You are here
Biztonságpolitika
Magyar katonák Iraki Kurdisztánba?
Nekem bomba meglepetés volt a Magyar Nemzet mai híre (Őrkatonák Kurdisztánba), hogy magyar katonák őrzés védelmi feladatokat láthatnának el (feltételes mód egyelőre) Kurdisztánba, egy közös német magyar misszióban: "Orbán Viktor miniszterelnök a Hír Televíziónak adott szerdai interjúban utalt arra, hogy a német hadsereggel együtt hamarosan magyar misszió mehet a Törökország, Irak és Irán határán található régióba." idézem a MN-t. A cikk még elmondja, hogy a HM tájékoztatása szerint a feladat semmi újat nem jelentene a honvédségnek, mert már csinált ilyet máskor is.
Elsőre nagyon meglepőnek és zavarosnak tűnt a hír, hiszen egyáltaln milyen formátumban, milyen felhatalmazással menne a honvédség. Orbán kijelentése - kétharmados többség - valamit már sejtet. Az elmúlt 20 év gyakorlata ugyanis az volt, hogy ENSZ, EU vagy NATO (a kisebbeket most kihagyom) műveletekben vettünk csak részt, amelyek megfelelő nemztközi legitimációval rendelkeztek (ENSZ BT felhatalmazás). Ez még az egyébként kivételnek tekinthető 2003-as iraki szállítózászlólajra is igaz, mert azok is csak azután mentek, hogy az USA/brit koalíció megkapta az ENSZ mandátumot, hogy akkor már mint megszállók lássanak neki az iraki közállapotok stabilizáláshoz. Ráadásul, az NATO és EU missziók esetében emlékeim szerint nem is kell a parlament jóváhagyása, arról a kormány saját határkörében dönthet.
Egyelőre azonban nem hallottam semmiféle NATO, EU vagy ENSZ kezdeményezésről, amelyik valamilyen missziót akarnak elindítani Irakban. Csak németekről hallani, az USA nélkül meg, ez még furcsább az egészben.
Mi marad akkor? Szerintem Magyarország az iraki kormány felkérésére, bilateriális alapon fog részt venni bármilyen iraki műveletben. Ez nagyon nagy újdonság és történelmi elmodulás a rendszerváltás utáni időszak gyakorlatától. (ezt lehet hogy félkövítenem kellene?).
További kérdés, hogy mégis mit kellene őiznie a magyar katonáknak Kurdisztánban, mert alapból semmi őrizni való nincs ott. Ez utóbbi kitétel is arra utalt számomra, hogy ezek szerint valami német kezdeményezésű misszió kezdődhe, amiben a németek (és még akár más nemzetek is) fognak csinálni valamit a táboron belűl (vagy onnan kijárva), és a magyarok (részben vagy egészben) lehetnek azok, akik a tábort fogják őrizni.
Nyilván ha ez a hír komoly, akkor kell legyen belőle valami a német hírekben is. Egy rövid és egyszerű keresés+google translate máris kiadott egy kéthetes hírt: Bundestag stimmt Bundeswehr-Hilfe für Kurden im Irak zu. Eszerint a kormánykoalíció legfeljebb 100 német katona kiküldését, telepítését döntötte el Kurdisztánaba az Iszlám Állam elleni harc céljából (für den Kampf gegen die Dschihadistengruppe Islamischer Staat (IS) ausbilden).
Ez a hír még annyit hozzáfűz, hogy a német katonák feladata a korábban vagy a jövőben kurodknak ígért német fegyverekre való kiképzés. A hír konkrétan 16.000 G3-as és G36-os gépkarabélyról beszél, amelyet megígért a kurdoknak a német kormány, és amelynek használatára okítanák majd a német kiképzők a peshmergákat. Azért voltam bizonytalan, hogy pontosan milyen német cuccokra okítanák a peshergákat, mert talán nyárom volt már egy nagy bejelentés, amiben egy dandárnyi (?, 4000 főre emlékszem) erő felszereléséhez küldtek támogatást a németek. A Bundeswehr weboldalán ezt szépen meg is találni: Überblick: Die Irak-Hilfe der Bundeswehr (Stand: September 2014) vagy itt felsorolás szerűen. Stückzahlen: Ausrüstung, Waffen, Munition und Fahrzeuge für den Nordirak (azt nem tudom észrevesszük-e, hogy ezek a infok a német hadsereg, nem német hadügyminisztérium honlapján jelennek meg? És hogy a magyar honvédségnek nincs is hivatalos oldala? Mert szerintem a honvedelem.hu nem az, max a honvédség híroldala)
Na most megnéztem, nem piskóta a mennyiség és ebben van benne a 8000 G3as és 8000 G36-os+ MILAN+táborkonyha+UNIMOG+stb. Szóval akkor a német újságok is keverik. előbb ment a cucc, most mennek a kiképzők.
A döntés január 29-én született meg, de már decemberben is írtak róla az újságok. A teljes német katonai segély 46 millió euró értékű volt. A misszió alaprendeltetése: Schwerpunkt der Mission ist der „nachhaltige Fähigkeitsaufbau der irakischen Streitkräfte sowie der Sicherheitskräfte der Regierung der Region Kurdistan-Irak, ami google fordításban: sustainable capacity building of the Iraqi armed forces and the security forces of the government of Iraqi Kurdistan region.
A németekhez képest ez kőkemény és proaktív lépés, és nem véletlen, hogy a cikk többi rész az ellenzék által megfogalmazott, a misszió legitimátásá érintő kritikákkal foglalkozik.
Ok, szóval a Bundeswehr megy. A jó magyar német katonai kapcsolatokra tekintettel mi is becsatlakozhatunk. Ismerjük egymást, Afganisztán óta különösen alaposan :)
Az utolsó Bundeswehr-es idézet mutat rá a legitimációra is: Training support is provided at the request and with the consent of the Government of Iraq and the government of Iraqi Kurdistan region. The insert is part of the international efforts in the fight against the IS-terrorist militias.
Jó, és igazából itt áll össze a dolog. Ugyanis - bár Magyarországon ez elvétve lett hír, mert csak a hivatalos kommünikékben szerepel - az Iszlám Állam elleni koalíció tagja, ami főleg politikai elköteleződést jelentett idáig, egy kis katonai segéllyel. Ebből a szempontból konzsisztens a mostani lépés, a korábbi magyar katonai segélyről és értelméről már írtam múltkor. Magyar segélyek Irakban mint a külpolitika eszközei címmel. Akkor ottt már felvetettem, hogy akár katonákat is küldhetünk majd Irakba, igaz nem az őrzés védelemmel, hanem kiképzéssel számoltam.
Nem akarom hosszúra nyújtani ezt a posztot, de a feladatot még érdemes egy pillanatra megvizsgálni. Miért nem kiképzésben veszünk részt? Még nem zárhatjuk ki, nem tudjuk hivatalosan mit fog csinálni a magyar kontingens.
A HMnek igaza van abban hogy az őrzés védelemhez jól értünk. Koszovóban is Afganisztánban is csináltuk. Egy az egyik leginkább alapképesség. Első kevésbé veszélyesnk tűnik, mint peshmergákat képezni, de az atért ez így nem teljesen igaz. nem tudom, hol lesz a tábor, de ha a frontvonaltól akár csak 50-100 kilométerre (ne adj isten közelebb), úgy a őrző-védőket legalább akkora veszély fogja fenyegetni, mert ix, statikus célpontként, az önygilkos merénylők begyakorolt célpontjai lehetnek majd, és hát hetek át csinálni csak ezt, akkor bizony lankadhat a figyelem. A kiképzés szerintem nem veszélyesebb, egyrészt a kurdoknál eddig szinte ismeretlen volt a green on blue támadások (azaz, amikor a kiképzendő a kiképzőre támad), másrészt a vélelmezett kiképző bázisok is a frontvonaltól messzebb lesznek, és szerintem egy táborba bejutni, majd megtalálni a külföldieket mindezet észrevétlenül, még akár könnyebb is lehet majd.
Elsőre nagyon meglepőnek és zavarosnak tűnt a hír, hiszen egyáltaln milyen formátumban, milyen felhatalmazással menne a honvédség. Orbán kijelentése - kétharmados többség - valamit már sejtet. Az elmúlt 20 év gyakorlata ugyanis az volt, hogy ENSZ, EU vagy NATO (a kisebbeket most kihagyom) műveletekben vettünk csak részt, amelyek megfelelő nemztközi legitimációval rendelkeztek (ENSZ BT felhatalmazás). Ez még az egyébként kivételnek tekinthető 2003-as iraki szállítózászlólajra is igaz, mert azok is csak azután mentek, hogy az USA/brit koalíció megkapta az ENSZ mandátumot, hogy akkor már mint megszállók lássanak neki az iraki közállapotok stabilizáláshoz. Ráadásul, az NATO és EU missziók esetében emlékeim szerint nem is kell a parlament jóváhagyása, arról a kormány saját határkörében dönthet.
Egyelőre azonban nem hallottam semmiféle NATO, EU vagy ENSZ kezdeményezésről, amelyik valamilyen missziót akarnak elindítani Irakban. Csak németekről hallani, az USA nélkül meg, ez még furcsább az egészben.
Mi marad akkor? Szerintem Magyarország az iraki kormány felkérésére, bilateriális alapon fog részt venni bármilyen iraki műveletben. Ez nagyon nagy újdonság és történelmi elmodulás a rendszerváltás utáni időszak gyakorlatától. (ezt lehet hogy félkövítenem kellene?).
További kérdés, hogy mégis mit kellene őiznie a magyar katonáknak Kurdisztánban, mert alapból semmi őrizni való nincs ott. Ez utóbbi kitétel is arra utalt számomra, hogy ezek szerint valami német kezdeményezésű misszió kezdődhe, amiben a németek (és még akár más nemzetek is) fognak csinálni valamit a táboron belűl (vagy onnan kijárva), és a magyarok (részben vagy egészben) lehetnek azok, akik a tábort fogják őrizni.
Nyilván ha ez a hír komoly, akkor kell legyen belőle valami a német hírekben is. Egy rövid és egyszerű keresés+google translate máris kiadott egy kéthetes hírt: Bundestag stimmt Bundeswehr-Hilfe für Kurden im Irak zu. Eszerint a kormánykoalíció legfeljebb 100 német katona kiküldését, telepítését döntötte el Kurdisztánaba az Iszlám Állam elleni harc céljából (für den Kampf gegen die Dschihadistengruppe Islamischer Staat (IS) ausbilden).
Ez a hír még annyit hozzáfűz, hogy a német katonák feladata a korábban vagy a jövőben kurodknak ígért német fegyverekre való kiképzés. A hír konkrétan 16.000 G3-as és G36-os gépkarabélyról beszél, amelyet megígért a kurdoknak a német kormány, és amelynek használatára okítanák majd a német kiképzők a peshmergákat. Azért voltam bizonytalan, hogy pontosan milyen német cuccokra okítanák a peshergákat, mert talán nyárom volt már egy nagy bejelentés, amiben egy dandárnyi (?, 4000 főre emlékszem) erő felszereléséhez küldtek támogatást a németek. A Bundeswehr weboldalán ezt szépen meg is találni: Überblick: Die Irak-Hilfe der Bundeswehr (Stand: September 2014) vagy itt felsorolás szerűen. Stückzahlen: Ausrüstung, Waffen, Munition und Fahrzeuge für den Nordirak (azt nem tudom észrevesszük-e, hogy ezek a infok a német hadsereg, nem német hadügyminisztérium honlapján jelennek meg? És hogy a magyar honvédségnek nincs is hivatalos oldala? Mert szerintem a honvedelem.hu nem az, max a honvédség híroldala)
Na most megnéztem, nem piskóta a mennyiség és ebben van benne a 8000 G3as és 8000 G36-os+ MILAN+táborkonyha+UNIMOG+stb. Szóval akkor a német újságok is keverik. előbb ment a cucc, most mennek a kiképzők.
A döntés január 29-én született meg, de már decemberben is írtak róla az újságok. A teljes német katonai segély 46 millió euró értékű volt. A misszió alaprendeltetése: Schwerpunkt der Mission ist der „nachhaltige Fähigkeitsaufbau der irakischen Streitkräfte sowie der Sicherheitskräfte der Regierung der Region Kurdistan-Irak, ami google fordításban: sustainable capacity building of the Iraqi armed forces and the security forces of the government of Iraqi Kurdistan region.
A németekhez képest ez kőkemény és proaktív lépés, és nem véletlen, hogy a cikk többi rész az ellenzék által megfogalmazott, a misszió legitimátásá érintő kritikákkal foglalkozik.
Ok, szóval a Bundeswehr megy. A jó magyar német katonai kapcsolatokra tekintettel mi is becsatlakozhatunk. Ismerjük egymást, Afganisztán óta különösen alaposan :)
Az utolsó Bundeswehr-es idézet mutat rá a legitimációra is: Training support is provided at the request and with the consent of the Government of Iraq and the government of Iraqi Kurdistan region. The insert is part of the international efforts in the fight against the IS-terrorist militias.
Jó, és igazából itt áll össze a dolog. Ugyanis - bár Magyarországon ez elvétve lett hír, mert csak a hivatalos kommünikékben szerepel - az Iszlám Állam elleni koalíció tagja, ami főleg politikai elköteleződést jelentett idáig, egy kis katonai segéllyel. Ebből a szempontból konzsisztens a mostani lépés, a korábbi magyar katonai segélyről és értelméről már írtam múltkor. Magyar segélyek Irakban mint a külpolitika eszközei címmel. Akkor ottt már felvetettem, hogy akár katonákat is küldhetünk majd Irakba, igaz nem az őrzés védelemmel, hanem kiképzéssel számoltam.
Nem akarom hosszúra nyújtani ezt a posztot, de a feladatot még érdemes egy pillanatra megvizsgálni. Miért nem kiképzésben veszünk részt? Még nem zárhatjuk ki, nem tudjuk hivatalosan mit fog csinálni a magyar kontingens.
A HMnek igaza van abban hogy az őrzés védelemhez jól értünk. Koszovóban is Afganisztánban is csináltuk. Egy az egyik leginkább alapképesség. Első kevésbé veszélyesnk tűnik, mint peshmergákat képezni, de az atért ez így nem teljesen igaz. nem tudom, hol lesz a tábor, de ha a frontvonaltól akár csak 50-100 kilométerre (ne adj isten közelebb), úgy a őrző-védőket legalább akkora veszély fogja fenyegetni, mert ix, statikus célpontként, az önygilkos merénylők begyakorolt célpontjai lehetnek majd, és hát hetek át csinálni csak ezt, akkor bizony lankadhat a figyelem. A kiképzés szerintem nem veszélyesebb, egyrészt a kurdoknál eddig szinte ismeretlen volt a green on blue támadások (azaz, amikor a kiképzendő a kiképzőre támad), másrészt a vélelmezett kiképző bázisok is a frontvonaltól messzebb lesznek, és szerintem egy táborba bejutni, majd megtalálni a külföldieket mindezet észrevétlenül, még akár könnyebb is lehet majd.
Categories: Biztonságpolitika
Az Iszlám Állam és az iraki kormányerők esélyei 2015-ben
A napokban adtam egy interjút a honvedelem.hu-nak az Iszlám Államról, amiben részem az volt a kérdés, hogy mi lesz Irakban 2015-ben. Kb azt mondtam, hogy nagyrészt semmi, mert amíg nincs ütőképes iraki hadsereg, addig nem lesz mivel visszafoglalni Moszult és Nyugat-Irakot. Ez a blogposztot (Violence Up In Iraq In January 2015 As Insurgents Go On Offensive Again) csak most látom, amely elég hitelesen támasztja alá azt, hogy - azért mert nem hallunk róla - az Iszlám Államnak még rengeteg tartaléka és ereje van arra, hogy Irakban szinte az össze fronton növelje az aktivitását (azaz támadásba menjen át).
Ami még maradt az iraki hadseregből az Falludzsánál és Ramadinál áll szemben az Iszlám Állammal (és néha vesztésre áll), illetve keletre Tal Afarnál és Jalawla-nál (az iráni határ közelében) harcol. Minél távolabb vagyunk Szíriától Irakban, és minnél közelebb a kurd területekhez és Bagdadhoz, annál nagyobb szerepet játszanak az iraki hadsereg mellett a kurd peshmergák és a különböző síita milicíák.
A kurd és síita erők morálban, könnyűfegyverzetben, PR-ban erősek, de így sem nyújtanak kb többet mint egy jobban szervezett gerilla erő. Irakban jelenleg a konfliktus nagyobb városok körül zajlik viszonylag láthatatlan fronvonalakkal. Ezzek kapcsolatban érdemes emlékezni két eseményre. A szíriai Kobane elvesztése után az Iszlám Állam meglepetésszerű támadást intézett Kirkuk ellen, ami azt jelentette, hogy lecsaptak annak előterében levő kurd erőkre. Kirkuk mellett lecsaptak Jalawlaban is. Ez a város azért érdekes mert 2014 novemberében az volt a hír, hogy a várost elfoglalták a kurd, síita milíciák és az iraki hadsereg erői. De akkor hogyan lehet, hoyg 2015 februárjában a városban célzottan robbantja fel magát egy dzsihadista, úgyhogy hoyg "magával visz" egy kurd alezredest és kíséretét is. Sőt ugyanez történt Kirkukban is, ahol egy kurd tábornok és kísérete az áldozat? (lásd itt: Islamic Militants Surprise Kurds in Iraq, Killing a Commander in a Day of Attacks) Azt kell mondjam nagyon jó a hírszerzésük.
De hogyan jön ez a két történet, ahhoz, hogy mi lesz 2015-ben Irakban? Úgyhogy sem a síita, sem a kurd milíciák önmagukban (sem együtt) nem elegendőek ahhoz, hogy arra támaszkodva az iraki kormány ls nyugati támogatói bármilyen előretörést hajtsanak végre és visszafoglaljanak bármilyen fontosabb települést. Ezek milíciák (a kurdok biztosan) ráadásul nincsenek is teljesen a bagdadi kormány műveleti irányítása alatt, azaz csak annyit tesznek és arra mennek harcolni, amerre Maszúd Barzáni és a kurd közös (KDP, PUK) vezetés ebben kurd érdeket lát.
Jó, akkor marad az iraki hadsereg, de azt újra kell képezni és újra kell fegyverezni az USA-nak, ami nem lesz pár hónap alatt meg. Sajtóhírek szerint az amerikai és iraki tervezők fejében Moszul visszafoglalása a cél. Egy 1,5 milliós városról van szó, ahol a lakosság egy rész utálja az iraki kormányt és nem szeretne visszatérni annak irányítása alá.
Moszul és a szunnita arab irakiak egy jó része attól tart, hogy egy ilyen harc a síita milíciák bosszújával lesz kísérve, ami elsősorban a civil lakosságon fog lecsapódni (igen, tömeges kivégzések, amitket már ismerünk). Hogy ez a félelmük nem alaptalan, azt már számos sajtóhír bizonyítja.
De ami nekem a legérdekesebb volt - és jól mutatja a zavaros állapotokat Irakban - az az, hogy az egyik legerősebb síita milícia, a Badr dandár (Badr Brigade) úgy harcol jelenleg Irakban, hogy legalább egy iraki reguláris alakulat van beosztva alá. Armed with U.S. weapons, infamous militia beating ISIS. Ez szerintem érthetővé teszi az iraki szunnita arabok félelmét, hogy bizony a síita miliícák és az iraki haderős között nincsn sok különbség, és az utóbbitól - amely elvileg egy nemzeti intézmény - sem számítatnak túl sok jóra.
OK, de akkor van e valamilyen pozitív fejlemény Irakban? Igen van, ez pedig az, hogy az új kormányfő valamelyest előrehaladt a Nemzeti Gárda felállításával kapcsolatban. Ha jól értem, ez az intézmény szolgálna a szunnita törzsek fegyvereseinek, a korábbi Ébredési Tanácsok fegyvereseinek újbóli integrációjára. Ezek azok a csoportok, akiknek sokat köszönhetett Irak, hogy 2007-2008-ban sikerült megállítani az akkori helyi al-Káida térnyerését. Ezek a fegyveresek kellően edzettek, tapasztaltak, akik 2004 és 2007 között az amerikai és az iraki hadsereg ellen harcoltak (az al-Káida dzsihadistáival az oldalukon) és csak akkor váltottak oldalt, amikor 1 tele lett a hócipőjűk a dzsihadistákkal 2. az USA felismerte ezt és rájött, hogy ők leválaszthatók a felkelésről elsősorban politikai koncessziük biztosításával. Nagyon fontos tanulság Irakban (is), hogy ott a felkelés megállítása politikai eszközökkel és katonai eszközökkel történt, de nem csak utóbbiakkal.
Amikor az amerikaiak kijöttek 2011-ben, az akkori Máliki kormány minden ígéretét megszegte (azaz hogy továbbra is alkalmazni, integrálni fogja ezeket a fegyvereseket) és elbocsátotta és üldözni kezdte ezeket a csoportokat.
Igen, az nyert, aki arra tippelt, hogy ezek a csoportok elég idegesek lettek 2011 után és nem véletlen, hogy erőszak nőtt a környéken majd 2014-ben az Iszlám Állam, mint kés a vajban tudott itt hasítani, mert sok volt a külső szimpatizánsa és önkéntese.
Mit kínálna a Nemzeti Gárda? A hírek szerint egy újbóli lehetőség lenne a szunnitáknak, csak kérdés, hogy elhiszik, mert bizalom az nem nagyon van.(itt két cikk a gárda mögötti politikáról: Violence Up In Iraq In January 2015 As Insurgents Go On Offensive Again, Iraqi cabinet approves draft law to set up national guard)
Ha ez nem fog összejönni, kérdés marad, hogy mégis mivel tudja megszólítani a szunnita lakosságot az iraki kormány (csak azért nem írok síita-kurd kormányt, amert vannak benne szunniták is, azaz valamennyire reprezentálva van ez az üldözött kisebbség is).
Ami még maradt az iraki hadseregből az Falludzsánál és Ramadinál áll szemben az Iszlám Állammal (és néha vesztésre áll), illetve keletre Tal Afarnál és Jalawla-nál (az iráni határ közelében) harcol. Minél távolabb vagyunk Szíriától Irakban, és minnél közelebb a kurd területekhez és Bagdadhoz, annál nagyobb szerepet játszanak az iraki hadsereg mellett a kurd peshmergák és a különböző síita milicíák.
A kurd és síita erők morálban, könnyűfegyverzetben, PR-ban erősek, de így sem nyújtanak kb többet mint egy jobban szervezett gerilla erő. Irakban jelenleg a konfliktus nagyobb városok körül zajlik viszonylag láthatatlan fronvonalakkal. Ezzek kapcsolatban érdemes emlékezni két eseményre. A szíriai Kobane elvesztése után az Iszlám Állam meglepetésszerű támadást intézett Kirkuk ellen, ami azt jelentette, hogy lecsaptak annak előterében levő kurd erőkre. Kirkuk mellett lecsaptak Jalawlaban is. Ez a város azért érdekes mert 2014 novemberében az volt a hír, hogy a várost elfoglalták a kurd, síita milíciák és az iraki hadsereg erői. De akkor hogyan lehet, hoyg 2015 februárjában a városban célzottan robbantja fel magát egy dzsihadista, úgyhogy hoyg "magával visz" egy kurd alezredest és kíséretét is. Sőt ugyanez történt Kirkukban is, ahol egy kurd tábornok és kísérete az áldozat? (lásd itt: Islamic Militants Surprise Kurds in Iraq, Killing a Commander in a Day of Attacks) Azt kell mondjam nagyon jó a hírszerzésük.
De hogyan jön ez a két történet, ahhoz, hogy mi lesz 2015-ben Irakban? Úgyhogy sem a síita, sem a kurd milíciák önmagukban (sem együtt) nem elegendőek ahhoz, hogy arra támaszkodva az iraki kormány ls nyugati támogatói bármilyen előretörést hajtsanak végre és visszafoglaljanak bármilyen fontosabb települést. Ezek milíciák (a kurdok biztosan) ráadásul nincsenek is teljesen a bagdadi kormány műveleti irányítása alatt, azaz csak annyit tesznek és arra mennek harcolni, amerre Maszúd Barzáni és a kurd közös (KDP, PUK) vezetés ebben kurd érdeket lát.
Jó, akkor marad az iraki hadsereg, de azt újra kell képezni és újra kell fegyverezni az USA-nak, ami nem lesz pár hónap alatt meg. Sajtóhírek szerint az amerikai és iraki tervezők fejében Moszul visszafoglalása a cél. Egy 1,5 milliós városról van szó, ahol a lakosság egy rész utálja az iraki kormányt és nem szeretne visszatérni annak irányítása alá.
Moszul és a szunnita arab irakiak egy jó része attól tart, hogy egy ilyen harc a síita milíciák bosszújával lesz kísérve, ami elsősorban a civil lakosságon fog lecsapódni (igen, tömeges kivégzések, amitket már ismerünk). Hogy ez a félelmük nem alaptalan, azt már számos sajtóhír bizonyítja.
De ami nekem a legérdekesebb volt - és jól mutatja a zavaros állapotokat Irakban - az az, hogy az egyik legerősebb síita milícia, a Badr dandár (Badr Brigade) úgy harcol jelenleg Irakban, hogy legalább egy iraki reguláris alakulat van beosztva alá. Armed with U.S. weapons, infamous militia beating ISIS. Ez szerintem érthetővé teszi az iraki szunnita arabok félelmét, hogy bizony a síita miliícák és az iraki haderős között nincsn sok különbség, és az utóbbitól - amely elvileg egy nemzeti intézmény - sem számítatnak túl sok jóra.
OK, de akkor van e valamilyen pozitív fejlemény Irakban? Igen van, ez pedig az, hogy az új kormányfő valamelyest előrehaladt a Nemzeti Gárda felállításával kapcsolatban. Ha jól értem, ez az intézmény szolgálna a szunnita törzsek fegyvereseinek, a korábbi Ébredési Tanácsok fegyvereseinek újbóli integrációjára. Ezek azok a csoportok, akiknek sokat köszönhetett Irak, hogy 2007-2008-ban sikerült megállítani az akkori helyi al-Káida térnyerését. Ezek a fegyveresek kellően edzettek, tapasztaltak, akik 2004 és 2007 között az amerikai és az iraki hadsereg ellen harcoltak (az al-Káida dzsihadistáival az oldalukon) és csak akkor váltottak oldalt, amikor 1 tele lett a hócipőjűk a dzsihadistákkal 2. az USA felismerte ezt és rájött, hogy ők leválaszthatók a felkelésről elsősorban politikai koncessziük biztosításával. Nagyon fontos tanulság Irakban (is), hogy ott a felkelés megállítása politikai eszközökkel és katonai eszközökkel történt, de nem csak utóbbiakkal.
Amikor az amerikaiak kijöttek 2011-ben, az akkori Máliki kormány minden ígéretét megszegte (azaz hogy továbbra is alkalmazni, integrálni fogja ezeket a fegyvereseket) és elbocsátotta és üldözni kezdte ezeket a csoportokat.
Igen, az nyert, aki arra tippelt, hogy ezek a csoportok elég idegesek lettek 2011 után és nem véletlen, hogy erőszak nőtt a környéken majd 2014-ben az Iszlám Állam, mint kés a vajban tudott itt hasítani, mert sok volt a külső szimpatizánsa és önkéntese.
Mit kínálna a Nemzeti Gárda? A hírek szerint egy újbóli lehetőség lenne a szunnitáknak, csak kérdés, hogy elhiszik, mert bizalom az nem nagyon van.(itt két cikk a gárda mögötti politikáról: Violence Up In Iraq In January 2015 As Insurgents Go On Offensive Again, Iraqi cabinet approves draft law to set up national guard)
Ha ez nem fog összejönni, kérdés marad, hogy mégis mivel tudja megszólítani a szunnita lakosságot az iraki kormány (csak azért nem írok síita-kurd kormányt, amert vannak benne szunniták is, azaz valamennyire reprezentálva van ez az üldözött kisebbség is).
Categories: Biztonságpolitika
Afgán hadsereg és NATO misszió 2015-ben
Az elmúlt hónapokban leginkább csak a ISAF misszió vége kapcsán jelentek meg írások Afganisztánnal kapcsolatban (jó, kivéve az államfő és a nemzeti egységkormány megalakulását), de azok is inkább a misszió végével, lezárultával voltak kapcsolatosak. Ahhoz képest, hogy régen elemzések tényleg havi rendszerességgel jelentek meg az országról és a NATO misszióról, sajnos ezek elmaradása is jelzi, hogy a jelentősen csökkent a nemzetközi figyelem.
A jövőt illetően egyrészt nagyon hasznos anyag az Afghanistan Analyst Network anyaga, Philip Münch: The Wrong Mission? amely egy pár napos NATO által szervezett körút eredményeként született.
A 2015 misszióval kapcsolatban az egyik zavaros pont, hogy ki mit fog csinálni. Egyrészről ott lesz az Resolute Support művelet, amely az ISAF folytatása lesz, azaz ENSZ felhatalmazással és NATO vezetésével. Ez az afgán fegyveres erők támogatására fog fókuszálni (nem fog már kiképezni). De emellett, miként 2014-ig, lesz egy amerikai vezetésű misszió is, amely viszont csak a terrorizmus elleni harccal fog foglalkozni. Nem látom hirtelen, hogy hogy, de gyanítom, hogy ez is elsősorban az afgán különleges műveleti erőkkel együttműködve.
Itt most alább csak a támogató művelettel foglalkozok, és a fenti anyagból szemezgetek hozzá. Amit már korábban is lehetett tudni, az a létszám volt (legalább is nagyságrendileg) a legutóbbi hivatalos adatok szerint (lásd a tanulmány szerzőjének adott NATO tisztviselők tájékoztatása) max 13000 fő lesz, amelyek őt regionális központban fognak működni. Nincs meglepetés, a korábbi regionális központokról van szó: Kabul, Bagram, Mazar-i Sharif, Kandahar és Herát. Akkor még is van meglepetés, mert Jalalabad nincs benne, modnjuk Bagramról, relative könnyeben elérhető.
Nem tudni, hogy a magyar szerepvállalás merre lesz, de a cikk épp az északi régióval kapcsolatban hoz példát. Az ottani kb. 1600 katonából mindössze 81 végez majd a afgán partnert támogató feladatokat, a többi enabler lesz, azaz olyan személy, aki a 81 kiképző (nem találok jobb szót hirtelen, de nem kiképezni fognak) tevékenységét foga támogatni. A szerző nem nagyon hoz példát, hogy mégis mi (a force protection-ön kívül), úgyhogy ez homály. Korábbi latolgatások elsősorban a hírszerzői, elemzői képességeket írtak még.
Nem mindenhol lesz ekkor az aránytalanság, a tanulmány szerint 1200-1400 kiképzőre fog jutni a maradék enabler (kb akkor ez olyan 1:10-hez lesz). Ez egyben azt is jelenti, hogy Mazar-i Sharifban inkább a támogatáson lesz a hangsúly.
A korábbi regionális parancsnokságok, TAAC-vé alakulnak majd át (Train, Advise, and Assist Commands)
A misszióban az amerikaiak 10800 katonát adnak, de Obama elnök bejelentése szerint ez a szám 2015 végére ez a szám a felére csökken, 2016 végére pedig már csak a szokásos követésőrzéssel összefüggő feladatokra lesznek amerikai katonák Afganisztánban. Ebben azért nem vagyok olyan biztos, különösen Irak után.
Hogy mennyire változhatnak a tervek, azt jó mutatja, hogy az eredeti amerikai elképzelés arról szólt, hogy amerikai katonák harcoló műveletekben már nem fognak részt venni 2015-től. Ehhez képest 2014 novemberén már arról szóltak a hírek, hogy az amerikai jelenlét, akár önállóan is indíthat majd támadó műveleteket.
Zárójelben jegyzem meg, hogy a magyar bejelentések szerint, a magyar kontingens létszáma valahol 100-130 fő lesz, sok egyéni beosztással, különleges műveleti erőkkel és Mi-17-es mentorokkal (lehet még kihagytam valamit?)
Hogy pontosan mit fognak csinálni a misszióban, azt nem igazán látni most, bár nyilván van valami hivatalos papír a feladataikról. NATO tisztviselők szerint az afgán erők különösen az alábbi területeken szenvednek hiányt: hírszerzés, különleges műveletek, logisztika, karbantartás. Semmi meglepő mondhatná az, aki egy két évvel korábban is olvasott anyagokat.
Közben találtam még egy beszámolót itt, az a szerző is ugyanazon az NATO túrán vett részt.
A jövőt illetően egyrészt nagyon hasznos anyag az Afghanistan Analyst Network anyaga, Philip Münch: The Wrong Mission? amely egy pár napos NATO által szervezett körút eredményeként született.
A 2015 misszióval kapcsolatban az egyik zavaros pont, hogy ki mit fog csinálni. Egyrészről ott lesz az Resolute Support művelet, amely az ISAF folytatása lesz, azaz ENSZ felhatalmazással és NATO vezetésével. Ez az afgán fegyveres erők támogatására fog fókuszálni (nem fog már kiképezni). De emellett, miként 2014-ig, lesz egy amerikai vezetésű misszió is, amely viszont csak a terrorizmus elleni harccal fog foglalkozni. Nem látom hirtelen, hogy hogy, de gyanítom, hogy ez is elsősorban az afgán különleges műveleti erőkkel együttműködve.
Itt most alább csak a támogató művelettel foglalkozok, és a fenti anyagból szemezgetek hozzá. Amit már korábban is lehetett tudni, az a létszám volt (legalább is nagyságrendileg) a legutóbbi hivatalos adatok szerint (lásd a tanulmány szerzőjének adott NATO tisztviselők tájékoztatása) max 13000 fő lesz, amelyek őt regionális központban fognak működni. Nincs meglepetés, a korábbi regionális központokról van szó: Kabul, Bagram, Mazar-i Sharif, Kandahar és Herát. Akkor még is van meglepetés, mert Jalalabad nincs benne, modnjuk Bagramról, relative könnyeben elérhető.
Nem tudni, hogy a magyar szerepvállalás merre lesz, de a cikk épp az északi régióval kapcsolatban hoz példát. Az ottani kb. 1600 katonából mindössze 81 végez majd a afgán partnert támogató feladatokat, a többi enabler lesz, azaz olyan személy, aki a 81 kiképző (nem találok jobb szót hirtelen, de nem kiképezni fognak) tevékenységét foga támogatni. A szerző nem nagyon hoz példát, hogy mégis mi (a force protection-ön kívül), úgyhogy ez homály. Korábbi latolgatások elsősorban a hírszerzői, elemzői képességeket írtak még.
Nem mindenhol lesz ekkor az aránytalanság, a tanulmány szerint 1200-1400 kiképzőre fog jutni a maradék enabler (kb akkor ez olyan 1:10-hez lesz). Ez egyben azt is jelenti, hogy Mazar-i Sharifban inkább a támogatáson lesz a hangsúly.
A korábbi regionális parancsnokságok, TAAC-vé alakulnak majd át (Train, Advise, and Assist Commands)
A misszióban az amerikaiak 10800 katonát adnak, de Obama elnök bejelentése szerint ez a szám 2015 végére ez a szám a felére csökken, 2016 végére pedig már csak a szokásos követésőrzéssel összefüggő feladatokra lesznek amerikai katonák Afganisztánban. Ebben azért nem vagyok olyan biztos, különösen Irak után.
Hogy mennyire változhatnak a tervek, azt jó mutatja, hogy az eredeti amerikai elképzelés arról szólt, hogy amerikai katonák harcoló műveletekben már nem fognak részt venni 2015-től. Ehhez képest 2014 novemberén már arról szóltak a hírek, hogy az amerikai jelenlét, akár önállóan is indíthat majd támadó műveleteket.
Zárójelben jegyzem meg, hogy a magyar bejelentések szerint, a magyar kontingens létszáma valahol 100-130 fő lesz, sok egyéni beosztással, különleges műveleti erőkkel és Mi-17-es mentorokkal (lehet még kihagytam valamit?)
Hogy pontosan mit fognak csinálni a misszióban, azt nem igazán látni most, bár nyilván van valami hivatalos papír a feladataikról. NATO tisztviselők szerint az afgán erők különösen az alábbi területeken szenvednek hiányt: hírszerzés, különleges műveletek, logisztika, karbantartás. Semmi meglepő mondhatná az, aki egy két évvel korábban is olvasott anyagokat.
Közben találtam még egy beszámolót itt, az a szerző is ugyanazon az NATO túrán vett részt.
Categories: Biztonságpolitika
2015.01.31
Brazília mellett Portugália is igényt tart a francia haditengerészet SIROCCO (L9012) partraszállító hajójára. Az 1998 decembere óta szolgáló egység ebben az évben kerül kivonásra Franciaországban. Testvérhajója a FOUDRE még 2011-ben kerül kivonásra, majd eladásra Chile számára. Akkor 80 millió dollárért vásárolták meg a MISTRAL-osztály megjelenésével feleslegessé vált FOUDRE-osztály névadó egységét. A 12000 tonnás, 1990-ben szolgálatba állt FOUDRE (L9011) személyzete 223 főből áll, tartósan 467 katonát, 30 napnál nem hosszabb időre 700 főt, míg vészhelyzetben akár 1600 főt vehet a fedélzetére. A hajón egy kórház is található két műtővel és 47 ággyal. A helikopterek a két részre osztott, lépcsőzetesen kialakított, összesen 1450 m²-es fedélzeten szállhatnak le, ez a hely elegendő egyidejűleg három Super Puma fogadására.
A franciák a hangárban két Super Frelon helikoptert vagy négy Super Puma helikoptert helyeztek el. Super Pumaból összesen hét darabot tudnak a FOUDRE-osztály egységei a fedélzetükön és a hangárban lehelyezni. Az elárasztható dokkfedélzet lehetőséget biztosít partraszálló naszádok alkalmazására is. A járműfedélzet nagysága lehetővé teszi 100 gépjármű, vagy 22 Leopard 2A4 harckocsi elhelyezését. A SIROCCO műszaki állapotának felmérését még tavaly végrehajtották a portugál haditengerészet szakemberei. Vételi ára várhatólag 80 millió euró lesz, ami 30%-al magasabb, mint amit anno a testvérhajóért kértek. Egy új egység építése nagyjából 500 millió dollárba kerülne, mindezt úgy kellene kiügyeskedni a költségvetésből, hogy két régi U-209PN tengeralattjáró is cserére szorul. Ez nagyjából 2,9 milliárd dolláros kiadást jelent.
Késhet az orosz haditengerészet harmadik és negyedik Project 22350 ADMIRAL GORSKOV-osztályú fregattjainak átadási időpontja, köszönhetően az Ukrajnával szemben beállt állapotnak. Ugyanis a hajók mozgatását végző M90FR gázturbinák Ukrajnában készülnek, és a fegyveres összetűzések miatt a fent említett két egység számára már nem kerültek leszállításra. Az ADMIRAL GOLOVKO és az ADMIRAL ISAKOV számára az orosz kormány a Szaturn-t kérte fel a megfelelő gázturbinák legyártására. Az M90FR erőforrással várhatólag 2017-re készülnek el és kezdődik meg a tesztsorozata. A Severnaja Verf hajógyár által épített hadihajókból összesen 15 egységre tart igényt a haditengerészet.
Eldőlt viszont, hogy két Kalasnyikov leszármazott fog szolgálni a jövőben az orosz hadsereg kötelékében. A 7,62x39mm-es lőszerrel működő AK-103-4-es mellett, a 5,56x45mm-es AK-12 variáns is rendszeresítésre fog kerülni az elkövetkező évtized alatt, összesen 50000-70000 darabos mennyiségben. Ez utóbbi változat várhatólag 25%-al nagyobb mennyiségben kerül beszerzésre.
Ez év őszére (szeptember-október) tervezik az új orosz kiképzőgép, a Jakovlev Jak-152-es első felszállását. A dugattyúmotoros gép az alapfokú kiképzésben fog tevékenykedni, a kadétok erről már a Jak-130-as katapultülésébe szállhatnak majd át.
India hivatalosan is felkérte Tokiót, hogy vegyen részt a levegőfüggetlen meghajtó rendszerrel felszerelt tengeralattjárók beszerzésére kiírt Project 75I tenderen. Új-Delhi reményei szerint Japán a 4200 tonnás SORYU-osztállyal száll majd be a 8,1 milliárd dolláros kiadással járó versenybe. A közel hét éve húzódó beszerzésben a DCNS, a HDW, a Navantia, és a Rosonboronexport jelentkezett tengeralattjárókkal. Az első kört várhatólag 2016-ban zárják le, ezek után már csak a szűkített keretbe került tervek maradnak versenybe 2018-ig.
A lézerfegyver megjelenéséig nem fog eltűnni az AC-130-as csatarepülőgépek fedélzetéről a 105mm-es löveg. A 14 AC-130U Spooky és 12 AC-130W Stinger II utódja a Super Hercules-en alapuló AC-130J Ghostrider lesz, amit már nem terveztek felszerelni a löveggel, csak a GAU-23/A 30 mm-es gépágyúkkal és precíziós irányítású AGM-176 Griffin rakétákkal és GBU-39-es bombákkal. Az első két Block 10-es Ghostrider még ágyú nélkül kerül szolgálatba, de a harmadik Block 20-as példány már ezzel felszerelve kerül átadásra, míg másik két társa később kerül majd ellátására a 105mm-el. Ez érthető, hiszen egy 400 dolláros lövés áll szemben egy 125000 dollárba kerülő bombával, vagy rakétával. A későbbi Block 40-en viszont már a lézerfegyveré lesz a főszerep a tervek szerint.
NETARZENÁL GALÉRIA
Hawker Siddeley Buccaneer S.2B.
Categories: Biztonságpolitika
[Műsorajánló] Az egyik vérrel, a másik vassal
Figyelem, kedves olvasók! Ezen a héten egyik szerkesztőnk, Rammjaeger83 ismét a Szent Korona Rádió Hadak útján c. hadtörténeti műsorának vendége lesz. A beszélgetés témája a II. világháború folyamán a kölcsönbérleti szerződés keretében az Egyesült Államok által a Szovjetuniónak nyújtott katonai segítség. Mivel ez nyilvánvalóan túl szerteágazó kérdéskör ahhoz, hogy megpróbáljunk kb. 50 percben részletes körképet adni róla, a haditechnikai vonatkozásokat többnyire mellőztük. Széndékaink szerint azok majd egy későbbi adás témáját képezik majd, de ígéretet erre inkább nem teszünk. Az adás január 31-én, szombaton 17:30-tól, ill. vasárnap 02:00-től és 09:00-től hallgatható meg itt. A hanganyag később letölthető lesz a műsor archívumából. Jó szórakozást!
UPDATE: letölthető a hanganyag
Categories: Biztonságpolitika
2015.01.24
Izraelben új rádiólokátorokkal látják el a Boeing F-15I vadászbombázókat. A hírek szerint az APG-70-ek a Raytheon APG-82(V)1 váltja majd le a Sasok orrában.
További Izraellel kapcsolatos hír, hogy a héten már kezdetét vette az első pilótanövendék oktatása az Aermacchi M-346 Lavi sugárhajtású kiképzőgépen. A Hatzerim légibázison ezzel egy négy évtizedes A-4 Skyhawk uralmat törtek meg, már ami a pilótaképzést illeti. Az első repülést természetesen több hetes felkészülés előzte meg, amit a realisztikus szimulátoron végzett feladatok tettek életszerűbbé.
Egy francia napilap, a La Tribune számolt be arról, hogy Egyiptom jelentős fegyverbeszerzésre készül Párizstól. A lap megbízhatónak mondott információi szerint két FREMM-osztályú fregatt mellett, 20 Rafale vadászbombázót tartalmazna a közel hat milliárd eurós fegyverbeszerzési megállapodás. A DCNS a hajókért 1,8 milliárd, míg a repülőgépeket gyártó Dassault 3,6 milliárd euróval lenne gazdagabb, de a mindkét üzletben érdekelt MBDA is jól járna.
Malajziában a még szolgálatban álló Sea King helikopterek további modernizálásáról született döntés. A helyiek által csak S61A-4 Nuri-nak hívott Sikorsky forgószárnyasok egy része már éjjellátó szemüvegekkel kompatibilis, színes kijelzőkkel ellátott pilótafülkét kapott, de a jövőben új farok- és főrotorlapátok, valamint reduktorok is felszerelésre kerülnének. Ezeket digitális adatátviteli rendszer, önvédelmi eszközök és páncélozás egészítené ki. Az 1967 és 1978 között 38 darabos mennyiségben rendszeresített, a 2012-ben tervezett kivonását alaposan túlélő típus 29 példánya jelenleg 3 századnál repül 2 VIP feladatokra használt AS-61N1-el közösen. Ezekből várhatólag 26 kerülhet modernizálásra, mivel a beszerzett 12 Eurocopter EC 725-ös kevésnek bizonyul a feladatok ellátására.
Január 15-én a 200000. landolást is végrehajtották a USS THEODORE ROOSEVELT (CVN 71) NIMITZ-osztályú repülőgép-hordozó fedélzetén.
Ez évnyarától Japánba kerül a USS CHANCELLORSVILLE (CG 62) TICONDEROGA-osztályú cirkáló. A hajóosztály egyik legmodernebb, jelenleg még San Diego-i anyakikötővel rendelkező egysége a folyamatosan az ázsiai országban állomásozó előretolt flottakötelékbe lesz besorolva.
Novemberben egy sikeres kémelhárító akciót hajtottak végre az Egyesült Államokban. Az egyiptomi származású Musztafa Ahmed Awad mérnökként dolgozott az új USS GERALD R. FORD (CVN 78) repülőgép-hordozó építésénél. A 2007-ben egy amerikai nőt feleségül vevő és így amerikai állampolgárságot szerző mérnők készpénzért adott át titkos dokumentumokat az egyiptomi hírszerzésnek a készülő egységről. Awad úgy tudta, hogy az általa megszerzett információk Kína, Oroszország, vagy Irán számára is továbbadásra kerülhetnek. Lebukása mellett az is hidegzuhanyként érhette, hogy az egyiptomi hírszerzés helyett valójában az FBI-nak dolgozott, akik ezzel a csapdával tették próbára hűségét új hazája iránt.
Felszállási tilalom alatt állnak a kolumbiai légierő Kfir C.10-es vadászbombázói. A típussal december 31-én történt egy baleset, akkor kis magasságban állt le az egyik gép hajtóműve, amiből a pilóta biztonságosan katapultált. A baleset kivizsgálása már kizárta madárral való ütközés lehetőségét. Most az izraeli IAI Lahav által átépített J79-GE J1EQD hajtóműveket vizsgálják át. Ezek az F-104G és az F-4E és F gépekből ismert változatok 8120 kg-os maximális tólóereje helyett már 8500 kg-os tolóerővel rendelkeznek. A kolumbiaiak szeretnék amerikai szakértők segítségét is igénybe venni a hajtóművek ellenőrzése során.
Helyben a CIAC repülőgépgyár segítségével hajtják végre a T-27 Tucano kiképzőgépek modernizálását és üzemidő-hosszabbítását Kolumbiában. A Caman projekt 14 gépet érint, ennek során digitális kijelzőkkel váltják fel a pilótafülke analóg műszereit, valamint nagyjavításra kerül a sárkányszerkezet is. Ennek köszönhetően az 1980 és 1990 között gyártott gépek üzemideje további 20 évvel lesz hosszabb.
Brazíliában megkezdték a harmadik SCORPENE 2000 osztályú dízel-elektromos tengeralattjáró építését is. A TONELERO (S 42) első acéllemezének vágása egy 2020-ban befejeződő építési folyamat első lépése volt. Testvérhajói közül a RIACHUELO (S 40) 2018-ban, a HUMAITÁ (S 41) 2019-ben, az ANGOSTURA (S 43) 2022-ben készül el.
NETARZENÁL GALÉRIA
General Dynamics F-111E Aardvark.
Lockheed Martin F-16C Fighting Falcon.
McDonnell Douglas F-4M Phantom FGR.2.
Categories: Biztonságpolitika
2015. 01. 17
Ukrajnában újra nekifognak a harkovi Morozov-tervezőirodában már majdnem a véglegességig fejlesztett T-64-es harckocsin alapuló gyalogsági harcjármű programjának. A BMP-64, BMT-64 és BMPT-64 név alatt is megismert harcjárművek a T-64-es harckocsi átalakításával jöttek létre az 1990-es évek végén és a 2000-es évek elején elkezdett munkák során. A harckocsiról eltávolították a tornyot, majd a teknő magasságát növelték meg, ezzel lehetővé téve a 3 fős kezelőszemélyzet és a 12 főnyi szállított lövész elhelyezését, valamint a motor és az erőátviteli rendszer áthelyezését a jármű elejébe. A járműtest hátulján kialakított rámpa felső és alsó része külön-külön is nyitható, így bizonyos védelmet nyújtva lehetőséget biztosít a beltérből való tüzelésre.
A 6600x3300x1950 mm-es hosszú, szélességű és magasságú járműtestre egy külső 30 mm-es 2A42 gépágyúval és egy 7,62 mm-es géppuskával felszerelt torony került felszerelésre. Erre irányított rakéták is felszerelhetők. A 34,5 tonna tömegű gyalogsági harcjármű mozgatásáról egy 700 lóerős 5TDF motor gondoskodik, védelmét a Noz reaktív páncélzattal lehet tovább növelni. A mostani munkák során továbbfejlesztések várhatók, ezek egyike a Zaszlon aktív páncélzat integrációja lehet, amely már a T-64BM Bulat harckocsin is megjelent.
Lengyelországban 2017-ől veszi kezdetét 13000 darab APFSDS leválóköpenyes, szárnystabilizált, űrméret alatti nyíllövedék gyártása. A hír igaz apropója az, hogy ezek nem a szovjet-orosz szabvány 125 mm-es harckocsiágyúkhoz (T-72, PT-91) készülnek, hanem a Németországtól használtan vásárolt 237 darab Leopard 2-es harckocsik 120 mm-es lövegeihez. Ennek magját a szárnystabilizált, űrméret alatti nyíllövedék képezi, ami wolframból készül és mindössze 25 mm-es átmérővel rendelkezik.
Földre kényszerültek a svájciak F-5E Tiger II-es vadászgépei, mivel az egyik gépen történő rutinellenőrzés során repedést fedeztek fel. Az elrendelt felülvizsgálat során 30 E Tiger került felszállási tilalom alá, a kétüléses F variánst nem érinti a repülési tilalom.
Görögországban már három ELLI-osztályú fregatt leszállófedélzetét tették alkalmassá az amerikai Sikorsky S-70B Aegean Hawk helikopterek fogadására. A HS NAVARINON, a HS THEMISZTOKLÉSZ és a HS NIKIFOROS NIKOSZ hangárja azonban nem került átalakításra, így oda az S-70B nem fér be. Az immáron 10 tonnás teherbírású fedélzet a többi hat testvérhajón is átalakításra fog kerülni a jövőben, így az Agusta-Bell AB-212-ek helyett a többin is megjelenhet az korszerűbb típus.
Irakban január 13-án mutatták be az első, Bulgáriától kapott D-20-as ágyútarackot. Bulgária összesen 18 darab 152 mm-es tüzérségi eszközzel támogatja a bagdadi vezetést 1800 lőfegyver és 6000 darab lőszer mellett, összesen 3,58 millió dollár értékben.
Hamarosan egy újabb típus lehet az AESA antennájú rádiólokátorral felszerelve. Ez pedig az F/A-18C/D Hornet, mivel a Raytheon már végrehajtotta az első repülést az újabb Super Hornet-en megjelent APG-79-es legújabb változatával, az APG-79(V)X-el. A berendezés az elvártak szerint üzemelt a légi teszt során.
NETARZENÁL GALÉRIA
Handley Page HP-80 Victor K.2.
General Dynamics F-111F Aardvark.
Categories: Biztonságpolitika
A "profi" Kouachi testvérek vitához néhány taktikai szempont
Tegnap írtam néhány gondolatot a Kouchai testvérek vélt vagy valós profizmusáról. Az egyik ismerősöm elolvasása kapcsán néhány új, gyakorlatibb szemponttal is megkínált, amit szíves engedélye után is most közzéteszek további okulásunkra. Az elemzés, akkor is jól érthető, ha valakinek nincs ideje megnézni a hozzá ajánlott videos elemzést.
Kedves Péter
Olvasva a blogododat arra gondoltam megosztom a véleményemet a témáról - szigorúan taktikai szempontok alapján. Valóban sok videót lehet látni, ahol félelmetes vérprofiknak állítják be a srácokat. Nekem ez volt a kedvencem:
Az a gond a SkyNews riporjában látható újságíróval (szakértővel?), hogy pont olyan dolgokat akar belemagyarázni a videóba, amiket cáfolnak az egyébként elég rossz minőségű - tehát nehézkesen elemezhető felvételek. És mindent milyen meggyőző erővel teszi!
00:45-nél kimerevít egy képet, és arról magyaráz, hogy milyen szakszerűen tartják mindketten a fegyverüket, és hogy ez komoly tapasztalatra és rutinra utal. Persze az látszik a srácokon, hogy volt már a kezükben fegyver, de ami leginkább árulkodik róluk, az a kimerevített képen a sötét mellényes srác jobbos tüzelési fogása balos fedezék mögül. Persze szeret mindenki arról a válláról lőni, amilyen kezes, de minimális katonai kiképzés után mindenki megtanulja, hogy a világon két féle fedezék létezik - balos és jobbos. Jobbosból a jobb vállunkba szorított fegyverrel lövünk, balosból a bal vállunkról, mivel így lehet elérni, hogy a lehető legkisebb felület lógjon ki a fedezék mögül. Persze fegyvertelenekre bármilyen módon lehet büntetlenül lövöldözni, de a képen a srác a rendőrt semlegesíti éppen - úgy, hogy a törzsének legalább a fele kilóg a furgon mögül, szóval igencsak indokolt lett volna, hogy a lehető legkisebb felületet mutassa. Miután a rendőr a földre kerül, mindketten odafutnak hozzá, hogy egyikük kivégezze kb két méterről - hát azért ez sem a magabiztos lőkészségről árulkodik. Egy mezei lövész katona simán eltalál egy ennél sokkal kisebb célt is ötven méterről, azért ez a srác ennél sokkal kevésbé magabiztos.
02:36-nál a kézjelből következtet a kiképzettségre, ez is elég laikus megközelítés. Attól, hogy az akciófilmekben folyamatosan ez van (mert jól néz ki), a kézjelek jelentősége koránt sem ilyen nagy. Tűzpár mozgása során csaknem felesleges, hiszen bőven hallótávon belül vannak, és jelen szituban semmi jelentősége nincs annak, hogy a környezetük hallja-e a párbeszédjüket (hiszen már akcióba lendültek). A kézjelek a kb szakasz (30 ember) méretű csoportoknál fontosak, ahol a parancsnoknak így nem kell átüvöltenie a harcmezőt / gyakteret, hanem mutat egy jelet, amit a többiek továbbadnak. Ráadásul az olcsó kézirádiók elterjedésével a kézjelek jelentősége is jelentősen csökkent - ma inkább csak vészhelyzeti híradásként használjuk őket.
03:00-nál a srácok mozgására próbálja ráfogni a tűz és mozgás ("bounding") alapvető eljárásának végrehajtását, de ez is elég rendesen sántít. A tűz és mozgás lényege, hogy a tűzpár egyik tagja fedezékből tűztámogatást nyújt a társának, aki elmozog a következő fedezékig. Itt valójában az történt, hogy egyikük lövöldözött az utca közepén, a társa pedig nem tudott (vagy nem mert) ellőni mellette, ezért felzárkózott mellé, hogy ő is elereszthessen pár lövést.
04:05-nél a csávó az AK-74-es lövésnél kifejtett hátralökő erejéről beszél, meg arról, hogy ehhez képest milyen stabilan kezelik a fegyvereiket - ez is elég durván kapufa. A kalasnyikov gépkarabélyok gázelvételes rendszerűek, az elsütésük és a stabilitásuk hihetetlenül jó. A laikus általában azt hiszi, hogy egy karabélyt sokkal nehezebb kezelni, mint egy súlyzáras pisztolyt (merthogy sokkal erősebb a lőszer), valójában a kalasnyikovok viszonylag hatásos kezelését egy néhány perces lövészet alatt meg lehet tanulni. Ezért is olyan népszerűek.
04:20-nál a szóráskép nem rossz, de nem is estem tőle hanyatt - 300 méterről ez aránylag jó eredmény lenne, szerintem ennél sokkal közelebbről lőtt a srác. A végén még firkálja a csávó a kalasnyikovot, szerinte az "ugrál" sorozatlövésnél. Valójában csak egész más az anatómiája, mint a nyugati fegyvereknek, ennek megfelelően aki M16-on nevelkedett, az általában szarul lő AK-val. Nyugaton azért terjedt el, hogy az orosz fegyverek pontatlanok, mert a szakértők, akik tesztelik őket, általában rosszabb eredményeket érnek el vele, mint azokkal a fegyverekkel, amikkel sok éves rutinjuk van. A Kalasnyikov attól még pontos, hogy valaki nem tud vele lőni.
Szóval az a gáz az ilyen videókkal, hogy szerintem először kitalálják, hogy miről fog szólni a mondanivaló, utána meg belemagyarázzák a videó egyes képkockáiba a szakértelmet. Nem azt mondom, hogy totál balfaszok voltak az elkövetők, csak azt, hogy látszik rajtuk, hogy nem kaptak komoly katonai kiképzést. Katonai kiképzés amúgy sem kell ahhoz, hogy valaki merényletet hajtson végre, szóval felesleges is lett volna. A tálibok eljárásai sem igazán jutnak eszembe róluk - igazából ezt a teljesítményt egy néhány napos gyorstalpaló után el lehet érni - szerintem.
xy
Kedves Péter
Olvasva a blogododat arra gondoltam megosztom a véleményemet a témáról - szigorúan taktikai szempontok alapján. Valóban sok videót lehet látni, ahol félelmetes vérprofiknak állítják be a srácokat. Nekem ez volt a kedvencem:
Az a gond a SkyNews riporjában látható újságíróval (szakértővel?), hogy pont olyan dolgokat akar belemagyarázni a videóba, amiket cáfolnak az egyébként elég rossz minőségű - tehát nehézkesen elemezhető felvételek. És mindent milyen meggyőző erővel teszi!
00:45-nél kimerevít egy képet, és arról magyaráz, hogy milyen szakszerűen tartják mindketten a fegyverüket, és hogy ez komoly tapasztalatra és rutinra utal. Persze az látszik a srácokon, hogy volt már a kezükben fegyver, de ami leginkább árulkodik róluk, az a kimerevített képen a sötét mellényes srác jobbos tüzelési fogása balos fedezék mögül. Persze szeret mindenki arról a válláról lőni, amilyen kezes, de minimális katonai kiképzés után mindenki megtanulja, hogy a világon két féle fedezék létezik - balos és jobbos. Jobbosból a jobb vállunkba szorított fegyverrel lövünk, balosból a bal vállunkról, mivel így lehet elérni, hogy a lehető legkisebb felület lógjon ki a fedezék mögül. Persze fegyvertelenekre bármilyen módon lehet büntetlenül lövöldözni, de a képen a srác a rendőrt semlegesíti éppen - úgy, hogy a törzsének legalább a fele kilóg a furgon mögül, szóval igencsak indokolt lett volna, hogy a lehető legkisebb felületet mutassa. Miután a rendőr a földre kerül, mindketten odafutnak hozzá, hogy egyikük kivégezze kb két méterről - hát azért ez sem a magabiztos lőkészségről árulkodik. Egy mezei lövész katona simán eltalál egy ennél sokkal kisebb célt is ötven méterről, azért ez a srác ennél sokkal kevésbé magabiztos.
02:36-nál a kézjelből következtet a kiképzettségre, ez is elég laikus megközelítés. Attól, hogy az akciófilmekben folyamatosan ez van (mert jól néz ki), a kézjelek jelentősége koránt sem ilyen nagy. Tűzpár mozgása során csaknem felesleges, hiszen bőven hallótávon belül vannak, és jelen szituban semmi jelentősége nincs annak, hogy a környezetük hallja-e a párbeszédjüket (hiszen már akcióba lendültek). A kézjelek a kb szakasz (30 ember) méretű csoportoknál fontosak, ahol a parancsnoknak így nem kell átüvöltenie a harcmezőt / gyakteret, hanem mutat egy jelet, amit a többiek továbbadnak. Ráadásul az olcsó kézirádiók elterjedésével a kézjelek jelentősége is jelentősen csökkent - ma inkább csak vészhelyzeti híradásként használjuk őket.
03:00-nál a srácok mozgására próbálja ráfogni a tűz és mozgás ("bounding") alapvető eljárásának végrehajtását, de ez is elég rendesen sántít. A tűz és mozgás lényege, hogy a tűzpár egyik tagja fedezékből tűztámogatást nyújt a társának, aki elmozog a következő fedezékig. Itt valójában az történt, hogy egyikük lövöldözött az utca közepén, a társa pedig nem tudott (vagy nem mert) ellőni mellette, ezért felzárkózott mellé, hogy ő is elereszthessen pár lövést.
04:05-nél a csávó az AK-74-es lövésnél kifejtett hátralökő erejéről beszél, meg arról, hogy ehhez képest milyen stabilan kezelik a fegyvereiket - ez is elég durván kapufa. A kalasnyikov gépkarabélyok gázelvételes rendszerűek, az elsütésük és a stabilitásuk hihetetlenül jó. A laikus általában azt hiszi, hogy egy karabélyt sokkal nehezebb kezelni, mint egy súlyzáras pisztolyt (merthogy sokkal erősebb a lőszer), valójában a kalasnyikovok viszonylag hatásos kezelését egy néhány perces lövészet alatt meg lehet tanulni. Ezért is olyan népszerűek.
04:20-nál a szóráskép nem rossz, de nem is estem tőle hanyatt - 300 méterről ez aránylag jó eredmény lenne, szerintem ennél sokkal közelebbről lőtt a srác. A végén még firkálja a csávó a kalasnyikovot, szerinte az "ugrál" sorozatlövésnél. Valójában csak egész más az anatómiája, mint a nyugati fegyvereknek, ennek megfelelően aki M16-on nevelkedett, az általában szarul lő AK-val. Nyugaton azért terjedt el, hogy az orosz fegyverek pontatlanok, mert a szakértők, akik tesztelik őket, általában rosszabb eredményeket érnek el vele, mint azokkal a fegyverekkel, amikkel sok éves rutinjuk van. A Kalasnyikov attól még pontos, hogy valaki nem tud vele lőni.
Szóval az a gáz az ilyen videókkal, hogy szerintem először kitalálják, hogy miről fog szólni a mondanivaló, utána meg belemagyarázzák a videó egyes képkockáiba a szakértelmet. Nem azt mondom, hogy totál balfaszok voltak az elkövetők, csak azt, hogy látszik rajtuk, hogy nem kaptak komoly katonai kiképzést. Katonai kiképzés amúgy sem kell ahhoz, hogy valaki merényletet hajtson végre, szóval felesleges is lett volna. A tálibok eljárásai sem igazán jutnak eszembe róluk - igazából ezt a teljesítményt egy néhány napos gyorstalpaló után el lehet érni - szerintem.
xy
Categories: Biztonságpolitika
Profik voltak-e a Kouachi testvérek Párizsban
(végre rávettem magamat az írásra)
Utólag már inkább elméleti a kérdés, de szerintem inkább amatőrök voltak. A profizmusuk mellett két dolgot szoktak felhozni: 1. Ahogy párban haladtak és hidegvérűen haladtak a céljuk felé, 2. Hogy pont a szerkesztőségi napon mentek amikor mindenki bent volt.
Érdekes módon különösen ez utóbbi tényt mindenki kész tényként kezeli, lehetőséget sem hagyva a véletlennek. A többi bal(lépésük) igazából azt mondatja velem, hogy iszonyú szerencséjük volt, hogy épp aznap mentek oda lövöldözni. Az eset körülményeiből (nem találják a szerkesztőséget, rossz helyre csengetnek be, stb) nekem az derült ki, hogy nem derítették fel, hogy mikor van ott forgalom, melyik ajtón mennek be az újságírók az épületbe, így az sem tűnhetett fel nekik, hogy egy héten egyszer van szerkesztőségi nap. Ezt az infot vagy fent találták a neten (amit kétlek) vagy a szerencséjük volt.
Az amatőrizmus valószínűségéhez mások is leírták, hogy az elhagyott személyi talán a legnagyobb bakinak tűnik. Amit nem láttam sehol leírva, a menekülési útvonal, menekülési terv teljes hiánya. Ez nem egy olyan akció volt, amit a filmekben láttunk, hogy autók előre ellopva, eldugva, anonimizálva, menedékhelyek előre kialakítva az országban, hamis útlevelek, táskányi készpénz előkészítve, stb. Az elkövetőknek nem volt semmi ilyen tervük.
A „profizmus-vita” egyébként valahol teljesen téves út az értelmezési erőfeszítéseink során. Nyilván ha ráerőltetjük a testvérpárra, hogy kiképzést kaphattak Irakban, vagy Szíriában (vagy Jemenben, mint később kiderült), akkor hihetjük azt, hogy olyanok lesznek, mint amiket a filmekben látunk, vagy amilyenek a kommandósok a valóságban.
De nem lesznek olyanok, mert nagyon kevesen akarják tudomásul venni, hogy az a fajta kiképzés, nem az a kiképzés, amit egy nyugati (vagy lehet keleti is, mert a kínaiak és az oroszok is nagyon jók), azaz inkább állami szintű intézményrendszer nyújtani tud. Afganisztánban 1990-es évek óta működtek kiképző táborok, ahova a világ minden tájáról mentek önkéntes dzsihadisták. Heteket, hónapokat töltöttek ott, de egy rendes kommandós akciót nem adtak a világnak. A legközelebbi, „rendesen” kivitelezett, dzsihadisták által végrehajtott kommandós akciók, amik eszembe jutnak, azok a különböző pakisztáni tálibok és más dzsihadisták által indított akciók (Mumbai, Karachi haditengerészeti bázis, esetleg a Kandahári reptér), de ott a volt pakisztáni katonatisztek aránya igen magas.
Egy átlag terrorista kiképző tábor az alapokra tanít meg, fegyverismeret, szétszedni a fegyvert, álló célokra lőni. Egy igaz kommandós kiképzése éveket vesz igénybe, nem három napot, amennyit a Kouachi testvérek kaptak Jemenben (arról nem is beszélve, hogy ezt 3-4 évvel ezelőtt lehetett, azóta hol gyakoroltak?
A másik dolog ami értelmetlenné teszi ezt a profizmus/amatőrizmus kérdést, hogy teljes már logika alapján működnek a dzsihadisták, mint egy „átlagos”, régi terrorista, mondjuk a 60-as 70-es évek baloldali vagy palesztin terroristái. Ezek ugyanis a médiavisszhang és a politikai célok mellett túl is akarták élni azért a dolgokat.
A dzsihádisták magányos farkas terroristáinál ez nem szempont, ezért nincs is menekülési terv. Carnajev testvérek esetére emlékszik még valaki Bostonból? Elmenekültek? Nem igazából otthon vártak valamire, de nem tudom mire. Aztán lopott kocsival akartak menekülni. Az elmúlt évek tömegbehajtós, késelős, lefejezős dzsihadistái? Haszan Nidal őrnagy Fort Hoodban?
A testvérpár eltökélt volt, látott már fegyvert, de amatőrök voltak, és az egész tettük lényege a fókuszált bosszú volt, semmint a profi, tökéletes elkövetés kivitelezése.
Utószó: nem csak ennek, de minden hasonló az eset elemzésének a rákfenéje, hogy kik elemeznek kit. Újságírók, szakértők, titkosszolgák szakmájuknál fogva mindig (na jó legtöbbször) logikusan és racionálisan gondolkodnak (hogy cselekszenek azt nem állítom), és amikor másokat, más eseményeket kell megérteniük, elemezniük, ugyanígy mindenben a logikát és a racionalitást keresik, a véletlennek szinte semmi, az irracionalitásnak csak szűkre szabott helyet hagynak, de néha azt is rossz helyen (például az öngyilkos merénylőt, vagy a lefejezős videokat hajlamosak irracionálisnak tekinteni). Ez könnyen félreviszi, félreviheti az elemzést, mert számunkra elemzők számára például kizárt, hogy valaki csak úgy odamenjen egy szerkesztőségbe gyilkolni. „Ha én csinálnám, nyilván úgy és akkor …” Szerintem itt érdemes óvatosnak lenni. Ugyanezt találom megjelenni a titkosszolgálatok utólagos megítélése kapcsán is.
Utólag már inkább elméleti a kérdés, de szerintem inkább amatőrök voltak. A profizmusuk mellett két dolgot szoktak felhozni: 1. Ahogy párban haladtak és hidegvérűen haladtak a céljuk felé, 2. Hogy pont a szerkesztőségi napon mentek amikor mindenki bent volt.
Érdekes módon különösen ez utóbbi tényt mindenki kész tényként kezeli, lehetőséget sem hagyva a véletlennek. A többi bal(lépésük) igazából azt mondatja velem, hogy iszonyú szerencséjük volt, hogy épp aznap mentek oda lövöldözni. Az eset körülményeiből (nem találják a szerkesztőséget, rossz helyre csengetnek be, stb) nekem az derült ki, hogy nem derítették fel, hogy mikor van ott forgalom, melyik ajtón mennek be az újságírók az épületbe, így az sem tűnhetett fel nekik, hogy egy héten egyszer van szerkesztőségi nap. Ezt az infot vagy fent találták a neten (amit kétlek) vagy a szerencséjük volt.
Az amatőrizmus valószínűségéhez mások is leírták, hogy az elhagyott személyi talán a legnagyobb bakinak tűnik. Amit nem láttam sehol leírva, a menekülési útvonal, menekülési terv teljes hiánya. Ez nem egy olyan akció volt, amit a filmekben láttunk, hogy autók előre ellopva, eldugva, anonimizálva, menedékhelyek előre kialakítva az országban, hamis útlevelek, táskányi készpénz előkészítve, stb. Az elkövetőknek nem volt semmi ilyen tervük.
A „profizmus-vita” egyébként valahol teljesen téves út az értelmezési erőfeszítéseink során. Nyilván ha ráerőltetjük a testvérpárra, hogy kiképzést kaphattak Irakban, vagy Szíriában (vagy Jemenben, mint később kiderült), akkor hihetjük azt, hogy olyanok lesznek, mint amiket a filmekben látunk, vagy amilyenek a kommandósok a valóságban.
De nem lesznek olyanok, mert nagyon kevesen akarják tudomásul venni, hogy az a fajta kiképzés, nem az a kiképzés, amit egy nyugati (vagy lehet keleti is, mert a kínaiak és az oroszok is nagyon jók), azaz inkább állami szintű intézményrendszer nyújtani tud. Afganisztánban 1990-es évek óta működtek kiképző táborok, ahova a világ minden tájáról mentek önkéntes dzsihadisták. Heteket, hónapokat töltöttek ott, de egy rendes kommandós akciót nem adtak a világnak. A legközelebbi, „rendesen” kivitelezett, dzsihadisták által végrehajtott kommandós akciók, amik eszembe jutnak, azok a különböző pakisztáni tálibok és más dzsihadisták által indított akciók (Mumbai, Karachi haditengerészeti bázis, esetleg a Kandahári reptér), de ott a volt pakisztáni katonatisztek aránya igen magas.
Egy átlag terrorista kiképző tábor az alapokra tanít meg, fegyverismeret, szétszedni a fegyvert, álló célokra lőni. Egy igaz kommandós kiképzése éveket vesz igénybe, nem három napot, amennyit a Kouachi testvérek kaptak Jemenben (arról nem is beszélve, hogy ezt 3-4 évvel ezelőtt lehetett, azóta hol gyakoroltak?
A másik dolog ami értelmetlenné teszi ezt a profizmus/amatőrizmus kérdést, hogy teljes már logika alapján működnek a dzsihadisták, mint egy „átlagos”, régi terrorista, mondjuk a 60-as 70-es évek baloldali vagy palesztin terroristái. Ezek ugyanis a médiavisszhang és a politikai célok mellett túl is akarták élni azért a dolgokat.
A dzsihádisták magányos farkas terroristáinál ez nem szempont, ezért nincs is menekülési terv. Carnajev testvérek esetére emlékszik még valaki Bostonból? Elmenekültek? Nem igazából otthon vártak valamire, de nem tudom mire. Aztán lopott kocsival akartak menekülni. Az elmúlt évek tömegbehajtós, késelős, lefejezős dzsihadistái? Haszan Nidal őrnagy Fort Hoodban?
A testvérpár eltökélt volt, látott már fegyvert, de amatőrök voltak, és az egész tettük lényege a fókuszált bosszú volt, semmint a profi, tökéletes elkövetés kivitelezése.
Utószó: nem csak ennek, de minden hasonló az eset elemzésének a rákfenéje, hogy kik elemeznek kit. Újságírók, szakértők, titkosszolgák szakmájuknál fogva mindig (na jó legtöbbször) logikusan és racionálisan gondolkodnak (hogy cselekszenek azt nem állítom), és amikor másokat, más eseményeket kell megérteniük, elemezniük, ugyanígy mindenben a logikát és a racionalitást keresik, a véletlennek szinte semmi, az irracionalitásnak csak szűkre szabott helyet hagynak, de néha azt is rossz helyen (például az öngyilkos merénylőt, vagy a lefejezős videokat hajlamosak irracionálisnak tekinteni). Ez könnyen félreviszi, félreviheti az elemzést, mert számunkra elemzők számára például kizárt, hogy valaki csak úgy odamenjen egy szerkesztőségbe gyilkolni. „Ha én csinálnám, nyilván úgy és akkor …” Szerintem itt érdemes óvatosnak lenni. Ugyanezt találom megjelenni a titkosszolgálatok utólagos megítélése kapcsán is.
Categories: Biztonságpolitika
Charlie Hebdo – néhány kósza gondolat
Az elmúlt nem egészen 100 órában (atyavilág, csak négy napja történt a párizsi mészárlás, nekem úgy tűnik, mintha hetek óta erről beszélgetnénk!) rengeteg sajtótermék és majdnem minden, magára valamit is adó blogger kifejtette véleményét a Charlie Hebdóról, az iszlámról, a szólásszabadságról, továbbá a francia rendészeti szervek kiképzési fokáról, az Új Világrendről és arról, hogy új korszak köszöntött-e be Európában a történtek hatására (hogy csak a fontosabb topikokat említsem). Nagy volt a kísértés tehát, hogy (a konteós kommentposzton kívül) reagáljak-e még bármit az esettel kapcsolatban. Aztán – mi tagadás – sokan kapacitáltak, hogy mondjam meg én is a magamét. Végül gyengének bizonyultam és nekiálltam ennek az írásnak, ami végül persze egyáltalán nem olyan lett, mint amilyennek eredetileg szántam, de most már dög vagyok átírni, elégedjetek meg ezzel.
Nem mintha nem lenne mindenki számára világos, de fő a tutiság, ezért itt is leszögezem: a posztban olvasható megállapítások kizárólag személyemhez köthetők, csak az én véleményem tükrözik, s ezeket nem kinyilatkoztatásnak, mások kioktatásának szánom. Ha mondataim egynémelyike szembemenne azzal, amit néhány jónevű szakértő és/vagy újságíró, esetleg blogger írt és mondott az elmúlt napokban, hát istenem, van ilyen. Én is túlélem, ők is ezt fogják tenni.
Hogy mi és hogyan is történt szerda délelőtt 11.00 órától addig a pillanatig, amikor ezt a posztot élesítem, szerintem nagyjából mindenki tudja, a kronológiai eseménysorra nem fogok sok pixelt és bitet pazarolni, inkább tematikusan érintek néhány, szerintem fontos, ehhez kapcsolódó aspektust. Különösebben szoros időrendiséget ne keressetek a pontok között, olyan lesz ez a poszt, mint a konteókönyvek: az írások/pontok bármilyen sorrendben olvashatók.
1.) A francia rendvédelmi szervek és a megelőzés csődjeA Cinken még szerda késő délután kommenteltem tíz sort, amit két nappal később (a legnagyobb meglepetésemre) az Index újságírója mintegy kiindulási pontot ragadott meg, amikor egy hosszabb cikkben járta körül ugyanazt a kérdéskört, mindenféle tekintélyes szakértőkkel történő konzultációt követően. Annak ellenére, hogy a szerző, Dezső András a cikk egyik későbbi mondatában finoman engem is lehülyézett („…amikor magukat szakértőknek kiadó emberek azon hüledeznek, hogy miért mondott csütörtököt most épp az iszlamistákra mindig is árgus szemekkel figyelő francia titkosszolgálat”), nem vele kívánok vitatkozni, csak pontosítanék néhány apróságot.
Maga a komment (amire az Indexen kívül a Heti Válasz is felfigyelt) a következő volt:
Kurvára aggasztó, hogy a francia elhárítás mondott ekkora csütörtököt. A DGSE (a francia hírszerzés) és a pár éve példa nélküli módon centralizált elhárítás (a DGSI) volt a nyugati gumitalpúak közül az, amelyik (történelmi okokból) talán a legjobb pozíciókkal rendelkezett egyrészt a Közel-Keleten, másrészt az arab/muzulmán világban. Hogy mást ne mondjak, kevesebben gyűlölték őket arrafelé, mint az amerikaiakat vagy a briteket. És náluk a HUMINT sose szorult annyira vissza, mint a jenkiknél, még a kilencvenes években sem.
Namármost: ha ők csődöt mondtak egy ilyen horderejű terrorcselekmény előkészületeinek előzetes feltérképezésében, ha az ő informátoraik nem jelezték a készülő veszélyt, ha az ő elemzőiknek nem szúrt szemet valami, akkor nagyon nagy baj van. Mert akkor mit várjunk a német, a lengyel vagy a magyar szolgálatoktól, ha komolyra fordul a helyzet?
A véleményem változatlan: ebben az ügyben a francia titkosszolgálatok márpedig csődöt mondtak, többszörösen is. Azt senki nem állította, hogy egy demokráciában a terrorizmus elleni hatóságok képesek létrehozni a totális elhárítást; ezt még a combosabb diktatúrák közül sem sikerül mindegyiknek megvalósítaniuk. Mindenki ismeri Fülig Jimmy örökérvényű mondását a pofonról és a közlekedési rendőrről, s én sem azt várom a DGSI-től, hogy minden radikális francia muszlimot 24/7-ben figyeljenek. A Kouachi fivérek azonban (ha hinni lehet a híreknek) nem átlagos hőbörgők voltak: az idősebbik testvérről, Saïdról tudták, hogy Jemenben az Al-Kaida kiképzőtáborában töltött több hónapot, Chérif (a fiatalabbik) pedig 18 hónapot ült is dzsihádista előkészület miatt. Arról nem is beszélve, hogy 2004 óta mindkettőjüknek vastag dossziéja volt a terrorelhárításnál, mert rendszeresen látogatták a legvéresszájúbb párizsi imám, Farid Benyettou uszító előadásait.
Csak közvetetten tartozik ide, de mivel releváns infó, leírom: amikor annó, sok-sok évvel ezelőtt Franciaországban tanultam a rendőrszakmát, az úgynevezett gyakorló szolgálat keretein belül néhány napot eltöltöttem az akkoriban a Renseignements Généreaux nevet viselő belső elhárításnál is, ahol szájtátva láttam, hogy az RG (erzsé) milyen nyilvántartásokkal rendelkezik és milyen erőket, eszközöket és módszereket vet be (teljesen legálisan) azokkal szemben, akik a francia állam belső ellenségeinek minősültek, többek között a mindenféle vallási, regionális és etnikai szélsőséges egyének és csoportok ellen. Anélkül, hogy belemennék részletekbe, csak annyit mondok, hogy a kilencvenes évek elején-közepén idehaza a tökénél fogva lógatták volna fel azt a rendőri (pláne titkosszolgálati) vezetőt, aki a negyedét engedélyezi azoknak a (túlnyomó részt titkos) intézkedéseknek, amit az erzsések végrehajtottak a kor felforgató elemeivel szemben (noha az akkoriak a mostaniakhoz képest Gandhik és Teréz anyák voltak).
Szóval elhiszem én, hogy a DGSI (amelybe azóta az RG is beleolvadt) nem tud minden célszemélyt folyamatosan megfigyelni és mindegyik mellé egy-egy informátort telepíteni, elvégre gazdálkodnia kell a rendelkezésére álló erőforrásokkal, de egy titkosszolgálatnak a figyelőkön, a lehallgatókon és a „hálózati karbantartókon” kívül azért vannak professzionális értékelői és elemzői, hogy hatékonyan értékeljenek és elemezzenek, majd letegyék a javaslatot a főnökeik asztalára: Patron, XY feldolgozását szerintem most lehet egy kicsit szüneteltetni, ZU-ról viszont egyre érdekesebb dolgok derülnek ki, úgyhogy csoportosítsuk át a kapacitást ez utóbbira.
Ha korlátlan erőforrások állnának rendelkezésre, a terrorelhárítási meló kábé annyira lenne nehéz és felelősségteljes, mint a szotyiárusítás vagy az avargereblyézés. Egy közepesen fejlett értelmű csimpánz is tudná koordinálni egy ország belső biztonsági szerveinek munkáját, ha minden gyanús személyre jutna két megbízható informátor (az egyik lehetőleg az illető legjobb barátja legyen), a célos minden telefonját valós időben hallgatná egy teljes team, s mindegyik target person feje fölött a nap 24 órájában ott körözne egy drón, akárcsak a 24 vagy a Homeland című dokumentumsorozatok epizódjaiban. A büdös valóság azonban nem pont ilyen (Franciaországban sem), s az ilyen típusú professzionalizmus pont ott kezdődik, hogy a megfelelő célszemélyekre irányítom a szervezet erőforrásait.
Na ezért bátorkodtam azt mondani, hogy ha a szélsőséges muszlimok elleni harcban sok évtizedes rutinra szert tett franciák ekkorát hibáztak, akkor nagy gond van. Nem a totális elhárítást kértem számon, hanem az általuk végzett értékelő-elemző munka hatékonyságát kérdőjeleztem meg, ami csak részben anyagi-pénzügyi kérdés.
És igen, én is ismerem a bon mot-t, amivel úgy ezer éve minden titkosszolgálati vezető takarózik, amikor szar kerül a palacsintába és meg kell magyarázniuk a kudarcot: „Nekünk száz esetből egyszer sem szabad hibáznunk, az ellenségnek belefér, ha százból 99-szer nem jön össze; nekik az is siker, ha 1%-os eredményességgel dolgoznak”. Mit is lehet ehhez empatikusan hozzátenni? Hát igen, kemény terep ez a popszakma, viszont engem, mint adófizetőt csak az érdekel, hogy felrobbantják-e a metrót, vagy bemehetek-e egy moziba a családommal anélkül, hogy mérges gázokat vezessenek a szellőzőjáratokba. A százalékok nagyon komoly dolgok, de ezekkel az éves összefoglaló jelentésben tessenek dobálózni, biztosan faszán néznek ki a statisztikai fejezetben. A politikai vezetés utál sokat olvasni, viszont IMÁDJA a statisztikákat és a táblázatokat.
2.) Profik vagy pancserekKomoly, már-már össztársadalmi polemizálás folyt arról is, hogy a Kouachi-fivérek profik voltak-e vagy amatőrök. Magyar internetfogyasztók százezrei nézték meg kockáról kockára a videókat, s a sarki újságostól kezdve az újpesti piacon lángost árusító lányokon és a sárbogárdi gyepmesteren keresztül a TEK főigazgatójáig mindenki megmondta a frankót, úgyhogy újat mondani én se tudok. Szerintem (a rendelkezésemre álló információk alapján) lövészetben kifejezetten profik voltak, utcai és épületharcászatban gyenge közepesek, felderítésben (műveleti előkészítésben) pedig olyan szánalmasat produkáltak, hogy elégtelent is csak erős jóindulattal adnék nekik. Innen is gondolom, hogy legalább még két bűntársuk lehetett, s ha én lennék a terrorszervezet illetékes vezetője, a Kouachi-sejt műveletirányítóját (ha még életben van és ha egyáltalán volt ilyen) azonnal felmenteném a terepmunka alól és az Al-Kaida (vagy az ISIS) konyhájára osztanám be krumplit pucolni.
3.) A HUMINT-kérdésÚgy 14 éve koptatják a közhelyet, mely szerint a 9/11 talán nem következik be, ha az amerikaiak nem hanyagolják a közvetlen emberi erőforrásokkal végrehajtott hírszerzést (ez a HUMINT, magyarul az informátorok által hozott hírek összegyűjtése és felhasználása) és nem fókuszálnak annyira a technológiai módszerekre (ELINT, COMINT, IMINT, SIGINT, de nem fárasztok senkit tovább, van még ezekből bőven). Szakértők és laikusok előszeretettel idézték (és idézik) fel az afgán hegyek között szamárháton közlekedő futár már-már idilli képét, aki az egyik barlangból a másikba viszi a papírlapra írt instrukciókat és a borítékokba tett készpénzt, amit aztán több lépcsőben, hasonlóképpen továbbítanak a parancsnoki lánc legvégén található beosztott közkatonákig. Se mobiltelefon, se számítógép, se banki átutalás, se térfigyelő kamera, se traffipax, se határregisztráció, se okmánynyilvántartás. Semmi, csak a hegyek és a cédulát vivő csávó, aki ha tudja is, hogy pár ezer méterrel a feje fölött ott köröz a drón, melynek kamerájával a szamáron élősködő bolhákat is meg lehet számolni valós időben Fort Meade-ben vagy Langley-ben, azt is tudja, hogy ebben a helyzetben a technika fix szart se ér.
Nakérem, még ha ez a fentiekben vázolt életkép extrém helyzetet örökít is meg, mintegy állatorvosi szamárként pedagógiailag tökéletesen alkalmas arra, hogy a laikusok számára is érzékeltessük: vannak szituációk, amikor egy havi 100-500 (oké, legyen 1000) dollárt kereső, jó helyen lévő informátor többet ér a Cégnek, mint egy ötmillió dollárba kerülő drón, vagy egy tízszer ennyibe kóstáló kémműhold, amelyet havi 5-7 ezer dolláros fizetésű technikusok üzemeltetnek.
Ha valaki azt mondaná, hogy oké, de Európa az nem Afganisztán, mifelénk nem lehet elbújni a Nagy Testvér figyelő tekintete elől, nos, annak én csak annyit mondok, hogy kisebb léptékben ugyan, de az előző bekezdésben felvázolt helyzet idehaza is előfordul. Európában is megoldható, hogy a rosszban sántikálók kikerüljék a technológiai megfigyelés (a rengeteg …INT) számos csapdáját, s akik ellen kizárólag a HUMINT hozhat értékelhető eredményeket. Nekem ez régi vesszőparipám, persze én a bűnügyi területre értettem, de meglepne, ha a titkosszolgálatiaknak más lenne a véleménye. Idehaza is volt egy időszak, amikor a vezetők annyira begerjedtek a korszerű (számítás)technika vívmányaitól, hogy a HUMINT-ot finoman elkezdték hanyagolni, illetve az olyan habókosok rögeszméjének tudták be, mint néhány kiváló egykori kollégám és én. Hogy mostanában mi a helyzet, fogalmam sincs (karosszék-nyomozóként kívülről és távolról figyelem csak a rendszert), csak reménykedni tudok, hogy a szakmaiság nyelvét beszélőkre is odafigyelnek néha, nem csak az önpúderben jeleskedő lufifújogatókra.
És hogy mindennek mi a köze a párizsi eseményekhez? Hát csak annyi, hogy a hosszasan elnyúló átszervezési folyamat, ami az elmúlt három-négy évben a francia (terror)elhárítást jellemezte, bizony negatív következményekkel is járt. Név nélkül nyilatkozó francia nyomozók és elhárítók kesergéseit olvasgattam a net sötét bugyraiban, s ők bizony már egy-másfél évvel ezelőtt arról panaszkodtak, hogy az informátoraik egy részének teleszaladt a zsákja azzal, hogy egyik szervezettől a másikhoz kerültek, hogy volt olyan együttműködő, aki egy éven belül a harmadik tartótisztet kapta, s bizony sokan beintettek a cégnek, a nagy bizonytalanság miatt meg elég nehezen ment az újak beszervezése Persze bizonyítani nem tudom, hogy a sorozatos fúziók, leválások, átszervezések és újraátszervezések, leszerelések és átcsoportosítások közvetlen kapcsolatban vannak a január 7-i tragédiával, de hogy ez utóbbi nem független az előzményektől, az tutkó.
Innen is felhívom az illetékesek figyelmét (noha biztos vagyok abban, hogy ők is tudják, ha szakemberek): nagy gáz lesz, ha a HUMINT nem kapja vissza az őt megillető helyet a titkos információgyűjtés rendszerében.
4.) Várható következményekHogy a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni terrortámadás joggal nevezhető-e Európa 9/11-ének, nem tudom megítélni (pedig én is imádom a bombasztikus kijelentéseket), de hogy a történtek politikai és jogi következményei a 24 (javítva: 14) évvel ezelőtti amerikai változásokhoz mérhetőek lesz, abban meglehetősen biztos vagyok. Néhány jóslás (vagy inkább prognózis, ez tudományosabban hangzik) következik, majd kiderül az elkövetkező hónapokban, mennyire találtam el.
4.1.) Az összeurópai (ha ez a szó egyáltalán értelmezhető) terrorelhárítás szellemisége közeledni fog az amerikaiéhoz. Ezalatt azt értem, hogy a szabadságjogok bizony kapnak néhány gyomrost, az adatvédelmet például nem fogják olyan komolyan venni az európai hatóságok, mint ahogy most teszik. Újabb lépéseket fognak tenni a páneurópai bűnüldözés megteremtése irányába, ami nagyjából azt jelenti majd, hogy a pillanatnyilag bolhacirkusz komolyságú és tekintélyű Europolt szép lassan felruházzák majd intézkedési jogosultságokkal is. Persze ez szép lassan fog bekövetkezni, de (már ha az Unió fennmarad) úgy 10-12 év múlva az Europol-igazolvány felmutatása nem spontán kuncogást fog előidézni a tagállamok rendőrségi objektumaiba történő belépés megkísérlésekor, hanem vigyázzállást és szalutálást a posztos rendőrtől.
4.2.) Hogy a Schengen-övezetet a tagok fenntartják-e jelenlegi formájában, vagy visszalépés következik és néhány további Charlie Hebdo típusú merénylet után ismét meg kell állni a belső határoknál egy okmányellenőrzésre, nem tudom. Mindenesetre én arra tippelek, hogy egyre több tagállam és egyre többször fogja kihasználni a „határforgalom ellenőrzésének ideiglenes visszaállítása” című kiskaput. Sok magyar rendőr és gumitalp esküvel állítja: Schengennél nagyobb generális szopás a magyar bűnüldözőket és titkosszolgálatokat nem nagyon érte az elmúlt években.
4.3.) Nem kell Nostradamusnak lennünk ahhoz, hogy a magyar jogalkotásban és jogalkalmazásban is előrelássunk bizonyos változásokat. Néhány büntetési tétel megemelése, egy-két új Btk-szakasz beillesztése, meglévők módosítása és kiegészítése mellett számíthatunk például a TEK költségvetésének (és hatáskörének) megnövelésére is. Hajdu tábornok és helyettese, Bodnár tábornok régi rókák a szakmában és tökéletesen érzik, mikor jött el az ideje egy kis plusz pénz kiutalását kezdeményezni. Ne ítélje el őket senki ezért; aki dolgozott már államigazgatásban, illetve akármilyen, állami költségvetésből élő szervezetnél, az tökéletesen tisztában van azzal, hogy minden adandó alkalmat meg kell ragadni ahhoz, hogy kihasználjuk „az objektív körülményeket”. Ha a Charlie Hebdo esetét a TEK vezetői nem használnák ki újabb autók, fegyverek és státuszok megszerzésére, bizony alkalmatlanok lennének a beosztásukra.
A TEK-ről amúgy meg elég régóta tervezek egy külön posztot, ha lesz rá időm, megírom.
Nem csak a büntető törvénykönyvben (és esetleg a büntetőeljárásiban) lesznek változások, hanem a bevándorlást szabályozó normákban is. A francia párhuzamok kihangsúlyozásánál a magyar jogalkotó nagyvonalúan nem fogja figyelembe venni azt az apróságot, hogy a Kouachi testvérpár második generációs francia volt, akik már beleszülettek a francia hétköznapokba. Ha a TASZ és a hasonló szervezetek elfogadnak tőlem egy tanácsot: tessenek felkötni a gatyát, kemény idők jönnek.
4.4.) Szakmai berkekben hónapok óta köztudomású, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen hamarosan terorrelhárítási tanszéket állítanak fel. Önmagában ebben semmiféle problémát nem látok, sőt, már csak azért szurkolok, hogy (jó magyar szokás szerint) ne ideológiai elfekvő legyen, ne párthűség alapján kiválasztott paprikajancsikkal töltsék fel az oktatói gárdát, hanem szakemberekkel, akiknek neve és presztízse garancia lehet az ott majdan elkezdődő komoly szakmai munkára.
4.5.) A TEK-en kívül a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat és az Alkotmányvédelmi Hivatal, továbbá a teljesen lezüllesztett és abszolút súlytalanná vált Információs Hivatal is új forrásokhoz fog jutni, s még a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatnak is csurran-cseppen talán majd valami. A Rendőrség szokás szerint várólistás lesz, ők elégedjenek meg az új autókkal, amiket a tavaly év végén kaptak.
4.6.) Mivel jó működő amerikai kapcsolatok (és a Fehér Ház politikai támogatása) nélkül Európában manapság elég nehéz hatékony terrorelhárítást folytatni (gondoljunk itt az információcseréhez nélkülözhetetlen kölcsönös bizalomra), nagy kérdés, hogy a Budapest-Washington feszültségek mennyiben fogják negatívan befolyásolni ezt a területet. Az orosz (azeri, kazah, kirgiz, stb.) kapcsolatok ideig-óráig működhetnek, de azt mindenki beláthatja, hogy ha a magyar szolgálatokon tartósan rajta lesz a „moszkvabarát rezsim gumitalpúja” bélyeg, Bécstől nyugatra fekvő országok intelligens szervízeitől elég nehezen kapunk majd használható stratégiai információkat; műveletiket talán igen.
4.7.) A magyar illetékesek megfontolják, hogy osztrák mintára bevezetnek egy zöld számot, amit azok hívhatnak, akik környezetükben terrorgyanús személyekre és/vagy jelenségekre figyelnek fel és erről a hatóságokat tájékoztatni szeretnék. A hasonló feljelentős cuccoknak mifelénk komoly hagyományai vannak, úgyhogy ha ezt meglépik, máris javasolom, hogy a TEK-en belül új igazgatóságot állítsanak fel, mert ennek kezeléséhez komoly erőforrásokra lesz szükség. Arra, hogy a bejelentések 99,99%-a mögött nem lesznek terrroristák, már most mérget veszek.
5.) Je suis CharlieJó magyar szokáshoz híven ismét kettészakad a hazai társadalom azon része, amelynek még van ideje, kedve és energiája figyelemmel kísérni a külföldi eseményeket. Jelen poszt keretein belül nem áll szándékomban elemezni a jelenséget, a pro és kontra érveket, mindössze arra a kérdésre szeretnék válaszolni, amit a Konteóblog több törzskommentelője tett fel nekem, amikor azt firtatták, hogy vajon a nyugatiak és az izraeliek által módszeresen legyilkolt palesztinokkal, afganisztániakkal és más muszlimokkal miért nem szolidarizálok, miért nem vállaltam fel az elmúlt években, hogy je suis Ahmed, je suis Fatima…
Már fogalmaztam magamban a választ, amikor egy másik kommentelő válaszolt is a helyemben. Az ő hozzászólását veszem kölcsön (siridar kolléga volt az elkövető), mert sem hozzátenni, sem elvenni nem tudok és nem akarok, s minek dolgozzon az ember, ha mások már elvégezték helyette a melót:
Ha majd a templomos lovagok vagy a jezsuiták (Éljen a pápa, megbosszuljuk Jézust! kiáltással) valamelyik rijádi vagy bagdadi vicclap teljes szerkesztőségét lemészárolják csak azért, mert az gúnyos karikatúrákat közölt a katolikus egyházról és annak szentjeiről, abban a pillanatban szolidarizálni fogok Ahmeddel és Fatimával.
Per pillanat ennyit szerettem volna mondani, a poszt már így is nagyon eklektikus és hosszú lett. Ha úgy alakul és lesznek érdemi kommentek, majd még hozzáteszek ezt-azt.
Categories: Biztonságpolitika
2015.01.10
Nagyjavításon átesett haditechnikai eszközökkel erősödött az ukrán hadsereg a közelmúltban. A légierő számára két MiG-29 Fulcrum és két Szu-27 Flanker került átadásra, de a szárazföldi csapatok is kaptak több 203 és 122 mm-es önjáró tarackot és 82 mm-es automata aknavetőket.
Újabb Pandur gyalogsági harcjárműveket szerez be a Cseh Köztársaság. Prága az eddig leszállított 107 Pandur II CZ M1-es mellé további 20 lövészpáncélost rendel az osztrák Steyr-től. Ezek döntő többségükben a 4. gyorsreagálású dandár állományába fognak kerülni. A Pandúrokért fizetendő összeg nagyságáról eddig nincs információ.
Oroszországban december 25-én végrehajtotta első repülését az Algéria számára gyártott első Mil Mi-26T2 nehéz szállítóhelikopter. A Rostvertol Rostov-on-Don-i gyára által elkészített forgószárnyasból a hírek szerint összesen hat példány kerül majd az észak-afrikai országba.
Nigéria 1000 darab Beryl gépkarabélyt rendelt Lengyelországtól. Az afrikai ország még ebben az évben további 4000 darab lőfegyvert kíván beszerezni a Fabryka Broni Lucznik-tól.
Indiában a haditengerészet az olasz OTO Melara 127/64 LW Vulcano lövegét választotta a SHIVALIK-osztályú fregattok és DELHI-osztályú rombolók fedélzeti fegyveréül. A döntés nem túl meglepő, hiszen a megmérettetésen az egyetlen konkurens, a BAE Systems nem vett részt. A 243,5 millió dollárért beszerzendő 13 lövegből hármat készen szállítanak le, a többit helyben fogják elkészíteni a Bharat Heavy Electricals Limited Új-Delhitől 200 km-re északra található Haridwar-i üzemében.
Tavaly novemberben Oroszországba látogatott Choe Ryong-hae, a Koreai Kommunista Párt magas rangú hivatalnoka. A hivatalos út során tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is. A kiszivárgott hírek szerint látogatásának legfőbb célja az volt, hogy korszerű harci repülőgépek vásárlásának lehetősége felől érdeklődjön. Phenjan állítólag a Szuhoj Szu-35-t szeretné megvásárolni, amivel jelentősen növelhetné légierejének képességét. Oroszországi útja során az észak-koreai hivatalnok felkereste a Habarovszk melletti üzemet is, ahol Szuhoj gépeket gyártanak. 2010 óta már több alkalommal próbált meg Észak-Korea modern haditechnikai eszközöket beszerezni Kínából, illetve Oroszországból, de eddig a szigorú nemzetközi embargót egyik állam sem kívánt felrúgni.
Átadták a dél-koreai haditengerészet harmadik INCHEON-osztályú fregattját. Az FFX hajóosztály tagjait a Hyundai Heavy Industry építi meg a POHANG-osztályú korvettek és az ULSAN-osztályú fregattok leváltására. A Batch I-es szériából hat egység fog elkészülni, míg a továbbfejlesztett Batch II-ből nyolcat fog megépíteni a Daewoo Shipbuilding & Marine Engineering. További egységek tervezése jelenleg is folyik, ezeken további módosításokat fognak végrehajtani, így ezek a Batch III-as szériába fognak tartozni, így a hajóosztályból akár 20 egység is megépítésre kerülhet. A 2500 tonnás, 114 méter hosszú és 14 méter széles JEONBUK (813) fregatt 30 csomós sebességre képes, személyzete 140 fő és fedélzetén egy tengeralattjáró-elhárító helikopter hordozására is képes.
NETARZENÁL GALÉRIA
Categories: Biztonságpolitika
Vigyázó szemetek Párisra vessétek
Drága feleim ott a monitorok előtt. Január 7-én a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni támadással Párizsban belecsapott a közmondásos szar a ventilátorba. Ennek okán szeretnék lelombozni és/vagy felhúzni néhány lelkes értelmiségi orchideát, akik az új 9/11-ről, a civilizációk összecsapásáról, és egyéb marhaságokról beszélnek.
We must subordinate our appetites, our passions and our egoism to the wholeness of the national interest. This way we will be really free people, otherwise anarchy and indiscipline will reign over us under the false mask of freedom.
(Ioannis Metaxas)
Categories: Biztonságpolitika
[Szolgálati közlemény] Kinyitott a KatPol Kávéház
A kedves olvasók talán még emlékeznek a Konfliktus és Konspiráció adásaira, melyekben szerkesztőségünkből is többen szerepeltek, és melyeknek egy év után vége szakadt. Ez alátámasztani látszik azt a széles körben készpénznek vett tételt, mely szerint a hazai közönséget alig érdeklik a különféle helyeken zajló háborúk, meg általában a külvilág eseményei sem nagyon. Mi azonban úgy véljük, emiatt még nem kell koporsóba tenni a biztonságpolitikai témájú magyar podcast koncepcióját, sőt érdemes ezzel magunknak is megpróbálkozni, igaz nem teljesen azonos módon. Az elhatározás eredménye a KatPol Kávéház lett, melyet most a közönség elé tárunk. A beszélgetés során azt vettük szemügyre, hogyan jelent meg a médiában az elmúlt év "felkapott" fegyveres konfliktusai közül kettő, a kelet-ukrajnai és a szíriai.
Categories: Biztonságpolitika
2015.01.03
December 28-án az olasz légierő négy Eurofighter vadászgépe landolt a litván Siauliai légitámaszponton. A gépek a balti államok légterére vigyáznak január elsejei kezdéssel négy hónapon keresztül.
Oroszországban egy új önjáró tüzérségi eszközt szeretnének kifejleszteni az ejtőernyős csapatok számára. A 2S31 Vena önjáró aknavetőn alapuló fegyverrel szemben az eddigi ejtőernyős tüzérségi fegyvereknél nagyobb lőtávolság és pusztító erő a két legfőbb elvárás a légi szállíthatóság mellett. Űrmérete ezért 120 és 152 mm között várható, az első példányokat 2016-tól tervezik átadni.
Meg nem erősített hírek szerint Libabon hadserege részére az olasz Iveco Defense által gyártott aknavédett járműveket szerez be. Ezek mellé 10, Brazíliában licenc alapján gyártott VBTP-MR Guarani páncélozott szállító harcjármű is érkezni fog.
Eladásra kínálja fel a szolgálatból kivont Northrop F-5E/F Tiger II harci repülőgépeit Szaúd-Arábia. Az 1970-es és az 1980-as években beszerzett 110 F-5E /F/RF-5E repülőgépekből 79 példányra keresnek vevőt. A típus még számos országában hadrendben áll és a Northrop 2010-ben tett bejelentése szerint még jó 20 évnyi üzemidő is lehet a megkímélt, rendesen üzemeltetett gépek sárkányszerkezetében. 2009-ben Rijád már megpróbált vevőt találni 55 F-5E/F-re, akkor nem köttetett megállapodás egyetlen egy állammal sem.
Közúti és vasúti szállítás során fotózták le egy új, könnyű harckocsi példányait Kínában. A típust helyi médiaforrások szerint a Norinco fejlesztette ki a Type 62-es könnyű harckocsik leváltására. A 105 mm-es löveggel felszerelt páncélos futóműve új fejlesztésnek látszik, védelméről réteges páncélzat gondoskodik. A típus példányait Tibet környékére szállították, gyaníthatóan a helyi szélsőséges klimatikus viszonyok közötti tesztek végett.
Dél-Koreában a Hyundai Rotem 821,29 millió dolláros szerződést írt alá, melynek értelmében K2-es harckocsik kerülnek legyártásra. Első tételben 100, majd később további 400 darab készül el a páncélosból, amelynek fejlesztése nem volt problémamentes. Ugyanis a Doosan Infracore által gyártott 1500 lóerős motor nyomatéka nem tette lehetővé a hadsereg által elvárt gyorsulást mértékét az 55 tonnás páncélos számára. Az sorozatgyártás előtt készült néhány darab némelyikébe német MTU erőforrások kerültek, ezek gond nélkül hozták az elvárt értékeket a próbák során. A hadsereg megoldásként csökkentette elvárásit a K2-es szemben, így elhárult a sorozatgyártás előtt álló legfőbb ok. Az első sorozatban gyártott K2-ek 2016-ban kerülnek átadásra, bevethetőségüket 2017-re érik el.
December 29-én megérkezett Szingapúrba a USS FORT WORTH (LCS 3) fregatt. Az egység 16 hónapig fogja otthonául tudni az ázsiai városállamot, ez idő alatt legénységét négyhavonta teljesen lecserélik. A FORT WORTH hangárjában jelenleg a HSM-35-ös század egy-egy MH-60R Seahawk és MQ-8B Fire Scout helikoptere található meg.
December 10-én első alkalommal indított AGM-119 Penguin hajók ellen rakétát egy brazil MH-16 Seahawk helikopter.
NETARZENÁL GALÉRIA
Eurofighter EF-2000 Typhoon FGR.4.
Categories: Biztonságpolitika
2014.12.27
December 13-án a Riva Trigoso hajógyárban befejezték az ötödik olasz FREMM-osztályú fregatt építését. A még nem teljesen elkészült egységet egy uszály segítségével szállították át a Fincantieri muggianói hajógyárába, ahol a további építése folytatódik. Az ALPINO (F 594) fregatt a tervek szerint a 2015-ös esztendő vége felé fog szolgálatba állni.
Az Aero Vodochody után az Alenia Aermacchi is felbukkant Thaiföldön, hogy felfegyverezhető kiképzőgépet próbáljon meg eladni az ország légiereje számára. Az M-346 Master darabára várhatólag 35 millió dollár körül fog alakulni, ez némileg több, mint amit az ázsiai országban elkülönítettek négy repülőgép beszerzésére. A 106 millió dolláros beszerzés elnyerésért várhatólag még versenybe fog szállni a GAIC FTC-2000 (JL-9 Shanying), a HAIG L-15 Lieying, a Jak-130 Mitten, a dél-koreai KAI F/A-50 Fighting Hawk, és a BAE Systems Hawk.
December 18-tól már hat darabra nőtt a francia trikolórral szárnyaló Airbus Military A400M Atlas szállítógépek darabszáma. Az MSN 18-as jelzésű példány ugyanis ezen a napon érkezett meg az Orléans-Bricy-i légibázisra.
Leszállításra került az első tétel a litván hadsereg számára a lengyel gyártmányú Grom kézi légvédelmi rakétákból. A 4 millió eurós értékű tételt 2021-ig, a program befejeztéig még számos fogja követni, így összértékben 34 millió eurót költ a balti állam légvédelmének erősítésére.
Oroszországban december 19-én hivatalosan is szolgálatban állónak minősítették a VLAGYIMIR MONOMAH BOREJ-osztályú, 955-ös típusként is emlegetett tengeralattjárót. A nukleáris meghajtású rakétahordozók legújabb generációját képviselő hajóosztály harmadik tagja 170 méter hosszú, 13 méter széles és a fejlesztés során gyakran meg hibásodó a Bulava (SS-NX-30) ballisztikus rakétákkal lett felfegyverezve. A szeverodvinszki hajógyárban tartott ünnepséget követően a VLAGYIMIR MONOMAH a Csendes-óceán felé vette az útját, mivel az ott székelő flotta tagja lesz.
A héten két újabb Szuhoj Szu-34-es vadászbombázó is átadásra került a légierő számára Novoszibirszkben, így a Moszkva által az erre az évre megrendelt Szu-34-en felül két példánnyal többet szállított le a gyártó.
Hat fővel a fedélzetén december 21-én Bahrainben lezuhant az amerikai haditengerészet egyik MH-60S helikoptere. A HSC-26-os század gépe egy kiképzőrepülésen vett részt Kuvaitból felszállva. A helikopteren tartózkodók kisebb-nagyobb sérülések elszenvedése árán túlélték a balesetet.
Az ez évi utolsó F-35 Lightning II-es átadására is sor került december 22-én. A Lockheed Martin ezen hordózó fedélzeti C variánsa az idén elkészült 36. példány volt a típusból, (23 USAF A, 2 RAAF A, 4 USMC B, 7 NAVY C modell mellett) míg összességében már a 109. elkészült példány. A CF-19-es a tengerészgyalogság állományába kerül, ahol további 79 társával együtt fogja képviselne ezt a változatot. Most azonban még a pilóták és a földi személyzet átképzését végző VFA-101 Grim Reaper század állományába fog kerülni. A típus mindhárom változatának gyártása még mindig csökkentett sebességgel folyik, a teljes termelési kapacitás elérése 2016-ra várható, ekkortól körülbelül egy gép fog elkészülni naponta.
106 millió dollárért az Elbit Systems of America fogja az az USA-béli Marsh Aviation Company alvállalkozójaként korszerűsíteni a brazil haditengerészet által beszerzendő négy Grumman C-1A Trader szállító- és légi üzemanyag utántöltő repülőgépet. Az turbólégcsavaros hajtóművekkel és korszerű fedélzeti elektronikával ellátott KC-2 Turbo Trader gépek programja csúszásban van, mivel a 2011-es döntés megszületésekor az első gép átadását 2014. április 1-re, míg az utolsóét 2015 októberére prognosztizálták.
NETARZENÁL GALÉRIA
Alenia Aermacchi T-346A Master.
McDonnell Douglas F-4E-2020 Terminator.
General Dynamics F-16C Fighting Falcon.
McDonnell Douglas F-15J Eagle.
BOLDOG ÚJ ÉVET!
Categories: Biztonságpolitika
[Posztajánló] Az elmaradt nagy finálé
A barátság, együttműködés és kölcsönös segítségnyújtás újabb közös posztot eredményezett a KatPol és a Lemil részéről, melyet a kedves olvasó itt tekinthet meg. A tágabb téma ismét a II. világháború, ami így jobban belegondolva bizony némileg ellentmond a kezdetekkor körvonalazódó bloggeri szándékunknak, hogy alapvetően nem a kommersz és állandóan felkapott háborúkról fogunk okosságokat tálalni a zinternet közönsége elé. Azért csak némileg, mert ma az 1939-45 közötti vérzivatar egyik végső soron szükségtelennek ítélt és feledésbe merült epizódját, a Japán elleni invázió előkészületeit és a hozzájuk köthető, nem kevésbé elfeledett fegyvertípusokat vizsgáljuk meg közelebbről. A bejegyzést ennek megfelelően főleg haditechnikai érdeklődésű olvasók figyelmébe ajánljuk. Jó szórakozást!
Categories: Biztonságpolitika
Új orosz politika Putyin személyén keresztül
Trautmann Balázs ismét egy jó konferencián járt Washingtonban. Viszonylagos közmegeyezés van nyugaton, hogy a szankciók milyen súlyos hatással vannak az orosz gazdaságra, ennek már számos jele van. De a végső kérdés mégiscsak az, hogy mindezek képesek lesznek-e moderálásra bírni Putyin elnököt? És ha nem, akkor hol lesz a történet vége?
Balázs a beszámolóját egy viccel zárta, de én inkább ezt előre teszem, utána pedig jöhetnek a komoly dolgok.
Vlagyimir Putyin, az euro és egy hordó kőolaj találkozik a Vörös téren. Mi bennük a közös?
.
Mindannyian nemrég érték el a hatvanat.
-------
A Woodrow Wilson Center két izgalmas előadóval és egy remek beszélgetéssel járta körbe: beszélhetünk-e Oroszország és irányvonaláról vagy csak a már megszokott irány kapott új színeket? A két beszélgetőtárs, Nyikolaj Zlobin és Szergej Alekszasenko meglehetősen erős képet vázolt fel a mai, putyini Oroszországról, elsősorban Vlagyimir Putyin orosz elnök személyére építve a másfél órás rendezvényt.
Saját magának konstruált világkép, abban a végletekig hívő, egyszemélyi vezető, aki az orosz történelemben mindig is meglévő "erős ember" iránti népigényt is kielégíti. Stratégia, hosszú távú gondolkodás nincs, pillanatnyi döntésről döntésre haladó, az ellenvéleményeket vagy párbeszédeket teljesen kizáró elnök van. Ami nem fér bele Vlagyimir Putyin vízióiba, az nincs is, legyen szó akár hazai, akár külföldi hangokról vagy akár alapvető közgazdasági tényekről. A Nyugat nem tehet mást, mint elfogadja: Putyint megváltoztatni nem lehet, így meg kell tanulni együtt élni az orosz elnökkel, legalább 2024-ig.
Szergej Alekszasenko, az orosz központi bank volt elnökhelyettese, volt pénzügyminiszter-helyettes éppen a stratégiai tervezés, gondolkodás teljes hiányát tartja az orosz elnök legnagyobb hibájának. Véleménye szerint Putyin nem szereti a tervezést, a bonyolult összefüggések vizsgálatát: dönteni szeret, nem előre gondolkodni. Éppen ezért gyakran mennek szembe egymással saját döntései. Putyin a legerősebb politikusnak tartja magát az egész világon, senki más (ellen)véleménye, javaslata nem érdekli.
Igaz, döntéseivel 15 év alatt megváltoztatta Oroszországot. Azt az országot, mely mindig is az erős kezű vezetőket szerette és Putyin a jelcini, a demokrácia felé forduló és araszolgató, de gazdasági, kül- és biztonságpolitikai szempontból kudarcból kudarcba bukdácsoló Oroszországot ennek megfelelően alakította át. Ma már minden az elnöktől és az elnöki hivataltól függ, a demokratikus intézményrendszer maradéka is az elnök akaratának végrehajtó eszköze csupán.
Alekszasenko az egyik legfontosabb elemként kiemelte: Putyin nem nyúlt hozzá a piacgazdaság alapvető működéséhez, így az árszabályozást sem vezette be. Ironikus módon az előadás után alig egy nappal lebegtette meg éves beszédében az orosz elnök az élelmiszerek, a gyógyszerek és más, alapvető fontosságú árucikkek hatósági árszabályzásának "gond nélküli" bevezetéséről beszélt.
Pedig Alekszasenko szerint éppen az alapom érintetlenül hagyása miatt volt képes az orosz gazdaság eddig működni.
Az orosz nép elfogadta Putyin országlását, s nem csak az erős kéz miatt, hanem a hétköznapokban tapasztalt, évről évre érezhető jövedelembővülés miatt. Hogy ez nem az orosz gazdaság modernizálódásának, a gazdaság fejlődésének, a világpiaci kapcsolatok javulásának köszönhető, hanem az olajárnak, nem számít: Putyin adta.
Szergej Alekszasenko szerint Putyin, mint minden orosz elnök, hatalomra jutása után nagyon és őszintén Amerika-barát volt, de később ez pont ellenkezőjére fordult. Mindig is egyenlő partnerségre vágyott, s nem véletlen, hogy 9/11 után ő volt az első külföldi vezető, aki felhívta Washingtont és teljes együttműködését ajánlotta fel. A változást a 2007-es müncheni beszéde hozta: nem lehetek a klub tagja, akkor alakítsunk ki partneri viszonyt. Az ukrán területek ellen indított orosz hadművelet viszont már azt üzeni: nem érdekel a partneri viszony sem. Ha akartok valamit, akkor tárgyaljunk a játékszabályokról. Ha nem akartok tárgyalni, azt csinálok, amit akarok.
Alekszasenko szerint Putyin mára már zéró összegű játszmaként fogja fel a világot. Csak a nyers erőt, a győzelmet fogadja el, a win-win helyzetnek még a lehetőségét sem. Ennek megfelelően nem várható az ukrajnai visszavonulás, Kelet-Ukrajnát befolyásgyakorló eszközként fogja fel és használja. Putyin nem érdekelt Ukrajna modernizációjában, s egyáltalán, az Oroszországgal szomszédos államok sikerében sem. Ukrajnát egyértelműen büntetni, destabilizálni akarja. Putyin egyszemélyi döntéseivel Oroszország egyre távolabb kerül a nemzetközi szervezetektől, radikális változás nem várható.
Nyikolaj Zlobin történész, politológus, újságíró érdekes háttérinfóval indított. A tavalyi, nagy vihart kavart "hidegháborús" Putyin-beszéd tulajdonképpen visszafogott, finomított megszólalás volt, ahhoz képest, amit közvetlenül előtte az elnök közvetlen környezetében személyesen hallott és tapasztalt. A tanácsadók, keményebben, ellenségesebben, Nyugat-ellenesebben beszéltek, mint maga az elnök. Ő is Putyin tipikus orosz vezetői szerepét emelte ki: az oroszoknak nemzeti vezér kell, nem egy amerikai mintájú, kompromisszumokra épülő politikai rendszer. "Russia trusts leaders!"
Putyin véleménye szerint a vezérségnek megfelelően ideológiai, vallási vezetői szerepet is pótol, így valóban sokkal nagyobb erővel rendelkezik, mint bármelyik demokratikusan megválasztott vezető. Ennek megfelelően csak akkor tud megsérülni a helye, szerepe, ha vezetői képességeit kívülről kérdőjelezik meg - Putyin jelenleg éppen ezért sérülékeny.
Zlobin szerint Vagyimir Putyin nem politikus, soha nem is volt az, s ezt saját maga is többször elmondta neki beszélgetéseikkor. "Véletlenül lettem elnök", mondta maga Putyin, akit még Borisz Jelcin emelt ki a posztra. "Ne ítélj meg politikai szempontok alapján!"
Putyinnak ekkor se politikai hátországa, se oligarchái, se támogatása nem volt. MA már más a helyzet és ezért elismerés jár neki, tette hozzá a politológus. Értékelése szerint a gyenge, nyugati típusú demokráciából Putyin egy erős, orosz típusú demokráciát épít ki, ahol maga a demokratikus rendszer is csak az elnök kiszolgálását végzi. Putyin politikai sprinter, döntésről döntésre ugrál, taktikázásban kiváló.
Vlagyimir Zlobin szerint 2003-04-ben változott meg drasztikusan az addig Amerika-barát orosz elnök véleménye. Ezzel együtt eddig igazán Amerika-ellenes dolgot nem tett, sem a 2007-es müncheni beszéd, sem a 2008-as grúziai háború nem az USA ellen irányult: ez utóbbit Zlobin a jaltai rendszer végeként értékeli.
2003-ig Putyin meghallgatta mások véleményét is, akár hazai, akár külföldi véleményről volt szó. Saját maga is nagyon szívesen mesélte el, vagy inkább mesélte volna el, hogyan működik Oroszország. A nyugati politikai vezetők azonban erre nem voltak kíváncsiak, így Putyin "bezárt", onnantól fogva csak kinyilatkoztat, nem érdekli senki más véleménye. Felépítette a saját világát, amibe még a tények sem illenek be, ha nem ezt támasztanák alá. A személyes világképe mára már saját realitásává nőtte i magát, amiben az őt körülvevőknek is hinnie kell.
A jelenleg kialakult ukrajnai helyzetet főleg az amerikai külpolitika taktikai hibáinak sorozata tette lehetővé. Vlagyimir Putyin felismerte: Amerikai meggyengült, az USA-Európa egység már nem szoros, s úgy gondolta, szabad kezet kapott. Zlobin szerint Oroszország ma a régi hidegháborús Egyesült Államok szerepét akarja magára venni, ehhez helyet keres, mint amilyen a BRIC-csoport. Putyin úgy gondolja, hogy az erő többet ér, mint a törvény, ha megvan az előbbi, nem érdekel az utóbbi. Ennek támogatására komoly haderőfejlesztést folytat Oroszország már évek óta. Ennek megfelelően Putyin már a "soft power" országok közé sorolja az Egyesült Államokat, míg
Oroszország a katonai erejét bátran alkalmazó "hard power" lett. Végül Zlobin értékelése szerint az orosz elnök teljesen feladta az Amerikával kiépített kapcsolatok normalizálását. Ma már csak az érdekli, hol tud betartani és ennek fontos eszköze az európai országok közötti ellentétek kiaknázása, az ékek szorgalmas beverése. Így kívánnak egy olyan világrendet kialakítani, ahol Oroszország erős szereplő lehet.
Vlagymir Zlobin szerint az Egyesült Államok hibát követ el akkor, amikor egy olyan Oroszországról beszél, amelyet saját maga elképzel, de valójában nem létezik. Ennek megfelelően viszont Amerika nem fogadja el azt az Oroszországot, ami a valóságban létezik. Ha valakinek nincsenek stratégiai tervei, elképzelései, akkor nem is tudod őt azok megváltoztatására kényszeríteni, utalt Putyinra a politológus.
Igaz, a valóság és az elképzelések különbsége nem csak az Egyesült Államokra, hanem Oroszországra is érvényes. Szemmel látható megdöbbenéssel mesélte el Zlobin, hogy az előadás előtti napon egy orosz politikus hívta fel telefonon, tanácsot kérve tőle. A politikus problémája az volt, hogy nem érti: ha a Nyugat örült a Szovjetunió felbomlásának, akkor most miért nem fogadja el Ukrajna felosztását?
Balázs a beszámolóját egy viccel zárta, de én inkább ezt előre teszem, utána pedig jöhetnek a komoly dolgok.
Vlagyimir Putyin, az euro és egy hordó kőolaj találkozik a Vörös téren. Mi bennük a közös?
.
Mindannyian nemrég érték el a hatvanat.
-------
A Woodrow Wilson Center két izgalmas előadóval és egy remek beszélgetéssel járta körbe: beszélhetünk-e Oroszország és irányvonaláról vagy csak a már megszokott irány kapott új színeket? A két beszélgetőtárs, Nyikolaj Zlobin és Szergej Alekszasenko meglehetősen erős képet vázolt fel a mai, putyini Oroszországról, elsősorban Vlagyimir Putyin orosz elnök személyére építve a másfél órás rendezvényt.
Saját magának konstruált világkép, abban a végletekig hívő, egyszemélyi vezető, aki az orosz történelemben mindig is meglévő "erős ember" iránti népigényt is kielégíti. Stratégia, hosszú távú gondolkodás nincs, pillanatnyi döntésről döntésre haladó, az ellenvéleményeket vagy párbeszédeket teljesen kizáró elnök van. Ami nem fér bele Vlagyimir Putyin vízióiba, az nincs is, legyen szó akár hazai, akár külföldi hangokról vagy akár alapvető közgazdasági tényekről. A Nyugat nem tehet mást, mint elfogadja: Putyint megváltoztatni nem lehet, így meg kell tanulni együtt élni az orosz elnökkel, legalább 2024-ig.
Szergej Alekszasenko, az orosz központi bank volt elnökhelyettese, volt pénzügyminiszter-helyettes éppen a stratégiai tervezés, gondolkodás teljes hiányát tartja az orosz elnök legnagyobb hibájának. Véleménye szerint Putyin nem szereti a tervezést, a bonyolult összefüggések vizsgálatát: dönteni szeret, nem előre gondolkodni. Éppen ezért gyakran mennek szembe egymással saját döntései. Putyin a legerősebb politikusnak tartja magát az egész világon, senki más (ellen)véleménye, javaslata nem érdekli.
Igaz, döntéseivel 15 év alatt megváltoztatta Oroszországot. Azt az országot, mely mindig is az erős kezű vezetőket szerette és Putyin a jelcini, a demokrácia felé forduló és araszolgató, de gazdasági, kül- és biztonságpolitikai szempontból kudarcból kudarcba bukdácsoló Oroszországot ennek megfelelően alakította át. Ma már minden az elnöktől és az elnöki hivataltól függ, a demokratikus intézményrendszer maradéka is az elnök akaratának végrehajtó eszköze csupán.
Alekszasenko az egyik legfontosabb elemként kiemelte: Putyin nem nyúlt hozzá a piacgazdaság alapvető működéséhez, így az árszabályozást sem vezette be. Ironikus módon az előadás után alig egy nappal lebegtette meg éves beszédében az orosz elnök az élelmiszerek, a gyógyszerek és más, alapvető fontosságú árucikkek hatósági árszabályzásának "gond nélküli" bevezetéséről beszélt.
Pedig Alekszasenko szerint éppen az alapom érintetlenül hagyása miatt volt képes az orosz gazdaság eddig működni.
Az orosz nép elfogadta Putyin országlását, s nem csak az erős kéz miatt, hanem a hétköznapokban tapasztalt, évről évre érezhető jövedelembővülés miatt. Hogy ez nem az orosz gazdaság modernizálódásának, a gazdaság fejlődésének, a világpiaci kapcsolatok javulásának köszönhető, hanem az olajárnak, nem számít: Putyin adta.
Szergej Alekszasenko szerint Putyin, mint minden orosz elnök, hatalomra jutása után nagyon és őszintén Amerika-barát volt, de később ez pont ellenkezőjére fordult. Mindig is egyenlő partnerségre vágyott, s nem véletlen, hogy 9/11 után ő volt az első külföldi vezető, aki felhívta Washingtont és teljes együttműködését ajánlotta fel. A változást a 2007-es müncheni beszéde hozta: nem lehetek a klub tagja, akkor alakítsunk ki partneri viszonyt. Az ukrán területek ellen indított orosz hadművelet viszont már azt üzeni: nem érdekel a partneri viszony sem. Ha akartok valamit, akkor tárgyaljunk a játékszabályokról. Ha nem akartok tárgyalni, azt csinálok, amit akarok.
Alekszasenko szerint Putyin mára már zéró összegű játszmaként fogja fel a világot. Csak a nyers erőt, a győzelmet fogadja el, a win-win helyzetnek még a lehetőségét sem. Ennek megfelelően nem várható az ukrajnai visszavonulás, Kelet-Ukrajnát befolyásgyakorló eszközként fogja fel és használja. Putyin nem érdekelt Ukrajna modernizációjában, s egyáltalán, az Oroszországgal szomszédos államok sikerében sem. Ukrajnát egyértelműen büntetni, destabilizálni akarja. Putyin egyszemélyi döntéseivel Oroszország egyre távolabb kerül a nemzetközi szervezetektől, radikális változás nem várható.
Nyikolaj Zlobin történész, politológus, újságíró érdekes háttérinfóval indított. A tavalyi, nagy vihart kavart "hidegháborús" Putyin-beszéd tulajdonképpen visszafogott, finomított megszólalás volt, ahhoz képest, amit közvetlenül előtte az elnök közvetlen környezetében személyesen hallott és tapasztalt. A tanácsadók, keményebben, ellenségesebben, Nyugat-ellenesebben beszéltek, mint maga az elnök. Ő is Putyin tipikus orosz vezetői szerepét emelte ki: az oroszoknak nemzeti vezér kell, nem egy amerikai mintájú, kompromisszumokra épülő politikai rendszer. "Russia trusts leaders!"
Putyin véleménye szerint a vezérségnek megfelelően ideológiai, vallási vezetői szerepet is pótol, így valóban sokkal nagyobb erővel rendelkezik, mint bármelyik demokratikusan megválasztott vezető. Ennek megfelelően csak akkor tud megsérülni a helye, szerepe, ha vezetői képességeit kívülről kérdőjelezik meg - Putyin jelenleg éppen ezért sérülékeny.
Zlobin szerint Vagyimir Putyin nem politikus, soha nem is volt az, s ezt saját maga is többször elmondta neki beszélgetéseikkor. "Véletlenül lettem elnök", mondta maga Putyin, akit még Borisz Jelcin emelt ki a posztra. "Ne ítélj meg politikai szempontok alapján!"
Putyinnak ekkor se politikai hátországa, se oligarchái, se támogatása nem volt. MA már más a helyzet és ezért elismerés jár neki, tette hozzá a politológus. Értékelése szerint a gyenge, nyugati típusú demokráciából Putyin egy erős, orosz típusú demokráciát épít ki, ahol maga a demokratikus rendszer is csak az elnök kiszolgálását végzi. Putyin politikai sprinter, döntésről döntésre ugrál, taktikázásban kiváló.
Vlagyimir Zlobin szerint 2003-04-ben változott meg drasztikusan az addig Amerika-barát orosz elnök véleménye. Ezzel együtt eddig igazán Amerika-ellenes dolgot nem tett, sem a 2007-es müncheni beszéd, sem a 2008-as grúziai háború nem az USA ellen irányult: ez utóbbit Zlobin a jaltai rendszer végeként értékeli.
2003-ig Putyin meghallgatta mások véleményét is, akár hazai, akár külföldi véleményről volt szó. Saját maga is nagyon szívesen mesélte el, vagy inkább mesélte volna el, hogyan működik Oroszország. A nyugati politikai vezetők azonban erre nem voltak kíváncsiak, így Putyin "bezárt", onnantól fogva csak kinyilatkoztat, nem érdekli senki más véleménye. Felépítette a saját világát, amibe még a tények sem illenek be, ha nem ezt támasztanák alá. A személyes világképe mára már saját realitásává nőtte i magát, amiben az őt körülvevőknek is hinnie kell.
A jelenleg kialakult ukrajnai helyzetet főleg az amerikai külpolitika taktikai hibáinak sorozata tette lehetővé. Vlagyimir Putyin felismerte: Amerikai meggyengült, az USA-Európa egység már nem szoros, s úgy gondolta, szabad kezet kapott. Zlobin szerint Oroszország ma a régi hidegháborús Egyesült Államok szerepét akarja magára venni, ehhez helyet keres, mint amilyen a BRIC-csoport. Putyin úgy gondolja, hogy az erő többet ér, mint a törvény, ha megvan az előbbi, nem érdekel az utóbbi. Ennek támogatására komoly haderőfejlesztést folytat Oroszország már évek óta. Ennek megfelelően Putyin már a "soft power" országok közé sorolja az Egyesült Államokat, míg
Oroszország a katonai erejét bátran alkalmazó "hard power" lett. Végül Zlobin értékelése szerint az orosz elnök teljesen feladta az Amerikával kiépített kapcsolatok normalizálását. Ma már csak az érdekli, hol tud betartani és ennek fontos eszköze az európai országok közötti ellentétek kiaknázása, az ékek szorgalmas beverése. Így kívánnak egy olyan világrendet kialakítani, ahol Oroszország erős szereplő lehet.
Vlagymir Zlobin szerint az Egyesült Államok hibát követ el akkor, amikor egy olyan Oroszországról beszél, amelyet saját maga elképzel, de valójában nem létezik. Ennek megfelelően viszont Amerika nem fogadja el azt az Oroszországot, ami a valóságban létezik. Ha valakinek nincsenek stratégiai tervei, elképzelései, akkor nem is tudod őt azok megváltoztatására kényszeríteni, utalt Putyinra a politológus.
Igaz, a valóság és az elképzelések különbsége nem csak az Egyesült Államokra, hanem Oroszországra is érvényes. Szemmel látható megdöbbenéssel mesélte el Zlobin, hogy az előadás előtti napon egy orosz politikus hívta fel telefonon, tanácsot kérve tőle. A politikus problémája az volt, hogy nem érti: ha a Nyugat örült a Szovjetunió felbomlásának, akkor most miért nem fogadja el Ukrajna felosztását?
Categories: Biztonságpolitika
Európa megeszi e amit megfőzött? (Энергетические проблемы глобально интегрированного мира)
Döbbenet járja be Európát, a gázmegvonás döbbenete. V. Putyin az Orosz Föderáció elnöke megunta a bolgároknak – az Európai Unió ihlette - packázását a Déli Áramlat építésének engedélyezésével kapcsolatban, és bejelentette: „ha Európának nem kell az orosz gáz, hát nem erőltetjük”. A Gázprom nem építi meg az orosz gáz szállítására hívatott csövet a Fekete tenger alatt Bulgárián keresztül a Balkánon és Magyarországon át Ausztriába.
Ugyanakkor az orosz államfő azt is bejelentette, hogy Törökország kérésére, a már évek óta üzemelő Kék Áramlat csővezetéken eddig szállított gáz mennyiségét jelentősen megemelik. Ezen kívül a görög határig meghosszabbítják a csövet és az ott létrehozandó gáztározókat alkalmassá teszik a Déli Áramlat kiesése miatt fennmaradó mennyiség befogadására, s igény szerinti tovább szállítására Dél-Európába egy erre megépítendő vezetéken.
Miért tehát a döbbenet? Az európai politikusok annyira beleélték magukat az Oroszország problémáiról általuk kialakított előítéletekbe, hogy fel sem tételezték az oroszok „bátorságát” az érdekeik megvédésére ilyen drámai lépéssel. Pedig, évek óta érlelődött már az elválás. Első jele 2006 évkezdésekor mutatkozott, amikor az ukránok először zárták el az orosz gázszállítás csapját Európa felé. (lásd az alábbi elemzésem 2006-ból) Azóta a geopolitikai érdekek folyamatosan szőtték a feszültségeket. Az USA érintett érdekkörei mind erősebben sugalták Európának, hogy szüntesse be „függőségét az orosz gáztól”. Nos, megszűnt a függőség – mert Oroszország kilépett belőle. Európának most meg kell ennie, amit megfőzött!
A globálisan integrált világ energetikai problémái
Európai Tükör 2006/3 (file:///C:/Documents%20and%20Settings/Kem%C3%A9ny%20L%C3%A1szl%C3%B3/Dokumentumok/Downloads/eutukor2006oldmarc%20(3).pdf)
Minôségi fordulat érlelôdik a világban az energia forrásait és hordozóik
hasznosítását illetôen. Kitüntetett szerepet játszhat e vonatkozásban a
2006-os év. Nem lehet véletlen, hogy szinte napra azonos idôben hozta
nyilvánosságra Bush amerikai és Putyin orosz elnök országaik új energiastratégiáját.
Koncepciójukból kiderül, hogy olyan folyamatok indultak be,
amelyek elôrevetítik az energiahordozók tekintetében a gáz- és olajkor
végét, és egyúttal új verseny kezdetét a globális energiapiacon. Olvasva a
különbözô tudományos közleményeket az energiahordozók várható tartalékairól
és az alternatívákról, egyre erôteljesebben fogan meg az a gondolat,
hogy Oroszországban történelmi elhatározásra jutottak. Minél gyorsabban
fel kell használni a rendelkezésre álló – fôként olaj- és földgáz- – tartalékokat,
mert az új energiahordozók olyan intenzitással lépnek a helyükbe,
hogy néhány évtized múlva már nem is lesz rájuk szükség.
Úgy léptünk az új évbe, hogy január elsején, vasárnap, magyar idô szerint 13 óra 54
perckor a Gazprom orosz földgázipari óriás elzárta az Ukrajnát ellátó gázvezetéket,
mert az orosz-ukrán üzleti vitában nem tudtak megegyezni a földgáz áráról. Annak
bizonyításaként azonban, hogy az árvita mögött Oroszországnak a nyugati integrá-
cióba, az Európai Unióba törekvô Ukrajnával szembeni geostratégiai nyomásgyakorlása
húzódik meg, az ukránok érzékelhetôen megcsapolták az európai tranzit-gázvezetékeket.
Mindennek következményeként az Európai Unió országai is megérezték,
hogy az energiaellátás területén milyen gazdasági és politikai természetû
függôségek, veszélyeztetettségek léteznek. Bár az orosz-ukrán „párviadal” három
nap alatt – mintha mi sem történt volna – lerendezôdött, és Európa gázellátása rendben
folytatódott, az érintett országok kormányainak és lakosságának döbbenete
azóta is tart. Brüsszelben az EU energiaellátását koordináló bizottság válságtanácskozásra
jött össze, regionális és országokon belüli válságstábok üléseznek: kiderült,
hogy nincs senki felkészülve az energialánc bármilyen – politikai, gazdasági, technikai,
esetleg kriminalisztikai vagy éppen meteorológiai – okból történô tartós megszakadásának
kivédésére, s fôként biztonságos alternatív helyettesítésére. Többen –
talán politikai elôítéletektôl vezérelve – az oroszoktól való függôségben keresik a
bajok forrását, de a reálisan és távlatokban gondolkodók már rájöttek, hogy a kölcsönös
egymásrautaltság korában tudomásul kell venni az eltérô érdekeket, és azok
érvényesítését a partnerségi bizalom mentén, a mindenki számára elfogadható
elônyös együttmûködésben lehet csak elérni. A történtek – így vagy úgy – energiapolitikájuk
újragondolására késztetik a világ valamennyi országát: a termelôket épp-
úgy, mint a nagy felhasználókat.
George W. Bush az unió helyzetérôl elmondott hagyományos beszédében új energiapolitikát
javasolt az USA-nak. Ennek lényege kettôs: a közel-keleti – és általában
– a kôolajimport csökkentése 2025-re 75 százalékkal; az alternatív üzemanyagok –
különösen az etanol – kifejlesztése és versenyképessé tétele. A közel-keleti
olajfüggéstôl történô megszabadulás szoros összefüggésben áll a mostani iraki
helyzetrôl, az iráni nukleáris törekvésekrôl és a terrorizmus veszélyérôl alkotott
amerikai politikai értékeléssel; az alternatív energiahordozókra vonatkozó új straté-
gia pedig a versenyképesség, az amerikai világelsôség megôrzésével indokolt.
Vlagyimir Putyin ugyancsak január végén fejtette ki nézeteit, többek között az energiapolitikára
vonatkozóan is, a már szintén hagyományosnak mondható évnyitó beszélgetésén,
a nemzetközi és a hazai sajtó mintegy ezer képviselôje elôtt. A különbözô
indíttatású kérdésekre adott válaszaiból három lényegi elem bontható ki. Oroszország
piacgazdaság, és az ennek megfelelô árakat érvényesíti minden világpiacra szánt termé-
ke – így a gáz és az olaj – esetében is. Mindent elkövet annak érdekében, hogy
megôrizve a szállítások biztonsága és pontossága iránti bizalmat, diverzifikálja jelenlé-
tét ezekkel a termékekkel a világpiacon. Az energiaellátást illetôen – a hagyományos
energiahordozók (szén, gáz, olaj stb.) és az új „alternatív” források terén is – minden
szempontból a világpiacon meghatározó központi helyet foglaljon el.
Az amerikai elnök – miként washingtoni megfigyelôk fogalmaznak – „energiaforradalmat”
kínál az eddig az amerikai illetôségû multinacionális vállalatok által vezé-
relt globális energiahasznosításban. Ebbe beletartozik, hogy csökkentik a régió olajimportját,
a tervek szerint 2025-ig 5 százalékra. 2005-ben az USA volt a világ legnagyobb
olajvásárlója, kétszer annyit importált, mint a második helyezett Japán. Az
importcsökkentés mögött az az elképzelés is meghúzódik, hogy sokkal kevesebb
nyersolajat és olajszármazékot használjanak a közlekedésben és a háztartásokban.
Jelenleg a világ olajtermelésének az egytizedét az amerikai utakon robogó gépkocsikban
„égetik” el. De a világ közlekedése használja el a kitermelt olaj 70 százalé-
kát, és a közlekedés energiaszükségletének 92 százalékát az olaj biztosítja. Ha nem
következik be valóban forradalmi fordulat az energiaforrások és a felhasználás
tekintetében, akkor egyes számítások szerint, a jelenlegi technológiát figyelembe
véve, nem lehet majd annyit termelni, amennyire szüksége lenne a világnak. Amerika
eddig is számos alternatív energiahordozót, üzemanyagot, ipariolaj-helyettesítôt
(vízenergia, bioenergia származékok, szél, nap, atomenergia stb.) próbált ki és használ
is elég jelentôs hatékonysággal. Most Bush elnök azzal, hogy bejelentette:
Amerika „túllép az olajalapú gazdaságon”, a helyzet komolyságát támasztotta alá.
Vélhetôen fontos technológiai áttörés elôtt áll a világ, ennek mibenlétét azonban még
nem ismerhettük meg. Bár a Nobel-díjas Oláh György a Népszabadságnak adott
interjújában (2006. január 18.) éppen azt a könyvét ismertette, amelyben a metanol
alapú gazdaságról értekezik. A professzor azt állítja, hogy „a szénhidrogének végül
kifogynak, de az áruk még azt megelôzôen elviselhetetlenül magasra emelkedik
majd. Rövid és hosszú távon egyaránt a metilalkohol lehet a megoldás”. A tudomány
számára még az a kérdés vár megoldásra, hogy miként lehet a metilalkoholt (metanolt)
energiatárolásra felhasználni. A metanol alapú gazdaságról, két éve egyik budapesti
elôadásában, más összefüggésben is beszélt Oláh György. Akkor, arra a kérdésre,
hogy az USA miért nem írja alá a kiotói klímajegyzôkönyvet, azt a választ adta,
56 EURÓPAI TÜKÖR 2006/3 • MÁRCIUShogy azért, mert rövidesen nem lesz probléma a levegôbe kerülô szén-dioxiddal.
Most az interjúban is megerôsítette, hogy „hosszabb távon az sem kizárt, hogy a
légkörbôl vonjunk ki nagy mennyiségû szén-dioxidot, … a metilalkohol-gyártás a
megoldás – egész egyszerûen ez a legjobb módja a széndioxid-tárolásnak”. A megoldásra
tehát várni kell, de egyes reménykedôk már megelôlegezik, hogy Bush elnök
az üzemanyag-függôség távlati bejelentésével együtt „virtuálisan” a kiotói
klímajegyzôkönyvet is aláírta.
Putyin elnök ezt a jegyzôkönyvet már jóval korábban valóságosan is aláírta, és láthatóan
a globálisan integrált világ energiaproblémáit és ezekkel kapcsolatban
Oroszország szerepét és lehetôségeit másként fogja fel, mint amerikai kollegája.
Nemcsak a nemzetközi sajtóbeszélgetésen elhangzott látványos bejelentései, hanem
már az ukránokkal folytatott polémiában vállalt nyilvános szereplései is arra utalnak,
hogy az orosz vezetésnek kész tervek állnak a rendelkezésére. Az utóbbi hetek eseményei
pedig arról gyôznek meg, hogy Moszkva olyan energetikai stratégiát készül
megvalósítani, amely rendszerszerû hatással lesz a világ geopolitikai viszonyaira is.
Expanzió indult meg mind az olaj és a földgáz; mind a nukleáris, vízi és egyéb erômûi
villamos energia termelése, hazai hasznosítása, szállítása és exportja területén.
Olvasva a különbözô tudományos közleményeket az energiahordozók várható
tartalékairól és az alternatívákról, egyre erôteljesebben fogan meg az a gondolat,
hogy Oroszországban történelmi elhatározásra jutottak. Minél gyorsabban fel kell
használni a rendelkezésre álló – fôként olaj- és földgáz- – tartalékokat, mert az új
energiahordozók olyan intenzitással lépnek a helyükbe, hogy néhány évtized múlva
már nem is lesz rájuk szükség. Belátható idôben még magas áron, jó feltételekkel
lehet nagy mennyiségben értékesíteni a gázt és a kôolajat. Belföldön ennek következtében
gazdasági és szociális felzárkózás érhetô el a legfejlettebb világ szintjére,
külföld felé pedig a szállítási útvonalak és feltételek átrendezésével a geopolitikai
környezet változtatható az ország javára.
Az orosz „energiaforradalomnak” a másik oldalát pedig jól szemlélteti a Föderáció
2006–2015 közötti ûrkutatási programja beharangozójának a címe: „A világûr – a
mi kôolajunk”. Tartalmilag ez arra utal, hogy a továbbiakban elsôsorban gazdasági
célokat követnek az ûrkutatásban: amely az energiaforrásokat tekintve a geológiai
feltárások elôsegítését; az ûrhajók (és más jellegû rakéták!) számára kikísérletezett
üzemanyagok polgári hasznosítását; és a Holdon talált hélium-3 izotóp folyamatos
kitermelésére bázis és szállító kapacitás kiépítését jelenti.
A teljesség igénye nélkül tekintsünk át az erre a stratégiaváltásra utaló néhány –
különösen a geopolitikát érintô – eseményt. Oroszországban a ’90-es évek elején
közel 40 ezer „billegô fejû” olajkút rozsdásodott munka nélkül. 2005-ben azonban
már 478 millió tonna kôolajat hoztak felszínre, és ez a mennyiség folyamatosan
emelkedik is, mintegy 500 millióra a következô években. Jelenleg nincs elég piac
ennek a mennyiségnek a gazdaságos értékesítésére. A Transznyefty vezetôje,
Szemjon Vajnstok arról tájékoztatta a sajtót, hogy az orosz kôolajat szinte teljes egé-
szében nyugatra adják el, de ma már új piacokat keresnek, mert szükség van a szállítási
útvonalak diverzifikálására.
A GLOBÁLISAN INTEGRÁLT VILÁG ENERGETIKAI PROBLÉMÁI 57Az orosz államfô, ezzel is kapcsolatos, jelentôs külföldi körutakon vett részt 2005
utolsó heteiben. Elôször Törökországban Erdogan miniszterelnökkel és Berlusconi
olasz miniszterelnökkel közösen hozták mûködésbe a „Kék folyam” elnevezésû új
gázcsôvezetéket a Fekete-tenger kikötôvárosában, Samsunban. Az 1987 óta
Törökországba szállított 130 milliárd köbméter földgáz az eddigi csövön Ukrajnán,
Moldávián, Románián és Bulgárián keresztül jutott a címzetthez. Az új, 2000 méterrel
a tenger alatt futó vezeték jelentôsen megrövidíti az utat és olcsóbbá teszi a szállítást,
hiszen nem kell tranzitdíjat fizetni. A vezeték teljes hossza 1213 kilométer, és
az olaszokkal kötött megállapodások alapján rövidesen leágazik a Dél-Balkánra és
Olaszország felé, majd késôbb más dél-európai országokba és Izrael felé is. A tervezett
teljesítményét 2010-ben éri el, amikor évi 16 milliárd köbmétert szállít majd,
és teljesíti 25 év alatt a törökökkel kötött szerzôdés szerinti 365 milliárd köbméter
földgáz leszállítását. Meg kell jegyezni, hogy a közelmúltban nyitották meg hivatalosan
a Baku–Ceyhan kôolajvezeték grúziai szakaszát, amelyen szintén közvetlenül
Törökországba történne az azeri olaj szállítása, de ebben az esetben Oroszországot
megkerülve. Az oroszok azonban ma már nagy nyugalommal szemlélik ezeket az
eseményeket, mert tudják, hogy az azeri, a kazahsztáni és a türkmén olaj- és gázkitermelés
is gyorsan növekszik, és az orosz infrastruktúra már nem tudja a
megnövekedett mennyiséget kiszolgálni. Az orosz kormányt ezzel összefüggésben
más izgatja: szeretnék elkerülni, hogy a grúziai csôvezetékük védelmére az Egyesült
Államok katonai támaszpontot létesítsen.
Azért is fontos az orosz-török tengeralatti vezetéknek az üzembe helyezése, mert
– miként Hrisztyenko ipari és energetikai miniszter a vezeték átadási ünnepségén
bejelentette – ugyanezzel a különleges technológiával kívánják megvalósítani a Balti-
és az Északi-tenger alatt annak az Észak-Európa gázvezetéknek az építését, amelyik
az orosz partot a némettel köti össze közvetlenül, ugyancsak kikerülve a korábbi
tranzitországokat, Ukrajnát, Lengyelországot, illetve a balti államokat. Az elsô csö-
veket azóta lefektették, bizonyítván, hogy az új német kormány is felvállalta ezt a
geostratégiai átrendezést. Nekik is érdekükben áll a német partról tovább vinni a
vezetékeket Franciaországba, Spanyolországba, Angliába és másfelé.
Putyin elnök ennek a sikernek a tudatával utazott Dél-Koreába, ahol Puszanban
részt vett az APEC-országok 13. csúcsértekezletén. Ezt követôen tárgyalt Szöulban,
majd Tokióban, és közben találkozott a kínai vezetôkkel is. Mindez arról szólt, hogy
a délkelet-ázsiai országok egyre nagyobb érdeklôdést mutatnak az orosz olaj és gáz
importja iránt. Jelenleg a szállítások vasúton történnek, de már döntés született
arról, hogy a Gazprom gázvezetékeket épít ebben a régióban. Ezeknek a vezetékeknek
a feladata lesz évi 20–30 milliárd köbméter szibériai gáz eljuttatása Kínába; a
többi délkelet-ázsiai térséget és az észak-amerikait pedig fôként a Szahalin-2 projekt
keretében, a koviktyinszki feltárásokból látnák el. A japán miniszterelnökkel folytatott
tárgyalások egyik témája a közös érdekeltségben készülô tervek szerinti
csôvezeték-rendszer kiépítése volt, amely Kelet-Szibériából a Csendes-óceán partjá-
ig vinné a gázt, majd onnan tovább minden irányban a tengerek és az óceán alatti
vezetékeken, valamint vasúton Kína, Japán, Dél-Korea és Észak-Amerika felé.
58 EURÓPAI TÜKÖR 2006/3 • MÁRCIUSAz utóbbi hetekben már napvilágot látott az a terv is, amely még egy stratégiai
útvonalat nyitna meg: gáz- és olajvezeték építésérôl kezdôdtek tárgyalások Iránon,
Pakisztánon keresztül Indiába.
Ez az új orosz stratégia jelentôsen megnövelné és diverzifikálná a piacokat; csökkentené
a tranzit-függôségeket és megváltoztatná az eddigi szállítási útvonalakat, s
ezzel együtt a politikai és gazdasági kapcsolatok mélyülésén keresztül a geopolitikai
viszonyokat. Az Oroszország körüli államoknak újra kell gondolniuk hozzáállásukat
ehhez a megváltozott stratégiához. Az oroszok csak világpiaci áron hajlandók szállí-
tani; kizárva az eddigi bartert a tranzitért cserébe. Ha pedig ezt nem fogadják el az
eddigi tranzitországokban – pl. Ukrajnában –, és „kisajátítják” az Európának szánt
kôolajat, gázt, akkor a továbbiakban nem rajtuk keresztül látják el Európát. Putyin
a moszkvai televízió nyilvánosságát felhasználva magyarázta el a világnak, hogy a
tenger alatt szállított gáz ára Nyugat-Európa számára jóval olcsóbb lesz, hiszen nem
terhelik tranzitdíjak; az ukránok pedig az általuk felvállalt európai piacgazdasági normák
szerint gazdálkodhatnak a továbbiakban. Miután ezek a stratégiai jellegû változások
jelentôsen átrendezhetik a gazdasági fejlôdés geopolitikai hátterét, prognosztizálható
a folyamatos nemzetközi konzultációk sorozata, és a piacok átalakulása, az
árak jelentôs mozgása.
Az orosz stratégia másik lényegi fejezete – az amerikai bejelentésekhez hasonló-
an – az alternatív energiaforrások megtalálása és használatba vétele. Oroszországban
jelenleg is meghatározó a vízenergia, a vízi erômûvek és az atomenergia teljesítménye,
különösen a villamosenergia-termelésben. Kevésbé használatosak más
jellegû – pl. bio- és szél-, vagy napenergia – források. Az utóbbi idôben nyilvánossá-
got kapott programokban nem is lehetett találkozni ezek fokozottabb felhasználásá-
ra vonatkozó elképzelésekkel. Sokkal nagyobb visszhangja volt annak a tervnek,
amelynek a komolyságát és megalapozottságát jelzi, hogy maga Putyin elnök jelentette
be: Oroszország azt tervezi, hogy a Holdon üzemet épít a hélium energiaforrásként
hasznosítható izotópjának kitermelésére. Azt is hozzátette, hogy ez egy
olyan energiaforrás, amellyel az egész világ rohamosan növekvô energiaszükségleteit
hosszú távra biztonságosan ki tudják elégíteni.
Mirôl is van szó? Nyikolaj Szevasztyijánovnak, az Energija ûrkonszern elnökének
magyarázata szerint, a hélium-3 a közönséges hélium radioaktív izotópja, amelyet
magfúziónál lehet hasznosítani. Ideális nukleáris üzemanyagnak tekinthetô, mivel
úgy szabadít fel rendkívüli energiát a fúziós reaktorban, hogy az égése során szinte
nem keletkezik radioaktív hulladék. Egyes számítások szerint húsz tonna hélium-3
fedezhetné az USA egyévi energiaszükségletét.
Azt nem lehet még teljes biztonsággal prognosztizálni, hogy milyen mértékben
valósulnak meg az USA, illetve Oroszország tervei az „energiaforradalom” véghezvitelére.
Az energia és az energiapiac gyökeres átrendezôdésének folyamata azonban
mindenki számára érzékelhetôen elkezdôdött. A kérdés az, hogy partnerség vagy
kíméletlen konkurenciaharc érvényesül majd ebben a folyamatban? Hogyan érinti
mindez azokat az országokat és régiókat, amelyek fôként fogyasztókként vannak és
lesznek is jelen ebben az átrendezôdésben. Európa már megérezte a „szelét”, és
késve, nem igazán kompetensen, „hideglelôsen” reagált. Még nem késô, hogy az EU
felismerje: az energiaellátásnak legalább olyan fontosságot kell tulajdonítani, mint a
terrorizmus elleni harcnak. Magyarország – miután az egyik legnagyobb mértékben
energiafüggô ország – különösen érdekelt, és kezdeményezi is, hogy az EU mielôbb
kiépítse a feltételeket a tagországok együttmûködô és szolidáris energiapolitikája
számára. Emellett és ennek keretében saját stratégiával kell rendelkeznie, amely szá-
mol az ország történelmileg kialakult sajátosságaival. Semmiképpen nem az
energiafüggôségnek a jelenlegi viszonyok között értelmezhetetlen politikai szemben-
állásként történô kezelése a stratégia alapja, hanem az együttmûködés, a kölcsönös
egymásrautaltság szükségének a felismerése. Ilyen irányú kezdeményezés valósul
meg az orosz Gazprom, a német E.ON és a magyar MOL rendszerszerû együttmû-
ködésében a gáz- és kôolajmezôk kiaknázásáról, szállításáról, a kereskedésrôl, a
tulajdonlásról stb. történô megállapodásában.
Az energetikai kérdések nemzetközi összefüggéseinek megtárgyalásával kíván
foglalkozni a G-8 soros összejövetele Szentpéterváron és az APEC következô, 2006-
os csúcsértekezlete Moszkvában. A vendéglátó orosz kormányzat nagy volumenû
célokat készül e tanácskozások elé tárni. A jövô útja jórészt attól függ, miként fogadják
a többiek – elsôsorban az USA és az EU tagországai – az orosz stratégiai kezdeményezéseket
és ajánlatokat. A tét a globálisan egymásra utalt világ további egyenjogú
együttmûködô integrációja, vagy egy olyan új világrend, amelyik visszahozza a
feszültségeket, a kiszámíthatatlan következményû szembenállásokat. Biztonsághoz,
békéhez, avagy háborúságra vezet-e az energiaforradalom?
Categories: Biztonságpolitika
Könyvbemutató: Harckocsizók
Az Akadémiai Kiadó gondozásában (a közkedvelt Hadiakadémia sorozat legfrissebb tagjaként) nemrégiben jelent meg Robert Kershaw Harckocsizók című munkája. A könyvről a KatPolos kollégák már írtak egy recenziót, ezért nem is vesztegetjük erre az időnket, tessenek azt elolvasni.
Hogy a mi posztunknak akkor mi az értelme? Nos, a kiadó olyan könyvbemutatót szervez Kershaw mester és magyarul megjelent legújabb könyve tiszteletére, amilyenből (sajnos) nagyon kevés van a hazai piacon. Csak hogy elcsöppenjen a nyálatok, tessék, itt a program:
dr. MOLNÁR György, a kötet fordítója: Robert Kershaw: Harckocsizók. Egy fegyvernem kialakulása – a harcjármű és a katona egymásra találása;
dr. SZÁMVÉBER Norbert őrnagy, a HM HIM Hadtörténelmi Levéltár vezetője: Határvadászból páncélos ász: vitéz Tarczay Ervin százados, a legeredményesebb magyar harckocsizó;
SZEKERES József nyugállományú ezredes, a tatai harckocsidandár volt parancsnoka: A T-34-es vezetőüléséből a T-72-es dandár parancsnokságáig;
HATTYÁR István alezredes, az egyetlen ma működő magyar páncélosalakulat, a 25/11 harckocsizászlóalj parancsnoka: A harckocsizó fegyvernem korunkban;
MICZI Béla (KatPol blog): Reflexiók a könyvre és az előadásokra.
Szóval ha akár csak minimális mértékben is érdekelnek a harckocsik (és a harckocsizók), ha a szívverésed egy kicsit felgyorsul, ha meglátsz 40-50 tonna acélt és meghallod a lánctalpak semmi máshoz nem hasonlítható csikorgását, ha szeretnél jó társaságban kiváló előadásokat (és előadókat) meghallgatni, majd esetleg egy kis eszmét cserélni a hasonszőrűekkel, akkor 2014. december 3-án, szerdán 17.00 órai kezdettel feltétlenül tedd tiszteleted a Stefánia Palota Pódium Bárjában (tudjátok, ez a Honvéd Kulturális Központ Budapesten), a XIV. kerületi Stefánia út 34-36. alatt. Ha van Facebook-profilod, ezen a linken jelezheted a megjelenésed, így a szervezők nagyjából be tudják majd lőni, hogy hányan leszünk.
És szerintem még sört is lehet kapni valahol a környéken, arról nem is beszélve, hogy a könyvet jelentős kedvezménnyel lehet a helyszínen megvásárolni.
Categories: Biztonságpolitika
[Szolgálati közlemény] Akik vágtattak harckocsikon
Felhívjuk a kedves olvasók figyelmét, hogy az általunk már ismertetett Harckocsizók: a páncélos hadviselés emberi története c. kötet bemutatójára 2014. december 3-án du. 5 órakor kerül sor a Pódium Bárban (Stefánia Palota, Honvéd Kulturális Központ, 1143 Budapest, Stefánia út 34–36.). A könyv brit fókuszú ugyan, ám a vetítéssel egybekötött előadások fókuszába a magyar harckocsizás történelme kerül majd. Dr. Számvéber Norbert őrnagy, a HM HIM Hadtörténelmi Levéltár vezetője a legeredményesebb magyar páncélosász, vitéz Tarczay Ervin százados tetteit ismerteti. Szekeres József nyugállományú ezredes saját tapasztalatait foglalja össze a T-34 vezetőüléséből a T-72-vel felszerelt tatai harckocsidandár parancsnokságáig. Hattyár István, az egyetlen ma működő magyar páncélosalakulat, a 25/11. harckocsizászlóalj parancsnoka a harckocsizó fegyvernem jelenlegi szerepéről és helyzetéről értekezik. A kötetet pedig annak fordítója, dr. Molnár György mutatja be. A szervezők szeretettel várják az érdeklődőket.
Categories: Biztonságpolitika
Pages
© 2012-2018 Europa Varietas Foundation © 2015-2018 Europa Varietas Association
www.europavarietas.org | info(@)europavarietas(dot)org | Switzerland
We are looking for sponsors for the English translation of these books, please contact turkeandras(at)gmail(dot)com