You are here

Határon túli magyar portálok összesített hírei

Dunán innen, tengeren túl – Népzenei csemegék a Bartókon

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Sat, 10/06/2017 - 08:07

Stílusosan, az Orfeusz napjával kezdődő héten (június 12.) a Bartók rádió népzenei műsora igazi különlegességekkel kedveskedik hallgatóinak. A neves zenetudósra, Vikár Bélára sorozattal emlékezik, ellátogat a Vajdaságba és az Alföldre, és Tunézia napsütötte tájainak dallamai is felcsendülnek.

A Bartók rádió déli, népzenei sávjában szerdán egy kevésbé ismert műfajt ismerhetnek meg az érdeklődők. A XIX. század második felétől egészen az 1960-as évekig a vonósbandák mellett a tamburazenekarok is nagy népszerűségnek örvendtek. A közhiedelemmel ellentétben azonban nemcsak a délszláv nemzetiségek által is lakott déli országrészekben, hanem a Dunántúl és az Alföld számos egyéb területén is népszerűek voltak. A 14-ei adásban a hazai és vajdasági revival tamburabandák mellett egy-két archív felvétel is elhangzik (Népzene-itthonról, 12.05).

Csütörtökön a tunéziai dalszerző-énekesnő, Emel lemezeit teszik fel a korongra. Emel Mathlouthi Tunéziában született, de 2008-ban elhagyta az országot. Először Franciaországban élt, majd két éve New York-ba költözött. Emel egyik különleges értéke az érzelmeket gazdagon kifejező hangszíne. Művészetében az elektronikus tánczenék, a tunéziai hagyományokkal, ősi szakrális transz-zenei formákkal és a jazz elemeivel ötvöződnek (Népzene-újragombolva, 12.05).

A műsor sorozattal emlékezik Vikár Lászlóra, a májusban elhunyt zenetudósra, pénteken a harmadik rész következik. Vikár a keleti utak előtt és után a Kárpát-medence területén is jelentős mennyiségű népzenei anyagot gyűjtött, Kodály megbízása épp a karádi monográfia megírása mellől ragadta ki 1957-ben. A magyar gyűjtéseket az MTA Népzenei Kutatócsoportjának tagjaként, mint Kodály aspiránsa végezte. 2003-ban a Hagyományok Háza kiadta az 1952. január 17-től 1964. május 1-ig vezetett László gyűjtőnaplóját “Dunán innen, Dunán túl” címmel, amit az adásból a hallgatók is megismerhetnek (Népzene-Sebő, 12.05).

Virágvölgyi Márta neve összefonódott a táncházmozgalommal. A kiváló szakember hegedűs, hegedűtanár, népzenegyűjtő, emellett a Hangszeres népzenei példatár – Népzenei füzetek sorozat egyik szerzője is. Több mint negyvenéves pályafutása során számos olyan lemez is készült, amelyen különböző zenekari formációkban hallható játéka. A szombati adás szerkesztője e felvételekből válogat (Népzene-itthonról, 12.05).

Az adás az interneten, a http://www.mediaklikk.hu/bartok/ oldalon érhető el.

MTVA

2017. június 10., szombat

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Sat, 10/06/2017 - 00:00
Névnap Margit – a Margaréta régi magyaros formája.

Gréta – a Margaréta, Margit önállósult becézője. Idézet

„Fogjuk meg egymás kezét. De ha nem sikerül – mert ma ez is nehéz -, legalább tudjunk egymásról a sötétben!”

Müller Péter

NÉPI KALENDÁRIUM:

Margit napja

A néphagyomány szerint ez a nap alkalmas a retek elvetésére, mert az jó gyenge marad. Tyúkültetésre is alkalmasnak tartják. Ezen a napon nem szabad kinyitni az ablakot, mert akkor abban az évben sok lesz a légy.

Magyar Néprajz VII.

EZEN A NAPON EMLÉKSZÜNK RÁ:

Szabó Dezső (Kolozsvár, 1879. június 10. – Budapest, 1945. január 5.). Író, kritikus, publicista. 1914-től az ungvári állami főreáliskolában magyar-francia szakos tanárként dolgozott. Ungvár meghatározó szerepet játszott életében, itt lett az esszéíró Szabó Dezsőből szépíró. „A háború első három évében  Ungvárt voltam tanár – vallotta –… ott ismertem meg minden emberi szenvedést, ott láttam meg a tragikus ember minden útját.” Két tanulmánya és  tizennyolc elbeszélése született  itteni tartózkodása idején. Tanárok (Nyugat, 1916) című elbeszélésében bemutatta Ungvár mindennapjait, az iskola életét, tanárait. Első kisregényét, a Nincs menekvést is az Ung megyei Könyvnyomda adta ki 1917-ben. Itt született meg legnagyobb regényének, Az elsodort falunak alapgondolata is: „Egyszer aztán az ungvári Cikerén bujdosva: belém hullt ez a cím: Elsodort falu. Hónapokig hordtam magamban. Egy elbeszélés is próbálkozott belőle, mely az elsodort falusi házak és a tengerré lázadó patak drámáját akarta egy pár jelenetbe domborítani. Két-három oldal meg is született belőle, s négy-öt első mondata a későbbi regény első mondatai lettek…”

1915-ben írta, s innen publikálta a Tett hasábjain a magyar irodalmi avantgard programtervezetét.

Szabó Dezső a 30-as években, előadókörúton járt ismét Ungváron.

Forrás: Keresztyén Balázs: Kárpátaljai Művelődéstörténeti Kislexikon (Hatodik Síp Alapítvány – Mandátum Kiadó, Budapest – Beregszász, 2001.)

 MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:

-         Ezen a napon született 1879-ben Szabó Dezső író. Az ifjúság lelkesen hallgatta előadásait, nagy szerepet játszott a nemzeti sorskérdések iránti érdeklődés ébren tartásában.

-         Márkus László (1928) színész, játékait könnyed, természetesen áradó humor jellemezte.

Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.

SZERETET – NYERŐ STRATÉGIA (2)

„Ha azokat szeretitek, akik szeretnek titeket, mi a jutalmatok?” (Lukács 6:32)

A szeretet, amiről a Szentírás beszél nem egy érzelmi fellángolás, amitől libabőrösek leszünk. A szeretet együttérzés, törődés, az, hogy a másik jól létét szívünkön viseljük. Elkötelezettségen alapul, nem a kényelmen. Akaratlagos cselekedet, nem érzelmi reflex. Jézus felett egy olyan kérdést, ami minket is meg kell, hogy állítson: „Ha azokat szeretitek, akik szeretnek titeket, mi  a jutalmatok? Hiszen í bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. És ha azokkal tesztek jót, akik veletek jór tesznek, mi a jutalmatok? Hiszen a bűnösök is ugyanezt teszik.” (Lukács 6:32-33). Szeretni a legnehezebb dolog, amit valaha is próbáltál, csakis Isten kegyelméből lehetséges. Jézus így folytatja: „Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt. Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. Ne ítéljetek, és nem ítéltettek. Ne kárhoztassatok, és nem lesz kárhoztatásotok. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsáttatik. Adjatok, és adatik nektek: jó, megnyomott, megrázott, megtetézett mértékkel adnak öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyan mértékkel mérnek viszonzásul nektek.” (Lukács 6:35-38). Azt mondod, ez nagyon magas mérce? Igen, éppen ezért ez a nyerő stratégia.

A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az említett honlapon, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.

Oromhegyes: Életveszélyessé vált, ezért bezárták az általános iskolát

VajdaságMA (Szerbia/Vajdaság) - Fri, 09/06/2017 - 20:09
Alig néhány nappal a tanév vége előtt, csütörtökre virradó éjjel, eltört az oromhegyesi Arany János Általános Iskola sportpályája alatt húzódó fő vízvezetékcső.

A költözés sem oldaná meg a császárpingvinek gondjait

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Fri, 09/06/2017 - 17:48

Ha az antarktiszi tengeri jég olvadását érintő, 2100-ra jósolt előrejelzések igaznak bizonyulnak, az eltűnő jég megfosztja a császárpingvineket szaporodó- és táplálkozóhelyüktől, veszélybe sodorva az állományokat. Vajon képesek-e a madarak más fajokhoz hasonlóan költözéssel elmenekülni a változás elől?

A Woods Hole Oceanográfiai Intézet (WHOI) friss kutatása szerint a válasz nemleges. Eredményeik arról tanúskodnak, hogy a szétszóródás révén egy bizonyos ideig talán fennmaradhatnak az állományok, de ha a tengeri jég állapota tovább romlik, a ma ismert 54 kolónia az évszázad végére katasztrofális hanyatlással néz szembe. A szerzők szerint ezért a császárpingvint veszélyeztetett fajként kellene besorolni.

A kapcsolat a faj képviselői és a tengeri jég között igen törékeny: a túl kevés tengeri jég csökkenti a költőhelyek és a táplálkozóhelyek elérhetőségének esélyét, míg a túl sok jég hosszabb táplálékszerző utakat von magával a felnőtteknek, vagyis a fiókák kevesebbszer jutnak élelemhez.
A kutatók csak az utóbbi években ismerték fel, hogy a pingvinek képesek optimálisabb környezetbe költözni. Stephanie Jenouvrier, a WHOI biológusa és a tanulmány fő szerzője közleményében kifejtette, 2014 előtt a tanulmányok nem szenteltek figyelmet a populációk közötti mozgásnak. Azóta viszont a műholdas felvételekre és genetikára alapozott kutatások megerősítették a faj szétszóródási képességét.

Annak megerősítésére, hogy a migráció segíthet-e végezetül a császárpingvinnek megvédenie magát a populációs hanyatlástól, a kutató matematikusokkal fogott össze, hogy kifinomult demográfiai modellt állíthasson fel a kolóniákról. Ehhez a Pointe Géologie-nél – az egyike annak a maréknyi helyszínnek, ahol hosszú távú vizsgálatokat végeznek a madarakkal – begyűjtött adatokat használta fel.

A modell nyomon követi az állományok kapcsolatát, miközben a pingvinek új élőhelyre költöznek az optimális feltételekért. A betáplált adatok között megtalálható a madarak által megtett távolság, valamint a migrációs viselkedés és ütem. A modell emellett számba veszi a tengeri jeget érintő előrejelzéseket az egyes kolóniák sorsának felderítésére.

A kutatás egyik meglepő aspektusa Jenouvrier szerint a pingvinek reakcióinak széles tartománya volt a modellben reprezentált különféle szétszóródási forgatókönyv tekintetében. Bizonyos esetekben a költözés révén felduzzadtak a kolóniák, más esetekben drámai hanyatlás következett be. Átlagosítva az eredményeket azonban a modell zord képet vázolt fel 2100-ra, függetlenül attól, hogy milyen távolságra költöztek a pingvinek, vagy milyen bölcsen választották meg új élőhelyüket.

A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy míg a költözés hathatós reakció lehet a klímaváltozásra bizonyos esetekben, az előre vetített, felgyorsult jégolvadási ütem bonyolult dinamikát szolgáltat. Az éghajlatváltozás nem statikus esemény, ezáltal ha a pingvinek jobb feltételeket nyújtó helyszínekre is vándorolnak, azok a feltételek is drámaian megváltozhatnak egyik évről a másikra.

Úgy hiszik, eredményeik segédkezet nyújthatnak a faj státuszának felülvizsgálatára, amelyet még 2014-ben indított el az Amerikai Halászati és Vadvédelmi Szolgálat azzal a céllal, hogy felderítse, be kellene-e venni a császárpingvint a veszélyeztetett fajok törvényének hatálya alá. A kutatók szerint a tanulmány megerősíti, hogy a klímaváltozás veszélybe sodorja az állatokat, ezért a védelemre szükség van.

A védettségi státusz elősegítheti új halászati szabályzat életbe léptetését a Déli-óceánon, és megvilágítja az új globális védelmi stratégiák szükségét. Ezenfelül érzékenyebbé teheti az embereket a klímaváltozás kérdésére, ami a káros emissziók csökkentett kibocsátását eredményezheti.

A Kisebbségi Média Megerősítése Európában című konferencia kárpátaljai perspektívából

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Fri, 09/06/2017 - 17:12

2017. június 7-én került megrendezésre a kisebbségi nyelvű média helyzetével foglalkozó tanácskozás Brüsszelben, amely főképp a kárpát-medencei határon túli magyar sajtó helyzetét volt hivatott áttekintetni. Bocskor Andrea, Deli Andor, Csáky Pál, Deutsch Tamás, Sógor Csaba és Tőkés László magyar néppárti EP-képviselők meghívására újságírók és médiaszakemberek érkezek Brüsszelbe Kárpátaljáról, Vajdaságból, Felvidékről és Erdélyből.

A konferencián jelen volt Balázs Bence, a Kisebbségi és Regionális Nyelvű Napilapok Európai Szervezetének (MIDAS) képviselője is, aki bemutatta a szervezet munkáját és szerepét. Továbbá jelen volt Vincze Loránt, a FUEN (Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója) elnöke, aki ismertette a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés kisebbségi médiára és az anyanyelvi médiaszolgáltatásokra vonatkozó elemeit.

Bocskor Andrea fideszes EP-képviselő a konferencia kapcsán elmondta, fontos, hogy az Európai Parlamentben folyamatosan napirenden legyen a Kárpát-medencei kisebbségek helyzete. A képviselő kiemelte, hogy a határon túli régiók közül Kárpátalján a legnehezebb a helyzet a média terén is, ahol az utóbbi hónapokban elfogadott törvénymódosítások az audiovizuális médiára vonatkozóan jelentősen korlátozzák a kisebbségi anyanyelvhasználatot, kvótákkal lehetetlenítik el a kisebbségi médiát.

A képviselő meghívására az ukrajnai magyar kisebbségi média helyzetéről Kulin Zoltán, az Ukrajna Nemzeti Televízió Társasága Kárpátaljai Regionális Igazgatóságának igazgatóhelyettese és K. Debreceni Mihály, ukrajnai magyar televíziós újságíró tartott előadást. Az előadók a számok tükrében elemezték az audiovizuális tömegtájékoztatási eszközökre vonatkozó törvény negatív hatásait a kisebbségi médiumokra, az anyanyelvű hírközlésre.

Kulin Zoltán beszédében rámutatott arra, hogy az Ukrajnában működő kisebbségi médiumok tevékenységére kihat az ország keleti részén zajló orosz-ukrán konfliktus. Kiemelte, hogy az audiovizuális kvótarendszer bevezetéséből adódóan egyértelművé vált, hogy Ukrajnában az ukránokon kívül egyetlen más nemzetiség sem hozhat létre és működtethet teljes körűen anyanyelven sugárzó földi vagy műholdas analóg, digitális vagy kábeltelevíziót, illetve -rádiót.

Debreceni Mihály, ukrajnai magyar televíziós újságíró elmondta, hogy Kárpátalján a kialakult viszonyok miatt a magyar emberek többsége a magyarországi médiumokat nézi, főként az M1 csatornát. A Kárpátaljaról szóló riportok felölelik a kisebbségvédelmi, a politikai, a szociális és a gazdasági témákat is. Átlagosan havi 30-40 riportot készítenek, melyek az anyaországi polgárok mellett a kárpátaljai embereknek szólnak kárpátaljai emberekről, eseményekről. A riporter ugyanakkor megjegyezte, hogy Ukrajnában folyamatosan romlik a sajtószabadság.

A konferencia résztvevői arra a következtetésre jutottak, hogy az oktatáson és valláson túl az anyanyelv használatának a médiában is identitásőrző, megtartó szerepe van, ezért fontos ennek megléte. Az anyagi feltételek megteremtése mindig az állam politikai akaratától függ, minél demokratikusabb egy állam, annál nagyobb felelősséget érez kisebbségei iránt, annál kevésbé próbálja szűkíteni jogaikat, pl. az anyanyelv-használat terén. Így ebben az esetben a „pozitív diszkrimináció” a helyes hozzáállás, ideális esetben ez valósul meg.

Átadták a Kárpát-medencei Életmese-pályázat díjait

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Fri, 09/06/2017 - 16:51

Átadták a Kárpát-medencei Életmese-pályázat díjait pénteken a Parlamentben. A Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete által kilenc évvel ezelőtt indított felhívásra szülőkről, nagyszülőkről, dédszülőkről szóló igaz történeteket várnak minden évben, a beérkezett pályaműveket pedig kötetbe szerkesztik.

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára úgy fogalmazott, a pályaművek azt üzenik, hogy a család egész életen át tartó értéket és erőt ad.

Családok nélkül a társadalom fejlődése elképzelhetetlen, ezért a kormány az elmúlt hét évben számos intézkedést hozott a családpolitika terén. Ezek az intézkedések azonban nem sokat érnek a polgárok és a civil szféra támogatása nélkül – emelte ki a helyettes államtitkár.

Beneda Attila, az Emmi család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára azt mondta, hogy “minden család magában hordoz egy téglát a nemzet épületéből”, az életmese-pályázathoz hasonló kezdeményezések pedig nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a magyarság újra erős, öntudatánál lévő és fejlődő nép legyen.

Hozzátette, úgy tűnik, hogy a családokat középpontba helyező kormányzati filozófia eredményei már látszanak, hiszen nő a házasságkötések száma és egyre több gyerek születik.

Pataki János, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke azt hangoztatta, hogy az élményeket meg kell osztani, a múltat ismerni kell, mert aki nem ismeri a múltját, nem érti a jelenét és a jövőjét.

Radnainé Filep Ildikó, a Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesületének elnöke azt mondta, a pályázattal szeretnék megmutatni, hogy a családok összetartoznak és a szeretet erejét semmi sem múlhatja felül. A pályázókat arra kérte, terjesszék minél többfelé, hogy családban élni jó.

Idén a 10 év alattiak korcsoportjában első lett Benák Csilla a délvidéki Szabadkáról, a 10-14 évesek között Koczka Kitti Kata Mihálygergéről és Koczur Eszter a felvidéki Csicserről, a 15-33 évesek korcsoportjában pedig Kacz Mária a felvidéki Marcelházáról.

A 33 évesnél idősebbek kategóriájában Sebők Mihály az erdélyi Szentkeresztbányáról és Csorba János Gödöllőről kapta az első díjat. Kiosztottak továbbá Családi-generációs díjakat és különdíjakat, valamint elismerést kaptak iskolai közösségek is.

A kárpátaljai résztvevők közül Espán Margaréta harmadik helyezést ért el, míg Kriczky Beáta különdíjban részsült.

A pályázat díjazottjainak névsora ITT olvasható.

Nemzet Fiatal Tehetségeinek támogatása

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Fri, 09/06/2017 - 16:05

A pályázati kategória kódja: NTP-NFTÖ-17
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban: Támogató) megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (a továbbiakban: Támogatáskezelő) a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2017-2018. évi cselekvési programja alapján nyílt ösztöndíj pályázatot hirdet a Nemzet Fiatal Tehetségeinek támogatására, összhangban
- a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény;
- a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény;
- az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.);
- a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény;
- a határon túli költségvetési támogatások sajátos szabályairól szóló 98/2012. (V. 12.) Korm. rendelet;
- a Nemzeti Tehetség Program finanszírozásáról szóló 104/2015. (IV. 23.) Korm. rendelet;
- az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.);
- a fejezeti kezelésű előirányzatok és központi kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 58/2015. (XII. 30.) EMMI rendelet (a továbbiakban: Fejkez. rendelet);
- a Nemzeti Tehetség Programról szóló 78/2008. (VI. 13.) OGY határozat;
- a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2017-2018. évi cselekvési programjáról szóló 1728/2016. (XII. 13.) Korm. határozat
vonatkozó rendelkezéseivel.
A Nemzeti Tehetség Program céljai között szerepel a tehetségsegítő hagyományok őrzése és gazdagítása olyan támogatási rendszer működtetésével, amely megfelelő szakmai követelmények teljesülése esetén biztosítja a már eredményesen működő tehetségsegítő programok folytatását és lehetőséget ad új kezdeményezések támogatására is.
A 2017-2018. évi cselekvési program I. 3. pontja alapján: “Segíteni kell a kiemelkedően tehetséges hazai és határon túli magyar fiatalokat egyéni igényeiknek megfelelően egyedi fejlesztéssel, ösztöndíj típusú támogatással.”

1. A pályázat célja
1.1. A kiemelkedően tehetséges fiatalok egyedi fejlesztésének ösztönzése ösztöndíj támogatás formájában.

2. A rendelkezésre álló keretösszeg
2.1. A pályázatok támogatására rendelkezésre álló keretösszeg 297 000 000 Ft, azaz kettőszázkilencvenhétmillió forint a Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény 1. melléklete, XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20/4/5 Nemzeti Tehetség Program fejezeti előirányzat (ÁHT: 282178) terhére.

3. A támogatás formája és mértéke
3.1. A pályázat útján igényelhető támogatás 100% intenzitású, vissza nem térítendő támogatás, 100%-os mértékű támogatási előleg formájában.
3.2. A pályázathoz saját forrás biztosítása nem kötelező.
3.3. A pályázaton az “A” komponens esetében legalább 100 000 Ft, illetve legfeljebb 500 000 Ft vissza nem térítendő támogatás igényelhető.
3.4. A pályázaton a “B”, “C” és “D” komponens esetében legalább 100 000 Ft, illetve legfeljebb 1 000 000 Ft vissza nem térítendő támogatás igényelhető.
3.5. A befogadott pályázatok a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig részesülhetnek támogatásban.

4. Támogatható tevékenységek
4.1. “A” komponens: legalább 8 és legfeljebb 23 éves kiemelkedően tehetséges általános és középiskolai tanulók egyedi fejlesztésének ösztönzése ösztöndíj támogatás formájában.
4.2. “B” komponens: legalább 18 és legfeljebb 35 éves saját tudományos kutatómunkájukban kiemelkedő teljesítményt nyújtó BSc/BA, MSc/MA, PhD vagy osztatlan képzésben részt vevő hallgatók, oktatók, kutatók, felsőfokú végzettséggel rendelkezők tudományos fejlődésének ösztönzése ösztöndíj támogatás formájában.
4.3. “C” komponens: legalább 16 és legfeljebb 35 éves, a pályázat benyújtásakor tanulói jogviszonnyal nem rendelkező (köznevelési tanulmányokat nem folytató) kiemelkedően tehetséges fiatalok és fiatal felnőttek egyedi fejlesztésének ösztönzése ösztöndíj támogatás formájában.
4.4. “D” komponens: legalább 15 és legfeljebb 21 éves tudományos területüket, kutatási céljaikat és tudományos kutatómunkájukban elért kiemelkedő eredményeiket hatékonyan, közérthető nyelven bemutatni tudó magyarországi középiskolai tanulók egyedi fejlesztésének ösztönzése ösztöndíj támogatás formájában.

FIGYELEM! Azon ösztöndíjasok, akik a 2016. évi NTP-NFTÖ-16 pályázat “D” komponense keretében részesültek támogatásban, 2017-ben új támogatási igényt ezen alkomponensre nem nyújthatnak be.

4.5. Az ösztöndíj egyszeri ösztöndíj, amely az alábbi kiadásokra igényelhető:
- Utazási költség
- Szállásköltség
- Önfenntartás (étkezés, lakhatás)
- Tandíj
- Tankönyvek, oktatási segédletek beszerzésének költségei
- Tárgyi eszközök
- Egyéb költségek (pl.: fogyóeszközök költségei, nyomdai költségek, konferencia regisztrációs díja, stb.)
Önfenntartás költségeire az igényelt támogatás legfeljebb 10%-a fordítható!
4.6. Az ösztöndíj nem igényelhető:
- az Európai Gazdasági Térség (EGT) felsőoktatási intézményében folyó, Magyarországon elismert felsőfokú végzettséget adó tanulmányok tandíj költségére;
- a 2011. évi CCIV. Tv. 46. § (1) c) pontja szerinti önköltséges hallgatók tandíjára;
- az Erasmus+ programban részt vevő fiatalok utazási, szállás és megélhetési költségeinek támogatására.

5. Pályázat benyújtására jogosultak
5.1. Jelen Pályázati Kiírás keretében az alábbi feltételeknek megfelelő pályázók nyújthatnak be támogatási kérelmet:
Magyar állampolgárságú, valamint a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 1. § (1) bekezdésében felsorolt országokban állandó lakóhellyel rendelkező, magukat magyar nemzetiségűnek valló
- A” komponens esetében: legalább 8 és legfeljebb 23 éves kiemelkedően tehetséges általános és középiskolai tanulók;
- “B” komponens esetében: legalább 18 és legfeljebb 35 éves saját tudományos kutatómunkájukban kiemelkedő teljesítményt nyújtó BSc/BA, MSc/MA, PhD vagy osztatlan képzésben részt vevő hallgatók, oktatók, kutatók, felsőfokú végzettséggel rendelkezők;
- “C” komponens esetében: legalább 16 és legfeljebb 35 éves, a pályázat benyújtásakor tanulói jogviszonnyal nem rendelkező (köznevelési tanulmányokat nem folytató) kiemelkedően tehetséges fiatalok és fiatal felnőttek; – “D” komponens esetében: legalább 15 és legfeljebb 21 éves tudományos területüket, kutatási céljaikat és tudományos kutatómunkájukban elért kiemelkedő eredményeiket hatékonyan, közérthető nyelven bemutatni tudó magyarországi középiskolai tanulók. (Azon ösztöndíjasok, akik a 2016. évi NTP-NFTÖ-16 pályázat “D” komponense keretében részesültek támogatásban, 2017-ben új támogatási igényt ezen alkomponensre nem nyújthatnak be.)
akik a Támogatáskezelő internetes pályázatkezelő rendszerében (Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerben, a továbbiakban: EPER) regisztráltak. (A regisztrációval és a Regisztrációs nyilatkozat benyújtásával kapcsolatos információkat a Pályázati Útmutató 9.2. pontja tartalmazza.)
FIGYELEM! A magyar állampolgársággal nem rendelkező pályázók esetében a magyar nemzetiséget igazolni szükséges. A magyar nemzetiség igazolásához csatolni szükséges:
- a 2001. évi LXII. törvény 19. § (3) bekezdése szerinti Magyar igazolvány 1-2. oldalának másolata, vagy
- a 2001. évi LXII. törvény 19. § (3) bekezdése szerinti Magyar igazolványra vonatkozó igénylés másolata, vagy
ezek hiányában minden olyan hivatalos dokumentum, amelyből a nemzetiség hitelt érdemlően megállapítható.
5.2. Nem nyújtható be pályázat, ha az igénylő fiatal
- a Tehetségek Magyarországa vagy a CEEPUS csereprogram keretében vagy Magyar Alkotóművészeti (MANK) ösztöndíjban részesül,
- részt vesz az Arany János Tehetséggondozó Programban,
- az Új Nemzeti Kiválóság Program keretében ösztöndíjban részesül a 2017/2018. tanév 1. félévétől, vagy pályázatot ad be az Új Nemzeti Kiválóság Program 2017. évi kiírására.

FIGYELEM! A regisztráció és a pályázat benyújtása során kérjük, fokozott figyelmet fordítsanak arra, hogy a Pályázati Kiírásban meghatározott pályázói körnek megfelelően történjen a regisztráció és a pályázat benyújtása. Amennyiben ezen feltétel nem teljesül, az a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

FIGYELEM! A pályázat benyújtása és véglegesítése során kérjük, ügyeljenek arra, hogy a böngészőben beállított nyelv a magyar nyelv legyen, ellenkező esetben ugyanis a mentést követően a pályázatban hibajelenségek merülhetnek fel (pl. karakterek levágása a költségvetésben, fájlcsatolók nem megfelelő működése stb.).
A hibák kezeléséhez segítséget nyújt a http://www.eper.hu honlap “Dokumentumok” menüpontjában megtalálható “Hibaleírás költségvetési tábla levágott karaktereihez” elnevezésű segédlet.
Jelen Pályázati Kiírás keretében az alábbi, EPER rendszer szerinti jogi státusznak kell megfelelnie a Pályázóknak:
Természetes személy
5.3. Nem részesülhet támogatásban az a Pályázó, aki:
- a benyújtott támogatás iránti kérelmében támogatási döntés tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltatott, vagy ilyen nyilatkozatot tett;
5.4. Nem támogatható az a pályázat, amelynek megvalósítása, illetve a megvalósítás módja vagy eredménye
- bűncselekménynek vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívásnak minősül;
- alapvető emberi vagy alkotmányos jogot sért;
- a nemzet, a nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek, valamint más nemzetek méltóságának és a társadalom más alapvető érdekeinek sérelmével jár, így különösen a közrendbe, a közerkölcsbe, a család és a kiskorúak védelmének követelményébe ütközik.

6. Támogatási időszak
6.1. A Pályázó által a pályázatban megjelölt, 2017. július 1. és 2018. június 30. közé eső időszak, amelynek időtartama alatt a támogatott program, illetve projekt megvalósul.

FIGYELEM! A pályázatban csak a pályázó által megjelölt támogatási időszakban felmerült, a projekt megvalósításához kapcsolódó gazdasági események költségei számolhatóak el, melyek pénzügyi teljesítése (kifizetése) legkésőbb a támogatási időszak záró dátumáig és a Pályázati Kiírás 19.3. pontjában a beszámoló beérkezésének határidejeként meghatározott időpont közé eső időszakon belül (a továbbiakban: elszámolási időszak) megtörténik.

7. A pályázatok benyújtásának határideje
7.1. Az internetes pályázatok benyújtása folyamatos a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig, az alábbi beadási szakaszok szerint:
I. beadási szakasz: 2017. március 14-től 2017. április 28-ig
II. beadási szakasz: 2017. április 29-től 2017. június 30-ig
III. beadási szakasz: 2017. július 1-től 2017. augusztus 31-ig
IV. beadási szakasz: 2017. szeptember 1-től 2017. október 31-ig
V. beadási szakasz: 2017. november 1-től 2017. december 31-ig
VI. beadási szakasz: 2018. január 1-től 2018. március 15-ig.
Határidőben benyújtottnak minősül az a pályázat, amely az EPER-ben véglegesítésre került. (A határidőben történő benyújtás részletes szabályait a Pályázati Útmutató 9.3. pontja tartalmazza.)

8. Benyújtható pályázatok száma
8.1. Jelen Pályázati Kiírás keretében egy Pályázó egy pályázatot nyújthat be.

9. A pályázatok benyújtásának módja
9.1. A pályázatot kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani az EPER portálon keresztül. Az internetes pályázati adatlapot a Pályázati Kiírásban és Útmutatóban közölteknek megfelelően hiánytalanul, a kérdésekre választ adva és az ott megjelölt elektronikus mellékletek becsatolásával kell benyújtani.
A pályázat benyújtását megelőzően minden Pályázónak a http://www.eper.hu (https://eper.emet.hu/paly/palybelep.aspx) portálon regisztrálnia kell magát az EPER-ben, melyhez rendelkeznie kell egy érvényes elektronikus levélcímmel (e-mail cím). A regisztrációval és a Regisztrációs nyilatkozat benyújtásával kapcsolatos információkat a Pályázati Útmutató 9.2. pontja tartalmazza.
A fenti kiírást terjedelmi okokból rövidítettük, az eredeti a szövegben található webcímen elérhető.

Sztrájkolnának a tanárok hétfőtől

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Fri, 09/06/2017 - 15:50
A diákszervezetek ellenzik. Ellenzik a diákszervezetek, hogy a tanügyi szakszervezetek az érettségi ideje alatt tiltakozzanak az egységes bértábla miatt. A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége, az Országos Diákszövetség és a Konstancai Diákegyesület arra kérte a érdekvédelmet, hogy ne akadályoz...

Kerékpáros ufók

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Fri, 09/06/2017 - 15:40
UFO-tematikájú kerékpárversenyt szervez a szatmárnémeti EKE szombaton. Holnap (június 10.) különleges, UFO-tematikájú kerékpárversenyt szervez a szatmárnémeti EKE, melynek célja a sport, a szabadban végzett mozgás népszerűsítése a fiatalok körében. A verseny helyszíne a szatmárnémeti UFO-park. Márk ...

Fókuszban: a medve

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Fri, 09/06/2017 - 15:33
Újabb medvetámadások, egyre bennebb merészkednek a településeken. A megoldási lehetőségekről Raffain Zoltánt, Albert Tiport és Borboly Csabát kérdeztük. Tarthatatlanná vált a helyzet Hargita megyében a medvetámadások miatt. A Szent Anna Vadásztársaság elnökét, Raffain Zoltánt, a Marosvásárhelyi Rádi...

Zenta: Hétfőn kezdődik az egészségház felújítása

VajdaságMA (Szerbia/Vajdaság) - Fri, 09/06/2017 - 15:33
Hétfőn kezdődik a Zentai Egészségház felújítása, jelentették be az intézmény és az önkormányzat illetékesei mai sajtótájékoztatójukon, amelyen több olyan egyéb fejlesztési tervről is beszámoltak, amelyek a községbeli egészségügyi és szociális ellátás fejlesztését lennének hivatottak szolgálni.

Az egykori Bolyai Egyetem élcsapata a vegyészek

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Fri, 09/06/2017 - 15:22
Vetítéssel egybekötött beszélgetést  tartottak nemrégiben a Kolozsvár Társaság székhelyén. A Volt egyszer egy egyetem elnevezésű sorozat, amelyet az 1945–1949 között fennállott Bolyai Egyetem történetének szenteltek, ezúttal a Kémia Kar bemutatásához érkezett. Meghívottak voltak: Kertész Judit tanár...

Külföldi nyaralást tervez? 13+1 tipp az étkezésekhez

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Fri, 09/06/2017 - 15:20

Ha mediterrán vagy trópusi országokba van lehetőségünk eljutni, könnyen “gazdagodhatunk” bélrendszeri fertőzésekkel. Ezeket a fertőzéseket gyakran az elfogyasztott ételek vagy a víz továbbítja.

Enyhe lefolyású eseteknél elég, ha magunk próbálunk meg segíteni a problémán, ilyenkor az elvesztett folyadék és ásványi anyagok pótlását ásványvizekkel, gyümölcslevekkel, rehidráló izotóniás italokkal pótolhatjuk. A tünetek kezelésére hasfogók, görcsoldók jönnek szóba.
Súlyosabb esetben azonban keressünk fel egy helyi orvost, mert akár a bélmozgás csökkentésére ható gyógyszerre, de előfordul, hogy antibiotikumokra is szükség lehet.

Gyerekek esetében azonnal forduljunk orvoshoz, mert a kiszáradás veszélye náluk hamarabb fennáll. Ilyen esetben a folyadékpótlás infúzió formájában könnyebben kivitelezhető.

Ha a fertőzéseket meg szeretnénk előzni, indulás előtt egy héttel szedhetünk többkomponensű probiotikus készítményeket, amelyeket magunkkal is vihetünk. Ilyen készítmények már gyerekek számára is elérhetők.

13+1 tanács

1. Mossunk gyakran kezet szappannal, legyen nálunk egyszer használatos fertőtlenítő kendő.

2. Csak palackozott vizet fogyasszunk, még fogmosáshoz is (erre főként az Európán kívüli országokban van szükség).

3. Ahol palackozott vizet indokolt inni, ott kerüljük a jégkását, jégkockákat az italokba, koktélokba, hiszen azok is csapvízből készülnek.

4. Az utcai ételárusokkal legyünk óvatosak, nézzük meg a standok körülményeit, higiéniáját, a kiszolgáló személyt is, de inkább ne vásároljunk ilyen helyeken.

5. Csak a jól átsütött húsokat, főtt ételeket vegyük és együk meg.

6. A zöldségeket, gyümölcsöket mindig alaposan mossuk meg.

7. Inkább gyárilag csomagolt jégkrémet vegyünk. Ha mégsem tudunk ellenállni a fagylalt költeményeknek, akkor lehetőleg cukrászdát keressünk, ahol a higiéniás körülmények jobbak, mint egy utcai fagyi árusnál. A nagy forgalmú árusító helyeken jó eséllyel friss fagylaltot kapunk.

8. Tengeri ételeket mindig a partokhoz közeli területeken érdemes venni, mert ott valószínűleg friss árut kapunk, a szárazföld belsejében ez kockázatos lehet. Aki először fogyaszt életében tengeri “herkentyűt”, az kis mennyiségben próbálja ki, hogy ne váltson ki allergiás tüneteket.

9. Ha valakinek ismert táplálékallergiája van, akkor a megfelelő ellenszert, gyógyszert mindenképpen vigye magával a nyaralásra. Lisztérzékeny betegek nyaralás alkalmával tartsanak maguknál egy kisebb túlélőcsomagot, amit felhasználhatnak akkor, ha a szálláshely nem tud azonnal gluténmentes termékeket beszerezni.

10. Akinek a nyaralás kedvéért sem függeszthető fel a diétája – pl. cukorbetegek, epebetegek, gyulladásos bélbetegek, táplálékallergiások – azoknak fokozottan oda kell figyelni a táplálkozásra a nyaralás alatt is.

11. Tartsunk mértéket az étkezések terén. A legtöbb szálloda manapság bőséges reggelit biztosít svédasztal formájában, valószínű, hogy mindennap ugyanazt. Ne essünk abba a hibába, hogy azonnal mindent meg kell kóstolnunk. Ezzel nemcsak a rosszullétet kerüljük el, hiszen nagy melegben tele hassal nem nagy élmény sétálni sem, de mértékletességünkkel a nem kívánatos plusz kilók felszedését is megakadályozzuk.

12. Ha már egy idegen országba van lehetőségünk eljutni, akkor legyünk kíváncsiak a kultúrájukra, és a gasztronómiájukra is. A helyi ételspecialitást sokszor nem a legjobb éttermekben találjuk meg – hiszen ott már törekednek a nemzetközi ízvilágra -, hanem a kisebb pubokban, étkezdékben, piacok eldugott sikátoraiban, kávézókban, utcai talponállóknál. Kérdezzük meg idegenvezetőnket vagy a helyieket, mit ajánlanak, természetesen a fenti tanácsokat tartsuk észben!

13. Végül, de nem utolsó sorban a folyadékfogyasztás fontosságáról se feledkezzünk meg! Meleg nyári napokon a folyadékszükséglet megnövekszik, bátran igyunk minél többet! Szubtrópusi, trópusi területeken napi 2- 2,5 l folyadékot igyekezzünk elfogyasztani. 13+1. Ne vigyük túlzásba az alkoholos italok fogyasztását nyaralásunk alatt sem! Alkohollal nem pótolható a folyadék, hiszen köztudott a vízhajtó hatása. Az ismeretlen italok nagy meglepetéseket okozhatnak, mert szokatlanok, másképp hatnak. Csak saját korlátainknak megfelelően, étkezésekhez igyunk alkoholt!

Romantikus zenei és természeti hangokra fülelve

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Fri, 09/06/2017 - 15:18
László Tibor komolyzenei vetélkedő-rovata. A természet „romantikus” hangjai ezúttal a zenei romantika csodálatos dallamaival találkoznak komolyzenei rejtvényeinkben. A kérdéseket László Tibor teszi fel....

Miért védjük a nappali lepkéket?

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Fri, 09/06/2017 - 15:16
Mit lehet tenni, hogy ezt a hanyatlást megállítsuk? Milyen módszereket alkalmazunk, milyen stratégiákat követünk és milyen jogi, illetve anyagi eszközök állnak rendelkezésünkre az Európai Unióban? Vizauer Csaba ökológus így gondolja. Az eltűnő sokféleség – európai összefogás a nappali lepkék védelmé...

Einstein azt mondta, lehetetlen, most megcsinálták

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Fri, 09/06/2017 - 14:23

Amerikai csillagászoknak sikerült a gyakorlatban megvalósítani, amit Albert Einstein általános relativitáselmélete megjósolt, de maga Einstein úgy ítélte meg, soha nem lesz lehetőségünk megtapasztalni: észlelték egy Napnál távolabbi csillag gravitációs lencsehatását, és a segítségével megmérték egy másik csillag tömegét – írja a Los Angeles Times.

A Science szaklapban megjelent tanulmány igazolta az általános relativitáselméletének egy fontos elemét, pontosabban annak egy speciális esetét. Einstein 1915-ben leírta a gravitációs lencsehatás jelenségét, amelynek a lényege, hogy ha egy csillag fénye egy másik nagy tömegű objektum mellett halad el, annak gravitációja nagyítólencseként koncentrálja és elhajlítja a fényt.

Ezt már 1919-ben megfigyeléssel sikerült igazolni, amikor egy napfogyatkozáskor Sir Arthur Eddington felfedezte, hogy a kitakart Nap koronájának közelében látható csillagok nem ott helyezkednek el, ahol kéne nekik: a Nap gravitációja eltérítette a fényüket. Ezt a jelenséget azóta sikerrel használják távoli jelenségek feltérképezésére, például a közvetlen megfigyeléshez túl halvány galaxisok esetében. Egy változatát, a gravitációs mikrolencse-hatást pedig bolygók keresésénél vetik be, legutóbb például idén áprilisban találtak a segítségével egy Plútónál is hidegebb exobolygót.

Eddig azonban a közeli Napon kívül galaxisok és más nagyobb, komplex objektumok szolgáltak ilyen lencseként, ezek viszont nem adtak túl pontos eredményt. A pontszerű csillagok sokkal jobban funkcionálnának lencseként, ilyet viszont a Napnál távolabbi csillagoknál eddig még nem sikerült megfigyelni.

Kailash Sahu, a Baltimore-i Space Telescope Science Institute munkatársa és csapata éppen ilyen, két csillag közötti lencsehatást kerestek. Két csillag fedésbe kerülését viszont jóval nehezebb elkapni, mint két galaxisét, ráadásul a lencsehatás is sokkal kisebb, vagyis nehezebben érzékelhető. A kutatók a Hubble űrtávcsővel kerestek ilyen csillagokat, és végül a Stein 2051 B nevű fehér törpére esett a választásuk, amelyről tudták, hogy el fog haladni egy távolabbi csillag előtt. Még így se volt könnyű dolguk, hogy tudták, hova kell nézniük, mert a távolabbi csillag négyszázszor halványabb volt, mint az azt kitakaró fehér törpe.

Mintha egy szentjánosbogár mozgását akartuk volna megmérni egy villanykörte előtt, 1500 mérföldről – érzékeltette a feladat nehézségét Sahu.

Einstein-gyűrű és csillagbukfenc

A kutatók egy Einstein-gyűrűt akartak lencsevégre kapni: a lencsehatás olyan esetét, amikor a közelebbi csillag olyan tökéletesen takarja ki a távolabbit, hogy abból csak egy fénygyűrű látszik – mint a teljes napfogyatkozáskor, csak két csillaggal. Einstein 1936-ban írta le ezt a jelenséget, de úgy gondolta, hogy a ritkasága és a technikai korlátok miatt “természetesen lehetetlen, hogy közvetlenül megfigyeljük”.

Amikor a fehér törpe egy vonalba került a másik csillaggal, létrejött az Einstein-gyűrű. Mivel azonban a kitakarás nem volt tökéletes, a gyűrű valójában inkább ellipszis alakú lett, amely az egyik oldalán fényesebb volt, mint a másikon. Ezért ahogy a fehér törpe elhaladt, és a gravitációja eltérítette a távolabbi csillag fényét, az ellipszis pozíciója fokozatosan eltolódott, mintha a csillag bukfencet vetett volna a fehér törpe körül. (Maga a csillag persze valójában nem mozdult el.)
Ráadásul annak köszönhetően, hogy a gyűrű ellipszis alakú volt, a kutatóknak sikerült a segítségével közvetlenül megmérni a Stein 2051 B tömegét is, amivel a csillagászok közvetett módszerekkel már évek óta sikertelenül próbálkoztak. Mint kiderült, a Nap tömegének nagyjából kétharmada.
A felfedezés tehát új eszközt adott a csillagászok kezébe távoli csillagok pontosabb megismeréséhez.

Rekordmennyiségű gázt szállított ukrajnai vezetékeken keresztül Európába az orosz Gazprom

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Fri, 09/06/2017 - 14:10

Az utóbbi öt évben rekordnak számító mennyiségű földgázt, 38,26 milliárd köbmétert szállított az év első öt hónapjában az orosz Gazprom gázvállalat ukrajnai gázvezetékeken keresztül az Európai Unióba – adta hírül csütörtökön az Ukrtranszhaz ukrán gázszállító vállalat.

A sajtóközlemény szerint ez 22 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában szállított gáz mennyiségét, és 64 százalékkal a 2015 első öt hónapjáét, továbbá csaknem 9 milliárd köbméterrel haladja meg a 2013-2016 január és májusa közöttit.

Az ukrán vállalat információi alapján a Gazprom más útvonalakon történt szállításai az említett időszakban a korábbiakkal egyező mennyiségűek voltak. Ez az Ukrtanszhaz szerint azt jelenti, hogy az európai uniós országok változó, illetve növekvő igényeit a Gazprom a nagy áteresztő képességű és a szállítás tekintetében rugalmasan üzemeltetésű ukrán gázvezetékeken keresztül elégíti ki.

A liga.net ukrán hírportál a hírrel kapcsolatosan emlékeztetett: a Gazprom a napokban meghívta a Naftohaz vállalat vezetőit hogy tárgyaljanak az EU-ba irányuló gázszállítások jövőbeli feltételeiről. A Naftohaz ugyanakkor azt a választ adta, hogy Oroszország területe elfogadhatatlan számára a találkozó helyszíneként. Az ukrán vállalat hozzátette, hogy készek tárgyalóasztalhoz ülni a Gazprom képviselőivel Brüsszelben, vagy bármely európai uniós tagállamban.

Kigyulladt egy farm a beregszászi járásban. Idegenkezűségre gyanakszanak

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Fri, 09/06/2017 - 13:53

Tűz ütött ki egy badalói farmon június 8-án éjszaka – tudatja a mukachevo.net hírportál. Az egyik gecsei vállalkozó tulajdonában lévő gazdasági épület kiégett és több technikai eszköz is a lángok martalékává vált.

Jelentősen megsérült egy kombájn fülkéje és motorja, valamint egy GAZ márkájú teherautó.

A helyi lakosok szerint a tulajdonos konfliktusba keveredett egy járási képviselővel, akit korábban orvvadászattal is gyanúsítottak. A gecseiek elképzelhetőnek tartják, hogy ő áll a történet hátterében, mivel szerintük nem ez az első eset, hogy lángra kapott valamelyik ellenségének tulajdona.

A rendőrség nem adott információt a tűz okáról.

Kárpátalja.ma

Pages