Újraválasztották Vona Gábort a Jobbik elnökének a párt vasárnapi budapesti tisztújító kongresszusán. A pártelnök hangsúlyozta, a Jobbik "nemzeti néppárttá vált".
Az MVM Veszprém ezüstérmes lett a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, miután a kölni négyes döntő vasárnapi fináléjában hétméteresekkel 39-38-ra kikapott a lengyel Kielcétől.
BUDAPEST. A helembai származású, jelenleg az írországi Dublinban élő Nagy Róbert is fontos szerepet vállalt a világhírű sztárséf, Jamie Oliver budapesti éttermének megnyitásában.
POZSONY. Szlovákiában idén 9 százalék alá kellene csökkennie a munkanélküliségnek – vélekedik Robert Fico kormányfő. Ahogy azt a TA3 Politikában című vitaműsorában is kijelentette, „megvan a realitása, hogy 2016 végéig ez meg is valósul”.
BUDAPEST. Több mint 20 program, köztük filmvetítések, koncertek, színházi előadás, könyvbemutató és kerekasztal-beszélgetések várják a látogatókat május 30. és június 4. között a Magyarság Házában a nemzeti összetartozás hete alkalmából.
KOMÁROM. A Magyar Közösség Pártja Komáromi járási konferenciáját május 28-án Izsán rendezték meg, ahol a meghívott 109 küldött közül 100-an jelentek meg. Becse Norbert naszvadi alapiskola-igazgató személyében új járási elnököt választottak. Részben megújult a 15 tagú járási elnökség is. A járási konferencia Őry Pétert, az MKP volt közigazgatási és önkormányzati alelnökét jelölte a párt országos elnöki posztjára.
POZSONY. Az Európai Unió problémája nem a multikulturalizmus, hanem az, hogy bizonyos államok megengedték a muszlim gettók kialakulását – reagált Robert Fico kormányfő kijelentésére a TABLET.TV műsorában Juraj Hrabko publicista.
Az európai egységet fenyegető veszélyekre figyelmeztetett vasárnap Francois Hollande francia elnök és Angela Merkel német kancellár az első világháború nyugati frontja egyik leghosszabb és legvéresebb ütközete, a verduni csata századik évfordulóján rendezett megemlékezésen.
"Családiautó-méretű" tengeri szivacsot fedezett fel két Hawaii környékén kutató tudós, akik szerint valószínűleg a világ A világ legnagyobb mélytengeri szivacsára bukkantak.
POZSONY. Sosem hatottak ilyen mértékben a félelmek az emberekre nyári úti céljuk megválasztásában, mint 2016-ban. A nem szűnő terrortámadások miatti veszélyérzet sokat nyomnak a latba. Az utazási irodák bizony megtapasztalhatták, hogy az idő, amikor kapva-kaptak az emberek az olyan turistaparadicsomok után, mint Egyiptom, Tunézia vagy éppen a nem is oly távoli Törökország, már rég a múlté. A nyaralni vágyók iránytűi ma már a kevésbé veszélyes Horvátország, Görögország, Bulgária és Spanyolország irányába mutatnak.
Átadták a hét végén Berlinben a német Oscar-díjnak is nevezett Német Filmdíjakat, a legtöbb elismerést egy nácivadász ügyészről szóló politikai krimi kapta.
A címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíjat vasárnap, ezzel idénybeli első sikerét ünnepelhette.
Második alkalommal szerveztek közel egy hetes felújítási akciót a Gombaszögi Nyári Tábor régi-új helyszínén. A Szalóc melletti kempingben most is több tucat önkéntes kapcsolódott be a munkába. A felújítás hónapok óta folyik, de a táborig még rengeteg a tennivaló.
Tűz ütött ki egy nyugdíjasotthonban vasárnap a Kijev közelében lévő Litocski faluban, a tűz következtében a legfrissebb adatok alapján 17-en veszették életüket.
POZSONY. Elképzelhető, hogy a legkevésbé fejlett szlovákiai régiók a jövőben előnyt élvezhetnének az európai uniós pénzügyi források elosztásánál, legalábbis ezt fontolgatja Peter Pellegrini beruházásokért felelős kormányalelnök.
A Nagy-Britanniát Franciaországtól elválasztó La Manche-csatornából mentettek ki 19 migránst, akik felfújható csónakkal próbálták elérni a brit partokat.
Ismét súlyos veszteségeket szenvedtek az ukrán fegyveres erők a kelet-ukrajnai válságövezetben: az elmúlt napban öt katona vesztette életét és négy sebesült meg - közölte vasárnapi kijevi sajtótájékoztatóján Olekszandr Motuzjanik, az elnöki hivatal hadműveleti ügyekben illetékes szóvivője.
Összesen 46 iskolából 94 tanuló vett részt vasárnap délelőtt a 21.
POZSONY. A visegrádi négyek országai közül Szlovákia Csehországgal és Magyarországgal ápol szorosabb kapcsolatokat. A hazai lakosság leginkább a cseh-szlovák viszonyt tartja átlagon felülinek – derül ki a V4 országok felnőtt lakossága körében végzett felmérésből, melyben országonként megközelítőleg 1 000 személy vett részt.
Pages