Pályakezdő tanárként úgy képzelte: főképpen népzenével fog foglalkozni. Meg is tette, és teszi máig is. Csakhogy az élet úgy hozta, hogy bekerült az opera élet sodrába és a Kolozsvári Magyar Opera vezetését is fel kellett vállalnia. Szép Gyula nem félt a kockázat vállalástól és tudott élni a ...
Sárga jelzésű árvízriasztás érvényes szombat délután 4 óráig a Visó, az Iza, aSzamos, a Kraszna, a Berettyó, a Sebes- és a Fekete-Körös vízgyűjtő medencéjében – közölte az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet. A hóolvadás, a várható esőzések, valamint a jégtorlaszok miatt az említett térs...
A tiltakozások harmadik napján (csütörtök este) Bukarestben becslések szerint már 15.000-en tiltakoznak az igazságszolgáltatást érintő módosítások ellen. Tiltakoznak más városokban is. Közösségi oldalakon többnyire este 7 órára hirdették meg a tüntetést, de a tiltakozók már korábban gyülekeztek. Kol...
Újabb jelentős íróját búcsúztatja az erdélyi magyar irodalom. Elment Mózes Attila. Egy 1997-es felvétel részletével búcsúzunk tőle. ...
Ma nyitották meg Óbecsén a Knott Autoflex Yug gyár új üzemét, ahol utánfutókhoz gyártanak alkatrészeket, s további 150 dolgozót foglalkoztatnak majd.
A Napsugárban hatvan év minden szellemi potenciálja és minden nevelni akarása és minden szeretete benne van. A legelső lapszám szándéka és célja benne van a mai Napsugárban is. A gyerekirodalmi havilap két munkatársát, Zsigmond Emese főszerkesztőt és Müller Kati grafikus-képszerkesztőt láttam vendég...
A távmunka pár év alatt gyorsan elterjedt. Ma már nagyon sokan dolgoznak otthonról, interneten. Mint mindennek, ennek is vannak előnyei és hátrányai. A munkavállaló szempontjából vitathatatlan előnye, hogy otthonról végezhető, nem kell a munkahelyre utazni, így időt és pénzt takarít meg az ember. Ne...
Petíciót írnak azon gútaiak, akik elégedetlenek az önkormányzat hétfőn meghozott döntésével, aminek értelmében összevonják a két városi magyar iskolát. Az ellenzők úgy vélik, elhamarkodott döntés volt, amiben nem kérték ki a véleményüket.
Radu Banciu szerint Európában egyetlen nemzet sem szereti a magyart.
Goldie Hawn lesz a Bécsi Operabál sztárvendége, az amerikai színésznőt Richard Lugner osztrák építési vállalkozó hívta meg a február 23-án tartandó eseményre.
Az iráni védelmi miniszter a korábbi médiaértesüléseket megerősítve közölte szerdán, hogy hazája egy új rakétát tesztelt, de ezzel nem sértette meg sem a nagyhatalmak és Teherán között létrejött nukleáris megállapodást, sem pedig az ENSZ Biztonsági Tanácsának az egyezséget jóváhagyó határozatát.
Nagyon erősen megoszlik a londoni alsóház képviselőinek véleménye arról, hogy milyen világ vár Nagy-Britanniára az EU-tagság megszűnése után.
Demjén Ferenc dala, a “De nehéz az iskolatáska” volt a slágere a vasárnapi “Farsang a jégen” zenés, jelmezes korcsolyázásnak a dunaszerdahelyi városi jégpályán.
Bukovszky László a Nyitrai Konstatin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karának dékánjával találkozott.
Egy templomi tolvajt füleltek le vasárnap az ekecsiek. Már harmadszor járt fosztogató a temlomukban.
Ötödik alkalommal szervezte meg az Életfa Családsegítő Egyesület a Játszó.tér néven ismert foglalkozását. Az Én is szeretnék játszani közösségi projekt részeként létrejött egy napos program fogyatékkal élők szocializációját célozta meg. Sérültek és egészségesek kézműveskedhettek, játszhattak, hallga...
Ismeretlen személyek ma reggel, valamivel 8 óra után a péterváradi óratoronynál egy transzparenst helyeztek el, ezzel gratuláltak Újvidék 269-ik születésnapjára.
A közeljövőben az Újvidéki Egyetem új kampuszt alakítana ki az Archibald Reiss kaszárnya épületében, közölte az egyetem rektorátusa.
Visszatér Magyarországra az a két jégtörő hajó, amely a dályai kanyarban törte a jeget, közölte a Vajdaság Vizei közvállalat.
Pages