Hasznos szolgáltatás indult – közbeszerzési pályázatfigyelés és pályázatírás egy kézből.
A „Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban” című pályázati kiíráson a Prime Tendering Tanácsadó Kft. 2,61 millió forintot meghaladó európai uniós támogatást nyert el.
A 2,9 millió forint összköltségű projekt célja a Prime Tendering Kft. megalapításával egy olyan cég létrehozása volt, amely elsősorban a közbeszerzési szegmenst illetően hiányos információkkal rendelkező magyar KKV szektor számára nyújt teljes körű és eredményorientált közbeszerzési tanácsadási szolgáltatást.
A Prime Tendering Kft. tevékenysége kiterjed a közbeszerzési pályázatok figyelésére, az ajánlatok összeállítására és az ügyfelek teljes körű képviseletére a közbeszerzési eljárások során. A társaság célja, hogy a kkv szektor szereplőit hatékonyan segítse hozzá állami megrendelések elnyeréséhez, amely a közbeszerzési piacon lévő verseny fokozásához is hozzájárulhat. A tanácsadó cég árai meghatározása során messzemenőkig figyelembe veszi ezen vállalkozások szűkösebb anyagi lehetőségeit, így kedvező fix- és óradíjas konstrukciókkal egyaránt biztosítja a legkisebb cégek számára is a közbeszerzéseken való részvétel lehetőségét.
A projekt során elkészült a vállalkozás szolgáltatásait korszerű informatikai megoldásokkal támogató honlapja, amelynek keretében egyedi webes rendszert fejlesztettek pályázatfigyelési szolgáltatásuk hatékonyságának javítására. Az uniós támogatásnak köszönhetően az észak-magyarországi régióban létrejött Prime Tendering Kft. ugyan még egy éve sem működik, de a felhasználóbarát informatikai fejlesztéseknek és hatékony internetes hirdetési kampánynak hála már több mint 200 felhasználó regisztrált a honlapon.
A vállalkozás célja a jövőben is szolgáltatásaik körének innovatív fejlesztése és bővítése annak érdekében, hogy az ajánlattevő cégeket minél több és jobban strukturált információval tudja támogatni a közbeszerzéseken való sikeres részvétel érdekében.
A „Közbeszerzési tanácsadási tevékenység elindítása a Prime Tendering Kft-nél” elnevezésű, 2 612 520 forint, 90%-os támogatást elnyert, 2 902 800 forint összköltségvetésű fejlesztési projekt 2014. december 1-én indult és 2015. május 31-én zárult.
A Gazdaságfejlesztési Operatív Program „Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása” című konstrukciója keretében több mint 182,25 millió forint uniós támogatást nyert el a Waberer's-Szemerey Logisztika Kft. A vállalat a 251 millió forint összköltségű projektje során adaptív raktár logisztikai operatív szintű folyamatirányítási és döntéstámogatási rendszert fejlesztett.
A projekt során a Társaság egy, a logisztikai piacon általánosan alkalmazható szoftver szimulációs alapú erőforrás tervező szoftver eszköz prototípusát fejlesztette ki. A szimulációba integrált optimalizáló eljárások segítségével, a szimuláció célja a felhasználó szervezet rendelkezésére álló emberi erőforrások és gépek kihasználásának maximalizálása, mindeközben az egyes erőforrások által végrehajtott munkafolyamatok (workflow) futási idejének a minimalizálása.
Automatikusan elvégezhető egy műszak tervezése a logisztikai egységben, mely időről időre egyrészt az automatikusan begyűjtött státusz állapotok, illetve a manuálisan megadott adatok (havária, gépleállás, stb.) alapján újratervezheti az adott műszakot és módosíthatja a következő műszak konkrét feladatait, illetve a feladathoz rendelt erőforrásokat is.
A fejlesztés keretében a Waberer’s-Szemerey Logisztika Kft. innovatív megoldások segítségével képessé vált az információ technológiai eszközökkel történő döntéstámogatást operatív szintre levinni, és ezzel együtt az algoritmizálható folyamatok esetében az operatív szintű döntéseket támogatni.
A GOP-1.1.1-11 „Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása” elnevezésű pályázati kiírásán 182 252 000 forintos támogatást elnyert, 251 millió forint összköltségvetésű fejlesztés 2014. február 1-én indult és 2015. június 30-án zárult.
A Tradenet Global Nonprofit Kft. öt fiatal pályakezdő számára biztosított munkalehetőséget. A sikeresen teljesített képzési és foglalkoztatási program a „Hátrányos helyzetű célcsoportok foglalkoztatásának támogatása a nonprofit szervezetek foglalkoztatási kapacitásának erősítésével” című pályázati kiíráson 28,55 millió forint európai uniós támogatást nyert el.
A szervezet öt fő pályakezdő fiatalnak biztosított vállalkozói, projektkezelési és kommunikációs tréninget a 15 hónapos foglalkoztatás előfutáraként. Ezt követően pedig munkavállalóként alkalmazta őket egy év támogatott és a 2015 júliusában kezdődő három hónapos kötelező továbbfoglalkoztatás keretében.
A megvalósult projektnek köszönhetőn a pályakezdő fiatalok nem csupán felkészítő szakmai tréningeken, hanem csapatépítő, kommunikációs tanfolyamon is részt vettek, melynek eredményeként szakmai és egyéb, az együttdolgozás, együttgondolkodás alapvető soft skilljeivel felvértezve kezdhettek neki munkájuknak. Ez egyrészről a szervezet alapvető, mindennapi adminisztratív feladatainak elvégzését, továbbá a szervezet meglévő pályázatai és egyéb projektjei részfeladatának és önálló feladatkörök ellátását is jelenti.
Az egyik fiatal pályakezdő a következőképpen prezentálta tapasztalatait és élményeit:
"A TÁMOP 1.4.1.-12/1 számú pályázat keretében vettek fel a Tradenet Global Kft-hez, ahol 2014 júliusában kezdtem el dolgozni. Pályakezdő fiatalként különösen örültem a lehetőségnek, ami egyben kihívás is volt számomra. A változatos munka során sok tapasztalatot szereztem és betekintést nyertem a pályázatokkal kapcsolatos tevékenységekbe, melyeket nagyon érdekesnek és hasznosnak találtam. A munkahelyi légkör is kellemes, a kollégáim kedvesek és segítőkészek. Összességében elmondhatom, hogy jó érzés itt dolgozni."
A projekt hosszútávon is hozzájárul a pályakezdő fiatalok szakmai karrierjének elindításához és megalapozásához, továbbá elősegíti, hogy a fiatalok sikeresen helyt tudjanak állni a későbbiekben is a nyílt munkaerő-piacon való eredményes elhelyezkedésben.
A „Tradenet Global foglalkoztatási kapacitásának erősítése” című projekt 2014. április 1-én vette kezdetét és 2015. június 30-án fejeződött be.
A sikeresen teljesített képzési és foglalkoztatási program a „Hátrányos helyzetű célcsoportok foglalkoztatásának támogatása a nonprofit szervezetek foglalkoztatási kapacitásának erősítésével” című pályázati kiíráson 28,55 millió forint európai uniós támogatást nyert el.
A szervezet öt fő pályakezdő fiatalnak biztosított vállalkozói, projektkezelési és kommunikációs tréninget a 15 hónapos foglalkoztatás előfutáraként. Ezt követően pedig munkavállalóként alkalmazta őket egy év támogatott és a 2015 júliusában kezdődő három hónapos kötelező továbbfoglalkoztatás keretében.
A megvalósult projektnek köszönhetőn a pályakezdő fiatalok nem csupán felkészítő szakmai tréningeken, hanem csapatépítő, kommunikációs tanfolyamon is részt vettek, melynek eredményeként szakmai és egyéb, az együttdolgozás, együttgondolkodás alapvető soft skilljeivel felvértezve kezdhettek neki munkájuknak. Ez egyrészről a szervezet alapvető, mindennapi adminisztratív feladatainak elvégzését, továbbá a szervezet meglévő pályázatai és egyéb projektjei részfeladatának és önálló feladatkörök ellátását is jelenti.
Az egyik fiatal pályakezdő a következőképpen prezentálta tapasztalatait és élményeit:
“A TÁMOP 1.4.1.-12/1 számú pályázat keretében vettek fel a Tradenet Global Kft-hez, ahol 2014 júliusában kezdtem el dolgozni. Pályakezdő fiatalként különösen örültem a lehetőségnek, ami egyben kihívás is volt számomra. A változatos munka során sok tapasztalatot szereztem és betekintést nyertem a pályázatokkal kapcsolatos tevékenységekbe, melyeket nagyon érdekesnek és hasznosnak találtam. A munkahelyi légkör is kellemes, a kollégáim kedvesek és segítőkészek. Összességében elmondhatom, hogy jó érzés itt dolgozni.”
A projekt hosszútávon is hozzájárul a pályakezdő fiatalok szakmai karrierjének elindításához és megalapozásához, továbbá elősegíti, hogy a fiatalok sikeresen helyt tudjanak állni a későbbiekben is a nyílt munkaerő-piacon való eredményes elhelyezkedésben.
A „Tradenet Global foglalkoztatási kapacitásának erősítése” című projekt 2014. április 1-én vette kezdetét és 2015. június 30-án fejeződött be.
KECSKEMÉT MEGYEI JOGÚ VÁROS JEGYZŐJE
Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal
PÁLYÁZATKEZELÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI OSZTÁLYÁRA
a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján
pályázatot hirdet
KÖZBESZERZÉSI ÜGYINTÉZŐ
munkakör betöltésére.
A közszolgálati jogviszony időtartama:
határozatlan idejű közszolgálati jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Bács-Kiskun megye, 6000 Kecskemét, Kossuth tér 1.
A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
Jogállás, illetmény és juttatások:
A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény , valamint a(z) Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a köztisztviselőket megillető szociális, jóléti, kulturális, egészségügyi juttatásokról, valamint a szociális és kegyeleti támogatásokról szóló 9/2010 (II. 5.) önkormányzati rendelete, továbbá az Egységes Közszolgálati Szabályzat rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban 2015. július 27. napjától tölthető be.
A pályázat benyújtásának határideje: 2015. július 17.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Balogh Zoltán osztályvezető nyújt, a 76/513-523 -os telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:
A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 46. § (1) bekezdése alapján 6 hónap próbaidő kerül kikötésre.
A pályázat elbírálásának határideje: 2015. július 22.
A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2015. július 3.
A pályázati kiírás közzétevője a Nemzeti Közigazgatási Intézet (NKI). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által az NKI részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.