Az erre vonatkozó sürgősségi rendeletet június végén hagyta jóvá a kormány, több parlamenti képviselő ugyanis még januárban kezdeményezte a jogszabály módosítását. Februárban felfüggesztették a jogszabály alkalmazását, amely szerint minden tudományos dolgozatért 30 nappal csökken a börtönbüntetés. A ma hatályba lépett rendelet értelmében legtöbb 20 nappal csökken a büntetés időtartama függetlenül a munkák számától. A jogszabály-módosításra azért volt szükség, mert az utóbbi években megsokszorozódott az elítéltek által írt munkák száma.
Jövő hónapban bővítik a program költségvetését, októberben pedig 5 évre szóló stratégiát dolgoz ki a pénzügyminisztérium, amely az Első ház programban érintettek számára hosszabb távú tervezést tesz lehetővé. Ezt a pénzügyminiszter közölte, hozzátette, hogy a középtávú stratégia kidolgozásának célja, hogy gördülékenyebb működést biztosítsanak a programnak, a garanciaalap ne merüljön ki hetek alatt. A program 2016-ra szánt garancialapja 1,6 milliárd lej volt, amelyet májusban 500 millió lejjel bővített ki a kormány.
A tegnapi tanácsülésen felvetődött annak lehetősége, hogy ingyenessé tegyék a közszállítást a marosvásárhelyiek számára, de az indítványt el is vetették, tehát továbbra is a nyugdíjasok és a diákok utazhatnak ingyenesen a közszállítási vállalat járművein. Az elektronikus jegyrendszer bevezetése is várat magára Marosvásárhelyen.
„Nem támogatta az önkormányzat az elektromos jegyrendszer bevezetését, mivel úgy gondoljuk, hogy a marosvásárhelyiek számára prioritás az lenne, hogy a meglevő buszparkot modernizáljuk, felújítsuk, és mi azt kértük, hogy a közszállítás számára előirányzott pénzeket a jövő évtől is erre a célra fordítsák , tehát új buszok vásárlására, és a buszpark meg a busz-menetrend följavítására. Miután ez az alapstruktúra rendben van, lehet majd gondolkodni azon, hogy hogyan lehet hatékonyabbá tenni a jegyrendszert.”
Híradónkat Novák Zoltán helyi tanácsos tájékoztatta. Idén már nem vásárolhat új buszokat a tömegközlekedési vállalat, mivel ezt már megtette, jövőben viszont fontolóra veszik elektromos autóbuszok beszerzését is.
Novák Zoltán tanácsos híradónkat arról tájékoztatta, hogy a szakbizottsági egyeztetéseken jelentősen csökkentették az önkormányzat reklámcélokra, luxuskiadásokra és tömegrendezvényekre előirányzott összegeit, és az ily módon tartalékalapba került pénzösszegeket az iskolák bútorzatának felújítására szánják, továbbá félmilliót hagytak jóvá az iskolai sportpályák rendbetételére. A szociális osztálynak 218 ezer lejt utalnak, amelyből 2 személygépkocsit szereznek be. A helyi költségvetés-kiegészítés során több mint 52 millió lejt osztott szét a marosvásárhelyi önkormányzat.