Az amerikai nemzetbiztonsági szolgálatok megerősítették a Demokrata Nemzeti Bizottsággal és Hillary Clintonnal kapcsolatban kiszivárogtatott dokumentumok hitelességét.
Szlovákia a tervezetthez képest később veheti át C-27J Spartan taktikai szállítógépeit. Az első példányt még a 2016 év vége előtt át kellett volna adni, de ez nem történt meg, állítólag a gyártó (immáron Leonardo) hibájából. A 2008-ban záródott tárgyalások során az eredeti 34,5 millió eurós gépenkénti árat a szlovákoknak sikerült lejjebb alkudni, de a típusváltás nem sikerült zökkenőmentesre, hiszen a hazánkban is szolgálatban álló Antonov An-26-os szállítógépek közül az utolsó is kivonásra került üzemidejének végéhez érve, 2016. február 4-én. A módosított időpontban ez év végéig az első, míg jövő év elejei időpontig a második Spartan átadása szerepel.
Kellemes bejelentéssel zárta a múlt évet a svájci Pilatus repülőgépgyár. Összesen ugyanis 21 darab Pilatus PC-21-es típusjelzésű légcsavaros kiképzőgép megrendelését véglegesítették december 30-án. Ezek közül 17 a francia légierő állományába kerül a Dassault Rafale vadászbombázók pilótáinak képzését segítendő. Így már 8 légierő adott megrendelést az igen korszerű kiképzőgépre. Másik két-két példány a Boscombe Down-ban székelő brit birodalmi tesztpilóta képző iskola állományába, illetve a jordán királyi légierőhöz kerül. Angliában a Hawk T.1 és az Alpha Jet sugárhajtású kiképzőgépek utódja lesz a légcsavaros svájci gép, jelentős megtakarítást hozva ezzel. Jordániában már ismerős a PC-21-es, ugyanis 8 darabot már megrendeltek belőle. Jordánia részére 2017 közepén kerülnek majd átadásra a gépek. Ezzel a 292,5 millió dolláros üzletnek köszönhetően már több mint 200, egészen pontosan 209 PC-21-re érkezett megrendelés.
Thaiföldön csúfos véget érni készül az ukrán T-84 Oplot harckocsik beszerzése. Az ázsiai állam még 2011-ben vásárolt 49 darab páncélost Kijevtől, 240 millió dollár ellenében. A gyártó azonban az időközben kitört fegyveres konfliktusnak köszönhetően nem volt képes tartani a szerződésben vállaltakat. Úgy tűnik a T-84 Oplot nem fog a megrendelt darabszámban szolgálatba állni, így Bangkok más megoldás után volt kénytelen nézni. Ez pedig nem lett más, mint a kínai VT-4-es, vagy más néven MBT-3000. Ezt a harckocsit 2012 közepén mutatták be, mint külföldre is eladható terméket. Az MBT-3000-es a szintén exportra ajánlott MBT-2000-es, más néven VT-1A továbbfejlesztése. Ez utóbbi egyébként a kínai hadseregben rendszeresített Type 98/99-es harckocsikon alapul. No, ennyit a családfáról. Az MBT-3000-es erősebb, vízhűtéses, turbófeltöltős, elektronikus vezérlésű, 1300 lóerős, Kínában gyártott motorral és páncélzattal, valamint új felfüggesztéssel és futóművel lett ellátva. Erőátviteli rendszerként a hidromechanikus Ch1000B került beépítésre.
A teljesen digitális elektronikával ellátott MBT-3000-est műholdas navigációs rendszerrel, távirányítású géppuskával, a lövegirányzó és a parancsnok számára külön irányzórendszerrel lett ellátva. Ez utóbbi lehetővé teszi, hogy miközben az irányzó célba veszi az ellenséget és tüzel, addig a parancsnok új célpontot keressen. A 49 tonnás MBT-2000-es képest némileg súlyosabb, immáron 51 tonnás MBT-3000-es legénysége 3 fő, 125 mm-es lövegéhez természetesen töltőautomata csatlakozik, teljesítmény-lóerő aránya 25 LE/t, hossza löveggel együtt 10,1 méter, szélessége köténnyel együtt 3,50 méter, magassága 2,40 méter. Legnagyobb közúti sebessége 67 km/h, hatótávolsága 500 km, fegyverzetét egy 7,62 mm-es koaxiális, valamint a már említett távirányítású 12,7 mm-es géppuska egészít ki. Lőszerkészlete 38 darab, ebből 22 a 8 lövés/perces tűzgyorsaságot garantáló töltőautomatában kerül elhelyezésre. 28 VT-4-es thaiföldi beszerzése már biztosra vehető, a továbbiakban ezt az állományt 49 darabosra szeretnék növelni.
Internetre feltöltött fotók alapján új tűnik Kínában rendszeresítésre került a ZTQ jelzéssel ellátott harckocsi. A külföld számára VT-5-ös jelzéssel gyártásra kész harckocsin a hegesztett acél páncél kiegészíthető további kompozit páncéllemezekkel és reaktív páncélzattal is, vagy akár mindkettővel, így a ZTQ (VT-5-ös) tömege elérheti a 33, vagy a 36 tonnát. A hidropneumatikus felfüggesztésű fotóművel rendelkező páncélos hossza lövegcsővel együtt 9,2 méter, szélessége 3,3 méter, magassága 2,5 méter. Az 1000 lóerős motorral mozgatott harckocsi fő fegyverzetét egy 105 milliméteres löveg alkotja, személyzete 3 fő. A löveg töltését automata végzi, a lőszerek elégő hüvellyel készülnek, az irányzó és a parancsnok számára külön-külön került beépítésre a nappal és éjjel egyaránt használható célzórendszer. A torony tetején egy távirányítású fegyverállványban nyert elhelyezést a 12,7 milliméteres nehézgéppuska. Az új harckocsiról az első képek még 2010-ben és 2011-ben láttak napvilágot. A páncélos alacsony tömege a széles lánctalpakkal kombinálva kellő mozgékonysággal ruházhatja fel a mocsaras terepen, így megfelelő utódja lehet az 1960-as években tervezett Type 62-es harckocsiknak.
Január elsején a partvonaltól mintegy 50 kilométerre a Japán-tenger felett repülő, a dél-koreai haditengerészethez tartozó Lockheed P-3CK Orion tengeri járőrgépről fegyverek potyogtak a vízbe. Reggel 6:10 perc körül ugyanis az őrjáratozást végző gép fedélzetén véletlenül aktiválták a fegyverek vészleoldóját, így három AGM-84 Harpoon hajók elleni robotrepülőgéptől, egy torpedótól és több mélységi bombától szabadult meg az Orion. Bár a környéken egy halászhajó tartózkodott, sérülés, vagy anyagi kár nem keletkezett. A flotta azonnal a térségbe vezényelt egy aknamentesítő hajót és egy kutatóhajót a fegyverek hollétének felderítésére.
Argentínában továbbra is napirenden van a légierő új, hangsebesség feletti repülésre képes harci gépekkel történő ellátása. Számos kitérő, vargabetű után most, 2013 után újra az izraeli Kfir Block 60-ok tűnnek befutónak. Igaz az akkori 12-18 darabos mennyiség helyet most 12-14 gép esetleges beszerzéséről szólnak a hírek. Az Israel Aerospace Industries Mirage III-as késői leszármazottját a létező legkorszerűbb elektronikával látja el, míg hajtóműve az amerikai exportkorlátozás alá már nem eső General Electric J79-es marad. A C.7-es Kfirek sárkányszerkezetét megerősítik, illetve több elemét kicserélik, így élettartamuk 8000 repült óra, vagy 40 év lesz. A pilótafülke szélvédőjét egy darabból készültre cserélik le és lehetőség lesz egy fix utántöltő csonk felszerelésére is.
Az orrkúp alá az AESA antennával ellátott Elta EL/M-2052-es fedélzeti rádiólokátor kerül beszerelésre. Ez több üzemmóddal, valamint SAR és ISAR képességgel is rendelkezik, egyidejűleg 64 célpontot tud nyomon követni égen, földön, vízfelszínen. A pilótafülkébe három, nagyméretű színes kijelzőn lesznek megjeleníthetők az adatok, de a pilóta számára integrálásra kerül a sisakkijelző is. Továbbá a Block 60-as fel lesz szerelve elektronikai önvédelmi rendszerekkel és Link 16-os adatátviteli rendszerrel is. Légi célok elleni fegyverzetét Derby és Python 5 légiharc-rakéták alkotják majd, a földi célok elleni precíziós fegyverzet irányítását a Litening célzókonténer segítheti.
Az esetleges eladásra mások is figyelnek, így például Nagy-Britannia, ahol 2014-ben személyesen a brit miniszterelnök, David Cameron kérte arra Izraelt, hogy adjon részletes tájékoztatást az Argentína számára eladásra felkínált IAI Kfir Block 60-as vadászbombázók képességéről. Angliában még élnek az 1980-as évek elején szerzett keserű tapasztalatok a Falklandi háborúról, így szeretnék elkerülni a Super Etendard és az Exocet rakéták által akkor okozott meglepetések megismétlődését. A Spanyolország által felkínált Mirage F1M gépek jelentősen lebutítva érkezhettek volna csak meg Argentínába, ugyanis a GPS nagyobb pontosságot garantáló kódjai csak a NATO tagok számára elérhetők.
Ugyanebből az okból kifolyólag nem tudták volna kihasználni a barát-idegen felismerő rendszer teljes képességét sem az argentinok, de az INDRA ALR-300-as besugárzásjelző eddig a spanyolok által kibővített adatbázisát sem kapták volna meg egy esetleges vásárlás után. Szintén gondot okozott volna az AN/ALE-40-es infravörös- és dipól csalikat kibocsátó berendezések csalival történő ellátása is, mivel az ezeket gyártó amerikai Tracor cég, 1999 óta a brit BAE csoport tagja, és Nagy-Britanniában egy 900 oldalas lista készült el a dél-amerikai ország számára eladni tiltott védelmi ipari termékekről.
Persze a használt spanyol vadászbombázók beszerzése is csak átmeneti megoldásnak lett volna jó, nagyjából a 2018-2020 körüli időpontig, mivel addigra már 35-38 évesek lesznek. Ekkor ezeket is ki kell majd vonni és újabb beszerzést kell megkezdeni a pótlásukra. Nagyjából pont ekkor kerülhettek volna kivonásra a franciák Mirage 2000-5F gépei, amik beszerzésük esetén a szükséges élettartam-hosszabbítás és nagyjavítás (és talán korszerűsítés) után újabb 10-15 évig biztosíthatták volna a légierő képességének fenntartását a jól ismert francia technika minimális változásával.
NETARZENÁL GALÉRIA
McDonnell Douglas QF-4E Phantom II.
McDonnell Douglas F-15J Eagle.
North American F-100F Super Sabre.
A török miniszterelnök-helyettes szerint az elkövetők túl professzionális módon hajtották végre a 39 halálos áldozattal járó isztambuli terrortámadást, és egyelőre nem lehet kizárni annak lehetőségét, hogy a mészárlást külföldi titkosszolgálatok támogatták.
Kedves olvasók! Ma este 8 órától egyik szerkesztőnk, Rammjaeger83 a Hit Rádió Múltidő c. műsorának vendége lesz. Az adás, melynek témája a vietnami háború, az interneten hallgatható meg, az ismétlésre holnap du. 2-kor kerül sor. A hanganyag később a blogon is letölthető lesz, hacsak a technika ördöge ki nem fog rajtunk. Jó szórakozást!
Még 2016 szeptemberében történt, hogy a Szlovákiában megrendezett Tobruq Legacy 2016 légvédelmi harcászati gyakorlat zárónapjáról hazafelé Rétságon autóztunk át. Eredetileg csak arról volt szó, hogy megállunk pár percre, amíg néhány képet készítek a rétsági laktanyában kiállított ritkaságról, a VT-55-ös műszaki mentőről, a Bikáról. A pár percből másfél óra lett; körülnéztünk a 31. Harckocsi Ezred, majd a rendszerváltás után 31. Hunyadi János Gépesített Lövészdandár néven ismert, 1997-ben megszűnt alakulat laktanyájában. Kalauzom a kihalt laktanyák, rogyadozó épületek rajongója, Benedek Levente volt, aki blogján fáradhatatlanul dokumentálja az egykor szebb napokat látott objektumok és ipari létesítmények jelen állapotát.
A dandár névadójának emléktáblája a mai napig a bejárat közelében áll.
A betontalapzaton az a jármű látható, amely miatt megálltunk Rétságon. A VT-55-ös műszaki mentőt a páncélos alakulatoknál rendszeresítették.
Osztály és zászlóalj tervező táblák. Az utolsó feliratok is rég eltűntek róluk.
A Bika másik oldala. A T-55-ös harckocsin alapuló járművet Csehszlovákiában gyártották.
"Az őrszolgálat kötött formájú harcfeladat"
Az első helyőrségi farsangi bál talán az utolsó is volt.
A laktanyakapunál helyezték el a helyőrség 1936-os megalakulásának emléktábláját.
Az emléktáblán olvasható dátum Gorgyijevkára emlékeztet, ahol a rétsági harckocsizók először ütköztek meg a szovjet hadsereggel.
Kantin-retró téglamintával és egy korabeli plakáttal.
Festett címer és festett falvédő. Látvány a téglamintás sarokból nézve.
Az ablakok közé az alegységek számát festették. A kitört üvegen át a kiképzési célokat szolgáló épület látszik.
Az egykor tantermeknek helyet adó épület körül a természet követel helyet magának.
Nincs messze a nap, amikor a bejárathoz utat kell majd törni a bokrok között.
Oktató-szemléltető eszköz az egyik emeleti tanteremben.
Tanterem, ahol a csehszlovák gyártmányú T-55AM Klagyivo tűzvezető rendszere volt kiépítve. A harckocsiszemélyzetek gyakorolhatták a töltést, a számítógép bevetítette a célt, így irányozhattak és lőhettek is.
A szöveg nem bonyolult, de aki volt sorkatona, tudja, hogy egy betűtévesztés is nehéz perceket szerezhetett egy újoncnak.
"A normákat be kell tartani"
A gépkocsik kötelező műszaki szemléi (szervizei) ezekben a műhelyekben történtek. Az épületben iroda és a 24 órás készenlét miatt körlet is volt.
A hetvenes évek elején átadott vízi bázis medencéje a harckocsiszemélyzetek képzésére szolgált.
Az egykori javítóműhely épülete.
Az egyik kandeláber tövét betonba ágyazott lánctalp tagokkal védték a nekikoccanó harckocsiktól. Bár az olyan nehéz technika esetében, mint egy harckocsi, a koccanás szó új értelmet nyer.
Szintén a hetvenes évek elején adták át a harckocsi szervizt.
A járművek mosására használt épület padlójában sekély akna fut végig.
Az aknában helyezték el az alvázmosó fúvókákat.
Itt se tegnap tankoltak utoljára.
Gépjármű tároló.
A tárolóba csak az adott rendszámú járművek állhattak be.
Ez a látvány tárult a kapu felé gyalogló katonák elé. Ezen az úton ma is van forgalom, mert a volt laktanyában modern orvosi rendelő és tűzoltóság működik.
Mindszenty József hercegprímás emléktáblája a bejárat melletti kertben.
A laktanyaépület a rétsági vasútállomás felől nézve. Az állomáson - ahol "2007. március 4-én 0.00 órától a személyszállító vonatok közlekedése ideiglenesen szünetel" - külön rámpa szolgált a harckocsik és más járművek vagonírozására.
* * *
Fotó: Szórád Tamás
Sok szó esik manapság a Fekete-tenger térségéről. Miért is ne vessünk hát egy pillantást arra a rádiótechnikai zászlóaljra, mely a legjobb pozícióban van, hogy belássa az Ai-Petri jajla legmagasabb pontjáról, a Bedene-Kir tetejéről?
Zord
Az Amerikai Egyesült Államok újonnan választott elnöke, Donald Trump újév alkalmából arra figyelmeztette az embereket, hogy semmilyen számítógép nem biztonságos, és ha valaki egy információt igazán fontosnak tart, azt számítógép érintése nélkül kell kezelje.
(A fotó sajnos és természetesen nem lehet hazai. Az észtek tavaly decemberi érkezésekor készült, és a Postimees.ee honlapról való, Ardi Hallismaa munkája)
Zord
A katonai szakértők úgy fognak tekinteni a 2016-os évre, mint arra az időszakra, amikor megkezdődött a NATO Európa feletti fennhatóságának meggyengülése. Az utóbbi egy év folyamán létrejöttek annak a katonai struktúrának a kezdeményei, mellyel Európa képessé válik a NATO-tól független döntéshozatalra.
A 2016-os év utolsó bejegyzésében szeretném megköszönni az olvasók egész éves figyelmét, ötleteit, javaslatait, továbbá a hajózók, műszakiak és légiforgalmi irányítók szakmai segítségét.
* * *
Hollandia CV9035NL gyalogsági harcjárműveit aktív páncélzattal fogják ellátni a NATO országok közül elsőként. A 2009-től megkezdett és a 2012-ben befejezett szállításoknak köszönhetően 184 darabos mennyiségben szolgálatba állított BAE Systems CV9035NL gyalogsági harcjárművekből került kivonásra szám szerint 44 darab, már 2013-ban. A 35 milliméteres Bushmaster III-as gépágyúkkal felszerelt járművekre Észtország személyében találtak új tulajdonosokat. Az integrációt a BAE Systems fogja elvégezni, így az ő közreműködésükkel kerülnek majd felszerelésre az izraeli IMI (Israeli Military Industries) Iron Fist aktív páncélzata.
Várhatólag 2017 tavaszán fognak befejeződni az Aculeus LG lézeres félaktív vezérlésű rakétával végzett utolsó tesztek. A francia EC665 HAD (Hélicoptère d'Appui Destruction) Tigra harci helikopter fegyverzetében megjelenő, 68 milliméteres átmérővel rendelkező rakétát a Thales Group égisze alá tartozó TDA látta el az precíziós csapásmérésre képessé tevő fejrésszel. Az öt éve kezdett fejlesztés első részét 2013 januárja és áprilisa között zárták le, majd az indítási és eltávolodási vizsgálatokat 2016. július hónapjában hajtották végre. Több tízmillió euró ellenében Párizs több mint ezer rakétát vásárol meg, bevethetőségükre 2019-től lehet majd számítani. Az Aculeus LG súlya 8,8 kilogramm, és alig több mint 1,4 méter hosszú.
Nagy-Britanniában a Védelmi Minisztérium szerződést kötött a Rheinmetall, SUPACAT, Thales UK és BMT alkotta csapattal az FV4034 Challenger 2-es harckocsik korszerűsítése ügyében. A 24 hónaposra tervezett próbaidőre két prototípust kell elkészítenie a csapatnak 23 millió fontból. Az előre nem látható problémák kiküszöbölésére, további 7 millió fontot lehet felhasználni a brit védelmi minisztérium jóvoltából. A Rheinmetall vezette csapat elképzelése pár hete nyilvánosságra került. Ebben a parancsnok számára egy Seoss stabilizált elektrooptikai irányzék kerülne felszerelésre, amely egy harmadik generációs SAPHIR hőkamerát, egy lézeres távolságmérőt és egy nappali CCD kamerát foglal magába. A Seoss-t már használják is a Boxer gyalogsági harcjárművön. Természetesen a lövegirányzó számára is korszerűbb célzórendszer kerülne beszerelésre, tovább egy lézeres besugárzás-jelző alkalmazását is lehetővé tenné a korszerűsítés.
A harckocsi személyzete számára egy 360 fokos lefedettséget biztosító kamerarendszer is felszerelésre kerülne, ez szintén ismerős már, ugyanis a SAS rendszert a modernizált Leopard 2-es harckocsikra is felszerelték. A modernizált Challenger 2-es búcsút mondana a huzagolt csövű L30A1 120 milliméteres ágyúnak, melynek helyét az L/55-ös Rheinmetall 120 milliméteres sikertörténete venné át. Az osztott lőszert használó huzagolt csövű angol löveg a huzagolásból adódó 20-30%-al nagyobb felületnek köszönhetően alacsonyabb kezdősebességgel képes útjára indítani lövedékeit, de a cső anyagösszetételéből következően kevésbé tud ellenállni a lőportöltet okozta nyomásnak, mint az 1979-ben (!) bemutatott Rheinmetall L/44-es löveg.
A német löveghez egybeszerelt lőszert használnak, ami további módosítást igényel majd a toronyba történő beépítés során. Páncélzat tekintetében a modulárisan cserélhető rendszer kerülne bevezetésre hasonló védelmet biztosítva, de némileg könnyebb önsúllyal. A Rheinmetall AMAP fantázianevet viselő páncélzatát már alkalmazásba vették az indonéz, a lengyel és a szingapúri Leopard 2-es harckocsikon a Puma és a Boxer gyalogsági harcjárműveken, de az Iveco LMV járművön is. A nanoszerkezetű acélt, nano-kerámiát és kevlárt egyaránt az összetevői között tudó AMAP 68 tonna alatti tömeget eredményezne, ez pedig jótékony hatással lenne a lecserélésre nem kerülő 1200 lóerős Perkins Condor CV12 motorra. Természetesen a legalább 2035-ig szolgálatban maradó Challenger 2-ön az aktív páncélzat is megjelenne.
Svédországból is kapott megrendelést a BAE Systems a 2016-os év végén. Stockholm 68 millió dollárt szán 40 darab CV90-es gyalogsági harcjármű felszerelésére 120 milliméteres aknavetővel. A Mjølner aknavető (mely a skandináv mitológiában szereplő Thor isten kalapácsáról kapta a nevét) első példányai 2019 első negyedévében kerül átadásra.
Öt évvel a hajógyárba való megérkezése után újra szolgálatban van az orosz haditengerészet USZTYINOV MARSAL nevű SZLÁVA-osztályú cirkálója. A hajótest mellett a meghajtás és az elektronikai rendszer is alapos munkálatok alatt voltak a szeverodvinszki Zvezdocska hajógyárban.
Jordánia december 22-én vette át első 16 Marder gyalogsági harcjárművét. A német hadsereg feleslegessé vált készletéből félszáz Marder kerül a közel-keletre 2017 végéig. Németországban a típus 1971-től állt hadrendben, azóta több korszerűsítésen is átesett. A Jordániába került példányok az Marder 1A3-as verzióba tartoznak, vagyis erősített páncélzattal rendelkeznek, tömegük 5,5 tonnával lett nagyobb. A test páncélzata így szemből 400 méterről is ellenáll egy 30 milliméteres gépágyú páncéltörő lövedékének, míg a 14,5 milliméteres nehézgéppuskának még közelebbről, azonban ez az erősítés a haspáncélzatra nem vonatkozik.
Kuvait 37 millió dollárértékben vásárol JDAM műholdas irányítókészleteket az Egyesült Államoktól. Ebben az összegben 750 darab irányítókészlet szerepel, 250-250 darabos egyenlő arányban elosztva 227 (GBU-38), 454 (GBU-32) és 907 (GBU-31) kilogrammos bombák számára.
Kuvait továbbá 1,7 milliárd dollárt költ el 218 M1A2 Abrams harckocsijának nagyjavítással egybekötött korszerűsítésére is. A harckocsik tornyára távirányítású fegyverállvány kerül majd felszerelésre, de új rádiók, erősített páncélzat és lövészdetektorok is a felszerelés részét fogják képezni.
Az első prototípus négy évvel ezelőtti felszállása után levegőbe emelkedett a második FC-31-es vadászbombázó is. A Shenyang repülőgépgyárban készült gép leginkább a törzs, a szárnyak és a függőleges vezérsík tekintetében különbözik az első példánytól.
Tokióban jóváhagyásra került a következő évi katonai költségvetés (42,5 milliárd dollár), ebben újabb hat Lockheed Martin F-35A Lightning II-es vadászbombázó beszerzésére elegendő összeg is megtalálható.
December 23-án az amerikai haditengerészet átvette a USS GARBIELLE GIFFORDS (LCS 10) fregattját. Az ötödik INDEPENDENCE-osztályú trimarán egység 16. olyan amerikai hajó, mely egy nő nevét viseli és 13. abban a sorban, ahol a még élő személyekről elnevezett hajókat tartanak nyilván. A hajó honi kikötője San Diego-ban lesz, ahová majd csak 2017-ben fog behajózni.
A szűk költségvetés ellenére mégiscsak korszerűsödni fognak az amerikai légierő Lockheed Martin F-16 Fighting Falcon vadászbombázói. Az elképzelés szerint a Raytheon Company növelné meg a fedélzeti számítógép képességét. A továbbfejlesztés eredményeképpen az ötödik generációt megközelítő számolási sebesség, ami a mostaninak több mint a kétszerese, és negyvenszer nagyobb tárolási képességű memória kerülne beépítésre.
December 22-én hajtotta végre első repülését az első modernizált argentin C-130 Hercules (lajstromjele TC-61). Az első L-3 Communications által korszerűsített argentin C-130H Hercules teherszállító repülőgép a texasi Waco-ban még ez év júliusában készült el. A dél-amerikai ország öt Hercules modernizációjára kötött szerződést az amerikai céggel 2011-ben. A többi négy példány esetében a modernizációt helyben, vagyis a Cordobában található FAdeA a (Fábrica Argentina de Aviones) üzemében fogják végrehajtani, az L-3 felügyeletével 2017 és 2019 között.
NETARZENÁL GALÉRIA
Northrop SRF-5A Freedom Fighter.
McDonnell Douglas CF-188A Hornet.
B.U.É.K.
Több mint százan, most mégis összegyűltek, ott ahol egykor minden véget ért, hogy emlékezzenek a dicső múltra és katasztrófában elhunyt bajtársaikra.
Az Ég Katonái Hagyományőrző Egyesület szervezésében és meghívására baráti találkozón vettünk részt az MH Pápa Bázisrepülőtéren, ahol többek között eddig nem látott felvételeket mutattak be a Sámán század életéről.
Az összejövetelen több mint százan vettek részt, mesélte el érdeklődésünkre Simon Róbert Sándor a katonai repülőket összefogó egyesület korábbi elnöke, a rendezvény főszervezője. A napsütéses szombati napon először egy rövid megemlékezést tartottak a repülőtéren kiállított MiG-23-as vadászrepülőgép, a Sámán század legendás technikai eszköze mellett kialakított emlékparkban, ahol emlékező beszédében Szolyák Sándor nyugállományú mérnök őrnagy az 1979-es évekig visszamenőleg elevenítette fel a MiG-23-as típust üzemeltető katonák történetét, amikor is az akkor még Magyar Néphadsereg első hat példánya érkezett meg a típusból. Kiemelte: 1992-ben lettünk Sámán Század, sok nemzetközi repülőnapon vettünk részt itthon és külföldön egyaránt. Sajnos az első pápai repülőnapunk tragédiával ért véget, aztán egyre inkább elhatalmasodott rajtunk a pénztelenség, egyre kevesebbet tudtunk repülni, az 1996-os búcsúrepülésig azonban mégis összesen több mint 22.000 repült órát teljesítettünk.
Az emlékparkban a beszédet követően koszorút helyezett el a katasztrófában elhunytak emlékére Reinhardt Zsolt - a repülőkatasztrófában elhunyt Reinhardt Róbert unkaöccse - és Cseporán Mihály, egykori MiG-23-as pilóta. A repülőműszakiak emléktáblájánál Horváth Ferenc és Kuti Sándor helyezte el az emlékezés koszorúját, majd a rendezvény a Bázisrepülőtér művelődési otthonában folytatódott ahol Kositzky Attila nyugállományú altábornagy, akkori 2. Repülő és Légvédelmi Hadtest Parancsnok, később a légierő vezérkari főnöke mesélt a MiG-23-as típushoz köthető élményeiről, többek között a típuskivonás hátteréről, és először osztotta meg a nagyközönséggel ő miért nem kapott átképzést a MiG-23-asra. Ezt követően az Ég Katonái Egyesület által összeállított, eddig nem látott filmfelvételeket mutatták be a közönségnek a MiG-23-as üzemeltetésének éveiből.
Eközben beszélgettünk Szőke Sándor nyugállományú törzszászlóssal, aki annak idején a Szovjetunióban kapott kiképzést a MiG-23-típus földi mechanikusaként. Egészen az utolsó repülésig kitartott hivatása mellett, ez idő alatt három általa szerelt repülőgépet is katasztrófa ért, egyiket sem a szerelésekkel összeköthető műszaki meghibásodás okozta, ugyanakkor mégis elcsuklott hangja, mikor a történtek szóba kerültek, több hajózó kollégája is elhunyt…
Hasonló emlékeket elevenített fel Sersztnyev György nyugállományú alezredes, a Sámán század egykori parancsnoka is: a MiG-23-as nagyon bonyolult repülőnek számított, de a pápai állomány mindent megtett, hogy a gépek gyorsan hadrendbe állhassanak. Gyakorlatilag három hónap után az első pilóta már harckészültségi szolgálatot láthatott el. Sajnálatos módon a nagyszámú repült órák során voltak olyan események is, melyeknek nem kellett volna, hogy bekövetkezzenek – emlékeztetett a konstrukciós hiba, valamint pilótahibák okán bekövetkezett összesen öt repülőeseményre, mely során 5 hajózó veszítette életét.
Kerezsi-Szabó Zsolt az Ég Katonái Hagyományőrző Egyesület elnöke és Simon Róbert Sándor a rendezvény megszervezésével kapcsolatban elmondta, az elmúlt 20 évben egyetlen összejövetelt sem szerveztek a típus kapcsán, ezentúl ötévente legalább szeretnék, hogy összegyűljenek a pápai sámánok, mert a jelenlegi találkozó is eredményesnek bizonyult. Találkoztam olyan kollégákkal is, akiket 15 éve nem láttam – tette hozzá Simon Róbert Sándor.
Balogh Ákos
Ps: December 22-én kaptam, illik az év végi hangulathoz. A LégierőBlogger ezt követően is szívesen közli azokat a színvonalas légierős-légvédelmi és más honvédelmi szakmai írásokat, melyek szerzői méltatlan elbánásban, interferenciában részesültek, munkájuk, hivatásuk, hobbijuk gyakorlása során.
Recep Tayyip Erdogan török elnök azzal vádolja az Amerikai Egyesült Államokat, hogy támogatást biztosít a terroristáknak Szíriában. A török vezető szerint Washington ehelyett Törökországot kellene támogassa, mivel a NATO tagállama.
Tizenkét évi börtönbüntetésre ítélték egy török fegyvergyár volt igazgatóját, aki megpróbálta eladni az MPT-76 terveit amerikai fegyvergyártó cégeknek.