You are here

Határon túli magyar portálok összesített hírei

Idén a Maros megyei gyerekek is kaphatnak almát az iskolában

Erdély FM (Románia/Erdély) - Fri, 09/09/2016 - 11:16

Péter Ferenc, a Maros megyei tanács elnöke ma közölte, van esély arra, hogy idén elindítsák az iskolai alma programot a megyében, miután múlt hónapban megjelent a programot szabályozó kormányhatározat. A dokumentum megjelenését követően a megyei tanács tájékoztatást kért a Maros Megyei Tanfelügyelőségtől az érintett diákok számáról, és jelenleg folyamatban van a közbeszerzési dokumentumok előkészítése. Az elmúlt években olyan nagy késéssel fogadták el az alkalmazási normákat, hogy már nem volt idő a közbeszerzési eljárás megszervezésére a tanév lejárta előtt. Péter Ferenc ma arról is tájékoztatott, a tej-kifli program keretében a kisiskolások és óvodások a tanév első napjától kapnak tejet, a kiflik kiosztása azonban pár nap késéssel indul, mivel az egyik pályázó cég megóvta a kiflik biztosítására hirdetett elektronikus versenytárgyalás eredményét.

Hiánycikk a kiadó lakás Székelyudvarhelyen

Krónika (Románia/Erdély) - Fri, 09/09/2016 - 11:16

Nagy kihívást jelent albérletet találni Székelyudvarhelyen: a megfelelő kiadó ingatlan felkutatása szinte lehetetlen feladat azoknak a fiataloknak, akik tanulni vagy dolgozni érkeznek, esetleg a családi fészekből kirepülve boldogulnának.
Kategória: Erdélyi hírek

Görögország volt a romániaiak kedvenc üdülési célpontja ezen a nyáron

Erdély FM (Románia/Erdély) - Fri, 09/09/2016 - 11:16

Kréta, Zakynthos, Santorini és Korfu szigetén, illetve Tenerifén nyaraltak a legtöbben. A vola.ro turisztikai portál szerint Törökországot a puccskísérlet ellenére is sok turista választotta, de kevesebben nyaraltak ott, mint tavaly. Ez olyan célpontoknak kedvezett, mint spanyol és portugáliai üdülőhelyek. Az európai városok közül Párizsba, Barcelonába és Velencébe mentek legtöbben city-breakre. A városlátogatás jellegű utazások átlagára személyenként 250 euró volt három éjszakai szállással és repülőúttal együtt. Idén átlagosan másfél hónappal a nyaralás előtt foglaltak a turisták, a városlátogatásokat két és fél hónappal indulás előtt foglalták le.

Heteket késhet az ingyentízórai

Krónika (Románia/Erdély) - Fri, 09/09/2016 - 11:15

Nem szakad meg a hagyomány: idén sem lesz zökkenőmentes a tej-kifli akció lebonyolítása, a legtöbb iskolában ezúttal is jóval a tanévkezdés után osztanak majd ingyentízórait a diákoknak. Ezúttal sem sikerült idejében lebonyolítani a versenytárgyalásokat.
Kategória: Erdélyi hírek

Lekerült a szentgyörgyi toronyról a román zászló

Krónika (Románia/Erdély) - Fri, 09/09/2016 - 11:14

Lekerült a sepsiszentgyörgyi városháza tornyáról az egy napra kitűzött román zászló – jelentetette pénteken az Agerpres hírügynökség.
Kategória: Erdélyi hírek

Lekerült a szentgyörgyi toronyról a román zászló

Székelyhon.ro (Románia/Erdély) - Fri, 09/09/2016 - 11:14

Lekerült a sepsiszentgyörgyi városháza tornyáról az egy napra kitűzött román zászló – jelentetette pénteken az Agerpres hírügynökség.
Kategória:

Čislák magyarázkodhat Penta-ügyben

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Fri, 09/09/2016 - 10:34
POZSONY. Viliam Čislák volt egészségügyi miniszternek a Penta pénzügyi társaság által birtokolt Pro Care társaság számára végzett munkájáról kell majd beszámolnia a parlament összeférhetetlenségi bizottsága előtt.

Jobban védi ezután a törvény azokat a rendőröket és biztonsági személyeket, akik bevetésen szolgálati fegyverüket használják

Erdély FM (Románia/Erdély) - Fri, 09/09/2016 - 10:19

A parlament jóváhagyta az erre vonatkozó jogszabályt. Ezentúl, ha az ügyészség kivizsgálása nyomán bebizonyosodik, hogy a rendőr jogosan használta fegyverét a bevetés során, a gyanúsítottnak és hozzátartozóinak sem lesz joga beperelni őt. Ezentúl a rendőr csak felettesének és az ügyésznek tartozik magyarázattal a fegyverhasználatot illetően. A törvény kidolgozói szerint Románia azon kevés uniós tagországok egyike, ahol a rendőrök nem használták fegyverüket vészhelyzetben, mert tartottak a bűnügyi eljárástól. A most elfogadott jogszabály az 1996-os törvényt módosítja, azóta több száz rendőr, csendőr, biztonsági személy ellen indítottak bűnvádi eljárást, egyeseket el is ítéltek, a Digi24 hírtévé szerint. A jogszabály azt is rögzíti, hogy kivételes esetekben, mint például terrortámadás esetén, figyelmeztetés nélkül is bevethető a fegyver.

Hálaadás a Mária Rádióban

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Fri, 09/09/2016 - 10:16
BUDAPEST. A Mária Rádió közössége szeptember 8-án, 9-én és 10-én hálát ad tíz éves működéséért és az új, budapesti FM 88,8-as frekvenciáért, valamint megalakítja imaköreit. A hálaadásvonalak Felvidékről is hívhatóak.

Potápi: a nemzeti média a közösségért folytatott munka értékét hangsúlyozza

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Fri, 09/09/2016 - 09:57
PALICS. A nemzeti tévék és rádiók - így a szabadkai Pannon RTV is - a közösség számára azt sugallják, hogy a közösségért folytatott munka érték, és a közösség megőrzéséért, boldogulásáért minden tőlünk telhetőt megtenni erkölcsi kötelesség - hangsúlyozta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár csütörtökön a vajdasági Palicson, ahol részt vett a szabadkai Pannon RTV fennállásának 10. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségen.

Phenjan bejelentette, hogy atomrobbantást hajtott végre

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Fri, 09/09/2016 - 09:40
PHENJAN. Phenjan bejelentette, hogy pénteken végrehajtotta ötödik kísérleti atomrobbantását a kommunista rezsim fennállásnak 68. évfordulója alkalmából.

Keveset repülhetnek a szlovákiai pilóták?

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Fri, 09/09/2016 - 09:35
POZSONY. Tizennégy hónap alatt két tragikus kimenetelű mentőhelikopter-baleset történt Szlovákiában. Jaroslav Pajdlhauser, az egykori Csehszlovákia légimentő-szolgálatának egyik megalapítója a gyakori balesetek okának azt tartja, hogy pilótáink túl kevés órát repülhetnek, mert a helikopteres mentőszolgálat finanszírozásának rendszerét rosszul állították fel. Az egészségügyi tárca és az Air Transport Europe mentőszolgálat azonban cáfolja ezt.

Paralimpia 2016 - Megvan az első magyar és szlovák érem

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Fri, 09/09/2016 - 09:14
RIO DE JANEIRO. Az erőemelő Tunkel Nándor 155 kilós teljesítménnyel bronzérmes lett a 49 kilogrammos súlycsoportban a riói paralimpia első, csütörtöki versenynapján, így övé a magyar küldöttség első dobogós helye. Szlovákia korábban a sportlövő Veronika Vadovičová révén szerzett aranyérmet.

Nőtt tavaly a Maros megyei gyógyszergyárak üzleti forgalma

Erdély FM (Románia/Erdély) - Fri, 09/09/2016 - 09:13

A megyében működő négy gyógyszergyártó 2014-hez képest 18 százalékkal nagyobb forgalmat bonyolított le, ennek értéke meghaladja a 674 millió lejt. A gyártók tavaly ismét profitot termeltek, összesen mintegy 18 millió lejt, ezzel lényegesen jobb évet zártak, mint 2014-ben, amikor 46 millió lejes veszteségük volt. A Sandoz, a BioEel, a Richter Gedeon és a Vim Spektrum gyógyszergyáraknak összesen több mint 1000 alkalmazottja van.

Pék, pincér és fodrász át- és továbbképző tanfolyamokat szervez a Maros megyei munkaügyi és átképzési ügynökség

Erdély FM (Románia/Erdély) - Fri, 09/09/2016 - 09:12

Gheorghe Ştef, az ügynökség igazgatója a Vásárhelyi Hírlapnak azt nyilatkozta, az év első nyolc hónapjában 34 át- és továbbképző tanfolyamot szerveztek, amelyen 675-en vettek részt, jelenleg a pék, pincér és fodrász ingyenes képzésekre lehet jelentkezni. A tanfolyamok azoknak szólnak, akik mezőgazdasági munkából élnek, vagy havi jövedelmük nem haladja meg az 500 lejt.

Egy új szer megállította a malária parazitájának szaporodását

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Fri, 09/09/2016 - 08:48
LONDON. Mindössze egyetlen kis dózis is elegendő a maláriafertőzés korai szakaszában a kór hatékony kezelésére abból az új szerből, amelyet sikerrel teszteltek egereken a kutatók - számolt be róla a BBC.

Körülbelül 8 euróval növekedhetnek jövőre a nyugdíjak

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Fri, 09/09/2016 - 08:37
POZSONY. Jövőre legalább az adott típusú havi átlagnyugdíj 2 százalékával növekszenek majd Szlovákiában a nyugdíjak – javasolja a munkaügyi minisztérium indítványában, amelyet a parlament második olvasatba utalt.

Globális káoszért kampányol Soros?

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Fri, 09/09/2016 - 08:13
A The Jerusalem Post nevű izraeli lap szerint a magyar származású amerikai milliárdos által támogatott projektek mind egy célt szolgálnak, gyengíteni a nemzeti erőket, hogy azok ne tudják megvédeni törvényeiket és közösségeik értékeit.

Húsz betörésre derítettek fényt Újvidéken

VajdaságMA (Szerbia/Vajdaság) - Thu, 08/09/2016 - 19:56
Intenzív operatív munkával a szerbiai Belügyminisztérium tagjai Újvidéken 20 lakásbetörés ügyére derítettek fényt, amelyek idén márciustól kezdve történtek a város területén, jelentette ma az újvidéki rendőrség.

Pages