Elrabolták és agyonverték a bolíviai belügyminiszter-helyettest sztrájkoló és utakat lezáró bányászok csütörtökön az ország egyik hegyvidéki települése, Panduro közelében. Rodolfo Illanes azért utazott oda, hogy tárgyaljon a bányászokkal – erősítette meg a bolíviai kormány.
A gyilkosság azt követően történt, hogy két bányász életét vesztette, amikor az útlezáró sztrájkolók összecsaptak rendőrökkel, és ez nyilvánvalóan még inkább kiélezte a helyzetet.
Panduro 130 kilométerre van La Paztól. A bányászok hétfő óta lezárva tartják a település mellett vezető autópályát és több másik utat, ami miatt autók és utasok ezrei rekedtek dugókban.
A bolíviai bányászok már két héttel ezelőtt is konfliktusba kerültek a hatalommal, legkevesebb 252 tüntető bányász megsebesült, amikor összecsapott az ellenük kivezényelt rendőrökkel La Paz megyében. Száz rendfenntartó is megsebesült. A bányászok és a rendőrök közötti összetűzések azzal kezdődtek, hogy a tüntetők több autópályát lezártak.
A bányászok az ország szövetkezeti törvényének módosítása ellen tiltakoznak. Állításuk szerint a változtatás miatt a bányászati szektorban meggyengül a szövetkezetek joga, csökken hatáskörük. Bolíviában mintegy százezer bányász dolgozik szövetkezetekbe szerveződve.
A Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség újabb határidőt jelölt meg az állattenyésztési támogatások kifizetésének befejezésére. Augusztus 31-éig kerülhet számlákra a juttatások 95 százaléka. A bejelentést követően felfüggesztették az éhségsztrájkot a kormány épülete előtt 7 napja tüntető gazdák.
Újabb, erős utórengés volt Olaszország középső részén. Áldozatokról, sérültekről egyelőre nem érkezett hír.
Újabb erős utórengés rázta meg pénteken reggel Olaszország középső részét, és okozott további károkat Amatrice településén. Újabb halálos áldozatokról, sérülésekről ugyanakkor egyelőre nincs hír.
A rengés 4,8-es erősségű volt az olasz geológiai intézet mérései szerint. A fél hét előtt két perccel történt főrengést több utómozgás követte.
A szerdai, 6,2-es erősségű földrengés sújtotta területen folyamatosak az utórengések, akadt már köztük a péntek reggelinél erősebb, 5,1-es is.
Már 267 halott
Időközben tovább emelkedett a halottak száma: péntek reggelre már 267 holttestet emeltek ki a romok közül. A kórházban ápoltak száma négyszáz.
Legalább nyolc külföldi van a halálos áldozatok között
A BBC-nek adott nyilatkozatában a természeti csapás által leginkább sújtott Amatrice egyik önkormányzati tisztségviselője azt mondta, hogy a halottak között három brit állampolgár van.
A Daily Mirror című lap szerint egyikük egy 14 éves londoni fiatal, aki családjával együtt nyaralt ebben a városban. Szülei és nővére túlélték a katasztrófát.
Korábbi jelentések szerint öt román állampolgár is életét vesztette, tizenegyet pedig az eltűntek között tartanak nyilván – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
A spanyol külügyi tárca úgy tudja, hogy egy 26 éves nő vesztette életét Illica városban, ahol férjével nyaralt.
A kanadai és a salvadori kormány is jelezte, hogy egy-egy állampolgára szintén az áldozatok között van.