Két korábbi magas rangú dél-amerikai sportvezetőt is örökös eltiltással sújtott a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) etikai bizottsága, amely vesztegetésben találta vétkesnek őket.
Távozni akar posztjáról Hennagyij Moszkal, Kárpátalja megye kormányzója, aki pénteki bejelentését azzal indokolta, hogy szerinte kudarcot vallott a megyében a cigarettacsempészet elleni harcban, mivel a megyében a közelmúltban beindult "negatív folyamatok zöld utat adnak" a csempészeknek.
Áprilisban 8 százalékkal nőttek a személygépkocsi eladások éves összevetésben Nyugat-Európában - közölte pénteken az LMC Automotive piackutató vállalat.
Topolya és Kishegyes Község Szociális Központja az év elején a Krivaja kft. pályázatán nyert pénzösszegnek köszönhetően tanulmányi versenyt hirdetett Tanulni érdemes elnevezéssel.
Csaknem 1800 migránst mentettek ki csütörtök óta az olasz hatóságok Szicília mellett a Földközi-tengerből - közölte pénteken az olasz haditengerészet.
Ma délelőtt 9 órakor a bácsfeketehegyi színházteremben kezdődik a IX. Bácsfeketehegyi Gyermekszínjátszó Műhelytalálkozó.
Eddig húsz alkalommal tartottak környezetvédő tiltakozást Topolyán.
LABDARÚGÁS
Bajnokok Ligája, elődöntő, visszavágó: Real Madrid–Manchester City 1:0 (Fernando 20. – öngól) – döntőbe jutott: a Real 1:0-s összesítéssel. A döntő párosítása: Atlético Madrid–Real Madrid.
U17-es férfi-Eb, B csoport, 1. forduló: Ausztria–Bosznia-Hercegovina 2:0, Ukrajna–Németország 2:2.