milyen kapcsolat is van az orosz-ukrán konfliktus és az éghajlatváltozás között? John Kerry, az Amerikai Egyesült Államok elnökének klímavédelmi különmegbízottja rávilágított a közvetlen kapcsolatra. A fosszilis energiahordozó-függőség miatt sodródott az emberiség az éghajlatváltozás csapdájába. A mostani háború esélyt adott, hogy megszűnjön a kőolaj- és földgázfüggőség, valamint közös álláspont alakulhasson ki az új energiaforrásokra történő átállásról. A valóságban azonban nem történt pozitív változás, éppen ezért a megbízott felhívta a figyelmet arra, hogy az elhúzódó orosz-ukrán konfliktus végzetes csapást mérhet a klímakatasztrófa elleni erőfeszítéseknek. A glasgow-i Cop26-on, azaz az Egyesült Nemzetek Szervezetének 26. éghajlat-változási konferenciáján elért megállapodás, miszerint 1,5 C alatt kell tartani a globális felmelegedés mértékét, akadályokba ütközik. A károsanyag-kibocsátást kellene csökkenteni, de az energiaválsággal küzdő országok erre nem képesek. A tudósok szerint az 1,5 Celsius-fokos hőmérséklet-emelkedés határán vagyunk, így bármi, ami késlelteti a klímaválság megoldását csak akadály. Az oroszok elleni szankciók, amelyek a fosszilis energiahordozók importjára irányulnak, olyan lépésekre kényszerítik az államokat, amik növelhetik a károsanyag-kibocsátást. A zöld energiára történő átállás technológiai és anyagi forrásai nem minden állam számára elérhetők, a hiányos infrastruktúra kiépítése még évekig eltarthat. Az átmeneti időszakban a jóval szennyezőbb szén élheti reneszánszát. Az Amerikai Egyesült Államokban a zöldátmenetet erre hivatkozva késleltetnék, ugyanis az európai példa azt mutatja, hogy egy sürgetett átállás jóval károsabb, mint ha fokozatosan történne meg a technológiai váltás. Az Amerikai Egyesült Államok a szövetségesek igényeinek megfelelően növelni fogja a földgáz kitermelését, hiába ellentétes a klímacélokkal, ezzel támogatná partnereit az orosz fosszilis energiahordozókról történő függetlenedésben. Ez egy rövidtávú megoldás, amíg meg nem történik a teljes zöld energiára való áttérés. John Kerry azt is kiemelte, az amerikai LNG kitermelése jóval kevesebb károsanyag-kibocsátással jár, mint az oroszországi, ugyanis hatékonyabb módszerrel történik a fejtés. Ugyan a cseppfolyósított földgáz ökológiai lábnyomáról, a drága és veszélyes szállítási módjáról és annak környezetre gyakorolt hatásairól nem ejtett szót a klímavédelmi különmegbízott, így is látható, hogy mekkora jelentősége van, hogy ne történjen késlekedés, és ne történjen visszalépés a klímacélok megvalósításában. Az IPCC (Éghajlatváltozási Kormányközi Testület, Intergovernmental Panel on Climate Change) kutatásai szerint a klímacélok megvalósítása nem a megfelelő ütemben történik, így is lemaradás érzékelhető. Helyi szinten a háztartások a növekvő energiaárak miatt a károsabb, nem támogatott energiaforrások használatára kényszerülnek, továbbá megnőtt az energiaforrásokra irányuló lopások és csalások száma.

Az orosz-ukrán háború következtében közvetett hatások is jelentkeznek, amik kihatással vannak az éghajlatváltozásra. A nemzetközi közösség igyekszik az Orosz Föderációval minden együttműködést megszüntetni, az invázió elítélésének szimbólumaként. Ez figyelhető meg az Északi-sarkvidéken zajló éghajlatváltozás mechanizmusának kutatására irányuló vizsgálatok esetén is. A nyugati kutatóintézetek megszakították az orosz kollégákkal folytatott projekteket. Az éghajlatváltozás hatásainak vizsgálatához a teljes sarkvidék tanulmányozása szükséges. Az orosz partvidék és felségvizek a régió nagy részét adják, ezért nem elhanyagolhatók az onnan szolgáltatott mérési adatok. A sarkvidéki rendszer változása az egész Föld klímájára hatással van, főként az albedó visszacsatolási folyamat révén. Az Amerikai Egyesült Államok és Oroszország kutatóinak több évtizedes tapasztalata van a permafroszt, vagyis a sarkvidék területeit lefedő fagyott talaj vizsgálatában, sikeres együttműködés zajlott ezidáig. Az éghajlatváltozás következtében olvadó jégmezőkből metán és más üvegházhatású gázok szabadulnak fel, amik növelik a globális felmelegedés mértékét, ezért elengedhetetlen az „örökfagy” változásainak megfigyelése. Vlagyimir Romanovszkij neves geofizikus, aki tanulmányait Oroszországban kezdte, elárulta, hogy az éghajlatváltozás hatásai révén változó permafroszt vizsgálatnál elengedhetetlen, hogy mindenhol megvizsgálják, ahol létezik. Az orosz megfigyelési területek, adatok és kollégák szakértelmének kiesése a kutatásokból hátráltatja az éghajlatváltozással kapcsolatos hiteles adatok megszerzését, a tudományos életet, valamint a klímaváltozás mértékének reális megismerését.

Az elhúzódó háború további éghajlatváltozásra gyakorolt hatásáról és az államok által adott válaszreakciókról várhatóan szó esik az egyiptomi rendezésű Cop27 konferencián, amely hat hónap múlva esedékes. Addig is érdemes figyelemmel kísérni az Európai Unió külügyminisztereinek havi értekezleteit, ugyanis a hatodik szankciós csomagról tárgyalnak, amely az orosz olajembargó ügyét is magában foglalja, ezen döntés megszületése is határozottabb utat jelöl ki arról, hogy milyen energiaellátási változások következhetnek, illetve, hogy ez hosszabb távon milyen hatásokkal bír az éghajlatváltozásra.

Írta: Preczekján Ivett

Kiemelt kép forrása: pexels.com

A Az orosz-ukrán háború hatásai az éghajlatváltozásra bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Bevezetés: Oroszország több, mint kettő és fél évtizedes fennállása óta különleges „színfoltja” a világ biztonságpolitikai térképének, csak úgy, mint jogelődje, a Szovjetunió volt. Az ország egyszerre ötvözi magában a régi „birodalmi” jellegű irányítás és szemlélet mellett a 21. század törekvéseit és technikai eszközeit. Éppen emiatt Oroszország és tevékenysége folyamatosan megosztja a regionális és a globális közvéleményt, legyen szó bel – és külpolitikai lépésekről, katonai stratégiákról vagy gazdasági kérdésekről. Éppen ebből kifolyólag a nemzetközi közösség az Oroszországi Föderáció minden jellegű tevékenységét fokozott figyelemmel kíséri, amely alól nem jelentenek kivételt az általa használt haditechnikák és stratégiai jelentőségük sem.

A téma jelentőségét abban látom, hogy Oroszország köztudott célja nagyhatalmi pozíciójának, birodalmi kiterjedésének visszaszerzése, valamint egy a nyugati hatalmak és önmaga közötti pufferzóna-övezet kialakítása, amely törekvésnek számos állam esett már áldozatául. Különösen érdekesnek tartom körül járni a kérdést, hogy az orosz offenzív külpolitikát jelenleg elszenvedő Ukrajna területén belül, a Kígyó-sziget vajon mekkora jelentőséggel bír az említett pufferzóna-övezet kialakításának és annak légtérvédelmének tekintetében.

Ezen gondolatmenet alapján jelen dolgozat célkitűzése, hogy bemutassa az orosz Sz-400-as légvédelmi rakétarendszert és telepítési területeinek geostratégiai megalapozottságát. A leírtak elméleti megalapozásaként nagyívű áttekintést nyújtok az orosz lég- és rakétavédelem 21. századi állapotáról. Ezt követően a második gondolati egység fókuszában röviden az Sz-400-as légvédelmi rakétarendszer átfogó bemutatása áll. Végül pedig az orosz-ukrán konfliktus aktualitását szem előtt tartva megvizsgálom és következtést vonok le arra nézve, hogy geopolitikai és geostratégiai szempontból várható -e a Kígyó-sziget területére az orosz SZ-400-as légvédelmi rakétarendszerek telepítése, avagy sem.

A modern orosz lég-, és rakétavédelemről röviden

A hidegháború évei során a Szovjetunió jelentős összegeket fektetett be légvédelmi rendszereinek -úgynevezett hozzáférést akadályozó (Anti-Access/Area Denial – A2/AD) – kifejlesztésébe és folyamatos modernizációjába. A hidegháború időszakát az A2/AD gondolkodásmód fémjelezte: a második világháborút követő negyven évet a légvédelmi rakéták és az elektronikai hadviselés felértékelődése jellemezte. A bipoláris világrend kulcsproblémája, a nukleáris összecsapás a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok között végül nem következett be, azonban az ezt követő „proxy” háborúk időszakában a felek élesben is kipróbálták kifejlesztett rendszereiket.

Az A2/AD alkalmazása az arab-izraeli háborúk során nyilvánult meg leginkább, ahol a szovjet légvédelmi rakétarendszerek álltak szemben a nyugati repülőgépekkel. Ekkoriban a mérleg nyelve az újabb és újabb módszerek, eljárások és az ellenük hozott intézkedések közötti hatékonyság határmezsgyéjén ingadozott és ennek következtében a fegyverrendszerek gyorsan fejlődtek. A fenyegetések -rosszul felmért- csökkenése, a költségvetési megszorítások és a proxyháborúkban, műveletekben szerzett tapasztalatok ahhoz vezetettek, hogy jelenleg komoly lemaradást halmoztak fel az A2/AD hadviselésben a nyugati hatalmak. Mindeközben a Kínai Népköztársaságban és Oroszországban jelentős összegeket fektettek be és fejlesztették az A2/AD-hez kapcsolódó rendszereket, sőt a kifejlesztett új eszközök jelentős részét exportra is gyártják. Ennek eredményeként Oroszország jelenleg a világ legfejlettebb lég- és rakétavédelmi rendszereivel rendelkezik. Mindezt jól igazolja, hogy világszinten több tucat nemzet vásárolta meg, használja és kezdte meg az orosz gyártmányú Sz-300, Sz-400 és Sz-500-as légvédelmi fegyverrendszerek hazai gyártását. Példának okáért India és Fehéroroszország pedig nagy hatótávolságú S-400 föld-levegő rakétavédelmi rendszerre tett szert, Kína leelőlegezte azt, míg Szerbia az amerikai szankcióspolitikától tartva mondta vissza megrendeléseit.

A jelenlegi orosz légvédelmi doktrína egy háromszintű megközelítést fogalmaz meg. Ez a rétegzett rendszer lehetővé teszi az orosz légvédelmi erők számára, hogy hozzáférés-ellenes területmegtagadási (A2AD) zónákat hozzanak létre, amelyekbe nehéz behatolni. Ezeknek a védelmi hálózatoknak a legmagasabb szintjét az olyan nagy hatótávolságú védelmirendszerek képezik, mint a jelen elemzés témáját képező S-400-as, amely potenciálisan egy nagyjából 800 km átmérőjű légvédelmi „buborékot” biztosít. Mindezt általában a második szint egészíti ki, amely magában foglalja a közepes hatótávolságú rendszereket, például a 9K37 Buk. Ez utóbbi, a Szovjetunió és utódállama, az Oroszági Föderáció által kifejlesztett önjáró, közepes hatótávolságú föld-levegő rakétarendszerek családja, amelyeket cirkáló rakéták, intelligens bombák, rögzített és forgószárnyú rakéták elleni küzdelemre terveztek. Ennek a közepes hatótávolságú „rétegnek” az a célja, hogy növelje a radar lefedettségét a légvédelmi zónán belül, és növelje a nagyobb hatótávolságú elfogó rakéták korlátozottabb képességeit. A harmadik szint olyan mobil rövid hatótávolságú rendszereket használ, mint a 9K33 Osa és az S-125 Neva, hogy fokozott védelmet nyújtson kulcsfontosságú területeken, mint a katonai bázisok. Továbbá mind az első, mind pedig a második szintet előszeretettel erősítik meg -például cirkálórakéták elleni védelem érdekében- olyan pontvédelmi rendszerekkel, mint a Tor vagy a Pantsyr-S1.1.

A 2010-es évek során a digitális processzorok és áramkörök, valamint a fejlett érzékelők megjelenése nagymértékben átalakította az elektromágneses tér felhasználását a célfelderítés és célmegsemmisítés eddigi hagyományos rendszerében. A növekvő hatótávolság és pontosság, valamint a rakéták megnövelt sebessége még eredményesebbé tette az A2/AD-t, mint a korábbiakban. Így az olyan légvédelmi rakétarendszerek, mint S–400-as jelen helyzetben -amikor már újabb fejlesztések is hadrendbeállításra kerültek- is jelentős veszélyt jelentenek a sebességük, manőverező képességük és nagy hatótávolságuk végett. A leírtak, így az S-400-as légvédelmi rakétarendszer jelentőségét alátámasztandó, a soron következő alfejezetben fontosnak tartom a rendszer rövid bemutatását és az orosz légvédelmi koncepcióban geostratégiai szempontok szerinti elhelyezésének jelentőségének részletezését.

Az S-400-as légvédelmi rakétarendszer jelentősége az Oroszországi Föderációban

Az SZ–400 Triumf, korábbi nevén SZ–300PMU–3 -NATO-kódja szerint SA–21 Growler- légvédelmi rakétarendszert az 1990-es években az orosz Almaz Központi Tervező Iroda fejlesztette ki. A 2007 óta az Orosz Fegyveres Erőknél rendszeresített haditechnikai eszköz az SZ-300P és SZ-200 légvédelmi rendszereket váltotta fel.
Az eredményesen továbbfejlesztett verzióból Oroszország húsz légvédelmi rakétaosztályt állított fel 2016-ig, majd további ötvenhatot 2020-ig a nemzeti légtér védelmére a Moszkvai régióban, a balti kalinyingrádi exklávéban, a déli és a nyugati katonai körzetekben.
A soron következő alfejezetekben bemutatom az SZ-400-as légvédelmi rakétarendszer főbb jellemzőit, illetve ennek alapján elhelyezkedését és jelentőségét az orosz légvédelem garantálásának viszonyrendszerében.

• Az SZ-400-as légvédelmi rakétarendszer bemutatása

Az SZ-400 Triumph légvédelmi rakétaendszer egy roppant komplex eszközkészletet magába foglaló haditechnika: többfunkciós radart, autonóm felderítő és célzási rendszereket, légvédelmi rakétarendszereket, indítóállásokat – SP85TE2 rakétaindítók a BAZ-64022 6×6-os vontatójárművön vagy a MAZ-79100 sorozatú szállító-emelő-indító (TEL) járművön- és parancsnoki és irányító központot integrál.

Annak érdekében, hogy többszintű védelmet hozzon létre, a fegyverrendszer -az SZ-300PMU rendszer rakétái mellett- négy új rakétatípust használ, teljeskörűen lefedi a légvédelmi spektrumot: a „rendkívül nagy hatótávolságú” 40N6 (400 km), „nagy hatótávolságú” 48N6DM (250 km), „közepes hatóválságú” 9M96E2 (120 km), illetve a „rövid hatóválságú” 9M96E (40 km) rakéták segítségével.
Az 40N6 rakétája 400 km-es hatótávolsággal rendelkezik, és aktív radaros célmegjelölést használ a nagy távolságban lévő légi célok elfogására, mind például az AWACS, J-STARS, EA-6B támogató zavarók és más nagy értékű célpontok ellen. A rendszerhez elsőként bevezetett rakéta a 48N6DM (48N6E3) volt. Ez a 48N6M továbbfejlesztett változata, amely nagy teljesítményű meghajtórendszerrel rendelkezik. A rakéta 250 km-es hatótávolságon belül képes légi célpontok megsemmisítésére. Végül a rendszer képes 9M96E2 közepes hatótávolságú föld-levegő, illetve 9M96E rövid hatótávolságú rakéták indítására is. A közvetlen becsapódásra tervezett rakéták nagy találati valószínűséggel képesek gyorsan mozgó célpontokat, például vadászgépeket találni a maximális 120 km-es hatótávolságon belül.

A rendszer minden típusú légi célpontot -egyidejűleg 36 darabot-, beleértve a repülőgépeket, pilóta nélküli légi járműveket (UAV), valamint ballisztikus és cirkálórakétákat, 400 km-es hatótávolságon belül, legfeljebb 30 km-es magasságban képes támadni. Ebben fontos szerepet játszik, hogy mint korábban említettem többfunkciós radaregyüttessel rendelkezik. Többek között a tűzvezető és célkövető radarja a 92N6E -Nato kódneve Gravestone.

Emellett 96L6 3D felderítő és célkövető radar is opcionálisan alkalmazható, amennyiben az SZ-400-ast autonóm módon vetik be. Emellett kiemelendő a 91N6E Big Bird elfogó és harcvezetési radarról beszélni, amely egyidejűleg akár 300 olyan célpontot képes észlelni és követni 600 km-es távolságon belül, mint a repülőgépek, forgószárnyasok, cirkálórakéták, irányított rakéták, drónok és ballisztikus rakéták.

Hatékonysága a korábban rendszeresített verziókhoz képest kétszeres mértékű. Ennek oka, hogy a telepítéstől számított öt percen belül bevethető, illetve minden haderőnem meglévő és jövőbeli légvédelmi egységeibe egyaránt integrálható. Ehhez kapcsolódóan fontosnak tartom megemlíteni a vezetés-irányítási rendszert, amelyet 55K6E szoftver és az Ural-532301 mobil parancsnoki jármű alkot. A parancsnoki állás LCD-konzolokkal van felszerelve az egyes ütegek légtérfelügyeleti adatainak feldolgozására. Irányítja és ellenőrzi a nagy hatótávolságú megfigyelő radarokat, nyomon követi a légi fenyegetéseket, rangsorolja a fenyegetéseket, és koordinálja a többi üteggel való párhuzamos működést. Továbbá a rendszer előnye, hogy más védelmi eszközrendszerekkel, például az SA-12, SA-23 és az S-300-as rendszerekkel is képes adatcserére.

Összefoglalóan kijelenthető, hogy az SZ-400-as rakétarendszer magasfokú sikerességének és hatékonyságának alapja a sokrétű kompatibilitás, a széleskörű felhasználhatóság és mozgékonyság.

• Az orosz légtérvédelem „légvédelmi-buborékja”, azaz a háromszintű megközelítés koncepciója

Mindemellett Oroszország az elmúlt években nagy figyelmet fordított arra, hogy a fegyverrendszer telepítésre kerüljön ne csak a föderációt a Nyugat területeitől elválasztó pufferzóna-övezet orosz határterületeire, hanem a szövetséges országok területére is (1. ábra): 2008 után nem sokkal megjelent Örményországban, 2015-ben Szíriában, 2016-ban a Krím-félszigeten, majd 2022 elején Fehéroroszország területén is.

1. 1. ábra – Az SZ-400-as légvédelmi rakétarendszer telepítési helyeinek térképe

Amennyiben megnézzük a légtérvédelmi rakétarendszer telepítésének területeit a térképen, akkor kirajzolódik az orosz gondolkodás alapja: a korábbiakban bemutatott tulajdonságai alapján a fegyverrendszer elhelyezésének jó megválasztásával, a nyugati hatalmak-Oroszországi Föderáció határvonal csaknem egész hosszán képes egymásba fonódó, egyenként 800 km átmérőjű biztonsági „légvédelmi buborékokat” kialakítani. Ezzel hivatott az ország légtérvédelmének korábban leírt, háromszintes koncepciójának megvalósulását garantálni. Amennyiben megnézzük ez a vonal egészen északon kezdődik, -a jelenleg még semleges, de NATO csatlakozást fontolgató- Finnország mellett fekvő Murmanszk közelében a Kola-félszigeten, amely elsősorban az Észak-sark területéből való kitermelési-részesedés, másodsorban pedig a globális felmelegedés útján hajózhatóvá váló északi kereskedelmi útvonalak ellenőrzése kapcsán válik kiemelt területté. Kissé dél felé haladva 2012-ben Kalinyingrádban is telepítésre került SZ-400-as légvédelmi rakétarendszer, amelynek alapvetően kettős szerepe van: erőkivetítésen keresztüli nyomásgyakorlás a Baltikum államaira, ugyanakkor védelem biztosítása az esetleg NATO-tagállamok területéről érkező támadásokkal szemben. Az ez évi ukrajnai eseménysorozat hatására jelent meg a rendszer az orosz bábállam Fehéroroszország területén is, amelynek stratégiai jelentősége a közvetlen NATO szomszédállamokkal szemben előretolt légtérvédelem biztosítása. Délfelé haladva a közvetlen orosz-ukrán határterületen három helyen, illetve a 2014-ben elfoglalt Krím-félszigeten is megtalálható az említett haditechnika. Emellett különösen fontosnak tartom megemlíteni, hogy a „pufferzóna-övezet” ebben a vonalban nem ér véget a Fekete-tenger medencéjének északi felében, hanem elér a történelmileg igen szoros együttműködő partner Örményországon „keresztül” egészen a patronált Szíriáig. Az itteni elhelyezéseknek egyértelmű geopolitikai és geostratégiai megfontoláson alapultak: a szíriai telepítés alapot biztosít a NATO-tagállam Törökország, illetve a Közel-Keleten fekvő amerikai szövetségesek, többek között Izrael felől érkező esetleges fenyegetések kivédésére. Valamint itt van Oroszország egyetlen olyan melegtengeri kikötője, Tartusz, amelyhez nem kell a NATO-tagállam Törökország által felügyelt Boszporuszon és Dardanellákon keresztülhaladnia. Míg Örményország ugyancsak ezen célból a Pfp-tag Azerbajdzsán és az egyik legszorosabb NATO-partnerország -korábbi orosz offenzív külpolitikát elszenvedő (2008-as orosz-grúz háború)- Grúzia tekintetében.

A leírtak tükrében kijelenthető, hogy Oroszország geopolitikai és geostratégiai alapon helyezi el az SZ-400-as légvédelmi rakétarendszerek mind a saját, mind szövetségesei, mind pedig a befolyása alatt álló államok területén. Ezen országok kiválasztása során elsődleges szempontot jelent a történelmi múltban gyökerező jó kapcsolatok (Szíria), a kereszténység és oroszajkú kisebbség védelmező szerep lehetősége (Örményország, Ukrajna), illetve az alapvetően amerikai/nyugat-barát szomszédokkal körülvett területek (Kalinyingrád, Kola-félsziget) megerősítése.
A geostratégiai jelentőség gondolatmenet mentén tovább haladva, a következő alfejezetben az orosz-ukrán konfliktus aktualitását szem előtt tartva a megvizsgálom, hogy reális esélye van -e a fent említettek alapján a Kígyó-sziget területére történő az orosz SZ-400-as légvédelmi rakétarendszerek telepítésének, avagy sem.

A Kígyó-szigetre történő telepítés lehetőségének vizsgálata

Az előző fejezetben leírtak és az elfoglalása érdekében tett jelentős orosz erőfeszítések alapján okszerű következtetésként adódik, hogy a Fekete-tenger – a Duna-deltával szembeni- egy apró szigete, a Kígyó-sziget is potenciális orosz légvédelmi rakétarendszer telepítési helyszín lehet -e.

Meglátásom szerint a sziget stratégiai fekvése kifejezetten előnyössé teszi, hogy Oroszország légvédelmének egy újabb „bástyájává” váljon. Jelen állításomat az alábbi megállapításokra alapozom:

1. Orosz szemszögből tekintve kiemelt jelentőségű a Kígyó-sziget: az euroatlanti integráció keleti terjeszkedésének elsődleges prioritási területének a Balkán-félsziget közvetlen közelében fekszik, ezzel egyúttal az orosz érdekszféra Nyugat általi megsértésének központi elemei közé tartozik, ahol fokozott védelemre van szükség.
2. A sziget az Oroszország kezén lévő Mariupoltól nagyjából csupán 50 km-re, míg a Krím-félszigettől 300 km-re fekszik, így amennyiben szigetként ismerik el és a határok a jelenlegi állapotukban „szilárdulnak meg”, a körülötte lévő kontinentális talapzatot orosz területnek kell tekinteni, amely a kizárólagos gazdasági övezetek kijelölése szempontjából kulcsfontosságú.
3. Elhelyezkedéséből kifolyólag a sziget optimális katonai bázis létrehozására, mert beleilleszkedik a korábbi térképen jelzett pufferzóna-övezet vonalába.
4. A fenti két ponttal összefüggésben a sziget birtoklásával jelentősen növekszik az orosz erőkivetítés a Fekete-tenger és a Balkán keleti részének térségében.
5. A Fekete-tenger medencéjének nagy része nem orosz kézen lévő terület, így szükséges, hogy egésze felügyelet alatt tartható legyen. Kiemelt jelentőségű, hogy a terület légtere jelenleg közvetlen védelmi lefedettséggel nem rendelkezik. Így a védelem jelen szakaszon mutatkozó hiánya szükségessé teszi geostratégiai szempontból az SZ-400-as rendszer telepítését.

Az fent leírt öt ok alapján megalapozottnak tartom azon állításomat, miszerint a Kígyó-sziget egyrészt alkalmas, másrészt pedig potenciálisan megfelelő telepítési hely az SZ-400-as légvédelmi rakétarendszer számára. Mindez nem csak az orosz légtérvédelmi doktrínában megfogalmazott háromszintű megközelítés megvalósulását garantálja, de egyúttal beleilleszkedik az ország azon célkitűzésébe, hogy egy megerősített védelmi vonalat és pufferzónát hozzon létre önmaga és a Nyugati hatalmak között.

Összefoglalás, következtetések

Összefoglalásként elmondható, hogy a Szovjetunió hidegháború évei során tett erőfeszítései a légvédelmi rendszereinek kifejlesztésébe és folyamatos modernizációjába jelentős mértékben meghatározza Oroszország aktuális helyzetét. A jogelődnek köszönhetően az Oroszországi Föderáció egy csúcskategóriás légtérvédelmi rendszer, az SZ-400-as haditechnika birtokában van és jelenlegi is folytatja annak továbbfejlesztését.

A haditechnikai eszköz széleskörű kompatibilitása és felhasználhatósága révén kulcsfontosságú, kiválóan illeszkedik az ország légtérvédelmével foglalkozó doktrína háromszintű megközelítésébe és azon állami célkitűzésébe, hogy egy megerősített védelemmel rendelkező pufferzónát hozzon létre a föderáció és a Nyugati hatalmak közé.

Végül az általam végzett kutatás eredményeként megállapítható-amelyet öt érvvel támasztottam alá-, hogy a Fekete-tengeren található Kígyó-sziget geopolitikai és geostratégiai szempont egyaránt potenciális terület az SZ-400-as légtérvédelmi rakétarendszer telepítésére.

Kiemelt kép forrása: pexels.com

A Az Oroszország által rendszeresített SZ-400-as légvédelmi rakétarendszer jelenlegi telepítési területei és ezek geostratégiai jelentősége bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Bevezetés: A jelen elemzés egyik fő tárgyát képező NATO egy olyan kollektív védelmi szövetség volt, amely mára 30 európai állam széleskörű katonai-politikai együttműködésévé nőtte ki magát és 1949 április 4-én Washingtonban annak érdekében alapították, hogy minden eszközzel biztosítsák a tagállamok szabadságát és biztonságát. Továbbá egy olyan nemzetközi szervezet, amely a hidegháború időszaka során a NATO első főtitkárának, Lord Ismay-nek tulajdonított mondás szerint hármas céllal hozták létre: “az oroszokat kint, az amerikaiakat bent, a németeket pedig lent tartani”.

Ugyanakkor Oroszország három évtizedes fennállása óta különleges „színfoltja” a világ biztonságpolitikai térképének, csak úgy, mint jogelődje a Szovjetunió volt. Az ország egyszerre ötvözi magában a régi „birodalmi” jellegű irányítás és szemlélet mellett a 21. század törekvéseit és technikai eszközeit. Éppen emiatt Oroszország és tevékenysége folyamatosan megosztja a regionális és a globális közvéleményt, legyen szó bel – és külpolitikai lépésekről, katonai stratégiákról vagy gazdasági kérdésekről. Erre a kettősségre pedig kiváló példaként szolgál az ukrajnai eseménysorozat is, amely, mint említettem alapjaiban véve írta át nem csak a NATO-Oroszország (egyébként sem változásoktól mentes) kapcsolatot, de jelét adja egyúttal a második világháború óta alakuló világrend átalakulásának is.

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) és az Oroszországi Föderáció -csakúgy, mint a nemzetközi szervezet és a jogelőd Szovjetunió- kapcsolatát időről-időre az enyhülés és elhidegülés egymásutáni váltakozása fémjelezte. Véleményem szerint az elmúlt nyolc év eseményei is beleillenek az említett folyamatos viszonyváltozásba és tekinthetőek a történelem ismétlődésének: a Szovjetunió szétesése után a jogutód Oroszországgal való viszonyjavulást követően -2014-től kezdődően-, majd a 2022. február 24.-én indított támadással betetőzve ismét lejtmenetbe került az említett felek közötti kapcsolat.

Az elemzésben arra kívánok választ adni, hogy a 2014-es eseményektől kezdődően, majd a jelenleg zajló orosz-ukrán háború tükrében az Észak-atlanti Szövetség Szervezete és a „Nagy Medve” közötti viszonyváltozás miben mutatkozik meg legszignifikánsabban a nemzetközi szervezet tekintetében. Mindehhez az elemzés elméleti megalapozásaként először áttekintem a NATO-Oroszország kapcsolat alakulásának mérföldköveit 1991-től kezdődően. Felvázolom a viszonyváltozásról alkotott orosz és a 2014 utáni csúcstalálkozókon elhangzott orosz-NATO kapcsolatot érintő rendelkezések alapján a nemzetközi szervezet által képviselt nézőpontot. Végül zárógondolatként kitekintést teszek kollektív biztonsági szervezet aktuális álláspontjára.

Az enyhülés időszaka:

A Szovjetunió felbomlását és a hidegháborút követő időszakban Oroszországra a nyitás és a Nyugat-barát politika volt jellemző: a Boris Jelcin által folytatott külpolitika legfőbb célkitűzése ugyanis a múlttal való szakítás és az Amerikai Egyesült Államokkal való szoros együttműködés kialakítása volt. Így Oroszország a korábbi szembenállás után az enyhülés érdekében számos nemzetközi lépést tett. Az előző állításomat támasztja alá a tény, hogy bár ezzel a nézettel nem az orosz felsővezetés egésze értett egyet, 1991-ben Oroszország mégis csatlakozott az Euro-atlanti Együttműködési Tanácshoz, amellyel egyúttal megnyílt a lehetőség a Varsói Szerződés volt tagországainak és a posztszovjet államoknak is a NATO-val való kapcsolatteremtésre.

Továbbá példaként szolgál az is, hogy kicsivel később, 1994-ben a NATO és 23 másik állam létrehozta a Békepartnerség együttműködési programját. Így a partnerség keretein belül – melynek Oroszország is tagja – békefenntartói és katasztrófa-elhárítási feladatokat végeznek, különböző gyakorlatokat tartanak, illetve az országok közötti bizalomépítést és kommunikációt erősítő programok zajlanak.

A NATO és az Oroszországi Föderáció közötti bilaterális kapcsolatok hivatalos alapját az 1997-ben aláírt NATO–Oroszország Alapító Okirat teremtette meg. Ennek megerősítésére érdekében 2002-ben felállították a NATO–Oroszország Tanácsot (NATO-Russian Council). Továbbá annak érdekében, hogy elősegítse a kapcsolatteremtést és együttműködést, Oroszország még 1998-ban megalapított egy diplomáciai követséget a NATO számára. Ennek párjaként 2002-től egy katonai összeköttetési követség is felállt Moszkvában. A NATO-Russian Council tehát megfelelő keretet biztosított a kommunikációhoz, az aktuális biztonsági kérdések megvitatásához és a gyakorlati együttműködés széles spektrumához.

Moszkva álláspontja:

Vlagyimir Vlamigyirovics Putyin orosz elnök legfőbb célkitűzése az, hogy újra nagyhatalommá, orosz narratívában birodalommá tegye az Oroszországi Föderációt. Éppen ezért Moszkva Európát nem partnerként tartja számon, sokkal inkább egy olyan meghatározó geopolitikai tényezőként, amelyen keresztül rálátása nyílik a Szövetségre és az ott történtekre, ugyanakkor amellyel nem engedheti meg közös határok létrejöttét.

Ezen fentiekből fakadóan igyekszik megakadályozni minden olyan eseményt, amely várhatóan negatív stratégiai helyzetbe hozhatná Oroszországot. Például Grúzia vagy Ukrajna NATO-ba és az EU-ba való felvétele, és ezzel az orosz érdekszférából való folyamatos kivonása is egy ilyen lépésnek minősült, mely ellen azonnal fel kellett lépnie a Föderációnak. Továbbá fontos, hogy Oroszország nézőpontja szerint minden olyan NATO tevékenység, amely orosz érdekszférát érint, az sérti a 1997-es NATO-Oroszország Alapszerződést. A kérdés geopolitikai vonulatát kiemelve, orosz tekintetében a fentebb említett országok nemzetközi szervezetekbe való felvétele egyértelműen közös „határokat” és a geopolitikai narratíva szerinti puffer-zóna övezet részleges hiányát eredményezné az Oroszországi Föderáció határain.

2014, a fordulat éve:

A putyini korszak kezdete óta, vagyis gyakorlatilag az 1999/2000 -es évfordulótól kezdődően éleződik a NATO és Oroszország viszonya. Világszerte a politikusok és éppúgy az elemzők többsége Moszkvát teszi felelőssé az ukrajnai válság kialakulásáért és annak a napjainkban ismert szintjére való eszkalációjáért. Alapvetően teljes joggal, hiszen elég csak az elmúlt 25 év Kijevvel szemben támasztott orosz politikai és gazdasági nyomásgyakorlásokat, a különböző ukrán vezetés ellen irányuló zsarolásokat és lejárató kampányokat, vagy a helyi orosz nagykövet helytartói magatartását megemlíteni. Mindegyik általam hozott példa mutatja az erőteljes orosz ellentevékenység jelenlétét az ukrán területeken.
Ezek alapján az is egy felvetődő kérdés, hogy mi áll az Oroszországi Föderáció ilyen jellegű Ukrajna-politikája mögött. Véleményem szerint az agresszív, expanzív külpolitika fő mozgatórugója ebben az esetben sem más, mint például a balti államok, Fehéroroszország vagy akár Grúzia irányában volt (1. ábra).

1. 1. ábra Oroszország expanzív külpolitikájának irányai

Az alapvető cél, hogy Oroszország a birodalom területi kiterjedését Moszkvából – mint központból – kiindulva fokozatosan restaurálja, visszaszerezve a korábbi cári érdekszférába tartozó – ma már független – államok felett az irányítást.
Ezt támasztja alá az elmúlt évek orosz külpolitikájának legtöbb megmozdulása is, így az orosz-grúz konfliktus(2008), a balti államok függetlenségének szovjet jog szerinti felülvizsgálata (2015) vagy Vlagyimir Putyin orosz elnök az Eurázsiai Gazdasági Unió vezetőinek találkozóján tett kijelentése, ami Lengyelországot háborította fel (2019). Mint a példákból is látszik számos állam esett már áldozatául, vagy vált kiszemelt célpontjává az oroszok nyugati terjeszkedésének. Így volt ez Ukrajna esetében is, ahol az oroszok politikai céljaik elérése érdekében a hibrid hadviselés eszköztárának széles skáláját alkalmazták, így a gazdasági nyomásgyakorlást, a médián keresztül terjesztett álhíreket vagy a hátország lakosságának elbizonytalanítását saját politikai vezetésében.

1. NATO-csúcsok összegzése

Az ukrajnai eseményeket követően számos változás állt be az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének Oroszország-politikájában is, amely így a következő NATO-csúcs témakörét is alapvetően meghatározta.

A wales-i csúcs:

A 2014. szeptember 04-05-én megrendezésre került -az ukrán válság utáni első- wales-i NATO-csúcs fókuszpontjában Oroszország és a kollektív védelem kérdése állt. Az események hatására világossá vált, hogy a NATO-orosz kapcsolatok 2009-es „újraindítási kísérlete” kudarccal zárult. Ez a megállapítás nyugtalansággal töltötte el Lengyelországot és a balti államokat is, így a NATO-t a korábbiakhoz képes komolyabb válaszlépésekre sarkallta: a fő célkitűzés egy gyorsabban és rugalmasabban reagáló NATO kialakítása, hiszen a hidegháború óta az ukrán válság taszította a NATO és az Oroszországi Föderáció kapcsolatát a legnagyobb mélypontra, rámutatva ezzel a kollektív védelem és a teljes skálájú elrettentési képesség kialakításának fontosságára.

A csúcs négy legfontosabb rendelkezése közé tartozik, hogy a NATO-Ukrajna Bizottság (NUC) markánsan meghatározta, illetve elítélte Oroszország szerepét az Ukrajnában történtek kapcsán[1]. Továbbá bejelentették, hogy a nemzetközi szervezet nyíltan támogatni fogja Ukrajnát, amely kiterjed a fegyveres erők kiképzésre, a sebesültek ellátására, valamint új programok indítására az ukrán védelmi szektor képességfejlesztésére és kapacitásépítésére. A második fontos eredmény, hogy bizonyos tagállamok bilaterális alapon megkezdték a katonai-technikai segítségnyújtást Ukrajna számára. Harmadsorban fontos, az interoperabilitás jegyében kijelentette a Szövetség, hogy az ukrán fegyveres erők egyre több hadgyakorlatnak lesznek részesei. Az összes folyomány közül azonban, ami a legszignifikánsabban jelezte az orosz-NATO kapcsolatok romlását, az a szövetséges állam- és kormányfők nyilatkozata. Ennek száztizenhárom pontjából ugyanis huszonhárom érinti az említett kapcsolatot. Ezek egyik fontos felismerése, hogy a NATO békés Európáról alkotott képe alapvetően átalakult. Véleményem szerint a wales-i csúcs két legjelentősebb eleme, hogy a NATO nyíltan demonstrálta politikai elkötelezettségét Ukrajna mellett, továbbá a kollektív védelmi képességek fejlesztésére határozott döntéseket hoztak a szövetségesek. Így ez a találkozó alapvető fontosságú és korábban nem tapasztalt hozzáállásváltozást jelentett.

A varsói csúcs:

A wales-i után két évvel, 2016. július 08-09.-én Varsóban ismét megtartottak egy NATO csúcstalálkozót, melyben visszaköszöntek a korábbiakban lefektetett irányvonalak és Oroszország jelentősége is. Jens Stoltenberg, a NATO-főtitkára a szövetség megújulásaként és történelmi pillanetként jellemezte az itt hozott döntéseket. Habár a NATO ekkor is tagadta, hogy ellenségei lennének, a két fő cél a Szövetség keleti szárnyának megerősítése volt, valamint a tagállamok egységének kimutatása a világfelé. Ezekre pedig az elemzők szerint elsősorban az Oroszországi Föderáció tevékenységéből fakadó bizonytalan nemzetközi környezet miatt volt szükség. Az előbbi állítást igazolják az állam- és kormányfők által kiadott „Varsói nyilatkozat a transzatlanti biztonságról”  című dokumentumban foglaltak is, miszerint a NATO a változékony biztonsági helyzet legfőbb forrásaiként a Közel-Kelet, Észak-Afrika és a terrorizmus mellett Oroszország tevékenységét jelölte meg. Ennek ellenére azonban a tagállamok továbbra is – amennyiben a Föderáció magatartása úgy engedi – építő jellegű kapcsolatot igyekeznek ápolni és a Szövetség keleti-szárnyának megerősítése nem az oroszok provokációját célozza.

Véleményem szerint a varsói csúcs eredményei négy fő pontban foglalhatók össze. Elsőként a már említett keleti-szárny megerősítése érdekében hozott lépések, melyek jegyében létrehoztak egy „előretolt rotációs jelenlétet”,  amelyet még a 2014-es wales-i csúcson Barack Obama amerikai elnök szorgalmazott. Ez azt jelentette, hogy Lengyelország és a balti államok területére négy többnemzetiségű zászlóaljharccsoportot (4000 katona) telepítettek, szimbolizálva ezzel a Szövetség tagállamai közötti erős együttműködést. Ehhez kapcsolódik továbbá, hogy sok államban – így Magyarországon is – katonai vezetési pontokat és új parancsnoki struktúrát létesítettek, hogy adott esetben felkészültek legyen a támaszpontok, ha NATO erőknek kellene állomásoznia a területükön. Másodikként a csúcson elfogadásra került a váratlan támadások kezelésére létrehozott nagyon magas készenlétű (2-7 nap) összhaderőnemi haderőcsoport (VJTF létszámát 15.000 főre bővítették) és a NATO Reagáló Erők létszámemelése (40.000 főre). Harmadsorban pedig – figyelembe véve az orosz hadviselés által használt módszereket – a NATO a kibervédelmet is felvette a kollektív védelmi feladatok közé, elérve így, hogy ha valamely tagállamot kibertámadás éri, akkor az kollektív támadásnak legyen tekinthető. Valamint deklarálták azt is, hogy a tagállamok támogatni fogják a kiberhadviselés fenyegetéseinek elhárításával és a kibervédelemmel összefüggő kutatásokat. A csúcson megtárgyalt összes döntés közül azonban a legjelentősebbnek a negyedik, a NATO-EU közötti stratégiai megállapodás tekinthető. Ennek keretében a korábban egymással rivalizáló két nemzetközi szervezet egy jóval szorosabb együttműködést elé nézett a jövőben. A dokumentum számos kooperációs témát tartalmazott, így például a krími és az ukrajnai események kapcsán tapasztalt, a katonai és civil eszközöket felhasználó hibrid hadviselés elleni fellépés terén vagy az összehangoltabb tevékenység a kibervédelem területén. Továbbá a két szervezet gyakorlatainak – beleértve a hibrid gyakorlatokat is – koordinálására is kiterjedt a partnerség. Ezen témák az orosz hadviselés alapvetően használt eszközeit és módszereit, azok működési mechanizmusának működését befolyásolhatják, így is igazolva a NATO-orosz viszony megromlását.

Végül pedig a NATO-Ukrajna Bizottság is kiadott egy nyilatkozatot, melyben többek között felszólította Oroszországot is, hogy tartsa tiszteletében a nemzetközi jogot, vonja vissza a Krím annexiójáról hozott döntését, és tartózkodjon az országgal szembeni agresszív lépésektől, illetve a minszki megállapodásban foglalt tűzszünet betartására is felhívta figyelmét.

A brüsszeli csúcs:

2018 július 11-12.-én Brüsszelben tartották a következő NATO-csúcsot , amit a nemzetközi és a hazai sajtó is a „feszült”, illetve a „megosztó” jelzőkkel illetett. A Szövetség az előző találkozókon felállított stratégiai koncepcióban megfogalmazott hármas-feladatrendszerhez (ennek elemei: a kollektív védelem, a válságkezelés és a kooperatív biztonság) tartották magukat. Valójában ezt a csúcsot Oroszország kérdésének tekintetében sokkal inkább a 2016-os és 2017-es csúcsokon előírtak áttekintésére alkalmazták. Hiszen a NATO álláspontja szerint a folyamatosan változó biztonsági környezetben minden stratégiai irányból érkező fenyegetések ellen fel kell lépnie a Szövetségnek.

Ezen veszélyek egy fontos eredete pedig továbbra is Oroszország és annak agresszív külpolitikája. Így meggyőződésem szerint az itt hozott döntések is az orosz nyugati irányú terjeszkedést hivatottak megakadályozni, továbbá a hangsúly kezd eltolódni a tagállamok erejének és összetartásának nyílt kinyilvánításának irányába. Ezt igazolja, hogy két határozatcsomagok hoztak létre, melyek közül a Déli Csomag  tartalmaz minden olyan teendőt, amely a biztonság déli és közel-keleti irányba való kiterjesztéshez szükséges. A Készenléti kezdeményezéssel  a keleti irányból (Oroszországi Föderáció) érkező veszélyek elleni NATO Erők készenléte került új alapokra helyezésre. A parancsnoksági rendszer megerősítése, az új harcászati szervek létrehozása és a stratégiai mobilitás kérdésköre is mind azt bizonyítják, hogy a NATO reálisan számol azzal és felkészül arra, ha Oroszország ismét radikális területszerzési tervekbe kezdene, mint ahogyan Ukrajna esetében is tette.

A londoni csúcs:

2019 december 03-04-én London adott otthon a NATO legújabb csúcsértekezletének, amelyen a legfontosabb jövőbeli feladatok és célok meghatározása mellett a Szövetség megalakulásának 70. évfordulójáról is megemlékeztek a tagállamok állam- és kormányfői. A csúcson – annak ellenére, hogy már több, mint öt éve volt először hangos a média Oroszország ukrajnai tevékenysége miatt – még mindig vezető szerephez jutott a NATO-orosz kapcsolatok alakulása és az INF Szerződés kérdése is. A megfelelő hozzáállást illetően azonban nem volt egyhangú a vezetők véleménye. Jens Stoltenberg főtitkár a Szövetség álláspontjaként a korábbi csúcsok meggyőződését közvetítette, azaz, hogy a NATO nyitott a stratégiai párbeszédre Oroszországgal, amennyiben annak tevékenysége ezt lehetővé teszi. Továbbá ha szükséges, a tagállamok rendelkeznek megfelelő tervekkel és erővel Lengyelország és a balti államok védelmére. Ennek a kijelentésnek pedig kettős üzenete volt, egyrészt a tagállamok együttműködéséről volt hivatott tanúbizonyságot tenni, másrészt pedig a kollektív védelem megerősítését példázza, hiszen a katonai erő állomásoztatása az ez iránti elkötelezettség legerősebb kifejeződése. Tehát, ha szükséges, a NATO erői készek akár fegyveres intézkedéseket is foganatosítani az esetleges orosz támadások kivédésére. Többek között ez a megállapítás osztotta meg a tagállamok vezetőinek hozzáállását.

Ezt példázza Recep Tayyip Erdoğan török elnök kijelentése, miszerint Törökország nem fogja támogatni a NATO Lengyelországot és a balti államokat illető védelmi tervét– egy lehetséges orosz támadás esetén – ha országa (kurd) ellenségeit terroristáknak nem nyilvánítják. Egy újabb nézőpontot képviselt az orosz kérdést illetően Emmanuel Macron francia köztársasági elnök, aki úgy nyilatkozott, ha a Szövetség stabil Európát akar, ahhoz szükséges a stratégiai párbeszéd folytatása az Oroszországi Föderációval. Ennek alapvető előfeltétele, hogy az orosz-ukrán viszonyt rendezzék.

A 2021 júliusi brüsszeli csúcs:

A 2021. június 14-i brüsszeli NATO-csúcson a NATO-vezetők számos témakörben hoztak döntéseket és kérdések széles skáláját vitatták meg, hogy felkészítsék a NATO-t a ma és a holnap kihívásaira. Mindemellett a tagállamok képviselői megállapodtak a NATO 2030 kulcsfontosságú kilenc napirendi pontjában is, hogy megerősítsék a Szövetséget a következő évtizedben és azon túl.

Elsőként fontosnak tartják a politikai konzultáció mélyítését, valamint a szabályokon alapuló nemzetközi rend fenntartását. Ez utóbbi érdekében a NATO vezetői megállapodtak abban, hogy megerősítik a NATO kapcsolatait a hasonló gondolkodású partnerekkel és nemzetközi szervezetekkel – köztük az Európai Unióval –, és új kötelezettségvállalásokat alakítanak ki, többek között Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában. Másodsorban szorosan összefügg egymással az  új stratégiai koncepció kidolgozásának igénye, az elrettentés és védelmi képességek megerősítése[2], a reziliencia növelése[3] és a technológiai előnyök megőrzésének célkitűzései[4].  Harmadsorban a NATO nagy hangsúlyt fektet erőfeszítéseinek fokozására, hogy segítse partnerei kiképzési módszereit és kapacitásépítését olyan területeken, mint a terrorizmus elleni küzdelem, a stabilizáció, a hibrid támadások elleni küzdelem, a válságkezelés, a békefenntartás és a védelmi reform. Ugyanakkor megjelenik egy kezdeményezés az éghajlatváltozás elleni küzdelem és a megváltozott viszonyokhoz való adaptáció terén is, a NATO éghajlatváltozási és biztonsági cselekvési tervének keretében kész csökkenteni a katonai tevékenységből vagy létesítményekből származó üvegházhatású gázkibocsátásának mennyiségét. Végül pedig az említettek finanszírozásában is elkötelezettek a tagállamok, így további forrásokat határoznak meg annak biztosítására, hogy a Szövetség továbbra is garantálja a kollektív védelmünket és biztonságunkat 2030-ig és azon túl is.

Az idei brüsszeli csúcs:

2022.03.24.-én rendkívüli NATO-csúcs összehívására került sor Brüsszelben. Ennek fókuszpontjában Oroszország Ukrajna elleni agressziója állt, amelyet a nemzetközi szervezet az euro-atlanti biztonságra nézve az elmúlt évtizedek legsúlyosabb fenyegetésének minősített. A NATO kijelentette, hogy a lehető leghatározottabban elítéli Oroszország ukrajnai invázióját, felszólítja Vlagyimir Putyin elnököt felelőtlen és destabilizáló magatartásának haladéktalan leállítására az ENSZ Nemzetközi Bíróság döntésének értelmében. Továbbá felszólította Fehéroroszországot és Kínát, hogy tartózkodjanak az orosz háborús agresszió támogatásától.

Annak eredményeként, hogy a háború új biztonsági környezetet teremtett, a NATO megerősítette a konfliktus multidomain-jellegét és a biztonság 360°-os megközelítésének jegyében a szövetség keleti szárnyát: új, gyorsreagálású, többnemzetiségű harccsoportokat telepít Bulgáriába, Magyarországra, Romániába és Szlovákiába jelentős légi és haditengerészeti eszközökkel együtt. Ugyanakkor a NATO-tagországok egyetértettek abban, hogy el kell kerülni a háború további eszkalációját, Ukrajna határain túlra terjedését és egy Oroszország és a NATO közötti konfliktus kialakulását.

A szövetség világossá tette: nem részese a konfliktusnak, és nem szállít fegyvereket Ukrajnába – közölte Jens Stolenberg NATO-főtitkár. Végül a szövetség kiemelte, Oroszországnak hitelt érdemlő tárgyalásokat kell megkezdeni Ukrajnával konkrét eredmények elérése érdekében, kezdve a fenntartható tűzszünettel és a csapatai teljes kivonásával Ukrajna területéről. Oroszországnak a tűzszünet azonnali végrehajtásával kell megmutatnia, hogy komolyan gondolja a béke megteremtését célzó tárgyalásokat Ukrajnával.

Záró gondolatok:

A NATO-Oroszország kapcsolat történetében, a 2014-es ukrajnai válság és az azóta tartó időszak -különös tekinettel a 2022.februári eseményekre- ismét egy új szakasz kezdetét jelöli.  Ezt a változást a felek közötti viszony olyan mértékű romlása jellemzi, amelyre az eddigiek során kevés alkalommal volt precedens.

Az elmúlt nyolc év csúcstalálkozóinak főbb témáit és meghozott döntéseit áttekintve világossá válik, hogy a NATO-orosz kapcsolat a hosszú eltelt idő ellenére is állandó napirendi pontja volt a találkozóknak, így alapjaiban véve határozza meg a Szövetség stratégiai lépéseit és Oroszország-politikáját és ez a viszonyváltozás elsősorban annak konzisztens folytatásában manifesztálódik. A NATO folytatja transzformációját egy még veszélyesebb stratégiai-realitás felé és a stratégiai irányváltásnak fogja majd alárendelni az új stratégiai koncepciót is Madridban. Az elemzésben leírtak alapján kijelenthető, hogy jelenleg a szervezet preventív, arányos és olyan intézkedések meglépését tűzte ki célul, amelyek nem növelik az eszkalációt: nagy hangsúly helyeződik a kollektív védelemre és a -korábbi forward presence helyett- a forward defence koncepciójára.

Összefoglalóan a gyakorlatban látható, hogy a védelem és biztonság megerősítése széleskörűen történik, kezdve az elméleti alapok lehelyezésétől és megújításától (a politikai konzultáció NATO hármasfeladatrendszerbe való beemelése, készenléti tervek kidolgozása, az ezekhez szükséges NATO-s eszközök, képességek megjelölése stb.) a tényleges csapatmozgósításig (új magyar, szlovák, bolgár és román zászlóalj-harccsoportok létrehozása) a keleti szárny erőinek megerősítéséért.

[1] Többek között megállapításra került az, hogy orosz katonák is részt vettek a harcokban, illegális a Krím-félsziget annektálása, valamint a NATO felszólította Oroszországot az Ukrajnát érintő agressziótól való távolmaradásra.

[2] A szövetségesek továbbra is arra törekednek, hogy 2024-ig teljesítsék a NATO által elfogadott irányelvet, miszerint a GDP 2%-át költsék védelemi kiadások, és annak 20%-át új fejlesztésekre fordítsák.

[3] A NATO-tagállamok megkezdik a szélesebb és összehangoltabb megközelítés alkalmazását, megerősített ellenállóképességi kötelezettségvállaláson keresztül, így a szövetség egészére kiterjedő reziliencia-célok alapján, az adott országra szabott célkitűzéseket hoznak létre, amelyek reziliencia-célokat és végrehajtási terveket vezérlik, világosabb és mérhetőbbé téve a NATO ellenállóképességét tagállami és szövetségi szinten egyaránt.

[4] A NATO vezetői megállapodtak abban, hogy elindítják a Defence Innovation Accelerator for the North Atlantic (DIANA) szervezetet, a kritikus technológiákkal kapcsolatos transzatlanti együttműködés fellendítése érdekében, valamint egy NATO Innovációs Alap létrehozásában, amely a feltörekvő technológiákkal foglalkozó start-upokba fektet majd be.

Kiemelt kép forrása: pixabay.com

A A NATO-Oroszország kapcsolat változása a 2014-es ukrán válságtól napjainkig: Különös tekintettel az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének tevékenységére   bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A tervek szerint ezen a nyáron több nemzetközi légibemutatón – többek között európai helyszíneken - is részt fog venni a Dél-koreai Légierő bemutató köteléke, a Black Eagles.

2022. május 29-én, vasárnap 16 órától rendezik meg Lajoskomáromban azt az ünnepséget, melynek keretein belül felavatják vitéz Debrődy György m. kir. rep. százados, II. világháborús vadászpilóta tiszteletére készített emléktáblát.