You are here

Biztonságpolitika

Levegőben az első két, Omán részre épített Typhoon

JetFly - Mon, 28/11/2016 - 10:13
Brit spotterek a napokban több közösségi oldalra olyan képeket töltöttek fel, mely szerint 2016. november 25-én a BAE Systems vállalat wartoni üzemének területéről levegőbe emelkedett az első kettő, Omán részére készült kétüléses Eurofighter Typhoon.
Categories: Biztonságpolitika

2016.11.26

Netarzenál - Sat, 26/11/2016 - 06:02

A német parlament várhatóan jóváhagyhatja ezen a héten a 2017-es szövetségi költségvetést, amely magában foglalja a kezdeti 2,5 millió eurós "tagdíjat", ami Németország részvételét jelentené az új multinacionális MRTT flotta létrehozásában. Az Airbus A330MRTT légi utántöltő és szállítógépeket használó nemzetközi alakulat gépeivel a befizető államok repülőgépeinek légi üzemanyag utántöltését végezné, a kifizetett repült óra arányában. Németország becslése szerint a tartálygépek repült idejéből szüksége lesz 4500 órára évente, ez mintegy 51 százaléka a 8800-re tervezett teljes éves repülési időnek.

Berlin azonban az ilyen jelentős részvétel (mely az alakulat tervezett teljes szolgálati ideje alatt elérheti az 1 milliárd eurót is) ellentételezéseként az szeretné elérni, hogy a gépek ne csak a hollandiai Eindhoven légibázison állomásozzanak, hanem megtalálhatók legyenek a németországi Köln-Bonn repülőtéren is és az egység irányítását végző törzsben is igen előkelő beosztásokhoz jussanak az ország egyenruháját viselők. Eddig Hollandia és Luxemburg írta alá a közös légi utántöltő alakulatot támogató egyezményt, míg Norvégia és Belgium fontolgatja az ajánlatot.

Fehéroroszországban már nyolc darabra növekedett a Jakovlev Jak-130-as kiképző és könnyű támadógépekből hadrendbe állt mennyiség. A feladatköri megnevezést teljes egészében kihasználják a volt szovjet tagköztársaság légierejében, így például már KAB-500-as irányított bombákat is oldottak a típusról. Továbbá a pilóták és a földi személyzet az autópályáról történő üzemeltetésben is jártasságot szerzett a Jak-130-al még éjszakai körülmények között is.

Érdekes adatok láttak napvilágot a francia parlamentben a légierő repülőgépeinek hadrafoghatóságáról. A modernizálásra kerülő Lockheed C-130 Hercules teherszállítók 14 példánya 2011-ig 72% feletti mutatóval rendelkezett, azonban ez 2015-re már 26,2%-ra esett vissza, ami 3-4 repülőgépet jelentett. A 36 éves átlagéletkorral rendelkező C-160 Transall szállítógépek esetében a rendelkezésre állás aránya 45,6%, de ez annak köszönhető, hogy 2011-től a 46 gépből már csak 24-et üzemeltetnek tovább, így jelentősen megemelkedett a pótalkatrészek mennyisége. A harci gépek tekintetében a Dassault Rafale 48,5% -os, a Mirage 2000D kétüléses csapásmérők 32,9%-os, míg a vadászváltozatok 45,6%-os hadrafoghatóságot tudtak felmutatni.

Izraelben a hírek szerint a következő évtől kezdik majd keresni a Sikorsky CH-53 Yasur nehéz szállítóhelikopterek utódját. Mivel elégedettek a fent említett típussal így az egyik befutó a megnövelt képességű CH-53K King Stallion lehet, főleg úgy, hogy a Sikorsky nemrégiben a Lockheed Martin tulajdonába került, mely az F-35-ös Lightning II-ek és C-130J Super Hercules-ek eladásával a közelmúltban tovább erősítette kapcsolatát Izraellel. Persze a konkurens Boeing-et sem kell leírni, hiszen a CH-47F Chinook igen potens gép. A 20-25 gépes beszerzésben ott lehet a V-22-es konvertiplán is, mely ár-képesség arányban igen figyelemreméltó gép, bár pontosan az ár miatt egyszer már kikerült az izraeli beszerzést végzők látóköréből.

Helyi médiajelentések szerint Marokkóba tengeri úton megérkezett legalább 12 darab azokból a 155 milliméteres M109A5-ös önjáró tarackokból, amiket az Egyesült Államokból vásároltak meg. A 70 darab használt, az amerikai haderőben már feleslegessé vált tüzérségi eszközök afrikai országba megérkezett darabszámát jelenleg még homály fedi. Marokkóban nem ismeretlenek az M109-ek, hiszen az elmúlt években 44 M109A1B, 78 M109A2, 22 M109A3, 40 M-109L47 és 4 M109A4 variánst vásároltak meg Belgiumból, Svájcból, Németországból és az Egyesült Államokból.

Elhagyta a Bell Helicopters Alabama államban lévő üzemét az első nagyjavított és élettartam-meghosszabbításon átesett kenyai UH-1H Huey helikopter. A kelet-afrikai állam 5, 1800 lóerős Honeywell T53-L-703 gázturbinákkal ellátott forgószárnyast vehet át, majd 52 millió dollár ellenében.

Indiában korlátozottan bevethető szintet értek el a helyben modernizált HAL (Hindustan Aeronautics Limited) Jaguar IS DARIN-III-as (Display Attack & Ranging Inertial Navigation) korszerűsítésen átesett változatok. A HAL által irányított DARIN-III-as program keretén belül a gépek új generátorokat kaptak, így a fedélzeti elektronika átalakítása előtt is megnyílt az út. Ezt ki is használták, ugyanis a Jaguar új fedélzeti számítógépet, repülési műszereket, új HUD-ot – az LCA Tejas-al megegyező típust - és a műszerfalra két többfunkciós kijelzőt, digitális videófelvevőt, új fedélzeti adatrögzítőt és inerciális navigációs rendszert, radar besugárzásjelzőt és rádióelektronikai ellentevékenységi rendszert kapott.

Szintén új a robotpilóta és a hajók elleni feladatra szánt Thompson-CSF Agave radarral ellátott IM változatok után az IS variánsok orrába is fedélzeti rádiólokátor kerül beépítésre (IAI Elta EL/M-2032), ami már egy több üzemmódú készülék. A szükséges orrkúp szintén hazai gyártmány, az első elkészült példányt még 2010 áprilisában adták át. Természetesen ezek a modernizálások maguk után vonják egyrészt a bevethető fegyverzet bővítését is, valamint a gép üres tömegének növekedését is. Ez utóbbira az új hajtóművek beépítése, a Honeywell Aerospace F125 IN sugárhajtóművek lettek a gyógyír. A Honeywell a nagyszámú hajtómű miatt (majd 300 darab) egy helyi üzemet is létesítene a zökkenőmentes kiszolgálás végett. A 2030-ig szolgálatban maradó modernizált Jaguar vadászbombázó képességeivel elégedettek az indiai légierőnél.

Indonézia megkapta első három AS565MBe Panther helikopterét. A 2014-ben rendelt 11 forgószárnyasból az utolsók 2018-ban kerülnek leszállításra. A típus feladat a tengeralattjárók elleni harc lesz és az erre specializált fedélzeti rendszereket a PT Dirgantara Indonesia fogja telepíteni.

Dél-Koreában egy kis kitérő után még mindig az Egyesült Államokból származó technológiával ellátva képzelik el a lopakodó jellemzőkkel bíró KFX gépet. Washingtonban már megtagadták az igen nagyra értékelt ipari titkokat képező rendszerek eladását az ázsiai ország számára, de Szöulban nem adják fel a reményt. Leginkább AESA antennájú rádiólokátorokat, célmegjelölő konténereket és rádióelektronikai zavaróeszközöket szeretnének a tengerentúlról beszerezni.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

 

MiG-29GT.

General Dynamics F-111E Aardvark.

AIDC F-CK-1B Ching Kuo.

McDonnell Douglas F-4E Phantom II.

Hawker Siddeley Buccaneer S.2B.

CASA C-295M.

Lockheed Martin F-22A Raptor.

PZL-Swidnik SW-4 Puszczyk.

Sepecat Jaguar A.

Kellett Autogiro Company XO-60.

Chengdu J-10SY.

Bell-Boeing MV-22B Osprey.

Berijev Be-12 Csajka.

CASA C-101EB Aviojet.


Categories: Biztonságpolitika

Új szállítógépet mutat be Ukrajna

JetFly - Fri, 25/11/2016 - 16:02
Az előzetes ütemterv szerint Ukrajna 2016 decemberében mutatja be új szállító repülőgépét, az An-132D-t. Az állami tulajdonú Ukroboronprom által bemutatandó repülőgéppel az An-32 és An-26 típusokat váltanák le.
Categories: Biztonságpolitika

Hadrendbe álltak az új H-145-ös helikopterek Thaiföldön

JetFly - Fri, 25/11/2016 - 13:37
A napokban az egyik közösségi oldalon arról jelentek meg hírek, hogy a Thaiföldi Haditengerészet 2016. november 10-én ünnepélyes keretek között hadrendbe állította az 5 új, H-145M típusú helikoptereit.
Categories: Biztonságpolitika

Rövidesen megkezdődik a dél-koreai F-16-osok modernizációja

JetFly - Fri, 25/11/2016 - 12:50
Az Egyesült Államok légiereje a napokban megállapodott az amerikai Lockheed Martin Aeronautics vállalattal a dél-koreai F-16-osok modernizációs programjának összegéről és a fejlesztés üteméről.
Categories: Biztonságpolitika

Budapest 2024 - Különleges festésű repülőgép a Wizz Air-től

JetFly - Fri, 25/11/2016 - 11:03
Különleges, Budapest olimpiai pályázatát népszerűsítő festéssel ellátott repülőgépet mutatott be a Wizz Air a Budapesti Repülőtéren.
Categories: Biztonságpolitika

„A biztonság a múltban abszolút, a jelenben relatív, a jövőben kiszámíthatatlan”

Honvédelem.hu - Fri, 25/11/2016 - 00:50
A Stefánia Palota - Honvéd Kulturális Központ biztonságpolitikai előadás-sorozatának keretében Nógrádi György tartott előadást „A 21. század globális kihívásai” címmel.
Categories: Biztonságpolitika

Washingtonnak is érdeke az európai béke és biztonság

Honvédelem.hu - Fri, 25/11/2016 - 00:50
A világ a következő hetekben-hónapokban kivár és figyel, hiszen egyelőre senki sem tudja igazán, mire is lehet számítani az elnökválasztásokon győzedelmeskedett Donald Trumptól kül- és biztonságpolitikai vonalon. Magyarics Tamás Amerika-szakértő szerint ugyanakkor Trump mozgástere korántsem akkora, mint azt sokan hiszik, és az amerikai érdekekkel ellentétes lenne, ha az új elnök tartaná magát egyes kampányban tett kijelentéseihez.
Categories: Biztonságpolitika

Európa válságkezelése

Honvédelem.hu - Fri, 25/11/2016 - 00:50
Biztonságpolitikai konferenciát tartottak a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében a Stefánia Palota - Honvéd Kulturális Központban november 18-án, pénteken.
Categories: Biztonságpolitika

A cserbenhagyottak: A Trump megválasztása utáni Amerikáról szóló elemzésem a mai Figyelőben

Atlantista Blog - Thu, 24/11/2016 - 14:54

"Az Egyesült Államok társadalma a választás óta eltelt három hét alatt teljesen felbolydult, megzavart méhkaptárként viselkedik."

"Trump szavazói... nem rasszisták, szexisták és idegengyűlölők. Többségük egyszerűen úgy érzi: az ország vezetői, a médiaelit, az „establishment” a globalizáció időszakában mind gazdaságilag, mind kulturálisan cserbenhagyta őket."

A többi a mai Figyelőben...


Categories: Biztonságpolitika

Mi okozhatta az Admiral Kuznyecov MiG-29-esének balesetét?

JetFly - Wed, 23/11/2016 - 14:32
Mint ahogy arról társlapunkon már beszámoltunk, a közelmúltban a Földközi-tengerbe zuhant az Admiral Kuznyecov repülőgép-hordozó egyik MiG-29KR-je, információk szerint a 49-es oldalszámú. Mi okozhatta a gép balesetét?
Categories: Biztonságpolitika

Az USA csökkenti katonai tevékenységét a Fülöp-szigeteken

Hídfő.ru / Biztonságpolitika - Wed, 23/11/2016 - 13:33

A két ország kormányai megállapodtak abban, hogy csökkentik a közös hadgyakorlatok rendszerességét és az azokon résztvevő amerikai haderő létszámát.

Tovább olvasom

Categories: Biztonságpolitika

FELADAT BEFEJEZVE - TÖKÖL, 1996. NOVEMBER

Air Base Blog - Tue, 22/11/2016 - 15:54

Az elmúlt hetekben több olyan bejegyzés került fel az Air Base blogra, amelyek tíz évvel ezelőtti pillanatokat idéztek fel - gyakorlatokat, közös kiképzési repüléseket vagy egy új típus fogadását. Most húsz évet lépünk vissza az időben, 1996 novemberéig, amikor a magyar légtérben végrehajtott feladata után hazaindult Tökölről az amerikai légierő OC-135-ös megfigyelő-felderítő gépe.

Az Eisenhower-kormányzat által az ötvenes években sikertelenül kezdeményezett, majd 1989-ben újraélesztett és 1992-ben egyezményben rögzített Open Skies elnevezésű program lehetővé teszi a résztvevő államoknak, hogy egymás területei felett megfigyelő-felderítő repüléseket hajtsanak végre. Az Egyesült Államok az OC-135B típussal vesz részt a programban. Húsz évvel ezelőtt a nebraskai Offut légierő bázis 55. felderítő ezredének egyik ilyen gépe repült Magyarország felett és használta bázisul a tököli repteret.

Még Kennedy volt a Fehér Ház lakója, amikor a 61-2672-es számú gép rendszerbe állt. Az 55 éves gép legutóbb nyáron került a hírekbe, amikor kényszerleszállást hajtott végre Habarovszkban.

 

Egy OC-135-ös fedélzetén a pilótákon, navigátorokon, műszakiakon, szenzoroperátorokon, szenzortechnikusokon, a váltásparancsnokon és helyettesén kívül az Open Skies programban résztvevő nemzetek képviselői is repülhetnek. 

A műszaki a kecses, ám kerozinfaló és zajos Pratt & Whitney TF33-as hajtómű gondoláját törölgeti. 

Az OC-135-ös operátorai a függőleges tengelyű és a panoráma kamerák felvételei mellett a szintetikus apertúrájú radarral is alkothattak képet a gép alatt látottakról. A térdelő hajózó mögött az OC-135-ösön azóta már megszüntetett SAROS (Synthetic Aperture Radar for Open Skies) radar antennaburkolata látszik.

A hajózók az útleveleiket teszik el az ellenőrzés után. Az OC-135-öst egy atmoszféra kutatásra és elemzésre használt WC-135-ösből alakították át, a nagyméretű ajtón lévő ablakok abból az időből maradtak. 

A törzs ajtajának bezárása és a lépcső elvétele után a pilótafülkébe vezető behúzható létrán szállhat be a személyzet. Utolsóként általában a crew chief száll be, aki kintről felügyeli az indítást. 

1996-ban Szolnokon kívül még Tökölön, a 93. vitéz Háry László Vegyes Repülőosztálynál is üzemeltek An-26-osok. A 407-es valószínűleg szolnoki gép volt.

Az OC személyzete távolabbról fotózza a gépük felett áthúzó An-26-ost. 

Az amerikai crew chief az indításhoz készülődik, fejhallgatója hosszú vezetékét már a géphez csatlakoztatta. A törzs alján az üzemanyag leeresztő rendszer hosszú csöve vezet hátra.

Mindenki a fedélzeten, járnak a hajtóművek és a crew chief is feltekeri fejhallgatója vezetékét.

A guruló OC-135-ös azt a korszakot idézi vissza, amikor a Boeing 707-esek még mindennaposak voltak a közforgalmi repülésben. 

A négy hajtómű a 32-es pályavégre tolja a gépet, ahol megfordul majd a felszálláshoz.

Levegőben az OC-135-ös. A 2500 méter hosszú beton bőven elég volt a nekifutáshoz. 

* * *

Fotó: Szórád Tamás


Categories: Biztonságpolitika

Ez a belépés ára: Törökország ki kell lépjen a NATO-ból

Hídfő.ru / Biztonságpolitika - Tue, 22/11/2016 - 15:06

Recep Tayyip Erdogan török államfő utalást tett arra, hogy Törökország a közeljövőben a Sanghaj Együttműködési Szervezet teljes jogú tagjává válhat. Ehhez azonban előbb ki kell lépjen a NATO-ból.

Tovább olvasom

Categories: Biztonságpolitika

Lavrov: új irányt vehet az európai integráció

Hídfő.ru / Biztonságpolitika - Tue, 22/11/2016 - 12:48

Oroszország és Belorusszia vezetői megvitatták az Eurázsiai Gazdasági Unió fejlődésének lehetséges irányait. Az orosz külügyminiszter szerint az Európai Unióval együttműködés miatt új irányt vehet az európai integráció.

Tovább olvasom

Categories: Biztonságpolitika

Lánya hangjára szárnyal Nádas Tamás

JetFly - Tue, 22/11/2016 - 11:15
Megható közös videót készített édesapja tiszteletére Nádas Barbara, aki Naren művésznéven indítja énekesi pályafutását. Műrepülő világbajnokunk legemlékezetesebb pillanatait eleveníti fel a klip, melyhez mi sem lett volna jobb választás, mint a Pearl Harbor című film betétdala. A videó kapcsán Narent faggattuk.
Categories: Biztonságpolitika

Belső videófelvétel az átvágódott orosz Szu-34-esről

JetFly - Tue, 22/11/2016 - 10:07
2015 júniusában, leszállás után átvágódott az Orosz Légierő egyik Szu-34-ese. A repülőgép a kifutópályát elhagyva átvágódott, a repülőgépvezetők sértetlenül úszták meg a kalandot.
Categories: Biztonságpolitika

Elkezdődött a Jak-152-es kiképzőgép statikai vizsgálata

JetFly - Tue, 22/11/2016 - 09:22
A „Zsukov” Központi Avia- és Hidrodinamikai Kutatóintézet megkezdte a legújabb fejlesztésű Jak-152-es kiképző repülőgép statikai próbáit.
Categories: Biztonságpolitika

Nincs visszaút: a multipolaritás betört a globális hírközlésbe

Hídfő.ru / Biztonságpolitika - Mon, 21/11/2016 - 22:53

Az orosz állami média globális információs térbe való betörése a hírközlés terén is kikezdte az egypólusú világrendet; a főbb világpolitikai eseményekkel kapcsolatban ma már nem csak az amerikai narratíva elérhető a széles tömegek számára.

Tovább olvasom

Categories: Biztonságpolitika

Interjú Az Ég Katonái Hagyományőrző Egyesülettel: tervek 2017-re

JetFly - Mon, 21/11/2016 - 15:28
Az Ég Katonái Hagyományőrző Egyesületet már nem kell bemutatni Olvasóinknak! A nyáron megrendezett HMFEST óta nem hallottunk róluk. A napokban a közösségi oldalon olvashattunk róla, hogy a MiG-23-as repülőgépek utolsó repülésének 20. évfordulójára, egy találkozót szerveznek Pápán, a típuson egykoron dolgozók részére. Ebből az alkalomból kerestük meg az egyesület vezetőségét, beszéljenek a találkozóról és a 2017-es terveikről.
Categories: Biztonságpolitika

Pages