A Donyec-medencei fegyveres konfliktus rendezéséről, az Oroszország által Ukrajnától önkényesen elcsatolt Krím-félsziget helyzetéről, és az ukrajnai reformokról folytatott eszmecserét kedden Kijevben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, aki először tett látogatást ukrán fővárosban – számolt be a Jevropejszka Pravda hírportál az ukrán államfő hivatalos honlapjára hivatkozva.
A közlemény szerint Zelenszkij tájékoztatta a főképviselőt a Donyec-medencében jelenleg uralkodó biztonsági helyzetről és a legutóbbi, Párizsban rendezett, normandiai formátumú – azaz Ukrajna, Oroszország, Németország és Franciaország részvételével megtartott – csúcstalálkozón elért megállapodások végrehajtásának előrehaladásáról. Az államfő köszönetet mondott Josep Borrellnek azért, hogy az Európai Unió rendíthetetlenül kiáll Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett.
Zelenszkij megjegyezte: az EU képviselőinek a héten tervezett Donyec-medencei látogatása során lehetőségük nyílik arra, hogy saját szemükkel lássák, miként teljesül a július végén életbe léptetett tűzszünet, milyen tevékenységet folytat a fegyvernyugvás közepette az ukrán hadsereg a térségben. Az EU-biztos Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy szombaton visszatér Ukrajnába Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével együtt, és látogatást tesznek a Donyec-medencei konfliktus övezetében.
Az ukrán elnök hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a Krím megszállásának témája az ENSZ és az EU figyelmének középpontjában maradjon.
Borrell az EU teljes támogatása felől biztosította az ukrán elnököt.
“Az Európai Unió Ukrajna legnagyobb, leghatalmasabb és legmegbízhatóbb partnere. Támogatjuk Ukrajnát a gazdasági integráció szempontjából, de támogatjuk Ukrajna szuverenitását és területi integritását is. Különösen szeretném hangsúlyozni, hogy határozottan támogatjuk a megvalósuló reformokat”
– mondta.Az EU főképviselője azt is hangsúlyozta, hogy az Európai Unió soha nem ismeri el a Krím Oroszországhoz tartozását, és nem mond le erről az álláspontjáról.
Ezen felül részletesen megvitatták az ukrajnai reformok előrehaladását, különös tekintettel a földreformra, a banki és egyéb pénzügyi szektorok reformjaira, a korrupció elleni harcra és az oligarchák befolyásának csökkentésére vonatkozóan. Az elnök tájékoztatta a főképviselőt az igazságügyi reform előkészítéséről, és biztosította, hogy a jelenlegi ukrán kormány a korábbinál jobban érdekelt egy független, korrupcióellenes struktúra és bűnüldözési rendszer kiépítésében – írta az ukrán elnöki iroda a találkozóról kiadott közleményében.
Forrás: mti.hu
The post A Donyec-medencei válságról és a Krímről tárgyalt Zelenszkij appeared first on Kárpátalja.ma.
A Navalnij-ügy egyik fő célja annak megakadályozása, hogy megépüljön az Északi Áramlat-2 gázvezeték, amiben elsősorban a cseppfolyósított földgáz (LNG) európai eladásait növelni kívánó Egyesült Államok érdekelt – állította Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója kedden kiadott közleményében.
“Ennek a szállítási útvonalnak a blokkolása azzal a látszattal, hogy Oroszországot Navalnij miatt büntették meg, tipikus példája az európai gázpiacért folytatott rosszhiszemű konkurenciaharcnak. Washington számára rendkívül fontos ennek a projektnek a leállítása, mert meghiúsítja a Fehér Háznak az Európába irányuló amerikai cseppfolyósított földgáz-szállítások növelésére vonatkozó terveit”
– hangoztatta Nariskin az orosz hírügynökségek által ismertetett kommümikéjében.A kémfőnök szerint ezt támasztja alá, hogy Donald Trump amerikai elnök sürgette a projekt felmondását Németország által, Mike Pompeo külügyminiszter pedig közölte: a csővezeték bekerül az USA ellenfelei elleni szankciókról rendelkező törvénybe. Hozzátette, hogy amerikai republikánus szenátorok megfenyegették Mukran német kikötőváros vezetését.
Nariskin kitért arra, hogy ebben a törekvésben Lengyelország, a balti államok és Ukrajna is be akarja bizonyítani Washingtonnak “saját hasznosságát”. Szerinte ugyanakkor az európaiak többsége érti, hogy a vezetékről való lemondás jelentős kért okoz majd, mert leszűkül a forrás, amely a kontinens gazdaságának újraindításához szükséges.
A Deutsche Bankra hivatkozva azt írta, hogy idén 8,6 százalékos visszaesés várható az európai GDP-ben. Kifejezte reményét, hogy Európában felülkerekedik a józan ész a várhatóan kemény tél előtt, amely meg fogja növeli a gázfogyasztást.
Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő Alekszej Navalnij ellenzéki politikusnak arra a követelésére reagálva, hogy szolgáltassák ki neki azt a ruhát, amelyet augusztus 20-án viselt – amikor német, francia és svéd laboratóriumi vizsgálat szerint megmérgezték – kijelentette:
“A páciens iránti minden tisztelet mellett (leszögezem), mi nem foglalkozunk ruhával, ez nem a mi profilunk”.
Kifogásolta ugyanakkor, hogy a politikus kísérete “számos bizonyítékot” külföldre vitt, tisztázást igénylő szándékkal. Elmondta, hogy Moszkva még mindig nem kapott választ Berlintől adatigénylésére, ami megnehezíti a vizsgálatot.
Omszk megye egészségügyi minisztériuma egyébként hétfőn közölte, hogy a politikus ruháit a nyomozás rendelkezésére bocsátották.
Forrás: mti.hu
The post Nariskin: a Navalnij-ügy célja az Északi Áramlat-2 meghiúsítása appeared first on Kárpátalja.ma.