POZSONY. Az, hogy a parlament alelnökét, Andrej Hrnčiart szállító autó üldözése során a rendőrség figyelmeztető lövést adott le, nem értelmezhető másképp, csak úgy, hogy a rendőrök kudarcot vallottak – vélekedett Juraj Hrabko publicista a Teraz.sk hírportál TABLET.TV című műsorában.
RÓMA. Életfogytiglanra ítélt rabok és egy muzulmán vallású is volt azok között, akiknek a lábát Ferenc pápa megmosta a nagycsütörtöki lábmosás szertartásán a közép-olaszországi Paliano börtönében.
POZSONY. Az egészségügyi tárca hatáskörébe tartozó kórházak parkolói az adott intézmények páciensei számára ingyenesek lehetnek majd – jelentette be Tomáš Drucker egészségügyi miniszter.
WASHINGTON. Az amerikai elnök szerint "szépen elrendeződnek majd a dolgok" Oroszországgal.
ZÁGRÁB. Szent László volt az első olyan uralkodó, aki Közép-Európa minden népéhez szólni tudott - mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, amikor Áder János magyar és Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő jelenlétében megnyitotta a Szent László életét, kultuszát és szellemi örökségét bemutató kiállítást a zágrábi Magyar Kulturális Intézetben.
POZSONY. A Magyar Közösség Pártja és a Most-Híd április 26-án ül majd tárgyalóasztalhoz az őszi megyei választások kapcsán.
VARSÓ. Lengyelország a magyarhoz hasonló szabályok kimunkálásán dolgozik, amelyek megengednék számára, hogy őrizetben tartsa a menedékkérőket ügyük elbírálásáig határ menti táborokban - mondta csütörtökön a lengyel belügyminiszter a lengyel köztévének.
DAMASZKUSZ. A Nyugatot, de főként az Egyesült Államokat vádolta Bassár el-Aszad szíriai elnök csütörtökön adott első interjújában. Az elnök meglátása szerint az amerikaiak összejátszanak a terroristákkal, és csak ürügyet kerestek a szíriai vezetőség ellehetetlenítésére.
POZSONY. Újabb Brazíliából származó húsmintákban találtak szalmonellabaktériumot. A Közegészségügyi Hivatal tovább folytatja az ellenőrzéseket.
BUKAREST. Kiverték a biztosítékot az U18-as román jégkorong-válogatott tagjai, miután a székely himnusz eléneklésével ünnepelték Dél-Koreában a negyedik vonalnak megfelelő divízió 2/A világbajnokság megnyerését, így a harmadosztályba (1/B) való feljutást.
POZSONY. Legyünk óvatosak a húsvéti sütés-főzés idején – tanácsolja a Közegészségügyi Hivatal. Ha ugyanis helytelen módszert vagy alapanyagokat módot választunk, az elősegítheti a mikroorganizmusok és gombák terjedését. Ugyanez érvényes az élelmiszerfélék helytelen tárolását illetően is.
RÓMA. Több színtéren egyszerre, "darabokban" zajló harmadik világháború pusztítja világunkat, ami kizárólag az ártatlanokat sújtó haduraknak és fegyverkereskedőknek kedvez - jelentette ki Ferenc pápa a La Repubblica című olasz napilapnak adott húsvéti interjúban.
DEBRECEN. Cserhalmi György súlyos térdműtéten esett át, ám a beavatkozás során egy komoly gerincproblémát észleltek, melyet azonnal meg kellett, hogy műtsenek.
POZSONY. Az ország szinte összes bíróságát és több hivatalát érintő bombariadó-sorozat miatt eddig három személy ellen indult büntetőeljárás – közölte csütörtökön a rendőrség.
BÉCS. Az európai városokban a közelmúltban elkövetett terrortámadások miatt rendőrök figyelik a húsvéti vásárokat Bécsben, és a koldulás ellen is célzottabban lépnek fel az ünnep közeledtével az osztrák főváros hatóságai.
POZSONY. Huszonegyedik alkalommal rendezett pénzgyűjtési akciót a nárciszok napján a Rákellenes Liga Szlovákiában. Országszerte közel 16 ezer önkéntes segítette a kezdeményezés sikerét, s az emberek az az esős idő ellenére is bőkezűek voltak.
CAPE CANAVERAL. A Nagy Vörös Folt után újabb nagy foltot fedeztek fel a Jupiter felszínén.
BUDAPEST, AMSZTERDAM. A Dal 2017 győztese az Eurovíziós Dalfesztivál legnagyobb beharangozó koncertjén adta elő az Origo című számát a holland fővárosban. A közönség addig kiabálta a refrént, míg vissza nem hívták az énekest a színpadra. Már csak egy hónap van az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjéig.
POZSONY. Hamarosan létrejön a Baross Gábor Alap, amely a Baross Gábor Tervbe foglalt célkitűzések megvalósítását fogja jelentős forrásokkal támogatni – tájékoztatott Farkas Iván, a Magyar Közösség Pártja gazdaságpolitikai alelnöke.
Új képviselőkkel bővült a tartományi képviselőház Alternatíva a Vajdaságért frakciója.
Pages