You are here

Határon túli magyar portálok összesített hírei

Tisztségében maradt a Janukovics-rezsim kárpátaljai politikusainak jelentős része

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Fri, 18/03/2016 - 13:51

Az ukrajnai hatalmi rendszer megtisztításáról szóló jogszabályok értelmében a Janukovics idejében hatalmon lévő politikusok öt-tíz évig nem tölthetnek be tisztségeket az állami szerveknél, ennek ellenére az akkori kárpátaljai tisztviselők nagy része ma is vezető pozíciókat tölt be – adta hírül a mukachevo.net hírportál március 17-én Andrij Seketa, a Politikaoktatási Intézet szakemberének egy sajtótájékoztatón elhangzott kijelentésére hivatkozva.

Mint Dmitro Tuzsanszkij, a Központi Választási Bizottság (CVK) kárpátaljai vezetője elmondta, az akkori vezető politikusok közel 90 százaléka tért vissza az államapparátusba.

Kárpátalja.ma

Tojásfestés a beregszászi árvákért

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Fri, 18/03/2016 - 13:44

Húsvéti jótékonysági kézműves foglalkozást szervezett a beregszászi Főiskolai Református Ifjúsági Gyülekezet (FRIGY) és a Kölcsey Ferenc Szakkollégium Hallgatói Önkormányzata március 17-én. Ahogyan az elmúlt években, idén is hímes tojásokat készítettek a tagok.
A termékeket március 21-től lehet megvásárolni a Rákóczi-főiskolán a szünetekben vagy a vasárnapi istentisztelet után a református templomban.
A tojások árából befolyt összeggel a Sámuel Alapítványt és annak megmaradását támogatják.
A tojásfestés, a viaszozás és a gipsz faliképek elkészítése számos főiskolai hallgatót és kollégistát mozgatott meg. A munkában segítségünkre volt Somi Katalin és Furman Éva, akik a különféle minták és technikák rejtelmeibe vezettek be bennünket.
Domonyi Erik, a FRIGY vezetőlelkésze hangsúlyozta azt, hogy az igyekvő, a lelkes, bár néhol kifogásolható kézügyességünkkel a hétköznapi élet hőseivé válhatunk. Missziónk az ecsettel és a ceruzával szeretetet ad, és néhány árva mosolyát csalja elő. A Sámuel Alapítvány elsődleges célja, hogy örömet és biztonságos otthont nyújtson a reménytelen sorsú gyerekeknek. Megalakulásuk óta sok apróság került igazi boldog családba vagy családtípusú gyermekotthonba.
Isten áldása kísérje továbbra is a küldetésüket!

Baranyi Eszter
Kárpátalja.ma

Magbörze, ahol új ismeretségek, új ötletek és új csírák születnek

Székelyhon.ro (Románia/Erdély) - Fri, 18/03/2016 - 13:30

Gyergyószentmiklóson második alkalommal szervezik meg a MAGbörzét. A művelődési ház Bocsárdi Angi Gabriella stúdióterembe március 19-én délután várják az érdeklődőket.
Kategória: Aktuális/Gyergyószék

Szabadtéri passiót mutatnak be Kápolnásfaluban

Székelyhon.ro (Románia/Erdély) - Fri, 18/03/2016 - 12:58

Passió 2016 című produkcióját mutatja be virágvasárnap délelőtt fél tíztől Kápolnásfaluban, a templom előtti téren a szentegyházi Szent Gellért Alapítvány keretében működő Szent Imre Társulat.
Kategória: Aktuális/Udvarhelyszék

Ismét megtakarítják az Oltot

Székelyhon.ro (Románia/Erdély) - Fri, 18/03/2016 - 12:34

Az elmúlt esztendőkben a Föld napjához időzítették, ezúttal több hétvégére és szakaszra szeretnék felosztani az Olt folyó megtakarítását Balánbányától Tusnádfürdőig. Április 1-től zajlik a szemétgyűjtés, a szervezők több önkéntest várnak.
Kategória: Aktuális/Csíkszék

Térfigyelők a közbiztonságért Makfalván

Székelyhon.ro (Románia/Erdély) - Fri, 18/03/2016 - 12:28

Harminckét térfigyelő kamerát vásárolt a közelmúltban a makfalvi önkormányzat. Két nagy képernyőt is beszereztek, amelyen a több helyen rögzített felvételeket egy időben lehet követni.
Kategória: Aktuális/Marosszék

Románia harmadik, Unió által védett terméke: a libánfalvi sós túró

Székelyhon.ro (Románia/Erdély) - Fri, 18/03/2016 - 12:28

Bejegyezték a libánfalvi sós túrót (telemeát) a Védett Eredetű Névvel és Földrajzi Behatárolással bíró termékek lajstromába. Ez Románia harmadik ilyen jellegű terméke.
Kategória: Aktuális/Marosszék

A kúlai szélpark lehet az év beruházása

VajdaságMA (Szerbia/Vajdaság) - Fri, 18/03/2016 - 12:21
A kúlai szélparkot, ami az első ilyen létesítmény Szerbiában, tavaly novemberben nyitották meg, most pedig jelölték az év beruházásáért járó Aurea 2016 díjra.

Egymillió dinárt követel vissza az állam a beteg gyermeket nevelő édesanyától

VajdaságMA (Szerbia/Vajdaság) - Fri, 18/03/2016 - 11:04
A Topolya melletti Karađorđevón élő Slađana Svilar évekig ápolási segélyt kapott beteg gyermeke után, a Tartományi Nyugdíjbiztosítási Alap most azt követeli tőle, fizessen vissza 1 millió dinárt.

Ada: A VMSZ is átadta listáját az önkormányzati választásokra

VajdaságMA (Szerbia/Vajdaság) - Fri, 18/03/2016 - 09:33
A VMSZ is átadta listáját az önkormányzati választásokra, jelentették be csütörtök esti sajtótájékoztatójukon a párt községi szervezetének illetékesei, Világos Tibor elnök, valamint Gecse Attila és Illés Veronika alelnökök.

A siker titka a magyar iskola

A napokban zajlanak az alapiskolai beiratkozások. A magyar anyanyelvű gyermek a magyar iskolában van a legjobb helyen. A Kerekasztal kisfilmet készített a hazai magyar tannyelvű oktatás népszerűsítésének céljából, melyet a következő linken lehet megtekinteni.

A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala a magyar nyelvű oktatást népszerűsítő kampányt indított. Ennek szerves részét képzi az a kisfilm, amely a magyar iskolák előnyeire igyekszik felhívni a figyelmet. A film készítői azt hangsúlyozták, hogy a magyar anyanyelvű gyermek számra a magyar iskolán keresztül vezet az út az érvényesüléshez.

Nagyon elterjedt ugyanis a szlovák iskoláról az a tévhit, hogy szükségszerűen jobb érvényesülést ad a magyar anyanyelvű gyermekek számára is. Ez azonban szakmai érvekkel egyáltalán nem támasztható alá. Sőt, az ellenkezője valószínű, tehát, hogy a szlovák nyelvi környezet okozta nehézségek miatt, a gyermek nagy eséllyel behozhatatlan lemaradást szenved. A szlovák iskola a szlovák anyanyelvű gyermekeknek ad jó érvényesülési esélyeket, a magyar iskola pedig a magyar anyanyelvű gyermekeknek, ezért a civil szervezeteket összefogó Kerekasztal számára fontos, hogy előmozdítsa a magyar oktatás ügyét.

A kisfilmhez kötött honlapon (http://magyariskola.kerekasztal.org/) a készítők további érveket sorakoztatnak fel amellett, hogy a magyar anyanyelvű gyermek számára a magyar tanítási nyelvű iskola a leginkább megfelelő környezet.

Civil egyeztetés Kassán és Rozsnyón

A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala a héten két civil fórumot is rendez Szlovákiában. A szlovákiai magyarság kitörési pontjai címmel megtartott beszélgetésekre Rozsnyón március 16-án, szerdán 17.00 órai kezdettel kerül sor a Rákóczi Magyar Házban, Kassán pedig március 17-én, csütörtökön, 18.00 órakor a Rovás Akadémián kerül sor. A rendezvényen elemez Tokár Géza, a Kerekasztal szóvivője, a helyzetértékelés és a lehetőségek vázolása mellett szó esik a régiós problémákról, a civil társadalom és a helyi közösségek jövőjéről, valamint a rövid- és hosszú távon megoldandó kérdésekről is. A szervezők minden érdeklődőt sok szeretettel várnak!

A rozsnyói találkozó facebookos elérhetősége.

Felül kell kerekedni társadalmunk válságán!

Szlovákia múlt hét szombaton választott. A voksolás eredménye lesújtó: erős magyar képviselet helyett a magyar szavazókat megszólító pártok válságba kerültek. Marian Kotleba gyűlöletkeltő ideológiája olyan széles teret kapott, mint még soha, a semmit sem változó Szlovák Nemzeti Párt pedig megkerülhetetlen koalíciós partnerré lépett elő – ha lesz egyáltalán új kormány. Azok a pártok és mozgalmak, amelyeknek kicsit sem fontos a mi jólétünk és tönkretehetik a társadalmat, még soha nem rendelkeztek ennyire erős képviselettel a parlamentben.

Ilyen körülmények között kell megőrizni a hitet és a lelkesedést, fokozni cselekvőkészségünket. Hinnünk kell abban, hogy a boldogulásunk nem csak a képviselői helyekkel való sakkjátszmától függ! Meg kell találnunk a megoldást arra, hogy magyarság érdekérvényesítési mozgástere Szlovákiában leszűkült. Kisiskoláink, kultúránk, régióink sorsa mind-mind megoldásra vár, a célokat egykor a politikai képviseletünk, a Híd és a Magyar Közösség Pártja is megfogalmazta a Kerekasztallal közösen a Szlovákiai Magyar Alapdokumentumban: szükség van iskoláink és kultúránk önkormányzatiságára, a gazdasági fejlesztésekre, a szlovák-magyar kapcsolatok jobbá tételére. Ezt figyelmen kívül hagyni felelőtlenség!

A következő hetekben politikusaink és vezetőink súlyos döntésekre kényszerülnek. Fontos, hogy ezeket a döntéseket alárendeljék a magyar választóik akaratának, hiszen elsősorban őket képviselik a parlamentben és a közösség jövőjét szem előtt tartva kell cselekedniük. Emellett nem szabad elhanyagolni a civil szféra felelősségét és feladatait sem abban, ami következik. Felül kell kerekedni a szlovák társadalom, Európa és a közösségeink értékválságán, szükség van a sikerélményre, az öntudatosságra és az aktivitásra. Meg kell látni és fel kell karolni az értékes kezdeményezéseket. A sorsunk nem csak a politikusoktól függ – ne féljünk a jövőtől, hanem tegyünk érte, hogy jobbá váljon a környezetünk!

Nemzetközi Energetikai és Befektetési Napok

Vajdasághírek / Szerbia - Sat, 05/03/2016 - 15:57

Újvidéken újabb fontos vásári rendezvényt tartanak, amely az energetikai befektetésekről szól. A városfejlesztés szempontjából ez rendkívül fontos téma – mondta dr. Marijana Dukić-Mijatović, a Helyi Gazdaságfejlesztési Iroda vezetője.

A cikk folytatása …

Tovább….: http://www.magyarszo.com/hu/2989/vajdasag_ujvidek/142302/Nemzetk%C3%B6zi-Energetikai-%C3%A9s-Befektet%C3%A9si-Napok.htm

      

Tízéves a Zentai Fogyasztóvédelmi Központ

Vajdasághírek / Szerbia - Sat, 05/03/2016 - 15:46

A fogyasztók védelme és a lakosság tudatos fogyasztóvá való nevelése megalakulása óta kiemelt célkitűzése a Zentai Fogyasztóvédelmi Központnak, amely ma tartotta meg rendes évi közgyűlését. A cikk folytatása …

Tovább….: http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/19794/Tizeves-a-Zentai-Fogyasztovedelmi-Kozpont.html

      

Tavaszi bababörzét tartottak Zentán

Vajdasághírek / Szerbia - Sat, 05/03/2016 - 15:44

Kilencven árus és több száz vásárló vett részt a zentai Emlékiskolában ma délelőtt megtartott Tavaszi Bababörzén, amelyet ezúttal is a helyi Ci-Fi Civil Központ hívott életre, amelynek illetékesei a rendezvény által szeretnének hozzájárulni a használt, ám jó állapotban lévő gyermekholmik értékesítéséhez. A cikk folytatása …

Tovább….: http://www.vajma.info/cikk/magazin/8841/Tavaszi-bababorzet-tartottak-Zentan.html

      

Szijjártó Péter: Görögország fittyet hány a közös szabályokra

Vajdasághírek / Szerbia - Sat, 05/03/2016 - 15:40

Míg Magyarország a schengeni előírásoknak megfelelően megvédi a saját és egyben a schengeni zóna külső határát, Görögország fittyet hány a közös szabályokra, és engedi, hogy azonosítatlan illegális bevándorlók tömegei haladjanak Európa belseje felé – hangsúlyozta a magyar külgazdasági és külügyminiszter közleményében. Szijjártó Péter Alekszisz Ciprasz görög kormányfőnek a Bild német A cikk folytatása …

Tovább….: http://pannonrtv.com/web2/?p=257855

      

Kommunikáció szakkal bővül az MTTK

Vajdasághírek / Szerbia - Sat, 05/03/2016 - 15:30

Új szakkal bővül a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar (MTTK) kínálata ‒ erről számolt a felsőoktatási intézmény szombati nyílt napján a Kar dékánja, dr. A cikk folytatása …

Tovább….: http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/19793/Kommunikacio-szakkal-bovul-az-MTTK.html

      

Lemaradtunk a cukortermelésben

Vajdasághírek / Szerbia - Sat, 05/03/2016 - 15:19

Csütörtökön a zentai városháza dísztermében kisebb konferenciát tartottak a vajdasági cukorrépa-termesztők számára a helybeli TE-TO Cukorgyár Rt. szakembereinek és vendég előadóknak a részvételével.

A cikk folytatása …

Tovább….: http://www.magyarszo.com/hu/2989/vajdasag_zenta/142306/Lemaradtunk-a-cukortermel%C3%A9sben.htm

      

Egy pályakezdő operaénekes

Vajdasághírek / Szerbia - Sat, 05/03/2016 - 15:17

Az első, amiről manapság a legkönnyebben lemondunk – az a kultúra. Nem véletlen, hogy ezekben az időkben sok értékes művészember tehetsége elvész. Ez különösen érzékenyen érinti a kisebbségben élőket. Mert azoknak, akik kevesen vannak, még jobban oda kell(ene) figyelniük azokra, akik valamilyen módon erősíthetik egy kis közösség tekintélyét.

A cikk folytatása …

Tovább….: http://www.magyarszo.com/hu/2989/tarka/142326/Egy-p%C3%A1lyakezd%C5%91-opera%C3%A9nekes.htm

      

Pages