A politikai alakulat azt szorgalmazza, hogy 15 lej értékű ebédjegyet kapjanak a tanügyi alkalmazottak. A PNL emellett más intézkedéseket is bevezetne, amely segítené az oktatási rendszerben dolgozókat. Többek között növelnék a pedagógusok és a kisegítő személyzet bérezését. Cristian Roman képviselőjelölt szerint a következő kormányzási ciklusban megkétszereznék a gyerekpénzt és az ösztöndíjakat, ugyanakkor új bölcsődéket és óvodákat létesítenének az országban, tájékoztat az Agerpres.
Az RMDSZ ügyvezető elnöke és kampányfőnöke a tegnapi kampányzáró sajtótájékoztatón elmondta, pozitív értelemben provokált is az RMDSZ, de a párbeszédre próbáltak ösztönözni, és ez a céljuk teljesült.
„Még a törvényes választást megelőző időszakban a decentralizációról beszéltünk és azt mondtuk, hogy megmentjük Kolozsvárt Bukaresttől, óriási botrány lett belőle, aztán láttuk a kampányban, hogy több párt is arra törekedett, hogy vagy arról beszélt, hogy megmenti Teleormantól az országot, tehát utólag kiderült, hogy nincs ezzel semmi baj. Beszéltünk a tanterv csökkentéséről, megint provokatívan fogalmaztunk és azt mondtuk, hogy betiltjuk a házi feladatot. Néhány hétre rá láthattuk, hogy a minisztérium lépett egyet ebbe az irányba. A miniszter azt mondta, hogy korlátozza a házi feladat időtartamát. Tehát provokatív volt ez a kampány, és bízunk benne, hogy elértük vele a célunkat.”
Kovács Pétert hallották.Az RMDSZ jelöltjei 1000 programban vettek részt a kampány ideje alatt és összesen 280 ezer személlyel találkoztak. 1000 önkéntes vett részt a kampányban, 40 ezer plakátot, 220 ezer kampányújságot és 400 ezer mozgósító szórólapot nyomtattak, közölte Kovács Péter. Úgy véli, bár a jelenlegi választási törvény korlátozza a klasszikus kampányeszközök használatát, mégis sikeresnek mondható a mozgósítás.
Az RMDSZ ügyvezető elnöke és kampányfőnöke a tegnapi kampányzáró sajtótájékoztatón elmondta, pozitív értelemben provokált is az RMDSZ, de a párbeszédre próbáltak ösztönözni, és ez a céljuk teljesült.
„Még a törvényes választást megelőző időszakban a decentralizációról beszéltünk és azt mondtuk, hogy megmentjük Kolozsvárt Bukaresttől, óriási botrány lett bewlőle, aztán láttuk a kampányban, hogy több párt is arra törekedett, hogy vagy arról beszélt, hogy megmenti Teleormantól az országot, tehát utólag kiderült, hogy nincs ezzel semmi baj. Beszéltünk a tanterv csökkentéséről, megint provokatívan fogalmaztunk és azt mondtuk, hogy betiltjuk a házi feladatot. Néhány hétre rá láthattuk, hogy a minisztérium lépett egyet ebbe az irányba. A miniszter azt mondta, hogy korlátozza a házi feladat időtartamát. Tehát provokatív volt ez a kampány, és bízunk benne, hogy elértük vele a célunkat.”
Kovács Pétert hallották. Az RMDSZ jelöltjei 1000 programban vettek részt a kampány ideje alatt és összesen 280 ezer személlyel találkoztak. 1000 önkéntes vett részt a kampányban, 40 ezer plakátot, 220 ezer kampányújságot és 400 ezer mozgósító szórólapot nyomtattak, közölte Kovács Péter. Úgy véli, bár a jelenlegi választási törvény korlátozza a klasszikus kampányeszközök használatát, mégis sikeresnek mondható a mozgósítás.
Tegnapi kampányzáró sajtótájékoztatóján a szövetségi elnök elmondta, az RMDSZ realista, megvalósító javaslatokat tett az elmúlt hetekben. Nagyobb beleszólást kértek a döntésekbe a helyi közösségeknek, pénzügyi decentralizációt sürgettek. Megjegyezte: Romániának jó esélye van gazdasági növekedésre a következő években, ezért sem elrugaszkodottak a javaslataik. Kelemen Hunor azt nyilatkozta, a szövetség nem akarta kampánytémává tenni a marosvásárhelyi római katolikus iskola körül kialakult helyzetet és a csíksomlyói búcsú UNESCO világörökségi listára való felkerülésének meghiúsulását, de ezeket a történéseket nem lehetett megkerülni. Annyit a kampányzáró sajtótájékoztatón elmondott, hogy a kormány is felelős a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum ügyében. Kelemen Hunor megemlítette az MPP-vel való együttműködést is.Erről úgy nyilatkozott tudatos építkezés volt az RMDSZ és az MPP között, amihez társulhattak volna mások is, ha lett volna szándékuk az összefogásra. A szövetségi elnök úgy összegzett, annyi magyar képviselőre van szükség a törvényhozásban, hogy ne legyenek megkerülhetőek, és a jelenléttel befolyásolni tudják a döntéseket.
Kolozsvár felfüggesztett alpolgármestere erről tegnap számolt be Facebook-oldalán. Horváth Anna ellen októberben rendelt el a korrupcióellenes ügyészség bírósági felügyeletet befolyással való üzérkedéssel gyanúja miatt. Az ügyészek szerint az alpolgármester február és május között visszaélt befolyásával a kolozsvári önkormányzat városrendészeti osztályán, ugyanis megsürgette egy kolozsvári vállalkozó építkezési engedélyének és egyéb hivatalos dokumentumok kibocsátását. Cserébe Horváth Anna 60 darab összesen 20 ezer lej értékű fesztiválbérletet kapott, amelyeket az idei helyhatósági választások előtti kampányában tevékenykedő önkénteseknek adott. A korrupcióellenes ügyészek szerint az ügyletet támogatási szerződés révén leplezték. Kolozsvár alpolgármestere a hatósági felügyelet alatt nem érintkezhet azokkal a személyekkel, akik szerepelnek a hatósági felügyeletet előíró rendeletben, és nem hagyhatja el az ország területét csak ügyészi jóváhagyással.