Az előre meghirdetettek szerint a holland haderő tüzérségi lövészetet hajtott ma végre a Várpalotához közeli csörlőházi lőtéren (bakonykúti szektor). Hogy mivel, azt csak sejthetjük, de alighanem aknavetőkkel illetve a gyakorlatozók vasúti érkezését taglaló bejegyzésben említett PzH 2000-essel. A hangfelvételt itt lehet meghallgatni.
Ejtőernyős világítógránátok a lőtér felett, hosszú expozíciós felvételen.
Fotó ez égésidő végéről. Miután elalszik, a gránát még fénycsíkot maga után húzva hullik alá.
Mozgás a Baglyason röviddel a lövészet vége után.
Pillantás a másik irányba, látszik a várpalotai templom, a távolban pedig Pétfürdő.
Zord
A hegemónia megőrzésének érdekében Washington célja, hogy amennyire csak lehetséges, gyengítse Oroszországot, és "ebbe a területi egység megbontására irányuló tevékenység is beletartozik." Természeti kincsei miatt kiáltották ki ellenségképnek Oroszországot?
1986. január 28-án, helyi idő szerint 11 óra 38 perckor az STS-51L jelű küldetésre és egyben tizedik útjára induló Challenger űrrepülőgép elhagyta a floridai Kennedy Space Center 39B indítóállását. Azt a történelmi helyet, ahonnan 1975. júliusában a Szojuz-Apolló programban résztvevő amerikai űrhajó indult. Alig több, mint egy perccel később az űrrepülőgép megsemmisült és a hét űrhajós életét vesztette.
A Challenger héttagú legénysége. Hátsó sor: Ellison Onizuka, Christa McAuliffe, Gregory Jarvis, Judith Resnik Első sor: Michael Smith, Francis Scobee, Ronald McNair
A személyzet tagjai közül négyen rendelkeztek a katonai repülésben szerzett repülési vagy mérnöki tapasztalattal. A Challenger parancsnoka, Francis Scobee a légierőnél kezdte repülőgép-szerelőként, később pilóta lett, Vietnamban majd az Edwards légierő bázison szolgált. Az űrrepülőgép pilótája Michael Smith az űrhajóskiképzés előtt a haditengerészet repülőtisztje volt, A-6 Intruder típuson repült Vietnamban. Ezután tesztpilóta lett, majd visszatért a tengerre és az egyik Intruder századdal a Földközi-tengeren szolgált. Ellison Onizuka szintén a légierőnél szolgált mérnökként. Egy évvel a Challenger katasztrófája előtt a Discovery fedélzetén repült az első katonai célú űrrepülőgép küldetésen. Gregory Jarvis is a légierő mérnöke volt, négy évig szolgált az Air Force-nál.
A katasztrófa másnapján megjelent Fort Lauderdale News egy részlete
A lapban egy egyszerű grafika magyarázta a történteket
72 másodperc története
A Magyar Posta által kiadott boríték és bélyeg
* * *
Fotó: Air Base archív
A csökkenő olajárak számos negatív következményt hordoznak a nyugati országokra nézve, mert emiatt tovább gyorsulhat az Európába irányuló bevándorlás: a migránsok többsége olyan országból érkezik, ami olajexportból tartja fenn magát.
Az 1991-es Öböl-háborúra készülve az amerikai légierő öt bázisáról négy ideiglenes ezredbe vontak össze B-52-eseket, amelyek azután Szaúd-Arábiába, Spanyolországba, Nagy-Britanniába és az Indiai-óceánon lévő Diego Garciára települtek.
Megemlékezés a Barksdale-en a Sivatagi Vihar művelet 25. évfordulóján
A B-52-esek bevetésének tervezési fázisában a Louisiana állambeli Barksdale légierő bázis 2. bombázóezredének 596. századából kijelölt hét gépszemélyzet teljes titokban kezdte a felkészülést egy nagy távolságú bevetésre. Gyakorolták a hosszútávú repülést, a teljes terheléssel végrehajtott légi-utántöltést és a csapásmérő robotrepülőgépek indítási eljárását.
M117-es bombák a Szaúd-Arábiába telepített SAC Time nevű gépen
Elérkezett 1991. január 16. Hét B-52G szállt fel a Barksdale-ről és indult Szaúd-Arábia felé, hogy a személyzetek élesben alkalmazhassák a gyakoroltakat. Az útvonalon KC-135-ösök és KC-10-esek biztosították légi-utántöltésüket.
Már január 17-ét mutatta a naptár, amikor a bombázók reggel megérkeztek a fedélzetükön szállított AGM-86C csapásmérő robotrepülőgépek indítására kijelölt szaúdi légtérbe. Nyolc kiemelt célpontra indították az AGM-86C-ket, összesen harmincötöt. Huszonnyolc biztosan eltalálta a célt, egy szaúdi területre zuhant, a többi feltételezhetően a cél közelében csapódott be. Hírszerzési becslések szerint hat célt sikerült kiiktatni, egyet megrongálni, egy pedig sértetlenül vészelte át a támadást.
A rekord időtartamú bevetésre készülő személyzetek egyike január 16-án
Ez volt az első olyan bombázó bevetés, amelyet az USA területéről indítottak, és egyben ez volt az AGM-86C csapásmérő robotrepülőgépek első éles alkalmazása. A történelem addigi leghosszabb, 25 ezer kilométeres bombázóbevetése gépenként négy-négy légi-utántöltést és 35 óra 24 perc repült időt igényelt.
Másnap a michigani Wurthsmith légierő bázis tíz bombázója indult az Öbölbe, de ők már nem tértek vissza, hanem a csapásmérés után leszálltak szaúdi bázisukon.
*
A B-52-eseket szinte minden elképzelhető célpont ellen bevetették. Fegyverzetük a 337 kilogrammos régi M117-es és a 227 kilogrammos Mk 82-es hagyományos bombák illetve a CBU-52/58/71/87/89-es kazettás bombák voltak. A Diego Garcián települő bombázók a brit 450 kilós bombákat is használták. A legtöbb bombát a Szaúd-Arábiában települő gépek juttatták a célpontok fölé, mivel a hadszíntérhez való közelség miatt ezek a B-52-esek repülhettek a legnagyobb terheléssel.
Fegyvertechnikusok dolgoznak a törzs végébe épített négycsövű géppuskán. Az USAF nem verte nagydobra, de az Öböl-háborúban egy vélhetően saját vadászgépről indított rakéta eltalált egy B-52-est, amiről a teljes géppuskatorony leszakadt.
A művelet első három napján elsősorban éjszakai, kis magasságú feladatokra küldték a bombázókat. A harmadik naptól áttértek a nagy magasságú bevetésekre, a radarral végzett bombázásokra, háromgépes kötelékben, többnyire vadász- és a légvédelmet lefogó (Wild Weasel) kísérettel.
A Sivatagi Vihar műveletet irányító Schwarzkopf tábornok ragaszkodott hozzá, hogy az iraki Köztársasági Gárdát B-52-esekkel támadják, így a bombázók a legtöbb bevetést ezzel a feladattal teljesítették. A B-52-es kötelékek a nap 24 órájában, három óránként támadták a Gárda katonáit és eszközeit.
Ezzel a feladattal ideiglenesen akkor hagytak fel, amikor január 29-én az iraki erők három helyen is átlépték a szaúdi határt. A tengerészgyalogos parancsnok kérésére a légierő átmenetileg B-52-eseket vont el a Köztársasági Gárda elleni harcból és irányított Dél-Kuvaitba, az iraki erők támogatására induló páncélozott járművek ellen. Ami a B-52-esek támadása után még mozgott, azzal két, harcászati repülőgépekből összeállított kötelék végzett.
A helyszín és az üres fegyvertartók valószínűsítik, hogy a KC-135-ösből üzemanyagot vételező B-52-es Diego Garcia felé tart
A szárazföldi műveletek megindítása előtt nyolc B-52-est pszichológiai hadviselési feladatokra emeltek ki. A szórólapokkal konkrét iraki alegységeket céloztak meg, jelezve, hogy másnap B-52-es támadás éri őket. A következő napon a támadás valóban bekövetkezett. Harmadnap újabb szórólapok érkeztek a levegőből, amelyek a támadás megismétlését jósolták és azt javasolták az iraki katonáknak, hogy mentsék a bőrüket és szökjenek meg. Negyednap ismét megérkeztek a B-52-esek és a bombáik. A hadifoglyok kihallgatásaiból arra lehetett következtetni, hogy az iraki dezertőrök közel negyede a szórólap-bombázás-szórólap-bombázás hatására szökött meg alakulatától.
*
Február 3-án a bevetésen lévő, Hulk 46 hívójelű bombázó egyik hajtóműve meghibásodott. Egy nyolc hajtóműves típus esetében ez nem lett volna gond, azonban a Diego Garciára igyekvő gépen, a repülőtér megközelítése közben, a fékszárnyak kiengedése után olyan elektromos meghibásodás lépett fel, hogy az üzemanyag-szivattyúk leálltak és a még működő hét hajtómű táplálása megszűnt. Miközben a hajtóművek tolóereje nélkül sikló géppel a pilóták megpróbálták elérni a mindössze néhány kilométerre lévő futópályát, a pilótafülkében teljes lett a zűrzavar. Végül a hattagú személyzet 400 és 70 méter közötti magasságon hagyta el a gépet, amely ezt követően az Indiai-óceánba zuhant.
Egy ugyancsak Diego Garciára tartó B-52-es és két KC-135-ös tanker azonnal elkezdte a túlélők keresését. A haditengerészet helyszínre érkező SH-3 kutató-mentő helikoptere már csak a személyzet három tagját tudta kimenteni, a többiek eltűntek.
Ez volt a Sivatagi Vihar egyetlen B-52-es vesztesége. A háború csúcspontján hatvannyolc B-52-est vetettek be. A gépek 1741 bevetést és 15269 repült órát teljesítettek a művelet ideje alatt, közben 27 ezer tonna bombát dobtak le.
A jó öreg füstokádó J57-esek hazafelé tolják a B-52-est. A háború véget ért.
* * *
Forrás és fotók: U.S. Air Force
Az amerikai tankok hónapok óta özönlenek Kelet-Európába, a békére törekvést rövid úton kivégzik: nyomozást folytatnak olyan európai politikai pártok ellen, melyek kritikusak az Európai Unióval és NATO-val szemben. Aki nincs megelégedve a háborús gépezettel, azt könnyen orosz ügynöknek bélyegezhetik, de egy német lap szerint az USA szankciókat is hozhat bizonyos pártok ellen.
Angela Merkel német kancellár mindinkább fokozódó nyomás alatt áll, a Spiegel Online német napilap szerint a kritikusok miatt végül rákényszerül arra, hogy korlátozza a bevándorlást. Mivel a német kancellár úgy gondolja, hogy ehhez Törökországra van szüksége, nemcsak Németország, de az Európai Unió egésze veszélybe kerül. Újra török hódoltságban élhetünk a migrációs válság miatt?